2009. jan. 16.

Katsuya ebéd

Csak emlegetni kellett Brittany Snow kisasszonyt és máris újabb post kerülhet ki részben róla itt a blogon. Hogy erre mégis mi okom van újra?

Hát, Brittany már régóta jó barátságot ápol Zac Efron-nal, és emellett kedvesét, Vanessa Hudgenst is ismeri, ráadásul a tegnap leírt nyilatkozatából is kiderült, hogy nemcsak rangos eseményeken futnak össze, hanem szívesen csinálnak civilben is programokat egymással.

Máris így történt, és a paparazzókat most nem lehetett lerázni. Lencsevégre kapták hármójukat, amint a Los Angeles-i Katsuya étterme előtt várakoztak csütörtök délután.

Zac újfent megunhatatlan mintáihoz nyúlt, mikor reggel magára kapott valamit, Nessa pedig egy elbűvölő virágos Free People nyáriruhácskába bújt bele...a fene vigye el a jó dolgát, mi mikor tehetjük meg ez legközelebb?! :)

Ebéd után V egy kis vásárlást is elintézett és a Beverly Center Mall-ba ment, ekkor már egyedül, majd újra magához vett egy kis kaját a Panda Express-ben. :)

Egyébként nemrég Nessa szintén intézett egy kis vásárlást, feltehetőleg vadiúj házikójához, mivel pár nappal ezelőtt, pontosan kedd délután a Bed Bath & Beyond nevű üzletet is felkereste, néhány háztartási cikk beszerzése céljából. Ezután egy kézi autómosóhoz hajtott, hogy újra teljes fényében pompázhasson fenséges Audija.

A bejegyzésben említett képekhez tartozó linkek:
- Zanessa és Brittany Snow a Katsuya étteremnél - 2oo9. január 15.
- Vanessa a Panda Express-ben vacsizik - 2oo9. január 15.
- Vanessa a Bed Bath & Beyond-ban shoppingol - 2oo9. január 13.

127 megjegyzés:

ades írta...

Mintha ami Zacünknek sötéteb lenne a haja

Névtelen írta...

Mert árnyékban áll!

Névtelen írta...

Irigylem őket azért a napsütésért, a styleos ruháért, amit V visel, meg a mellette álló "kockás" pasiért:DD
És ahogy elnézem, ezek 2009 első candidképei...ez a széria jól indul, az már biztos:)
Supercute!<3

Fant írta...

Ezt az LA-i időjárás kérdéskört rossz oldalról közelítitek meg :) Figyeljetek: Mikor teheti meg Vanessa azt leközelebb, hogy hósesésben rohangáljon? :)

Névtelen írta...

ahh nembaj h nem rohangálhat hóesésben...én a nyarat sokkal jobban szeretem:D nemkell kabát se melegruhák..csak papucs/szandál/mezitláb:D...meg rövidgatya satöbbi..én ugy irigylemőket..:P
Réé*

Névtelen írta...

Minden évszaknak megvan a maga szépsége!:) Kivéve a nyári fürdőruha szezont!:))

Zac elmehetne már egy fodrászhoz,mert igencsak hosszú a haja.:)És a fiam is őt utánozza,téboly.:) A csajok pedig erre buknak"állítólag" (f.é.)

Andi írta...

Sziasztok!

A "csajos" korszakból igaz, hogy kinőttem, de én is a hosszabb hajat szeretem:))))
Le ne vágasd az Isten Szerelmére!:))

Andi írta...

Ditta, a linkek nekem sajna nem műk:( de majd máshogy megkeresem:)

Névtelen írta...

A netem rendesen működik :)

Névtelen írta...

Na jó Andi,Zac haja maradjon,de az én fickóm maradjon még fickócska,és
ezért én felelek!:))
(f.é.)

Andi írta...

Ez jó hír b, örülök neki:)

Fant írta...

Nosza, b :) Megemberelte magát a neted? :) Magától jött helyre, vagy egy kis ráhatással? :)

Andi, érdekes, hogy nem működik neked a link, pedig jók amúgy a linkek is meg a képek sem badarságokat ábrázolnak :) De háromra megoldjuk: 1-2 és 3 :)

Andi írta...

Oké (f.é.) a te fickódért Te felelsz s az én fickómért én, ez tiszta sor mert nem kétség...az olló a segítség:))))

A linkek s a képek jók, nem badarságok tudom:) Érdekes? Inkább csak körülményes...sose voltam egyszerű...illetve a gépem:))))
És a segítséget...köszönöm:))

b írta...

Hát kellett némi ráhatás...némi anyagi :))

b írta...

Szerintem volt fodrásznál, és direkt ilyen hosszú elől. Lehet, hogy komolyabb frizurára vált, vagy elleste DiCaprio-tól :)

Névtelen írta...

Király, hogy rendbe jött a neted, b:))
A hajról pedig...sztem jól áll neki:)) Volt már rövidebb is, de van okunk panaszra??

b írta...

Nincs :))

Andi írta...

A hajról DiCaprio nekem is beugrott:)
Z-nek a haja jó...semmi kétség:)))

Andi írta...

Relight my fire:)

;o) írta...

Sziasztok! Z szerintem is úgy jó, ahogy van: szakadtan, elegánsan, fésült hajjal, borzas hajjal, rövid avagy hosszú haj, mindegy, csak legyen!
Elfelejtettem mikor lesz a hivatalos japó útjuk...ötlet?

Közben látom, hogy megoldódott a kézcsók kérdés is még tegnap este. Bocsánat b, de nem tudtam már visza jönni, hogy segítsek.

Névtelen írta...

Haló ;o)!!:))
Persze,hogy jó az ürge,mert mindegy milyen,csak legyen fürge!:)
Nincs a hajával semmi baj,csak nálunk ez a trend bezavart.:)
Na de megoldottam ám én ezt is,a hosszból leugrott itthon most néhány centi.:) Hamarabb nő,s fene bánja,csak vax-ot venni kéne,de nem máma.:) (f.é.)

Fant írta...

Haj-jajj ehhez nem igazán tudok hozzászólni de sebaj :))
Hello ;o)! Szóval kopaszon már nem jönne be? :))
A japó út: nos 28-án lesz a nagy premier, és valamiért úgy rémlik, hogy 26-tól lesznek ott. Utóbbi infó nem 100%, lehet, hogy már az előző hétvégén elutaznak - ez logikusabbnak tűnik végülis.

Fant írta...

No, f.é. újabb rímek :)) Zac, mint fürge-ürge :))

b írta...

Igen, megoldódott. A VANB is berakta non-stop lejátszásra :D

Névtelen írta...

Igen, fürge-ürge!:))
Na,jó éjt!!:) (f.é.)

;o) írta...

Basszuskulcs a violinba. Ma sem találkozunk (f.é). Még meg kellett írnom egy levelet - kicsit elhúzódott. A rímed jó és a nézeted is. Én is igyekszem a "kisfiam" szokásait terelgetni, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Köszi az infót Fant, majd figyelek, de azért addig is van még idő bőven.
LL szerintem kevés ember van ezen a földön, aki vitatná Z adottságait. Én is irigylem V-t és a piros kockás inget is!!!

Andi írta...

Jó éjt Mindenkinek!

Fant írta...

Találtam egy nagyon jó kis hírt így éjszakára itt Az a helyzet ezek szerint, hogy Vanessa második albuma február 13-án megjelenik Németországban! Ez nagy előrelélpés, ahhoz képest, hogy eddig nem jelent meg Európában lemeze. Gondolom a HSM 3 óriási sikerének az eredménye ez :) Tök jó! :)

Jó éjt Mindenkinek!

Fant írta...

Hű még megtaláltam a teljes hírt is a dallistával, ezek szerint a németek 3 bónusz dalt kapnak! Akkor hát Vanessa is kedveli a németeket :)))

Mostmár tényleg jó éjt!

Andi írta...

Sziasztok, szép jó reggelt Mindenkinek!

Fant, látom szorgoskodtál még az iccaka rendesen:) Ez tényleg tök jó, köszönjük a híreket!:)
És látod, V is kedveli a németeket:)))

További szép napot Mindenkinek!

Fant írta...

Jó reggelt! Igen Andi, tartottam a frontot :) Találtam egy egész korrekt Vanessa-val foglalkozó német blogot, onnan az infó :) Bizony Vanessa és a németek - ráadásul ahogy a Nagy Film német számait elnézem az érzés kölcsönös :))

Névtelen írta...

Haj témához még annyit fűznék hozzá, hogy én is bírom, ha hosszabb haja van egy hapinak. Orlando Bloom pl kifejezetten hosszú hajjal tetszik :DD

V lemezének megjelnítése a németeknél teljesen jó pr fogás. Néhányan biztos kíváncsiak rá.

Fant írta...

Egyetértek b, valóban jó húzás az album megjelentetése, csak annyival egészíteném ki, hogy talán célszerűbb lett volna a HSM 3 premierje környékén megjelentetni. Persze az is lehet, hogy szándékosan a nagy hiszti csillapodása körülre van időzítve. Ez is egyfajta logika.
Nade elégedetlen igazán nem vagyok, örülök, hogy debütál végre Európában is, én már erre vártam az amcsi megjelenés óta.

;o) írta...

Jó reggelt! - mostanság keltünk fel....
Na, ez most nem idevágó téma, de ha elolvassátok biztos megértitek miért kellett idepakolnom.

„A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.”

Hogy ez mennyire így van!

Fant írta...

Ez nagyon találó idézet ;o) és teljesen igaz.

;o) írta...

Ugye, hogy ugye?
Ma reggel ezzel keltett egy barát....
Mamma Mia partyn vagyok ma, nem leszek felétek, de szórakozzatok és pihenjetek nagyon jól ti is, csakúgy, mint én!
Léc!

Névtelen írta...

Sziasztok!
Találtam 3 új HSM3 dvd extrás vidit: 1 2 3
Király a németeknek, ezek szerint Vanessának tetszett München:DD
Az idézeted jó napkezdő, ;o)

Andi írta...

Sziasztok!

Az idézet az élet,önmagáért beszél és ez szép ;o):)

LL, tök jók a vidik, főleg az utolsó:) Valóban olyan könnyedén táncizik Vanessa, de a partnere se "kutya" hanem szívdöglesztő:)))

Andi írta...

Idő közben már nekem is működnek a "bejegyzésben említett képekhez tartozó linkek":))))

Andi írta...

Ahogy elnézegetem ezeket az ebédes képeket, hát Zanessa csudahelyes:)))

Névtelen írta...

Én azon gondolkodtam el, hogy vajon milyen lehet az idő ott? Egyiken csizma, nadrág, kardigán, másikon nadrág és papucs, harmadikon meg lenge nyári ruha saruval :) Senki nem fázik és senkinek nincs melege? :S

Andi írta...

Látod ez nem mágia, hanem a puszta valóság...Nekik, odaát:))
Az ottani időjárás engem is foglalkoztat, ahogy időnként elnézem ruházatukat:) Főként Vanessa-nak. Egyszer dögös csizma, vagy éppen hótaposó, másszor meg egy könnyű nyári ruha, mely igazán elragadó:)

Andi írta...

Fázni nem fáznak az tuti, hisz fűtik egymást....:)))

Fant írta...

Nos b, teljesen jogos a kérdés :)) Én a múltkor a rakétás képnél gondolkoztam el: papucs, póló - sapka (!) :) Meg a jómúltkor Vanessa teljes téli menetfelszerelésénél is csak lestem :)
Végül arra jutottam, hogy mivel náluk azért elég sztenderd jóidő van, így próbálják kicselezni az időjárást, és azt az érzetet kelteni, mintha az változatos lenne :)
Esetleg Vanessa-nál el tudok képzelni egy olyan magyarázatot, hogy szereti néha a téli ruhakollekcióját is hordani :))

Andi érdekes egy géped van, meg kell hagyni :))
Az elragadósággal pedig totál egyet tudok érteni :))

Andi írta...

Néha kicsit későn érő a gépem...a drága lelkem, de hát Istenem, nem lehet minden tökéletes...úgy jó az ha érdekes:)))

Fant írta...

Na igen semmi sem tökéletes ugyebár :)) De jobb későn, mint soha, az mindenképp igaz :)

b írta...

Kicsit más téma :) Lesz ma az egyik kedvenc filmem :))

Andi írta...

"Az", mindenképpen:)))

Andi írta...

Melyik az a kedvenc b és hol, mikor?

b írta...

m2 21:00 Szeress ha tudsz

Andi írta...

Gyorsan elolvastam a storyt és nekem nem rémlik, de ez még nem jelent semmit, biztos jó a film!:)

b írta...

A szerplőgárda magáért beszél. Nem tudom miért tetszik a film :) A hangulata miatt? A történet miatt? A szereplők miatt? Ajánlom mindenkinek :)

Andi írta...

Wáááó!:) A szereplő gárda tényleg önmagáért dumcsizik:) Kiválóak mind, egytől egyig, hát még így együtt! Az ajánlatod pedig csábítóan hangzik!:))

b írta...

Ha megnézed, érdekel a véleményed róla :)

Andi írta...

Oké b:)

b írta...

Ezek szerint egyedül maradok beszélgetni :(

b írta...

Azt olvastam az egyik tinimagazin elején, hogy Ashley bajban (gondban?) van. Írna erről valaki?

Névtelen írta...

Sziasztok! b én is nézem az m2-t!:) Angie miatt elsősorban...:)

Én is szeretem a hosszú, sötéthajú pasikat.

A Bravo-val kapcs (gondolom annak az elején láttad): hozza a szokásos 'nincs értelmes hír, ezért kitalálunk valamit' formáját, vagyis hazudnak össze-vissza Ashley párkapcsolatáról, meghogy sanyargatja magát.

b írta...

:))
Mi van a párkapcsolatával?

Fant írta...

Azért arra kíváncsi lennék, hogy egy munkájában és magánéletében egyaránt sikeres huszonéves csaj a Bravo szerint ugyan mi a frászért sanyargatná magát... Az ilyen tinimagazinok mindíg is csak modern mesekönyvként szolgáltak, csak az a vicc, hogy ebből hosszú távon ilyen jól el lehet evickélni, sőt egyre szaporodnak...
Még jó, hogy itt nekünk ez a blog :)

;o) írta...

....Mamma mia, here I go again
My my, how can I resist you?....

Jó napotok volt ma?

Fant írta...

Jó estét ;o)! Részemről átlagos hétvége - de ahogy így olvaslak neked jól telhetett :)

b írta...

Pontosan miről írnak?

;o) írta...

Szia, nagggyon jó volt a nap, most pedig egy nagyon jó filmet is látam, úgyhogy a "pH értékem" teljesen jó. hagylak titeket a továbbiakban is érvényesülni. Szép estét és jó éjt!

Névtelen írta...

Sajnos azt már nemtudom pontosan felidézni... Halvány emlékfoszlányok vannak csak, mert nagyon felhúztam magam, ezért nem karok hlyeségeket mondani...

Na megyek, mert elálmosodtam...:)

Csodaszép Zanessa-s Álmokat Mindenkinek!

Névtelen írta...

Szép estét Mindenkinek!
Az én napom kifejetetten uncsi volt....délelőtt aludtam, takarítottunk, aztán elmentünk az Auchanba, ahol húgommal mesterfokon elsajátottuk a "repülést"..utána a gyerekruharészlegen álladóan HSM-es felsőkkel meg gatyákkal találtam szembe magam:DD...ennyi volt összesen az érdekes rész. A holnap se lesz sokkal jobb...kivéve, ha mesével zárul:))
Az ilyen újságos sztorikról meg túl sokszor elmondtam már a véleményem...
És végezetül a nap végére: Stuff You Must vidi

Andi írta...

B, megnéztem a filmedet!:)

Fant írta...

Szia LL! A magam részéről igyekszem, hogy mesével záruljon a holnap, a mese első felét már elkészítettem, holnap befejezem :)
Köszi a videót.

Az újságok pedig szóra sem érdemesek, ne is spannold velük magad b :)

Névtelen írta...

Király, várom, Fant:)
Megyek...night Mindenkinek!:)

b írta...

És hogy tetszett? Nyugodtan írd, ha nem jött be a film!

És a szereplők mellett még 1 híres ember: operatőr Zsigmond Vilmos

Andi írta...

Szeress ha tudsz!:)

És tudott!:) Az első pillanatuktól fogva úgy drukkoltam a fiataloknak:) A kedvencem ők voltak.....:) Nagyon jók voltak mindketten igazán. Már az első találkozásukkor éreztem, hogy a sráccal valami "nem kerek" és nagyon azon drukkoltam, hogy kerek legyen mert volt valami benne ami azzá tette, hogy így legyen és ezek az érzelmek!:)
Mikor az anya mesélt a fiának már nem bírtam és elérzékenyültem, potyogott a könnyem rendesen.....
Az érzelgősség csúcspontja nálam akkor jelentkezett mikor a végén a srác a lányhoz elment és végre kimondta a mély érzelmeket...!:)

Te b, megfogott ez a film piszkosul, köszi érte:)

Andi írta...

Még, hogy nem jött be, b viccelsz velem?

b írta...

Ennek nagyon örülök! :)))
Én sok-sok évvel ezelőtt videotékából kölcsönöztem ki. (a mai napig nem tudom, hogy miért esett erre a filmre a választásom) És amikor megnéztem, csak ültem és néztem magam elé :) És megnéztem még néhányszor. Aztán azon gondolkodtam, hogy miért pont kék a srác haja? :)
Igen, a fiataloknak lehet drukkolni :) És zseniálisan vannak a karakterek kitalálva.

Andi írta...

Tényleg, miért pont kék?
És most nem fogod elhinni b,de a YT-on megkerestem eredetiben és csak a "fiatalokat" keresem mert megfogott rendesen...!:)))

b írta...

Én is megnéztem a filmet :) Nagyon szeretem a hangulatát.

b írta...

Nem tudom, még nem jöttem rá :))
A pirate-on is fent van, töltsd le inkább, vagy vedd meg dvd-n :)

Andi írta...

Letölteném, de az olyan nagyon macerás...persze szeretném ha meglenne....ááá jó ez így azért köszi:)

b írta...

Akkor vedd meg, 900-ért már megkapod.

Kicsit más. Az étterem előtt ácsorgós képeken van 1-2, ahol Z autogramot ad. V elég morcos képet vág :)

b írta...

Figyu ezen a linken data-ról tudsz tölteni, az nem macerás, nem kell várni.

http://www.pirateclub.hu/index.php?showtopic=6091720&hl=szeress

És a data-s letöltéshez van segítség is, egy dataget nevű program, amit ha feltelepítesz a gépre, villámgyorsan letölti a filmet. A dataget programot az "applications" fórumról le tudod tölteni. Szerintem 1 próbát megér a dolog.

Andi írta...

Köszi b, egyenlőre maradok a YT-nál:)

Jó éjt Mindenkinwk

Névtelen írta...

http://www.youtube.com/watch?v=GInmv2D57ek

szerintem mindenki láta de nekem nagyon tetszik!

xdittax írta...

Sziasztok! Szép reggelt Mindenkinek!

Az én estém igazán mozgalmas volt! Pedig szívesen megnéztem volna b filmjét, felkeltette az én érdeklődésemet, és hallottam is róla már, de esélyem sem lett volna megnézni, mert bálban voltam! :) A sulink bálát tartották meg tegnap és ma, és néhány diák, mint személyzet is jelen volt, így én is segítettem. Ultrafárasztó volt, és ez nem kifejezés, de nagyon muris is volt közben, úgyhogy nagyon jól érztem magam.

Most viszont már annál inkább nem, mivel álmos, fáradt vagyok, de ma megint nem leszek itthon délután, és még szembe kell néznem a holnappal is.

Azért az esti mesére számíthattok tőlem valamikor a nap végén!

Legyetek jók, ha tudtok: Ditta×××

Andi írta...

Sziasztok!

B, a tegnapi csuda jó filmről még csak annyit, hogy persze végig izgultam és drukkoltam, hogy a külön futó szálaknál kibontakozzanak és rendeződjenek a dolgok és happy legyen minden. Kíváncsi voltam, hogy futnak össze és csak a vége felé éreztem, hogy valami ilyesmi lesz!:)
Irtóra tetszett elejétől a végéig, rég láttam már ilyen jót:)

Ja, és a fiataloknál ott annál a vallomási résznél...mikor a srác azt mondja a lánynak..."akkor most fogd be.." az külön tetszett:)))

Most megyek, délután leszek.

Szép vasárnapot Mindenkinek!

Andi írta...

Ditta, jó pihit a Bál után és szép napot az után:) A holnap meg majd gondoskodik magáról:)

Fant írta...

Elküldtem az esti mesét Ditta :) Úgyhogy az esti alvás garantált, jó hosszúra sikerült a mese, a meskönyv pedig biztosan jó lesz ismét :)

Fant írta...

Látom nagy a csend emberek :) No, írok egy jó hírt, hátha jó lesz életindítónak; a VABN-en láttam, hogy a britek Vanessa második legkedvesebb európai népe, erre a lemezének február 16-i ottani megjelenése utal, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a finnek (!) állnak, február 18-i Identified megjelenéssel :)
Érdekes dolog ez, az év eleje úgy tűnik akkor, hogy a zenei karrierről fog szólni. Vajon esetleg európai promó-turné nem jöhet szóba?

Névtelen írta...

Engem elleptek a papírok, most kezdek kievickélni alóla :S

;o) írta...

Sziasztok! Látom ebben a rettentően csendes vasárnapban mindenki bóbiskol...talán én is ezt tenném, ha már lenne elegem belőle.
Fant, mint európai lakos csak azt tudom mondani, hogy ugyan miért ne öhetne éppen Európába V koncertezni? Emlékszel amikor beszéltünk a TDK kapcsán az amerikai és az európai bevételekről? Ebbben a kérdésben sem elhanyagolható az európai jelenlét. Abszolút piaca van a csajnak és nem hinném, hogy nem jönne szívesen világot látni. Anglia nincs is olyan messze és ne feledjük, hogy nálánál jóval nagyobb sztárok is voltak már a szomszédainknál koncertezni!!!!
Én örülnék neki, ha a lányom is láthatná egyszer előben. Az teljesen más, mint egy egyszerű rajongás, ami a net előtt lezajlik vagy a hétköznapokban.
És azt is megjegyezném, hogy ha február a megjelenése az északiaknál, akkor már csak egy köpés és itthon is kapható lesz. Ki tudja? Mi van ha Európa szívébe mennek koncertre, hogy többen is elérhesség? Sosem lehet tudni, az élet útjai kifürkészhetetlenek....

xdittax írta...

Bízzunk a legjobbakban minden értelemben, nem igaz?

Köszönöm Fant a blog nevében az estimesét, és köszönöm a saját nevemben a...pluszt! :) Sokat jelent!

Pusza: Ditta×××

Névtelen írta...

SZIASZTOK!!! NAGYON CSEND VAN ITT. HOGY TELLT EDDIG A MAI NAPOTOK???

bea

xdittax írta...

Várj, Fant, az első bekezdésnél tartok is ezután is jár egy hatalmas köszönet egy szintén hatalmas mosollyal kiegészülve! :))))))))

Fogalmam sincs hogy csinálod...!

;o) írta...

Nahát Ditta ti aztán tudjátok, hogyan lehet az érdeklődőket felizzítani. Mostmár aztán én is nagyon kíváncsi vagyok, mit hozott össze ma estére FANTasztikus blogtársunk!

Fant írta...

Szia ;o)! Én abszolút támogatnám, hogy Európába jöjjön koncertezni, egy több szálon futó karrier kapcsán teljesen logikus lépés lenne. Egyrészt. Másrészt pedig, persze, hogy abszolútpiaca van Vanessa-nak, ahogy a mesékből is mindíg kiderül, legalább akkora, mint odaát, én viszont ellenkezőleg közelítem meg a kérdést, mint te, szóval igan, nálánál nagyobb sztárok is voltak már az öreg kontinensen koncertezni, éppen ez az - van-e ő akkora sztár, hogy ideát is komoly kereslet legyen rá... Hm, úgy látszik a déutáni szunya elvette az ítélőképességemet is :) Persze, hogy van, teljesen jogos, mikor ha nem most, egy ekkora siker utóhatásaként akár.
Úgyhogy részemről én támogatólag vagyok ezzel a dologgal, a kezdeti szkepticizmusom pedig már el is illant.
Innentől minden a menedzsmentjén múlik, az európai turnét kár lenne kihagyni. Mondjuk a menedzsmentjével kapcsolatban még mindíg komoly fenntartásaim vannak...
Különben valld csak be: nagy örömmel kísérnéd a lányodat egy pesti Vanessa koncertre, és nem csupán a lányod boldogságának örülnél ;))

Kis maszek-meló b? :)

Fant írta...

Szia Ditta! Jajj, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésed eddig!! :)) Mindíg egy izgalmas momentum nekem, hogy vajon sikerül-e tetszőt alkotnom :)
Igyekszem :)
És a pluszt is nagyon szívesen!

Nos Bea, részemről a délelőttöm eredményét estére olvashatod, ebéd után meg volt egy kis szunya, kb ennyi :)) De látod most kezd megtörni a csend :)

;o) írta...

Most olyan titkot fedek fel előttetetk amitől nem leszek egy cseppet sem népszerű. Nekem nem tetszik V albumának új számai közül egyik sem igazán. Elképzelhető, hogy a korom miatt vagy csak azért, mert más zenei irányzatokat kedvelek inkább. Ha ilyen kocentre sor kerülne, valószínüleg elvinném a gyermekemet, ha igényelné, már csak azért is, mert senkivel sem vagyokhajlandó ilyen helyre elengeni egyedül.
Az, hogy V mennyire lehet népszerű ezen a földrészen nem lehet vitatható ha belegondolunk mekkora rajongótábora van a hsm által és nézzeük meg a te statisztikáidat is. Ezekre apelláltam akkor is amikor leírtam az európai koncert lehetőségeit is.
Talán annyiban fenntartással kezelném a dolgot, hogy a tiniknél fiatalabb korosztálynál is lehetnek eltérések a zenei stílust illetően. Én pl soha sem hallom itthon, hogy a lányom hallgatná a számai. Valószínünek tartom, hogy a hsm okán érezne késztetést, hogy megnézze élőben is. Aztán ki tudja? Lehet, hogy ott, azon a szent helen lenne elhivatott rajongója V hsm-en kívüli "művészetének".

Névtelen írta...

Sziasztok!:))

Koncert?:)) Háát nem tudom,még mindig cseng a fülem.:)

Amúgy pedig ez az európai turné még megvalósulhat.:) Habár nekem kétségeim vannak ezzel kapcsolatban.:( De kitudja.:)) (f.é.)

;o) írta...

Hahó (f.é)! Úgy el van csúszva a napi életünk, azt hittem már nem is "találkozunk". Mizu?

Névtelen írta...

ÓÓ;o),nálam nem vesztett a népszerűséged!:)) Különben pedig a számból vetted ki a szavakat.:))
(f.é.)

Névtelen írta...

Egy őrületes hét,illetve hétvégén vagyok túl,és kivagyok purcanva!:))
Olvastam,te is belecsaptál a hétvégén a lecsóba!:)) (f.é.)

;o) írta...

Fant, amikor a számaidat olvasom ( nem tudom ki hogy van vele)nekem megmozdulnak a képzelő csatornáim és kalandoznak mindenfelé. Képzeld el, ha ekkora HIVATALOS nézettsége van, akkor a háttérben mekkora bevételi forrása lehet, az egyéb szir-szarokból is. Gondolok itt mindenféle HSM ruha, tanszer és egyebek által befolyó jogdíjak, stb. Ezeket a számokat valós emberek generálják, a termékeket valóban létező emberek vásárolják meg gyermekeik hatására vagy éppen saját maguknak. El tudod képzelni, hgy a film vetítése után akár 1 évvel, már nincs akkora tömeghisztéria ami az európai piacokra csábítaná V menedzsreit egy kis extra bevételért?
És mi van, ha éppen V európai zenei kiadója rendelkezik úgy, hogy kell a promó itt is? És akkor nincs menekvés. Jönni kell, mert az eladásokat itt is biztosítani kell valahogy....

Névtelen írta...

Sziasztok! Én is megnéztem tegnap b filmét és nekem is nagyon tetszett. Ha lesz még valamikor akkor is megfogom lesni az bizti!:)

(A Jetixen pont most megy a Snekarnight. :D :P)

Én nagyon örülnék annak, ha legalább Bécsbe eljönne V... Biztos lenne elég sok érdeklődő. Jó nekem London is, csak Bécsbe sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy elengednek...:) Meg olyan szempontból is jó lenne, hogy ahogy olvastam sokan eljönnének az itteni Társaságból is és az nagyon szuper lenne, ha végre tudnánk találkozni személyesen is.

;o) írta...

Bárcsak a lecsóba csaphattam volna bele (ugyanis imádom!). Egy Mamma Mia babazsúron voltam "díszvendég". nagyon jókat nevettem, beszélgettem, borzongtam a hamis hangoktól, de imádom a kölyköket és azt, ahogy megélik ezt a filmet és mindent amit mondani akar. Az én lányomra egyébként is illik az a megállapítás, hogy woodstock-i hangulatban van mindig. Az alma nem esett messze a fájától.... Jól szórakoztunk. Most free vagyok, mert korizik a klán és itthon a nagy csendben kicsit ráérek foglalkozni minden mással is....például veletek!remélem Dittának is sikerül időben elküldenie az új hírt, hogy még nyugodtan tudjam átböngészni az újabb híreket.

Névtelen írta...

Igazad van :o)! Jönni kell is kész!:D

Am szerintem egyáltalán nem csökkent senki szemében 'népszerűséged', hiszen mindenkinek megvan a saját véleménye, ami ha nem egészen pozitív, akkor is el kell fogadni.

;o) írta...

Nóri az idén még biztos kiderül, hogy lesz-e koncert avagy sem.

Névtelen írta...

*és kész

Névtelen írta...

Minden bizonnyal... Egyébként amit még nagyon várok az az új Ecko reklám! Már arra is nagyon kíváncsi vagyok!

Névtelen írta...

Igen Fant, és ez még a karácsonyi szüneti restanciám :)

Fant írta...

Noshát: mint azt már többször kifejtettem, nem vagyok túlzottan eldobódva V menedzsmentjének a teljesítményétől, túlságosan tesze-toszának érzem őket, mindössze ez az, amiért kétségeim vannak, vagy voltak az európai koncerttel kapcsolatban. Egy angliai turnét feltétlenül el tudok képzelni, mindentől függetlenül. Persze: egy énekesnőnél teljesen természetes dolog az európai turné, sőt én legszívesebben komoly koncerteken látnám, úgy értem, hogy nem olyan kis hakni-szerűeken, mint sok amcsi állomás volt.
Persze, abszolút tömeghiszti van, idehaza is mindenféle termékkel találkozhatunk, a dolgok normális menete ennek maximális kiaknázásaként egy koncersorozat lenne. És igaz az is, hogy a lemez-megjelenéshez, a promóció is hozzátartozik, akár koncertek formájában. Az pedig, hogy mekkora bevétele lehet a Disney-nek a kapcsolódó cuccokból, szerintem megtippelni sem tudjuk. Az a bizonyos 1% abszolút áll a részemről is.
De igazatok van: jönni kell és kész :)

Andi írta...

Sziasztok!

Kicsit helyesbítenem kell magam miatt...is!
A Sötét film óta rég láttam ilyen jót mint b filmje (ebben a kategóriában)!:)

Szeretem a hosszú mesét!:)

Nyomatják rendesen a Jetix-en V Sneaker Night-ját:)

Fant írta...

Andi, akkor te 100%-os vagy az itt ajánlott filmekkel kapcsolatban :) Kettőből kettő :)

B, ez igen, látom nem nagyon kapkodtad el a maszekot :)

Névtelen írta...

Hát nem nagyon :) Végül is most lesz a határidő. És most a kis család sem tereli el a figyelmem, mert csak én leszek szabi :) Karácsony tájékán szívesebben foglalkoztam velük, mint a munkával valamiért... :)

Fant írta...

Na, te is szabin leszel? :) Én is, egész héten, egészen 27-ig :)
Végül is, ha a határidő még nem járt le, akkor totálisan ráértél most megcsinálni.

Névtelen írta...

Én csak hétfő, kedd, szerda. Sajnos :(
Nem is meséltem, hogy a dolgozómban helyzet van megint. 8 embert egyik pillanatról a másikra lapátra tettek. A szokásos gusztustalan lapító, sumákoló, hitegető módon. Fúj...

Fant írta...

A három nap is valami, jó hosszú hétvége legalaább :)
8 ember - hát igen szomorú... Azt mondom ne foglalkozz a körülményekkel, ha te bent vagy, az azt jelzi, hogy elégedettek veled.

Andi írta...

Filmes ajánlatok terén ez 100%, pedig nem vagyok teljesen "100-as":)

b írta...

Egyenlőre... De pl az irodavezető csajt is el fogják küldeni febr 1-el valószínűleg, de még neki nem szólt a nagyfőnök (más forrásból már tudjuk), és indok sincs. Pontosabban "csak". Pedig semmi baj a munkájával.
Ja és a fizukat is csökkenteni akarják/fogják, és nem lesz kajajegy, bérletpénz, és túlóra pénz sem. Pedig meló az van. Múlt héten is 4-kor megkérdezte a főnököm (miután még egy kb 1 órás munkát a kezembe nyomott), hogy egyébként meddig vagyok? Mondtam neki, hogy 2-ig. Ezen mosolygott 1-t és közölte, hogy még ma kellene amit adott. Szóval no comment...

b írta...

Nagyon örülök, hogy aki megnézte a filmet, annak tetszett :)))

Andi írta...

Én pedig örülök az ajánlott filmeknek:)))

;o) írta...

Hát b elég lélekölő eseményeket vázolsz itt.
Valóban nem szép az eljárás.
A dolog másik fele viszont egyértelmű jel arra, amit hónapok óta élünk. A recesszió nem kímél senkit sem. Döbbenettel hallom, hogy hányan kerüknek az utcára manapság. nem is tudom, hogy ennyi munkanálkülit miből tartana el ez az ország, ahol a lakosok csekély része aktív dolgozó.
Nah, nem bonyolítom ezt a témát mégjobban. Itt kicsit vidámabb dolgoknak kellene felütnie a fejét az elvárások szerint, nem?
Azért sok sikert és kitartást.Ja!
Night!

b írta...

Nekem az eljárás gusztustalan. Mert recesszió ide vagy oda, oda lehetne állni a dolgozók elé, és megmondani szemtől szembe, normálisan. De nem így, hogy hitegetjük, aztán a kezébe nyomjuk a papírt, hogy mehetsz! Már év végével is küldtek el néhányat, a következő módon: szólt a nagyfőnök, hogy fizessék ki a büfében a tartozásukat, majd amikor ez megtörtént, közölték velük, hogy ki vannak rúgva.
De téma lezárva :))

Névtelen írta...

Sziasztok!
Tegnap akartam írni, épp a megszólításnál tartottam, mikor hirtelen rá kellett ütnöm a készenlét gombra...egyébként a tegnapi napom több tényező (nem átvitt értelemben...najó, nem csak:D) miatt elég gáz volt...a délig alvás után kínlódás volt végig.
Egyébként tök jó, Ditta, hogy bálon lazulhattál...nálunk Valentin napon lesz.
Az Európai koncertturnéhoz...nagyon örülnék neki, ha lenne, bár az amcsiknak is vannak fenntartásaik a HR-rel kapcsolatban...de ha nyáron lenne, akár Németbe is elintézném, hogy kimehessek:)
Ez a kirúgási eljárás a munkahelyeden, b, tényleg gusztustalan...nálunk most félévkor hasonló jelzővel jellemezhető dolog történik: olyan emberek, akik egész félévben nem csináltak semmit, 4-est akarnak szorgalomból, jobb jegyet akarnak olyan tanároktól, akikkel egyébként mindig bunkók...és néha el is érik, így aztán az egész jegy teljesen értéktelen lesz...:((

Fant írta...

LL, én azt mondom ilyenkor önzőnek kell lenni és magasról tenni a többiekre, be kell venni a teszek rá tablettát és kész. Tudom, hogy nem egyszerű, de hosszú távon nem érdemes ilyeneken rágódni, lényeg, hogy te boldogulsz és annyi. Az olyan dolgok pedig valahol úgyis kibuknak, hidd el, ha máskor nem majd az érettségin, felvételin.
Persze én is olyan tipus vagyok alapvetően akit bosszantanak ezek a dolgok az élet minden területén, de próbálom elengedni magam mellett ezeket.
Taplók meg gerinctelenek meg mindíg lesznek, mert amilyen a kor, olyan az ember.

Névtelen írta...

Tudom, hogy mindig lesznek...6 éve nem bírt kettőnél több kibukni...ez nagyon rosszindulatú volt, de akkor is gerinctelenek, ahogy mondod...néha komolyan csak röhögni lehet azon, ahogy doga előtt könyörögnek, hogy segíts nekik...aztán másnap ugyanolyan bunkók, mint voltak...

Fant írta...

És persze segít nekik az ember, mert nem akar ugyanolyan tapló lenni, igaz? Sajnos ez van. Mikor én jártam középsuliba viszonylag hamar rendeződtek a dolgok, mert kb 40-en indultunk és 15-en érettségiztünk le, folyamatos volt a hullás. És nem a suli volt brutál nehéz. Fősulin is azért volt igazság néha, a legnagyobb léhűtők azért nem jutottak el az államvizsgáig.
És a melóban is, a semmirevalók nem is kapnak komoly feladatot. Szóval csak azt akarom mondani ilyen terjengősen, hogy előbb-utóbb lesz igazság. Össze lehet csalni a dogákat, de érettségin nincs segítség, ott legkésőbb elválnak a dolgok, ez vígasztaljon.
Tudom, hogy az okos és jóindulatú embereket, mint te is, frusztrálják az igazságtalanságok, de elrendeződnek a dolgok hosszú távon... Nem könnyű tudom, de nem érdemes foglalkozni az ostobákkal.

Névtelen írta...

Mostanában segíteni se segítek nekik, egyrészt csak magam sodrom veszélybe, másrészt nem ér semmit...Múlt csütörtökön rendesen megjártam: kölcsönadtam a magyar elemzésem egy haveromnak egy elolvasásra, meglátta vmelyik tapló, szólt a többinek, aztán 4 órán keresztül cseszegettek, hogy adjam kölcsön, óra közben is...bnőmnek kellett megmentenie, tiszta ideg voltam...és doga közben meg elvárják, hogy az "okosok" súgjanak...a mai német szódogánál csalódnia kellett az egyiknek...

;o) írta...

Érdekes amit írsz LL.
A főiskolán egyszer nagyon megjártam. Nem készültem gazdasági statisztikából. Dolgozat alatt segítséget akartam kérni a padtársamtól- egy szék üres közöttünk ugyebár- aki fiatalabb volt vmivel, mint én, de én akkor már kisgyerekes családanya voltam. Nem segített. Annyira szégyelltem magam, ez annyira megalázó volt, amilyet még sosem éltem át, pedig igyekeztem mindig annyit tudni, hogy egy dolgozatra elég legyen.
Onnantól kezdve egyszerűen nem engedhettem meg magamnak ezt a blamát és az egyik joggyakorlaton bár viszonozhattam volna ő köcsögségét, én segítetem. Pár évre rá, mikor az oklevelet megkaptuk csináltunk egy csoportbulit és ott megbeszéltük az esetet. Azóta talán ő is jobban tanul a hibáiból....

Fant írta...

Én mindenkinek segítettem általában, bár többször kellett volna keménynek lenni és beinteni, de nem érte meg a harcolást. Ettől függetlenül te jól teszed LL, hogy nem segítessz.
Én úgy jártam, hogy nekem a szakdolgozatomat másolták majdnem teljesen, éppen csak a város nevét cserélték ki, vidékfejlesztés volt a témám... Én ezt később tudtam meg, nekem ebből nem származhatott semmi kellemetlen, utánnam egy évvel végzett az illető. Ráadásul ő maga mesélte el a dolgot nagy büszkén, bár ő csak hármast kapott, az enyém meg ötös lett anno, úgyhogy azért itt is itt az elégtétel. Aztán kiderült, hogy ugyanaz lett a foglalkozásunk, csak más városban, egy továbbképzésen találkoztunk.