2009. júl. 31.

"Majd pihenek, ha meghaltam!"

A "High School Musical"szereplői gyorsan felnőnek. Ashley Tisdale megpróbál zenei karriert kovácsolni magának a tinifilm után, Zac Efron máris független szerepekre cseréli a musicaleket, és most akivel már régóta egy párt alkot, Vanessa Hudgens az, aki megteszi a legnagyobb ugrást mindegyikük közül.

A 20 éves színésznő Zack Snyder várva-vár új filmjében, a "Sucker Punch"-ban fog feltűnni. A HitFix beszélgetett Hudgens-szel a hét elején, és az interjúban elárult néhány részletet szerepével kapcsolatban.

Míg Hudgens két nem-"HSM" filmet is készített az elmúlt évben, a jövő hónapban megjelenő "Bandslam"-et és a "Beastly"-t, bevallotta, hogy egy kicsit ideges amiatt, hogy Snyder fantasy thrillerében szerepel.

Nem vagyok magabiztos, de tudom, ha igazán nagyon ráállítom magam, akkor meg tudom csinálni. - nyilatkozta Hudgens. De nem tudom, mire számítsak. Egész életemben nem voltam még ennyire izgatott és ijedt.

Snyder és Steve Shibuy eredeti ötletén alapuló "Sucker Punch" egy fiatal lány (Lemony Snicket - A balszerencse áradása Emily Browning-ja) köré építkezik, akit gonosz mostohaapja egy elmegyógyintézetbe dug. Annak érdekében, hogy tudjon kezdeni valamit a kialakult szituációval, egy alternatív valóságba menekül, ahol néhány olyan személlyel találkozik, akiktől azt reméli, segítenek neki a valódi rémálmából kiszabadulni. Hudgens ég a vágytól, hogy eljátssza Blondie szerepét az új filmben, akit "egy nagyon szívós, nagyon kemény" lányként jellemez.

Ez eléggé egy komplex darab. - mondta Hudgens. Ez az 5 lány harcol egy fantázia világban, de őszintén, nem tudom. Olvastam a forgatókönyvet és beszéltem egy kicsit Zack-kel, de nem igazán volt még próbám, vagy bármi más.

Bár a forgatás nem kezdődik el szeptemberig, Hudgens jövő héten már Vancouverben lesz, hogy elkezdjen részt venni a harci edzéseken, a kaszkadőri munkákon és a próbákon. És ha már ez egy Zack Snyder film, valószínűleg muszáj lesz néhány fegyverrel is szaladgálni a képernyőn, igaz?

Igen, igen, vannak fegyvereim. - mondta mosolyogva. Van egy masszív, masszív puskám. Mondjunk csak ennyit.

Hudgens már dolgozott együtt a jelmeztervező Michael Wilkinson-nal (Tron Legacy, Watchmen) Blondie kinézetén, de nem dolgoztak még ki semmit részletesen.

Miután az elmúlt hónapokat forgatással és a "Bandslam" promóciójával töltötte egyidőben, Hudgens szünet nélkül belevág az új produkciójába, de ez az utolsó dolog, amit kifogásolna.

Munka üzemmódban vagyok, addig csinálom, amíg kell. És őszintén nagyon izgatott vagyok a 'Sucker Punch'-csal kapcsolatban. Nagyon várom. Majd pihenek, ha meghaltam!

Eredeti cikk: Hit Fix.

14o8: Kire fáj a foga Megan Fox-nak?

Lassan már egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogyha valami tényleg furcsa téma üti fel a fejét a blogon, akkor annak köze van Megan Fox-hoz. És az sem túl különös, hogyha Megan férfineveket említ nyilatkozataiban, akkor azok az esetek nagy többségében úgy hangzanak, hogy Robert Pattinson és Zac Efron.

A 23 éves szexis színésznő következő filmjében, a "Jennifer's Body"-ban Jennifer Check-et alakítja, egy pom-pom lányt, akit megszáll egy démon, így elkezdi a helyi fiúkat megeszegetni... A világ legjobb női közé sorolt csillag a film miatt az idei San Diego-i Comic Con-on is megjelent július 23-án, ahol arról is megkérdezték, ki az a híresség, akit szívesen megkóstolna. És ugye mondtam, nincs meglepetés. Zac Efron.

Szerintem olyan íze lenne, mint egy epres süteménynek. - nyilatkozta az Access Hollywood-nak. Majd hozzátette, hogy jóképű arca miatt a brit szépfiúba, Robert Pattinson-ba is beleharapna. Megenném Rob Pattinson-t is, szóval akkor el tudnék lopni tőle egy kis csinosságot. Egyszerűen csak olyan helyes akarok lenni, mint amilyen helyes ő. - magyarázta.

Forrás: Celebrity Mania.

Coleen Rooney divatikonja

Ha azt mondom, Rooney valószínűleg legtöbbünknek a híres focista, Wayne Rooney mászik be elméjébe. :) És nem is járunk messze az igazságtól, hiszen a máris itthon még nem túl ismert Rooney, a futballista felesége, Coleen Rooney.

Coleen bolti eladóból lett modell, miután megismerkedett kedvesével, majd pedig már a Nike és az LG reklámarcaként tündökölhetett, később saját parfümöt adott ki és még egy tévéműsora is elindult. De a mi figyelmünket nem ezekkel hívta fel magára. A most első gyermekével várandós nő ugyanis Vanessa Hudgens-t divatikonnak nevezte meg. Természetesen kétség sem fér hozzá - igaza van. ;)

A 23 éves Mrs. Rooney a Teen Now-nak nyilatkozta, hogy csodálja Hudgens divatérzékét.

Van néhány ember, akik szerintem igazán jól öltözködnek. Vanessa Hudgens, aki Gabriellát játssza a 'High School Musical'-ben, pontosan ilyen ember. Egyaránt nappal és éjjel is stílusosan néz ki és jól bánik a kiegészítőkkel is. - nyilatkozta a jövendőbeli anyuka, és utána még a Gettó milliomos szépségét, Freida Pinto nevét is megemlítette.

Ettől függetlenül természetesen ő is tisztában van az alapigazsággal: légy önmagad!

Nem törekszek arra, hogy olyan legyek, mint valaki más. Nem hiszem, hogy bárkinek a stílusát le kellene másolnod!

Forrás: Digital Spy.

Egy csók és más semmi

Ashley Tisdale nem igazán díjazta, amikor meg kellett csókolnia Zac Efron-t. Közös csókjelenetükre akkor került sor, amikor Zac vendégszereplőként beugrott Miss Tizzy Disney's sorozatába, a "The Suite Life of Zach and Cody"-ba 2oo6-ban.

De hogy miért nem élvezte, hogy Amerika kedvencével kellett csókot váltania? :)


Megcsókoltam Zac-et. - mesélte az MTV-nek. De nem a 'High School Musical'-ben. A 'Suite Life'-ban volt benne. Zárt ajtók mögött történt. Nem, csak viccelek. Igazából undorító volt. Tényleg!

De miért is?

Ő a legjobb barátom, és olyan nekem mintha a testvérem lenne, évekkel a High School Musical 1. része előtt ismerem, és soha nem vonzódtam hozzá, mert 12 évesnek tűnt, amikor találkoztam vele, szóval azt gondoltam, igazán helyes, de csak fiatal fiú, aztán nyilvánvalóan felnőtt, és tudod, a Rolling Stone borítóján nagyon szexi, de ma is csak úgy nézek rá, mint egy hozzám nagyon közel álló személyre, de nem úgy ...

De ami még kényelmetlenebbé tette a szituációt, Zac nem csak olyan, mintha a testvére lenne, hanem Vanessa Hudgens kedvese is. Szóval amikor meg kellett csókolnom az epizódban, először is azon járt az agyam, hogy ő a legjobb barátom barátja és ez elég kínos... - nyilatkozta. Megcsókolni a testvéredet elég rémes, tudod... De ő nagyon viccessé és kényelmessé tette.

És a végeredmény...:
Forrás: MTV - Hollywood Crush.

"Versenyezz egy kicsit!"

A "Bandslam" augusztus 14-én megjelenik a tengeren túl, és már ott is alig bírják kivárni, hogy kedvenc tehetséges csillagaikat, Aly Michalkát és Vanessa Hudgens-t együtt lássák a nagyképernyőn. De persze az újonc Gaelan Connell-re is roppant kíváncsi mindenki.

Nos, a Seventeen magazin is, épp ezért nemrég leültek beszélgetni a három fiatallal a filmről, és minden másról. :) Nessa teljes interjúja, és a többiek V-t is érintő egy-egy kérdése alább olvasható! :)

A "Bandslam"-ben Vanessa Hudgens “Sa5m”-et (az 5-öst nem ejtjük) játssza, akit egy "hangulatember, ki nem állható lányként... egy kiközösített lányként ír le. Ha a nevéből eddig még nem jöttél volna rá, Sa5m határozottan a saját feje után megy!

17: Sa5m határozottan egy új karakter számodra. Teljesen különbözik a HSM pezsgő Gabriellájától, és a te vidám személyiségedtől. Milyen volt őt megformálni?
Vanessa Hudgens: Nagyon jó móka volt! Szerintem a színészet legjobb része, hogy különböző karaktereket játszhatsz el. Szóval amikor meghallottam, hogy ő egy pléhpofa és befele forduló, annyira benne voltam.

17: Hallottuk, hogy voltál meghallgatáson a "Bandslam"-ért. Milyen volt úgy - hogy egy nagy sztár vagy, meg minden?
VH: Valójában minden szerepért mentem meghallgatásra eddig. Szerintem ez nagyon fontos, mert azt gondolnád, ezért kapod meg a munkát. És úgy érzem, ha csak felajánlják neked, kevésbé izgalmas. Akarod, hogy képes légy arra, hogy versenyezz egy kicsit! És és teljesen elfelejtettem, hogy be kell mennem és énekelnem kell egy dalt, szóval bementem teljesen felkészületlenül, megcsináltam a jelenetet, aztán ők...: “Ok, melyik dallal készültél nekünk?” erre én...: “Um…semmivel?” Todd [a rendező] azt mondta, “Hát, van egy lemezünk, ha át akarod nézni.” Megtaláltam a “Rehab”-et Amy Winehouse-tól és végül elénekeltem. És ez volt a meghallgatás.

17: A filmben neked és Gaelan-nek van egy szuperkínos csókjelenetetek. Milyen volt fölvenni?
VH: Annak érdekében, hogy kínos legyen nekünk is, nagyon sokszor meg kellett csinálnunk. Mármint annyira meg van koreografálva és minden az időzítésről szól. Igazán boldog vagyok - szerintem nagyszerűen sikerült!

17: Mi volt a kedvenc jeleneted a filmből?
VH: Valószínűleg a végén a dalom, mert nem tipikusan rockzenét játszom, és kirángattak a biztonsági zónámból. Azt hiszem, nagyszerűen jött ki a karakter számára is, mert ő egy szégyenlős lány és a rockzene nem az ő erőssége. Nagyon jól éreztem magam az egész színpadon fel-le ugrálva, miközben kiénekeltem a szívemet!

17: Korábban azt mondtad, hogy rossz hatással voltál Aly Michalka-ra a váráslás terén. Ez mit jelent?!
VH: (nevet) Egy kissé boltkóros vagyok! Arra gondolok, mikor két lány együtt vásárol, az egyikük kötelezi a másikat, hogy folytassák, szóval ez voltam én!

17: Milyen volt gitározni? Úgy tűnik, nagyon könnyedén kaptad fel a film kedvéért! Nagyszerűen néztél ki!
VH: Határozottan jó egy percbe telt, mire rájöttem, mit csinálok. Ez az egész akkord-ugrásos dolog nem természetesen jött nekem, de a gyakorlás meghozza a tökéletes eredményt!

17: Milyen volt a kulisszák mögötti "Bandslam"? Miket csináltatok együtt Gaelan-nel és Vanessával?
Aly Michalka: A szünetekben Gaelan lakókocsijába mentünk és Rock Band-et játszottunk. De Vanessa és én egyszer fölpróbáltunk néhány parókát is, amíg a forgatáson voltunk. Ő egy szőke parókát, én egy barnát, és elmentünk vacsorázni aznap este és megpróbáltuk megviccelni az embereket. Vicces volt!

17: Van valamilyen őrült fan-sztorid a forgatásról?
Gaelan Connell: Ez annyira őrült Vanessával - akkora vonzereje van! Néha az emberek összes picurka kislány, akik megpróbálták körülvenni az autót és bekukucskálni az ablakon - mindenhol ott voltak! És egy mérföldről is meghallottad őket!

Eredeti interjú: Seventeen.

2009. júl. 30.

3...2...1...



Zachy Efron tovább bíbelődik a vitorlázás tudományával, ahogy ezt a fenti július 28-én készült vancouveri képek alátámasztják.

A mindössze 21 éves, de annál izmosabb gyerek a "Charlie St Cloud halála és élete" című filmért kezdte el tanulni a vitorlázás alapjait, és úgy tűnik mielőtt még augusztus 4-én megkezdődne a tényleges forgatás, alaposan kikupálják. :)

Ez alkalommal újra a kis Charlie Tahan-nal szállt hajóra, illetve bár képek nem tanúsítják, de Amanda Crew is ott volt állítólag, ami valószínűleg nem is árthat, hiszen szerepe szerint, Tess Carroll nagy álma, hogy az egyik első nő legyen, aki egyedül körbe vitorlázza a földgolyóbist. :)

Zefron egyébként ha már a városban van, ellátogatott a
Whistler központba, ahol talán nem életében először, ki tudja, de kipróbálta a bungee jumpingot, mint olyant, és erről a lélegzetelállító ugrásról egy videó is készült!



Meg sem tudok mukkani...

Izgalmas álmokat, talán?! xP

...I can't live without it...

A "Bandslam" 20 éves csillaga, Vanessa Hudgens mosolyog ránk az InStyle Makeover magazin legújabb számáról, a belső hasábokon pedig beszél többek között divatról, szépségről, és arról az egy darabjáról, ami nélkül nem tudna élni. ;)

Stílusáról: “Teljesen sokoldalú. Néha egy bohém hippi akarok lenni és olyan dolgokat akarok felvenni, amik tele vannak virágokkal. Máskor, egy kicsit vagányabbnak érzem magam és keményebb ruhákat választok: nagyon sok feketét (nevetés).”

Egy darabjáról, ami nélkül nem tudna élni: “ A Current Elliott farmerjaim. Mindegyik laza és szakadt. Egyszerűen csak viccesek.”

Legrosszabb divatbakijáról: “Amikor világosbarnára festettem a hajamat sötét szőke melírral. A barátaim azt mondák, úgy nézek ki, mintha sósavba dugtam volna fejemet. Másnap visszamentem és feketére festettem a hajamat, ami életem legjobb döntése volt, amit valaha meghozhattam.”

Arról, hogy mitől érzi magát gyönyörűnek. “Ez a hangulatomtől függ. Néha, tudod, amikor már kész vagy, hogy elmenj szórakozni, fölteszel egy kis fekete szempillaspirált és vörös rúzst...nagyon könnyűek és nagyon viccesek.”

Egy másik hajas baklövéséről: “Egyszer volt életemben rövid hajam. Amikor 7 éves voltam, levágtam magamnak, azt gondoltam, ezt minden lány megteszi - egyszer. Bubifrizurát és frufrut alkottam. Elég szomorú volt. Úgy néztem ki, mintha kukacok lettek volna a fejemen.”

Kedvenc márkáiról: “Nagyon szeretem az Elizabeth and James-t, és a The Row-ot, szóval nyilvánvalóan Mary-Kate és Ashley Olsen darabjait.”

Az újság Baby V-vel a címlapon július 31-én jelenik meg az USA-ban, eddig csak pár képünk volt, és most már néhány idézetünk és egy videónk van! :)

Forrás: Just Jared; Just Jared Jr.

2009. júl. 29.

UK: 09.12.04.

Egy fiatal kis taknyos Zac Efron, alias Richard Samuels épp kezet ráz újdonsült ismerősével és mentorával, Christian McKay-jel, azaz a jócskán manipulatív Orson Welles-szel ezen az új still képen közelgő filmjükből, a "Me and Orson Welles"-ből.

De ma bizony nem csak az új képeknek, hanem egy igaz távolinak tűnő dátumnak is örülhetünk!

2oo9. december 4. Ez a 'MAOW' megjelenési dátuma az Egyesült Királyságban.

Furcsa mód, eddig csak ez az egy időpont kerül nyilvánosságra, és ezzel is csak az a baj, hogy nem lehet megítélni, vajon az USA-ban is csak ekkor kerül mozikba Richard Linklater drámája, vagy talán már jóval előbb? Nem beszélve rólunk...

Forrás: Just Jared Jr.

Első still a "Beastly"-ből

Megjelent az első igazi, de nagyon kicsinyke kép a június 13-tól Montrealban forgatott "Beastly"-ből. A képen Vanessa Hudgens(Lindy) és Alex Pettyfer(Kyle) látható a történet elején lévő bálon.

A romantikus vígjátékot Daniel Barnz rendezi Alex Flinn azonos című regénye alapján.

Miss Hudgens játssza a női főszereplőt, aminek megformálásával már végzett is, V július 27-én, hétfőn fejezte be a forgatást.

Most már itt az idő, hogy egy másik filmjének, a "Bandslam" promóciójába kezdjen!

Forrás: VABN.

2009. júl. 27.

LA-t is bevette a Zachy-baba!


New York-i, és londoni hasonmása után Mr. Zachary Efron a Los Angeles-i Madame Tussaud panoptikumában is saját viasz bábut kapott! Sőt, itt még csak nem is HSM-beli alteregója, Troy Bolton mezében és stílusában csodálható meg, ám érdeklődnék, mikor láttuk Zachy-t nadrágba behúzott inggel, kivétel az öltönyös szerkóknál? Rejtély... ;)

Plusz 2 kép a még mindig elég fura Zac-ről ITT! :)

Sucker Punch pólók

Szép lassan egyre többet találkozunk Zack Snyder nevével itt a blogon, magával vele pedig pár napja találkozhattak az idei Comic-Con résztvevői San Diego-ban, ahol július 25-én este az év elején megjelent filmjének, a Watchmen-nek újbóli levetítésse történt meg (a már megjelent Blu-Ray és DVD reklámozása céljából).

A vetítés alatt azonban már új filmjét, a Sucker Punch-t népszerűsítették, ugyanis SP-s pólókat osztottak ki, és volt olyan, aki azonnal föl is vette, pedig nem semmi ám a dizájnja.:) Ezek a pólók az első képi beharangozója az előkészületben álló filmnek, ami máris magában hordozza a sötét, őrült, csavaros vonalat, amilyen Snyder filmje maga lesz. Amennyire sejthető, a pólókon valószínűleg a film főszereplője, Baby Doll látható, akit Emily Browning formál meg. (Bár azért nézzétek meg ezt...!) A pólót Alex Pardee tervezte.

A sztori szerint Baby Doll-t mostohaapja egy elmegyógyintézetbe záratja, ahol öt napon belül lobotómiát akarnak elvégezni rajta.

A fiatal lány elképzel egy alternatív valóságot, ahol el tud rejtőzni félelmei elől és ahol elkezdi megtervezni saját szökését, 4 másik társa segítségével.Őket Jena Malone, Jamie Chung, Abbie Cornish és Vanessa Hudgens jeleníti meg.

Ez a rendező első olyan filmje, ami igazán eredeti ötletből született meg, és nem valamilyen előző anyagon alapul. Szerencsére San Diego-ban erről a projektjéről is kérdezték.

"Még nem forgatunk." -mondta. "Szeptember 10-én kezdünk. Szóval már fent vagyok Vancouverben. Csak tegnap jöttünk el, egyébként már készülünk Vancouverben és a lányok is edzenek, tudod, ez nagyon sokat számít, minden nap, egész nap."

Bár a lányszereplős filmben a hölgyek elég verekedősek, néhány kacérabb jelenetre is számíthatunk, melyek egy bordélyban játszódnak majd, szóval nem lesz túl sok ruhaanyagra szükség... de ennélfogva jónéhány pletyka napvilágot látott, mely szerint a 20 éves Vanessát teljesen meztelenül is láthatjuk majd a fantasyban. Ezt azóta már Nessa sajtósa is megcáfolta, de most Zack Snyder is csak nevetett a szóbeszédeken.

"Nem lesz meztelen." - nyilatkozta a direktor. "Ez tetszik. Láttam azt Interneten és azt kérdeztem: 'Tényleg? Ez új nekem'. Nem. De azt elárulom, hogy szét fog rúgni néhány hátsót. Nem pucér hátsókat, csak normálisakat." :)

A "Sucker Punch" megjelenési dátuma 2011. március 25.

Forrás: Deadline; Sci-Fi Wire; Firstshowing.

Rajongói kép a Joe Fortes-ből

A Joe Fortes-ban ettem Vancouverben és Zac Efron is ott volt! Annyira titkosan érkezett, hogy senki nem látta meg, én is csak a szemem sarkából vettem észre.

Három másik emberrel volt, az egyikük egy hosszú, barna hajú lány volt, de nem Vanessa. Úgy tűnt, nagyon jól érezték magukat. Itt van a kép, amit sikerült vele csinálnom, annnyira kedves volt!


Mr. Vancouver a "Charlie St Cloud halála és élete" című film forgatása miatt tartózkodik Kanadában, és feltehetőleg a társasága is legújabb ismerősei közül valóak. Jó tudni, hogy kezdenek összeszokni, és jól etudják ütni az időt közösen. Bár Zac-kel és kockáival valóban nem lehet nehéz...;))

Forrás: Zefron Forum.

2009. júl. 26.

Kiss From A Rose...:)

Mai számokban gazdag napunk mesekönyvbeli zárásaként aktuális mesénkben feltárjuk a legfrissebb adatokat, megnézzük mire jutottak ott, ahol a Banán-díjat átadtuk, a 17-es filmmel, no és nem mellesleg egyikünk új sportot próbál ki.

Lássuk mindezek előtt itthon hogyan is viszonyultak a fővárosi nézők a Megint 17 című vígjátékhoz, ehhez találkozzunk Budapesten, mivel van egy vitorlásunk, hajózzunk a Dunán, szépen kényelmesen, lazítva, pihengetve, hiszen mégiscsak nyár van, nézzük a számokat, melyekre ezúttal minden utasunk türelmesen vár, a Mesélő meg is lepődik, vihar előtti csend lehet bizonnyal.

Nos, a helyzet az, hogy július 16-19-ig immáron a 8. hetének végére ért a Megint 17, a múlt héthez hasonlóan ez alkalommal is kizárólag a fővárosból vannak számaink. Nem túl vagy a differencia a hetedik hétvégéhez képest, ezúttal 556 néző váltott jegyet Efron vígjátékára mégpedig 600,790 forint értékben, számoljuk át gyorsan dollárba, hiszen úgy tudunk vele bármit is kezdeni, nos 3,196 dollár volt a hétvégi bevétel, mivel a forint-dollár árfolyam 188-nál járt. 63,100 néző látta csak a fővárosban a filmet, így aztán az egész országban ez a szám a Mesélő számításai szerint: 107,209 fő. Lássuk, hogy a bevétel, hogy is alakul: július 19-ig a Megint 17 magyar bevétele: 544,687 dollár!

Mikor a számolás véget ért az utasok megkönnyebbülve sóhajtottak fel, na végre, lehet utazni, az sokkal izgalmasabb lesz.

Utazzunk is feltétlenül, váljék a hajó szőnyeggé és repüljünk az amcsikhoz – elő célunk Montreal, az időpont: július 17-e. Az időzítésünk egyszerűen remek, éppen szünetet tartott a Szépség a Beastly forgatásán, ennek örömére egyből elhívta az utasokat egy kis vásárló körútra, hiszen felfedezett néhány egészen kiváló boltot, ahol csupa jó cuccot lehet kapni. Ezek nem a Mesélő pillanatai voltak, aki néhány óra múlva már úgy tele volt aggatva szatyrokkal, mintha karácsonyfa lenne, nade mindent az utasokért, és a számokért persze.

Miután látták, hogy Aladdin több szatyrot nem bír el, a hölgyek abbahagyták a vásárlást és lojalitásból megkérdezték a Kétlábonjáró Szépséget, hogy mi újat tud mesélni a HSM 3 zenei albumról. Nagy mosollyal újságolta, hogy ezúttal a Billboard Soundtracks nevű listáján a filmzene a 39. hetében a 14. helyen áll.

Miközben éppen arról beszélgetünk, hogy legújabb olvasónknak köszönhetően megtudjuk, hogy a Szépség következő filmjének Magyarországon október 22-én lesz a bemutatója, így az élményből nem maradunk ki ezúttal sem; befut teljesen véletlenül látogatóba a nem túl távoli Vancouver-ből meséink másik alanya, elmondja, hogy szinte érezte, hogy itt talál majd bennünket, jött újságolni, hogy a Megint 17 hazájában aznap 73,718 dolláros bevételre tett szert, ami amúgy 89,36%-os növekedés az előző naphoz képest, úgyhogy nagyon bizakodó a szombattal kapcsolatban. Ezt követően, hiszen értünk mi a jelzésekből is, diszkréten és diplomatikusan távozunk, másnap este a másik neves kanadai város a célunk, Vancouver.

Vacsorázni szeretnénk majd, mert megéhezett az össze utas, ám előtte még felkutatjuk a fiatalembert, hogy meséljen nekünk számokról – és meg is találjuk őt egy hegy tetején, ahol éppen egy új sportot a bungee jumpingot készül kipróbálni. Ekkor a szervezők kérdéssel fordulnak felénk, akarja-e valamelyikünk megkísérelni az ugrást? A hegy lábánál ott van a napi bevétel összege!

Aladdin, mint újabban sportoló egyén már jelentkezne is, hogy majd ő kipróbálja, kell az újabb sport, mire a szervezők felszisszenek, az utasok közül pedig egy hang hallatszik amit azt mondja erélyesen a Mesélőnek, hogy : „Pihenjél! El onnan, még a közeléből is, ez nem nehézsúlyúaknak való, én fogok ugrani!” Hogy kié a hang? Nos, a Mesekönyv Fuvolás Szerkesztője a lelkes vállalkozó, ki más? Sőt, a VVMSZ vezetője kontráz még, a Mesélő felé fordulva: „Hát, igen, neked ehhez minimum egy Harry Potter kellene.” Így hát: A Fuvolás Lány felkészül!

Fejére fekete színű fejkendőjét köti, melyben a japóknál jár, szerelése darkos, passzol az ugráshoz szükséges elszántsághoz, napszemüveget is vesz, amolyan jó nagyot, a hatás fokozásának kedvéért, ami takarja fél arcát, ezerrel fokon ég, elképesztően lelkes és legalább ennyire elszánt, kemény kiscsaj, rendkívül szikáran néz. Elkészültek a szervezők a szerkezet felszerelésével, a Fuvolás Lány a szikla szélén áll, iszonyú szigorúan néz, majd: kezeit kitárja teste mellé, elrugaszkodik a talajtól és egy végtelenül látványos és elegáns mozdulattal a semmibe veti magát! Hosszú másodpercekig szabadesésben zuhan és hihetetlen módon élvezi, mi többiek csak szörnyülködve lesünk, Kedvenc Szerkesztőnk azonban így újabb oldaláról mutatkozik be – ekkor a kötél működésbe lép és megfogja a Fuvolás Lányt, aki a következő pillanatban felkiált: 107,492 dollár!! Házi feladatba oltott találós kérdésünk következik: az iménti jelenet melyik film két látványos jelentét idézte? Helyes megfejtőink között egy ugrást sorsolunk ki! ;) Apró segítség: Szellemcsalogató dalunk ma Seal 'Kiss From A Rose' című slágere!

Mikor fuvolás szerkesztőnket leszerelték a kötélről elmentünk vacsorázni, ahol egy pohár pezsgőt ittunk a Megint 17 főszereplőjével, aki elmondta, ilyen magasságban a bevétel június 20-án járt utoljára!! A Mesélő pedig használta is második számú kedvenc angol szavát: Ez aztán resurrection a javából!

Vasárnap aztán kipihentük az előző két nap fáradalmait és 49,141 dollárt számoltunk meg estére. Összesen vetítésének 14. amcsi hétvégéjén 230,351 dollárt hozott a film – ami 208%-os növekedés az előző héthez képest!

E héten szolídabb számokkal találkoztunk, hétfőn 22,329 dollár, kedden 22,775 dolcsi, szerdán 22,448 zöldhasú volt a bevétel, csütörtökön pedig további 21,785 dollárt számolhattunk meg – a hét a stagnálásról szólt, a moziszám a hétvégén is 132 volt.

Az amcsi összbevétel eddig tehát: 64,009,151 dollár, túl vagyunk hát ismét egy kerek számon.

Nemzetközi turnénk első állomása a Banán-díj átadásának helyszíne, a F.É.-fan nép, akik megtanultak lazulni, az Atlanti-óceánon a Vörös Pillangóval elérjük: Brazíliát! A helyiek rögtön egy spontán ünnepséget szerveznek nekünk, lepacsiznak mindenkivel, legifjabb utasunk hogyléte iránt érdeklődnek, miközben mesélik, hogy látták ám Z barátunk legújabb dobását, a 17 Outra Vez-t!

Július 10-én volt elméletileg a laza premier, hozott is 412,236 dollárt – nade: hogy ennyire egyszerű elmutogatják, hogy van még némi pénzük ebből, összesen a bevétel úgy 1,021,819 dollár! Miközben majdnem kiköpjük a banánkoktélt a meglepettségtől, kérdezzük, hogy a köztes majdnem 600,000 dolcsit mégis honnan hozták össze és főképp mikor, nagyokat nevettek, de válaszolni nem tudtak. Azt mondták, legyünk lazák: van és kész, örüljünk neki, hogy ilyen szép a szám. Járt a pacsi nekik feltétlen mindezek után.

Ha már itt vagyunk átugrunk a déli szomszéd Uruguay-ba, ahol július 10-12-ig 6,445 dolcsi jött össze, összesen pedig 36,080 három hét alatt.

Menjünk kissé nyugatra, a célunk Bolívia, ahol 2,244 dollár a negyedik hét számos eredménye, az összbevétel 25,468 dollár itt.

Utazzunk egy újabb premier helyszínére, Nigériába, ahol július 10-én volt a bemutató, a hétvége harmadik helyezettjeként 15,098 dollárt teljesített a film.

Nézzük, hogy az elmúlt hétvége, hogyan alakult a VVMSZ vezetőjének kedvenc nyaralóhelyén, Törökországban. Az ottaniakhoz németül szól LL, gyakorolva a nyelvet, remekül elbeszélget a helyeikkel, annál is inkább, minthogy régi ismerősként kezelik, el is mondják nekik, hogy 4,288 dolcsit hoztak össze a vizsgált időszakban, összesen 373,660 dollár a bevétel, LL fel is sóhajt, hja, öt hete ott volt a premieren.

Itt az ideje, hogy valami romantikus helyszínt is keressünk, hiszen kell olyan is minden alkalommal természetesen, Thaiföld lesz a romantikus hely, ahol öt hete megy a film, most éppen a július 10-12-es időszakot vizsgáljuk, 4 moziban 3,134 dollár a termés, összesen pedig 150,880 dollár a teljesítmény.

Hajózunk az Északi-tengeren Hollandiába, újabb laza ország, köztük sorrendet lazaság alapján nem állítunk, lényeg, hogy július 10-12-ig 14,580 dolcsit hoztak össze a filmnek, ami nem mellesleg 61,4%-os növekedés a megelőző héthez képest, összesen 2,303,876 dolcsi a pénz, 12 hét alatt.

Nézzünk rá most a finnekre, a múlt héten 2,247 dollárt szedtek össze, 5 moziban, 7 hét alatt 270,414 dollárnál tartanak.

A következő célunk, nyugatról, a Csendes-óceánon megközelítve Mexikó. 161,635 dollár, kereken 6%-os növekedéssel az július 12-i eredmény. Itt ugye számos oldalunk kicsit el van tévedve a 113 héttel, jó lesz az úgy kb 3 hétnek is, nos ezen időszak alatt 2,187,203 dollárra sikerült szert tenni a filmből.

Van olyan ország, ahol a 17-es film már csak karnyújtásnyira van számos alapon a Nagy Filmtől: az Egyesült Arab Emirátusokban július 09-12-ig 10,018 dolcsit hozott a film, így a roppant izgalmakat tartogató versenyben a 630,569 dolláros bevétel már csupán 9,863 dollárral van elmaradva a HSM 3 helyi összbevételétől!

Ne legyen annyira brutálisan hosszú mai utazásunk, mint a múlt heti, de azért zárjunk egy olyan úttal, ahonnan jó nagy számmal térhetünk haza: Németországba hajózunk! A helyiektől a VVHSZ tagjai megtudják, hogy 33,953 dollár volt a bevétel a múlt hétvégén, ami már kereken a 10. hétvége volt – e szép kerek szám alatt 5,520,989 dollár lapul!

Nézzük az összesítésben miként áll a Megint 17 című film: a tengerentúlon 98 nap vetítés után 64,009,151 dolláron áll a film, a nemzetközi adatok közelítenek egy újabb kerek számhoz, aktuálisan 69,216,963 dollárra rúgnak, így aztán a világon összesen 133,226,114 dollárt hozott eddig a film!

Készítette ez alkalommal is: Fant.
Forrás: Odeon; OTP; IMDb; Billboard; The-Numbers; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14.

Vanessa: augusztusi menetrend

Kétlábonjáró Szépségünk már szinte oly' régóta nem mutatkozott meg előttünk, hogy lassan legszívesebben mégis néhány paparazzit kívánnék Montreal városába. Úgy értem, kezd nagyon hiányozni, na! :)

Pedig zajlik ám az élete. Forgat, talán ebben a pillanatban is bámulatos karrierjén dolgozik. És ez nem fog változni a következő hónapokban sem.

Szerencsére, az némi vigaszt is ad, hogy ha épp nem is látjuk őt nap mint nap, eleget és megfelelően foglalkozik vele a sajtó, hiszen nem hiába csinálja azt szorgalmasan, amit szenvedélyesen szeret. Naponta kapunk új filmjét reklámozó interjúkat, klippeket, cikkeket, amelyekből még tovább fokozódik iránta szeretetünk, nem igaz? :)

Ami viszont még jobb, lassan tényleg a "Bandslam"-be botlunk úton-útfélen. És amint elérkezik a nyár utolsó hónapja, Vanessa is újult erővel csatlakozik a kampányba! :) Amit eddig tudunk (de ennél sokkal több jön):
  • Augusztus 1. - Bandslam verseny, Boston
  • Augusztus 2. - Bandslam verseny, Philadelphia
  • Augusztus 4. - Regis and Kelly talkshow, New York
  • Augusztus 5. - Jimmy Kimmel talkshow, Los Angeles
  • Augusztus 6. - Bandslam világpremier, Los Angeles
  • Augusztus 11. - Bandslam soundtrack megjelenés
  • Augusztus 12. - Bandslam megjelenés, Egyesült Királyság
  • Augusztus 14. - Bandslam megjelenés, Egyesült Államok
Az augusztus első napján zajló versenyt, a MAGIC 106.7 rádió és Summit Entertainment szerevezésében rendezik meg a Burlington Mall-nál, ahol Boston legjobb bandáját, vagy előadóját keresik 10 és 18 év között! A két kiválasztott döntős Vanessa Hudgens előtt mérkőzhet meg egymással. A végső győztest a 20 éves színész/énekesnő fogja kiválasztani, és az első helyezett biztosan részt vehet egy New England-i tehetségkutató shown, továbbá természetesen találkozhatnak Vanessával, stb, stb. Jó muri! ;)

A philadelphiai verseny egy kicsit máshogy folyik majd le, előre rendezik meg, de a győztes augusztus 2-án a Franklin Mills Mall-nál délben élőben léphet fel a "Bandslam" csillaga előtt, ráaádsul további fellépések és díjak vána még rá(juk). Ráadásul többek között 10 darab jegyet is kapnak a zenés filmre, amit premier előtt megnézhetnek még aznap! Hmm, csábító! :)

Aztán, még egy másik kiemelkedő eseményről nem szabad megfeledkeznünk, augusztus 9-én tartják meg a napfényes Los Angeles városában az idei Teen Choice Awards-ot, ahol Baby V több kategóriában is fellelhető az esélyesek között. Tőlünk függ, hogy jelölését szörfdeszkára váltja-e, ahogy Kedvese, kutyusa, és a HSM3 is! :)

A további eddig megerősített "Bandslam" megjelenési dátumokat ITT találjátok! Egyelőre Magyarország még nincs a listán , de! m* megtalálta a magyarországi megjelenési dátumot: október 22!

Forrás: Team Hudgens; VABN; Interbridge; Magic 106.7; Myfoxphilly; Tutifilmek.

2009. júl. 24.

Zac az egyetlen Troy

A GQ magazin legújabb kiadásában olvasható egy Hunter Parrish-el készült interjú, amely szerint a színész akár megkaphatta volna Troy Bolton szerepét.

Azzal kapcsolatban, hogy felkínálták-e neki Troy Bolton szerepét, a 22 éves Hunter Parrish a következőt nyilatkozta:

Hogy én akkoriban tőlük (a Disney-től) közvetlen ajánlatot kaptam volna, nos ez kifejezetten pletyka. Az utolsó öt srác között voltam, amikor is kaptam egy ajánlatot, miszerint részt vehetek egy nagyszerű Robin Williams filmben. Azt gondoltam: repüljek Vancouverbe és találkozzak ennek a Robin Willams-filmnek a rendezőjével, vagy maradjak és fejezzem be a castingot egy Disney Channel filmre. Így hát nem mentem el az utolsó fordulóra. - nyilatkozta, majd hozzátette. Hallottam pletykákat, hogy a favoritjuk lettem volna, de ennek már sosem járok a végére. Valószínűleg örömmel csináltam volna, de örülök Zac-nek, ő az egyetlen srác erre.

***
Bónusz kérdés...

Nem verted ki belőle a sz*rt a 17 Again-ben?
HP: De. Elég döbbenetes volt.

Bizony ám, nem akárki ez a Hunter Parrish gyerek, mert amellett, hogy lehet, hogy állandó szereplőként láthatjuk akár például a Nancy ül a fűben című HBO saját gyártású sorozatban, vagy láttuk esetleg a Saját szavak-ban, mi itt biztosan nem mentünk el mellette a Megint 17 című vígjátékban, ahol ő alakította Mike lányának tökfej barátját, Stan-t. :) Hogy mik vannak, igaz? :)

Fordította: Fant.
Forrás: Zac Efron News.
Eredeti interjú: GQ.

Zac kanadai társasága

Mióta kiderült, hogy a mi szívtiprónk, Zachary Efron játssza a címszereplőt a "Charlie St Cloud halála és élete" című filmben, a többi karakter megformálóiról nem nagyon hallottunk semmit.

Most azonban, hogy nyakunkon a forgatás kezdete, a legtöbb stábtag már Vancouverben van Zac társaságában, próbálnak és természetesen ismerkednek.

És immáron a talán legizgalmasabb szereplő kiléte is megerősítést nyert. A titokzatos lányt, aki fölkelti Charlie érdeklődését, a 23 éves Amanda Crew fogja alakítani!

A kanadai színésznő (Szextúra, Micsoda srác ez a lány, Végső állomás 3, Napkitörés) a kalandvágyó vitorlázó, Tess bőrébe bújik, aki hamarosan szerelembe esik a temetőben dolgozó Charlie-val. Személy szerint én kíváncsian várom, milyen lesz Amanda, ugyanis még egy filmjével sem volt szerncsém megismerkedni.

Mindenesetre abban is reménykedjünk, hogy azalatt a pár hónap alatt, amíg együtt forgatnak, élvezni fogják a munkát és egymás társaságát, nem csak a két közel azonos hajszínű :) főszereplő, hanem az egész stáb. Hogy megismerkedjenek, az iszonyúan jóképű Zac néhány újdonsült színésztársával bejárta Vancouver városát július 22-én és a társaság együtt vacsorázott egy hajókázással egybekötve.


Forrás: Just Jared.

2009. júl. 23.

Parade magazin cikk

Vanessa Hudgens saját maga porszívózik. És vonatkozik ez a mosogatásra és a locsolásra is - és utálja minden egyes percét. De mióta a 20 éves színész/énekesnő néhány hónappal ezelőtt beköltözött saját házába, azt mondja: Úgy érzem, ki kell érdemelnem, hogy saját otthonom legyen. Jó lenne kikerülni, de tudni akarom, hogy meg tudom csinálni.

Ez szokatlan nézet bármilyen 20 évestől, hát még a Disney TV film, a High School Musical egyik csillagától, ami két folytatást ért meg és világszerte több, mint 255 millió nézőt vonzott. Mégis, Hudgens egy egyedülálló fiatal színésznőnek tűnik — higgadt, barátságos, de korrekt, és teljesen szerény. Csak nézd a találka helyszínünk választását: egy LA-i kifőzde szabadtéri asztalánál ülünk - ahol a hollywoodi dolgozók és sékerek nem dolgozzák magukat halálra. Ez jó. - mondja Hudgens, miközben vállat von. Csak nyugodtan.

Persze ez azt is jelenti, hogy ez egy olyan hely, ahol senki nem csinál abból ügyet, hogy ő is ott eszik.

A közismertség volt az az utolsó dolog, amit Hudgens keresett, amikor egészen a színészkarrierig követte a szívét. De amúgy is kapott belőle egy darabkát: 2007-ben, egy meztelen fényképe, amit egy ex-barátja készített róla, megjelent az Interneten. A színésznő elegánsan bocsánatot kért és azt mondta, hogy megtanulta a leckét, a családja és a Disney mögötte állt, és az egész dolog elült. Amit már kevésbé lehet megbocsátani neki, az a románca High School Musical-beli kollégájával, az ugyanúgy fiatal, ugyanúgy ultrahelyes Zac Efron-nal. Bármilyen valódi információ hiányában - Hudgens és Efron is rendíthetetlenül visszautasítja, hogy a kapcsolatukról beszéljenek - a pletykák és botrányok online terjednek.

Pontosan ezért vagyok rendkívül óvatos. - mondja nekem Hudgens. Mindenre megpróbálok igazán odafigyelni, amit mondok. Mert egy kicsi apró hiba, és úgy tűnik, vége a világnak! Ez kemény. Mindig van egy fal körülöttem. Úgy érzem, ezzel megóvom magamat.

Hogyan őrzi meg a nyugalmát?

Őszintén, megpróbálok nem odafigyelni. - mondja Hudgens. Megpróbálom élni az életem, azt tenni, amit akarok, és egyszerűen hagyni, hogy a dolgok tovább menjenek. Igyekszem nem olvasni a blogokat vagy azt, mit mondanak rólam az emberek. Mert ez az, ami mindenkit elkeserít - nem számít, mit csinálsz, mindig lesznek olyanok, akik utálni fognak.

Leszegem a fejemet. - folytatja. Általában kapucniban intézem a dolgaimat, és a hatalmas hajamat az arcomba dobom, hogy senki ne láthasson. De ha valami mást akarok csinálni, meg fogom tenni és ha az emberek felismernek, a rajongók, akkor jó. Ők az okai annak, hogy a High School Musical az ami, és ők az okai annak, hogy most itt vagyok, úgyhogy hálás vagyok.

Új filmje, az augusztus 14-én megjelenő "Bandslam" inkább rockos high school musical, mint hogy tele lenne show elemekkel. Hudgens egy nagyon különböző karaktert játszik a HSM csintalan Gabriella Montezétől: ez alkalommal egy szeszélyes kívülállót alakít, aki mindig könyvekbe temetkezik. A szerep szép nyújtózkodás a színésznő számára, de semmi olyan, ami szét fogja túrni fiatal rajongótáborát.

A családi fészek elhagyása is egy szerény nyújtózkodás volt: Hudgens új otthona 10 percre van szülei házától. Segítettek átköltözni. - mondja. Segítettek elintézni a házzal kapcsolatos dolgokat. Tudják, hogy felnövök, és büszkék arra, hogy tényleg van egy olyan saját helyem, ahova hazamehetek. Úgy értem, természetesen tudom, hogy szomorúak. Nagyon közel állok a családomhoz. Majdnem minden nap beszélek az anyukámmal.

A Hudgensök mindig ilyen egymáshoz közelállóak és szorgalmasok voltak. Vanessa gyerekkorában édesapja, Greg, tűzoltó volt; édesanyja, Gina pedig hivatali munkát végzett.

Egyszer kirúgattam a munkahelyéről. - meséli Hudgens anyukájáról, miközben elfojt egy nevetést. Túlságosan sokszor hívtam fel munka közben, mert annyira hiányzott. Akkor még annyira szégyenlős voltam, nem akartam elmozdulni mellőle. Folyamatosan hívtam, amíg ki nem rúgták. Szörnyű volt.

A félénkség sokáig Vanessa jellemző jegye volt. Amikor fiatal voltam, nem beszéltem senkivel, ha nem ismertem őket. - mondja. Elbújtam az anyukám mögött, ha megpróbált bemutatni valakinek. Középiskolában elhagyta a csigaházát: Elkezdtem foglalkozni a divattal, ami azért kicsit népszerűbbé teszi az embert. - mondja Hudgens. Az iskola egyfajta irányváltás volt. Amikor a színpadon voltam, úgy éreztem elbújtam egy karakter mögött, és ezt imádtam.

Nem meglepő, mindig szerette a musicaleket. A szüleim elöl hagyták a Grease-t, megnéztem és beleszerettem. Érdekes volt látni, hogy az emberek dalokkal vezetik le a történeteket - ez izgalmas és valami más volt. A West Side Story az egyik kedvencem volt.

A szereplési vágy már az óvodában utolérte, amikor megkapta Szűz Mária szerepét egy karácsonyi musicalben. 7 évesen közösségi színházban kezdett; Ahol fizetned kellett azért, hogy szerepelhess. - mondja, miközben mosolyog. Két évig csináltam, azután váltottam. - folytatja Hudgens, mint egy fiatal-öreg profi. Elkezdtem reklám-, és TV show szerepekért meghallgatásokra járni.

És beindult a szekér. Miközben 15 éves korától fogva kitartóan dolgozott, házitanítóktól kapott tanítást. Ironikusan az a lány, aki híressé tette a High School Musical-t, soha nem járt középiskolába. Egy percig sem bánta soha.

A film volt a legjobb dolog ami történhetett és talán, történik velem valaha - mondja Hudgens. Sikerült életre szóló barátokra találnom. Életem leghihetetlenebb időszaka volt.

Most 20 évesen egyedül van. Hogy éreznek efelől szülei? Természetesen azt hiszem, hogy bizonyos mértékben gondterheltek. - mondja nekem Hudgens. De annyira büszkék rám. És mit érez ő? Furcsa egyedül élni. Azt gondoltam, hogy én leszek az, aki minden alkalommal, amikor meghall valami apró zajt, elbújik az ágy alatt. De beleszerettem az otthonomba. Amikor otthon vagyok, biztonságban érzem magamat. Nem hiszem, hogy egyszer is megijedtem volna -lekopogja- a házamban, mikor egyedül voltam. Másfelől, lefekszek a TV elé és akkor nem hallom éjjel az apró neszeket!

(forrás)

Zac-nek nagyon tetszett :)

A tinikirály Zac Efron adott nemrég okot a vancouveri lányoknak arra, hogy teljes erőből sikítsanak, hiszen új filmjének, a "Charlie St Cloud halála és élete" című film forgatására a kanadai városba érkezett. De július 18-án, Efron maga üvölthetett, amikor elment a közeli síközpontba és kipróbálhatta a bungee jumpingot, a Whistler Backcomb Mountain-ban.

Azon felül, hogy a szupersztárt és barátait látja vendégül bungee jumping-ra, a Whistler központ a hivatalos helyszíne lesz az alpesi sízésnek a 2010-es Téli Olimpiai Játékokon. Efron pedig főszerepet vállalt a filmben, ami szintén a jövő évben jelenik majd meg. A Whistler alkalmazottai szerint a címszereplő Efron “nagyon magabiztos” volt az ugrás előtt, és “nagyon tetszett” neki.

Forrás: The Ski Channel.

InStyle Makeover címlap

Megjelent a szépséges magazinborító az US InStyle magazin külön számához, az InStyle Makeover laphoz a címlapon Vanessa Hudgens-szel, amely július 31-től lesz megvásárolható a divat-, és Vanessa rajongóknak. :)

Baby V-vel 8 oldalon keresztül foglalkoznak benne, természetesen egy interjú is helyet kap belül, s néhány különböző megjelenését is ki fogják emelni, amit az évek során láthattuk tőle. Persze azért reméljük, egy-két új, szenzációs kép is megbújik majd az újságban!

Hamarosan kiderül! :)

Forrás: Team Hudgens.

2009. júl. 22.

Újra: 'MAOW' kritika #14

Az a különleges alakítás, amit az amerikai színészek egyik legtehetségesebbikéről mutat be a fiatal angol színész, Christian McKay, vitathatatlanul a film fénypontja, élvezetes, és életszerűen meggyőző elképzelés Orson Welles legendás színdarabjának, a Julius Caesarnak a készítéséről. Újabb lehetőség Zac Efronnak, hogy megmutassa magát, habár kifinomultabb formában, ez a brit, múltban játszódó film meg fogja mutatni, mennyit jelent a High School Musical sztárjának neve a szakmában. Richard Linklater kedves, szórakoztató filmje valószínűleg kielégítő számokat hoz majd a mozikban, és hosszú élet vár rá.

A forgatókönyvet a régóta Linklater mellett dolgozó Holly Gent Palmo és Vince Palmo írták, a cselekmény szorosan tartja magát Robert Kaplow regényének vázához, amelyben az elvont, színházőrült 17 éves Orson Welles dicsért, 1937-es modern kosztümös Shakespeare darabjának utolsó próbahetébe csöppen bele. A gyerek karakterén kívül Kaplow munkája alapos kutatásokra épül, így a beszámoló kézenfekvőn mutatja be, milyenek lehettek az utolsó őrületes napok a bemutató előtt.

Linklater teljes mértékben tiszteletben tartja a hűséget a színháztörténelmet, olyan valós figurákat használva a drámában, mint John Houseman, Joseph Cotten és Norman Lloyd, és az sem volt kis teljesítmény, hogy hihető jeleneteket alkosson magáról a Mercury Színház Caesarának készítéséről.

A színház eme nagy jelentőségű napjait Richard Samuels (Efron), egy gimnazista szemszögéből látjuk, akit egy véletlenszerű utcai találkozáskor Welles megkér, hogy játssza el Luciust a darabban. A magabiztos és ambiciózus Sonja (Claire Danes) hamar összebarátkozik Richarddal, miközben Welles a bűvkörébe vonja a fiút azzal, hogy mentőautóval elviszi mindennapi munkájának egyik helyszínére, ahol mindenkit lenyűgöz improvizációjával, amit előadásban mutatott be.

Richard kemény világba kerül. Alig 22 évesen Welles zsenialitását nemrég fedezék fel, a harlemi teljesen fekete Macbeth-je kapcsán, eztán ő és Houseman (Eddie Marsan), akivel állandóan veszekszik, arra készülnek, hogy színháztörténelmet írnak a Mercury show-jával. Richardot már az elején figyelmeztetik, hogy sose kritizálja a főnököt, és azt is megtudja, hogy sok udvariatlanságot kell elviselnie cserében azért, hogy a zsenialitás fényében sütkérezhessen.

Utána a kissé valószínűtlen személyes cselekményben Richard viszonyba került az idősebb Sonjával, a „Jégkirálynővel” – aki iránt a cég minden férfi tagja viszonzatlan vonzalmat érez, beleértve a nőcsábász Cottent (James Tupper) – és aztán kiborul, mikor úgy érzi, Welles elárulta. De az éretlen fiút Welles elkerülhetetlenül háttérbe szorítja, főleg ha olyan hátborzongatóan zseniálisan játsszák, mint ahogy McKay.

McKay, aki korábban a Rosebud: Orson Welles élete színházi változatában formálta meg a főszereplőt, nagyon hasonlít Welles akkori külsejéhez. Ami még fontosabb, vissza tudja adni a zengő hangszínét. De ami a legjobb, tökéletesen érti Welles humorát, ugyanolyan mimikával, álszerénységgel, érzékkel az iróniához rendelkezik.

Ez a Welles egyetlen röpke pillantásra mutatja meg igazi önmagát, mikor megmutatja Richardnak az instrukciókkal teli The Magnificent Ambersons példányát. Egyébként egyrészt ijesztően hetvenkedik, másrészt csábítóan elbűvölő, harmadrészt tiszta tehetség, és vannak olyan pillanatok, főleg, mikor Welles Brutus és a rendező szerepe közt váltogat, hogy az ember elfelejti, hogy egy színészt lát, és tényleg elhiszi, hogy megpillantja Orson Welles-t munka közben. Egyszer még úgy tűnt, még az Ed Wood idején, hogy az egyetlen színész, aki meggyőzően tudja alakítani Welles-t, az Vincent D’Onofrio. Mostantól McKay megkapja a szerepet, bármikor alkalmazzák.

A Man sziget valószínűtlen környezetében, a frissen helyreállított Gaiety Színházban, amely nagyszerűen illik a képbe; és Londonban, az összkép pénzügyileg is ésszerűen mutatja meg a Great Depression korabeli várost. De a film, főleg a vicces pillanatokban használhatott volna több csattanót, igazi New Yorki energiát. Túl sok idő jut a randevúkra és kétszemélyes találkozókra a bemutató előtti hajszában, itt hiányzik a regény esteveszett, izzasztó érzéke a hangulatkeltéshez.

Annak ellenére, hogy megfelel rá, Efron sosem tűnik Richard hiteles megformálójának. A jóképű színész túlságosan higgadt és magabiztos egy akkori tinédzserhez, hiányzik belőle a bizonytalanság és a kétségek önmagával szemben.
Danes energikus és megnyerő, mint agyafúrt nő, akinek a saját érdekei a legfontosabbak. Marsan mint Houseman, Leo Bill mint Lloyd, Tupper mint Cotten és Ben Chaplin, mint az önfejű, örökké pesszimista színész, George Colouris, mind megkapják a pillanatukat.

A kivitelezés segít a 70 évvel ezelőtti kor életre keltésében. Richard Pope széles képernyős elgondolása jól megtervezett, de a kép minősége gyenge volt, mintha a projektor túl homályos lett volna, legalábbis ez volt érezhető az első torontói vetítésen. A stáblista nem volt teljes, tehát a teljes játékidő két-három perccel hosszabb lesz, mint a bejelentett 109 perc.
- Todd McCarthy, Variety.

Fordította: LinkLuvor.

Így tovább, V!

Egy valamelyeset csendesebb, nyugodtabb interjú készült a "Bandslam" promójaként a 20 éves Vanessa Hudgens-szel, és néha komolyan úgy gondolom, aligha lehetne ennél édesebb ez a lány. Pedig így van, mindig tudja fokozni... igen, csak így tovább, V! :)


Sa5m karakterét játszom, így betűzi a nevét: S-A-5-M, az 5-öst nem ejti. Érdekes karakter, nagyon hangulatember, megragadó a személyisége, ugyanakkor kiközösített.

Már nagyon szerettem volna egy másik karaktert játszani, mert mindig a kedves aranyos lányt játszottam. És ne értsetek félre, nagyon jó őt játszani, de nagyon hasonlít rám, szóval nem volt olyan nehéz. Számomra nagyon izgalmas volt kilépni ebből színészként, nagyon jó móka volt.

Nagyon tetszett a zene a filmben, és készítettem egy feldolgozást az "Everything I Own"-hoz, egyedülálló lett. Ez jó móka volt, de az eredeti zene is jó volt, az egyiket Scott énekli, "Pretend" a címe, elképesztő, nagyon jó munkát végzett.

Todd régen színész volt, szóval mikor utasításokat adott, értettük is őket, nem azt mondta, hogy csináld ezt, de így és ezzel. Úgy mondta el, ahogy kell, és elmondta az összes lehetőségünket a jeleneteknél. És elképesztő hangja van, nagyszerű énekes.

Nagyon izgultam a "Bandslam" előtt, mert eddig csak pop és R&B stílusban zenéltem, nem vagyok gitározós rocker vagy ilyesmi. Féltem, hogy hülyén fogok kinézni, de Todd azt mondta, hogy „Ha nevetségesen nézel ki, szólni fogunk.” Szóval odamentem, és az energia, vagy nem tudom, mi tehette, de belejöttem és úgy éreztem, mintha rocksztár lennék. Úgy érzem, jól sikerült, de keresztbe teszem az ujjaimat, ahogy mindenki mondja.

Will-t Gaelan Connnell játssza, ő újonc a szakmában. Nem tudom, hogy szerepelt-e valamiben ezelőtt, de ez az első nagy filmje. Később szállt be, mint mindenki más, és látszott rajta, hogy ideges, és vicces volt, mert mindig azt mondogatta, hogy milyen ügyetlen, az ember meg azt válaszolja, hogy ’minden oké, így tovább’. Szóval tényleg hasonlít a karakterére, és mindig az egyik arckifejezésével viccelődtünk, ami az egész filmben jelen volt. Nem tudom olyan jól utánozni, mint Ryan, de valami ilyesmi. Szóval Gaelan ilyen volt.

Fordította: LinkLuvor.

Több kép a hajmeresztésről!

Zac Efron július 18-án próbálta ki a bungee jumpingot Vancouverben, Kanadában, és bizonyára életre szóló élményeket szerzett! Mi pedig egy döbbenetes képet az ugrásáról!
Illetve, néhány új képet is még az előkészületről!

>>Aztaadurva!<<

2009. júl. 20.

We ♥ Gaelan

Kétség sem fér hozzá, amint kijön a "Bandslam", Gaelan Connell sokak kedvencévé fog válni. Imádnivaló személyisége van, szégyenlős mosolya és hatalmas imádata a zene iránt. Az Alloy készített Vanessa Hudgens kollégájával egy interjút, amelyben több kérdésnél is szóba kerül az ifjú színésznő - ezeket ragadtam ki -, akiről egy igazán kedves, megmosolyogtató emléket kapunk - és láthatunk majd a filmben is!

Milyen volt megcsókolni Vanessát?
A csókjelenet az ötödik napon volt. Épp csak találkoztam Vanessával. Szeretem azt gondolni, hogy talán van egy kicsi belső Zac Efronom. Akkor kellett túlennem rajta, amikor nagyon ideges voltam -- az ujjaim egyszerűen megmerevedtek. Volt egy paparazzi a fán és próbáltuk letudni a jelenetet, és a kezeim a szünetek alatt megmerevedtek, és Vanessa kb. úgy nézett rám, hogy "Mit csinálsz?" Szóval jól ment - egyikünk sem evett mogyoróvajas kenyeret, vagy próbálta elszúrni a jelenetet. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem volt túl sok színészkedés annál a résznél. Pontosan úgy viselkedtem, ahogy bármilyen félszeg tinédzser fiú, akinek le kellene ülni és megcsókolnia Vanessát.

Van valami vicces színfalak mögötti történeted?
Abban a jelenetben, amikor az anyukámmal beszélgetek, miközben zuhanyozok, fizettek az egyik kövérebb, idősebb stábtagnak, hogy álljon be alsógatyában a zuhany alá, én meg csináltam volna jelenetet, amikor ott ez a fickó és azt mondja, "Helló, mi a helyzet?", miközben mosta a haját, meg minden! Megvan róla a felvételük. Az a jelenet, amit New York City-ben vettünk fel, amikor Vanessa hátrafelé sétál és nekiesik egy fának - tényleg megtörtént! Nem volt előre megtervezve. Hátrafelé sétált, ő filmezett engem, én pedig őt, és aztán mondtam, hogy "Vanessa, állj meg!". De a következő dolog, amit tudok, hogy a földön nevetett. Nagyon jó volt beletenni a filmbe. Improvizációs ügyesség.

Mit csináltatok, amikor nem forgattatok?
Aly és Vanessa azt mondaná, hogy nagyon sokat vásároltunk, de én inkább kiszálltam, hogy mentsem a képemet a nyilvánosság előtt. A SXSW zenei fesztivál épp zajlott, és mi Austinban voltunk egy zenéről szóló filmet forgattunk -- nem találhatnál ennél jobb alkalmat. Elmentünk megnézni a koncerteket. Sok lézerharcot vívtunk egymással(lasertag) és Aly mindegyik alkalommal nyert. Szereti azt hinni, hogy azért, mert annyira jó, de az igazság az, hogy egy csomó szülinapi bulit akkor tartottak ott, és a játék felénél a gyerekek elkezdték felismerni, hogy Aly is játszik, elkezdték követni, szóval kilőtte a rajongóit és rengeteg pontot bezsebelt. Nevetséges volt. Volt ott egy csomó kisgyerek, mindannyian azt hajtogatták, hogy "Úristen!". Egyszerűen csak aznap iszonyú jó napja volt. Igazán vicces volt.

Plusz 1 kérdés-válasz, mert egyszerűen nem tudtam kihagyni...

Milyen volt Bandslam meghallgatásod?
Will szerepéért mentem és a forgatókönyv első oldalával már végeztem, amikor a casting rendezője azt mondta: "Nem elég jól működik. Játszol csellón, szóval miért nem próbálkozol a csellista szerepéért?" Visszamentem és megpróbálkoztam a csellista szerepével, amit végül egy lánynak adtak. Az utolsó meghallgatásomon voltam, amin Todd is ott volt, játszottam a csellós dalomat, elég idegesen, ők pedig egymásra néztek és azt mondták: "Hát, ő elég fura. Miért nem próbáljuk ki Willként?" És megkaptam.

Mi pedig elkezdtük megszeretni. :)

Zac Efron a MAOW-ben

Hosszú időn után - konkrétan miután bemutatták tavaly ősszel a Torontói Filmfesztiválon és itt is megjelent kb. 13 kritika róla - végre újra elkezdtek foglalkozni Richard Linklater tavaly forgatott filmjével, a "Me and Orson Welles"-szel. Ennek apropója igazán az, hogy az 1937-ben játszódó drámát idén ősszel hozzák forgalomba, miután végre sikerült forgalmazót találni a filmnek. Erről egy Zac-et kiemelő cikk számolt be!

Zac Efron-t a legtöbben a High School Musical-beli énekes-táncos szerepe miatt ismerik, de úgy tűnik, Zac felnő, és az új komoly, múltban játszódó filmjében, a Me and Orson Welles-ben fejleszti színészi képességeit. A film alapja a Me and Orson Welles című könyv, a további főszereplők pedig Claire Danes és Christian McKay. A történet 1937-ben játszódik, és egy tinédzserről, Richard Samuels-ről szól, aki szerepel Orson Welles darabjában, a Julius Caesarban, és segít Welles-nek a Mercury Színház megalapításában. Nem sokkal miután elkezd dolgozni, szerelmes lesz az ambiciózus titkárnőbe. Zac Efron nyilatkozata szerint azért választotta a szerepet, mert „Ez teljesen más, mint amit eddig valaha csináltam.

A filmet az Isle of Man-en a Pinewood Studios-ban, New York-ban és Londonban is forgatták bő három hónapig. A rendező igyekezett megtalálni a Mercury Színház lehető leghűbb másolatát Angliában, ahol a legtöbb színész a Royal Shakespeare Company-nél dolgozott. A csapat számos helyszínen forgatott New York-ban, és a rendező a Pinewood Studios-ban minden utcát úgy építtetett, hogy később élethűen be tudják szerkeszteni New York képét a háttérbe, hogy teljes legyen 1937 New York City-jének illúziója(ehhez zöld képernyőket használtak a stúdióban). A kivitelezésért felelős csoport máshogy rendezte be az utcát, az operatőrök pedig különböző szögekből vették fel, hogy több különböző helyszínt használhassanak anélkül, hogy újraépítenék az egész díszletet.

A film egy részét levetítették Cannes-ban 2008-ban, hogy forgalmazót találjanak a filmnek, azonban a fiatal híresség vonzása és Linklater változatlanul hatásos rendezése ellenére nem vásárolták meg. Végül a CinemaNX és a Vue Entertainment lesznek a forgalmazók, utóbbi foglalkozik a csomagolás és a reklám költségeivel. 2009 szeptemberében a rendező megkapja a Maverick Award-ot a Woodstock Filmfesztiválon.

A Me and Orson Welles kritikái főleg pozitívak voltak, Roger Ebert pedig úgy minősítette, hogy „az egyik legjobb színházról szóló film, amit valaha látott.” A pozitív kritikák ellenére Todd McCarthy a Variety magazintól kritizálta Zac Efron alakítását, azt állítva, hogy „Efron sosem tűnik hiteles Richardnak.” Ezt majd a közönség maga eldönti. A film idén jelenik meg, de a pontos dátumot még nem jelentették be.

Zac Efron pedig továbbra is elfoglalt lesz, a "Charlie St. Cloud halála és élete" című filmen dolgozik, melyben a címszerepet játssza.


Fordította: LinkLuvor.
Eredeti cikk: examiner.com.

2. hivatalos "Bandslam" reklám

Az új "Bandslam" film három olyan szabályról szól, amit nem tanítanak meg az iskolában:

#1 - találd meg az igaz barátaidat!
#2 - kövesd legnagyobb álmaidat!
#3 - légy a saját hősöd!


Forrás: Miss Vanessa.

2009. júl. 19.

Ez még jobban izgat! :)

Mesénk e héten is roppant érdekes számokat tartogat utazásunk kapcsán, odaát kerek számon van túl a 17-es film, már ami a vetítés napjainak számát illeti, idehaza ez alkalommal az egyensúly elmarad majd, végül egy rövid összehasonlítást tervez a Mesélő a Disney Zac Efron rajongó szőke parókás hősnőjének mozis kalandjával – no persze a számok szintjén. Hogy ennyire ne legyen szép és jó minden, a DVD-s számos oldal Nagy Filmmel foglalkozó kollégája nyilvánvalóan egybe vette ki az egész éves szabadságát, hiszen ezek a számok rettentő kuszán állnak, így ebből ezúttal sem lesz friss adat.

Nos, lássuk, hogy merre is lesz a kezdés – természetesen itthon kezdünk most is, találkozunk a Balatonon, a helyszín nem túl változatos, no de ebben az általános forróságban talán a legjobb választás.

A Vörös Pillangó fedélzetén kényelembe helyezi magát minden utas, mindenki kap egy nagy adag koktél, a Nap süt, a klíma már-már a törökökét idézi, a körülmények majdnem már a klasszikus Hawaii-t – jó, hát egyedül a számok nem fognak stimmelni, de minden utas túllendül ezen, hiszen tudják, hogy ez amolyan szükséges rossz velejárója az utazásnak. Mikor mindenki megkapta a maga koktélját, Aladdin rá is kezdi a számokkal.

A helyzet az, hogy a Megint 17 című vígjáték a július 9-12-ig tartó mozis hétvégén immáron kicsúszott a Top 10-ből, ezért országos adatokat nem ismerünk. De: természetesen számok nélkül nem maradunk, hiszen Budapesten 20-ig számolják a top filmeket – a 17-es filmünk a múlt hét végén a 12. pozícióban volt, 673 néző fizetett be rá, ők 778,420 forintot dobtak össze a vállalkozó mozik számára. Namost. „Ez baromi izgalmas, de elfogyott a koktél – ,úgyhogy tölts még!” – hangzik több utasunktól Aladdin felé, és hát mit van mit tenni, kap minden érintett egy újabb adagot, persze csak ha elfogadnak mellé egy adatot is. Kínos csend – senki nem vette a poénnak szánt szösszenetet – majd némi erőltetett he-he, inkább folytatja a Mesélő a számolást.

Szóval ott tartottunk, hogy 778,420 forint, gyorsan számoljuk át mindezt dollárba: 195 forint az aktuális árfolyam, így aztán rövid számolás után meg is kapjuk a 3,992 dollárt, mint aktuálisan publikus magyar bevételt a hetedik hétre vonatkozóan. Csak Budapesten ezzel már 62,203 néző tekintette meg filmünket, országosan ez az a szám 102,498 látogató, nem számítva a múlt hétvégi nem nyilvános vidéki számokat.

A Megint 17 magyar összbevétele a hetedik hét végére 102,374,140 forint dollárban pedig ezen adat: 541,491 dollár!

A Fuvolás Lány az egész számolás kezdete óta kezében tartja hangszerét, már alig várja, hogy végre megfújja és varázsszőnyeggé alakuljon át a vitorlás – ennek is eljött az ideje, éppen most. A Szellemcsalogató dal, ezúttal egy speciális szerzemény – de csak, mert a Mesélő is kifelé fogy a dalokból – nos e speciális szerzemény nem más, mint a frissen Emmy-díjra jelölt Musicals Are Back című összeállítás, pikolóra hangszerelve, hm, valamilyen zenei díjat érdemelne ezért a VVHSZ zenész tagja (házi feladat: dönteni arról, hogy milyen zenei díjat szavazzunk meg mesebeli módon a Mesekönyv Fuvolás Szerkesztőjének).

Most, hogy Szellemük vidáman előjött, így már indulunk is az amcsikhoz – egészen pontosan ez alkalommal Kanadába teleportálunk el – mégpedig Vancouverbe! Ott speciálisan landolunk, mert rögtön miután megérkeztünk a Szellem a szőnyeget Fraser-folyó felé irányítja, hogy azon aztán ismét vitorlássá változzon. Mikor megérkezünk, egyből az új filmjét előkészítő, legújabb hajviseletének praktikusságát megértő amcsi Aladdin vár bennünket búvárfelszerelésben.

Azt mondja, tetszik neki a Vörös Pillangó és szeretné kipróbálni néhány perc erejéig, hogy bemutassa mit is tanult erről sportról. Persze megengedjük, rábízzuk a hajónkat - és meg is hálája a bizalmat, hiszen az ő sportolása nem egészen úgy végződik, mint a Mesélőé szokott, hanem pár ügyes trükköt bemutatva, látványos elemek kíséretében kicsit túráztatja a hajónkat, lenyűgözve ezzel minden utast, a Mesélőt kis mértékben megizzasztva.

Mielőtt elmesélte a számokat, javasolta, hogy ha már Kanadában vagyunk, lepjük meg a Szépséget is – így aztán hajóstól teleportálunk Montrealba a Beastly forgatására. Természetesen akkora diszkrécióval érkeztünk, amekkorával csak egy vitorlással lehet, így aztán nem zavartuk meg a jelenet felvételét, hanem csak a szünetben mutatkoztunk meg a Szépségnek, aki rettentő boldog lett, hogy aztán a mi látogatásunktól, vagy a velünk utazó Mr. okozta a boldogságot, fedje azt a mesebeli homály – mindenkinek a fantáziájára van bízva. :)

Nos, az első örömöt követően a Szépség rögtön el is újságolta, hogy a HSM 3 a Billboard Top Soundtracks listáján ismét előrelépett, 2 pozíciót méghozzá, így a 10. helyen áll 38 hét után, ami fantasztikus eredmény.

Miután kifejtettük mennyire tetszik mindaz, amit eddig a Bandslam filmből láthattunk, azt válaszolta, hogy amit eddig láttunk még mind semmi – és bevetette lenyűgöző mosolyát.

Ezek után – miközben a Vörös Pillangón éppen üdítőt iszogatunk – Mike O'Donnell megformálója elújságolta mi is történt a Megint 17-el hazájában a múlt hétvégén és e héten.

Július 10-12-ig már a 13. hétvégéjét teljesítette a film, hozott akkor 74,836 dollárt 121 mozi műsorán. E hét hétfőjén 13,534 dollár volt az eredmény, melyet kedden 22%-os növekedés mellett 16,511 dollár követett – majd jött a 90. vetítési nap, ennek örömére elképesztő 194,63%-os növekedés és 48,646 dollár, a 91. napon 19,97%os csökkenés következett ami még így is 174%-al több, mint a keddi nap pénze, és ez az összeg 38,931 dollár volt. Így aztán a Megint 17 amcsi összbevétele e hét csütörtökéig 63,689,463 dollár.

Induljunk nemzetközi útra mindezek után, lássuk első állomásként Mexikót a Karib-tengeren és nagy öröm, hogy immár nevesített hajónkkal száguldunk a nevezetes vízen – éppen e tengeren tevődött fel a kérés pár hete. Mexikói barátaink szorgalmasak meg kell hagyni, július 03-05-ig 152,429 dollárt hoztak össze a filmnek, ami kedvenc számos oldalunk szerint éppen 112 hete fut a mozikban, persze lényegtelen, hogy 112 hete még csak álmodoztunk a bemutatóról, az első számunk a június 19-21-es hétvégéről származik – azóta összesen 1,892,688 gyűlt össze.

Hogy rímeljük, jöjjön Malajzia ahol négy hetes a film, a Celebesz-tengeren hajókázva tudjuk meg mindezt, ahogy azt is, hogy 14,447 dollár jött össze a július 02-05-iga tartó hétvégén, egy hónapos regnálása alatt pedig 432,639 dollár, ami jóval több, mint az öt hete játszott HM film számai.

A következő utunk vezessen Norvégiába, az Északi-tengeren – ahol számos oldalunk szerint már 2062 hete megy a film… hm. Ha a hollandok írták volna megérteném, hogy sokat volt a shopban az elkövető, de a norvégoknál. Ott mi lehet az ok? Nos, jó lesz az június 19. óta is, pláne, hogy július 03-05-ig 29,576 dollár a termés – összesen pedig 308,341 dolcsi. Be kell ismerni, a szőke Disney-sztár itt fölénk nőtt, úgy kétmillió dolcsival. De sebaj.

Ne jártunk még talán Litvániában pedig már 10 hetes a filmünk és ráadásul a Balti-tengerről behajózhatunk – no, megtesszük most és találunk nagyítóval 79 kemény amcsi dolcsit, nem többet, de nem is kevesebbet, fogjuk, hozzászámoljuk az eddigiekhez, így aztán kijön termésnek a 131,594 dollár, ami helyi szinten nem rossz lóvé.

Heti aktuális romantikus utunk Spanyolországba vezet bennünket, mi pedig a Vörös Pillangót a Földközi tengeren. 10 hete vetítik a filmünket, július 02-05-ig 491 dollár volt a pénz, összesen pedig visszafogott teljesítményként 1,923,386 dollár.

Lássuk mi a helyzet német barátainkkal, ahol legutóbbi látogatásunkkor egy kisebb szökőárat sikerült képezni az Északi-tengeren. Ezúttal Aladdin igen közel marad a hajóhoz, annál is minthogy német barátaink a tiszteletünkre egy kisebb fogadást, party-t szerveznek, hiába, a szörfösök lazák ugyebár, és el is újságolják, hogy az előző héthez képest, július 9-12-ig 52%-os növekedést produkáltak a filmnek, így 84,698 dollárral hálálták meg a látogatást – összesen 9 hét alatt 5,457,721 dolcsinál járnak. Szerették volna, ha megint előidézünk egy hatalmas hullámot, de az utasok tiltakoztak, mondván ezúttal más sportot fog űzni Aladdin. Ajvé.

Az új sport helye pedig hol máshol, mint Törökországban lesz! A Földközi-tengeren érjük el ugye, de ezt csak a rend és az útvonaltervezés kedvéért említjük, a sporthoz a víznek így nincs köze. Mivel a törökök, a 45 fokban azt mondják Aladdinnak, hogy a sport a futás, futóversenyre hívják – de, hogy ne pánikoljon túlzottan, hosszútávfutás a szakág. Az utasok elhelyezkednek a szőnyeggé változott hajón és készülnek, hogy vajon, ezt a sportot, hogyan lehet elrontani. Nos.

Aladdin készült az újabb megmérettetésre, a saját sivatagában edzett egész héten, hogy ezúttal ne szerepeljen le annyira a Fejek előtt, mint az elmúlt alkalommal. Meg azelőtt. Meg azt megelőzően. Meg… na jó, szóval, hogy most domborítson, hiszen unalmas a bénázás mindig. Felkészül, a rajthoz áll csupa török atlétával, a táv úgy 3000 méter, síkfutás, hogy nehogy kár keletkezzen a gátakban.

Elindulnak! Mindenki sikeresen elrajtol, Aladdin is, mindenki a maga tempójába persze, így aztám 100 méter után máris 70 méter a Mesélő hátránya, de fel nem adja, küzd, izzad, liheg, mindent csinál, ami a szenvedést jelzi, közben a VVMSZ vezetője hitetlenül nézi, hogyan lehet ilyen béna technikával futni, de alapvetően halad, úgyhogy elraktározza magában, hogy ez is egyfajta technika, noha ő inkább nem fogja kipróbálni soha. Közben eltelt a táv harmada és a kezdeti 45 fok változott kérem, mert olyan történt, ami ott nem jellegzetes, elkezdett szakadni az eső! A szakadó esőben a többiek lelassultak így 1000 méter után csupán 600 méter volt Aladdin hátránya – aki szintén nehéz helyzetben volt, mert ő sivatagi körülmények között készült, nem esővel számolt.

Roppant izgalmas a verseny – Aladdin fárad, de nagyon, már-már feladni készül, mikor az utasok a szőnyegen megjelennek előtte – V alakot formázva ülésrendjükkel, élükön a Fuvolás Lánnyal és szó nélkül próbálnak hatni rá. Ennek következményeképp Aladdin felélénkül, elkezd magához képest iszonyúan haladni, 2000 méter után csak 900 méter a hátránya és jött az utolsó egy kilométer, ahol az utasok újabb cselt vetettek be, a Szépség fotóiból egy best of összeállítással készültek és a Szellem segítségével vetítették Aladdin elé – sőt az utolsó 500 méteren best of válogatást is játszottak eddigi útrakelős fuvolás dalainkból - így hát….

3000 méter után a célba csupán 150 méteres hátránnyal érkezett Aladdin, ami messze erőn felüli teljesítmény is volt, egy órán keresztül kellett élesztgetni mire magához tért. A VVMSZ vezetőjének második legkedvesebb országának lakói pedig mondták a számokat: 11,221 dollár az elmúlt hétvégén, 351,171 dolcsi pedig 4 hét alatt. Jól haladnak.

Következzék mai utolsó állomásként az Egyesült Arab Emirátusok, a Perzsa-öbölben hajózunk. Július 02-05-ig tartó hétvégétől származik a legfrissebb szám 16,985 dollár, összesen négy hét alatt 615,813 dolcsi az eredmény. Ez már majdnem eléri a HSM 3 helyi bevételét, 24,619 dolcsi hiányzik még hozzá!

Lássunk akkor egy gyors összehasonlítást, miközben hazafelé hajókázunk, Hannah Montana mozifilmje és a Megint 17 között: az amcsiknál a mesterségesen szőke Disney sztár hozott nagyobb számokat 79,261,193 dollárt eddig összesen, ami 16 millió dolcsival nagyobb összeg Efron legújabb filmjének ottani számainál – ám ebből 10 millió rögtön nyitóhétvége különbözete. Nemzetközi fronton már sokkal érdekesebb a helyzet, 61,312,841 dollár a Disney film száma – itt Zac első önálló filmje 6,251,650 dollárral többet hozott eddig! Az összesítésben Zac filmjének hátránya 9,320,080 dollár – ez pedig kevesebb, mint amennyivel jobban nyitott a HM az amcsiknál. És tegyük hozzá: a Hannah Montana mozifilmet a HSM 3 mozifilmmel kellene igazából összevetni, csakhát ott van összesen úgy 111,775,727 dollár előnye a Nagy Közösségépítő Filmnek. :)

Lássuk ennyi duma és felvezetés után a Megint 17 összesítését: július 16-al bezárólag Zac Efron vígjátékának amcsi bevétele 63,689,463 dollár, nemzetközi színtéren pedig 67,564,491 dollárt szedett össze mindeddig – így az összesített bevétel: 131,253,954 dollár!

Írta: Fant, alias a Találó.
Forrás: OTP; Odeon; Billboard; The Numbers; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14.