2008. márc. 31.

"Évferdülő"...xD<3

Mindenkinek Szép Jó Estét, így ilyentájt!:D

Bár már hulla vagyok, és ezer jobb dolgom is lenne(na jó egyik se jobb, de lenne mit csinálnom), mégis úgy gondoltam megírom ezt a bejegyzést, így március utolsó napocskáján! :) És miről is szóljon? Ó az nagyon egyszerű! Egy évfordulóról. De nem olyanról!:) Egy másmilyenről, és bár lehet hogy nem szokás ilyenről "megemlékezni", én most mégis megteszem, mert ilyenem van. Meg azért, mert oly' nagy a Zanessa-hiány... Szóval igen, egy Zanessa-évfordulóról van itt most szó. Jobban mondva, igazából azt "ünnepeljük", hogy egy éve zajlott egy olyan ceremónia (nem esküvő -sajnos;D), csupán egy díjátadógála, amin párosunk - akkor még nem párként -bár már biztosan az volt - megjelent. Ez pedig az évszámot illetően, 2007-es Nickelodeon Kids' Choice Awards volt, azaz a Gyerekek által megítél díjakat osztották ki. És most vegyük szemügyre, hogyan is ment végbe az esemény - Zanessát tekintve.

1) Zanessa megérkezik az eseményre. Erről nincs adat, mikor, mivel, kivel, s hogy hogyan. Nem is kell hogy legyen. Tudjuk nagyon jól, hogy együtt érkeztek, miért ne tettek volna így, hiszen már (rég) egy párt alkottak. Azonban...

2) a narancsszőnyegen bontva, azaz külön-külön, egymástól elválva vonultak végig, természetesen maguk szépségében, és pompájában...:)



3) A sztárok (látványos) parádéja/bevonulása után, végre elkezdődött maga a show(time!). Arról én nem tudok, esedékes-e volt bármelyikük is egy díjra, az biztos, hogy csúnya szóval, de üres kézzel távoztak onnan, legalábbis úgy nézve, hogy díjjal nem gazdagodtak. De a show kis részében, hímneműnk is szerephez jutott, Ő is díjátadói feladatot töltött be kedves kollegájával, Queen Latifah-val együtt.



4) A ceremónia végetértével kezdődhetett a "party". Ilyenkor a sztárok lazulhatnak, ismerkedhetnek, beszélgethetnek, partyzhatnak, és persze ajándékok tengere közüll választhatnak kedvükre stb.stb. Ilyenkor lehet használni a képzeletedet, márha van!×P
Mind Nessa, mind Zachary ezt tette, és nagyrészét nem is egyedül, hanem egymás társaságában. Nézzük hát most ezeket a képeket! Először azonban kezdjük egy kevésé "személyessel", amin Zanessa egy Zachez közelebb álló személlyel -de V számára se ismeretlen nővel - Paula Abdul-lal fényképezkedett.



Zanessa azonban még mindig nem annyira "korlátozódott" magukra, szívesen találkoztak a kisebb rajongóikkal is, de aztán, már csak egymásra koncentráltak...(legalábbis, ahogy most én mutatom be)




S ezzel vége lett a 20. alkalommal megrendezésre kerülő Nickelodeon Kids' Choice Awards-nak...Zanessa szépen távozott, kitudja hogyan, mikor kivel vagy mivel, de ettől még feltételezhetjük, hogy együtt töltötték az este, vagy a hajnal továbi részét is...^^

The End

2008. márc. 30.

1 új kép Mike O' Donnell-ről


Nos úgy néz ki nemhiába beszélgettünk mostanában az Ed Hardy-ről, mint márkáról, megéreztük (jobban mondva igazából nem többesz számba), hogy ebből még lesz valami. Köztudott, hogy igen elhíresült márka, és az is, hogy csupa nagy-nagy név is hódolója, de mi most legjobban pedig a HSM-es sztárjainkra koncentráljunk. Eddig szinte mindegyikük viselt már hétköznapjaiban Ed Hardy-s pólót, sapkát stb, azonban most egyikük, majdnem teljesen ilyen cuccokba borult be. És ki az illető?
Az egyébként szuperszexi, szuperédes, szuperkékszemű és nem mellesleg Vanessa Anne Hudgens szuperhelyes lovagja, Zachary Efron! Persze igy való beöltözésének csupán és hál' Istennek az az oka, hogy az egyik közelgő bombasiker új filmjében, a Seventeen Again-ben szerepe szerint kell majd ezt a viseletet magára öltenie. (vagyis már múlt időben). Na jó valakinek bejön, valakinek kevésbé (én az utóbbiban vagyok, pláne édes már látott parókája miatt), de az biztos, hogy nem semmi!:D

Adam Shankman producer erről a bizonyos parókáról árult egy kis háttérinformációt, továbbá tartogatott egy kis meglepetést is nekünk:
"Amikor először lesz 17 éves, neki egy 1989-es frizurája van, ami nem a leghelyesebb Zac-et eredményezi, akit valaha láttál. De ő félmeztelen is lesz a film nagy részében, és a női rajongók, akik elmennek megnézni a filmet, eléggé boldogok lesznek majd, mert a fiú eléggé keményen dolgozott ezen."

Nos, félmeztelen Zac...ne nézzetek buta libának, de nem hangzik rosszul...:P

A forrás, a Just Jared, azt is közli, hogy a film kibocsátása augusztus 15.-e lesz! Várjuk!:)

2008. márc. 29.

A távolság hatalmas, a számla méginkább :D


Ahogyan Vanessa Hudgens a 'Will'-t forgatta a texasi Austinban és Zac Efron Angliában a 'Me and Orson Welles'-t, a munka szétválasztotta a párt.
De ők is úgy kezelik a hosszú távolságot, mint mindenki más és az Us Weekly szerint, hosszú telefonbeszélgetésekkel.

"A számlájuk hatalmas, de őket ez nem érdekli" - mondja egy, a duóhoz közeli forrás. "Vanessának hallania kell a hangját." A forrás azt is elárulta, hogy a pár (Hudgens, 19, Efron, 20) szintén állandóan e-maileznek egymással.

Természetesen mindig vannak olyan jelentések, amik a szakításukról számolnak be, ez mindig körülveszi őket. Egy Entertainment Wise-tól származó beszámoló Angliában azt állítja, hogy Zacnek annyira elege van a kérdések közül mindegyikből, ami körülveszi a párt, (reménytelenül megpróbálják a magánéletüket védeni) hogy most megtagadja, hogy Vanessáról beszéljen.

Credit: Zac-Efron.Us

***

Természetesen ez megint csak lehet egy kitaláció, de persze az ember magától is kitudja találni, hogy miképpen és hányféle módon próbálják tartani a kapcsolatot. De így elnézve Vanessát, nem hiszem, hogy hamar kiengedné kezei közül Kedvesét. És persze fordítva!:)

Mindenkinek kellemes estét és szép álmokat kívánok!:)

Zac az "otthonülő"



Zac Efron felfedte, hogy nem vonzódik a Hollywood-i partykhoz, és hiszi, hogy jól tud szórakozni anélkül is, hogy ilyesfajta klubokba járna. A High School Musical sztárja, aki nem szeret barátnőjéről, Vanessa Hudgens-ről beszélni, jobban szeret élni egy félreérthetetlen életmódot és összpontosítani inkább a színészkedésre.

"Nem találom magamat húzottnak ahhoz a helyhez" - mondja. "Azt gondolom, hogy a színjátszás egy hagyomány, ami előre megbélyegzi a hírességet és ma a kettő összefonódik. Egy öntudatos döntést hoztam, nem partyzok. Nem gondolom azt, hogy bárokat látogatni egy olyan választás, amit Te csinálsz. Annak a helynek a része nélkül is jól tudsz szórakozni a barátaiddal."

Credit: Zac-Efron.Us

Az első képek Utahból...



Bizony-bizony, 3 Vadmacskát (3 egyikük kutyusát) már le is kaptak Utahban, amint egy szupertitkos helyről távoztak, a High School Musical 3 táncpróbáiról.

Nemcsak Ashley-t, Lucas-t, és Vanessát látták 27-én, hanem további Vadmacskákat is, Monique Coleman-t, Olesya Rulin-t, Chris Warren Jr-t és a rendező/koreugráfus Kenny Ortegá-t is, de Őket valamilyen oknál fogva a fényképészek nem örökítették meg. Ahogy Corbin-t, és Zac-et sem, azonban az Ő 'miért'jükre egyszerűbb a válaszadás. Ott sem voltak. Egyelőre egyikük sem érkezett meg a forgatás és próbák helyszínére, vagy csak nem jelentek meg, bokros teendőik miatt. Legalábbis ez Zac-re biztosan vonatkozik, mert ha már megvonta tőlünk azt a kegyet, hogy továbbb már végképp nem áltathatjuk magunkat hollétét illetően, akkor biztosan még tényleg nem hagyta el az angol fővárost, és még mindig Richard Samuels bőrében bújkál - sajnos.

De azért abban biztosak lehetünk, hogy pár napon, vagy heten belül Ők is megérkeznek, hiszen Nekik is keményen ki kell majd venniük a felkészülésből és az azt követő kemény forgatásból részüket, hiszen mi lenne nélkülünk Chad és Troy nélkül, de most őszintén? =)

A mi Baby V-nkről pedig csak annyit, hogy nemcsak gyűrűjével édesítette meg napocskáját, hanem egy nyalókával is. Jó is az! xPxD

További képek Róluk ITT. (Igazából csak Ashely-ről van még több)

2008. márc. 28.

Jótékonyság; jelölés


Április 9-én az Ameican Idol című produkciójának jótékonykodása fog zajlani Idol Gives Back néven, és ez több jótékony szervezetnek is segítségére lesz. A hírességel lenyűgöző listájában nemcsak Miley Cyrus és Ashley Tisdale neve lelhető fel, hanem Vanessa Hudgens-é is! Emelett például a show barátja, Celine Dion is meg fog jelenni az eseményen, akivel a HSM-es lányok szintén találkoztak már a 2007-es American Music Awardson.

A műsort lehet, hogy csak előre veszik fel, vagy legalábbis Vashley részét, hiszen Ők április 9-én már javában a HSM3 próbáin munkálkodnak.

Forrás: Miss Vanessa & VABN

***

Valamint Vanessát a 2008-as Asian Excellence Award-on jelölték, az Outstanding Film Actress(=kiváló filmszínésznő) kategóriában. Az díjátadó ceremónia április 23-án lesz. Reméljünk V megjelenik, és egy újabb díjjaz gazdagodik! Szurkoljunk Érte!:)

Forrás: Miss Vanessa

2008. márc. 27.

OZ + ZV

A nap végére 2 új, apróbb hírt hoztam, Zac Efron-ról, amindkettőt, a PR Inside-ról.
Olvassátok figyelmesen, érdekes, mégha akár egyszerű szóbeszéd is.

Orlando Bloom és Zac Efron egymással harcolnak egy főszerepért az új Disney akciófilmben.

Mindkét szívtipró a perzsa herceget akarja játszani a videójátékról adaptált a Prince Of Persia: Sands Of Time című filmben.

A másodállásban kalóz Orlando(31), és Zac,(20) az East Gimi sztárja, egyformán reméli, hogy le tudja nyűgözni Jerry Bruckheimer rendezőt.

A film forgatása még az év folyamán elkezdődne, 2009-es kibocsátásért.



***

ZAC EFRON Hollywood-i csillag megtagadja, hogy kiszivárogtassa a VANESSA HUDGENS-sal való kapcsolata bizalmas részleteit, fél, bolondnak fog tűnni, ha szakítanak, mielőtt ömlengő szavait publikálják.
A High School Musical szívtipró ragaszkodik hozzá, hogy ő mélyen szerelmes, de elismeri, hogy a kapcsolatok vadul kiszámíthatatlanok - és elhatározott, hogy nem tűnik hülyének,ha a romantikájuknak véget kellene érnie.
"Nem akarok egy másik 20 éves színész lenni, aki a kapcsolatomról beszél." - mondja Efron. "Tartani akarom azt a privát - bocsánat. Minden, amit tudok mondani, az, hogy Vanessa nagyszerű lány. És utálnék többet mondani erről, mert akkor, mikor ez az interjú kijön, lehet vagy lehet hogy már nem tartozik a tárgyhoz."



***

Az Orlandoshoz..: Azt hiszem, de most hirtelenjébe úgy emlékszem, pont a TeenNow-os interjúban mondta el Zac, hogy már találkozott Orlando Bloom-mal, nem? És szerintem még a valamelyik Karib premierjén, amin történetesen nemcsak Zac volt ott, hanem Vanessa is...:)

A Zanessáshoz...: Zac jogosan mondja ezt, megfontoltságra utal, de tudjuk, hogy mély érzelem köti Nessához, és bár nem beszél róla, mi tudjuk, hogy így van, ezt nem tudja eltitkolni!:)

Zac a brit TeenNow magazin oldalain

Sziasztok!

Ma először is ezt kell közölnöm: Zac jelentős szerepet kapott a brit TeenNow magazin legújabb számában, (sajnos csak egy új kép van Róla, legalábbis a számomra)amit a VABN azonnal közzé is tett, így mindenki elolvashatja - egyelőre angolul. Nem szívesen mondom ezt, de ez mint látható egy egészen szép hosszú interjú, és jónak is tűnik nagyon, de most míg így rögtön nem tudom lefordítani, ez képtelenség. Szóval várnotok kell egy keveset, remélem a hétvégén neki tudok veselkedni. Azonban ha valaki a segítségemre akar lenni, nem tartom vissza, csak előtte egyeztessen velem. Ez nem azt jelenti, hogy mindenképp jelentkezned kell, nem kérehetek ilyet, és nem is kérek, csak éppen ha valaki nagyon ráér, és szívesen tenné, akkor kisegíthet, de mégegyszer mondom, ez nem egy felszólítás, ok?:)

A scanneket most nem szúrom be, látogassatok el IDE és megnézhetitek!

Elnézéseteket kérem, de ez tényleg egy nagyobb terjedelmű szöveg, még kell egy kis idő, mire neki tudok veselkedni! Megértéseteket köszönöm!

Puszi: Ditta×××

2008. márc. 26.

+1 V-Koncert


Nem elhagyagolható párosunk másik fele sem, attól függetlenül, hogy még mindig kétségek közt örlődünk, ami Zac hollétét illeti. De, időközben szolgálhatok egy az amerikai lakosoknak jó hírrel, de azért nekünk is jóleshet hallani, hogy Vanessa nem csak augusztus 2-án fog fellépni, ahogy arról már a VABN szereksztő tájékoztattak minket, hanem valóban esedékes még több V-Koncert a nyárra!

Most jelentették, hogy idézem:

“AUGUSZTUS 22 - VANESSA HUDGENS
Vanessa Hudgens-t, a High School Musical filmek csillgát ígérik egy előadásra a Salem-i Oregon State Fair-nél, vagy augusztus 23-ra, szombatra.
Nem csak van Hudgens játszott főszerepben a filmekben, de szintén segített hozzájárulni a sikres filmzenéikhez. Hudgens 2006-ban kibocsátotta első szólólemezét,mi olyan dalokat foglalt magába, mint például, a "Say OK" és a "Come Back To Me"."


Háát mondanám, hogy én semmiképp se hagynám ki a koncertjét, ha nem lenne az az apró baki, hogy én magyarországi lakos vagyok!:D

Forrás: ZA Angel's Blog

Továbbá felkerült egy új videó Nessáról, amin a Neutrogena általa reklámozott termékéről beszél. Teszek egy gonosz megjegyzést, annyira ez engem egy kissé hidegen hagy, és nem csak azért mert én az Oriflame lelkes híve vagyok...:D De a haja supercute!:D

Z.D.A.E. in ...

Sziasztok!

Lehet, hogy már sokatok elolvasta azokat a megjegyzéseket, amik elsősorban és fő témáját illetően Zac Efron hollétét tárgyalja, igaz csak feltételezésekbe bocsátkoztunk. És azért szerencse, hogy mindig figyelmeztettük magunkat, hogy az egész csak egy (tan)mese, rajongók spekulációin alapszik, de egészen biztos lábakon nyugodt mindaddig, míg ezt a teóriát a mi férfinemű alanyunk egyszerűen meg nem döntötte. És most jön az, hogy ezért kitekerem a nyakát!xD

Persze, Zachary már sokszor kapott tőlem "fenyegetéseket", de a végére mindig be tudtam bizonyítani, hogy van önfegyelmem, meghát mégse akartam és sose nem is akarok ártani Vanessának!:D

De nagyon úgy néz ki, és ez ellen nem tehetünk semmit, hogy Zac mégse csapott be minket (még szerencse!:P), nem eszelte ki ezt az okos cselt arra, hogyan védje meg magát, és Szerelmetesét a fotósok egyre csak növekvő hadától.

Natehát kibököm már végre, erre mik a fájdalmas bizonyítékok! Mindössze csupán 2 olyan árulkodó fotó, ami Zacről készült, és az Ő tartózkodási helyéről. Azaz...Londonban.

Az oka pedig rá még mindig az, hogy ottan forgatja a régiidőkben (mindenesetre régebbi) játszódó filmjét, a Me and Orson Welles-t.

Oh, és hogy egész pontos legyek a tények felállításában, azt se hagyom ki, h. ezek a fotók a fiatalemberről azon a napon készült, mikor a 3 HSM lány repülőgépre szállt, hogy Salt Lake Citybe utazhasson. Tehát március 24-én. Bár mondja meg nekem valaki az őszintét, ki a csuda dolgozik Húsvét vasárnapján??? Kivéve akkor, ha nagyon feszített a munkatempója. Mert Zacé igenis az. Végülis lassan-lassan mindenki a szereplőgárdából megérkezik a próbákra, valamikor már Zacnek is csatlakoznia kéne.

De egy nagyon kicsit én még mindig reménykedek a mesében...


2008. márc. 25.

Mini-Shar, Mini-Troy, Mini-Chad

Egy kis késéssel, de én is hírül adom Nektek, a legújabb információkat a HSM3-ról.

Valóban, megvan erősítve, hogy a már említett 2 színészpalánta szerepet kapott a HSM 3. részében. Jemma Mckenzie-Brown, mint 'mini-Sharpay', alias Tiara, Matt Prokop, int 'mini-Troy', alias Jimmy.Rajtuk kívül azonban lesz egy 'mini-Chad'ünk is, neve nem más, mint Donnie Fox. Az Ő bőrébe pedig majd Justin Martin fog bújni. Ütős név, édes kiskrapek!:)

A mi drága Kennynk, azaz Kenny Ortega, a HSM filmek rendezője, koreugráfusa, tehát édesapja is kommentálta az új szereplők érkezését:

"Peter Barsocchini izgalmas szövegkönyve a HSM3 három másodéves karakter megjelenését
követelte, úgyhogy elindultunk egy hatalmas keresésre Észak-Amerikán és Anglián át, megtalálni azokat a fiatal színészeket, akik majd a szerepeket eljátsszák.
Azt gondoljuk, hogy ezek a tehetséges előadóművészek hozni fognak a filmbe sok humort, újdonságokat és zenés mókát. Jemma, egyike azoknak a sok fiatal színésznőnek, akikkel Londonban találkoztunk, lenyűgözött minket az éneklésével és táncával azon felül, hogy nagyon izgalmas és pezsdítő volt. Mattnek fantasztikus személyisége van, és érzéke a komédiához és a mókához. És Justinnak nagyszerű jelenléte és karizmája van, ezenkívül egy csodálatos színész, aki igazán tud táncolni.
Én magabiztos vagyok, hogy a három új színész, aki csatlakozik az eredeti szereposztásunkhoz, segíteni fog nagy zenés izgalmakat, meglepetéseket és sok mókát csempészni az East High termeibe."



És itt van egy videó az Extrától, ami a 3 új arcról szól!


Emlékeztetőül pedig újra beszúrom ide az új karakterek jellemzését, amit már februárban is közzétettem. Íme:

TIARA:
kora: 14-15
neme: nő
Ő egy előadóművész. Egy klasszikus háromszoros fenyegetés, — színész/énekes/táncos. Tiara csak most iratkozott át az East gimibe (Brooklynból, Texasból vagy bárhonnan). Tiarát foglalkoztatja Sharpay és sok szempontból az ő miniverziója. Tiara először lelkesen akar segíteni Sharpaynak, de hamarosan fordul a kocka, és kiderül, ő is egy igazi díva. Tiara nagyon értelmes és a koránál jóval bölcsebb, és valószínűleg Neki nagyon erős hangja van.

JIMMIE SOTO:
kora: 14-15
neme: ffi
Ő másodéves az East gimiben, és nagyon sok energiával rendelkező, szívós gyerek. Rokonszenves, de társadalmilag esetlen. Jimmy egy olyan kosárlabdajátékos, aki irigyli Troy Boltont. Troy lát Jimmyben valamit, amit a legtöbb ember nem. Jimmy olyan, mint egy elveszett kölyökkutya, akit be akarsz fogadni, és akire nagyon kell figyelned.

DONNY FOX:
kora: 14-15
neme: ffi
Ő szintén egy másodéves diák az East gimiben, és Ő is egy kosaras srác, de Ő az ügyetlen Jimmy ellentéte. Emelett pedig atléta is. Donny Chadre néz fel.

5 kérdés Vanessa & Ashley számára!

Először is szögeszzük le gyorsan, én nem lopok! Eszemben sincs! Egyszerűen csak olyannyira kifejezi azt, ami engem is érdekel, hogy gondoltam én is felteszem azokat a kérdéseket, persze fordításként, amiket a VABN szerkesztői Ashnessához intéztek, mikor legutóbb 24-én lekapták őket együtt a LAX repülőtéren. Íme:


1. Vanessa, Ashley hozta Maui-t...hol van Shadow?


2. Hova mentek?


3. Fogtok ott emberekkel találkozni?


4. Én miért nem tudok ennyire nagyszerűnek tűnni, amikor megyek egy repülésre?


5. Vagy kapni egy limuzint?


Na jó, persze a legeslegfontosabb, hogy hova készülnek? De szerintem erre majd' egyértelmű a válasz, mert nyilvánvaló mondjuk, hogy nem ide hozzánk! Utah. Csak is ez lehet úticéljuk, pláne, mivel Olesya Rulin is feltűnt aznap ugyanazon repülőtéren, valószínűleg ugyanoda igyekezve! Mostmár csak - nekünk legalábbis legjobban - Mr. Efron hiányzik. De Ő nagyon!:)

És igen, a második döntőfontosságú kérdés, hogy fognak-e ott másokkal találkozni. De az előzőkből kiindulva erre a kérdésre is a válasz egyértelművé válik! Minden kedves jóbarátot viszont fognak látni! És mi ennek csak örölhetünk!:)

Szóval aggodalomra semmi ok, csakis egy kis izgalom költözhet szívünkbe! Mert elkezdődik a már jól összeszokott gárda utolsó közös ténykedése!
(Ami nem csak kifjezetten Vashley-re értetendő - látszik, hogy ugyanolyan jó barátnők, mint voltak, és ezt én nem is frucsállom!:))

Képek Ashnessa közös utazásáról, vagyis az azt megelőző pillanatokról ITT! És további képeket nézhettek meg még ITT is!
Forrás az 5 kérdésre még1×: VanAshBreNique.

Legyetek jók!<3

2008. márc. 24.

Zac Efron...öhm...nyála...xD

Igaz, már megnéztük a videót, amiben Leslie Mann beszél Zac-ről, és elsősorban közös csókjukról, most annak segítek, aki kevésbé, vagy egyáltalán nem értette...
A Just Jared ugyanis leírta egy kis cikkben Leslie nyilatkozatát, és szerencsére értelmet nyert nekem is, miről is beszél a vidiben Zac filmbéli felesége.(Seveteen Again)


"A lányom, Maude, aki 10 éves szerelmes Zac Efron-ba. És ugye éppen vele forgattam egy filmet, a 17 Again-t, ahol egy felnőtt férfit játszik egy 17 éves testében. A férjemet játssza. Szóval mikor odaértünk a csókjelenethez, nagyon izgalams volt Maude-nak. Amikor hazértem a munka után, azután a csókjelenet után, odafutott hozzám és megnyalta az arcomat, mert meg akarta ízlelni Zac Efron nyálát." - mondta az Ellen Show-ban Leslie.

Őrült!:)

Egyébként Leslie Mann köztudottan csupa jó vígjátékban szerepelt már, így páldául a Zac által is kedvelt, 'Felkoppintva', '40 éves szűz' című filmekben, vagy régebbről az 'Apafej', 'Az őserdő hőse' és a 'Kávelbarát' című filmekben.

Na, és kit láthatunk végre oly' régóta?:)

Wáó, óriási meglepetésként, a Zac-E.com exkluzív rajongói fotókkal szolgált nekünk (vagy épp a húsvéti nyuszijuk hozta?:)), amik a mi Zacünkről készültek London utcáin. Háát, igazán hangulatos kis bandával hozta Őt össze a sors, mikoris eltévedt és meg akarta valakitől kérdezni a hoteljéhez vezető utat. Háát őket választotta!:)





Aranyos, nem? És végre-végre Róla is kaptunk (viszonylag) friss képeket!<3 Szép nap ez a mai!:D

Na, vajon ki megy túrnézni a nyáron?;)

Halihóó!

Persze szerencsére csak imitt-amott van hó így Húsvét idején, itt nálunk hál'Istennek egy szemernyi se esett, de azért csak cudar az idő...
azt kell mondjam elég fáradt vagyok, és elég büdös - lányok, szerintem tudjátok miről beszélek - , úgyhogy nem tervezek hosszas itt üldögélést. De van egy-két hírem, gondoltam minél hamarabb megosztom Veletek!
És bár ez nem hír, végre elmondhatom, hogy megnéztem a HSM koncertet, és olyannyira meghagyta bennem nyomát, hogy még most is épp hallagatom!:) Igen-igen nagyon tetszett, bár néha a magyarhang, vagy épp a fordítás kicsit 'röhejes' lett, akkor is élveztem, nagyon aranyosak voltak, nemcsak mikor énekeltek, hanem mikor interjúvolták Őket. Szóval skacok, érdemes megnézni, ma este 21:00 órakor is leadják a Jetixen!


Aztán, és ez a mai nap legfontosabbja:
A VABN szerkesztői hatalmass hírrel szolgáltak nekünk, íme le is írom Nektek gyorsan, és ezzel meg is kapjátok a választ kérdésemre!:)

"Nos, nekünk nincs hivatalos szavunk a Hollywood Records-tól vagy más egyéb táboruktól - de nagyon úgy néz ki, hogy Vanessa Hudgens túrnézni fog menni a nyáron, amivel előléptetheti a második albumát!

És honnan tudjuk ezt?

Nos, Lousiana Blue Bayou Waterpark-ja közzétette a 2008-as nyári koncertprogrammját, és augusztus 2-án egy Vanessa Hudgens fog fellépni!

Természetesen erről a túrnénról többet fogunk elmondani neked: több dátumot, helyszínt stb., amint többet tudunk meg. Remélhetőleg, Hollywood Records hamarosan közzéteszi a hivatalos közleményt."

S amint Ők tudatják a nagyvilággal, én is tudatom Veletek!:)

2008. márc. 23.

Ok! - 2 új HSM3 szereplő felfedése


Az East High School előszobái kicsit zsúfoltabbakká készülnek válni!

Az amerikai OK! magazin kizárólag csak annyit tudott felfedni, hogy a HSM 3. részéhez két új csillag fog majd csatalakozni!

Matt Prokop és Jemma McKenzie Brown feltörekvő színészek fognak majd énekelni és dalolni Zac Efron és Vanessa Hugdens oldalán, mondta el az újságnak, egy a HSM3-hoz közelálló forrás.
Bár keveset tudnak a szerepeikről, a forrás hozzátette, hogy a brit születésű Jemma látszólag megszerezte élete legjobb szerepét, miközben több száz másik fiatal csillagocska közül választották ki Őt.

"Ő 13 éves és 3 országból 600 lány közül került ki győztesen!" - jelentette ki a forrás.

Ez Jemma második megjelenése lesz a filmvásznon, eddig 6-szor szerepelt 2006-ban a brit szorozatban, a The Amazing Mrs. Pritchard-ban.
Matt, 17, vendégszerepben játszott már a szintén Disney által vezetett Hannah Montaná-ban, és az Office című sorozatban is.

A HSM3 forgatása áprilisban kezdődik majd, és október 24-re tervezik a megjelenését.

Forrás: Zac-E

Ne feledjük el, hogy ez is csak egy egyszerű pletyka, nem kell komolyan venni az ilyen ismeretlen eredetű, megnem erősített pletykalapokat, pláne ha az épp a kicsit kétesmegbízhatóságú OK!.

Szép napot!

Leslie+Zac=Kiss

Nos, annyi már biztos, hogy lesz minimum 1 csókjelenet a Zac által érintett 'Seventeen Again' címú vígjátékban. És hogy kik között csattan el?
Leslie Mann híres színésznő, aki a hollywood-i szupersztár Judd Apatow felesége, és a filmben Zac+Matthew karakterének felesége és filmbéli férjének fiatal megtestesítője Zac Efron között!! Talán annál a táncos jelenetnél?
Persze további csókjelenetekre is számíthatunk!:)

Az interjúben, mely az Ellen Show-ban készült Leslie-vel, maga beszél a csókról. Hátt azthiszem nemcsak én irigylem őt, na meg persze Vanessát!:D De ezt most hagyjuk!:)


Egy kis kiegészítőnek: További Zacet érintő magazinscanek került fel a netre, persze a J-14-ből. Ezeket megtekinteni ITT tudjátok! Letervezem fordítani, persze leginkább csak a 17-hez kapcsolódót, de még nem tudom mennyi időm lesz. Sajnos délután nem leszek itthon, husvétolok, bár persze az egész napom erről szól(t) már!:)
Puszi!

Vanessa - 22.03.08.

Sziasztok!

Húsvét vasárnapja is Vanessa candidokkal örvendeztet meg minket, igaz, csak tegnapról, az időeltolódás, tudjátok...

De először még hadd ajánljak figyelmetekbe pár korábbi Vanessa candid frissítéseket! Természetesen mindegyik a napokban készült!
+ Arriving at LAX Airport
+ At her Producer's House in Venice
+ Shopping at Scoop

De a legújabbakon, először is barátnőjével, - nem mondom, hogy újdonsült, mert már eddig is ismerték egymást, de kétségkívül jobban összehozta őket új közös filmjük forgatása a 'Will' - Aly Michalká-val láthatjuk, közösen mentek Los Angeles-ben egy kis shoppintútára. De előtte még egy orvosi központban is megfordultak. (Medical Center) Láthatóan élvezték is az egyformatáskás lányok, (vagy legalábbis egyforma márkájú mindkwttőjük tatyója - Balenciaga) de nekem be kell vallanom, nem rossz szándékkal, sosem volt szimpatikus egyik Michalka-lány sem. Nem akarok és nem is szokásom senkit elítélni, főleg, hogy még egy filmjüket, egy dalukat se ismerem, de valahogy valamiért akkor sem csípem Őket túlzottan. Persze ez csak az én személyes megérzésem.



Az összesített képekért katt IDE!


A nap folyamán később azonban ebédelni Vanessa már családja hölgytagjai társaságában ment, erről sajnos viszont nincs túl sok képünk, azokat is ITT tudjátok megnézni!

Mindenesetre Vanessa vagy kapott egy kis szabit, márcsak Húsvét alkalmából is, vagy ténylegesen befejeződött a 1Will' forgatása, New York-kal bezáérólag. Hamarosan úgyis kiderül. De legalább addig is van Nessánknak néhány nyugis napja, és végre újfent volán mögé ülhetett!:)

EDIT: Felkerült a youtube-ra egy Van-ról és Aly-ról készült candidviedó is.

2008. márc. 22.

Visszatérés...

...de sajnos nem Zanessáé. Szimplán csak Nessáé. És ezzel egy világ omlott össze bennem...

Dehogyis, csak vicceltem! De ide illett maga a kifejezés, főleg ha épp egy csöppet csalódottság uralkodott el benned. Persze ha jobban belegondolunk, és utána, nem feltétlen bennünk kéne hogy legyen ez a mardosó érzés... Hanem inkább talán Vanessába. Ő tért vissza ugyanis úgy az Angyalok városába, hogy nem várta meg Kedvesét. Lehet, ez nagyon számonkérő volt, és sértő? Nem úgy szántam, mert nem vagyok mérges. Ness lehet, hogy csak a munkája miatt volt alig 3 napig New York-ban, és hát nem is volt nála sok cucc, akkor is bebizonyította és eloszlatta a kétségeket, hogy igenis hordja Ő a gyűrűjét, az Ő gyűrűjét, és boldog, tehát nem gyülekeztek viharfelhők kapcsolatában. És szerintem ha önszántából dönthetett volna a maradási idejéről, biztos megvárta volna Szerelmét, és maradt volna még pár napot, márcsak további shoppingolási célból is!xD Mert szerintem lassacskán már Zacharynek is jönni/menni kéne NYC-be. De a munka, akkor munka, szigorú időbeosztás, és úgy néz ki Nessáék nagyon siettek, végülis egynap alatt lezavarták a NY-i jelenetek felvételét. De reméljük azért jól érezte magát immár másodszor, vagy harmadszor, ha jól mondom a nagy metropolisban, és ehhez persze kétség sem férne, ha ott lett volna szíve választotja.

Nem mondom, hogy nem fáj, hogy nem bánkódok egy kicsit, s nem sajnálom, de majd megvigasztalnak idővel. Nics más választásuk!×P×D

Azért bevallom, nem hittem volna, hogy így elkerülhetik egymást. Isteni jelként tekintettem arra, hogy mindketten egy helyen is fognak majd forgatni...ha nem eis egyszerre...

Azt hogy hogyan tovább, még nem tudhatjuk. Még mindig arra tippelek, hogy nem sokáig tart már a 'Will' forgatása, nem tudom miért, de az is meglehet, hogy tévedek.Sőt! Ha jól megnézzük, még kihasználhgatják az időt, április 21-ig.

Mindenesetre Vanessa visszatért Los Angeles-be, és hogy honnan megy e tovább Austinba, majd meglátjuk! Addig is nézzük a róla készült képeket, megintcsk a NY-ki, és LA-i repülőtereken egyaránt! Kattintsatok IDE és IDE! Szegénykém sokat utazott, úgy összevetve az elmúlt 3 napban, jól ki is fáradt, de azért csak nem hagyják Őt békén...:(



Egyébként rengeteg új képpel bővült a 'Will' NY-i forgatási mappája, mostmár pontosan 84 képet nézhetünk meg a Miss Vanessa Galériájában! Jajj, nekem már annyi kedvencem van!xD Olyan szép arcú egy lány!:D

2008. márc. 21.

Zachary tud táncolni!:D



Bizony-bizony, eddig is bizonyított a mi kékszemű emberünk, persze igazándiból a "modern" táncok világában, ha lehet így mondnai. De most, egyelőre csak egy kép formájában, de meggyőződhetünk arról, hogy Zachary úgy is tud táncolni, (lehet hogy Vanessa "verte bele" a tánclépéseket?:)) ha azt épp egy meghitt jelenetben, partnernőjével teszi. Vagyis a feleségével!:D Aki persze valójában az anyja is lehetne...(Na jó, ez most erős túlzás volt, bárha figyelembe vesszük, hogy a filmben a nőnek a lánya Zaccel egykorú...) Furcsa egy jelenet, és tényleg csak ismételni tudom magam, annyira, de annyira nagyon várom már ezt a filmet is!
Na jó, ideje értelmesre vennem a figurát!xD
Megjelent pár "still-promo" fotó a Seventeen Again-ből, Zac már előre nagysikerre ítélt filmjéből, és az egyik képen Zac Leslie Mann-nel táncol, azaz karaktere,
idősebb karaktere feleségével. Így már kellőképpen érhető, remélem!:)

Uff, de az az arckifejezés! Aww!xD De a többi képen is szívdöglesztő, nincs igazam?:)




Több képért KATT!

Szép estét Mindenkinek!:)

Into The Night


Vanessa Hudgens második eltöltött napja New York-ban szörnyen elfoglalt volt, és ugye nem azért mert vásárolt, - mint azt előtte tette - hanem mert egész nap forgatott, - amikről már jópár képet láttunk -szószerint, éjszakába nyúlóan.
Persze Vele volt partnere, Gaelan Alexander Connell is, alias Will.
Az újképeket a Celebrity Gossip közölte, én is ide irányítalak Titeket a képek megtekintéséhez! Szóval csak kattintsatok IDE!

Vanessa mint eddig is, mindig elbűvölő, és imádnivaló, vagy nem így van?:)

Én már nagyon kíváncsi vagyok a filmre, már elég sok ízelítőt kaptunk belőle, és ez csak fokozza a "kedélyeket". Viszont én nem akarok mindennek elrontója lenni, senkit nem akarok nagyon elszomorítani, de mégis ezt teszem, mert csak ismételni tudom azt, hogy a 'Will' csak sajnos 2oo9-ben kerül a mozikba! Addig azonban, csak türelmetlenül várhatunk!

Talán nem is lesz oly' nehéz, majd pótol minket az albuma, a kedvesével közös filmje, és kedvese '17'-re hallgató filmje is. Már érzem és biztosra veszem, ez egy nagyon jó év lesz! Vagyis már rég az!:D

Két újabb Vanessa-candid adag!

Sziasztok!

Gondolom a koraibb óra Mindenki számára érthető, így ezúttal is kívánok Mindekinek kellemes ünnepeket, szép hosszú és felhőtlen hétvégét, sok pihenést(és bár nem akarok rosszmájú lenni, nekem pl. ez szerintem nem fog összejönni...tanulás és takarítás miatt...;)), esetleg kellemes kirándulást, és azthiszem inkább a sok locsolkodót kihagynám, de aki szereti Őket, azoknak akkor mégtöbbet kívánok! :D

De ennyit így előre, végülis ma még nincs konkrétan Húsvét, csak Nagypéntek.

Tudjuk ugye, hogy Vanessa egyszer csak hopplá New York-ba keveredett, és már az okra is fényderült, de mára már azok a képek is megérkeztek hozzánk, hogy megtudjuk, hogyan is utazott...mezítláb:P
Nem-nem, csak még mikor a LA-i repcsitéren volt, a cipőjét is le kellett vennie...hogy miokból? Óhátazténnemtudom!:) De tényleg, valaki meg tudja nekem mondani, ere miért van szükség?
Igen, és most sajnos kivételesen egyik "jószága" se volt nála, se Shadow, se teddymacija.:(


Ezekért a képekért katt IDE!

***

Természetesen (eddig furcsálltam is), a papparazzik az egyik NY-i repülőtéren, a JFK-n (John F. Kennedy) is megörökítették, igaz már egy kicsit fáradtabban, de már cipellővel a talpán! :)
Ja és persze kabáttal is, hiszen a NY-i időjárás merőben más, mint a napsütése LA-é.

Az idevágó képeket ITT tudjátok megnézni!

Legyetek jók!:)

2008. márc. 20.

Nessa, mint Sam in New York


No jó, azt kell hogy mondjam már felkésztíttetem magam erre az eshetőségre is, és egyáltalán nem vagyok csalódott, még egy picit se, sőt! :D

Kiderült Vanessa miért választotta magának New York-ot, és roppant egyszerű az oka, nemcsak ez lesz majd a 'MAOW' helyszíne, hanem a 'Will' egyes jelenetei is játszódnak majd! Roppant érdekes! De először mikor megtudtam és megláttam a képeket csak annyit tudtam mondani, Wow!



Iszonyúan jól áll Vanessának ez a stílus, már mióta vártam arra, hogy így láthassam Őtet, és csak azt tudom mondani: "Ez igen, Wow!":D A tornacsuka, a piros szín, a sapi, a gyűrű és a sok kocka! Imádom-imádom!xD

Nevetgélve, de néha kicsit dideregve fényképzeték le "nekünk" a Will forgatása közben ma, színésztársa, a címszereplő alakítója, Gaelan Connell is Vele volt.

S bár úgytűnhetett, hogy nagyon beleéltem már magam mindabba, ami ezután, NYC miatt következhet, mármint Zanessába, nem csalódtam, nem esett rosszul. Végülis ez nem zár ki semmit, és ha Zac is NY-ba ér, biztos hogy egymásnak, mint szerelmesként Ők lesznek az elsők. Igen, én tartom magam továbbra is ahhoz a véleményhez, hogy a párosunk nem mehet el amellet, hogy mindkettőjük filmje egy városban játszódik nem mehetnek el úgy, hogy nem találkoznának, hamár itt a remek alkalom! Ma×. Nesa megvárja Kedvesét, de kitudja mit hoz a holnap. Szerintem direkt így osztották be, hogy az egy helyen játszódó jeleneteket egyszerre veszik fel, és ebből arra következetek, hogy ha a metropolisban befejeződnek a forgatási munkálatok, akkor a 'Will' filmezése is lezárul. Akkor pedig már semmi, kivéve az albuma akadályozhatja meg abban Nesst, hogy párjával töltsön egy pár édes napot...vagy nem?:)
De azért már jó lenne valami biztosat tudni Zacharyről...

További képek, és forrás: Just Jared.

EDIT:


Még több kép került fel a Celebrity Gossip jóvoltából, és ezeken a fotókon Nessát többek között pizzát falatozva is láthatjuk, persze színésztársával együtt. Édes!<3 KATT!

Egy kicsivel KÉSŐBB:


Még 2 plusz kép került fel, a Just Jared által, ezeket be is szúrom, olyan aranyosak::)


Most komolyan, a Vanessa mellett álló egy férfi nem hasonlít valakira? Az, akinek jobban látszik az arca. Annyira emlékeztek, de nem tudom ki lehet..