2009. jan. 18.

A Nagy Közösségépítő Film legújabb adatai :)

A múlt heti kissé szikrázóan végződött kaland után újabb utazásra invitálja a Vörös-Varázs utazási iroda mindazokat, akik rendszeresen lapozgatják ezen egészen különleges mesekönyvet.

A mesebeli Aladdin rendelkezik egy csodalámpával, ám mivel ez egy egészen speciális mese, így egy egészen speciális csodalámpa és dzsinn áll e mese Aladdinjának rendelkezésére.

Ez a szellem zenerajongó, ám mint ilyen kifejezett ínyenc – aki most azt gondolja, hogy a High School Musical 3 – Senior Year című, Amerikában 12 hete műsoron lévő hihetetlenül sikeres mozifilmnek valamelyik dala lesz a kulcs, az bizony most téved.

E dzsinn ugyanis csak arra a személyre hajlandó hallgatni, aki fuvolaszóval kedveskedik neki. A mesekönyv olvasóinak nagy közös történetében pedig a meseíró legjobb tudomása szerint csak a mesekönyv szerkesztője rendelkezik ilyen tárgyú ismeretekkel.

Mikor pedig megtörténik a fuvolaszó általi megidézés a dzsinn elmeséli az utazásra váróknak, hogy ő valójában a blog szelleme és hatalmában áll a téren és időn kívüli utazás és utaztatás, mely segítségével még az extra elfoglaltak is nyugodt szívvel vághatnak bele az újabb számos kalandba.


E roppant terjengős felvezető után szőnyegünkkel és szellemünkkel indulunk is Amerikába, ahol engedjük kibontakozni az ottaniak itteni legnagyobb tisztelőjét: az egyetlen és utánozhatatlan LL-t. Aki pillanatok alatt kideríti, hogy a 3 hónapos mesés jubileumra 251 mozi gondolta úgy, hogy a január 9-11-ig tartó mozis hétvégén továbbra is műsoron tartja a Nagy Filmet; mely döntés 123,348 dollárt eredményezett. Mire odaértünk újabb néhány napon voltak túl, amely alatt 32,365 dollárra tettek szert. Így a tengerentúli összbevétel január 15-el bezárólag immáron: 90,429,084 dollár.

Nemzetközi mozimustránk első állomása, az az ország, ahol minden HSM 3 mozijegy mellé egy, a jobb kezét maga előtt nyújtva tartó kicsi műanyag kengurut kap a vásárló szuvenírként és mementóként ajándékba. Ezen apró kis kedveskedések igen nagy számban fogytak január 8-11-ig, legalábbis az aktuális 113,462 dollár erre utal.

Argentínában nagyon sokra értékelik, hogy végre valaki, aki nekik énekel, nem arra szólítja fel őket, hogy ne sírjanak, hanem szelíd angyalként csupán hatalmas életenergiát és örömöt sugárzik feléjük, ők ezt legutóbb 7,390 dollárral, hét hét alatt pedig 1,174,546 dollárral honorálták.

Brazíliában már nagyon várták az utazók érkezését, különösen F.É-ét, akinek rögtön el is mutogatták, hogy bizony így 12 hét és 5,564,481 dollár után kezdenek már rácsobbanni, hogy Vanessa, bár egzotikus szépség, de mégsem Esmeralda, mindezek ellenére a hétvégén azért összehoztak neki 3,153 dollárt, feltétlen támogatásuk jeléül, valamint elmutogatják azt is, hogy feltétlen hívei a Banán-díj mozgalomnak, amiért e héten is jár a pacsi nekik.

Az e heti utazásunk is kaotikus lesz kissé, Brazíliából Bulgária felé vesszük az irányt, amivel a blog szelleme az egyetlen b-betűs mesekönyv olvasónak akart kedvezni. Az ottaniak sok kicsi sokra megy alapon a múlt hétvégén 376 dollár, 8 hét alatt pedig 49,538 dollár értékben vásároltak mozijegyet arra a filmre, ami bizonyított tény, hogy még az éppenhogycsak meg nem született magzatokat is elvarázsolja. A szóban forgó csecsemő azóta megszületett és velünk tart aktuális világ körüli utazásunk során.

Csehországban szállunk le legközelebb, ahol a fényes nappal jobban bejön a lakosságnak, mint az Alkonyat, aktuális 21,927 és hat hét alatti 621,893 dollárjuk enged erre következtetni.

A következőkben a blog szelleme a Mesélő kedvéért Németország felé irányítja a varázsszőnyeget, akiket bizony a Mesélőn kívül Vanessa is nagyon kedvel, hiszen a beazonosítására szolgáló albumát az öreg kontinensen elsőként náluk jelenteti meg, ráadásul három bónusz dallal is kedveskedik nekik. A németek múlt heti 17,911 és 12 heti 17,856,399 dollárjukkal rá is szolgálnak a bizalomra.

Mielőtt a mesélő komolyabban és mélyebben belemenne a németekkel egyfajta eszmecserébe, az utastársak hangos torokköszörüléssel jelzik tapintatosan, hogy ideje lazán továbbállni illetve továbbszállni, különös tekintettel arra, hogy a kezdődő eszmecserén már a dzsinn is bealudt. És mivel egy utazási irodának első az ügyfelek óhaja, így Aladdin megkéri a mesekönyv szerkesztőjét, hogy lágy fuvolaszóval ébressze fel és bírja indulásra a szellemet.

A szellem pedig úriember, így a következő úticéllal a blog romantikusainak kedvez, cél: Görögország. Miután kifürödtük magunkat az Égei-tengerben, kigondoltuk, hogy valamilyen módon utánajárunk a görög mozik adatainak. A mesekönyv két fő angolosa a helyiektől megtudta, hogy a múlt hét már a hatodik volt, mikor a Végzősök ballagását bámulták végig, akkor 15,646 dolcsit, összesen pedig mintegy 899,400 dollárt ért meg nekik mindez.

Miután a két fő angolosnak mindezt elmesélték, a görög srácok marasztalták volna őket még, ám a Mesélő egy kevésbé diszkrét köhintéssel jelezte, hogy ideje lenne akkor innen is elszállnunk.

Mielőtt még valaki is azt gondolná, hogy a Mesélő végletekig elfogult, Mexikóba megyünk, ahol kőkemény 30 dolláros bevételt sikerült produkálni a múlt hétvégén, nade, hogy az a bizonyos üveg félig tele legyen, a teljes képhez hozzátartozik, hogy azért ők összehoztak már 4,396,880 dollárt 11 hét alatt.

Mielőtt ezt a bizonyos üveget a Mesélő fején vernék szét azok, akik unják már e hasonlatot, meg a negatív népeket, gyorsan felkeresünk egy másik országot, ami pedig a lazulás fellegvára: Hollandia. Ők múlt hétvégén 88,428 dollárt, öt hét alatt pedig 2,445,839 dollárt áldoztak a Nagy Közösségépítő Filmre.


Innen gyorsan tovább is szállunk, mert lassan túlzottan is terjedelmes lesz e mese, ráadásul ez a fajta lazulás a velünk szálló csecsemőnek még kissé túlzó, a következő cél Új-Zéland, ahol 26,780 dollárnak örülhetett a Disney és a vállalkozó helyi mozik.

Nigéria a következő cél, ahol 8 hete megy a filmünk, jelenleg a 6. pozícióban tanyázik és 1,805 dollár az aktuális bevétele, összességében pedig 39,816 dollárnál jár, amivel a jelenleg futó filmek közül a második legnagyobb bevétellel büszkélkedhet, csak egy bizonyos brit titkos ügynök előzi meg, bár Őfelsége legjobb emberét az aktuális héten elsöpörte a fiatalok lendülete.

Van olyan ország, ahol a Nagy Film hét vetítési hét után is a box office harmadik pozícióját bitorolja: Szlovákiába utazunk! Ráadásul a harmadik hely mellé 74,6% - os növekedés társul, ami múlt heti 15,352, hét heti 253,875 dollárt eredményezett.

Hogy a heti szikrázás ne maradjon el, Romániába repülünk utolsóként, ahol először idegenkedve fogadnak bennünket, nem is hajlandóak adattal szolgálni. Ám mielőtt a Mesélő megint előrelépne egyet, a mesekönyv szerkesztője rendkívüli diplomáciai érzékét latba vetve, koncertet ajánl nekik, így kiderül, hogy a fuvolaszó nem csupán a dzsinnre van jó hatással, hanem a románokra is, akik a koncert után elérzékenyülve közlik a zenésszel, hogy bizony 36,8%-ot növekedett a kérdéses film náluk, 2,771 dollárt hozva a konyhára, nyolc hét alatt pedig 92,261 dollárnak örülhettek országuk filmszínházai.

Hazatérvén összesítsük az út tapasztalatait: odáig rendben van, hogy e kaland sem volt ártó veszély, de a kaland során találkoztunk összesen 1,210,331 dollárral nemzetközi szinten, ami már 154,151,631 dolláros Amerikán kívüli bevételt jelent, és ha hozzáadjuk az amcsi számokat, akkor megkapjuk a 244,580,715 dollárt összesített bevételt!


Írta: egy FANTasztikus blogtársunk, aki ha nem is a számokat, de a bókokat szereti eltúlozni;)
Forrás: Rotten Tomatoes; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14.

495 megjegyzés:

«Legrégebbiek   ‹Régebbiek   201 – 400 / 495   Újabbak›   Legújabbak»
Fant írta...

A TDK díjai közül két kategóriában segítetek nekem? Mit jelent a Cinamatography és az Art Direction?

;o), köszi a tudósítást! :) Nos: a Footlose-t nagyon várom, rendkívül kíváncsi vagyok mi újdonsággal tud előrukkolni a duó, elég jól összepakolták azt a filmet annak idején szerintem.

Elvonási tünetek - nekem is vannak. Ditta, bár meséhez soha 200 komment nem jött még össze, szóval ennek most örülnöm kellene, de azért ez így nem az igazi :)

Fant írta...

Uff, már lapozni kell látom :)

Fant írta...

Aki esetleg nem látta a nyár végén moziban a TDK-t és szeretné pótolni, az február 12-től megteheti! Ugyanis az Oscar-jelöléseknek köszönhetően újra mozikba kerül idehaza is a Sötét Film!

ades írta...

http://x17video.com/celebrity_video/zac_efron/zac_efron_photo_shoot.php
Hamár a képekról van szó itt van a hozzá tartözo video

Fant írta...

Borzalmas, egyszer teljesen véletlenül majd ráhajt valamelyiknek a lábára, aztán majd lesnek.
Belinkelem a videódat, ades, hogy mindenki láthassa: video

Névtelen írta...

http://x17video.com/celebrity_video/zac_efron/zac_efron_photo_shoot.php


ÉS ITTA VIDI IS!
NEKEM NAON TETSZIK PLÁNE A VÉGE:D

bea

Névtelen írta...

jah jó már fant kitette

bea

;o) írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
ades írta...

Találtam képeket is ez nessi http://www.vanessaannefan.org/gallery/displayimage.php?album=624&pos=6

;o) írta...

Fant a cinematography a legjobb operatőr kategóriát jelzi, az art direction pedig a látványtervezői kategória
szerintem

Fant írta...

Köszönöm ;o)! Így akkor már minden tiszta!

Kis bulváros hírek akkor Vanessa-ról is: úgy tűnik V a múltkor nagyon megkedvelte a Katsuya éttermet, ugyanis a tegnapi napon az anyukájával és a testvérével ott kapták lencsevégre a paparazzok, írja és mutatja ez a német blog.
Szintén a tegnapi napon fotózták őt le a szülei házánál, képek és infó itt , illetve ades linkje ugyanerről itt
A végére egy listás hír: az askmen.com szavazásán, ahol a világ 99 legszebb hölgyére lehetett szavazni Vanessa a 61. pozíciót csípte meg - számol be róla ezen német blog, a közvetlen lista pedig itt található.
Bár a listák nem izgatnak, azt azért meg kell mondjam, hogy Vanessa-t én minimum a top 10-be tenném :)

Névtelen írta...

Sziasztok:)
;o) -jó, amit írsz, a faint soul patch halvány barna foltot jelent. Azt, hogy az állán volt, szó szerint nem írták...
Én is találtam képeket.
Nahát, ez új rekord kommentszám:)))

Névtelen írta...

Sziasztok!:)

Húú,egy kissé le vagyok maradva a kommentek terén,de talán később még jövök.:) Az Oscar nagyon kíváncsivá tesz!:)

Fant írta...

Hello f.é.! Megvárunk :) Láthatod majd, hogy nem véletenül emlegettem annyit a Sötét Filmet, pár jelölést összehozott :)
Jók a képek LL :) Bizony új rekord kommentszám - majd ha egyszer visszatér Ditta, ránéz a blogra, aztán szerintem az lesz az első gondolata, hogy Mit műveltek ezek, amíg nem voltam velük? :)) Egy műszak mire elolvassa ezt a rengeteg kommentet :)
Nade még a kommentekről: végülis semmi más nem történik, minthogy hat a NKF :)

;o) írta...

LL kösz a segítséget az állát én tettem oda, mert hogy ott a folt! A linkedet nem látom sajna...
Fant örülök, ha örülsz, most én is örülök....kivételesen nem morgok.

Fantasztikus dolog a szuverenitás!

Névtelen írta...

Sziasztok.

Névtelen írta...

Sziasztok

Fant írta...

Nos ;o), akkor most együtt örülünk :) Aminek szintúgy örülök :) Szuverenitás - géphelyzet? :)
Hm, érdekes dolog nálad ez a linkhelyzet úgy látom, na megpróbálom én is beszúrni, hátha kivételesen látod: link by LL

Hello b - kétszeresen :)) A tegnap esti megás témához annyit, hogy szerintem a legelső volt a legjobb azt kell mondjam, mindent összevetve :)
Csekkold a linkeket van hír, meg kép bőven :)

ades írta...

Képzeljétrk le Vanessa Tmablandal fog duetezni

Névtelen írta...

Bocsi, csak 1x akartam köszönni :)

Az 1-t csak a legvégén néztem, jók ők is. Sok embertől hallottam (olvastam), hogy a 2 jobban tetszett neki. Bevallom, nekem is a 2-ből van 1-2 ember, akiket szívesen néztem-hallgattam. A 3-ból pedig 1-1 szám van, ami tetszett tőlük.

A linkeket megnéztem, most sorban haladtam :)

Névtelen írta...

Sziasztok, épp befejeztem egy fordot, ami elég sok utómunkálatot igényel majd...
Fant, a képes linkkel megelőztél, szóval a tied a link.
;o)-nincs mit, egyébként látom a folot, mielőtt hülyének néztek:P

;o) írta...

Drága LL, még nem tudom, hogy de üzenek neked! Ha tudnád mennyire egy húron pendülünk!!!!!!

Fant a linked működik, fogalmam sincs mi a szar van, de már nem is érdekel- holnaptól új gazdája lesz!
Most lepucolom és fenékbe rúgom...

Fant írta...

Nem verseny ez LL, inkább kétszer, mint egyszer se ;) Legyen kompromisszum: közös a link :)

B, mi van, lólépés kimaradt? :)) Ha azt veszem, hogy melyik megában voltak a legeredetibb énekesek, akkor az 1. részt emelném ki, meg akkor még tényleg igazi tehetségeket kerestek és találtak, nem az volt a lényeg ki mennyire néz ki jól. Különösebb gondom a következő két szériával sincs, csak ott már a túlzott bulvároskodás, meg sztárcsinálás volt az első, bár színvonalban jók voltak, de én úgy gondolom, hogy ott sok volt az átlagos énekes, semmi kiemelkedő.
Viszont egyértelműen ez a legutolsó volt a leggyengébb, teljesen méltatlan volt bármelyik részhez.

Névtelen írta...

LOL. ;o) - hajrá:))
Egyébként nekem már az első pillanatokban szemet szúrt, hogy a film, aminek a forgatása miatt Lucas nem tudott elmenni a premierekre, a Milk nyolcszoros Oscar-jelölt. Jó kárpótlás:))

Andi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Nem is gondoltam annak, Fant, bár ha versenyről van szó, akkor se örülök, hogy megelőzött az az antifan:SS
És mivel én másik oldalt linkeltem, okés, legyen közös:)

Névtelen írta...

Azért annyira nem maradt ki, mert most pl nem tudom milyen linken osztozkodtok LL-el :)

Andi írta...

Sziasztok!

...ahogy a TDK-s vizuális effektekre gondolok...most is hallom a fülemben:)Oda (is) duplán szurkolok:)

Fant írta...

Nyugi ;o), ne húzd fel magad :)

Szerintem te maximalista vagy LL, ez nem rossz, de nem kell mellre szívni, hogy az antifan beelőzött. Ne tekintsd feltétlenül versenynek azt sem, értékeld a magad eredményét, az a fontos csak.
Különben pedig: hadd legyen egy kis öröme neki is - nem? :)

Névtelen írta...

Szia Andi - mi is:))
b, pedig próbáltam egyértelmű lenni...szóval itt van ez a link, ezt Fant rakta be, ezt meg én...

Névtelen írta...

Ezt már megkaptam párszor, Fant, de nem gondoltam komolyan...nah mennem kell, gute Nacht:)

Fant írta...

Igen Andi, a vizuális effektek jelölés teljesen méltó a filmhez. A Milk pedig nekem is feltűnt, már a GG-n is ott volt a szeren ha jól emlékszem, sőt olvastam valami producerek díjáról, ott is jelölt. Kíváncsi vagyok milyen lehet maga a film.
B - olvass feljebb minket és megtudod rögtön :)

LL - na örülök, hogy nem gondoltad komolyan, kicsit nehezen értelek ma, de végül világos minden :) Akkor azért a maximalizmussal nem nagyon lőttem mellé :) Gute Nacht! :)

Névtelen írta...

Csá!

Mega,mega... nagy szart!,amikor olyan dolgok történnek,mint az Oscar!:)
Az is lehet,hogy nem lesz savanyú a dobozos tej!:)

A sapi-hapi nagyon dögös,habár nálam Hol volt,
"folt nem volt"!:) De ez nem jelent semmit,mert a szemem üvegszem,vagy azért van,mert öregszem.:)

;o) írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Na megzavartam valamit!:)
A hozzászólásokat követni nehézség
erre csak az új hír lenne segítség,de remélem a BLOGMESTER ide benéz még!!!:)) Jó éjt!

Fant írta...

Ja f.é., csak nem lesz savanyú a tej, ha ennyien dícsérik - ráadásul ugye a dobozos tovább megőrzi a minőségét :)

Rímek is vannak - király :)

Egy-két díj majdcsak csobban a dobozban :) Lehet, hogy meg kellene nézni? :)

;o) - helyes, fő a hidegvér :))

Fant írta...

Andi, a TDK kapcsán még a legjobb smink kategória jelölés is korrekt azért nem? Meg legjobb hangkeverés, hangvágás? Azok is durván hatásosak voltak, akárhogy nézem. És 7 kategória azért ez is valami, nem tudom, hogy alapvetően képregényfeldolgozások valaha lettek-e jelölve hét kategóriában.
És Leadger Oscar-jának külön nagyon szorítok.

Andi írta...

Fant, a hang-os cuccos úgy ahogy van brutálisan hatásos és igen a smink is őrülten korrekt, ahogy mondod:)
Én is erősen bízom Leadger Oscar-jában...és a többiben is:)

Andi írta...

Engem ez a lapozásos cuccos teljesen megkavart az elején mert azt sem tudtam hová írok:) Egyszer még ott volt amit írtam, aztán már nem...aztán meg 2x is:)
Komoly koncentrációmba került, hogy kititráljam...most mi van?:)

Névtelen írta...

Ditta mire átrágja magát a rengeteg hsz-n... :)

Fant írta...

Igen, nekem is furcsa volt a lapozás legelőször, pláne, hogy az én kommentemmel kezdődik az új lap :) Mondom mi van, hová lett a többi hozzászólás? :)
De aztán világossá vált mi a szitu :)
Az index.hu kész tényként kezeli Leadger Oscar-ját, hát bízunk benne, hogy bejön a jóslat.
A smink kategóriában való jelölés először meglepett, de logikusan belegondolva Joker és Kétarc sminkje-maszkja is igen jó lett.

TDK filmzene érdekel esetleg letöltésügyileg?

Naja b, bízunk benne, hogy hamarosan elolvassa Ditta és nem kap szívrohamot, ha látja, hogy 240 komment felett járunk :) De úgy tippelem örül majd, hogy nem hagytuk magára a blogot :)

Andi írta...

Hú TDK filmzene, az őrült jó lenne!:)
Azt hiszem igen, érdekelne...:)

Névtelen írta...

Persze biztos örül majd, hogy mi jól elvoltunk a távollétében :)
De ennyi hsz-t :)) Az jutott eszembe, hogy amikor a Disney rádió hallgatása volt, a 70-nek hogy örült mindenki ;))

Andi írta...

Biztos, hogy örül majd Ditta és nem semmi dolga lesz azzal, hogy a számos commenteket végigolvassa:)

Névtelen írta...

Fant vajon kidőlt, vagy filmezik?

Andi írta...

Ó az RD-s Premierek...sose felejtem el őket...azt a felfokozott hangulatot ami akkor ott volt...:)

Andi írta...

Fant biztos valamiben mesterkedik..:)
Szerintem elköszönne mielőtt kidől...úgy szokta...többnyire:)

Névtelen írta...

Gondolod, hogy lelkesen kutat?

Fant írta...

Itt vagyok még :) Csak el kellett rendeznem egy két dolgot a háttében.

Tehát: TDK filmzene

Elméletileg nem kér jelszót, legalábbis nincs feltüntetve jelszó a forrásnál. Ha mégis kellene, majd megoldjuk.

Fant írta...

Tényleg őrület ez a rengeteg hozzászólás :) Azt hiszem ez abszolút csúcs a blog történetében :) És éppen egy mesénél :)
Hát igen, egy fél nap, ha végig akarja olvasni az elejétől az összeset :) Remélem minden okés most vele.
Ja, zene-premierek, na én akkor nem virrasztottam veletek, nekem mindíg másnap volt a meglepetés, akkorra már le is lehetett tölteni emlékszem :)

Andi írta...

Nem tudom...de, hogy "el van" azt látjuk mert, hogy Őt nem látjuk itt:)

Névtelen írta...

Igen, az olyan rossz, amikor egy hírhwz nincs semmi hsz :)

Andi írta...

Mondtam, hogy Fant valamiben mesterkedik:)

Köszi a linket!:)
Hihetetlen figyelmes vagy a
blogalanyokkal!:)

Kár, hogy nem tudtál akkor virrasztani velünk, mert úgy még színesebben teltek volna az iccakák:)

Fant írta...

Hát "el van" igen. Hátha lassan rendeződnek a dolgai, véget ér a félévi erőltetett menet, aztán majdcsak összefutunk vele itt.
Ha esetleg jelszavas lenne a filmzene Andi, megtaláltam egy másik helyen is. Úgyhogy ha kell, van csel :)
Na igen b, most aztán nincs ilyen gond :) Bár a híreket is csak amolyan csináld magad módon közöljük le itt egymásnak a mesekönyv szerkesztőjének távollétében :)

Andi írta...

Viszont én már is túlfutottam az időmet, jó éjt Nektek:)

Jó éjt Mindenkinek!

Névtelen írta...

Csináld magad. Ez jó :DD Csak így nehéz lesz bár mit is megtalálni utóbb. Én pl keresek egy vidit már egy ideje, de nem tudom ki, mikor rakta be a hsz-khöz, így kérdezni sem tudok :) De majd csak szembe jön velem :)

Fant írta...

Szívesen a linket :)
Érdekes, hogy Lucas nagy csendben, különösebb médiaérdeklődés nélkül leforgatta a Milk című filmet, most pedig itt van 8 Oscar-jelöléssel. Ez azt jelenti, hogy szépen csendben nagyon értékes produkciókban vesz részt. Valami hasonlóról beszéltünk is a múltkor b, ha jól emlékszem rá.

Fant írta...

Hát ez csináld magad csak amolyan szükségmegoldás, amíg a mesekönyv újra életre nem kel igazán :)
A videó: nos hát könnyítés, hogy tuti ennek a hírnek a kommentei között van :)) Biztos be is van linkelve rendesen kékkel, meglesz az csak kicsit bonyolult rátalálni :)
Jó éjt Andi!

Névtelen írta...

Igen :)) Én örülök neki, mert szimpatikus. A hsm1-ben a táncikájával lett nagyon szimpi. És az volt az egyik youtube-os vidi alapján a véleményem, hogy tehetséges, és diszkréten teljesen letáncolta Ash-t :)) És itt elgondolkodom Z körüli őrületen, mert az nem szimpatikus. De látványilag teljesen más a 2 ember. Z menedzsmentje ebben látja a lehetőségeket... :S
És azért egy Oscar díjas filmben szerepelni más kinézet. Bár Z-nek is van még ideje, ő is fiatalabb Lucastól.

Névtelen írta...

Na megint nem voltam egyértelmű :) Nem ennek a bejegyzésnek a hsz-i között van :) Ezért jutott eszembe, mint probléma :)

Névtelen írta...

Elmentem aludni, mert ma még is csak még munkanap van :( Ráadásul a péntek a leghúzósabb nálunk. Sosem sikerül időben lelépni, tehát nem rövid nap :S
Night!

Fant írta...

Z menedzsmentje nagyon jól végzi a dolgát, hiszen ahogy te is említed más karakterű emberekről van szó. Zac a tipikus szívtipró szépfiú karakter, és mint ilyen több lehetősége van főszerepekre. Lucas nyilván nem lesz sosem egy film első számú arca, mert ő nem az a karakter.
Vigyázzunk még a Milk-el, mert eddig csak a gyártás költségét hozta vissza, ami még nem nagy mutatvány.
Lehet, hogy az lesz a két sráccal a jövőben, hogy Zac szakmai díjakkal kevésbé elismert, de célközönségkedvenc filmekben lesz főszereplő, míg Lucas mondjuk szakmailag elismertebb, de kevésbé közönségkedvenc filmekben lesz benne.
Más út, mindkettő érdekes viszont.

Lucas Corbin mellett a legjobb táncos a HSM színészei közül, ez egyértelmű számomra is.

Fant írta...

Szunyálok én is, pláne az előző hosszú kommentem után :)

Jó éjt Mindenkinek!

Névtelen írta...

Jó reggelt!
Úgy mentem el, hogy már megint hülyének néztek...de akkor ezek szerint mégse, ennek örülök...azt elfelejtettem mondani, és reméltem, hogy nem lesz rá szükség, hogy az a bizonyos antifan volt az, aki beszólt. De hagyjuk.
Inkább mondom a szolgálati közleményt: mai képek tegnapról

Névtelen írta...

És...te jó ég, mi történt Nessa kocsijával?! Remélem, nem volt komoly...és nem vmi paparazzi miatt volt...

Névtelen írta...

Szia LL!:)

Mi van azzal a kocsival?
Nessáról már nem is beszélve. Remélem nem jelentőségteljes dolog történt!

Névtelen írta...

A JJ-en olvastam, hogy Ashley Zac exbarátnőjével vásárolgatott, és össze akarja hozni őket újra. Ez nagyon bunkó! Egy másik oldalon meg azt, hogy Megan Fox nagyon hajt Zacre és Zacnek is nagyon tetszik és lehet, hogy lecseréli Vanessát őrá. Ez is nagy hülyeség! Én már nagyon szeretnék Zanessás friss képeket látni, nagyon remélem, hogy valahol lekapják már őket együtt. Valaki tudja, hogy mi történt Vanessa Audijával?

Fant írta...

Sziasztok! De meghúzta azt a szép autót. Reméljük semmi komoly nem történt csak esetleg a viszonylag kezdő sofőrök rutintalansága egy szűk helyen...

Névtelen írta...

Óóó már fel is fedeztem!:) Én,mint nagy felfedező,véleményem szerint a táska az oka,és persze a papzik.
No nem a szeme alatt lévő táskára gondolok,csupán az arca elé emelt változatra tippelnék.:) Így vezetni tiszta téboly,és persze arról nem is dumálok,hogy a kanyarok leszűkülnek
a látástér kisebb,a reakcióidő minimalizálódik!

De az igazság még mindig az,hogy
"nyalni csak úgy lehet,ha élvezzük az ízeket"!:))

Fant írta...

Nos névtelen: Vanessa nagyon kedélyesen beszélgetett Megan Fox-al a Golden Globe utáni partyn, tehát ez a pletyka kilőve. És a többivel sem érdemes foglalkozni, ostoba pletykák mindíg lesznek, kár vele hergelni magad. A képek kapcsán meg az a nagy helyzet, hogy az utóbbi időben így is többet láttuk őket, mint szoktuk máskor.

LL, akartam is kérdezni tegnap, hogy ez a roppant nagy filmrajongó antifan haverod, tud-e egy észérvet mondani, hogy miért nem kedveli a filmet. Ezek alapján gyanítom, hogy a válasz nem.

Fant írta...

Hello f.é.! Hiszed vagy sem, nekem is eszembe jutott a fagyi, meg a nagytáska, mint kiváltó ok... A papsokra én is gyanakszom.

Valamikor a múlt évben szerzett Vanessa jogsit, ugye? Vagy az már két éve volt? :) Hm, összefolynak az évek :))

Micsoda élet van korán reggel kérem szépen, ha így haladunk délre meglesz a 300 :)

Névtelen írta...

Helló!:) Az autó a legkevesebb ebben a történetben,hiszen akad helyette másik,de az aggasztó talán mégis csak az lenne,ha..
Na de aggodalomra semmi ok!:)
Remélem meglesz a 3oo,nekem mennem kell,majd este jövök,és ja veszek egy nagy-nagy doboz fagyit magamnak.:)

;o) írta...

Jó reggelt - látom megy a zúzás (ööö akarom mondani a beszélgetés) már korán reggel. Hogy tudtok felkelni ilyen korán? És még az infromációkat is beszerzitek....őrült jók vagytok!
Van még mit tanulnom!

;o) írta...

Csóri V tényleg adott annak a szerencsétlen párának. Ezek után kíváncsi leszek, hogy kaszni vagy autó csere lesz-e a vége?!

Bár szerencsére nem vagyok szakértője és velem még sosem fordult elő ilyen, de nem parkolási probléma állhat a dolog hátterében....
Hm?

Fant írta...

Aggodalomra semmi ok, a lány láthatóan jól van, gyönyörű mint mindíg :)

Hát, szakértő én sem vagyok, meg túl nagy spíler sem, csak próbálok nem a rosszabb dolgokból kiindulni, nagy baleset például nem lehetett szerintem... Kíváncsi vagyok, mi lesz a megoldás, talán nem dobja a kocsit, az luxus lenne azért gondolom még neki is.

;o) írta...

Fant, szerinted hány autóforgalmazó cég vagy gyár próbálná meg a mai gazdasági helyzetben kicsit felfuttatni, reklámozni magát egy ismert és közkedvelt színésznővel?
Lehet, hogy a válasz az, hogy egy sem. De azért sansza van a dolognak. Hm?

Fant írta...

Hm, ebbe bele sem gondoltam hirtelen. De teljesen jogos, amit írsz, és abszolút kézenfekvő. Remek lehetőség az autóforgalmazóknak ez a fajta reklám, hogy az amúgy teljesen befagyott piacukat fellendítse kissé. Ezek alapján mostmár azon lepődnék meg inkább, ha sokáig szaladgálna V a sérült autóval. Kiderül, hamarosan meglátjuk.

Névtelen írta...

Sziasztok!
Fant, a haverom magas észbeli képességei és filmmániája ellenére nem tud rendes észérvet mondani, "minden színészt utál benne". No comment. Egyébként amint bementem ma a suliba, ő jött szembe velem...de hagyjuk, pár óra és nagyjából 200 km fog elválasztani tőle...szóval megyek, készülni kell.
Mellesleg még a kocsihoz: nem hiszem, hogy nagy baleset volt a horpadásokat elnézve, azt viszont biztosra veszem, hogy paparazzik miatt történt. És vagy megjavíttatja vagy lecseréli. Az is lehet, hogy mindkettő. Na most megyek, egész este vagyok, ez 100%:)))

Névtelen írta...

Mikor indulnak Zanessáék Japánba? Én úgy tudom, hogy január 28-án lesz a premier, akkor igazság szerint lassan indulniuk kell, mert azt hiszem még előtte napokban is lesz valami elfoglaltságuk ott. Vagy nem jól tudom? Valaki erősítsen meg, vagy cáfolja meg.

Fant írta...

Névtelen valamelyik nap már megcáfoltalak, de megteszem mégegyszer, nagy örömmel: az imdb szerint, ami azért igen megbízható forrás, a Japán premier február 07-én lesz! Így hát vélelmezhetően a promo is csúszni fog jövő hónap elejére. Sőt! Utánna február 19-én a HSM 3-nak irány: Dél-Korea! Vagyis: őrült sok szufla marad még a Nagy Filmben :)

Ja, ezek most Szolgálati közlemények voltak :)

Mindez azt jelenti, hogy a Mesélőnek kicsit utánna kellene olvasgatnia az ázsiai szokásoknak, érdekességeknek, hogy ne fullassza unalomba Aladdinék elkövetkező kalandjait :)

Fant írta...

Szia LL! Na, ez aztán az indok. Lám, hiába okos vagy filmmániás valaki, még nem biztos, hogy érti is amit néz. Na mindegy, az már az ő problémája, nem a miénk, de azért én úgy látom téged legalább annyira felhúznak az ilyen antifanok, mint engem az ostoba kritikák ;)

A kocsival szerintem kb az lesz rövid távon, hogy amíg megcsináltatja, kap egy másikat használatra, kíváncsi vagyok milyet.
Na, egész este leszel? Ez jó!

Névtelen írta...

ditta nem tudjátok h hol van?? mert már hiányolom!

Névtelen írta...

Sziasztok, besegítek a 300-ba :) Jó korán kezdtétek a kommenteket :) (én nem mertem reggel fél 7-kor beírni)
A kocsit vagy ő húzta meg, vagy valaki túl közel ment hozzá, akár kanyarodáskor.

Névtelen írta...

Aloha Mindenkinek!
Igen, ez alapján egész este leszek:)))
Nah igen, és a legidegesítőbb, hogy az osztlyában szinte csak antifanok vannak, akik nála semmiképp sem okosabbak...de nem ér kibeszélni a másikat:D De van pár kivétel...:))
Nahát, lesz permier a netfüggők hazájában?:D Kíváncsi leszek az ottani számokraxP

Fant írta...

Hello b! És miért nem mertél reggel fél 7-kor beírni? :) Nyugodtan írhattál volna, viszonylag csendes manőver nem ébresztettél volna fel vele senkit itt idejekorán :)
A kocsi nagy kérdőjel, hogy hogyan sikerült így megzúzni...

Andi írta...

Sziasztok!

Ditta körül tényleg nagy a csend, de reméljük semmi gubi:)
Remélem V körül is minden OK, leszámítva azt a kis malőrt azon a 4 karikás csudaságon:)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Na ugye LL,én már régen megmondtam,hogy nagy az Isten állatkertje a baj csupán csak az,hogy kevés benne a "majom".:)
Na jó,akkor kevesebb lenne a banán is,pedig azt nagyon szeretem.:)
Netfüggők?:)) Ez a sok itteni komment után kétségeim támadtak a függőségről.:) Reményeim szerint az ottani premiert szó szerint ferde szemmel nézi majd mindenki!:)) Hát visz lát,és jó éjszakát nektek.:)

Fant írta...

Üdv újra LL! Csak tudod az a nagyon érdekes ebben az országban, hogy mindenki veszettül tagadja, hogy megnézte volna a NKF-et, közben kicsivel egymillió dollár feletti összeget produkált 2008-ban, ami pedig nem egy szűk csoportra utal.
Úgy tűnik, hogy Amerika és Európa után, most Ázsiában indul (remélhetőleg) diadalmenetre a film, érdekes, hogy így kihagyták. Ugyanakkor valószínűleg igen erőteljes kampánnyal készülnek, hiszen óriási piac az is, így pedig érthető ez a kihagyás. Ráadásul így tovább tart a láz a világban, ügyesen aknázzák ki a lehetőségeket meg kell hagyni.
Én is kíváncsi leszek a számaikra, utazni fogunk oda ígérem :) De előbb Thaiföldöt kell majd útbaejtenünk, hiszen ott tegnap volt premier, számok valószínűleg csak jövő héten lesznek onnan. :)

Fant írta...

Hello f.é.! Nade ez a sok komment majdnem egy hét alatt született :) Persze ettől még ül a megállapítás :))

Névtelen írta...

A netfüggőség Dél-Koreában a legelterjedtebb, ezt választottam nyelvvizsga-témának:)) De ott a játékfüggőség jellemző inkább...ezért vagyok kíváncsi.
Jaja, hazánkban elvileg mindenki utálja az NKF-et, de közösség se igazán van...

Andi írta...

Fant, ez a Sötét Filmzenei élmény
HIHETETLEN COOL!!!:)

Fant írta...

Közösség: igaz LL, bár én annyiban finomítanám, hogy itthon az a jellemző, hogy sok kicsi közösség "klikk" van. Igazán nagy közösségek tényleg nincsenek. De én ezt az átlagjellemnek tudom be, tehát annak, hogy nem képesek az emberek a másik sikerének örülni, vagy elismerni valaki tehetséget például. Tisztelet a kevés számú kivételnek természetesen.
De micsoda nyelvvizsgatémát választottál, hallod :) Bár, hogy egész őszinte legyek nem vagyok meglepve :)

Na Andi, akkor ezek szerint sikerült letölteni és nem kért jelszót sem. :) Örülök neki. Érdekes: magát a filmzenét nem jelölték Oscarra, pedig megérdemelte volna.
Valami olyasmit halottam még régebben, hogy hiába gyakorlatilag csak két szerző munkája, valahogy hivatalosan még többen dolgoztak rajta, ami már nem fért bele az ezzel kapcsolatos limitbe. Kb :)

Névtelen írta...

Maga a netfüggőség volt a témám...egyszerűen nem bírtam normálisat találni, amiről felsőfokon lehet beszélni...de ez nagyon jól jött, mivel közel áll hozzám, és nem csak a rossz hatásait tudom:))
Nahszóval...a filmzene:) Nem mondtam, de letöltöttem még otthon. Vonaton azt hallgattam, erre bealudtam egy kis időre:DXP Egyébként nagyon király, de a kisugárzásod, FAnt, azért ott volt:D:))

Andi írta...

Akárhogy is van, ilyen filmzenei hatással még nem igen találkoztam...félelmetes! Az első pillanatban megfogott...és ez nálam ritka mert általában a filmzenékre nem kattogok...ebben a műfajban, hiszen egy Musical vagy egy Rockopera egészen más szerelem!:)

Andi írta...

TDK=FANT!:)

Andi írta...

És fordítva is igaz!

Névtelen írta...

Hey, nem azt mondtam, hogy a filmen aludtam be...az lehetetlen lett volna:DD
DE egyetértek a képlettel:D

Fant írta...

Á, tehát a kisugárzásom ott volt LL - ez nagyon király, bár az elalvásod tükrében azért kevésbé hízelgő - ám érthető, mesék, fárasztás, sőt altatás, oké, vettem :))) Sőt, pozitívan állok hozzá: legalább eszedbe jutottam róla :))
Nade látom lassan mindannyiótokat bebolondítalak a Sötét Filmre meg melléktermékeire :)
Nagyon jól húzza alá az adott hangulatot a filmzene, teljesen profi munka, sötét, ijesztő, feszült és nincs is benne nagy, hősies téma.

Érdekesség (na, nem elaludni, ez nem lesz annyira unalmas, mint az előző érdekesség :) ): a Karib-tenger trilógiának és a Sötét Filmnek ugyanaz a zeneszerzője :)
És ha már Karib-tenger - azért az is elég hatásos filmzene a maga kategóriájában :)

Na, csak, hogy nehogy unatkozzatok: zúzzunk :)

Andi írta...

Nem is azt gondoltam LL, hogy a filmen bealudnál...:)

Fant írta...

Én értettem az alvást LL, vonaton nehéz lett volna a filmen aludni :) Bár ha meggondolom vannak ezek a csúcsszuper telefonok, amikre már rá lehet tenni filmeket is :) Bár furcsa lett volna Joker három centiben :)
A képlet kapcsán pedig hiába is tiltakoznék :) Meghajlok a köz akarata előtt :))

Fant írta...

Na, összehoztuk a 300-at, megy ez spontán, úgyis mondhatnám: lazán :))
Vajon hány lapos e mesekönyv? :)

Névtelen írta...

Most a dzsinn aludhat és én meg...egyébként IC-n mindig alszom szinte...és csakis pozitívan kell értelmezni, mivel úgy értettem:))

Névtelen írta...

Fant bár nem nekem kerested, de beletrafáltál, ezen ott voltam :)

Andi írta...

Én zúztam...jó volt:)
De most visszazökkenek...:)

Névtelen írta...

Najó, a telefonnal kapcsolatban most jutott eszembe az egyik halálos dupla matek izgalmassá tétele. A barátnőm mellett ülő ember berakta a telóját bnőm tolltartójába...amin a Step Up 2 ment...az első sorban ültünk, a tanár tőlünk fél méterre magyarázott épp egy dögunalmas feladatot. Egyszer csak megszólal: "na tehát ez mit takar?" És majdnem rátette a kezét a bizonyos tolltartóra. Az egész csoport szakadt a röhögéstől:DD

Fant írta...

LL, én téged mindíg pozitívan értelmezlek, ez számomra magától értetődik :))

A dzsinnel az van kérlek szépen, hogy ugyebár csak fuvolaszóra hajlandó mozdulni, ráadásul a fuvolaszót csak egy embertől fogadja el :) És mivel Ditta szegény lassan egy hete el van havazva, így a dzsin nem aktivizálható. :)
De a mesés megoldást már tudom erre a dologra, kérdés csak az, hogy a mese valóra válik-e, vagyis kitárul-e a szezám majd :)

Fant írta...

Ez hatalmas LL, nagyon jó :))) Abszolút el tudom képzelni a szituciót :)) Valamivel fel kell pezsdíteni azt a dupla matekot, dögunalom lehet :)

Na b, akkor ez most Találó volt :)) Egyébként ez nagyon király lehetett élőben :)
Oké, zökkenj vissza Andi :)

Névtelen írta...

Tudom, a mesét vágom, én a németekkel folytatott eszmecserére próbáltam utalni:D
Ha pozitívan értelmezed, akkor azt mondd, vagy pedig én nem fogom pozitívan értelmezni:))
A mesét pedig várom, mint Dittánkat:)))

Névtelen írta...

Most lépek egy időre, megnézek egy sorozatot, aztán jövök:)) Adiig jó lazulást:)

Névtelen írta...

Nagyon felkavaró már, hogy minden oldalon azt írják, hogy Megan Fox kiüti Vanessát Zac mellől, mert szerelmes belé és Zac is nagyon rá van mozdulva Meganra. Vanessa meg nagyon féltékeny. Szerintetek van rá oka?

Fant írta...

LL, mivel mindíg pozitívan értelmezlek, én inkább akkor szólnék ha kivételesen neadjisten negatívan értelmeznélek, oké? :)

Eszmecsere a németekkel? :) Segítsek valamiben arra szerettél volna célozni?

Andi írta...

Várakozás mindkét részről dettó!:)

Zökkentem:)

Fant írta...

Névtelen: Nincs. Kész, ennyi, hatszáz, téma lezárva.

Oké LL várunk :)

Mesét nagyon színezni kell majd mert szerények a számok és fogynak az országok :)

Andi írta...

Most kicsit agresszív voltál Fant, de tetszett...:)

Névtelen írta...

Nyugi Fant, 1x mindennek vég kell lennie. És nagyon szép eredményeket ért el :)

Fant írta...

Ennél agresszívabbat akartam írni először, ez már a tompított verzió.
Bár valóban szép eredményeket ért el, de távol még a vége b, ez csak egy kis átmeneti pihenés, szusszanás :) Jön Ázsia :) Ott már újra könnyebb lesz a Mesélő dolga vélhetően :)

Névtelen írta...

I'm back:)
Fant, nem, nem kell Hilfe németből most, erre akartalak rávezetni: "Mielőtt a mesélő komolyabban és mélyebben belemenne a németekkel egyfajta eszmecserébe, az utastársak hangos torokköszörüléssel jelzik tapintatosan, hogy ideje lazán továbbállni illetve továbbszállni, különös tekintettel arra, hogy a kezdődő eszmecserén már a dzsinn is bealudt."
A visszaszólásod pedig - LOL:D

Névtelen írta...

Egyébként köszi a felajánlást..:)
Mi ez a pangás, emberek??

Andi írta...

Mostanra már teljesen besötétedett:)

Jó éjt Mindenkinek!

Fant írta...

A fene, lassú voltam bocs LL, my fault, így már világos :)) Nem tudom mi van velem, hogy nem értettem meg elsőre, hogy mire célzol, pedig a saját mesémből van, na igyekszek legközelebb egyből vágni a szitut :)
A felajánlás pedig mindíg áll :)

Valamivel fel kellene rázni a népet, ötlet? :)

Névtelen írta...

Hahó!:)

Mi a pálya?:) Megjöttem,igen közel van hozzám most mexicó!:)
Mi a téma erre?:)

Fant írta...

Hello f.é.! Végeredményben... lazulunk :)) De mivel egyre kevesebben és egyre tanácstalanabbul űzzük ezt a dolgot, egész nyugodtan kisegíthetsz bennünket :)
Különben a közmegelégedésre kicsit agresszívabb voltam a megszokottnál, zúztunk egyet, komolykodtunk, lazultunk kb ennyi történt távollétedben :))

Névtelen írta...

Semmi?:) Akkor gratula a 3oo fölöttihez,és szasztok!:))
Mára ennyi.:)

b írta...

Én is vagyok, csak ey kicsit Grace klinikát néztem.

b írta...

Szeretnék holnapra kérni a felvételizőknek egy kis drukkolást, különös tekintettel az egyik hozzám közelállónak :)

Névtelen írta...

Szia F.É - jó éjt F.É...ez gyors volt:S
Mostanában inkább lassú vidiket nézek, de aki bíja a pörgést, annak itt van egy régi ismerős:)

Névtelen írta...

Mi van,te agresszív?:))
De jó,belőled is ki lehet hozni az állatot,de vajon melyiket?:))
Na azért gondolom már nem morogsz.:)) Levegő orron beszív,szájon lassan kienged!:)
Jó éjt!:))

Névtelen írta...

OKés, b, meglesz:))
Fant, mindenkivel előfordul:))

Fant írta...

LL, a netfügőséges témába beleszőtted a blogot is konkrétan, vagy csak általánosságban utaltál rá, mint pozitív hozadékra a negatívumok mellett?
Vagy ehhez mostmár késő van? :)

B, üdv újra sorainkban :) Szurkolunk akkor holnap.

Melyik állatot? :) Leginkább a medvét :)) Azóta nem morgok persze, csak azért ugyanazon ökörséget kétszer elolvasni és megcáfolni egy nap még nekem is sok :)

Andi írta...

A Let's Dance-t én is szeretem, főleg a Chile-i verziót!:) Ott nagyon szép és csini V:)

b írta...

Köszi mindenkinek! 10-től írják.

Létezik, hogy nem fél playback V?

Névtelen írta...

Nem, a blogot konkrétan nem szőttem bele, 5 perc a prezentáció, 5 a beszélgetés, és ha elkezdek a blogról beszélni, az alapból 10 perc legalább:D Az általános dolgoknak is a felét mondtam csak el 5 perc alatt. És amit belerakok a topicba, meg kell beszélnem előtte órán...de az innen levont következtetések be lettek építve:)

Andi írta...

Egy kalappal nekik b!

Névtelen írta...

Kisgimisek lesznek? Én is úgy kezdtem:))
Lassan mennem kellene...

Andi írta...

Éjt!

Fant írta...

Ez a prezentáció dolog nekem új a nyelvvizsgával kapcsolatban, persze felsőfokún nem voltam még. Ezt hogy kell elképzelnem? Mert az én eddigi prezentációim, a fősulin power pointos, projektoros formában léteztek. Itt másról van szó?
Az nagyon jó, hogy beleípítetted az itt szerzett tapasztalatokat, így legalább nem frázisokat pufogtattál, hanem eredeti voltál.

Jó éjt Andi!

Névtelen írta...

Elmondod, hogy miről is akarsz beszélni, 5 percen keresztül. Ezt jól meg kell tervezni, mertt erre épül a következő 5 perc, a beszélgetés. Miközben beszélsz, a vizsgáztató jegyzetel és az alapján tesz fel kérdéseket. Ajánlatos segédanyagot vinni, pl képeket.

Névtelen írta...

Most már tényleg mennem kell, a teljes mai éjszakát itt töltöttem:D
Jó éjt Mindenkinek, búcsúzóul itt egy szerintem nagyon szép altató:)

b írta...

Mit jelent ez? Tag is not allowed

Fant írta...

Értem. Tehát akkor vázolod a mondandót előre. Érdekes elv különben, egyfelől jónak tartom, mert köt a kijelölt utad és nem szaladsz bele valamibe esetleg. Másfelől egy kötetlenebb beszélgetés során felmerülhetnek olyan dolgok, amiben imponálóan otthonosan mozoghatsz...
Végülis ez egy vizsgázóbarát módszer szerintem - már amennyire baráti lehet egy felsőfokú nyelvvizsga.
Jó éjt!

b írta...

internet függőség

Fant írta...

V, b és a fél playback: élt a mikrofon úgyhogy kb ráénekelt ott a saját hangjára. Erre írtam, hogy azt szeretném már látni, hogy komoly koncerteket ad. Persze tudom, hogy voltak ennél élőbb fellépései az új album kapcsán.
A képed király :)) Bár azt hiszem LL vizsgáztatója nem értékelte volna, ha beviszi a képet, mint laza nyitást :)

b írta...

:D
Csak az volt furi, hogy ment az ének, ő meg beszélt. Ilyet nem nagyon illik csinálni, mert ha élő az ének, még akkor is megkérdőjelezik ezek után. Persze énekelni és táncolni egyszerre, egész fellépés alatt nem lehet :)

Megyek aludni én is, mert reggel kelés van megint, hiába nem dolgozom.
Night!

Fant írta...

Á, egy ilyen jellegű szabadtéri fellépésnél a helyszínen könnyen meg lehet különböztetni az élő éneket a plyayback-től.
De nézd a pozitív hozadékát: legalább nem gépszerűen lenyomta a show-t, hanem biztatta a közönséget :)

Jó éjt Mindenkinek!

Fant írta...

Sziasztok! Kis napindítóként: olvastam egy vicces/szánalmas (a megfelelő jelzőt válassza ki magának mindenki) rövid kis sztorit egy német blogon. Következő: a Legyen Ön is Milliomos német kiadásában tegnap egy hölgy játékos a következő kérdéssel szembesült: "Ki vagy mi (!) Zac Efron?" És a nő nem tudta a válszt! :)
Hát tudom, hogy kurta így, de csak ennyi a sztori :)
Pozitívumként értékelendő szerintem, hogy Zac neve felmerült egy műveltségi vetélkedőben :)
Sajnos arról már nem szól a fáma, hogy mekkora összegért tették fel ezt a kérdést :)

Névtelen írta...

Sziasztok!:)

Nagy ég!:)Ez tökre pozitívum,de a válasz nemtudása sajna nem tette milliomossá a játékost.:) De talán egy életre megjegyezte az úriember
kilétét!:))

Te tegnapi "mackó" szerintem névtelen ismerősünk jókat röhög magában!:)) De te csak nyugodtan,higgadtan tárd elé a valóságot.:)

Fant írta...

Hello f.é.! Azért igyekszem mindíg nyugodt és higgadt lenni, nem voltam ám olyan túl agresszív tegnap sem :)

Ja, hát kíváncsi vagyok, hogy a játékos végül otthon részletesebben utánnanézett-e a fiatalembernek :)) Talán HSM rajongó lesz a végén :) Mit lehet tudni? :))

Névtelen írta...

Tudom-tudom te tegnap lihgt agresszívba mentél át!:) Hatszáz,ennyi!:))

Hogy rajongó lesz-e a drága?:)
De az is előfordulhat,hogy semleges marad a dolog.:) Ez a legnagyobb hiba lenne.:)

vivcsi93 írta...

Mivel már rég látogattam meg a blogot, nem tudom h a kommentekbn említettétek-e, de Dittával mi történt? és most hogyhogy itt kommentekben vanak az új hírek?
Amúgy Fant remekül közlöd velünk az híreket, nem maradunk le semmiről! :)

Névtelen írta...

Jó reggelt!:DD
Vivcsi, zért írjuk kommentekbe a híreket, mert Dittának már lassan 6 napja színét se láttuk...remélem, ő is meg a gépe is jól van és jelentkezik a 7végén.

Egy ilyen kérdésen bebukni...:D Bár ha kivették volna az egyik kérdőszót, sokkal szalonképesebb lett volna...remélem, nem lesz belőle antifan:))
És megtaláltam a következő Obama fordot: beiktatási beszéd:) LÉnyegesen rövidebb az előzőnél.

Fant írta...

Várjatok, megtaláltam a Zac-es kérdés válaszlehetőségeit, illetve a négyből hármat - (vegyetek nagy levegőt először), szóval íme:

a, Egy pokemon
b, Egy bibliai király
c, Egy amerikai sztár

A d-re sajnos nem emlékszik aki kiírta arra az oldalra.

Szerintem a sztár helyett írhattak volna színészt, de mindegy, végülis miket beszélek, így sem tudta a megoldást a játékos :))) Kíváncsi vagyok mit választott :))) Talán a Pokémont? :)))

Hello Vivcsi! Köszi, de korrekség kedvéért hozzáteszem, hogy nem csak én közlöm a híreket, hanem LL és ;o) is élen jár ebben, illetve mindenki hozzáteszi a magáét :)
Dittával kapcsolatban pedig úgy van, ahogy LL mondja. Bízunk benne, hogy minden rendben van vele és felénk tud nézni a hétvégén.

LL, igen először én is húztam a számat a másik kérdőszó miatt, de a fentiek tükrében már érthető az is.
Reméljük nem lesz antifan, csak az a furcsa, hogy tavaly késő ősszel a csapból is Zacék folytak Németországban, erre bebukni egy ilyen kérdést...

Az Obama-s fordításodra vevő vagyok természetesen! :)

Névtelen írta...

Pokémon, LOL:D Ha azt jelölte, biztos ritkán ment a tv közelébe....de a bibliai király nem jár messze az igazságtól, lévén hogy félisten, a Zachary pedig Istent jelent, itt a bizonyíték.
Okés, igyekszem Obamával...este kezdem:))

Névtelen írta...

Sziasztok. Köszönöm a drukkolást, annak, aki drukkolt! Túl van a gyerek a teszten. Azt mondta, nem volt nehéz, írt már sokkal nehezebbet. Kíváncsi leszek az eredményre :))

Jók a válaszlehetőségek Pokemon :DDD

Fant írta...

Megvan a negyedik válaszlehetőség is :)

Figyelem:

d, Egy Chanel parfüm

LL, amit találtál: LOL :)) Figyelj, akkor hibás volt a kérdéssor, mert két helyes válasz volt ezek szerint :))
Nade: van humoruk a németeknek is :))

Hello b! Reméljük a legjobbakat.

Névtelen írta...

Tudtam!:) Félisten a drága lelkem!:)
De a való elérése az én számomra tulajdonképpen a 4.válasz elérhetősége lenne.:) Két puff a Zac parfümből,és wáááá.:)) Én az elő üveget Fant-nak ajánlanám fel.:))

Nessának nem kerül piacra hasonló illatkreációra ?:) Tényleg ez nem is rossz felvetés részemről.:))

Fant írta...

Kösz a felajánlást f.é.! :))) Nagy lenne :))
Vanessa-parfüm - hm, nem hangzik rosszul, mint lehetőség, ki tudja, talán :) Jó ötlet, ha rajtam múlna te lennél Vanessa menedzsere :)

Névtelen írta...

A parfüm-ötletet támogatom:))
Kezdem a fordot:)))

Névtelen írta...

Úgy tűnik, valamit nagyon sikerült benéznem a beszéddel kapcsolatban...több, mint a felét nem töltöttem le...ezek alapján ez a ford 4 oldalas lesz, és kinyomtatással 2-3 napig tart...viszont itt nincs nyomtató, szóval hagyom otthonra.
Elkezdek addig egy másikat:)

Andi írta...

Sziasztok!

LL, az esti altatód tényleg szép volt:)(persze semmi közöm hozzá)de számodra jelentőség volt...vagy csak úgy jött? (gondolom már ismerted)
Elég csak, hogy igen vagy nem...nem kívánom részleteiben!:)Csak azért mert pl.: számomra teljesen ismeretlen volt...mostanáig!:)

Fant írta...

Okés, LL :) Te aztán nem hagyod, hogy ilyen apróságok az utadba álljanak, ez igen :)
Természetesen erre a másik Obamásra is vevő vagyok :)

Névtelen írta...

Jó ideje ismerem "a másik LL-t", és szeretem a dalait is...de véletlenül botlottam bele még anno az egyik vidijébe.
Fant, ez most nem Obamás, ez az egyik vidi. Ha azt elkezdeném most, kb akkor lennék kész, mintha hétfőn otthon kezdeném, úgyhogy abból semmi előnye nem származik senkinek.

Andi írta...

Fant, dolgozom már a "Kezdeteken"!:)

Andi írta...

Ok LL, köszi:) És további ilyen jó "botladozást"!:)

Névtelen írta...

Kész vagyok ezzel!
KInek küldjem?

Fant írta...

Értem LL, rendben és igazad van, persze. Nem is sürgetnélek vele, tudod.
A videó ilyen raktárbamentős-fajta? :)
Holnap megírom a mesét, hátha az lesz a kulcs a raktárhoz... és ha már nyitva lesz, csak úgy dőlehetnek belőle a munkáid :)

Oké Andi, hajrá :) Keresek hozzá egy kis ízelítőt :)

LL, még a tegnapi altatódhoz: én most hallgattam meg nemrég, kellemes dal.
Estére én is ajánlok majd altató zenét :)

Névtelen írta...

Nem raktárbamneős, mert régi...sztem inkább fakultatív.
OMG, csak azt kívánom, hogy a raktár tulajdonosának ne legyen semmi baja...
Annak az altatónak biztosra veszem, hogy meglesz a hatása:DD

Andi írta...

Én kérném LL!

Fant, nem mintha már aludni készülnék, hisz dolgom van még a sötétséggel, de várom az (altató)zenéd...és holnapra a mesédet!:)

Fant írta...

Footlose soundtrack érdekel valakit közületek?

A raktár tulajdonosáért én is kezdek aggódni...

A fakultatív dolgok is érdekelnek :)

Hatás: lehetséges, lehetséges :)))

Névtelen írta...

A Footloose soundtrack miatt akartam feltétlen megszerezni a Torrentet...és mükszik is...úgyhogy megvan:))
Okés, kettőtöknek küldöm:)

Andi írta...

Footlose...?...ha kell,csak
Zachy-vel!:)

Névtelen írta...

Elküldve:)
Közeledünk a 400 felé, emberek, nekem pedig rossz érzéseim vannak...

Fant írta...

Na, ezt kerestem: Kezdődik filmzene. Ez sem rossz :)

LL, jó, hogy szóbahoztad: akartam kérdezni, hogy a múltkori válaszommal tudtam-e segíteni; de ezek szerint akárhogyis, de megoldottad. Örülök neki :)

Nos akkor, a többiek kedvéért: Footlose fimzene :)

Andi, ehhez Zac nem adja majd az énekhangját elvileg :)

Névtelen írta...

Jaj, köszi, hála Neked, fél perc alatt megoldódott:))

Fant írta...

Nos, meg kell mondjam nektek nem bánnám, ha nem a 400. kommentet írogatnánk, hanem csak a 40.-et Ditta ma délutáni bejegyzéséhez mondjuk...
Nem tehetünk mást, mint reméljük a legjobbakat és hogy semmi probléma nincs vele... Bíznunk kell benne és várnunk... Akkor is, ha utóbbi egyre nehezebb.
Nem adhatjuk fel :)

Megérkezett, köszönöm!

Andi írta...

Most már nem kicsit aggódom Dittáért!

Ditta, a Reménytelenül Romantikusok Nevében csak annyit mondj...ITT VAGYOK!

Fant írta...

Örülök, hogy tudtam segíteni LL! :)

Nos a medvetáncot járók nevében is mondhatom, hogy egy apró életjel a közösségnek, csak egy fél szó...hogy tudjuk nincs baj...

Na, fel a fejjel, túlaggódjuk! Remélem.

Névtelen írta...

Az elkötelezett amcsi-imádók nevében: dettó!
Most lépek egy időre, németezni kell:S

Andi írta...

Fant, gondolom a Kezdődik a filmzene linket is le kell töltenem...!?

LL, nekem is megérkezett, köszönöm!

A remény hal meg utoljára...!

Andi írta...

Aggódom....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

No problem, ha Zac nem énekel a Footlose-ban...azért hiányozni fog a hangja!:)

Névtelen írta...

Nincs mit, én is aggódom!

Andi írta...

Én most könnyezem...mert már volt ember kit elveszítettem....! De ezt itt most NEM AKAROM ELVESZÍTENI...DITTA, PLEASE!

Névtelen írta...

NEM fogunk senkit se elveszíteni!

Fant írta...

Na, nyugalom, nyugalom, ne rémítgessük itt egymást, meg az erre tévedőket mindenféle világvége hangulattal. Természetes reakció, hogy féltjük Dittát, hiszen mindannyian kedveljük, de mindennemű problémával ráérünk majd akkor foglalkozni, ha bekövetkezik.
Bízunk benne, hogy mindenféle elfoglaltság, dolog, esetleges zűr, ami visszatarthatja attól, hogy itt legyen rendeződik hamarosan körülötte.

Féltjük, de ne pánikoljuk, és fel a fejjel, előre nézni és pozitívnak lenni, ez a lényeg. A dolgok majd kialakulnak. Ne hergeljük egymást feleslegesen, azt javaslom.

Uff. Na. Dobjon be valaki valami vidám témát!

Andi, semmi sem kötelező, én maximum csak javasolhatom a letöltését, mert érdemes maghallgatni alkalomadtán :)

Fant írta...

NA! Nevessünk: nézzétek! Szerintem óriási :))

Fant írta...

Hé, nem ez volt az altató :))

Névtelen írta...

Én még nem alszom!:))
De ez a vidi!:)

Andi írta...

Fant, sose gondoltam, hogy kötelező...csak csupán kérdés volt...de lehet, hogy te kötelezettséget éreztél...? Sorry. Köszi a javaslatot.

Fant írta...

Andi, csak kicsit kiforgattam a szavaidat, na semmi gond, én bocs :)) Kérdésedre a válasz: igen, le kell töltened :)))
Én miért is éreznék kötelezettséget? :) Nem, nem, nyugi :)

Na, csak lazán! :))

A videó lazulásom újabb lépcsőfoka f.é. :)) Szerintem hatalmas jelenetük :))

Fant írta...

Elaltattam, vagy megsértettem mindenkit, vagy mi ez a tapintható csend, hm?

Névtelen írta...

:D Király a videó, Fant:))
Ma délig aludtam, vacsihoz ittam vagy 3 pohár kólát, úgyhogy ha akarod se alszom be:P

Andi írta...

:)

Andi írta...

Részemről Ok....

Fant írta...

Helyes :) Én délután megittam két energiaitalt, de nem tudom, hogy másokat, hogy képes felpörgetni különösebben, a kóla sokkal hatásosabb :))
A videó kapóra jött, hogy a közhangulat kicsit emelkedjen :))
Mondjuk őket érdemes mellétenni a mai humoristáknak, érdekes képet kapnánk. Bár a Showder klub elég jó, ti szoktátok csekkolni?

Azért nem megy ki a fejemből ez a német vetélkedő :)) Mi a viharra tippelhetett a nő? :)) Hihetelen, de az is lehet, hogy valami nagy, bonyolult fizikai összefüggést csuklóból felvázolt volna :) És elképzelem a műsorvezetőt is azért, miközben érezte, hogy a nő totál nulla :)

Névtelen írta...

jók a képek,a hírek,a videók,a rímek,a viccek szóval minden,bár időm és eszem nem engedte hogy végig olvastam,meg ma már gondolkodtam eleget a központin,de amit láttam az nagyon állat,Vanessa kocsija érdekes!Teljesen ki vagyok bukva!Körülbelül olyan állapotba vagyok mintha kémia órán szalmiákszeszt nyomtak volna az orrom alá!de jól vagyok!A kommentekből a felét nem értem!Én kb 1 1/2 liter kólát ittam 1 óra alatt!
Na mindegy!
Hol van Ditta?
Biztos olvas:D

Névtelen írta...

Hát barátom ne haragudj,de én most maradok a földszinten.:) Az emeleten nincs most dolgom,de majd.:)
Elég ritkán jövök mostanság én is,és amiről néha beszélgettek kezd kínai lenni nekem.:)

De álljunk meg egy szóra! A BLOGMESTERREL kapcsolatban elég brutál dolgok merültek fel!:( Szeretnék mindenkit nyugalomra,illetve türelemre inteni,és kérlek titeket semmi feszkót ne keltsetek!! Meglátjátok mielőbb rendeződik ez is,és NO PROBLEM!!:))

Fant a vetélkedőben biztosan női játékos vitte véghez ezt a végzetes baklövést??:))

Andi írta...

Engem a cola megdobogtat...jobb az energia ital...hogy feldob...abszolúte...

Névtelen írta...

Sztem csak a bibliai király lehetett, máskülönben 100% GYP-s esetről beszélhetünk:DD
TV-t szinte sose nézek, semmi időm nincs....
Most nem aggódom annyira...egy órája lehettem a mélyponton.
Kémiaóra? Azzal kapcsolatban is van egy filmnézős sztorim.

Névtelen írta...

Nálam nyerő mindkét ital,persze kiegészítve egy jó kis whisky-vel.:)
Garantált pörgés,és garantált szunya,szóval jégre vele.:)

Kémia?:)) Na dobj össze valamit te is LL!:))

Fant írta...

F.é., tudod ami neked földszint, ugyanaz nekünk már a második emelet kb ha pörgésről, meg jó hangulatról van szó :))
És biztosan nő volt, bármilyen furcsa, mert a die névelőt használták vele kapcsolatban, ami pedig nőt takar :)
A kínaival kapcsolatban: azért néha próbálunk lazulni is :))

Nem tudom nekem az energiaital sem egy nagy hatású valami, pedig megittam délután kettőt, mondom hátha termetfüggő a hatás, de semmi extra pörgés :))

Nyugi Dorka, ezt a rengeteg kommentet nem is lehet egy szuszra végigolvasni :)

Halljuk a sztorit LL! :)

Andi írta...

Semmi brutál dolog nem merült fel a blogmesterrel...:)

«Legrégebbiek ‹Régebbiek   201 – 400 / 495   Újabbak› Legújabbak»