2009. jan. 15.

Normális, édes, eredeti...stb.

Sziasztok!

Szeretném azzal kezdeni, hogy az irántatok érzett szeretetem és ragaszkodásom, egy cseppet sem lanyhult az elmúlt napokban, ahogy sohasem - ugyanez vonatkozik Zanessára is természetesen - csak éppen összecsaptak felettem a hullámok életem legtöbb területén. Ezért hiányzok oly' sokat őszinte sajnálatomra az esti beszélgetésekből, illetve szinte a nap 24 órájában, és ezért áramlik olyan kevés hír, mint amennyi...

Szeretném emiatt a türelmeteket kérni, tudom, nehéz, nekem is az, de sajnos úgy néz ki, egy darabig még nem tudom rendezni a dolgaimat, sajnálom!

Ezért is például most is inkább valami "érdemi" hírrel rukkolnék elő, bár nagyon szívesen tárgyalnék meg Veletek több, különböző dolgot is, ahelyett, hogy a candid frissek jelentetném meg.

Arról van szó ugyanis, hogy Brittany Snow, Zac Hajlakk-beli kollagénője nemrég az amerikai J-14 magazinnal beszélgetett, és szó esett a 21 éves szívtipróról is. Lássuk, mit is nyilatkozott Róla, az újabban már barna hajjal hódító színésznő.

“Zac az egyik legeredetibb, legédesebb ember, akivel valaha találkoztam, és megérdemel minden jó dolgot, amit megkap. Igazán csak egy normális, édes, karizmatikus fickó, és nagyon különleges. Annyira elfoglalt és mindenütt ott van, hogy amikor együtt lógunk, kicselezi a lesifotósaokat meg ehhez hasonlók. Nem értem, hogyan csinálja."

Nos, a titkát mi sem tudhatjuk, de valószínűleg az elhangzott tulajdonságokkal nagymértékben egyetértünk. :) Mégis, Zac sem tud mindig meglógni a paparrazzók elől, így a minap(január 14-én, tegnap) is egy garázsban kapták le, ahogy keresztül siet egy parkolón.
A képeket ITT tekinthetitek meg! Köszi, Ades! :)

Forrás: J-14.

Ui.: Szeretnék közben a legnagyobb szeretettel gratulálni egy ma született kislányhoz, Emmához a legfiatalabb HSM,- és Zanessa rajongó-hoz újdonsült szüleinek, barátnőinek, és F.É.-nek! Annyira örülök neki! :)

31 megjegyzés:

Fant írta...

Kitartás Ditta! Rendeződni fognak a dolgok, meglátod, ne add fel, normalizálódni fog a helyzet egészen biztos vagyok benne.
Mi pedig itt leszünk mindíg, megvárunk téged. Hiszen tudod :)
És türelmesek is vagyunk, vagyis a túlnyomó többség.

Zac pedig nagyon igyekezett meglógni most is, majd elhagyta kezét-lábát - illetve a nadrágját :)

b írta...

December???

Fant írta...

Vígasztalásként ITT egy nóta, ami passzol a sok elfoglaltsághoz :) Watch in HD :)

Fant írta...

Mire irányul a kérdésed b? :)

b írta...

A minapi paparazók előli meglógásra :)

b írta...

Ditta várunk türelmesen, ne aggódj! És tudom nem felejtkeztél el róla, de azt az 5 oldalas Zac-sztorit mikor kapjuk? Mert kilyukad az oldalam már a kíváncsiságtól :)

Andi írta...

Itt lesz az az 5 oldalas a megfelelő pillanatban:)

Ditta, Fant szavaihoz én is csak csatlakozni tudok, mert mind az leíródott mit én is gondolok!:)))

Andi írta...

Wáááá....mint ma esti dal?

Andi írta...

Fant,ez igazán találó Dittának:)))

Andi írta...

Jó éjt Mindenkinek!

Névtelen írta...

szia ditta linkluvor és persze mindenkinek hello
eggyetértek az elöttem levökkel ditta kitartás mind veled vagyunk lélekben . hu britnay snow barna lett ezt meg kell néznem azt nem tudja valaki hogy miért váltott barnára ? uj film vagy csak ugy
joéjt mindenkinek
ui: ditta linkluvor szeretném tölletek meg kérdezni hogy nem adnátok meg az msn cimeteket jo lenne ott is dumálgatni veletek .persze csak ha nem gond
ha igen akkor ezt a részt ne vegyétek figyelembe
puszi mindenkinek laura

Fant írta...

HaHó! :) Este nagyon hamar kidőltem megint, reggelre viszont behavazott! :)
Találó volt Andi? :) Pár napja már be akarom linkelni ezt a dalt ebben a minőségben, csak a megfelelő alkalmat vártam :)) És igen, abszolút, mint tegnap esti dal is funkcionálhat a nóta :)

Egyetértek Andival, b, a megfelelő pillanatban majd itt lesz az 5 oldalas cucc :) Mire már annyira kíváncsi volnál, hogy alig tudod türtőztetni magad, hirtelen jelentkezik majd Ditta azzal a bizolyos cikkel :) Tekintsd úgy, hogy a megfelelő pillanatra vár vele :) Tudod lehet, hogy Ditta azt amolyan LL-féle visszatérős bejegyzésnek szánja :)

Bár Ditta nagyon elfoglalt azért hétvégén vele együtt körbeutazzuk a világot megint a mesében, már ki is találtam mi a mesés megoldás az elfoglaltságra :)

Fant írta...

És, hogy mindenki megkapja a megfelelő mennyiségű muníciót mára: nézzétek :)

Szép napot Mindenkinek!

Névtelen írta...

Tudom :) Csak ismerem magam, és félek mire kitálalódik a cikk, engem már baromira nem fog érdekelni :) De még igyekszem kitartani!

De irigylem őket a nyáűri idő miatt! :)

Névtelen írta...

Tegnap(előtt) nem december 14 volt :)

xdittax írta...

Tudom, Fant, Andi és b, és Mindenki! De azt is tudom, hogy nagyon mostanság vagy már régebb óta elhanyagollak Titeket, a blogot...és ez akkor is bűntudatot és fájdalmat kelt bennem a sok más mellett.

Ahogy az is, hogy hiányoznak a hírek, vagy akár pontatlanul lesznek megszerkesztve. Ezt is csak a havazásra(minden értelemben) tudom fogni, tényleg már javában januárban élünk. :)

Sajnos a hétvége számomra nem fog sok lazulást hozni, de Fant utazására igent mondok, köszi!:)

Jók legyetek, vigyázzatok magatokra és ne haragudjatok olyan nagyon rám!

Puszi Nektek: Ditta×××

Fant írta...

HaHó! Ömlik a hó az égből minálunk :)) Egész nap pörögtem mint a búgócsiga, akkora káosz volt a melóban, de úrrá lettem káoszon végül :)
Ditta, a bűntudat kapcsán tudom, hogy úgyis hiába mondanék bármit neked :) Tudod: mi megvárunk, értjük, hogy elfoglalt vagy, nem rójuk fel, pláne nem haragszunk rád :) És vigyázunk a blogra is, nyugodt lehetsz :)
A mesebeli utazásra pedig nélküled el sem indulnánk :) Semmiképpen, de hogy egészen konkrétan mi az oka, az majd a hétvégi meséből kiderül :)

Névtelen írta...

Hajrá, Ditta, egyszer úgyis kiérsz a káoszból, és akkor lazulhatsz megint velünk....mellesleg nekem sem lesz nagy szám a hétvégém...a félévet csak szerdán zárják:(( Sokszor jártam hasonló cipőben, teljesen megértelek...:)) És egy tanács...hallgass sok Ladies' Choice-t:)
Nálunk hétágra süt a nap...hála az égnek, átjött valami abból az LA-i időjárásból hozzánk:))
A True Hollywood Story nem visszatérős...viszont van még egy, ami feltehetőleg a japán premierig fog váratni magára...nem lesz nagy újdonság, viszont biztosan elfelejtkeztetek róla...xP
Laura, msn címem: zita.h92@hotmail.com...hébe-hóba vagyok fenn...

Névtelen írta...

Sziasztok!:)

Először is puszi Életem!:)) Ne feledd:semmi sem tart örökké!:)A föld forog tovább,és ennek ez a rendje!:))

Brittany meg sem merné kockáztatni,hogy Zac-ről ne pozitívumként nyilatkozzon,és jól is teszi,mert...!:)) Igen ;o) bomba!:)))

Fant,egy hógolyó csata,na jössz?:)) (f.é.)

Névtelen írta...

Sziasztok.
Nálunk egész nap sütött a nap.

Névtelen írta...

szia ditta linkluvor és mindenki nagy hello linkluvor köszönöm beirtalak és mit szolsz brittany snow barna hajához? nekem nagyon tetszik szerintem jol áll neki nem sokan be barnulnak mostanában pl: ashley, most brittany én is barna leszek nem sokára linkluvor halgattad már a hsm3 számokat instrumentalban? én 3 számot találtam eddig a youtubon ha meg szeretnéd halgatni szolj és berakom a linket joéjt mindenkinek
so puszi laura

Névtelen írta...

Szia Laura, fel vagy véve:)
Instrumentalben nem hallgattam még, de van egy program, a GoldWave, amivel lehet instrumental verziót, meg sok más dolgot csinálni...
Brittanynek jól áll a barna haj, de a szőke illett hozzá:)

Névtelen írta...

szia linkluvor ditta és persze mindenkinek nagy hello
linkluvor képzeld épp brittany snow oldalt néztem mert kiváncsi voltam hogy miért is a barna haj
és találtam egy videot amiben szerepel:http://videos.brittany-snow.org/displayimage.php?album=2&pos=0 ha van idöd nézd meg egész jo a zene és ha nem gond és persze ha tudod leirod miért barna most brittany mert láttam egy film plakátot az is jo ha meg erösitesz hogy a film miatt barna
ui: ez a program amit irtál ha berakok egy rendes számot azt képes instrumentálba rakni?
puszi mindenkinek laura

Névtelen írta...

o és linkluvor be linkelnél nekem egy oldalt ahonnan te is le szedted ez a programot elöre is köszönöm laura

Névtelen írta...

Itt letöltheted a GoldWave-t, de nagyon sok mindent tud, honap megpróbálom megtalálni, hogy hogy lehet levenni a vokált a zenékről, meg utánanézek Brittany filmjeinek és megnézem a vidit:)

Névtelen írta...

szia linluvor ,ditta és persze mindenki
linkluvor nagyon szépen köszönöm
laura

Névtelen írta...

Szija Laura, elmondom msn-en az átalakítást, megnéztem, hogy kell.
És csekkoltam egy elég jóna tűnő Brittany site-ot, ott nem írták, hogy egy film miatt festette volna be a haját, de még csekkolok pár helyet.

Névtelen írta...

csináltam egy képet, be van karikázva a gomb, ami átváltja instrumntalbe, utána kijön egy ablak, azt okézd le és kész:) Ha nem tudsz vmit, szólj msn-en.

Névtelen írta...

szia linkluvor köszi a progit most nekem egy kérdésem lenne én kiprobáltam de nem olyan instrumental lett mint amilyet akartam itt egy link hogy én milyenre gondoltam:http://www.youtube.com/watch?v=tk8AkvZH_ss&feature=channel_page
ha tudsz olyan progit ami ilyen instrumentalt csinál irj de ha nem akkor is köszönöm szépen
laura

Névtelen írta...

Akkor sajna nem tudom...az ilyen jó minőségű instrumental elég ritka:) Egyébként nagyon hasznos program a GW:))

Névtelen írta...

szia linkluvor azért köszönöm a sok segitséget
és hogy álsz brittany snow-val tudod amit még irtam? tudsz már valami többet?
puszi laura