2010. dec. 5.

Új előzetes a Beastly-hez

Talán hajlamos az ember az elmúlt időszakban Vanessa Hudgens neve hallatán egyetlen filmre gondolni, de mi itt jól tudjuk, hogy bizony nem egy, hanem egyenesen három alkotást tartogat 2011 a Kétlábonjáró Szépséggel a világ számára.

Ebből az egyikben éppen tényleg a Szépséget testesíti meg. Nem feltétlenül azt, aki kívül szép, de mindenekelőtt azt, aki belül, mert képes mindenben és mindenkiben meglátni a szépséget. Erről szól az új köntösbe öltöztetett Szépség és a Szörnyeteg romantikus tanmese is, a Magyarországon 2011. július 7-én megjelenő "Beastly".

Hogy ne felejtsünk el felkészülni rá, a napokban megjelentettek egy újabb előzetest a filmhez, ami újra belevarázsol minket a maga kis mágikus világába. És én örömmel hagyom magam. :)



Credit: ZA Angel's; Sony Pictures.

3 megjegyzés:

Fant írta...

Itthon jó sokat kell várnunk rá, el is felejtettem már, pontosan mikor érkezik, jól jött az infó. Bezzeg az amcsik, egy hét a különbség a Beastly és a Sucker Punch között, na az állat lesz, V-nek főleg, két hét, két szögesen ellentétes szerep :) Anyagilag ez szerintem a Beastly-re nézve kedvezőtlen megoldás, de ezt hagyom :)

Az előzetes nekem bejön, feelinges nagyon, az jutott amúgy eszembe, hogy részben láttuk már korábban majdnem az egészet, ez most egy korrektül kibővített cucc. Eddig tetszik az aránytartása, romantikus az egész de nem csöpög vagy ilyenek. Szóval a lényeg, hogy tetszik :)

LL írta...

Maga az előzetes jó, az alatta lévő zene szerintem kicsit tinifilm-jelleget kölcsönöz az amúgy is fiatal korosztálynak írt filmnek, lehet, hogy így akarják megkerülni a SP kapcsán előkerült "kis" problémát, amire Fant céloz :D

Kár, hogy csak a következő életemben fogom látni, a következő kémia után...

Fant írta...

Nem szabad ráparázni előre, eljön olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük, a film is, a kémia is. És az egyik hibátlan lesz újfent, én már tudom melyik :)

A zenével kapcsolatban meggondolandó amit mondasz, de nem tudom, lehet, hogy nem vagyok elég kritikus most, de nem érzem egyelőre gáznak, illik a képbe.

Viszont nekem az előző fajta plakát és szlogen jobban tetszett sokkal.