2009. szept. 27.

Óda az élet gondtalan élvezetéről

Mai mesés utazásunk tartalmaz majd az újabban megszokottnál némileg több mesés elemet, számokat néhányat és két érdekes kritikát a Bandslam-ről. Csak ennyi? – merülhet fel az utasokban. Nos, ha szigorúan vesszük, felsorolás szintjén ennyi, de persze a Mesélő képtelen rövid tömör regéket alkotni, szóval lehet számítani arra, hogy valami csel van ebben – de most, hogy stílszerű legyek mai mesés helyszínünkhöz, csak annyi lenne a jelszó: Tegyétek le a távirányítót! Hm, szóval, hogy lefordítsam, el a kezekkel az egértől, esetleg görgetni lehet, oké, az megengedett.

Lássuk, hogyan bírja cselekvésre kedvenc állandóan roppant elfoglalt fuvolás Szerkesztőnk a mesekönyv Szellemét – nos, határozottan a lámpáshoz lép, fuvoláját a kezébe veszi és: két hatalmasat sóz a lámpásra, az csak úgy visszhangzik odabent és szól: Ébresztő lustaság, a mai dalt élőben kell hallanod, úgyhogy talpra azonnal ne húzd az időt!

A Szellem némileg meglepődik a Szerkesztőn, konstatálja is, hogy lassan egy Sa5m-hez hasonló szerep érik neki, no de ellent nem mond, már ki is bújik, és repíti az összegyűlt utasokat téren és főképp időn keresztül – hogy hová és mikorra? Az Angyalok városába, éppen egy héttel ezelőttre – az Emmy-gálára, nem is egyedül megyünk ráadásul, jön velünk a Szépség, aki meglepő súlyokat képes már megemelni, ki hinné, hogy 70 kg-al is tud edzéseket végezni már a Sucker Punch tréningjeinek köszönhetően – és természetesen Mr. Vancouver is velünk tart, akinél csak Szerkesztőnk elfoglaltabb.

Mielőtt bemennénk és elfoglalnánk helyünket, a Szépség elmeséli, hogy a HSM 3 DVD/blu-ray verziója továbbra is remekül tartja magát, szeptember 15-21-ig 2,223 példány talált gazdára, ezzel 42,055 dollárt folyt be, az eladott példányszám pedig már 3,233,053 db.

Mivel friss információval a Mr. sem akar adós maradni, elmeséli, hogy a Megint 17 DVD/blu-ray forgalmazásban töltött 5. hetében, vagyis szeptember 7-13-ig 43,313 eladott példánnyal büszkélkedhet, valamint 827,185 dollárnyi aktuális bevétellel – az összes eladott lemez öt hét alatt 1,080,224 példány.

Mindezen infók közlése után a Szépséghez lép Beastly-beli kollégája, kinek Szerkesztőnk is első számú rajongója, és akit mind nagyra tartunk, NPH üdvözli régi kedves ismerősként az utasokat és ígéri meg a Fuvolás Lánynak, hogy fergeteges nyitódalába mindenképpen beleszövi mindannyiunk kedvenc blogját. Cserében megígérjük, hogy lazán segítünk a show-ban.

NPH elkezdi a nyitányt, és mikor Jon Hamm-hez ér dalában, ott egy hatalmas molinót feszítünk ki a színész mögött, ami a Sucker Punch kvázi logóját ábrázolja, egyidejűleg egy „High Roller” feliratú hatalmas mutatóujjal mutatunk rá. Nos, promóció jó előre – nem bíztuk a véletlene, mit lehet tudni. Erre persze NPH sem marad adós, a tv csatornák felsorolásába a Disney után közvetlenül az oh-so-cute került a dalába, úgyhogy mind teljesen kész vagyunk, a Fuvolás Lány percekig keresi mit is tudna hárításként mondani, aztán inkább letesz róla, és csak mosolyog inkább - a végén pedig jár tőle a pacsi NPH-nak és mondja, hogy iszonyúan várja a Beastly-t és nem csak a Szépség miatt. :)

Nos mindezek után, tekintsük át a lényeget.

A Summit nincs rá jobb szó, minden erejével ki akarta nyírni a Bandslam-et, és bár a Bandslam keményen ellenállt, mert merem állítani, hogy az utolsó két hétben kifejezetten magára talált, illetve lassacskán megtalálta a közönsége a filmet, annak ellenére, hogy a Summit részéről semmiféle lépés nem történt ez ügyben - mindezek ellenére rendkívül ostoba és amatőr húzásként hat hét után a Summit kivette a filmet a tengerentúli mozikból, nehéz ezt visszafogottan minősíteni, mondjuk úgy, hogy ennek nem ez a módja, ha valami jó, arról be kell bizonyítani, hogy az, a hibáinkat pedig meg kell kísérelni kijavítani, hogy a Summit illetékesei ehelyett inkább a homokba dugták azt a nagyokos fejüket, az nagyfokú dilettánsságra vall.

Lássuk, hogy a Mesélő mire alapozza a film magára találását: szeptember 18-20-ig teljesítette a Bandslam a 6. hétvégéjét, akkor 58 moziban és 37,995 dollár bevételre tett szert – ezt viszonyítani ahhoz érdemes, hogy a megelőző hétvégén 153 moziban 48,677 dollár jött össze – vagyis csak 21,9%-os a csökkenés, ami a zéró felé tendál, alig csökkenés, miközben 95 moziból kivették a filmet!

Ezen a héten is mindent megtett a film, amit csak tudott, bár vasárnapról hétfőre 70%-os volt a csökkenés, ám hétfőről keddre 72%-os növekedéssel korrigált, és bár szerdán 48,39%-ot csökkent, csütörtökön újabb nagy feltámadást mutatott be, 60,34%-os bevétel növekedéssel kompenzált. Ez pedig egy újabb arányaiban sikeres hétvégét vetített volna előre. Nos akkor, utolsó hetében a Bandslam 5,615 dollárt termelt.

A kritikák viszont a Summit-al ellentétben rendkívül nagyra tartják a filmet – az elmúlt heti mesében ígéretet tett a Mesélő a viewlondon.co.uk című lap kritikájának folytatására, nézzük is meg, hogy a szerző szerint mi volt a jó a filmben:

Az alakítások kiválóak, különösen Michalka, kinek csintalan személyisége módfelett vonzó. Connell egy kicsit kábult a főszerepben, de remek a kémia közte és Hudgens közt, aki egészen lenyűgöző komikus időzítésekről tesz tanúbizonyságot és sokkal szexisebb lehet itt, mint a High School Musical-filmekben.

Ugye, hogy ugye? Na persze a HSM-el való párhuzam felesleges, de elnézhető, hiszen a promóciót is erre építették – hibásan.

Utazzunk egyet, lássuk, hogy Belgiumban mi a hozzáállás. Nos, 36 moziban 36,561 dollár a negyedik hétvége bevétele, egy hónap alatt pedig összesen 366,487 dollár.

Következő utunk vezessen Libanonba, ahol a Bandslam második hetéről vannak számaink, 5 moziban 3,756 dollár a bevétel, két hét alatt összesen pedig 13,420 dollár.

Folytassuk a viewlondon.co.uk kritikáját:

A szellemes forgatókönyv kiváló, a merészen ábrázolt karakterekkel. Fontos, hogy hitelesebb az, hogy a gyerekek ilyen zenét hallgatnak, mint azt a nyálas, stúdió diktálta szemetet, amit általában kapnak. Hasonlóképpen maguk a zenekarok is nagyon jók, a zenei számok pedig roppant fülbemászóak. ” – írja még mindig a jó dolgok kapcsán.

Rossz dolgot nem talált a filmben csak jót és nagyszerű, jöjjön most ez utóbbi:

Ezen felül a film lépésről lépésre építi a szokásos kliséket és tisztességes üzenetet közvetít anélkül, hogy bármennyire is prédikáló, leereszkedő lenne vagy negédes szentimentalizmushoz folyamodna.” – érdekes vélemény, mindenképp érett filmről vall.

Ismét az utazgatás van soron, a Megint 17 kapcsán látogassunk a Vörös Pillangóval az Indiai óceánon Kelet-Afrikába, tehát Kenya, Szomália, Tanzánia és Uganda térségébe. Itt annyit tudunk kiszedni a helyiekből összesen, hogy egy hét híján három hónapja megy a film és összesen eddig 25,223 dollárt termet.

Ismerkedjünk meg egy újabb sajátos hangvételű kritikával, ez alkalommal egy igazán nagynevű lap, a The Washington Post kritikusától, aki messziről indít, figyeljétek csak:

Mitől működik a Dirty Dancing? Miről szól Ferris Bueller, miközben minden chicago-i a lábainál hever? Valamiért egyszer csak azt érzed, hogy olyan diadalittasan ver a szíved, mintha te is részese lennél a filmnek annak ellenére, hogy nem tudsz énekelni és táncolni és valószínűtlen, hogy életedben ilyen dicsőségben lesz részed.

Ez az, ami ugyanígy van a Bandslam esetében is, melyben a fiatalok kiéneklik a szívüket. Mégpedig furcsán intelligens módon.” – jó távolról indít, de az érkezéshez teljesen jó.

Folytatja: „Az előzetes csak ezt szuggerálja a filmről: vannak viccek, vannak lányok, van némi zene és zenekarok, meg középiskolások. Az egész úgy tűnik, mintha ordítana róla, hogy: „Kérlek, na légyszi, talán ha egy kicsit bandzsítasz, akkor azt fogod gondolni, hogy ez a következő High School Musical!” – ugyanezt mondtuk mi is, és lám szinte nincs kritika, ami nem ezen pörög.

És ez azért fontos mert ez: „Nem így van, Vanessa Hudgens jelenléte ellenére sem. És a Bandslam-nek nincs is szüksége ennek a színlelésére. A saját jogán egy erős, okos film, Todd Graff író-rendezőtől.”

Iktassunk be egy újabb utat, jöjjön az Ufós film, legyen mondjuk Törökország a tetthely, ahol 38,433 dollár hozott 53 moziban, összesen pedig két hét alatt 161,805 dollárt.

Mielőtt ellátogatnánk mai legérdekesebb országunkba, folytassuk az ismerkedést a Washington Post írásával, ami annak a példája, hogy a kritikus teljesen tisztában azzal, hogy a filmet hová is kell sorolni:

John Hughes közeli halála kapcsán részéről olyan jól kivitelezett tini-filmekre emlékezhetünk, mint a The Breakfast Club" és a "Ferris Bueller's Day Off,", az lehet csak a vigaszunk, hogy az ilyen filmek készítése folytatódik – a Bandslam-el a sorban.

Szégyentelenül édes, elgondolkodtató film, ahol az idétlen fiatalok boldogok, hogy felnőnek, a szülők pedig elégedettek lesznek, hogy részt vehetnek benne.” – nem is kell ehhez semmilyen belebeszélés, a sorok magukért beszélnek

Itt mond a Mesélő köszönetet a mesekönyv Olimpiai Bajnok atlétanőjének, aki ismét rengeteget segített a kritikák megértetésében.

Mai legérdekesebb országunk, ahová a Földközi-tengeren hajózva jutunk el, nem más, mint Spanyolország, akik a hollandokhoz hasonlóan nem hagyják magukat megtéveszteni holmi promóciós dolgokkal, majd ők eldöntik, hogy kell-e nekik, vagy sem – amennyiben: tudjuk, hogy szeptember 11-13-ig 213,550 dolcsival nyitott a Bandslam, és a spanyolok azt mondák mind akik látták, hogy ez nagyon jó, teljesen igazuk van a kritikusoknak, ezért aztán csak minimális, 18,9%-os a csökkenés a második hétvégére szeptember 18-20-ig, 125 mozi műsorán 173,170 dollár a bevétel, összesen pedig duplázódott, hiszen két hét után 453,014 dollárnál jár a film!

Melynek kapcsán a Washington Post kritikusa elárulta, melyik is szerinte a legjobb jelenet benne: A film legjobb jelenetinek egyike, mikor Will és Sa5m kimerészkednek New York City-be és beszöknek a ma már nem üzemelő CBGB-be, ahol Will egy régi Patti Smith poszternél állva tisztelettől ziháló hangon mondja: "Tudod, hányszor köpött erre a padlóra?"

Ez tényleg vicces, ha belegondolunk és megpróbáljuk magunk elé képzelni a szitut. Nézzük az összesítést: „Ahogy a film az elkerülhetetlen zenés befejezés, a Bandslam felé halad, a cselekmény helyenként tagadhatatlanul zavaros. De a forgatókönyv határozott intelligenciája és a színészek bája (Connell-t, Hudgens-t és Kudrow-t különösen öröm nézni) kapcsán eléri a fim, hogy óda legyen a fiatalok számára az élet gondtalan élvezetéről.

Hm, óda, nos legyen, ami lenni akar, csak legyen, ugyebár – és legyen most a zárás a következő mesebeli momentum, számos összesítésünk következik:

Zac Efron Megint 17 című filmjével kapcsolatban a nemzetközi számok módosulásáról kell szót ejtenünk egyrészt: 71,988,853 dollár, másrészt így az összesített bevétel is módosult, mégpedig 136,155,922 dollárra. A lényeg persze a DVD/blu-ray eladási mutatókon van, 5 hét leforgása alatt 19,803,345 dollár az ebből származó bevétel.

Az Ufók a padláson című 45 millió dolláros költségvetésű Ashley Tisdale nevével fémjelzett gyerekfilm tengerentúli bevétele 24,478,561 dollár, nemzetközi számai pedig 13,012,694 dollárt tesznek ki., így összbevétele 37,491,255 dollár.

A Bandslam című, zenével és a fiatalok felnőtté válásával foglalkozó, rendkívül ütős és a kritikailag álomszerű fogadtatásban részesülő film végső amerikai bevétele 5,210,988 dollár, nemzetközileg a számos oldal még mindig lemaradó infói szerint eleddig 4,369,329 dollár – itt még bőven van tartalék – az összesített bevétel 9,580,317 dollár.

A Nagy Közös Pont, vagyis a High School Musical 3 – Senior Year című rekorder film DVD/blu-ray eladásából származó bevétele 58,038,836 dollár.

Készítette: Aladdin, azaz Fant.
Forrás: számok; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7; The Numbers 1 2.
kritikák: View London; The Washington Post.

29 megjegyzés:

LinkLuvor írta...

Ez a mese szerintem átmenet volt a régi és az új között, legalábbis nem aludtam be:)

A mesés elem NPH-val kifejezetten tetszett, visszahozta a régi meséket.

Amúgy a kritikák ahogy eddig elnéztem minden egyes szereplőt dicsérték. Várom a filmet és az őszi szünetet:)

A Summit döntését szerintem nem kell ragozni tovább.

Amúgy mesén kívül: CSCforgatás videó. Ezt a részt már olvashattátok is, szerintem döbbenetes a kivitelezés.

(f.é.) írta...

Helló!
Milyen furi,a mese címével egy húron pendülök.:)
Jaj,de kell ez már nekem!:)
Köszönöm a mesét,és én is megyek O-da,a gondtalan szunyálás élvezetébe.:) Jó éjt!

b írta...

Köszi a mesét :) Furi, hogy ennyi jó kritika ellenére levették a moziműsorról a filmet :(

LL köszia vidit, érdekes :)

Fant írta...

Igen, összességében valóban átmenetire sikerült, örülök, hogy nem aludtál be rajta LL :)

NPH-t tervezgettem, mikor kiderült, hogy ő vezényli le az Emmy-t, aztán időközben letettem róla, az új formátum miatt, de mivel lett néhány plusz párhuzam közben, gondoltam mégis beleteszem.

A Summit-al nem foglalkozok többet, ilyen terjedelemben biztosan nem.

A film maga roppant erős anyag, történetileg és kivitelezésben is, színészileg meg különösen, én is ezt szűröm le a kritikákból. Érdekes dolog ez, nem vártam semmi hasonlót a Bandslam-től, erre könnyen kult-filmé válhat.

A videó: ez igen, jó, tetszik, adnak a dolgokra, helyes, komoly lesz. Várom azt is.

Hello f.é.! Szívesen a mesét :) Jó címet talált neki Ditta tényleg.

Az egy darab kép gondolom az időhiánynak tudható be, de így is érdekes, újítás :)

Szívesen b :) A Summit döntéséről megírtam a mesében amit gondolok, egyrészt érthetetlen, másrészt amatőrség. Ők még nem kerültek ilyen szituációba, az Alkonyat kapcsán nincsenek számos gondok, nem is lesznek, promót sem kell különösebben túlkreatívkodni, eladja magát a film, a Bandslam-nél kellett volna okosnak lenni, nem ment. Mindegy, veszett fejsze nyele, engem is dühít, de nem érdemes foglalkoznunk vele tovább.
Amerikán kívül eljárja a magáét a film, mint látjuk.

b írta...

Lehet, hogy azt gondolták, hogy ez is eladja magát?? Mindegy, hagyjuk...

Andi írta...

Köszönöm a Mesét :))

A kritikák ismét hozzák magukat és nekem az jött le igazából - annyira kötik V-t a HSM-hez, hogy tévesen ilyen erős párhuzamot kötnek a Bandslam-hoz is.

Fant írta...

Ők azt hitték, b, hogy elhintik azt a hamis képet, hogy ez egy új HSM, ez önmagában elég a sikerhez. Ez egy teljesen más jellegű film, teljesen más célkorosztálynak. Sok összetevős a dolog, szerintem az a cikk, amit még LL fordított fakultatív jellegre, az mindent tartalmaz amit lehet, benne van minden.

Így van Andi, és egyrészt rendben is van, hogy kötik V-t a HSM-hez (még), másrészt sajnos a promó erre rá is játszott pluszban, ezért is hozza minden kritika a párhuzamot - ami téves, ahogy mondod. Úgyhogy a kritikusok részéről marad a rácsodálkozás, hogy nahát, tényleg jó a lány :)
Szívesen a mesét :)

Annyit még, hogy a HSM 3 döbbenetes nyitóhétvégés rekordja most sem dőlt meg, pedig a Fame musical kiállításában az előzetes alapján igen hasonlít rá, a rottentomatoes szerint igyekeztek a HSM fő közönségének készíteni, mégis csak 10 milliót sikerült összeszednie.

Andi írta...

És gondolom majd idővel megszűnnek a kritikus HSM-es párhuzamok is, bár ők mindig tudnak mihez nyúlni.

Jó éjt!

LinkLuvor írta...

Ha esetleg valaki lemaradt az írásomról még a bevételekről, itt leszedheti.

Azért annyit még hozzátennék ehhez a felmerült Fame összehasonlításhoz, hogy ha jól tudom, az is egy Broadway musical remake-je, mint a Hajlakk, annyi különbséggel, hogy utóbbiból az alapötlet film formájában született meg. És ha már Broadway musical, nem hiszem, hogy annyira a HSM közönségét akarták elérni, de megkérdezem barátnőmet, ő vág mindent, ami színház:)

Fant írta...

Mindenképp ajánlom LL linkelt fordját, tökéletes útmutató.

LL, kicsit utánaolvastam az egyik könyvemben a Fame-nek. Annyiban hasonlít is a Hajlakkra, hogy ez is filmként létezett először, szóval tulajdonképpen nem egy Broadway-musical remake-je, hanem egy filmé.
A filmet azt olvastam, hatalmas kultusz övezte, később koncert-turné lett belőle, majd színpadi musical.

Mindenesetre ez a mostani előzetes igen színesre sikerült.

Várom kíváncsian mire juttok barátnőddel :)

A rottentomatoes finoman szólva nincs elájulva tőle.

Andi írta...

Sziasztok!

Óriási ez az előzetes :)
Hát igen, fejlődik és csiszolódik szinte minden :))
Nem baj - én rottentomatoes helyett is elájultam :))

b írta...

Hú ez az előzetes nagyon jó. Szeretem az ilyen táncikálós filmeket :) Köszi Fant!

Fant írta...

Látom bejött nektek az előzetes :)
Persze, nagyon látványos, tetszik nekem is, nekem csak az a kérdés, hogy vajon a helyenként komoly téma, hogyan került megjelenítésre, mert ma már a szórakoztatóipar buktatóit könnyű klisésen ábrázolni.
Szóval én arra leszek kíváncsi, hogy a grandiózus külsőt sikerült-e megfelelő tartalommal megtölteni.

De ha már benne vagyunk a zenés filmekben, itt egy újabb előzetes, a Nine filmé, pont akkor lesz a premiere, amikor a MAOW-nek :)

b írta...

Egy kis bulvár megint. Érdekel a véleményetek :D

Andi írta...

Ez a másik előzetes is fergeteges :))

LinkLuvor írta...

Akkor így került színpadra, de hogy akkor hogy kerül a Nroadway Fesztiválra, nem tudom. Bocsi a kavarásért, megkérdezem holnap.

Ha más nem, a zenei számok és a táncok nagyon jók benne, aztán elképzelhető, hogy a többi része tele van mindenféle modern világ szülte klisével, meg ahogy olvastam, sehol sincs az eredetihez képest, ebben nem hasonlít a Hajlakkhoz. De az előzetes mindenképp jól sikerült szerintem a visszajelzésekhez képest, az erősségekre fektettek hangsúlyt.

Flóra*, meghallgattam a Demi albumot!

Kezdem a számomra jó részekkel, mondjuk a kedvenc számommal. Nem túl meglepő módon a címadó dal az. Nekem rögtön Katy Perry jutott róla eszembe, a Waking Up In Vegas-ra nagyon hasonlít Demi hanglejtése ebben a dalban, figyeld meg. A videó is jól sikerült hozzá, tükrözi az érzelmeket, valósághű.
Alapvetően az album stílusáról nekem, ahogy említettem, Katy Perry (csak a hanglejtés miatt) és Kelly Clarkson (a témák és a hangzás hasonló) jut eszembe, persze fiatalabb kiadásban, és benne van Demi egyénisége is. Ami még nagyon pozitív, hogy úgy tűnik, Demi megtalálta a hozzá legközelebb álló stílust, és abban láthatóan fejlődik, egyre jobbak a dalai.

Ami számomra annyira nem volt pozitív, hogy szerintem kicsit egysíkú volt az album, szinte minden dalnak ugyanaz volt az üteme, és a téma is hasonló volt. Ezen kívül Demi hangterjedelme szerintem Vanessáénak a közelében sincs, ebből a szempontból ő tehetségesebb, de valóban Demi adottságai lettek jobban kihasználva.

Fant írta...

Hm, nos ezt én sem tudom LL, úgyhogy kíváncsian várom a holnapi fejleményeket.
Amit a könyvemből tudok, az csak annyi, hogy Miami-ban volt a színpadi bemutató '88-ban, majd Stocholm következett, az igazi nagy világpremier csak '95-ben volt a West End-en.
Kavarás - ugyanmár, dehogy!

Feltétlen egyetértek abban, hogy az előzetes a film legnagyobb erősségére fektette a hangsúlyt. Na majd ha adják a magyar mozik, megnézem milyen lett tartalmilag.

A bulvár b: nos, én fenntartással kezelem az ilyesmit, majd ha lesz bizonyíték is, nem csak állítólagos cikk, állítólagos nyilatkozattal, na majd akkor elhiszem. Alapvetően pedig nyilván rájuk tartozik az egész, annyira engem nem kifejezetten foglalkoztat :) Az tuti, hogy a filmeknek jó kis plusz hírverés. Majd elválik mi igaz belőle, vannak azért nagy mesemondók az újságok között, mint tudjuk.

Valóban Andi, a Nine is rendkívül látványosnak tűnik, ráadásul tele világsztárral, biztosan nagyot robban majd.

b írta...

Fant egyáltalán írtak ilyesmiket pl a jjj-n?

Fant írta...

Nem b, ellenben olyan képek vannak V-ről, hogy á :)) Dittának rengeteg dolga lesz, ha egyenesbe jön :)

Na, komolyra fordítva: annyit említenek meg csak, egyetlen sorban, szigorúan kérdőjellel a végén, hogy Megerősítve? És linkelnek egy oldalt, ahol szintén bizonytalanul írják, ugyanazt tartalmilag, mint amit te linkeltél.
Úgyhogy nem ténykérdés ez még, csak a magyarok máris ferdítenek, szokás szerint.

b írta...

Aha. Gyanítottam :)
Hol vannak azok a képek?

;o) írta...

Sikerült nekem is kicsit beleolvasni az aktuális hírekbe.
Fant, azt hiszem ez lassan nem mese lesz, ami ugye jól tudjuk, hogy szájról-szájra terjed, hanem a Te lelki világodat fogja tükrözni egy az egyben. Ami nem baj, csak vigyázz a balanszra.

Egyébként Brooke Shields jutott eszembe és a Kék Laguna c film. A büdös életben nem fogják másról emlegetni, pedig voltak még említésre méltó filmjei, bár igaz, hogy a Laguna a kor fiataljainak (1980-as évek eleje) Angi Verája volt. Szegény ott le is ragadt a köztudatban; az, akkor, akkora siker volt.
Mi pedig csak bízhatunk benne, hogy a mi párosunknak sikerül kitörnie ebből a skatulyából.

Minennek ellenére még minig van miért olvasni ezeket a vasárnapi történeteket és ez azt jelenti, hogy YO!

Fant írta...

A JJJ-n és a JJ-n is :) Ma már nem linkelem be, hátha holnap megkapjuk hivatalosba, de ha holnap is pangás lesz, akkor belinkelem majd :)

Fant írta...

Hello ;o)! Persze jogos amit a meséről mondasz, de szerintem volt már jóval gázosabb is ilyen szempontból, ráadásul most kivételes helyzet is volt, szóval :) A Summit-al nem foglalkozom többet a mesében, most aktuális volt beleírni, de ennyi - a mesésebb rész pedig volt régebben hangsúlyosabb is ugyebár.
Mindenképp köszi az észrevételt, és ügyelek azért.

Skatulya: hát figyelj, ha egy filmet úgy promóznak, mintha HSM lenne, pedig nagyon nem az, akkor nehéz úgy kitörni. De tudjuk, hogy jó úton járnak, nagyon komoly és abszolút elvágó filmekkel, szóval persze idő minden, de meglesz az.

Örülök, hogy összességében jó :) Remélem is, hogy van miért olvasni, kritikából azért mindig készülök érdekessel és újdonsággal :)

b írta...

A Neutrogena-ra gondolsz? Azt láttam, és igazad van :D

Fant írta...

Arra bizony :) Nameg a repülőteresre is :)

LinkLuvor írta...

Megkérdeztem barátnőmet, szerinte nem volt Broadwayn az előadás, de ennek a magyar Broadway Fesztiválhoz nincs köze, a magyar Broadway az Oktogonnál van:) Mindegy, "történelmileg" vannak közös elemei a Hajlakkal.

Szerintem simán felhúzhatta volna a filmet, ha beszerveznek pár nagy nevet, akiknek a játéka eltereli a figyelmet a film hibáiról, de egyelőre nem láttam a filmet, nem ítélek előre.

Bulvár: szerintem hírverés, mintha nem lenne így is hatalmas sikere a Twilightnak. Amúgy Kristen és Rob szerintem annyira nem is illenek egymáshoz, de ebbe inkább ne menjünk bele. Kismillió pletykát olvastam már, hogy ennek meg ennek az újságnak elmondják, milyen kapcsolat van köztük, ehhez képest sehol semmi. A "csókolózós" képek meg miniatűrök és homályosak, egyszerűen csak beszélgetnek rajtuk, pont azon a KoL koncerten.

Fant írta...

Szóval nem volt Broadway verzió belőle. Ez nagyon érdekes egyébként, nem is gondoltam volna.
Broadway fesztivál: abban nincs ilyen koncepció, a névvel eladnak olyasmit is, amit ott nem játszottak, de jól hangzik és ez csalogató, tudod, hogy megy :)

A filmet megnézem majd ha adják a mozik, egyelőre nincs infó magyar premierről, ami mondjuk azért fura.

A bulvár: így van, ahogy mondtam, ha lesz hitelt érdemlő bizonyíték, akkor elhiszem, ez a mostani híresztelés még csak mese.
A vicces tényleg az, hogy a Twilight nem szorul semmi hasonló hírverésre.

flóra* írta...

oké, köszi LL. egyébként nekem kb. 2x-3x kellett meghallgatnom az albumot, mert nekem is egyhangúnak tűnt. de ma már számomra legalábbis nem az. :)

LinkLuvor írta...

Igen, hozzáteszem, hogy a legtöbb számot egyszer hallgattam meg, ami megtetszett, és többször meg akartam hallgatni, azt többször:) De nem akartam hetekig várni a kritikával.