2. Banán-díj Díjátadó Gála

Az Óév, s hogy még pontosabbak legyünk, az évtized utolsó napjaiban illik az ember fiának/lányának és az online barátoknak kirúgni a hámból. Nos, az itt hétről-hétre egybegyűlő társaságnak nincs választása: a Vörös-Varázs Utazási Iroda mindenkit visszavonhatatlanul befizet egy évbúcsúztató fergeteges nagy kalandra - amiben ugyan nincs túl nagy szerepe az utazásnak, de az öveket ajánlott bekapcsolni!

Hiszen lesz minden, amit szíved akar: banán, egymás hegyén-hátán sok tuti pasi (na és persze egy páratlan Szépség is), pörgő ritmusok, amiket lehetetlen megállni, követhetetlen szövegek, megbűvölt természet és finom, torkokat nedvesen tartó nedűk... de valamiból nem lehet előzetest adni: a petárdák csak a végén durrannak igazán! Úgyhogy kezdjen mindenki lazulni, mert erre az őrültségre képtelenség felkészülni..!

Annyit komolykodtunk évközben, hogy a „Csak lazán!” felkiáltással élve (co. by F.É.) elutazunk mind Dél-Afrikába, ami egy szimpatikus hely, majd később kiderül miért, pont alkalmas hely a II. Banán-díj Díjátadó Gála lebonyolítására. A gála éves mesekönyvbeli lazulásunk csúcspontja, így aztán nem lehet, hogy ne a legjobb műsorvezetőket hívjuk meg házigazdának – mivel ketten is pályáznak a címre, így aztán a Szellemmel elraboltatjuk a forgatásról NPH-t, otthonából pedig Hugh Jackman-t, két szempillantás alatt itt vannak velünk, a teleportálás tökéletesen sikerült, olyannyira, hogy útközben már meg is tudták mi lesz a feladatuk. Egy egyedülálló műsorral készülnek emelni a rendezvény fényét és nívóját, lesz minden, ahogy mondják, hiszen nagymesterei annak, hogyan lehet viszonylag unalmas dolgokat dalba fűzni, ezáltal elkápráztatni mindenkit.

A rablások sorozata korántsem ért véget. És, hogy miért pont rablás, miért nem jó a hagyományos, meghívós módszer? Nos, az olyan körülményes, így az egyszerűbb, s ha már téren és időn kívül vagyunk, akkor nem is számít semmi sem.

Elkezdjük az előkészületeket, feláll a színpad, az Oscar-gálára hajazó nézőtér is elkészül, miközben a Fuvolás Lány páholyból figyeli az egész eseményt, hogy majd véleményt mondhasson ha minden elkészül, évente egyszer bele kell férjen neki is. Minden elkészült, ám eltűntek a műsorvezetők. A hölgy utasok legnagyobb aggodalmára persze. De nem tétlenek, mint kiderül, szervezkednek a Szellemmel, ötletük van, mégpedig az, hogy tegyünk jót a dél-afrikaiakkal, varázsoljon a Szellem egy kiadós havazást - olyat, ami minden természeti törvényt meghazudtol, amiben nem fázunk.

Így a helyiek rendkívüli módon boldogak, életükben csak tv-ben láttak havat, úgyhogy kezdik kiemelt figyelemmel kísérni a színpadot, a nézőteret és a két házigazdát. A show majd két részből áll, egy hivatalosból, és egy kötelező körök utáni nagy buliból – hogy melyiket melyik jelenlévő meséli most, azt logikusan ki tudja következtetni minden, a fonalat lassacskán elveszítő roppant lojális utas.

Kezdődik a show! De hová tűnt ismét a két ceremóniamester? Nos, a nézőtéren a Fuvolás Lány mellett helyet foglaló leglazább utasunknál tűnnek fel, és Jackman felviszi őt a színpadra, ahogy az Oscar-on láttuk – na persze annyi különbséggel, hogy nem kell őt biztatni, megy örömest, és előadásban méltó partnere lesz a két színésznek. Egy hatalmas csá-val köszönti az egybegyűlteket, és lazán, néhány mondatban megnyitja a II. Banán-díj gálát, ami az ő kezdeményezése, alternatív díj, amolyan a világ szerintünk típusú dolog ugyebár.

Szóval: énekes monológjával NPH veszi át a showt, és rímbe foglalva dalolja, hogy egy különleges kritikát szeretne bemutatni, bő két évvel ezelőtti, mégis érdekes ismernünk, hiszen tudjuk, Christian McKay már játszotta Orson Welles-t, mégpedig a Broadway-n, a Rózsabimbó: Orson Welles életei című egyszemélyes előadásban. Nem kisebb lap, mint a The New York Times kritikusa is megtekintette az előadást, NPH előtt egy korrekt lepedőnyi méretű újság, akkora, hogy a másik végét Jackman tartja – végül egymás mondatait kiegészítve közlik velünk dalban, mit is ír a szerző. Aszongya, hogy:

„Amikor Christian McKay megjelenik a színpadon a Rózsabimbó: Orson Welles életei-ben, az embernek az jut eszébe, hogy vajon tovább tartott-e a meghallgatás, mint meginni egy pohár jeges vizet egy forró napon” – vélhetően addig sem tartott, mint a szintén jelenlévő Zac-nek Richard szerepének elnyerése a MAOW-ben.

„Amivel a természet nem ajándékozta meg Welles szellemisége és megjelenése terén, azt tökéletesen játssza el. Az arc, az incselkedő szemek és az öblös bariton. Mr. McKay tetőtől talpig Welles, úgy hangsúlyozva minden szót, mintha ezen függene a helyes előadásmód jövője.”

„Itt nincsenek határok. Mr. McKay teljes hassal veti bele magát a darabba (vagy egy jó hasonmásával), maximálisan próbára téve a nadrágjának gombját.”

„A Rózsabimbó egy egyszemélyes darab, amit Mark Jenkins írt, a Brits Off Broadway fesztivál része az 59E59 Theaters-ben, és a lehető legkisebb helyen állították színpadra. Mr. McKay talán jobbat érdemelt. A jelenléte egyszerűen túl nagynak tűnik hozzá, mintha egy medve táncolna egy hálófülkében.”

Van olyan Mesélő, aki a medvéket érzi közel magához, van olyan, aki az alvást, de a lényeg az, hogy érdekes meglátás a kritikustól, ezt konstatálhatjuk.

„De ugyanakkor az egész Welles-legenda egyszerűen túl sok egy ilyen előadáshoz. Jerkins életrajzi összefoglalóként közelíti meg a darabot, úgy mesélve el Welles életét, mintha egy xilofonon játszana, a legmagasabbtól a legmélyebb hangok felé haladva.”

„Nagyon sokáig sehol nem áll meg, át Welles romos kapcsolatán Rita Hayworth-szel („1943 szeptemberében házasodtunk össze – Szépségnek és Észnek hívnak minket. 1944-ben gyerekünk születik, Rebecca, ’45-ben elválunk…”) Ez kicsit olyan, mintha Donald és Ivana Trump-ról beszélnénk, mint két hű lélekről, akik szerettek és veszítettek.”

„A hatalmas sikerek és hangos szenvedések Welles életében – a gyerekkori zsenialitás, az egyedülálló Shakespeare-feldolgozások, a viszály William Randolph Hearst-tel, az Aranypolgáron át, Az Ambersonok ragyogásán keresztül, a Paul Masson-féle boros évekig – ezek túlságosan ismertek ahhoz, hogy így kezeljék őket. Úgy tűnik, hogy amit Mr. Jenkins tényleg szeretett volna, az egy regény.”

Eddig a kritika, a hangulatfelelősök bíznak benne, hogy érdekesnek találta mindenki.

A regényt, amit a The New York Times munkatársa emleget, végül Robert Kaplow írta meg, a címe Me and Orson Welles, és Richard Linklater vitte vászonra, a december 18-20-i hétvégén 134 moziban 156,420 dollárt hozó fim címszereplője az újdonsült Banán-díjas Christian McKay!

A díjat átadja az olimpikon magasugrónő, akinek a fenti kritika fordítása az első betűtől az utolsó pontig köszönhető.

És ha már ott van, be is mondja idei második díjazottunkat, aki természetesen a Mr., aki bizonyított a komolykodó kritikusoknak a MAOW-ben nyújtott teljesítményével – nos a díjat miközben átadja LL annyit mond Z-nek, célozva arra, hogy picit megelőlegezett a bizalom, hogy bízik benne, majd rákacsint.

Tagadhatatlan, hogy nyár közepén sötét fellegeket kíséreltek meg a Szépség feje fölé gyűjteni sokan a médiában – külön díj jár annak a nem fan-site lapnak, aki nem foglalkozott az egésszel és feltétlen támogatásának rengetegszer hangot adott, a legkorrektebb reklámot csapta a jelenleg 6,705,148 dolláros nemzetközi bevételnél járó Bandslam-nek; a Banán-díj idei harmadik nyertese a Just Jared és a Just Jared Junior szerkesztősége! A díjat a blog nevében a mi mesekönyvünk Szerkesztője adja át.

Ha már ott van, le sem kell lépnie a színpadról, hiszen ő lesz idei következő díjazottunk, bár kevesebb termett az idén bejegyzésből jóval, de mikor a csendek után megszólalt, bizonyította, hogy akárhogy is van, még mindig ő a legjobb a műfajban.

A végére hagytuk a lényeget, szubjektív lényeg persze, de a Mesélő bízik benne, hogy ennyit elnéznek neki az utasok. A díj azért jár, mert bizonyította a kritikusoknak és a cinikusoknak, hogy tehetségével mindenre képes, az idén ámulatba ejtette a kritikusokat szokatlan szerepének kiváló megformálásával: a Banán-díjat kapja – a Kétlábonjáró Szépség!


A Szépség is díjátadó lesz: színpadra szólítja Dél-Afrika képviselőit, és amiért a Bandslam-nek a december 04-06-i hétvégén nyitányként 58 moziban 54,603 dollárt termeltek, majd a második hétvégén 59 moziban 37,637 dollárjával csupán elenyésző 31,1%-os csökkenést prezentáltak, így két után 142,341 dollárnyi összeget hoztak össze – ezért Dél-Afrika is Babán-díjasnak vallhatja magát.

Miután minden díj átadásra kerül, felhangzik a Black Eyed Peas I Gotta Feeling című száma – természetesen a díjátadó napján élőzene szórakoztatja a vendégeket. A Szellem mindenkire alkalomhoz illő ruhát varázsol, és ezzel ott helyben megkezdődik a hajnalig tartó afterparty. Mivel a közelmúltban kiderült, hogy ebben is tehetséges, a szervezést természetesen Z-nek köszönhetik az olvasók, a sztárvendégek és a Szépség.

Az emlegetett azonban nem sokáig háríthatja az olvasók köszönő szavait, ugyanis Vanessának nyoma veszik, így nem sokkal később már mindenki őt keresi. Végül a mesekönyv fuvolás Szerkesztője bukkan rá egy sötét sarokban, nem túl meglepő módon a Mesélő társaságában.

Utóbbi váltig állítja, hogy csak egy számot szeretett volna megtudni tőle, de ez nem adott magyarázatot a kezében lévő alkoholos koktélja, amelyből már hiányzik is valamennyi, ráadásul V túlságosan is vidám. Miután LL kárörvendően megjegyzi, hogy „Sehogy se jössz már jól ki ebből”, a Szépség dühös kedvese is a helyszínre érkezik. Tudnivaló, hogy nem szokása a káromkodás, ezért így szól az egyre zavartabb Mesélőhöz: „Mondok én neked számot! 759,235 dollár! De ha Vanessát kérdezed arról, hogy mihez kapcsolódik, tényleg véged!” Végül F. É. menti meg a helyzetet azzal, hogy megkéri a Szellemet, hogy varázsoljon egy ingyen banánt mindenkinek. A buli végül zökkenőmentesen folytatódhat, leszámítva, hogy a Mesélő kénytelen volt várni egy keveset, míg a Szépséggel táncolhat.

Mikor az együttes a Party All the Time című számba kezd bele, már mindenki maximálisan elsajátította a lazulás művészetét. Z és a Szépség végigtáncolták az éjszakát, majd közkívánatra eléneklik a színpadon a Hajlakkból ismert You Can’t Stop the Beat-et. Miután néhány ember – köztük a Fuvolás Lány, aki természetesen nem ivott alkoholt – kivételével mindenki kómásan hever a földön, az amcsi Aladdin és Jázmin eléneklik a „Gyere most, mese szól…” kezdetű főcímdalt angolul, amit Szerkesztőnk fuvolán kísér, előbukkant a Szellem egy megnagyobbított repülő szőnyeg társaságában, amelyre az ájult utasokat felsegíti.

Ez alkalommal kivételesen Z és V is velünk tartanak az Egyesült Államok határáig, itt Zac a bungee-jumingot, Vanessa az ejtőernyőzést választja a távozáshoz. (A Mesélő a kelleténél kicsivel lelkesebben ajánlja fel, hogy segít felszerelni a köteleket, erre az utasok egyöntetű nemtetszése a válasz). Vigasz gyanánt a Szépség félúton a szőnyeg és a föld között visszakiáltja a Bandslam összbevételét: 11,916,136 dollár, és Boldog Új Évet kíván az utasoknak. Mi pedig folytatjuk utunkat kis hazánk felé, hiszen holnapra ki kell pihennünk magunkat az újabb ünneplésre…

Ezzel a mesekönyv szerkesztői is búcsúznak olvasóiktól erre az évtizedre. Boldog Új Évet Kívánunk minden Olvasónknak, kövessetek minket jövőre is! De a lezárás túlságosan klisészerű lenne, ha azt mondanánk, hogy most itt a vége, fuss el véle, ezért nincs is még vége a mesének, el lehet tenni a kispárnákat.

A szőnyeggel épp az Alföld fölé ereszkedünk, mikor azok, akik eddig nem aludtak, álmosak lesznek, és akik eddig nem fáztak, egyre inkább fáznak – egyszóval LL a fagyhalál szélére kerül, amikor váratlanul megszólal a telefonja. Az egyik amcsi ismerőse közli vele, hogy hajnalban két repülő alakot látott, az egyik egy kötéllel a lábán, a másik pedig kétségbeesetten rángatott egy kötelet, és mindketten vészesen közeledtek a föld felé. (Az alakok nagyon hasonlítottak Z-re és V-re, a felvételek alapján biztosra vehetjük, hogy ők lehettek azok.)

A Fuvolás Lány kétségbeesetten próbálja előhívni a Szellemet, hátha ő tud valamit, de leszállás közben a csodalámpa nyílása befagyott, és semmilyen hang nem hatol át rajta. Végül a Mesélőnek támad egy ötlete, amit majd jövőre oszt csak meg velünk, egyrészt, mert mindenkit lefoglalnak a semmiből előtűnő takarók, másrészt pedig már minden olvasó szívesen elővenné a sajátját.

Kívánjunk tehát jó éjszakát Mindenkinek, találkozzunk jövőre ugyanitt!

Összehozta: LinkLuvor, Fant és Ditta. És TI!
Forrás: számok; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5.
kritika; The New York Times.