2009. dec. 29.

CityWalk Vanessa

Bár én még mindig ünneplem a karácsonyt, azért azt mondhatom, hogy remélem mindenkinek remekül teltek el az elmúlt ünnepnapok. Most gyorsan, miután végrehajtottam egy bámulatosan kifundált szökést a konyhából - azaz rátukmáltam a rám bízott feladatokat édestestvéremre -, idelopakodtam, hogy sikerüljön még idejében továbbadni az ez évi híreket. :)

9 nappal ezelőtt (...) december 20. napján, aranyvasárnap délután fél 2-től fél 4-ig Vanessa Hudgens a Universal CityWalk Skecher üzletben osztott autogramot 300 szerencsés rajongónak és vásárlónak. A rendezvény alatt, ami valójában két éves szerződésüket zárta le a Marc Ecko lábbelikkel, a 21 éves ifjú hölgy Ecko Red-es ünnepi képeit és a megvásárolt Red by Marc Ecko cipőket dedikálta.

Őszintén szólva, nem tudom teljesen biztosra mondani, hogy innentől vége lenne V és az Ecko kapcsolatának, de az igazat megvallva, bízok benne, hogy minden termékükre érvényes megállapodásuk lejárata. Úgy gondolom, hogy már régóta nem illik hozzá ez a márka képviselése, mert bár valóban fiatalos, lendületes és természetes, valami többre, nagyobbra hivatott a szépséges színésznő akár ebben a reklám bizniszben is. Vélemények? :)

A képeket ITT tudjátok megnézegetni!

Forrás: StockHouse.

2 megjegyzés:

LL írta...

Szerintem az Ecko és Vanessa stílusának kapcsolata elég kétoldalú, úgy értem, néhány képen vannak olyan elemek, amik V igazi stílusát tükrözik, de alapvetően nem igazán látjuk őt tornacipőben az utcán, meg ki is nőtte ezt az irányzatot - bár szerintem igazából sosem követte. Így, hogy pont betöltötte a 21-et, kíváncsian várom, milyen céghez szerződik, mert nem hiszem, hogy nem csapnak le rá rövid időn belül :D Szóval alapvetően én is úgy vagyok vele, hogy pont jól jött ki, hogy vége az Ecko korszaknak, bár azok a fotósorozatok hiányozni fognak, de bízom benne, hogy még jobbakat kapunk helyettük :))

Fant írta...

Kicsit le vagyok maradva hozzászólások terén, ideje pótolni :)

Szóval, először is én nem igazán értek a divattal kapcsolatos dolgokhoz ugyebár, szóval részben teljesen külső szemlélőként nézem ezt. Alapvetően én is úgy gondolom, mint LL, hogy a fotósorozatok oldaláról hiányozni fog az együttműködés, viszont ideje továbblépni. Szinte biztos vagyok benne, hogy V és a csapata már tudják melyik márka lesz a következő - mert, hogy lesz következő az 100% szerintem is :)
Szóval az Eckot átadhatja jelképesen egy fiatalabb képviselőnek, jöjjön valami igazán nagy durranás ezen a téren is. Mostmár nagykorú hivatalosan is, jöhet egy igazi nagy világmárka :)