2009. dec. 16.

Otthon vannak az Angyalok

Betegszabadságom első napjai után, melyeket az ágyamban töltöttem, szeretnék egy kicsit komótosan ugyan, de belevágni a munkába itt a blog fedélzetén, hiszen Zanessa-őrület van, amióta a páratlan páros visszatért otthonába, az Angyalok városába.

A vasárnapi mese ismét megelőlegezte a konkrét hírüladást: 2009. december 11-én, péntek este érkezett be Zac Efron és másik fele, Vanessa Hudgens gépe Vancouverből a Los Angeles-i LAX reptérre, ahol elképesztően aranyos képek készültek a ZV-hiányban szenvedő lesifotósok jóvoltából.


Úgy tűnik nem fáradtak ki nagyon a repülésben, sőt, késő este még egy edzőtermet kerestek fel, ahol le tudták vezetni felesleges energiájukat, és legalább edzésben tudtak maradni a nagy estére, amire már bizonyosan mindenki régóta készül. ;) A téli időjárás LA-ben egyébként a fotók alapján esőt jelent, úgyhogy a feketébe öltözött pár mindkét része fölkapta magára a kapucnit, ahogy kisiettek az utcára egymás oldalán.

Gondolom Vanessáék a szombatot választották regenerálódás napnak, és így legközelebb csak vasárnap délután bukkantak fel, miután az Ammo Cafe-ban ebédeltek együtt néhány barát társaságában, akik nevei között ott volt az egyre ismerősebbül csengő Emily Browning és Carla Gugino is. Bizony, Vancouverből a barátok is megmaradtak, és a Baby Doll-t, ill. a Mrs. Schulz-ot alakító színésznők Hollywoodban is összetartanak. Édesek, nem?

Ezt a híres pereputtyot nem csak a fotósok, hanem az amerikai ELLE magazin kreatív igazgatója
Joe Zee is kiszúrta az étteremben, és jó szokás szerint azonnal beszámolt róla a Twitteren.

Ebéd az Ammo-ban. Zac Efron és Vanessa Hudgens csak néhány asztallal vannak arrébb és szerintem én jobban kuncogok, mint a szomszédos asztalnál ülő 5-8 évesforma 4 kisgyerek.” :)

Ebéd után Zac és Nessa egy másik barátjuk házánál is megállt délután, ahol a kép tanúsága szerint Vanessa talán valami ajándékfélét kapott egy Planet Blue szatyorba rejtve. Az utóbbi idők elmaradhatatlan "hand in hand"-je itt is megvolt. :))

Folyt.köv. december 14-gyel! :)

Forrás: Just Jared; Celebrity Gossip.

10 megjegyzés:

Fant írta...

Gyógyulást kívánok, Ditta!

Ezt a bejegyzést aztán csillagos ötösre összepakoltad, szóhoz sem jutok, köszi érte! :)

De, édesek, megjegyzem Emily Browning igazán alacsony lehet, ahogy V mellett elnézem :)

Joe Zee reakciója pedig jellemző hatás :)) Feltételezem, neki is elvonási tünetei voltak :))

A mesebeli közlés, csak apró jelzés, ezt nem pótolhatja, nem is akarja, nem is tudná :)

Névtelen írta...

Felröppentek megint a külföldi oldalakon olyan híresztelések, hogy Zac szakítani szeretett volna Vanessával. Mit szóltok hozzá? Különben szerintem ahogy elnéztem ezek ugyanazok a hírek, amelyeket már régebben is gyakran láttunk, és most megint valaki elkezdte terjesztgetni. Gondoljátok, hogy szakítani akart mikor szerelmesebbnél szerelmesebb képek jönnek, végre fogják egymás kezét bárhol is vannak, szinte el sem engedik egymást. Na és ez a szülinapi party, ez nem semmi! Én nagyon boldog vagyok, hogy megcáfolták azokat a pletykákat, miszerint már rég szakítottak, de legfőképpen nekik örülök. Látszik, hogy nagyon-nagyon szeretik egymást és szinte már nem is tudnak egymás nélkül élni. Legalábbis nekem ezt bizonyítják a naponta jövő képek. Zanessa forever!

Fant írta...

Kedves Névtelen, nyugodj meg, jók a meglátásaid. Pont az elmúlt napok eseményei a legkiválóbb cáfolatok a pletykákra. Egyébként annak is elment az esze aki ilyeneket terjeszt ha belegondolsz, mikor ennyire árulkodóak a képek, maximálisan komolyanvehetetlen.
A party-t pedig Zac szervezte szóval ez mindent elmond :)

b írta...

A mai bulvár :) Egész tűrhető :)))
http://neon.hu/celeb/celeb-hirek/ki-lepte-meg-a-legjobban-vanessa-hudgenst/

Bocsi Fant, de nem egészen vágom az előző bejegyzésben írtakat :DD

Fant írta...

Na akkor a bulvár-verzió itt olvasható.

Tűrhetően tűrhető, csak süt belőle az irigység :)) Amúgy 100 embert V-nek nem túl nehéz összehozni, meg aztán nyilván senki sem egyedül jön, valakit mindenki visz magával, így meg végképp nem nagy szám a száz. Ráadásul tényleg láttuk, hogy ahány film annyi új barát, úgyhogy érthető a dolog :)

Na de majd ezzel szemben Ditta beszámolójára érdemes várnunk, aztán a bulvárosok orra alá dörgölni, hogy így kellett volna :))

b írta...

Igen, az irigység ott van :)) És a létszámmal kapcsolatban is igazad van. Akiket a vidin láttunk, senki nem jött egyedül.

Andi írta...

Na igen, a "híresztelések" csak úgy röpködnek mint a Denevérek :)) Még jó, hogy nem veszünk be mindent :)

Helyesek a képek!:))

Jó éjt!

Névtelen írta...

http://www.youtube.com/watch?v=7xrVz1ePH9g

Andi írta...

Hú Névtelen, ez aztán megint bravúros produkció Z-től :)) Köszi érte :)

Fant írta...

Lehet, hogy Zac a legközelebbi filmjében kaszkadőr mutatványokat is vállal :) Mindenesetre ez igazán ügyes volt meg kell hagyni :)

Van pár infóm: a MAOW e hét végén 134 moziban megy majd, a CSC amcsi bemutatója is megvan: 2010. június 11. Úgyhogy hirtelen két izgalmas hónapunk lesz egymás után jövőre, mivel ugye július 30-án pedig a Beastly jön.

Remélem Dittát már nem a betegség, hanem a 14-i képek taglózták le :)