2009. dec. 20.

Téli rege

Talán minden adott egy igazi téli regéhez, hideg van, hóhelyzet van, még a sivatagban is hatalmas hó esett, néhány nap már csupán és itt a Karácsony, így hát menthetetlenül elérkezett az év, sőt, az évtized utolsó előtti meséje. Egyben: az utolsó mese ez az idén, ami átlagos, az év utolsó meséje, túl azon, hogy a Mesélő tervei szerint laza lesz, nem egyedül íródik majd, aztán hogy a Mesélőnek egy avagy két fő segítsége lesz, az már csak és kizárólag egyes egyedül a Fuvolás Lányon múlik. Mindenesetre a következő mese lezárása nem lesz átlagos, ez máris garancia, ha az olimpiai éremhalmozó atlétanő könyves összefoglalóira gondolunk.

Na de még ma: a Mesélő meghív mindenkit egy karácsonyi útra, karácsonyos dallal, új közlekedési eszközzel, némi vidámsággal, sok-sok számmal, Bandslam kritikával, DVD/blu-ray eladási adatokkal és mindennel ami még jön majd menet közben.

A Szellem is ünnepi hangulatában van, mert megesik a szíve a betegeskedő Szerkesztőn és magától előjön a lakából, no persze Santa Girl ígéretet tesz neki, hogy megajándékozza még ma egy dallal.

Na igen, de ekkora hóban vétek lenne szőnyeggel utazni, hajóval egyelőre szintén kár, szóval egyetlen alternatív megoldás marad, ami pedig nem más mint a szánkó – valami jó nagy, ahová a mesekönyv mind a harminc regisztrált rajongója felfér, hm, ez már nem is szánkó, hanem szán lesz persze. Ezt a szánt pedig el kell dönteni, hogy ki húzza, a Mesélő is morfondírozik a kérdésen – kiderül, hogy csak egyedül morfondírozik, a többieknek világos, hogy ő lesz, aki húzza a szánt. Úgyhogy ha mindenki beszállt, akkor szánkózzunk el Amerikáig.

Persze Washingtonban szintén óriási a hó, úgyhogy az utasok kedvükre kihavazhatják magukat, előszeretettel is dobálják hógolyóval a Mesélőt, ha túl lassú.

Mikor megérkezünk LA-be, a Szépség és a Mr. már várnak ránk és elmondják, hogy az immáron felnőtt korú V a Winter Wonderland című dallal készült, mégpedig egy olyan változatban, amikor fuvola kíséri. Az együttműködés kapcsán alakult összhatás fergeteges, fel is vesszük Santa Girl következő lemezére. Vagy kiadunk egy kislemezt ez még képlékeny igazából.

Térjünk rá a számokra, hogy még unalmasabb legyen: nagyon érdekes dolog történt a számos oldalakkal a héten, elvileg frissültek bőven.

De két eshetőség van, mert ez ezért gyanús: az első, hogy valóban most frissítettek, tekintettel a közeli ünnepekre; a második, hogy már egy csomó ideje ezek a számok állnak az oldalakon, csak a Mesélő túl bamba volt és elment mellettük észrevétlenül.

Nézd, én egyértelműen a második verzió felé hajlok, sőt, biztos is, hogy ez történt.’ – mondja a megoldást a magasugró, nos igaza is lehet könnyen.

Ami tuti, hogy a Megint 17 DVD/blu-ray eladási mutatói kapcsán új számaink vannak, egészen pontosan november 29-el bezárólag. Mióta nem néztük ezeket az adatokat eladásra került 132,817 darab lemez, és bevételként jelentkezett 1,424,390 dollár – mindez pedig azt eredményezte, hogy augusztus 11. óta immár 1,317,076 példányt adtak el a hazavihető Zac-ből.

Azonban nem csupán a visszafiatalodós meséről vannak új infók, hanem még mindig hódít a Nagy Közösségépítő Film, azaz a HSM 3 DVD/blu-ray változata! Mióta ezt legutóbb böngésztük eltelt úgy másfél hónap, azóta pedig 2,928 példányt adtak el belőle, amiből származott 81,007 dollárnyi bevétel – február 17. óta eladtak összesen 3,243,233 példányt a 2000-es évek első évtizedének legnagyobb hatású zenés mozifilmjének hazavihető változatából.

Most pedig térjünk át a Me and Orson Welles című filmre, mely Zac első igazán nagy dobása a HSM szériát követően – és amely december 11-13. közt a harmadik mozis hétvégéjét teljesítette. Akkor 64 moziban vetítették, ami 59-el több, mint a második hétvége moziszáma. Így aztán jelentős, mintegy 291%-os bevételnövekedést ért el a film, ami számszakilag egészen pontosan 154,754 dollár a harmadik hétvégén.

E héten sem lustálkodtak a nézők, hétfőn 15,808 dollárnyi bevételt hoztak össze, a heti csúcs, avagy a heti jeles nap kedden volt éppen, ekkor 21,517 dollárt termelt, szerdán 18,262 dollár volt az összeg, csütörtökön pedig 16,537 dollár jött össze a 64 vállalkozó moziban.

Péntektől pedig már újabb 70 mozi tűzi műsorára a Robert Kaplow azonos című könyvéből készült filmet, így az össz moziszám 134-re nő.

Következzék egy kritika, mégpedig a Bandslam című filmről, ez alkalommal a brit digitalspy.co.uk nevű netes lap írását vesszük górcső alá – kezdjük is el:

Nézzünk szembe a tényekkel: Hollywoodban sosem volt hiány rocksztárok filmes beugrásaiból: ott volt Billy Idol a Nászok ászában, Alice Cooper a Wayne világában és Alanis Morissette a Dogmában – most pedig itt van nekünk David Bowie egy Vanessa Hudgens filmben.

Szorosan a High School Musical másik sztárjának Zac Efron Megint 17 című vígjátékának nyomában megkísérel kitörni a Disney sztereotípiákból, ebben a filmben ő egy kívülálló diák, aki beleszeret egy pancser zenekar-menedzserbe.

Oké, ez a zenekarról szóló film nem éppen a legkockázatosabb választás a karrierje szempontjából, de az utalásokkal a Ramones-től Joan Jett-ig, és egy egészséges adag punk-történelemmel ez kifejezetten távol esik az East High csillogóan tiszta ragyogásától.” – és már ki is mondta a lényeget a szerző, összességében korrekt megállapítás.

Jön a kérdés: „Szóval vajon, kiszabadulva a sablonokból, a multi-millió dolláros projekttel a háta mögött, tud-e hatni egy szál gitárra a kezében is?

Most egy egészen keveset foglalkozzunk a cselekménnyel, majd utazzunk kettőt, aztán a kritika jöjjön megszakítás nélkül, mert nagyon egyben van a közepétől.

Szóval:

A két lábon járó zenei enciklopédia Will alig hisz a szerencséjének, mikor kutyakiképző anyukája (a mesés, túlvédelmező és cinikus Lisa Kudrow) új munkát kap, ő pedig ezzel egy második lehetőséget a gimiben.”

Will elég hamar Charlotte oldalán találja magát, hogy segítsen megalapítani a saját zenekarát (I Can't Go On, I Will Go On), hogy versenyezhessen az iskola kedvencével, Charlotte ex-pasija, a színtipró Ben (Porter) által vezetett bandával.

Számos forrásunk meglepett bennünket néhány nemzetközi adattal, nyilván el akarják kerülni, hogy a Mesélő és az olimpikon ismételten felkeresse őket, ez lehet a magyarázat.

Szálljunk fel a Vörös Pillangóra és irány az Atlanti-óceánon Brazília. Most leellenőrizzük, hogy mennyire fogadták meg F.é. legutóbbi tanácsát, ami ugye az volt, hogy sokkal lazábban. Nos mikor megérkezünk, a brazilok lazának lazák, még egy fürt banánt is adnak minden utasnak – mi pedig némi havat hoztunk nekik, hiába a cserekereskedelem virágzik. Nos arról van szó, hogy az október 16-18-i hétvégéről van szó, ekkor a Bandslam 1,411 dollárt hozott 14 brazil moziban, összesen 6 hét alatt 144,436 dollár a helyi bevétel.

Hajózzunk tovább, kellemes hőmérsékletű tájakra továbbra is, a célunk a Csendes-óceánon Mexikó, ahol nos, igazán nyitva kell tartani a szemünket, ha észre akarjuk venni a bevételt, mivel az mindösszesen a 8. héten október 16-18-ig 46 kőkemény dollár, 4 moziban. Mindenesetre a kéthavi összbevétel 112,095 dollár.

Egy friss szám még van, de be kell osztanunk, most inkább folytassuk a kritikát:

Az út során (Will-nek) foglalkoznia kell sötét családi titokkal, a munkán kívül Charlotte iránt érzett valódi érzelmeivel, és a Sa5m barátságáért folytatott harccal, ami a film legfurább és valójában legkiábrándítóbb része.” – érdekes meglátás, de indok is van.

Egy olyan projekthez képest, amit főként Hudgens-szel reklámoztak, meglepően kevés az ő vásznon töltött ideje. Az egykedvű nebáncsvirág Sa5m hátterével és titkolt tehetségével kapcsolatban gyakorlatilag semmilyen magyarázatot nem kapunk, természetes báját és vígjátéki pillanatait gyakran beárnyékolja a jóval extrovertáltabb és dominánsabb Charlotte, kinek családi élete és a szerelmi szálak összekuszálódása élvez prioritást.

Tovább is van, mondjam még? Hát ez persze csak költői kérdés volt, inkább ne válaszoljatok, szóval:

Ennél is furcsább, hogy egy zenéről szóló filmben, Hudgens részvétele Will zenekarában úgy a film 90%-áig nem létezik. Időnként úgy tűnik, hogy csak azért van ott, hogy Will érzelmeit visszhangozza, ami zenei tehetségét tekintve nagy hiba.

Hasonlóan a film legfontosabb dala, David Gates Everything I Own számának reggae remixe és az édeskés ’Phil dala’ nem olyan emlékezetesek sajnos, mint néhány dal az utóbbi zenés film kínálatból.„ - azok kedvéért akik még nem látták a filmet: Phil dala a "Someone to Fall Back On" .

Persze sokszor ott van a de, most is:

Ugyanakkor Will napi levélírása David Bowie-nak sok nevetést okoz, és ez csak jobb lesz a legendás rocker csodálatos felbukkanásakor.

Kudrow is dicséretet érdemel Karen tipikus furcsa, ugyanakkor tökéletes alakításáért, az egyedülálló anya, akivel egyoldalú szerelmi viszonyt folytat a zenekar dobosa (Donowho).”

A Bandslam nem musical abban az értelemben, hogy az emberek nem fakadnak dalra az étterem közepén, de egy elég biztonságos opció Hudgens-nek, a hátterére való tekintettel, és kétségtelenül ezzel a fiatalabb rajongókra épít.

Bennünket pedig a legjobban az érdekel, hogy:

A legnagyobb felfedezés maga Hudgens, akinek vacak vásznon töltött ideje ellenére sikerül túlragyognia a többi szereplőt. Furcsa, aranyos és hitelesen vicces, bebizonyítja, hogy ugyanúgy el tudja játszani az emó-csajszit is, mint a nagy koponyát, még ha megjósolható, de mérhetetlenül élvezetes módon.

Következzen számos összesítésünk:

A Zac Efron, Christian McKay, Claire Danes trió főszereplésével készül Me and Orson Welles című film tengerentúli bevétele 23 nap után: 393,553 dollár.

A Gaelan Connel, Aly Michalka és Vanessa Hudgens főszereplésével készült Bandslam című film nemzetközi bevétele immár 6,127,410 dollár, így az összbevétele: 11,338,398 dollár.

A Megint 17 című Efron-film DVD/blu-ray eladásaiból származó bevétel: 23,242,680 dollár.

És még mindig itt van velünk a High School Musical 3 – Senior Year című Nagy Közösségépítő Film, melynek DVD/blu-ray eladásaiból származó bevétel február 17 óta: 58,250,725 dollár.

Mivel addig már mese nem készül, a Mesélő ezzel a történettel kíván minden Kedves Olvasónak előre is Békés, Boldog Karácsonyt!

Forrás: számok; The Numbers 1 2; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5.
kritika; DigitalSpy.

6 megjegyzés:

Andi írta...

Mondjad, mondjad, mondjad még :))

Mókás kis mese volt, köszönet érte :))

Részemről köszönöm és én is
Nagyon Boldog, Békés Karácsonyt Kívánok a Mesélőnek :))

Fant írta...

Szívesen, örülök, hogy tetszett :)

És köszönöm, persze Karácsonyig még felbukkanok itt természetesen majd, csak mese addig már nem lesz és így a biztos :)

b írta...

Jó kis mese volt ez is, köszi Fant :)
Tetszenek a kritikák :)

;o) írta...

Milyen érdekes....megfordult a szél? Vagy a V háttérszerepének kritikái eddig is jelen voltak csak én nem jutottam az olvasásukig?
Ugyanis, most,hogy láttam a filmet, kicsit más megvilágításba kerültek a kritikák számomra. Minden esetre jól összepakoltad ezt a történetet is.

Nekem a Bandslam nem nyújott túl sokat. Aranyos kis film, de nekem csak egy szokványos tini film. Szentségtörö leszek: A Rock Tábor-nál nem sikerült nagyobb durranásra. Nyílván embere válogatja, én el tudtam volna képzelni kicsit dübörgősebbre is. válogatja

Fant írta...

Sejtettem ;o), hogy hasonló véleményed lesz. Embere válogatja, természetesen. Mindenesetre azért én nem hasonlítanám össze a Rocktáborral, egészen más műfaj szerintem, majdhogynem azt is mondom, hogy közük nincs egymáshoz, számomra legalábbis.
Szerintem ha nagyon kritikusan nézem is, az megáll, amit a legtöbb kritika kiemel, hogy egy átlag tinifilmnél mélyebb, jobbak és életszerűbbek a karakterek.
Sa5m pedig nem hasonlít V eddigi szerepeire, Gabriella-ra végképp nem, úgyhogy ilyen szempontból jó választás volt neki.
A film maga nyilván a világot nem váltja meg, nem is célja, de határozottan jó, nekem legalábbis, nyilván teljesen szubjektív.

Ami Sa5m-et illeti: ha nagyon akarom van valami abban amit a kritikus említ, de ez mellékszerep, ezért nem feltétlen szükséges olyan mértékű kibontása.

Egyébként volt már kritika ami nem volt annyira elragadtatva, szerintem lemaradtál :) Vagy csak most érdekes igazán ugye, hogy láttad a filmet.

Mindenesetre örülök, hogy jónak találtad a történetet :)

B, szívesen :)

LL írta...

Köszi a mesét utólag is :)

Ebben most tényleg minden volt mozi, dvd és mesei elemek terén is :D

A Bandslammel kapcsolatban egyetértek ezzel a kritikával, attól, hogy V mellékszerepet játszott, ez nem vont le semmit a képességeiből, játszott olyan jól, mint Aly, ha neki nem is voltak annyira meghatározó jelenetei. Szóval szerintem a kritikák igazat mondanak, ez a film sokkal több, mint amit várt volna tőle bárki is, de azért mégis fiataloknak szól, nem kell túlértékelni sem. Szerintem a fő történethez képest nagyon jól meg lett oldva a cselekménye, a két főszereplő is alátámasztotta ezt.

De az biztos, hogy a Rocktáborral nem lehet egy napon említeni, legalábbis szerintem.

Ez nem ide tartozik, de a pestiek segítségét szeretném kérni most az egyszer: tudtok a Magyar Színházhoz közel kávézót?