2009. szept. 8.

Jens Koch fotósorozat

Egy teljesen új fotósorozat került fel a bennünket is összekötő világhálóra a napokban, melyet Jens Koch készített még az év elején, a kék szemű, kék pólójú Zachary Efron-ról.

A képek hangulatosan, a maga egyszerűségében ábrázolják Zac-et, de számomra kettő van, amibe beleszerettem: galériában a 3., illetve a 7., tehát az alábbi remek fotó! :)

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nálam egyértelműen 3, 4 és az utsó:))

Hmm... Ditta, neked két lyukasórád van ilyenkor reggel?:) Nekem miért nincs ilyenem soha?:D

Fant, a kapcsolatod Justitiával csak most esett le. De jobb később, mint soha:D

Fant írta...

Sokkal jobb :)) Én meg fél órát gondolkodtam, hogy mire is gondolsz most, de megvan :)) Különben azért sem gáz, mert általában nekem esik le később minden, lásd pl. Alkonyat és a mesék összefüggése :)

Érdekes képek, nincsenek túlvariálva, jól felépítették a kék színre a sorozatot :)

Névtelen írta...

Nekem meg a legutsó levélváltáskor beugrott. Erre mondtuk, ha nem vagy épp az éterben, utólag hiába olvasod vissza a kommenteket, úgyse érted, miről volt szó. De erre konkrétan emlékeztem.

Egyébként a hetes is jó kép, mint aki épp most mászott ki az ágyából. A feeling ismerős mindenképp.:))

Fant írta...

Nem variálták túl a fotózást, lehet, hogy valamikor a kora délelőtti órákban volt :))

Egyébként, a Bandslam kapcsán újabb nagy elismerés, szintén a Rottentomatoes-en, hogy a nyár 10 legjobb filmje közé beválasztották, a 9 helyen, hozzáteszem messze a legkisebb számokkal ugye. Az idézett kritika-töredékben pedig a világon minden benne van, kb németül érthető, vasárnap a mesében benne lesz feltétlenül :) Ami esetleg mégsem világos belőle, azzal fogok jelentkezni LL :)

Andi írta...

Sziasztok!

Nekem a 3-as a kis kedvenc:)
Csípem azt a kis huncut mosolyát
Neki :))

Fant írta...

Üdv Andi! Látom a 3. számú abszolút közönségkedvenc :) De hát a 3 ugye egy mesés szám :))

Andi írta...

Üdv Fant!
Abszolút mesés szám az a 3 :))


Jó éjt Mindenkinek!

Névtelen írta...

Ez a 9. hely szerintem így is hatalmas elismerés, ha sikerült volna eljuttatni a filmet a célközönséghez, előrébb is kerülhetett volna.

Fant, nyugodtan küldhetsz levelet, vasárnapig biztos válaszolok:)

Fant írta...

Abszolút egyetértek, óriási elismerés ez, ebből is látszik mennyire nem érdekes ilyen tekintetben melyik film mekkora számokat hoz, ha tényleg jó akkor elismerik. Egész műfaji kavalkád van ott, van ott minden, korrekt lista nagyon.

A válaszod időtartamával nincs gond sosem LL :) Ma még nem tudok a fordításra koncentrálni, holnap már inkább, de legkésőbb szombaton összeszedem magam és küldöm ami nem megy :)

Lehet ám, hogy a legutóbbihoz hasonló lesz az e heti mese is kiállításban. Egyelőre egy darab nemzetközi számunk van csak :)

Fant írta...

Nagy a csend emberek, kész van mindenki gondolom, nem baj, itt a hétvége mindjárt :)

Vannak új fejlemények a Dead@17-el kapcsolatban a képregény és a film megálmodója Josh Howard szerint. A lényeg, hogy a potenciális rendezők száma 4-re redukálódott és a következő néhány hét során fog tárgyalásokat folytatni velük. Tehát szűkül a kör, körvonalazódik a megvalósítás, persze ez még egyelőre csak egy lépés.

Emlékeztek Howard a főszerepre V-t szeretné szerződtetni, ezt korábban meg is erősítette. Persze ez mind csak terv, de a lényeg, hogy lépeget ez a projekt is szépen.

És közben a múltkori mesében sokat idézett Variety is rátalált a MAOW amcsi premier dátumára, pár extra infóval.

b írta...

Sziasztok. Végre jó a gép.
A képekre reagálva, nekem egyik sem jön be igazán :)

LL írta...

Sziasztok!

Nem, nem készültem ki - én legalábbis, egyszerűen nem volt számottevő mondanivalóm, ami miatt feltétlen írnom kellett volna.

Most viszont sikerült összevesznem a tényezőkkel egy szerencsétlen ing miatt, úgyhogy minden szálat megmozgatok az ügy megoldása érdekében. Nem akarok jelzőket használni, de a hétközbeni este 9-ig gépezés "kicsit" kiakasztó. Hétvégén meg 10-ig. Mintha nem kéne amúgy is ezerfelé figyelnem.

Fant, köszi az infókat!

A jövő hét folyamán megpróbálok összehozni egy adag CSC-t, most szólok, hogy az utána következő két, amikor a verseny is lesz, teljes káosz lesz nekem, úgyhogy ford nem várható akkor.

Fant írta...

Persze, értem én LL, nincs is ebben semmi.

A tényezők és a gépezés: nem tartom jónak, remélem sikerül kompromisszumra jutnod velük.

Várom a jövő heti CSC-t. Amúgy nekem a következő hétvége lesz nagyon zsúfolt a suli miatt, úgyhogy majd a meseanyaggal igyekeznem kell hétköznap.

Szívesen az infókat :)

Névtelen írta...

A tényezők miatt egyébként most tényleg ki vagyok akadva, de nem akarom részletezni a különböző családtagokat, úgyhogy inkább hagyjuk, majd szólok, ha el van intézve. Itt viszont nincs helye diplomáciának, bármilyen kompromisszummal nekik lesz előnyük.

A következő hétvége nekem nagyon durva lesz, tavalyi anyagból írunk töri tz-t, az is vagy 30 oldal nagy füzetben. Plusz még más dogák is lesznek, nem tudom, mit képzelnek ezek a tanárok, ehhez képest sétagalopp volt a tavalyi év.

Fant írta...

Nem nagyon értem én sem, mi ez a rengeteg dolgozat nálad, egyik évfolyam sem ennyivel nehezebb az előzőnél középsuliban, de még főiskolán sem. Ráadásul szerintem teljesen értelmetlen ennyire leterhelni benneteket év elején.
A 30 oldal meg végképp nagyon sok, túl sok, pláne halmozva.

Nekem jövő hétvégén, pénteken reggeltől este 8-ig, szombaton is 5-ig lesznek óráim, de ebből asszem le kell csípnem pár órát, mert ez is túlzás.

Akkor viszont keményen kell fellépned. Értek mindent, bízom a kedvező eredményben.

Névtelen írta...

Mondjuk év elején minden tanár igyekszik egy jegyet adni a tárgyából, aztán lenyugszik egy ideig. Viszont ezt nem szabad elrontani, ha az ember nem akar egész évben a javításon gondolkodni.

A törit tavaly év végén kellett volna megírni, de utsó órára esett volna, addig húztuk, az meg eleve esélytelen. De a bosszú nem maradt el, szeptember 2-án már be lett jelentve a pótlás.

Fant írta...

A bosszú kicsinyes volt, szerintem egész nyáron ezen agyalt a tanár.

Az év eleji jegyek okék, de ennyire év elején meg az lesz a szöveg, hogy ja hát a tavalyi anyagból írtatok.
Mindenesetre téged ez a javítás téma nem érint :)

LL írta...

Ha ezen agyalt, akkor sajnálom, hogy ilyen unalmas és egysíkú élete van. Egyébként tényleg nem lehet tz nélkül hagyni az anyagot, de túlzás ezzel kezdeni az első órát. Mindegy, elkezdek most tanulni rá, csak a végére jutok egy hét alatt...

Most kell tennem róla, hogy ne érintsen a téma később, és többet tudjak foglalkozni mondjuk fordokkal:))