A legártatlanabb kérdések

Interjú: Zac Efron, Claire Danes és Richard Linklater

Richard Linklater rendező (Rocksuli, Tökéletlen idők, Mielőtt felkel a nap…), és a főszereplők, Claire Danes és Zac Efron ebszélgetett egy kis csapat riporterrel itt Washington DC-ben az új filmjükről, a Me and Orson Welles-ről. Ez egy kitalált történet egy igazi színdarab, a Mercury Színházban készült Julius Caesar alapján 1937-ben. Wellest, akinek a tehetségét ezután ismerték fel a színházban és a rádióban, később világhírű lett, néhány évvel ezután készítette el az Aranypolgárt, már akkor briliánsnak és lehetetlennek tartották. Ebben a filmben, ami Robert Kaplow regénye alapján készült, egy középiskolás diák (a Hajlakkból és High School Musicalből ismert Efron) majdnem teljesen véletlenül kap egy kis szerepet a kaotikus produkcióban, és beleesik egy fiatal nőbe (Danes), aki ott dolgozik. Amikor találkoztunk velük, éppen a Fehér Házból jöttek.

Mi volt érdekes számodra a forgatókönyvben?
ZE: Rick-kel beszéltünk róla, ez volt a világon a legfelemelőbb dolog, szinte padlót fogtam tőle. Annak ellenére, hogy először komolyabbnak, drámaibbnak tűnik, szerintem azoknak a gyerekeknek, akik látták a High School Musicalt és a Megint 17-et, a fiatalabb közönségnek ez érdekes átmenet. Első pillantásra a 30-as évekbeli színház inkább dohosnak, unalmasnak tűnik, de a közönség rá fog jönni, hogy legalább annyira jó móka, mint a High School Musical, valóságosabb és gyakorlatiasabb. Nem csak a fantázia világában lehet jó móka a színház. Így még izgalmasabb – a léc magasabban van, és ez a valóság.

Most jöttetek vissza a Fehér Házból! Milyen volt? Ott voltak az Obama-lányok?
RL: Titokban gyanakodtam, hogy ezért hívtak meg minket, de Sasha és Malia nem játszották azt, hogy betegek. Suliban voltak – Michelle nem engedte volna. Az irányelvi tanácsadóval találkoztunk az Americans for The Arts nevében. Ők a a esti vetítés házigazdái. A művészetek oktatásáról szól.
CD: A „háborús szobában” beszélgettünk. Abban az épületben igazi dolgok vannak!
ZE: Csak egy társalgószoba – nem voltak gombok! De így is elég cool volt.
RL: George Washington ott van a falon – az a háború. Olyan, mint Hollywood – azok az emberek nagyon okosak! Akkor hogy tehetnek ilyen rossz dolgokat?

Nagyszerűen visszaadtad a könyv hangulatát. Elmondod, milyen volt múltban játszódó filmet rendezni, mert a részletek nagyon élethűek.
RL: Ez a mozi varázsa, így újjáépíthetsz egy pillanatot az időben. 1937 novemberéről van szó, ez az akkori színház, színpadkép. De a részletek mögött meg kell alkotnod a hangulatot, a légkört. Ez nem csak a történelem, hanem a műfaj is. A filmben vannak bolondos vígjáték-elemek, ha az 1930-as évek filmjeire gondolsz, csak a történelemben, megtalálod a hangulatot. Ez olyan műfaj, amiben Orson Welles soha nem játszott volna vagy készített volna benne filmet! Olyan filmbe tettük bele, amibe ő sosem egyezett volna bele egy hét móka kedvéért az életében. Egy dolog filmet készíteni olyan múltbeli dologról, amire bensőségesen emlékszel, ezt meg is csináltam. Más dolog visszamenni az időben.

Van olyan politikus, akire felnéztek?
CD: Obama a legjobb!
ZE: Abraham Lincoln!

Mikor felnőttetek, sokat beszélgettek előttetek politikáról?
CD: New York-ban nőttem fel, beszéltünk a politikáról. Érdekel, de nem követem. Nem vagyok a hírek és a politika megszállottja, mint a férjem.
RL: Mindenkit tisztelek, aki a közszolgálatra tette fel az életét. Aki tényleg a közösséget szolgálja.
CD: Próbálunk olyan filmeket készíteni, amelyek pozitívan befolyásolják az embereket. Szórakoztatni szeretnénk őket, de azt is szeretnénk, hogy együtt érezzenek, és új dolgokat értsenek meg. Izgalmas olyan emberekkel beszélni, akik ezt még inkább a gyakorlatban teszik.
RL: Izgalmas, hogy olyan elnökünk van, aki ennyire együttérző. Elolvashatod a könyveit, és láthatod, hogy mire törekszik, hogy törődik az emberekkel. Láthatod, milyen nehéz ez a munka, és hogy türelmesnek kell lenned. De mi úgy éreztük, az emberek értik ezt.

Hogy szeretnétek, hogy emlékezzenek rátok?
RL: Reméljük, tetszeni fog az embereknek, hogy kívánatosabbnak lássák a színházat. Biztos lesznek olyan gyerekek, akik túl fiatalok ehhez még, de ők majd DVD-n megnézik később. Ezek a történetek utaznak.
ZE: Orson Welles annyira megelőzte a korát, és nagyon sok kockázatot vállalt, semmitől sem félt. Szerintem nagyszerű, ha így emlékeznek valakire. Előrevitte a közvetítés, három ágát forradalmasította mielőtt betöltötte a 26-ot.
CD: Imádom ezt a Bowie-idézetet: „Nem számít, ki csinálja először, csak az számít, ki csinálja másodszor.” Az újítók felett gyakran szemet hunynak, mert az emberek csak később fogadják el az ötletüket.

Nagyon hiteles színfalak mögötti érzést kölcsönöztél a filmnek.
ZE: Színpadra állítani egy darabot és a show részének lenni, ezt nem lehet elmagyarázni vagy szavakba sűríteni. A legmagasabb magasságokat és a legmélyebb mélységeket éled meg. Úgy érzed, a világ tetején vagy. Érdekes volt abban a világban élni, újraépíteni a legfontosabb pillanatokat, főleg, hogy Orson Welles volt a rendezőnk.
RL: De Christian McKay (aki Welles-t játssza) volt a legkevésbé tapasztalt színész minden szereplő közül! Ő volt a legkeményebb karakter, de ő tette fel a legártatlanabb kérdéseket.
ZE: Még tőlem is kérdezett!
RL: De sohasem volt kétséges, hogy még ilyen kevés filmes tapasztalattal is övé volt a főszerep. Ez egy Welles-es elem. És nem utánzás, igazi előadás.

Sokat kutattatok Welles-ről és a korról?
CD: Mint sokan mások, egyetemen fedeztem fel Wellest, órán, az Aranypolgáron keresztül. Mindenképp tiszteltem őt. És Rick összeállított nekünk egy csomagot az akkori szlengből, és egy nagyszerű összeállítást a kor zenéjéből. Nem kellett sokat kutatnom. Át tudtam élni a karakterem helyzetét. De nem én voltam az előadó, inkább a Girl Friday, aki a saját drámájában játszik.
ZE: Nagyon izgalmas volt a Pinewood Studios-ban újjáépíteni 1937 New York-ját, ás úgy éreztük, mintha abban a korban élnénk. És tényleg beszéltünk arról, mennyire tisztelte volna a karakterem Fred Astaire-t.

Fordította: LinkLuvor.
Eredeti interjú: Beliefnet.