2010. nov. 14.

Lakoma a szemnek

Tavaly év vége felé úgy történt, hogy egy csapat újságíró kereshette fel a Warner Bros. stúdió jövőre megjelenő filmjének forgatását. A címe Sucker Punch, rendezője Zack Snyder.

A szerencsések között ott volt a JoBlo internetes portál képviselete is, akiknek szintén kijutott az olyan jókból, mint a stáb meginterjúvolása, vagy a felvételek rögzítéseinek végigkövetése, de egy nagyon meglepő dologgal is szembesülhettek. Konkrétan: a film végződésével. Hogy ez belőlük mégis milyen reakciót váltott ki, az többé kevésbé kiderül, ha tovább olvastok!

A főszereplőt, Babydollt megformáló Emily Browning váltott velük néhány szót a jelenetek felvétele között, és elárulta, hogy rengeteget edzett a szerepre. Aztán már ment is a csatamezőre egy falatnyi jelmezbe bújva, és a levegő hamarosan megtelt óriási porfelhőkkel, amelynek származékait még hetekig hordozták a látogatók hajkoronájukban. :)

De nem csak a főhősnőt alakító színésznővel sikerült beszélgetniük, hanem a többiekkel is, és mindegyikük kiemelte azt a tényt, hogy mennyire egy csapattá érett a társaság. Együtt edzette, és abból, amit elmeséltek nagyon edzőtáborban vettek részt. A forgatáson kívül is töltöttek együtt időt. Gyakorolták a táncokat, megtanulták a dalokat és kívülről szemlélték és támogatták egymást, amíg a saját különálló jeleneteiket vették fel. Ráadásul együtt kellett megszenvedniük azt a munkakörülményt, hogy kizárólag csak egészséges ételeket találhattak maguknak a forgatáson. Például granolát és joghurtot.

Na de ők ha ebből a táplálkozási módból nem is kértek, azt tényleg első kézből tapasztalhatták meg, mennyire ott voltak egymásnak a színésznők. Végignézhették ugyanis Jena Malone musical számának egyik próbáját, amely magába foglalja a hölgyet egy szexi ápolónő jelmezben és rajta kívül még tömérdek statisztát. De az összes többi lány is ottmaradt és őrült tapsolással biztatták kolléganőjüket. A szemtanúk pedig szerint mindez elérte a célját: Malone fantasztikus munkát végzett és a többi táncjelenetre is felébresztette kíváncsiságukat.

Arra is lehetőséget kaptak, hogy bebarangoljanak néhány helyszínt, ahol a filmnek ezen részei helyet kapnak, beleértve a bordélyház egyik szobáját, amely annyira választékosan volt berendezve, hogy komolyan fontolóra vették, beleköltöznek. :)

De amit ebből is nyilvánvalóan levontak következtetésnek, mint mindenből, amit láttak, minden díszletből, jelmezből és fegyverből, és minden színésznőtől, akivel beszéltek, az az, hogy a rendező Zack Snyder és felesége, Debra minden egyes részletre különösen nagy gondot fordít. Semmi nem volt nem odaillő. Minden, még a legapróbb darabja is a filmnek, kezdve a jelmezek gombjaitól a sminken át a karakterek fegyvereiről lógó amulettekig hibátlan volt és a történetet szolgálta. De lenyűgözöttségüket teljesen csak saját szavaik tudják visszaadni, s ezzel fény derül arra is, hogyan fogadták a történet kimenetelének lelepleződését, egy bizonyos aspektusból...:

Órákat tudtam volna eltölteni bámészkodással és kérdezősködéssel. A filmek díszletei nem mindig annyira gyönyörködtetőek, mint maga a végeredmény. De ez az volt. Megláttunk egy rajzot a forgatáson, ami elárulta, hogyan végződik a film, de meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem tompította el a vágyamat, hogy megnézzem majd. Egy jottányit sem. Igazi lakoma lesz a szemnek.

Nos, én éhes vagyok. :)

1 megjegyzés:

Fant írta...

Érdekes, hogy az eddigi beszámolókban és cikkekben inkább a film tartalmát, sztoriját mutatták be inkább, itt teljesen a külsőségekre és a látványra helyezik a hangsúlyt.
A szigorú étrend nyilván azért volt fontos, hogy a kemény edzések eredményét ne tegyék semmissé egy jó beebédeléssel :) Nem mintha bármelyiküknél különösebben akár csak közelítene a vészeshez a dolog, de azért ilyen jelmezekben egy deka felesleg is látszik, meg mégiscsak egy Snyder-film, érdemes belegondolni ebből a szempontból a 300 forgatásán mi mehetett :D
Amúgy gondolom, hogy nem volt annyira nehéz a joghurton élés a csajoknak, mert az elért eredményt tartani kell és ezzel tökéletesen tisztában voltak :)

És akkor ezek szerint nem csak CGI, hanem épített díszletek is lesznek bőséggel, ez jó.