2010. nov. 7.

Mi az üzenete?

Szóval. Miután hazaérkeztem és úgy érzem majdnem megfelelően felkészültem az iskolára, amely nálunk nem iktatott be a teljes múlt hétre őszi szünetet egyébként, kíváncsiságomból fakadóan természetesen a Sucker Punch forgatására vezetett utam. Persze csupán csak átvitt értelemben.

Mégis, az internetes Movieweb csapatának forgatási beszámolójával újra bekapcsolódtam ebbe az őrült világba, igaz az egészből csak egy, de annál érdekesebb és elgondolkodtatóbb elemet emelnék ki. A tavaly decemberi vizitjük alatt sikerült interjút készíteniük a rendezővel, Zack Snyderrel, és ebből egy darabkát már meg is osztottak első beszámolójukban a publikummal. Pontosan azt a részt, amikor a direktor úr megmagyarázza mi az üzenet a film mögött.
"A film a hatalomról szól, és bármikor, amikor a férfiak és nők közötti hatalommal foglalkozol, mindenki más és más véleményen van. Szóval ez nagyon is ezt a határt feszegeti, hogy mikor mondhatjuk valakire, azt hogy erős, és mikor, hogy gyenge? Mikor származik előnyöd ebből és mikor származik előnye az embernek a másikból, mikor kell mélyre ásnod önmagadban?"

A teljes beszámolójukat ITT tudjátok elolvasni angolul!

5 megjegyzés:

Fant írta...

Azt aztán nem mondhatjuk erre a filmre, hogy úgy néz ki, nagyon csak a külsőségekre építene. Érdekes kérdést feszeget most, de azért egy egész kicsit tartok tőle, hogy mivel annyi mindennel akar foglalkozni, nehogy óhatatlanul kevésbé sikerüljön jelentőségtejesre valami.
Persze ha minden eddig ismert tartalom úgy átjön, ahogy szánja Snyder, akkor már világos lesz miért is őt választotta Nolan az új Superman-film rendezőjének :)

xdittax írta...

Ó, erről a hírről én is hallottam, mármint arról, hogy mi lesz a következő filmje. De hogy érted azt, hogy egyik kedvenc rendezőnk választotta ki a feladatra?

Egyébként bennem különösebb félelem nem merült fel ezekkel a szavakkal kapcsolatban, mert ha ügyes, és miért is ne lenne az, akkor minden kérdést, amit felvet egy problémakörre vezethet vissza, így nem lesz túl sok. Bonyolultnak viszont bonyolult lesz, mert olyan lélektani tartalmat is adhat a filmnek a látvány mellé, amiről szívesen és sokat fognak beszélgetni a mozit megjártak.

LL írta...

Szerintem pedig ez a film érzelmi világ szempontjából annyira nem összetett: arról szól, hogy az emberi lélek a nulláról is képes felépíteni egy világot, még akkor is, ha az elméje nem teljesen ép, a lélek elég. És ebben még az erősebb nem sem akadályozhat.

Amúgy az Eredet is bonyolult film volt, mégis kaszált, ez nem lehet visszatartó erő :)

xdittax írta...

És egy ilyen téma nyilvánvalóan szerteágazó véleményekhez vezetheti a film után azokat, akik az akción kívül is beszélgetni szeretnének majd. Hasonlóan az Eredethez, pedig alapvetően az is követhető film volt. Izgalmas, zsúfolt, de össze tudtad rakni, és ezen túlmenően is tudtál róla a többi nézővel beszélgetni, elemezgetni és visszavezetni a cselekményt és a karaktereket. Kíváncsian várom most az SP-t, körülbelül olyan izgatottsággal, ha nem nagyobbal, mint nyáron az Eredetet. :)

Fant írta...

Úgy értem, Ditta, hogy a készülő Superman-film producere Nolan, és ugyanazzal a stábbal dolgozik rajta, mint a Batman-filmeken. Az ő választása volt Snyder a rendezői székbe. Persze, nyilván a gyártó stúdióé is, de Nolan producerként és társíróként jelentős befolyással rendelkezik. Nameg ki merné rá azt mondani, hogy figyelj, Chris, nem jó az ötleted? :D Nem nagyon volt még rossz ötlete :)

A SP-al kapcsolatban: oké, amit mondtok, végül is, még ha azért én nem is merek egyelőre az Eredettel nagyobb párhuzamokat húzni, de annyi azért biztos, hogy igazán tartalmas lesz.
Nem is azt mondom persze, hogy a bonyolultsága visszatartana nézőket, mondjuk, engem az is meglepett, hogy az Eredet akkora siker lett, ennyire jó és okos filmek nem szoktak ilyen sikeresek lenni :)