2008. dec. 5.

Döbbenetes HSM3 számok!

Fant dolgozott, alkotott és számolt. Nézzük mit... :)

A hatodik hétvégéjénél járó High School Musical 3 – Senior Year című film még mindig az egymillió dollár feletti hétvégi bevételt produkáló filmek táborát erősíti Amerikában. Az elmúlt hétvégén egészen pontosan 1,061,628 dolláros bevételt produkált a tengerentúlon. Így, bár számszaki pozíciót vizsgálni nem érdemes már, a listán e hétvégi bevételt tekintve csak egyetlen olyan film előzi meg, amely már legalább hat hete fut – ám összbevételt tekintve az jócskán elmarad mögötte. A keddi adatokkal bezárólag pedig kijelenthető, hogy az odaát 40 napja futó HSM 3 88,828,124 dolláros amerikai bevételnél jár.

Ami ennél (is) nagyobb durranás, az a nemzetközi bevétel. Az elmúlt hétvégén szerte a világon, 3,635,900 dollárt produkált a film, így a nemzetközi összesítésben már 134,739,403 dollár a bevétel!


Néhány érdekesebb ország: Argentínában a hétvégén debütált a HSM 3, rögtön a box office első helyén, ami 473,679 dollárnyi bevételt jelent. Bolíviában két hete megy már, ám változatlanul tartja az első helyét, Chile-ben ugyanez a helyzet, annyival megtoldva, hogy ott az összbevétele máris majd 100,000 dollárral haladja meg az ott már hetedik hete vetített Mamma Mia számait. Első helyes bemutatkozás volt Kelet-Afrikában is, ott ez 17,928 dollárt jelentett. Van még egy első helyünk, mégpedig a szappanoperák hazájából, Venezuela-ból, ahonnan 496,677 dolláros nyitást jegyezhetünk fel.
Érdekes lehet még Brazília, ott hat hete megy és még mindig a második pozícióban van.
Idehaza a vetítés hatodik hetének végén a hetedik pozíció birtokosa a HSM 3.
Európában a legjobban még mindig Nagy-Britanniában tartja magát a film, a hatodik hétvégéjén a hatodik helyen 443,680 dollárt kasszírozva.

Szándékosan hagytam a végére: Ha összesítjük a tengerentúli és a nemzetközi adatokat, akkor elképesztő 223,567,527 dollárt kapunk, ami immáron jóval több mint húszszoros megtérülés!!

És ne feledjük: hátravan még (legalább) két jelentős országban a bemutató; a héten ausztrál premier, Japánban pedig majd februárban mutatkozik be a film.

Továbbra is jól szerepel a zenei album a legjelentősebb listán, hat héttel a kibocsátást követően.

A The Billboard 200 elnevezésű listán a 11. pozícióban találjuk a High School Musical 3 – Senior Year albumot.
A Billboard Comprehensive Albums című rangsorolásban a 12. helyezett.
A Top Internet Albums kategóriában a 10. hely az övé.
És legjobb eredményként: tartja múlt heti 2. helyét a Top Soundtracks nevű listán.

Forrás: BoxOfficeMojo 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9;
10; 11; Billboard 1; 2; 3; 4.

40 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na ez igen érdekes,mármint a Brazil
érdekeltség.:)
Ugyanis én sohasem gondoltam volna,hogy a Brazilok lecserélik egyszer a szappanoperáikat a musical világára!:))
Ez számomra hihetetlen!!:)
Eszmeralda,nem Vanessa!:) Ha-ha-ha-ha!:)))) (f.é.)

Fant írta...

Hát figyelj, nekik jól megfér a két műfaj egymás mellett :) Minden jöhet :)
Igaz, hogy Vanessa nem Esmeralda és fordítva - de erről nekik ne szólj :))

Névtelen írta...

Atyaszentszűzmária!
Fant biztos jól olvastad a számokat? Egymás után balról-jobbra?
És még merje azt mondani valaki, hogy gazdasági világválság van...
Őrületes! Köszönöm az élményt!
Night!
;o)

vivcsi93 írta...

Hihetetlen ez a siker világszerte, mint valami világvíus úgy terhed a Hsm láz, szerinte Vanessa jobb, mint Esmeralda, és neki is meg van a maga Hose-Armando-ja! ^^

Fant írta...

Jól olvastam, bár az USA adatoknál az a 3-as kicsit megtévesztő talán, az még a film címéhez tartozik :) De lényeg, hogy megvan a húszszoros megtérülés! Őrület tényleg :) És hol a vége? A hétvégén várhatóan jó kis nemzetközi adatok jönnek össze :) Szívesen különben, én örülök, hogy értékelitek :)

És Vivcsi, Vanessa tényleg jobb, mint Esmeralda - naná, ez egyértelmű :) Bár én elfogult vagyok ugyebár :)

vivcsi93 írta...

Fant: itt még az elfogultak is könnyen elsimereik a tényt! :)

Névtelen írta...

Nah számomra a számok is meg Hosék
az álmosságot,és hát korai a holnap.:) Hát jóccakát mindenkinek!:)
(f.é.)

Fant írta...

Na igen a tények tények maradnak elfogultság ide vagy oda :)
Jó éjt Mindenkinek!

Andi írta...

A számok...wow...csak így tovább...hihetetlen...bár én értem mitől van ez....!:)

Gratula Fant!:)

(fülemen a The Boys Are Back)...Wow....folyt.köv.:)

Andi írta...

Next...Now...A Night To Remember!:)

Andi írta...

Just Wanna Be With You...Troyella!:)

Andi írta...

OMG...Now Or Never!:)...őrületesen jó így sztereóban a fülihallgatón...!:)

Andi írta...

Just Getting Started...a fílm végén...Az Évkönyv!...és az édes bakik...amit Ditta is végig várt...a moziban...!:)

Fant írta...

Csak, hogy fokozzam a jókedvedet Andi: EZTnézd :)

Mostmár tényleg jó éjt! :)

Andi írta...

Az Isteni Walk Away...sokunk kedvence..többek közt(f.é.)-é is..!:)
Sorry...Mindenkié!:)

Andi írta...

Fokoztad Fant:) a képen Zanessa nagyon szexi...hihetetlenek...!:)
Köszi:)

Jó éjt Mindenkinek!

Right Here, Right Now!:)

Most már végig viszem!...mindig is kilógtam a sorból!..ez már meg se kottyan!
"Semmi és Senki sem tökéletes"!:)

Andi írta...

Scream....önmagáért beszél!:)

Andi írta...

I Want It All...!:)

Andi írta...

Can I Have This Dance...!:)
...no comment:)

Andi írta...

High School Musical:)

Andi írta...

Sziasztok!
Amint azt a jelen ábra is mutatja, nem vagyok teljesen 100-as...de jólesett az tuti biztos:)

Ma egésznapos Miku-napon leszek a kicsi családommal, úgyhogy csak este jövök!:)

Kellemes Mikulást Mindenkinek....kicsiknek és nagyoknak egyaránt!:)

Szép napot, Cup-cup:)

Névtelen írta...

Jó reggelt!
Wow Andi látom nem sokat audtál az éjjel.....

Ide is megérkezett a Mikulás, csak nem tudom mivel....mivel, hogy ma van a napja!....

Bár nincs igazi Mikulás feeling, hiányzik a hó is és még meleg is van, de szeretnék én is mindenkinek kellemes Mikulás napot kívánni sok-sok figyelmességgel és jókedvvel!
;o)

b írta...

Szép jó napot :)
Nem elmúlt már Vani szülinapja? És mostanság már ő is eltűnt :)

Fant írta...

Jó reggelt, szép napot mindenkinek!
Ugyan, b, dehogy múlt el :) December 14. a nagy nap :)
;o) nálunk ráadásul az eső is esik, szóval nem igazán Mikulásnak való idő ez, de nálunk még az idén egyáltalán nem is volt hó, úgyhogy te még így is előnyben vagy :)
Jó mulatást Andi :) Bár látom a buli nálad már az éjjel elkezdődött :)

b írta...

Én csak a 4-re emlékeztem :DD

Névtelen írta...

b van még idő! Lehet készülődni. Ilyenkor már kíváncsi vagyok, hogy a VABN és a ZA mivel készül...mivel, hogy nagy rajongók...

Annyira ráérek basszuskulcs a violinba, hogy már azon töprengtem, hogy a jeles napra készíthetnénk mi is Dittának valamit amiből össze lehetne állítani egy montázst.
Na jó, csak egy ötlet volt, tudom, hogy rajtam kívül itt mindenki elfoglalt.

Fant írta...

Én nyitott vagyok az ötletre, ;o). Csak éppen gőzöm nincs hogy kellene hozzákezdeni :) Várom a javaslataidat :) Elfoglaltság - ja hát Dittára azért szakít időt mindenki szerintem :)

Névtelen írta...

Sziasztok!:) Mizujság?
Boldog Mikulást Mindenkinek! xD

Névtelen írta...

Javaslat...javaslat....úgy könnyű!
Én feldobtam a labdát, ötöljünk és hatoljunk előre!
Összeszedem magam!

Névtelen írta...

Neked is Nóri!!!!

Névtelen írta...

És akkor most el kell tűnnöm, de "szakértőknek" feladném a nap kérdését:
Miért nem tudom a Gmailt ráhúzni az Outlookomra úgy mint a freemailt? Ez nagyon gáz!

Névtelen írta...

45tessiJó reggelt! Remélem sok jó dolgot hozott a Mikulás!
Ha nincs meg a kellő hangulat, akkor fel a Mikulás sapival, be a lejátszóba a Karácsonyi CD-t és máris kész.:)
És lehet gondolkodni a karácsonyi ajándékokon...
Tényleg nincs valakinek vm ötlete, hogy mit adhatnék az osztályfőnöknek(pasi)?

Névtelen írta...

Whoops...nem tom, hogy került oda az elejére az a 45tessi...xDxD nah mind1
wáá én nem tudok bloggerként írni...állandóadn azt írja ki, hogy hibás a jelszó, pedig jó...grr...

Netty írta...

Wááá! Sikerült! Már látom, hogy ez egy jó nap...annak ellenére is, hogy beteg vagyok...:)

Névtelen írta...

Hali.Ténleg lejátszották már Magyarországon a HSM 3-mat?. mert nálunk Németországban még csak mozikban látható.

Fant írta...

Kedves Névtelen, ha figyelmesen elolvasod ezt a bejegyzést, kiderül belőle, hogy Magyarországon hány hete adják a filmet és milyen sikerrel.

Névtelen írta...

Héé Andi,jelen!:) A nem mindig tökéletesek között,nekem is ott a helyem!:) Apám,most lassúztam Király Viktorral!:) No,csak a hangjával,tisztára elszédültem. A zene,az volt a magával ragadó,húúúú.:) És most leöblítem
a Walk Away-al!:) (f.é.)

Andi írta...

HA,ha,ha:)))
Öblíts csak (f.é.),öblíts!:)
Megasztárt nézel?
Én a Táncit kuksizom!:)

Névtelen írta...

Na ja,csak fél füllel,mert a skacok lefoglalták a tv-t.:)
És ráadásul Király tábor van nálunk,de néha a zene is az.:)
Öblítettem..:) (f.é.)

Andi írta...

Én is azt teszem...!:)