2008. dec. 3.

Folyamatban a folytatás

Tegnap este valamely vonatkoztatásban már érintettük Zac tavalyi mozifilmjét, a szintén kiváló zenés Hajlakkot, szóval ma este akár már tovább is fűzhetjük a témát, nem?:)

Sokan és sokfélét rebesgettek már a folytatással, a Hajlakk 2-vel kapcsolatban, amelyről már különböző infókat olvashattatok a blogon is, a Hajlakk 2 "fül" alatt.

Most azonban pár újabb adat/tény/infó is napvilágot látott, amiket Fant gyűjtött össze számunkra.

Tehát, annyi már biztos, hogy Adam Shankman rendező szerint folytatás készül a Hajlakk-hoz és Zac-nek újra a fedélzeten kell lennie.

Shankman a következőket osztotta meg az Entertainment Weekly-vel: "Jelenleg csupán egy vázlatunk és néhány ötletünk van John Waters által, de minden a forgatókönyvírókon múlik majd."

A folytatás a főszereplő Tracy Turnblad-ot (Nikki Blonsky) és barátait követi, amint a következő zenei éra felé tartanak, a ’60-as évek végén.

John Travolta, aki Tracy anyukáját alakította, a folytatásban már nem lesz látható.

A Hajlakk 2-nek 2010 júliusában kell a mozikba érkeznie.

Forrás: Zac Efron Nwes.

Ui.: Előre is elnézést a holnap kevés jelenlétért, elképesztő, de újabb lóti-futira adom fejem, lábam és szívem. Legyetek a jók - a többi nem számít!;)

40 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na,felőlem!?:) Ha a folytatás feleannyira lesz csak jó az előzőhöz
képest,lássunk csodát!:)Természetesen zeneileg gondolom,mert a szereplők ugyebár majdnem teljes számban maradnak a színen.:) Úgy látszik,örök marad az örök melódia,és milyen jó ez.:)
(f.é.)

Andi írta...

Jó éjt Mindenkinek!

Névtelen írta...

Sziasztok!:)
Fúú,annyi klassz film készül számunkra,hogy az már lassan hihetetlenné válik. Persze,persze,a HSM azért más,mert ez mindannyiunk szíve csücske!:))
De jönnek filmek Mr-től,és szerencsére Vanessától is,és számos musical is,telis-teli sztárokkal,és a zene,amely egészen a lábunkig árad,mely bugivá alakul át.:) Már megint találtam kettő ilyet,ami most még jobban feldobott.:) (f.é.)

Névtelen írta...

Akkor beigazoldódott a sejtésem, hogy Travolta nem vállalja, mert "Egyszer elég volt". Nehéz lesz felülmúlni az első részt, nagyon várom, hogy ebből mit hoznak ki, a Hajlakkot mindig is imádtam:)))<3 Azért remélem, a többi nagy tehetség, Michelle Pfeiffer, Queen Latifah meg a többiek maradnak, mert nagyon illenek a szereplőkhöz. A zenéhez pedig: azt szoktam mondani, akármekkora antifanokról van szó, erre a soundtrackre egy se mondhatja, hogy nem jó:))

Névtelen írta...

Csá LL!:) Talán ezt Travoltának nem is róhatjuk fel. Biztosan megvolt a miértje ennek is.Éppen a héten ejtettem meg ezt a filmet,már úgy hiányzott!:) És képzeld el,eredetiben néztem meg!?:) (f.é.)

Névtelen írta...

Az király, mondjuk ebben a magyar hangok annyira nem szörnyűek, viszonlyag jól eltalálták, és a dalszövegek se vérlázítóak^^
Én is nézném szívesen, csak lassan el kell mennem törit tanulni, és szombaton meg megyek Bécsbe sulival, és azon filózom, merjek-e egyáltalán néemtül beszélni (nem mintha tudnék), vagy használjam a jól bevált angoltxP

Névtelen írta...

http://www.youtube.com/watch?v=CtcEenqRFxg
ebben itt van egy nagyon édes Zanessa pillanat...azoknak, akik hiányolják:))

Fant írta...

Sziasztok! Merjél, LL, egyértelmű! Naná hogy! :) Megy az neked szerintem, azt hozd csak szóba, amiben otthonosabban mozogsz németül :) Nem lesz ott gond, bátorság! :) Tudod: élesben nyelvet gyakorolni többet ér mindennél. Nade persze, hogy tudod :) Tényleg, ma nincs német lecke? :)

F.é., ha gondolod, ma dumálhatunk úgy és arról, ahogy és amiről egy ideje szeretnél már... :) A mail címemet ismered. Ha mégsem tudnád, szólj.

Különben emberek, készüljek mára esti mesével? :) Van rá igény?

Névtelen írta...

Hey, gyönyörű gipszem van! Jó hosszú...combtól bokáig....

LL te ilyeneken filózól? Ki sem nézném belőled. Kislány fel a fejet, hasat behúz, csípőt magad alá és csak beszélj nyugodtan németül, mutatsd meg nekik!!!

Nos, én még nem is láttam az említett filmet...de majd ezt ispótolom, lesz rá időm!

Fant, kérdésed már-már érthetetlen számomra. Naná, hogy készülj! Naná, hogy küldd! Naná, hogy jót fogok mosolyogni rajta....
;o)

Névtelen írta...

Ma az orvosnál az "Esőember" filmet kellett végikínlódnom... mély nyomokat hagyott bennem...

Névtelen írta...

...most pedig rohanok tovább....
:D
;o)

Fant írta...

Hello ;o)! Nem mondod, hogy eltört a lábad... Jobbulást! Vagy hát törésnél nem tudom mit szokás mondani :) Mielőbbi felépülést! És te sem láttad még a Hajlakkot?? Végre valaki, nem vagyok egyedül ebben! :))
A mesét akkor elkezdem írni :)

Névtelen írta...

Ok Fant,de csak a megszokott időben
jövök újra,addig összeszedem a gondolataimat,és megnézek egy tökös filmet!:)

ÓÓÓ ;o),gipsz???
A gipszben való rohangálás nálad egy új sportág?:) Úgy rajzolnék neked rá,valami lazulós f.é.-s dolgot.:))

LL. Bécs?:) Az jó,én csak a megszokott helyre megyek,de remélem gondolsz ám ránk!:)

(f.é.)

Névtelen írta...

Van lecke, de most nincs hozzá kérdésem, az Árpád-házzal vagyok elfoglalva...és egyébként levelet kell írni:))
Jól van, Ti mondtátok, de aztán ha visszválaszol nekem jó kis osztrák akcentussal, jót fogok néznixPP
,o), jobbulást!!! És gondolok majd rátok, ahogy mindig:))
Az esti mese jó lesz, legalább nem parázok annyit a törin...
Micsoda?! Nem láttátok a Hajlakkot? Akkor a nevem eredetét se tudjátok? LOL, akkor ezt a hiányt pótoljátok:))) Kedvenc filmem:DD

Névtelen írta...

;o)-nak jobbulást, sorry:))

Fant írta...

Oké f.é., még nekem is meg kell írnom egy mesét, tudod :)
LL, jó hát, ha többet nem is, annyit azért tudok, hogy a nevedet honnan eredezteted :) De igyekszek pótolni a hiányt :)
Levél? :) Az jó, azt szerettem mindíg :)

Névtelen írta...

Nem tört el!!!!!
Kissé banális a történet, a lényeg, hogy leestem ma az iskolában a 17. lépcsőfokról az első lépcsőfokig...
A térdemben az inszalagok meghúzódtak nagyon, nem tudtam lábra állni, így mentőt kellett hívni és a sebin kaptam egy pihi gipszet.

Gondolhatjátok mennyit pihenek?
Valahogy ráhúztam a melegítőnadrágot és igyekszem teljes értékű anyu lenni, mint mindig. Sajnos autóba nem tudok ülni, így itthon kínlódom végig ezt a pár napot.

Rossz pénz nem vész el, legfeljebb szóval tartja a népet, mert ráér ;o)

(f.é) ha utazol azért a rajzért pár órát, akkor nem bánom, gyere, legalább nem lesz ilyen lehangoló látvány!

LL annyira azért nem vagyok tudatlan Link Larkinnel kapcsolatban....hogy is lehetnék, mikor oldalakat bloggoltatok róla nem is olyan régen. De a filmet nem láttam valóban. A Ladie's choice (jól írom?)pedig már a könyökömön jön...Ja! és bízom benned továbbra is, lendületlenül!

Most megyek tejbegrízt főzni a csemetém kívánságára!
;o)

Névtelen írta...

ööö, akartam mondani rendületlenül...

Fant írta...

Akkor ez még, bár nem kevésbé kellemetlen, de a jobbik eset, ;o)...
Te szóval tartod a népet - a nép pedig hálás a jó szóért :)

Névtelen írta...

A "choice" - ahogy én szoktam emlegetni - majdnem jó, helyesen Ladies' Choice:)
Nekem tavaly őszi szünetben repedt meg a jobb csuklóm...kb mikor a blog született...egy hónapig pihigipszben volt a kezem, nem kellett írnom:)) Gépezni másik kezemmel gépeztem:P

Fant írta...

Nos, a mai mese elküldve a mesélőnek :)

Andi írta...

Sziasztok!

"Rossz pénz nem vész el csak átalakul":)...ahogyan Te most a gipszeddel ;o) :)....na ezt jól kiharcoltad magadnak...:)
Jobbulást Néked ;o)!:)

Jó utat szombatra LL!:)

Andi írta...

Ja és várjuk a mesét Fant!:)

Névtelen írta...

Gipszel rohanni ;o)? Megnézném :) És csak óvatosan!

A Hajlakkos eszmefuttatásaitokat én nem olvastam, merre keresgéljem? Hülyének tűnik a kérdés, de én soha semmit nem találok :))

Fant írta...

Hello b, örök kérdező! :)) Figyu, Ditta kiemelte és linket csinált a Hajlakk 2 - ből (kékkel kiemelve + aláhúzva) , ha arra rákattintassz, megnézheted a témával kapcsolatos eddigi infókat és kommenteket :)
Na és mi a helyzet a faliújsággal? Friss hírek esetleg? :)

Hello Andi! :) Örülök, hogy várjátok a mesét, izi lesz meglátjátok :) Annak pedig külön örülök, hogy napok óta jókedved van ;)

Névtelen írta...

Köszi Fant :)

Andi írta...

:)

Névtelen írta...

Megjöttem.;o) azért az a kis "repülés" a 17-ről kielégíthette vágyaidat gyorsaságterén!
Sajnálom,rohadtul félelmetes lehetett neked!:( Legalább is én valami ilyet éltem át,persze megúsztam,nem úgy mint te. De azóta is megfontoltan,illetve kapaszkodva közlekedem a lépcsők terén.:) Ja,sok órát kellene utaznom azért a rajzért?:)

És nem láttátok a Hajlakkot? Ezt nem hiszem el!!:(
Tessék mielőbb bepótolni,mert ezt látnotok,sőt hallanotok kell!:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Lépcsőről már én is gurultam le. Voltam kb 5 éves, és szó szerint lebukfenceztem. Azt hiszem a jó anyám jobban meg volt rémülve, mint amennyire megütögettem magam mindenhol. Gyerek szemmel nézve az is hosszú volt, és jó meredek :)

Névtelen írta...

http://rapidshare.com/files/160953967/lj.han.c.ock.part04.rar.html

Hogy kell linket beszúrni?

Névtelen írta...

Nahát b,ez a kérdés nem rímes,sőt inkább rémes!:) Tőlem ilyet ne kérdezz,örülök neki,hogy itt vagyok.:) (f.é.)

Fant írta...

Jó éjt Mindenkinek!

Névtelen írta...

Ki tud erről valamit? 2008. 12.18. HSM 3 Premier Amsterdam. Ezt olvastam a Vanessa- hudgens com.-on. Na és hallottatok már arról, hogy már megint mit hord össze a Kiskegyed? Azt, hogy Zanessa valószínűleg nemsokára szakítani fog, mert Zac szekere nagyon beindult, Vanessát meg le sem "szarják".(elnézést a kifejezésért). És állítólag Vanessa nagyon féltékeny Zac népszerűségére. Meg állandóan veszekednek, azon, hogy Zac nem bánik úgy Vanessával, mintha a kedvese lenne, hanem mintha csak az "asszisztense". Én ezt kicsit sem hiszem el,ez már megint egy undorító pletyka. Érdekes egy másik külföldi oldalon meg azt olvastam, hogy Zac-et látták Vanessa új házánál, ahogy a mikulás dekorációkat rakta fel a házra. Na szerintetek mennyi igaz mindabból, amit rebesgetnek?

xdittax írta...

Ööö, sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy tgenap elmaradt az a bizonyos esti mese, Fant Tőled is elnézést ezért.

Mint mondtam a rohanás megvolt, a javából, és azmiatt, hogy este fél 9 előtt csak öt perce voltam otthon, nem tudtam már ide jönni hozzátok, hiába szerettem volna.

Talán ma valamivel jobb lesz a helyzet, és Zanessánál... szintén minden rendben. :)

Pussza: Ditta×××

Névtelen írta...

Sziasztok!

Köszönöm a jókívánságokat, higgyétek el őrülten jó dolgom van.
(f.é) nem volt időm gondolkozni azon, hogy félelmetes-e vagy sem. Pillanatok alatt megtörtént és a végén még először nevettem is lányos zavaromban. Na azóta már nem annyira, de rengeteg kedves barát(nő) vesz körül és tényleg minden nagyon rendben van. Sokat alszom Spongyabob nadrágjához hasonlít a fejem. Ellenben az Audi jelek a szemem alól eltűntek a nagy alvásrengetegben és a ráncaim is kisimúlni látszanak.
Zanessánál is minden rendben, az előbb beszéltem velük....készülődés van V szülinapjára....:o)
Annyi időm van, mint a tenger, lassan már nem kéne aludnom egy percet sem, úgyhogy LL a Hajlakk beizzítva, behozom ezt a lemaradást is. Fant, verseny?????
Megnéztem az LL által tegnap belinkelt videó további 3 részét is. Nagyon jópofák, nekem legalábbis nagyontetszett, szépen időrendben van minden. De tagadhatatlan V megint nem hazudtolta meg romantikus mivoltát ott a kertben a faházikónál ülve...mint 2 igazi, ártatlan, szerelmes gyerek. El sem tudom képzelni, hogy honnan a fenéből képesek eredeztetni az emberek azokat a mocskokat amiket rájuk zúdítanak.
Ditta én is várom a számokat - nézzük mivel tud még lehengerelni a projekt. Bár már így is teljesen le vagyok hengerelve...ööö...nyűgözve.
Szép napot!
;o)

Fant írta...

Sziasztok! Nekem még nincs letöltve a Hajlakk ;o) , de igyekszek vele :) Lehet ám, hogy a versenyt te nyered :)

Névtelen, az imdb szerint:

Ausztrália 2008 December 4
Horvátország 2008 December 4
Csehország 2008 December 4
Új-Zéland 2008 December 4
Hollandia 2008 December 10
Japán 2009 February 7

Az ökörségekkel meg nem foglalkozom. Különben is Kiskegyed?? :))) Ne már, komolyan ez fájt. :)

Ditta: semmi gond :) Bár tegnap nem volt altató, de akkor cserében ma lesz min bealudni :) Tudod: a pohár félig tele van :))

Névtelen írta...

Hello Mindenki!
Letudtam egy őrületet a suliban...már csak Deutsch meg fizika van...öhm, sorry, csak meg vagyok könnyebbülve:))
A linkelés...nos, nem akarja engedni, hogy leírjam, de mindjár megtalálom a módját...
Z annyira a tenyerén hordozza V-t, hogy azt már nem lehet fokozni...mindenki ilyen barátot akar magának:) Akkor mit foglalkozunk ilyen szennylapokkal?!

Névtelen írta...

Infók a linkelésről. A hivatkozás külső webhelyre címszó alatt le van írva, a teszt.html helyére kell írni azt a lapot, amit be akarsz linkelni, és fontos, hogy idézőjelek közé. Az egy belső honlapra heéyre pedig azt, amit majd a többiek látni fognak a linkből.

ades írta...

Ez nagyon édes Zac Kisses Vanessa (Paperatzzi Video)

Névtelen írta...

Be kell hozzá jelentkezni, mert neked a nevedet másképp írja