2008. dec. 19.

Herald Sun interjú Nessával

Vanessa Hudgens, aki jelenleg az egyik olyan hollywoodi, aki otthon tanult, úgy jellemzi a három High School Musical filmet, mint a saját verziója a valódinak.

"Ez az én középsikolás élményem. Sikerült olyan közeli csapatot kialakítanom, mint amilyenek a középiskolában vannak." - mondja. "Sikerült velük lediplomáznom, földobni a sapkám a levegőbe egyből az első alkalommal. És azt hiszem, egy tündérmesébe illő szalagozóbálom volt."

Szintén megkapta a fiút is -- Troy Bolton/Zac Efron -- a képernyőn és a való életben egyaránt, bár a fiatal pár inkább különvál a vörösszőnyegen a különböző nemzetközi High School Musical 3: Senior Year premiereken.

Bár Efron-ban felmerült néhány kétség, hogy elszerződjön-e a harmadik részhez(az elsőhöz, ami a nagyképernyőn debütált), Hudgens azt állítja, ő egy percig sem hezitált.

"Amikor meghallottam, hogy csinálunk egy harmadikat, nem lehetettem volna izgatottabb, mert ők a legjobb barátaim. És kapva-kapsz az alkalmon, hogy azt csináld, amit szeretsz, ami a színészkedés, az éneklés és a táncolás."

Hudgens-nek, aki 16 éves volt, amikor bekerült a filmbe az új lány, Gabriella Montez szerepével, a diplomázás tökéletes módja volt annak, hogy lezárja, amit elkezdett.

Mindazonáltal a búcsúzás keserédes pillanat volt.

"Az utolsó napon egyszerűen csak túl sok volt a könny." - mondja Hudgens.

Egy őszinte búcsúbeszéd a rendezőtől, Kenny Ortega-tól sem segített a helyzeten.

"Egyszerűen nem tudtunk visszamenni forgatni, mert Kenny elmondta ezt a beszédet, és a fodrászok és a sminkesek azt mondták 'Nem tudjuk megcsinálni a sminküket, mert nem fogják abbahagyni a sírást'."

A High School Musical sorozat hihetetlen sikere az első helyen tetőzött októberben az amerikai box officeokban, amikoris a film a harmadik alkalommal döntött rekordot ez évben a legtöbbet termelő musical nyitó hétvégéinél.

65.2 millió dollárjával kiütötte a Hajlakkot és a Mamma Mia!-t, pedig mindkettő több, mint 42 millió dollárt produkált.

Hudgens személyre szabottan készült a musicalek felélesztésére.

A színésznő, aki múlt vasárnap lett 20 éves, 8 évesen lépett fel először egy helyi produkcióban, az Óz, a csodák csodájában.

"Mindig szerettem a musicalszínházakat. Ezért vagyok annyira büszke a High School Musical-re, mert szerintem a musicalek bámulatos része a filmtörténetnek és kaptunk egy lehetőséget, hogy visszahozzuk ezt megmutatni az embereknek." - mondja.

A három film között, Hudgens egy zenei karriert is alapított, kibocsátva két albumot, a V-t és az Identified-ot(utóbbi kibocsátása után a 23. helyen állt júliusban az USA-ban).

De pillanatnyilag a színészkedésre koncentrál.

Igaz, következő filmje újra a zenén alapul - a Bandslam a fiatalok meséje, amiben középiskolai diákok alakítanak egy rockbandát és beszállnak a bandák háborújába. Hudgens egy tizenéves kívülálló lányt játszik.

"Ő teljesen különbözik Gabriellától...sokkal darkosabb, sokkal befeléfordulóbb."

Eredeti cikk

Ui.: A mellékelt kép tegnap(dec.18.) készült, amikor Vanessa egy Westwood-i stúdióból távozott. További képek ITT! <3

24 megjegyzés:

Andi írta...

Gratula Ditta, jó kis interjú....na és az a KO....:)

Fant írta...

Gratula a fordításhoz Ditta! Úgy látom a ma esti mesénk is megvan ezzel a cikkel, mert van benne minden, ami egy jó altatóhoz kell: tündérmese, nomeg számok :)
Hát az különben biztos, hogy a filmbeli szalagavató olyan volt, mint egy mese, azt hiszem Vanessa abszolút jól járt, hogy ezt élhette meg az igazi helyett :)

Fant írta...

Wow emberek, képzeljétek esik a hó nálunk! :)) Nem marad meg minden egyelőre, csak az autóm változott zöldből fehérré hirtelen :))
Ez az első hó a szezonban mifelénk :))

Névtelen írta...

Jó a cikk,számomra érdekes dolgokat boncolgat.Csak át kell írnom a saját kis"szürke" életemre.:)
Húú ne már,nálatok esik a hó?
Én már egy éve várok rá,de semmi.:)
Mázlisták!:) (f.é.)

xdittax írta...

Nekem is rögtön beugorott ez Fant. Mármint a mese meg a számok...:)

És a hó! Itt is esett, élveztem is, mint a csuda, hatalmas széllel no meg némi esővel párosult, amikor gyalogoltunk délután, majd lefagyott mindenem. És ráadásul nálunk se maradt meg, pedig ez már a második nekifutás volt...!

Majd legközelebb!;)

Fant írta...

Ditta az örök optimista :)) Majd legközelebb - úgy is van! Karácsonyra hátha összejön egy kis maradandó hó :) Kitartás f.é., majdcsak lesz hó feléd is, ez még nálunk is egyelőre csak hangulatfokozó :)
Különben Ditta, rám máris kezd hatni ez a mese :)

xdittax írta...

De F.É., ha véltelenül itt nálam túl sok maradna, én szívesen átküldök Neked valamennyi olyan fehér szöszmöt. Nagyon "cool"!:)))

De ami a mégjobb...és remélem nem haragusztok meg rám, hogy elújságolom, de ma kiderült, mit kapok mindenképp karácsonyra. Igazából én nem gondoltam, hogy be kellene újítani belőle, szóval meglepetésként ért, mikor apum ma bejelntette, hogy holnap érkezik az új gépem. És ezért is érint Titeket. Új szgépet kapok, persze nem rögtön mindent egybe, ezért ha jól sjetem apum nagyon el lesz foglalva azzal, hogy holnap még mindent fontosat rátelepítsen, meg ehhez hasonlók. Szóval ha túlontúl sokat leszek távol, annak ez lesz az oka. Később majd remélhetőleg kifizetődik.:)))

És akkor kb. lassan nekem is úgy néz ki, hogy ágyba kéne bújni. Van egy csomó indokom, miért!:)

Névtelen írta...

nálunk csak az eső esik :(
szétáztam mire hazaértem,mázlisták!!
Gratula Ditta,jó lett!

Fant írta...

Nahát Ditta, gratula az új géphez előre is :)
És hogy is haragudnánk meg rád? Van egy csomó indokunk, hogy miért ne tegyük :))

Andi írta...

Nálunk is csak eső esett....hová lett a színed dorka....!?

Fant írta...

Akkor ez most döntetlen-közeli helyzet Andi :) A jómúltkor felétek volt hatalmas hó, nálunk meg eső :)

Névtelen írta...

Olyan aranyos vagy Ditta!:)
Jöhetnek a fehér szöszmöszök!:)
Amilyen szerencsétől mentes vagyok,talán akkor esik majd,ha fagy!:) Mekkora ajándék!:) De megérdemelten kapod,hiszen jó kislány voltál!:) Én pedig annak fogok örülni,hogy adhatok!:)
És ráadásul olyat,ami biztos találat
mindenkinél,legfőképp a srácoknál!:)
Már úgy izgulok,várom a reakciójukat!:) (f.é.)

xdittax írta...

"Akkor esik majd, ha fagy!"

Máris adtál valamit, F.É. hatalmas kacajt a számra. És hihetetlen nagy vigyort az arcomra. :)

Na és hát akkor, jó éjszakát Nektek, gyerekek!;) Aludjatok jól, legyen békés az álmotok!:) Holnap "találkozunk"!

Ui.: Ha elfelejtettem volna említeni, nagyon édesek vagytok, amiért megköszönitek a fordítást. De hát, nincs mit.:D

Pusza!

Névtelen írta...

milyen színem?

Névtelen írta...

most néztem megint a Vanessás képeket és azt néztem hogy egy nap alatt mennyit változhatott az időjárás.egyik nap nagykabát másik nap póló?

Andi írta...

Jó múltkor...és el is olvadt....hó volt, hó nem volt...

Fant írta...

Ez jó Andi :) Mint a mesében? :)

Andi írta...

Milyen színed?...dorka....az a szép kék...nézd csak meg magad a "meleg csízmák-puha matrac" című bejegyzés commentjében....ne mond, hogy nem Te vagy!?...vagy tévedek?

Névtelen írta...

ja hogy az!csak kipróbáltam!

Andi írta...

Tedd...vagy ne tedd...de soha se próbáld...mert félrevezető....!

Andi írta...

Mese....szeretném, ha egyszer valóra is válna....!

Névtelen írta...

Jó reggelt!
Délen esik, északon egy szem hó nincs:PP De nálunk már elég sok volt:)) Most az eső van soron...
A ford király, Ditta, és tök jó, hogy saját géped van, és jobat kapsz, nekem ki van csukva, hogy vesznek, pedig szükség lenne rá...de végre tudsz vidiket nézni:))
Apropó, vidik...és mesék...a True Hollywood Story Szívdöglesztővel lefoglalva...végre egy jó kis ford:))

Andi írta...

Hello Mindenkinek!

Én épp most néztem meg azt a VABN-on a szívdöglesztővel...ez egy "nagy ziccer"...hajrá!:)

Andi írta...

Ó dorka, ezer bocs és tíz anyamedve ha megbántottalak vele...próbálgass csak kedvedre...!:)