2008. dec. 22.

Mosolyt csalni a kicsi arcokra

Ó, igen a karácsonyban ez a szép, nem pedig az a sok takarítás...;) De mindkettőre (utóbbira sajnos) feltétlenül időt kell szakítani.

Előbbire persze inkább többet. Boldoggá tenni az embereket. Nevetésre bírni őket, legalább egy aprócska mosolyra. Mindegy hogy fiatal vagy idős, egészséges vagy beteg. A karácsonynak boldog, meghitt és szívmelengető ünnepnek kell lennie.

És ehhez most bizonyára hozzájárult egy kicsit Zac Efron. Egy Los Angeles-i gyermekkórház(Mattel Children’s Hospital) lakóinak, sok kicsi, beteg gyereknek örömteli pillanatokat adott, de emellett kézzelfogható meglepetésekkel is megajándékozta őket, amikor december 19-én, pénteken a Gifts.com-hoz csatlakozva felkereste őket.

Mindenkire szánt egy kis időt, kezet rázott velük, megölte őket, aláírásokat osztogatott és fényképezkedett velük.


A körülbelül két óra alatt Zac egy forrás szerint "igazán minden kisgyerekkel és családdal töltött egy kis időt".

"A gyerekek el voltak bűvölve és sugárzóan boldogok voltak." - folytatja a forrás az US Magazine-nak. "Néhány kisgyerek ráadásul még beszélni sem tudott, de nekik voltak a legszélesebb mosolyaik és olyan közel ültek hozzá, amennyire csak tudtak. Zac nagyon barátságos volt, nem lehetett volna kedvesebb és igazán boldog volt, hogy ott lehet."


Képeket a mesés látogatásról ITT találtok! Érezzétek át - mit mondhatnék?

Forrás: Actress Archive.

95 megjegyzés:

Fant írta...

Nagyon szép történet... A gyerekeknek egy életre szóló élményt jelenthetett a látogatása...kapaszkodót a nehezebb napokra. Igazi karácsonyi mese.
Nem is tudom, ez anyagiakban nem mérhető tudom jól, de a németek forrása szerint 10,000 dollár értékben vitt ajándékokat: billentyűzetet, "csiklandozz engem Elmo babákat", társasjátékokat, és HSM-es termékeket.
Az biztos, hogy ez a látogatás a gyerekek számára priceless volt... :)

Andi írta...

Ismét egy nemes gesztus Zac-től, nem első ízben!:)
Kedves, megható, szívszorító és egyben szívmelengető látvány ez a Kórházi látogatása...
Láthatóan sikerült Zac-nek mosolyt csalni az arcukra és hozzásegítenie ahhoz, hogy az Ő Karácsonyuk szép és mesés legyen!:)

xdittax írta...

Köszönöm Fant a kiegészítőt, most láttam csak, hogy jelezted közben a fordításra való igényt, szóval ez most kínos, de remélem nincs harag, és ez így viszonylag egy jó megoldás.

És köszönöm mindkettőtöknek a pluszt. Ez annyira szép. Ráadásul most először - bár nem vagyok egy közismert személy - én is teszek majd ehhez hasonlót, persze nem anyagilag és egyébként se ehhez mérhetőt. De talán az én és a mi szeretetünknek is fognak örülni a mi kórházunkban szerdán. :)

És Fant, majd rájössz mire mondom - de ejha! ;)

Fant írta...

Harag?? Ugyanmár, Ditta. :))

De különben lövésem nincs mire célzol :) De tényleg nincs :) Majd beavathatnál, valamilyen formában :) Bár a végén az a kacsintás... :)

Arról pedig meg vagyok győződve, hogy a ti műsorotok, a te részvételeddel, szintén óriási örömet okoz majd a kórház lakóinak a városodban! Hidd el, nagyszerű gesztus a ti koncertetek, nem szabad alábecsülni, vagy összevetni a hírrel , nagyszerű ember vagy, az már kiderült számomra itt a blogon, a kórházi fellépésetek pedig csak megerősít ebben. Előre is nagyon sok sikert kívánok a fellépéshez! Amit tesztek szerdán, úgyszintén priceless :)

Andi írta...

"A zene az kell, mert körülölel, és nem veszünk majd el"....!!!:)

Fant írta...

ÁÁÁ! Emberek!! Megjelentem!!! NÉZZÉTEK Mégiscsak megjelent!! Már lemondtam róla!! A nagy közös ügyünket megjelentették!! Akinek Karácsonyra ígértem... az legfeljebb most ne kattintson a linkre :)

Névtelen írta...

..őő..nemtudom..de ilyenkor hol van Vanessa?:D..mert még édibblettvolna ha ottvan ő is:D:D(L)..naennyivoltampusz:)
Réé.

Névtelen írta...

Sziasztok! Egyre jobban megszertem ezt a Zachy fiút! :D

Ditta gratulálok a gépedhez! Remélem jól fog majd műkődni!

Fant! Húúú ez az "Olvasói vélemény"... Ha nem tudnám, hogy az egyik nagyon kedves ismerősöm írta, azt hinném egy profi kritikus nagyon-nagyon megszerette a filmet! De tényleg! Egyszerűen annyira lenyűgőzött... örülök, hogy végre megjelent!:) GRATULÁLOK!

Névtelen írta...

Sziasztok!:)
Igen,szívmelengető,és egyben szívszorító is ez a meglepi.:)(
A gyermekek megajándékozása,és egyáltalán maga az a dolog,hogy valaki,a mi esetünkben Zac ellátogatott hozzájuk. Akár egy kedves szó,akár csomagok vitele céljából is a hatása biztosan megvolt.:)
Dittus a siker szerintem garantált lesz.:)
De én ezt nem nagyon bírom ám!:( Ilyenkor olyan szomorú leszek,pedig ma nemcsak Fant-nak van jó kedve.:) Ja,itt tartok: Öröm tölt el,hogy megjelentél ott is "barátom"!:)) (f.é.)

Névtelen írta...

Sziasztok, legalább 10-ig vagyok, ez most halálbiztos...
Ez a napom uncsi volt, pont ahogy képzeltem:S

Angyali és nemes gesztus, erre életük végéig emlékezni fognak azok a gyerekek...erre nincsenek szavak:))
És hogy ti hasonlót csináltok, Ditta, az is pont ilyen:D
OMG, alig bírom megállni, hogy ne kattintsak rá, Fant...de megoldom vhogy:PP Megígérem, hogy nem nézem meg karácsony előtt, innentől ez kötelez...de akkor te se olvass Obama fordokat, azok szép számmal vannak a neten:)

Netty írta...

Ez szerintem is hihetetlenül kedves dolog volt Zac-től!
Fant, ez az írás valami fantasztikus! Mintha egy profi kritikus írta volna. Gratulálok! :)

vivcsi93 írta...

Nagyon "imádatos" ez a bejegyzés, nemes gesztus, és szívetmelengető érzés, hogy ezeknek a gyerekeknek mennyi örömöt tudott szerezni és azok az őszinte mosolyok az arcukon...hihetelen!

Fant, gratulálok a kritikádhoz, tényleg olyan mintha egy profi írta volna, bár talán te már az is vagy, gratulálok hozzá!

Fant írta...

Nagyon korrekt vagy LL, ez igen! :) Megígérem, hogy nem olvasok Obama fordokat, becsszó, nyugodt lehetsz, nem csalok :) Kitartás, már csak a holnapot kell kibírnod kattintás nélkül, holnapután már küldöm is :)

És köszi mindenkinek! Én is nagyon örülök, hogy megjelent, gondolhatjátok :) Még soha nem írtam valahová úgy, hogy meg is jelenjen :) Már kezdtem azt hinni, hogy nem is jelenhet meg pozitív hangvételű írás erről a filmről :) Ez a hely kivétel természetesen, nagyon kedves Dittától, hogy teret ad a fordjaim mellett még a meséimnek is :)

Az pedig, hogy profi - lássuk csak sikerült-e eltanulnom Dittától a diplomácia és a hárítás művészetét:
Szóval: én csak próbáltam viszonylag elfogulatlan és tárgyilagos lenni és igyekeztem olyan formába önteni, hogy ne hozzak szégyent rátok :))

F.é. ne legyél szomorú, Ditta fellépése és ez is ugyan szívbemarkoló, de vidámságot biztosít :)

Névtelen írta...

Hú-ha!! "Barát" most kapod ám rendessen!:) Nálad a szövega következő: Jóból is jöhet a több!!:))

Helló csajok!:) Mi újság?:))
(f.é.)

Névtelen írta...

Még két nap, OMG...
Szégyent sosem hoznál ránk, mindig is tárgyilagos voltál, és ami az elfogultságot illeti...mind azok vagyunk:P:))

Névtelen írta...

Persze,persze a vidámság,de az érzéseknek nem lehet parancsolni!:)
Tudom a világot megváltani nem lehet,és nem is készülök erre. De az én környezetemben lévők kis "világán" én is szívessen segítek.Ha módom,esélyem,szerencsém van hozzá.Ha mással nem,hát mosollyal,jókedvvel,némi odafigyeléssel. Néha ez is sokat számít!:) De a szívem belűl akkor is szomorú.:) (f.é.)

Névtelen írta...

Úgy, ahogy mondod (f.é.)! Egy kis odafigyelés is sokat számít! Zac-nek egyébként szerencsére nagy szíve van, mert nem egyszerű egy beteg gyerekekkel teli helyre bemenni... Nekem is rákos volt az 5 éves unokaöcsém, (szerencsére sikeresen legyőzte a betegséget)és amikor elmentünk a kórházba meglátogatni...nagyon szívszorító volt látni, hogy egy alig 2 éves kisbaba is ilyen beteg... Biztos bearanyozta az egész életüket a mi kis Zac fiúnk!:)

Fant, ugyan már! Hát hogy hoznál ránk pont Te szégyent?! Ejnye!:) Még egy kicsivel több önbizalom elférne amellé a mérhetetlen profizmus mellé! ;)

Névtelen írta...

A beteg emberek engem is mindig sajnálattal töltenek el...és ha még ilyen kicsik is...:((
Zac-től pedig az, hogy elment oda, ösztönözte őket, szebbé tette az életüket kimondhatatlanul szép gesztus:))

Névtelen írta...

Mára mentem, gute Nacht:))

Andi írta...

Millió Gratula Fant-nak!:)

Nos, idő közben nekem megvolt a Twilight filmes élményem...és hát nem volt semmi...!!!
A feeling-em akkor...ott...ahol és amikor annak csak lennie kellett...húúúú!!!
Zachary is tudja milyen filmet kell megnéznie....!!!:)
Borzongás volt rendesen!!!:)

Jó éjt Mindenkinek!

Névtelen írta...

Á Nóri,ez olyan szomorú,és egyben
csodálatos!:) Legyőznia betegséget
vagy megtanulni vele élni, ÁÁ,nincs rászó,ami kifejezné a gondolataimat. Légyszíves tedd meg nekem azt,hogy ha találkozol az unokaöcséddel, nyomsz a homlokára egy csókkot!:)És mond meg kérlek, hogy én küldöm neki!:) Köszönömszépen!:))

Jó éjt LL.:) (f.é.)

Fant írta...

Szép gesztus és nagyon fontos példamutatás is egyben. Neki is tudnia kell, hogy szerte a világban rengetegen figyelnek rá, így az ilyen gesztusokkal sokakat meggyőzhet arról, hogy nem kell félni a betegektől... Nem szólván arról, hogy a gyerekeknek micsoda erőt jelenthetett a jelenléte.

F.é. nagyon igaz, egy-egy jó mondat vagy szó, adott esetben rengeteget segíthet...

Most esik le: lehet, hogy Ditta az "ejha"-val a megjelenésre célzott? :))

xdittax írta...

Pontosan, ez nekem is szinte rögtön eszembe jutott...ott megjelenni, és úgy fotózkodni egy beteg kislánnyal, hogy ő egy géphez van kötve. Ezt nem is lehet szavakkal elmondani.

És kicsit helyesbítenem közben a 'saját' dolgomnál...szerdán nem igazi fellépésünk lesz, az már megvolt pénteken a kórházban, és ma az idősek otthonában...hanem egyszerűen csak betegeket látogatni, és ez érdekes lesz. Pontosan amiatt a lelkierő miatt, ami ehhez kell. De bizonyára dalra is fakadunk, a zene az egyik legszebb és legmélyebb kifejezőerő.

Jut eszembe, pont azért nem jöttem mert valahogyan leragadtam a képernyő előtt, amikor kiderült véletlenül milyen film keveredett hozzánk. Honey, Honey - van tipped, F.É.?:))

És nem hiszem el Fant, hogy mindezek után az "ejha" nem esett le Neked...! ;)

Jó éjt annak, aki már ágyba bújt!

Névtelen írta...

Helló Kicsim!:) Te itt?:)))

Honey? Micimackó talán,vagy esetleg maga Jessica Alba?:))
Nemm!!!:)) ÓÓÓ Mamma Mia!!:))
(f.é.)

b írta...

Gratula Fant, nagyot alkottál :))

xdittax írta...

ÓÓÓ, bizony, Honey:)

És istenem, annyira klassz, ezt nem lehet megunni. Ha hallanád a visítást, amit közben produkáltam a nővéremmel, talán még Te is velem együtt viháncolnál, pedig tudom, hogy kevésbé szereted a ri-csajt.;)

Igaz, nem néztem végig, de tudtam, csak így jöhetek még Hozzátok egy kis időre...:) S legalább nem hiába jöttem. Beszélhetek Veled is, a többiekkel is, És Fant is rájött végre a "talányomra" ;)

Mert most komolyan: amazing!

Névtelen írta...

Na ezt,és "azt" a tippemet majd holnap meglátom,remélhetőleg.:)
Szép éjszakát mindenkinek!:))
(f.é.)

Fant írta...

Ditta, nekem baromi lassan esnek le dolgok :)) Csak most raktam a össze a kirakót - vagy a puzzle-t :)))

Jessica Alba? :)) Hm :)))

Köszi mindenkinek ismétcsak :) Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket :)

Jó éjt Mindenkinek!

Fant írta...

Jó reggelt Mindenkinek! Nos úgy néz ki nem csak én vagyok, aki az utolsó pillanatra hagyta a karácsonyi ajándékvásárlást :) NÉZZÉTEK :)

Névtelen írta...

Sziasztok! Mindenképp megteszem (f.é.)! :)

Hát igen... Sokan hagyják az utolsó pillanatra!:) Zac most sem okozott csalódást, abban a kockás ingben!:)

Őh nemtudom, hogy már megbeszéltétek-e, ezért rákérdezek: mi a véleményetek az új Vanessa-s Ecko reklámról?

Andi írta...

Szép Napot Mindenkinek!

Bizony ma még én is megyek ezt-azt vásárolni...!

xdittax írta...

Én is azzal töltöttem a délelőttöt, hehe:) De még az is lehet, holnap is betudok kukkantani ide-oda. Majd meglátjuk,de öröm őket (együtt) látni. Ma leszek még, de csak 5 után számítsatok rám, kb, sajnálom.

Legyetek jók: Ditta×××

;o) írta...

Sziasztok!

Látom mennyire élvezik a fotósok által asszisztált vásárlást!

Én már csak az ünnepi menü beszerzésével foglalatoskodtam, szerencsére nem volt nagy őrület - így hamar sikerült végeznem, persze manóim voltak segítségnek!
(f.é) az új Ecko reklámból csak V minapi fotóit láttam, sokat nem tudnék hozzászólni, de engem is érdekel, így ha van további infó, akkor elő vele!
Szakad a havas eső....

Sajnos megláttam a karácsoyi ajándékomat :o( ez a Jézuska eléggé hanyagul kezeli a dolgokat, ilyen még nem történt soha....Twilight élményem lesz nekem is - könyvben.

Nem szeretnék még karácsonyi üdvözletet írni, jó lenne még errefelé járni. Majd meglátjuk mire jut idő és lehetőség- az "aprónép" leigázott.
Szép napot!

Névtelen írta...

Sziasztok:)
Vásárlás...nekem is kéne, de nem bírom rávenni magam, hogy kimásszak a gépezőszékből:PP
A tényezők megszűntek:PP
Nálunk egy hó nincs:(( Sőt, még a nap is sütött pár órája....
Kíváncsi cvagyok az új Ecko reklámra:) A képek styleosak, mint mindig:)

Névtelen írta...

Sziasztok!:)

Nóri,köszönöm kedvességed!:)
Hú,forró képek?:)
Később jövök,mert még nem én vagyok a soros.:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Most vagy káprázik a szemem, vagy totál hülye vagyok angolból, de ez azt jelenti, hogy lesz egy újabb koncert turnéja a HSM-eseknek?

http://www.digitalspy.co.uk/forums/showthread.php?t=957481

Fant írta...

Sziasztok! Nóri én is úgy értelmezem, hogy HSM koncertről van szó; de: azt nem írták oda, hogy kik a fellépők, érzésem szerint kizárt, hogy Vanessa, Zac és a többiek. Viszont ha jól emlékszem Angliában játsszák egy színházban a HSM-et, úgy gondolom, hogy az ő koncertjükről lehet szó. Ezt erősíti talán, hogy ha jólolvasom, ez a honlap Egyesült Királyság-beli. Szóval ha összerakjuk a puzzle-t, akkor ezt kaphatjuk :)) Nekem legalábbis ez jött ki :))

LL, nem vagy egyedül a hóhiánnyal
:)

;o), az nem lehet, hogy ez csak elterelő manőver volt a Jézuska részéről? :))

Netty írta...

Én is ezt szűrtem le Fant.
Hó sajnos itt sincs, sőt itt is sütött a nap...:(
De holnapra havazást mondtak! :) Wííí de jó lenne..:D:D
Vásárlást illetően, én még majd holnap hajnalban megyek anyuval kaját venni...
Ecko reklámra én is nagyon kíváncsi vagyok...
Nah de most mennem kell feltenni a karácsonyfára a lamettát.:)

Névtelen írta...

Van aki számít, van aki már nem...én küldöm a füstjeleket ,de semmi...

Névtelen írta...

Én most nem(füstöltem)!:))
Jelek?:)) Leadva!:))
HSM koncert?:) Na ne már,ezt most nem fokozom.:))

Eco-s reklám?:)) Mint már írtam tök csík!:)) (f.é.)

Névtelen írta...

ÁÁÁ,csá Netty!:)
Hogy vagy spanom?:)) (f.é.)

Névtelen írta...

Miért van az, hogy csak "így" érek el...valamit...még ha ici-pici reakciót is?...mint (f.é.)-től?

Névtelen írta...

Mert én figyelek rátok,még ha ici-picit is!:))
Boldog Áldott Karácsonyt Mindenkinek!:)) Még mielőtt elfelejteném.:)

Figyelek rád Névtelen,itt vagyok!:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Boldog Áldott Karácsonyt Néked is (f.é.)!
Szerinted miért van az,hogy az életben (és nem a HSM-ben) az ember önmagát próbálja adni...egy idő után kevésbé veszik észre mint akkor, ha másnak mutatja magát...?

Névtelen írta...

Persze vannak akik egyből lenyűgözőek...mint például Te (f.é.) és a Többiek....:))))

Névtelen írta...

Ez bizony hülye dolog,de szerintem ezen már majdnem mindenki átesett!:()
Volt,hogy én is megpróbáltam,de rá kellett jönnöm,ez nem nekem való.:)
Persze ez régen történt meg velem.

Én azt mondom add magad,a lelked tiszta marad,az érzéseid mélyek,nem kell ennél több!:)
A több ile van ejtve,hidd el. Az számít,hogy Te mit Gondolsz,és nem az,hogy mások mit gondolnak rólad.:)
Jó vagy,és hidd el valaki észre fogja venni,és csak ez számít.:) Én is észrevettem ám!:) (f.é.)

Fant írta...

Hello Névtelen! Sűrű probléma - de úgy gondolom, hogy csak önmagunkat érdemes adni, ez néha komplikált is lehet, de megéri mindíg :)

Máris elkezdjük a jókívánságok osztását? :) Meg sem várjuk a holnapot vele? :)

Névtelen írta...

Ki tudja mit hoz majd a holnap....!:))
Remélem hoz valamit!:)) Fant-om,nem tudom,hogy mennyire lesz terhelt a rendszer,és Én így megkezdtem,de legalább már nem felejtem el!:))
(f.é.)

b írta...

Elkezdtem nézni a dance-s dvd-t. "Az első csókom a filmvásznon? Mit is mondhatnék. Egy nagyszerű emberrel történt." :)

xdittax írta...

Úgyse felejtenénk el egymást...én például nem tudnálak Titeket, egyikőtöket sem, akár Névtelen vagytok, akár színesek, akármilyenek...de valóban, kitudja mit hoz a holnap, sajnos, bár beletartoztak a szeretteim körébe, nem tehetem, hogy egész napomat itt csücsülöm végig. Szóval, hogy egész napotok varázslatos legyen, valóban oszthatom már én is a jókívánságokat, mert megérdemlitek, hogy áldott, békés és mesés karácsonyotok legyen!

"A szeretet olyan, mint a hópihe: csendesen megbújik, olykor könnyen elillan, de a karácsony akkor jó, ha körülöttünk havazik."

Dittus×××

Fant írta...

Hello b! :) Na igen Vanessa is a diplomácia bajnoka :)

;o) írta...

Fant, hogy "terel-e" a Jézuska vagy sem azt nem tudom, de kicsit szomorú vagyok. Szeretem a meglepetést - csakúgy gyerekesen...

Netty mi az a lametta? És te már "barátkozol" a fával? Hamar karácsonyi hangulatba kerültél.

(f.é) mindenki vár valamit a holnaptól (még én is), ha mást nem hát jó szót, melegséget, szeretetet, kicsit több figyelmet, mint a hétköznapokban. Erről (is) szól ez az ünnep, az én kedvencem. Kedves Névtelen, bár (szerencsére) egyre többen vagyunk itt mindig van valaki aki szeret, aki figyel és mindig van jó szó is!

Névtelen írta...

Nahát...felforgattam valamit...de megérte...:)
Hello Fant:)
Te is most válaszolsz mikor "más vagyok"...bár persze előtte is...talán el is kényeztettél vele...ez lehet a "sűrű probléma" oka...
Észrevettél (f.é.), ez kétségtelen, de nem azért mert önmagamat adtam...

Névtelen írta...

Sziasztok:)
Várok holnapig a jókívánságokkal - még meg találnám nézni az ajándékaimat;)
A fa még a kocsiban, hó sehol, szóval még várni kell a hangulatra itt:))

Fant írta...

Te Névtelen van egy javaslatom: mi lenne ha elárulnád, ki vagy, vagy milyen vagy, mikor nem vagy más, hm? :) Csak mert nem mindíg értem a célzásokat, a tiszta beszéd jobban megy és a felesleges körök is elkerülhetőek :) Nos? :)

Névtelen írta...

Köszönöm mindhármat Néked ;o)...!:)

Névtelen írta...

Hát kedves névtelen,ha nem önmagadat adtad,nekem úgy is jó,ez nem az én problémám!:() De itt voltam,és figyeltem rád,ennyi!:) De azért az a "Néked" szó,azért elég árulkodó volt,azt hiszem!:))

(f.é.)

;o) írta...

hűűű, ma este Miss Marple-t játszunk?
(f.é) úgy látom a mai játékot megnyerted!

;o) írta...

hűűű, ma este Miss Marple-t játszunk?
(f.é) úgy látom a mai játékot megnyerted!

Fant írta...

Névtelen őszintén remélem, hogy nem az vagy, akinek gondollak!

;o) írta...

Na én viszont megyek, mert elcsendesedett a ház....most jött el az én időm! Megyek csomagolósjézuskást játszani. Sziasztok, jó éjt, holnapra pedig....na majd még kitalálom!

Fant írta...

Jó éjt ;o)! :)

Névtelen írta...

Nekem is lenne egy tippem...de sztem adjuk magunkat:)

Névtelen írta...

Night ;O)

Névtelen írta...

Jó éjszakát ;o)!:))
(f.é.)

xdittax írta...

Szerintem én is tudom, ki bújt remélhetőleg csak ma Névtelen "álarcba".

Fant írta...

Az üveg félig tele van, hello! Úgyhogy tessék szépen visszanevesedni és az élet pozitívabb oldalát szemlélni!
Az elkényeztetés problémakörét pedig könnyű megoldani...jelzed, hogy sok és veszem az adást, hm? :)

Névtelen írta...

Éppen az a baj Fant, hogy nem "sok" ...sőt, túlzottan is jól esett, mert ehhez nem vagyok hozzászokva...de majd szoktatom magam...a hiányához...nem gond, illetve dehogy nem...kicsit megérintetted a lelkemet,túlságosan is...de erről nem te tehetsz..hanem én mert ilyen szerencsétlenűl sebezhető vagyok...sajnálom!!!

xdittax írta...

Vulnerable, Andi? Légy az egy kicsit, hisz' minden ember az, de inkább maradj meg Hopeless Romantic-nak, rendben?:)

És ne sajnálj semmit, kérlek szépen, mert az élet szép...Veled együtt!

Sőt, csakis Veled az! :)

Névtelen írta...

Biztos vagyok benne, hogy senki nem siklik át direkt kommentek felett...az ilyen kommunikációnak sajna ez a hátránya...és mindenki sebezhető, így van:)) És mindenki egyéniség...tudod...

Everyone is special in their own way
We make each other strong
Were not the same
Were different in a good way
Together's where we belong...

Fant írta...

Na jól van Andi, maradjunk annyiban, hogy most szépen visszakékülsz és Karácsonykor legalább a pozitívumokra koncentrálsz. Fenyő, kaja, hangulat, gyereked, hm? Ne sajnálj semmit, csak fogadd meg végre f.é. javaslatát: pohár helyett üveg: több fér, és nehezebben törik! Fel a fejjel, Karácsony van! :)

Fant írta...

Ezt ugyan holnapra tartogattam, de hamár LL szóbahozta: idefigyelj Andi: KATT

Névtelen írta...

Ámen!!:)) Ilyentájt több üveg is megengedhető !:)) Csak lassan,és fokozatosan!:) (f.é.)

Névtelen írta...

Jó tanács, Fant, itt is gute Nacht:))

Fant írta...

Gute Nacht LL! Holnap küldöm és várom :) F.é. - tökéletes kiegészítés! :)

Andi írta...

Megy az idő és fogy az erőm Ditta, de köszönöm....ez most sokat jelent!:)
Az élet velem...olyan amilyen...senki sem pótolhatatlan...de Te az vagy mert erőt öntesz belém és ezért örök hála..!:)

Névtelen írta...

Hú Andi nagyon magad alatt vagy :(( Nem kérdezem az okát, de átérzem a helyzetet, mert én is. Ezért is néztem dvd-t.

Fant írta...

Ditta bizony priceless :)

Na. Erről van szó. Több üveg: nagyobb erő!

Fel a fejjel emberek: Boldog Karácsonyt!!

Andi írta...

Hmmm..ez jól esett..Ditta, LL, (f.é.), Fant...nagyot kortyoltam...:)

Névtelen írta...

Kérek én is! :)

Andi írta...

Eléggé b,de Te mit néztél?

Andi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Bocsi, de folytattam az 1-vel. A hsm2 szuper táncos változatot. Aranyosak :)))
Nem kérdezek, mert a múltkor le lettem szúrva :)

Névtelen írta...

Na ez béna válasz volt. A HSM2 szuper táncos változatot kaptam meg a minap, és annak a 2. lemezét néztem eddig. Van rajta sok aranyos mindenféle. Igaz sokat már láttam, de ez le is van fordítva. Most az 1. lemezt vettem elő, de úgy látom ezen a film is rajta van, ami már meg van :( De ezen is van extra és aranyos :))) (főleg, hogy azóta sok idő eltelt... :)) )

Andi írta...

Nem b, nem...!!!...éreztem, hogy valami nem kerek akkor, ezen a téren...csak nekem nehéz erről beszélni ,de kérdezz, legfeljebb azt mondom...passz:)

Andi írta...

Képzeld, ma láttam az Auchan-ban (Pesten) ahol vásárolni szoktam a HSM2 táncos változatot ás Rád gondoltam...mert múltkor írtad, hogy nincs meg, persze most már tudom, hogy meg van...még is Te jutottál az eszembe...

Névtelen írta...

Megkérdezem, hogy melyikben? :))) Sok felé szoktam járni áruházilag, ezért csodálkoztam, hogy nincs, sőt a személyzet is azt mondta, hogy monden elfogyott, csak cd-k vannak. (értem én, hogy Z-t nézni kell, nem hallgatni... :D) De bíztam a Cora-ban :)
A nem kerekről passz...

;o) írta...

A legjobb karácsonyi dekoráció a fülig érő mosoly.
Nagyon késő van és most végeztem Jesszuskás teendőimmel, de blogunk képzeletbeli fenyőfájára én aksztom így elsőnek az első díszt! :D
Már biztosan szunyókáltok...szép álmokat...itt közben csendben eleredt a hó!
;o)

Andi írta...

Oké b, most nem kérdezel...?..mert múltkor le lettél szúrva...?..ne gondold...azért én próbálok az ezt jóval megelőző kérdésedre válaszolni....
Ami Nem künnyű részemről...tehát...
Leélni valakivel tizen....évet házasságban....+gyerek...aztán az Ő részéről kiderül, hogy az egész nem is az...ami...aztán ott maradni egyedül (+1 mama) egy gyerekkel...kinek kell agy Nő+1 gyerek...?
...akinek...de az persze nem én vagyok...kishitű!!!
És én kis hülye,reménytelenűl romantikus...
De ma jó dolog történt velem...több ízben is...persze Veletek...és mert megleptem magam egy könyvvel...Zane Kedves G Ponnt

Helyes ennyire önmagadat adni....?
Ha nem...hát így jártam már nem előszőr...!!!

Az emberek általában csak 2 dologról beszélnek...arról ami van....vagy arról ami nincs...
Ezt most azért írtam, mert bántott, hogy b "leszúrva" érezte magát...istenem az a telepátia...!!!

Nyugodalmas Jó éjt, Boldog, Békés Karácsonyt Mindenkinek!

Andi írta...

De jó ;o), hogy Nálatok esik a hó...:)
blogunk képzeletbeli fenyőfája...s én akasztom másodikként a díszt rája....

b írta...

Andi: Igen!
Ne tedd ezt, mert manapság már +1 gyerek nem akadály!
És Karácsony van, meg ilyenek :))

b írta...

Andi van egyéb elérhetőséged?

Andi írta...

Igen persze b, mail cím!

a.cseszlai@freemail.hu

Andi írta...

Én nem akartam ide írni a sorsomat...ez nem helyén való...ez egyéni szoc. problem...

Névtelen írta...

Ok, vettem.