2008. dec. 6.

Szerencsés vagyok :)

Sziasztok!

Eljött december hatodik napja,
Már minden ablakban ott figyel a csizma. :)


Remélhetőleg sok-sok jóval, széppel, ízletessel teletömve!

Szóval...Boldog Mikit!:)


De most ugorjunk gyorsan vissza a címhez...és derüljön ki, ki miért szerencsés. Én például szerencsés vagyok miattatok, azmiatt már sokkal kevésbé, hogy hőn szeretett városomban mindösszesen három napja fut a moziban a HSM3. Vicces, mi?!

Na de, egy ír Vanessa interjúval készültem így késő délutánra azaz, egy olyan ír interjúval, amit LinkLuvor készítette el Nektek - így az igazság. :)



Elképesztő, hogy 2006-ban tv-szenzáció lett, aztán később ismét, most pedig a vásznon is. És úgy tűnik, hogy tovább nő, pedig általában nem ez szokott történni. Nem tudom, okoz-e neked meglepetést, például mikor jegyeladási rekordot dönt?
Persze, olyan, mintha a High School Musical tovább nőne, és mikor ilyesmit hallok, az őrületes, mert nem akarom elhinni, hogy ezek megtörténnek, és én ennek a része vagyok, elképesztő, maga a jegyeladási rekord… Meg is ünnepeltük, annyira boldogok voltunk.

Decemberben leszel 20 éves, és 16 éves korodban lettél ennek a része. Most elvonón kellene lenned, ez az egész nagyon gyorsan történt, és hatalmas, olyannak kellene lenned, mint Lindsay Lohan, valami őrült dolgot csinálnod.

Nem, szerintem ez személyes vélemény, nem akarok ilyesmit csinálni, könnyű távol maradnom tőle, mert nem élvezem. De szerintem mindenki tegye azt, ami neki tetszik.
Ez jó válasz volt.

Az édes, ártatlan, tudományőrült Gabriellát játszod. Szerintem te sosem voltál stréber, abban biztos vagyok, hogy édes vagy és ártatlan, de nem hiszem, hogy bármikor is stréber lettél volna.

Nem feltétlenül hívnám Gabriellát strébernek, igaz, hogy nagyon szereti a könyveket, de ugyanakkor elképesztő a társasági élete, a szerelme, de én viszont általános iskolában voltam stréber, senki nem akart barátkozni velem...(nevet). De túljutottam rajta.
Lefogadnám, hogy megbánták.

(nevet)
Ha akkor nem voltam a barátod most már az lettem.

Nem kell tudományőrültnek lennünk, hogy tudjuk, Hollywood kultúráját a Disney alakítja legjobban. Ha elkezdenek valamit, az sikeres lesz, ez már az én koromban is így volt. Te ennek a nagy családnak a tagja vagy. Zac-hez hasonlóan te is szeretnél továbblépni, neked ugye még ott van a zenei karriered is...

Természetesen. A Disney mindig elképesztő, hogy ilyen hatalmas dolgot tett velünk, elképesztő a High School Musical részének lenni, de ugyanakkor felnövök. Színésznő vagyok, ki akarok próbálni más szerepeket, más műfajokat, nem keresek semmi olyat, ami túlzás lenne, de felnőttesebb szerepeket szeretnék.

Ez lesz az utolsó kérdésem. Tudom, hogy anyukád filippínó, kínai és spanyol talán, apukád pedig ír és amerikai indián?

És francia meg kaukázusi.
Sokféle rokonod van.
Ismered apukád ír rokonait, mert én Írországból származom, és szerintem ennek köszönheted a vonzerőd, az, hogy milyen cool vagy és a tehetséged.

(nevet)
Meg minden mást.

Igen, az biztos, hogy szerencsés vagyok. Ez nagyon sokat számított.

Fordította: LinkLuvor.

63 megjegyzés:

Fant írta...

Látom Ditta, a macid is sportolt valamit :)
Nálatok még tényleg csak 3 napja megy a film? Most azt kell mondjam jó neked: nálunk már bő két hete nem megy. Szóval a pohár, tudod :)

Az interjúhoz: tényleg rendkívüli, hogy minden rész egyre népszerűbb lesz, nem jellemző egyáltalán, ráadásul nívóban is egyre nő...
A riporter felvetése, hogy a 20 éves sztárokról - teljesen jogos.... Azt hiszem örülhetünk, hogy V normális.

Névtelen írta...

Hali!:)
Emelem poharam,és minden jót mindenkinek. Beugrottam,és rohanok is tovább.:) Vár a buli,haverok,és persze nem a fanta,(Becherovka)!:)))
Ha időben kibuliztam magam,akkor még talán írok pár "hülyeséget",ha nem,akkor holnap,ugyanis nem melózom!:)) Puszi mindenkinek!:) (f.é.)

b írta...

Ditta már akartam többször írni, hogy a JJ-s linked nekem nem működik

xdittax írta...

Igykezett a macim. De személy szerint, nekem kettő van belőlök itthon.:)

Igen, így más mindjárt nem is olyn bosszantó a dolog Fant, bár...most sem lehetk ott az esti vetítésen, vendégeskedés folyik nálunk, így is csak sunyiban voltam itt korábban, és most. De gyorsan rendeb raktam azt a rossz linket, köszönöm, hogy szóltál b!:)

És jó mulatást Nektrek továbbra is, estére is! És még az is előferdülhet, hogy én is iszok egy kortyot. De az inkább Fanta lesz...vagy lehet i nkább mégis valami más?!;)

Majd meglátjuk!
Szép estét: Ditta×××

Fant írta...

Lehet az más is Ditta, csak óvatosan :) (Az aggódó anyukák kedvéért: colára gondoltam természetesen mi másra ;) )

Hello f.é. - jó szórakozást!

Névtelen írta...

Csá!:) Nah,elvonó?:) Ez a hónap már csak ilyen,legalább is nekem.:)
Annyi mindent elvontam magamtól,hogy
most nem engedek a 21-ből!:)
Dittus,persze,lehet az számodra más,de tényleg csak óvatosan.:) Majd,ha sikerül "összefutnunk" valamikor,akkor kezességet vállalok érted.:))) Fant,a cola is egészségtelen!!:)) Szerencse lánya?
Na megnézem a lottóm,hátha irány Las Vegas!?:)) (f.é.)

Andi írta...

Sziasztok!

Buli,Becherovka,haverok...nem rossz (f.é.),nem rossz!:)
Jó bulizást és a jó kis táncos számoknál esetleg gondolnál rám?:)...tudod, mint egyszer Ott az EDDÁ-nál...!:))
Köszike:)

Váljék egészségedre Ditta, bármi légyen is az amit iszol... hallgass Fant szavaira:))

Névtelen írta...

Andi,már megvolt!:) Képzeld,a csapat nem bírja a Becherovkat!:)) Most fel kell áldoznom magam,hogy ez a fincsi nedű ne vesszen kárba!:) De gondoltam rád,sőt tudod mit most együtt is bulizhatunk itt,ha van kedved!:) Na hallgatunk zenét,pl
EDDA?:)) Azt az őrült számot,tudod!:)
(f.é.)

Fant írta...

Na emberek - letöltöttem a Hajlakkot :) Kemény másfél napot vett igénybe, de megvan! :) Már csak meg kell néznem, így pótlom ezt a kis hiányosságot! :)

F.é., Andi hajrá, bulizzatok :)
Névsorolvasás!!! :))

Andi írta...

Ó...Te áldozatkész (f.é.)!:)))
Oké...de csak a refrént tudom, mármint annak a számnak, hogy Gyere Őrült, gyere őrült,
Névsorolvasás,
Gyere őrült ,gyere őrült,
Szükségem van rád!
Ennyi...:(

Erre gondoltál....utána kéne néznem a szövegnek mert ugyan a fiamnak van EDDA cd-je, mert csípi Őket,de ez a dal pont nincs meg...sajna!

Fant írta...

Andi! Hadd segítsek! :) NÉZD

Névtelen írta...

Áldozatkész,humoros,barátságos.....:)
Ó jaj,ne haragudj,de most fényeztem kicsit magam. Pedig sosem tettem ilyet,mert ez számomra,és az engem ismerőknek köztudott!:) De tudod mit,mind a ketten őrültek vagyunk a magunk módján,úgy ahogy mindenki más,és inkább most másik dalra gondoltam. Persze ez is Edda,de a címe: Álmodtam egy világot.
Talán az erő velünk lesz!:)) De kell valaki,aki a magas falaknál segít!:) Fant?:) Pohár nélkül!:)
(f.é.)

Fant írta...

Sőt! :) EZT NÉZD :))

Névtelen írta...

Na halló!:) én pedig telefonos segítséget fogok kérni,remélem azt még nem játszottam el,de kit hívjak?:) (f.é.)

Andi írta...

Te Fant:),"kemény másfél napot vett igénybe" a film letöltése?...ez nem piskóta!:)
Jó szórakozást hozzá és úgy nézd...amit persze már Te is tudsz,...hogy ez a film LL nagy-nagy kedvence!:))))

Fant írta...

Nos, de csak mert buli van: ERRE GONDOLTÁL ? :)))

Fant írta...

Komolyan Andi, olyan lassan vánszorgott le a film, hogy azt hittem megőrülök (hogy stílszerű legyek :) ). :) Aztán 95%-nál megállt kora délután :) De mostmár megvan! :)) Tudom persze, hogy LL nagy-nagy kedvence, úgy fogom nézni, elhiheted :))

Andi írta...

Őrülten Álmodozóak Vagyunk...jól mondom (f.é.)?):)

Fant, Te hihetetlen vagy...köszi a segítséget:))

Névtelen írta...

Naná!:) (f.é.)

Fant írta...

Én csak próbálok hű lenni a nevemhez :)) Találó ugyebár :))

Andi írta...

Igen az:)

Névtelen írta...

Remélem ezt is megkedvelted!?:)
Vagy akár szólíthattalak volna Kulcs"figurának"
is,de az előző jobban tetszett.:)
És úgy gondolom ,hogy Találó!:)
(f.é.)

Andi írta...

És...mikorra tervezed a Hajlakk "élményedet"?:)
(Persze semmi közöm hozzá!:))

Névtelen írta...

Jaj Andi,holnap megnézem azt a filmet,ami magában foglalja számomra a mindent!:) Már most borzongok tőle.:) (f.é.)

Andi írta...

Oké (f.é.):)...kellemes borzongást:)

És Te Fant?...mármint Hajlakk élmények?....mikor törnek?:)

Névtelen írta...

Na én húúzok, Szép éjt!:)
(f.é.)

b írta...

Fant, hogy te milen önfeláldozó vagy :)))
Én is már jó ideje szenvedek a Step up2-vel. Vagy a letöltéskor száll el a gép, vagy kicsomagolásnál jelszóhibát ír :S

Fant írta...

Hű, nem tudom, mikor lesznek Hajlakk élmények Andi :) Holnap elég zsúfolt napom lesz sajna... De be van tervezve nemsokára :) Amint megnéztem, ti is tudni fogjátok :) Nemsokára, egy héten belül megnézem szerintem, inkább előbb, mint később :)
Ma esti dalnak EZ ? :)

Na igen f.é., a Találó tényleg találó azt hiszem :) Megkedveltem igen :) Jó éjt!

Andi írta...

...hát már vége a bulinak? (f.é.)
Na jó, akkor Szép éjt Neked is!

Fant írta...

Önfeláldozó? :) A Hajlakk miatt, b? :) Nem nagy áldozat, kíváncsi vagyok, milyen a film, ha már itt szinte mindenki a kedvencei közt tartja számon. Túl nagy bakot nem lőhetek vele :)
A mai nap önfeláldozója különben f.é. :)

Andi írta...

Hú...azt az arcmimikát és tekintetet Ott a végén....nagyon kemény!

Oké Fant,tökéletes:)

b írta...

Ez igaz, túl nagy bakot nem lősz vele :) Majd ha MF énekel, a háttértáncosait is figyeld :)

b írta...

Andi miről beszélsz?

Andi írta...

A mai nap önfeláldozó személy megnevezéséhez csak csatlakozni tudok!:)

Fant írta...

Andi a ma esti dalról beszél úgy gondolom b :) Lásd pár kommenttel feljebb :)

Az egész, dal, meg hozzá a jelenet nagyon kemény szerintem, akinek fogalma sincs mi az a HSM, vagy nem kedveli a zenés filmeket, még annak is elnyerheti a tetszését ez a jelenet, úgy ahogy van.

Andi írta...

...hogy miről beszélek b, kattincs Fant ma esti dalához és láthatod magad is...!:)Oksa?

b írta...

Hát sok mindenre gondoltam, csak erre a dalra nem :)))
De teljesen egyet értek veled/veletek :)) A külön kommentbe is írtam már anno hasonlót :)

Andi írta...

Nekem ehhez a ma esti Őrületes szólóhoz...úgy odakívánkozna a másik Őrület!:)....?

Andi írta...

Z és a jelenet átélésével kapcsolatban? b

Fant írta...

Pontosan melyik Őrületre gondolsz Andi... ?

Andi írta...

No lássuk csak Fant....szóval az egyik szóló másik felére..de ahhoz térben és időben kicsit vissza kell menni...!:)

Fant írta...

Hm, lássuk csak, talán a másik kedvenced? :) Talán EZ a megoldás? :)

b írta...

Mindjárt előkapom a dvd-t és megnézem :))

Andi írta...

Helyes b,kapjad csak elő azt a dvd-t...de ilyen későn?!:)

Fant:),éppen azt készültem írni Neked, hogy nem akarlak terhelni vele...csak egy röpke kis gondolat volt...amit persze eltaláltál...mit mondhatnék erre?...jó érzés volt, Danke:)

Fant írta...

Mára kidőletem. Jó éjt Mindenkinek!

Fant írta...

Szívesen Andi :) Jó éjt!

Andi írta...

Neked is Jó éjt!

YT, More Zanessa Beach Picture!
Cool ez a kis szösszenetnyi dal..persze a hozzá tartozó képek is...:)

Jó éjt Mindenkinek...különben úgy vélem már csak magam vagyok....úgyhogy magamnak is jó éjt:)

Névtelen írta...

Sziasztok, jó reggelt!
Megnyugtatásul: a mi kis városunkban egyáltalán nem vetítik a filmet....azt mondják menjünk Pestre....
Látom Ditta nálatok is vendégségé volt a főszerep...talán a Mikulást hívtátok meg??? Nálunk volt este, jó öreg volt, na meg vicces is, az volt a fix ideálja, hogy a gipszemre rápecsételi névjegyét....hát meg is tette! Fognak mosolyogni az orvosék, ha látják Mikulás arcát a gipszemen. Na nem egyhelyen...vagy ezren!
Nekem a fájdalomcsillapító gyógyszerek nem jöttek összhangba az "üdítővel" így hamar elálmosodtam...
Becherovka esetleg almalével? (f.é) az ízlésed monthatni fenomenális!!!!!
Gyönyörű napos, "meleg" vasárnap van - mosolygós napot mindenkinek!
;o)

Névtelen írta...

Húú a kutyafáját ;o)!:)
Figyi,maradt még hely a gipszen?:)
Na jó nembánom,a Mikulás fontosabb ember,mint én.:) De a keverési fajtákat azt te is tudod!:)
Csak az arányokkal vagyok néha bajban.:) (f.é.)

Névtelen írta...

Sziasztok!!
Hosszú lenne elmesélni az egész utat és nem tom, hol kezdjem, meg hogy mennyire legyek terjengős...csináltam pár képet, a feltöltésük folyamatban...adok linket, ha érdekel titeket:))
Németül beszéltem, mert miután a közismerten amcsi Mekiben is csúnyán nézett rám az eladó az angolom miatt, elhatároztam, hogy innentől németül kérek...és kértem is:)) Voltam karácsonyi vásárban, nagyon aranyosak voltak azok a kis faházak...de az egész utat globálisan a tömeg szó jellemezte...már az első benzinkútnál a wc-nél kilométeres sor volt...én hülye nem fényképeztem le:PPP...

b írta...

Engem érdekelnek az élményeid LL, mert egy hét múlva mi is mennénk. És a németül beszélős rész is :)

Névtelen írta...

Nem kell hatalmas dolgokra gondolni németül beszélés terén...:DD
És a meséléssel bevárom a képfeltöltőt...:)) Bár annyira izgalmasnak mondható élményekben nem volt részünk...ahhoz többet kellett volna maradnunk sztem...

xdittax írta...

Szia LL?:)

Mit csináltatok? "Csak" shoppingolni mentetek ki?
Tavaly én is voltam a karácsonyi vásárokon, eszméletlenül gyönyörű volt akkor Bécs!

Névtelen írta...

Elmentünk egy Albertina nevű múzeumba is, de egyébként "csak" nézelődni meg shoppingolni, ja. És tényleg az volt, gyönyörű, de majd mindjárt felmennek a képek...

Névtelen írta...

Szia LL!:) Örülök,hogy jól sikerült a tegnapi napod.:)
Üdv "itthon"!:) (f.é.)

Névtelen írta...

Köszi...vagyis danke:)

xdittax írta...

Oh, LL, imádom Wien-t télen. Én tavaly december 1. napján voltam kint, de legalább ekkora felhajtás volt kint. És jó látni azért, hogy ugyanabban a látványban volt részed. A díszek, a gömbök a fények...mind-mind ugyanazok. Hihi:)

Leírhatatlan.

Most idén, ezek még nem kerültek ki(szép is lett volna), de már ősszel is van varázsa a helynek. De minden helynek van. Más és más. Ettől olyan izgalmas a világ.:)

Névtelen írta...

Hey LL, irigyellek ám, de nagyon. Bár, rendszeresen járok ki ezért-azért, a karácsonyi előkészületeket még sosem láthattam. Sokan mondják, hogy muszály megnézni, mert annyira szép és különleges.
Engem nagyonis érdekelne az a link, ai elvezet a fotóidhoz. Ha egyenlőre másképp nem, legalább fényképeken szeretném megnézni ezt a csodát!
;o)

Névtelen írta...

(f.é) a keverési arányok a hangulattól függenek.... Nekem bárhogy jöhet, legfeljebb a mennyiséget veszem vissza!
Akkor is jó ízlésed van!
Üríte(né)m poharad...ööö...poharam!
Glu-glu-glu
;o)

Névtelen írta...

Helló!:)
Köszi ;o)!:) Végre valakivel,valamiben egyezik az ízlésem.:)Ez nagyon ritka dolog ám!:) Hát ezek után nem bánnám,ha az én poharamat "is"ürítenéd. Nem vagyok irigy,pláne ilyen téren nem!:)
Éés,hogy telnek napjaid?:) Fogadni mernék most is pörögsz 1ooo-el!:)
(f.é.)

Névtelen írta...

(f.é) a közös sík valószínüleg hasonszőrű korosztályunknak köszönhető, ha ezek után tévednék mégis és múmia vagyok hozzád képest, akkor ezer bocs. Sajnos egyre inkább nem pörgök, fájdalmaim már-már Krisztusiak, ráadásul körül vagyok véve (na nem közvetlenül) soooook soooook vállon felül kihívással küzdővel, így még a lekem is odavan. De még 1 hét és véget érnek szenvedéseim (talán)!
Csak annyit mondhatok, vigyázz a lábadra és kerüld a hülyéket....
;o)

Névtelen írta...

;o) Háát,az életkorunk számokban leírva biztosan több az itteni átlagnál,de hogy a kettőnké milyen közel esik egymáshoz,azt én nem tudom !:)
Találgatni pedig tök hülyeség lenne!:)De mindenesetre többet kihoztunk ebből,mint amennyire ezt mind a ketten gondolni véltük valamikor!:) Fájdalmak?:( Na akkor töltök egy gyógynövényest a pohárba,igaz ez most rajtad nem sokat segít,de majd gondolok rád!:))
Hát most olyan érzésem van,hogy nálad a dolgok olykor felcserélődnek!:) Arra gondolok,hogy :"a test a lélek tükre" De mi előbbi gyógyulást!:))A lábamra vigyázok,de a"hülyék" ellen nem tudok tenni semmit,ugyanis vonzom őket!:)) De már megszoktam.:) (f.é.)

Névtelen írta...

Hmmm (f.é) a gyógynövényest is nagyon csípem...főleg ami "mestermű". A vöröskerszt meg segítse a rászorulókat.
Tul képpen a lelkem is rendbejön így estére megnyugodva a szuszogó manók látványától, na meg egy kiadós délutáni alvástól. De hogy mi a frászt csinálok majd éjjel?????? Legfeljebb frászba kergetem a körülöttem lévőket ;o)