2009. febr. 24.

Oscar 2oo9 - A show

Mint ahogy azt megtudtuk előre, Hollywood legfényesebb fiatal álompárját különleges megtiszteltetés érte, ahogy azt sokszor mondták, ez életük első Oscar-ja, és hatalmas kitüntetés az is, hogy a színpadon is szerepelhettek és ezzel szórakoztathatták a közönséget és ne felejtsük el - az egész világot! Káprázatos musical medley-vel ajándékoztattak meg minket: remek koreográfia, látvány, smink és jelmez, no meg az elengedhetetlen és utánozhatatlan "kellékek" - Ők maguk.

Ahogy azt házigazda Hugh Jackman örömmel újságolta a vendégeknek:
a musicalek végre visszatértek.

És ebben például közreműködött:
Beyonce
, Amanda Seyfried és Dominic Cooper, valamint Vanessa Hudgens és Zac Efron, ehhez nem fér kétség.

Így hát Ők hatan együtt egy bámulatos, ámulatbaejtő produkciót adtak elő vasárnap este, nem hiába érte meg megvárni a hajnali 4 órát nekünk, mert körülbelül az idő tájt fölcsendültek az ismerős dallamok, az olyan méltán híres musicalekből mint a Chicago, Grease, Hajlakk, Mamma Mia vagy maga a High School Musical, no és persze az At Least című híres dal.


Lehet, hogy a Baz Luhrmann által megálmodott előadásban Beyonce és Jackman volt a fő "attrakció", hadd áruljam el nekem mégis Zac és Vanessa olyan élvezetet adott; bámulatos volt amit véghez vittek. Keresve se találhattak volna náluk jobb párt erre a feladatra.
Élvezték, de még mennyire és ezáltal mi is.
Az összhang, a zene-, és egymás iránti szerelmük, a szikra jelen volt és lenyűgöző volt.
Le a kalappal előttük, mondhatnám...;)))



Szereplésük után, maga Zac is bevallotta, mekkora megtiszteltetés volt az, hogy az Oscar színpadán énekelhetett és táncolhatott.
"Őszintén, ez egy valóra vált álom volt!" - nyilatkozta az US Magazin-nak, majd hozzátette: "Soha nem gondoltam, hogy képes leszek arra, hogy ezt megcsináljam."

Körülbelül rá egy órára ezután a mesés alakítás után Zachary Efront újra köszönthettük a színpadon. Kiegészülve Alicia Keys-zel két díjat is átadott a gálán, a zenei témában.

A 'Legjobb eredeti filmzene' kategóriában A.R. Rahman-t, azt est folyamán 10 szobrot bezsebelő Gettó milliomos című film zeneszerzőjét jutalmazták, míg a 'Legjobb eredeti dal'-ért járó Oscar-t szintén A.R. Rahman-nak nyújtották át, a Gettó milliomos egyik betétdaláért, a Jai Ho-ért.


19 megjegyzés:

Fant írta...

Megvolt hát az Év Eseménye a számukra!! Elképesztő, óriási, fantasztikus volt az egész összeállítás; ennél jobb reklám a musicalnek szinte elképzelhetetlen.

És Vanessa és Zac - egy kicsi kábeltévés filmből odáig jutottak, sőt odáig juttaták azt a kicsi tv filmet, hogy három év elteltével a világ legnagyobb filmes rendezvényének színpadán állnak, élőben, több száz millió tv-néző előtt kell megfelelniük, énekelniük, táncolniuk, ami kimondhatatlan lehetőség is egyben - és ők megragadták ezt a lehetőéget éltek vele ott, a színpad közepén, ami azon az estén a világ közepe volt, a világ szeme rajtuk volt és tökéleteset produkáltak!
Vanessa hangja egyszerűen gyönyörű, egész más technikával és stílusban énekelt, mint a HSM filmekben, hatalmas lehetőségek vannak a hangjában. És Zac, aki nem győzi elégszer nyilatkozni, hogy ő nem igazán táncos, meg nem igazán énekes maximálsan szerepelt szintén.
Ezek után végképp elhallgathatnak azok, akik kételkedtek abban valaha, hogy tényleg tudnak-e énekelni - tudnak ám, de még hogy, ekkora közönség előtt.
És elképesztő volt - szinte tapintható volt kettőjük közt az erotika, az a kémia csak még hatványozotabban, ami a filmjeikben is ott van köztük.
Azon az estén a színpadon a legjobb páros ők voltak. Harmónikus együttműködés, tapintható érzelmek, felsőfokú volt a teljesítményük.

Beyonce és Jackman voltak a nagy nevek az este és bámulatosat is produkáltak, de Z és V tökéletesen kiegészítették őket, hibátlanul működtek együtt velük. Mikor pedig rájuk koncentrálhattunk lehetetlen volt a szemünket levenni róluk, magával ragadó volt az előadásuk.

Óriási élmény volt látni, hallani őket az Oscar színpadán, felejthetetlen.

Hogy pedig a musicalek visszatértek, abban a legnagyobb érdemei a színpadon jelenlévők közül bizony Vanessa-nak és Zac-nak vannak.
Ezért is megtisztelő, bár szerintem azért ki is járó a lehetőség, hogy megmutathatták a tudásukat élesben is - a Mamma Mia fiataljaival együtt persze.

Hibátlanok voltak és lenyűgözőek :)

Fant írta...

Nos, most, hogy teleírtam a fél kommentrészleget: jó éjt Mindenkinek! :)

(f.é.) írta...

Sziasztok!

Eme bejegyzés első kommetjében elhangzó,akarom írni: leírva található (nyúlfarknyi) megjegyzés
mindegyikünk gondolatát,megélt érzéseit azonos síkon, párhuzamosan
jól fogalmazva írja le!:))
Kedves blogtársunk tegnap "kritikus" volt!:) Kritikája természetesen pozitív irányú(már hogy a viharba ne lenne az) telis-tele mindenféle fizikai-mesés,csodás dologgal karöltve.:))
No látok azért ott egy mondatot,amely a 'erotika felismerésére van kihegyezve!:)
Hála a szemészeti gondok is megszűntek már,és ismét élesebben látunk!:)Szívügyileg is lassultunk már.:)

Talán ez az első olyan kritika,mellyel teljes mértékben egyetértek,pedig kerestem benne akár csak egy szót is,mely nem ínyemre való,de nem találtam !!:))
Váll,rajta piros kéznyomok!:)) Ez jár neked érte.:)

Ó,és még csak annyi: Kezdődjék a SHOW!!!:))

Névtelen írta...

http://zacefron-news.blogspot.com/2009/02/zac-und-vanessa-verlobt.html Eljegyzés! 2010-ben Esküvő! Gyűrűvásárlás a mamával? Együttélés csak a házasság után! Olvastátok már ezt a csodálatos hírt? Odáig vagyok meg vissza. Nagyon boldoggá tett.

Névtelen írta...

Mit látok a JJ-n? Zac és Danielle Panabaker? Mit keresnek ezek itt együtt? Remélem csak üzleti dolog, vagy valamilyen filmben fognak együtt szerepelni. Remélem, hogy semmi gond nincs közte és Vanessa között, hiszen az Oscaron olyan boldogok voltak együtt.

;o) írta...

Jaaaj, az előbb mikor olvastam a híreket Névtelen még nem volt a képben ezzel a hírével. Kár, hogy bomlasztassz kedves, menj inkább dolgozni vagy tanulni vagy pihenj, relaxálj, ez kicsit túlzás azért.

A díjátadón is sikerült átverekednem magam, bár nem volt egyszerű, sokat kellett léptetnem a kockákat, hogy kibírjam....
Z és V kettőséhez azért még teyük hozzá, hogy a Mamma Mia páros (bár hivatalosan együtt van) közel sem nyújtott olyan meghitt, szikrázó teljesítményt egymás között, amit a "mi" párosunk. Egyszerűen imádnivalóak és vérbeli profik mind e mellett!
V simán elmene dívának a későbbikben - és itt természetesen nem a szakmai képességeire, mint inkább fiatal korára gondolok amikor a későbbieket említem.
Z pedig bármit is tesz, elfogultságom csak hatványozódik és ha valaha is vele kellene forgatnom minden vagyonomat rá merném tenni, mert tudom, hogy amibe belekerül az csak siker lehet.
Megvallom őszintén,hogy a Dreamgirls darabbal le vagyok maradva rendesen, de már annyit emlegettétek, hogy hamarosan azt is pótolom. Beyonce számait egyébként is nagyon szeretem, de ha ez a nő ilyet tud alkotni a musical világában is, akkormegér egy misét,öööegy estét, hogy megnézzem hát a filmet. Mintha azt mondtátok volna, hogy ő is szerepel benne.

;o) írta...

Na még gyorsan az oscarral kapcsolatban, de már nem Z-vel összefüggésben:
Humorosnak találtam Ben Stiller paródiáját az egyik díjátadásnál Joaquim Phoenix Lettermann show beli szereplésével kapcsolatban.

Hirtelen nem értettem, hogy mi ez a baromság és hogy mire ez a móka, de amikor megnéztem az említett felvételt, rájöttem, hogy nem véletlenül fricskázta ki ezt a szerencsétlent. Ha esetleg van hozzá kedvetek nézzétek meg, egyszerűen bődületes ahogy lecsúszott ez az ember, pedig mi mindent érhetett volna el!!!

Közben megnéztem kedves Névtelenünknek azt a bizonyos JJJ hírt. Szóval a Hugó étteremből kifelé jövet versenyeztek ki ér oda az autójához hamarabb. Valószínüleg a paparazzik elől szerettek volna elfutni, ezért találták ki ezt.
És igen, úgy tűnik együtt ebédeltek - de egyrészt barátok, szerepeltek együtt a Summerland-ben, (+ Daniell húga volt Z szerelmi szála a filmben - ezt is a cikk írja, én nem láttam a filmet), másrészt meg miért ne tölthetné a barátaival az időt?

Szóval ajánlom figyelmedbe a nyelv tanulását, legalább annyira, hogy azonnal megértsd a lényeget, vagy a webfordítót, bár az elég veszélyes üzem annak, aki nem ismeri a nyelvet. Meglátod sokkal élvezetesebb lesz neked is feldolgozni a híreket és kevesebb lesz a rémület, a felesleges rémület. Remélem most sikerült kicsit megnyugtatni a kedélyedet.
Egyébként miért nem feded fel magad végre?

Netty írta...

Wow wow wow wow! :)
Hihetetlen jóó volt! Azt hiszem ez az első év, hogy igazán érdekelt az Oscar.
Vanessa ruhája nagyon tetszett. Nem tudom miért mondták azt, hogy öreg hozzá ez a ruha. Szerintem nagyon szépen viselte. Zac haja most jobban tetszett, mint a Golden Globe-on. Nah meg a szokásos szikrák, lopott érintések, pillantások.
Ez a show valami fantasztikus volt. Vanessa tényleg igazi kis díva. Mellette a Mamma mia-s csaj egy kicsit eröltetettnek hatott a számomra.
Zacy meg...hmm...hát igen..:D:P
Nekem is nagyon tetszett Beyonce is. Most már meg kell néznem nekem is a Dreamgirls-t.
Nah meg Hugh Jackman. Eddig nem tudtam, hogy miért ő lett az év legjobb élő pasija, de most megértettem...:P Az a nyitó szám...teljesen beleszerettem..:):)
A pletykákkal én nem foglalkozom. Elolvasom, röhögök rajtuk egyet és ennyi.

Fant írta...

Sziasztok! Első névtelen: nem tudom, hogy állsz a némettel, de még mielőtt nagyon beleélnéd magad az ott olvasottakba elárulom neked, hogy a Gerücht szó, amit elég gyakran láthatsz abban a cikkben azt jelenti: pletyka. Szóval pletyka a sztori csak.

Második névtelen: ;o) igazán diplomatikus volt, úgyhogy fogadd meg a tanácsát, jó szándékkal írta.

A díjátadóba én is beletekertem pár helyen, voltak kategóriák, amiknem abszolút nem ismertem a jelöltjeit, úgyhogy az annyira nem is foglalkoztatott.
Ben Stiller magánszámával én képben voltam, nagyon bejött az is, volt pár jópofa díjátadó.
Nem volt rossz ötlet például az sem, hogy idősebb nagy színészek méltatták a jelölteket, csak kicsit hosszadalmas volt talán így - tippem szerint jövőre több zenés szám lesz - és ha eszük van a szervezőknek, Jackmant lekötik még jó pár évre, mint műsorvezetőt, zseniális az ember.
A nyitószáma pedig, amit Netty említ, hát én szakadtam a röhöréstől végig, pedig nem is értettem mit mond, nagyon nagy forma az ipse. Szerintem jól meglepte a világot ezzel, a magyar kommentátorokat például egész biztosan :))

A Mamma Mia párosával kapcsolatban abszolút osztom a véleményeteket - V és Z teljesen elhomályosították őket. Eszméletlen kisugárzásuk van, drukkolok, hogy egyszer játszanak együtt egy olyan filmben is, amit már nem köt a Disney sablon és korhatár.

F.é. - köszi :)) Korábban sem voltak szemészeti gondjaim azzal kapcsolatban amit írsz, csak most nem volt rajtuk a Disney máz, így ami eddig alig fért a máz mögé, most teljességében teret nyert :))

(f.é.) írta...

Tudom én,hogy sok embernek (közületek) jó a szeme,ez nem kétség,de sajna vannak itt olyanok,akik az orruknál tovább már nem látnak!:))
Az ért-elemről pedig rém-elem lesz általuk itt.:)
A máz valóban nem volt rajtuk,de az,hogy Édesek kétség sem férhet!!!!:))

Szép napot

Névtelen írta...

http://www.youtube.com/watch?v=rA26K9yFCT8



ez a kedvecn vidim!

xdittax írta...

Huh, Fant, ez szép volt!

Mindenkinek maximálisan igaza van, aki ennyire méltatja a produkciójukat, mert ennyire kell, megérdemlek, tökéletesen.

Egyébként ha musical páros, természetesen Zanessa. Egyszerűen látszik róluk, látszik mine apró kis mozdulatukról, hogy a zene a lételemük, nem tudnának nélküle létezni, és odáig vannak érte. De azt sem tagadhatják le, hogy mindez igaz a mellettük, velük együtt szereplő másik felükre is. :) Hatalmas gratuláció, hatalmas büszkeség! :)

Beyonce művésznő pedig az utóbbi időben kezdte meghódítani a szívemet, van egy-két száma, amit sikerült megszerettetnie velem. De a Dreamgirls is olyan munkája, ami nagyon megfogott.

De akiknek valószínűleg biztosan minden lépésétől lehidalok, az sosem lehet más, mint Zanessa. :)

Hogy a viharba ne Ők lennének? :)))

Fant írta...

Igen - a büszkeség bizony fennáll részemről is velük szemben. Mikor megjelentek abban a bizonyos elképesztően hatalmas számban és elkezdtek énekelni - ez igen, örülök, hogy ismerem őket és a munkáikat, sokkal szegényebb, aki ezt nem mondhatja el magáról, szikrázóan tehetségesek mindketten :)
És azt hiszem ezúttal is azt kaptuk tőlük amit vártunk, sőt :)

És azért - ez Amerika. Kiállítassz két lenyűgözően tehetséges fiatal színészt élő adásban sok száz millió tv néző elé, nem mellesleg a világ legnagyobb és leghíresebb színészei elé is egyben, és nem remeg meg a lábuk, hanem a maximumot hozzák ki magukból... :)

Beyonce nagyon nagyot nőtt a szememben, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó. Úgyhogy már töltöm is le a Dreamgirls-t, megnézem mit alakított benne, ha már annyian dícséritek és ez után a produkciója után nem hinném, hogy csalódnék :)

Zac és Vanessa minden lépésétől dettó Ditta :) És ezek után már féltenünk sem kell őket, minden feladatot képesek a legmagasabb szinten megoldani - lehengerlőek :)

És azért: ezek után, ha csak valaki meg meri kérdezni, hogy kik is ők egyáltalán elég csak azt mondanunk - nézd csak meg az ideji Oscar gálát :)

Fant írta...

Egypár igencsak jó kép készült a nagy esemény közben: 1 2 3, noés a kulisszák mögül is akad egy fotó itt :)

b írta...

Névtelen ha figyelmesen olvastál volna, akkor látod, hogy ezt a "jó kis infót" már tegnap kitárgyaltuk :P

(f.é.) írta...

Csá!:)

Fant, ezek a képek nekem kínaiak,és nem mellesleg kacsa is!:))

Puszi Élet!:))

LinkLuvor írta...

Sziasztok!
Hű Fant, ez az első Oscaros kommented:)) Azt hiszem, minden benne volt, ha egyáltalán lehetséges ez, úgyhogy csak mellé biggyesztem, hogy I agree with you.:))

Fant írta...

Szia LL! Noshát, akkor örülök, hogy egyetértünk :)) De biztosan nem volt benne minden :)

Andi írta...

Fant írásában, mindig minden benne van!:)))