2009. nov. 8.

Mesés 1 év :)

És akkor egy átlagos vasárnap este már kicsivel fél 10 után, mikor az Olvasók már mind lassacskán a másnapi hétkezdetre készülődtek lélekben, egyszer csak megjelent a blog főoldalán egy fura, össze-visszának tűnő bejegyzés, döntően egy német forrásra támaszkodva, és ebben a rövid szösszenetben megjelentek az első számok, pontosan nyolc darab, mindennel együtt.

Ezt követően csak néhány napot kellett várni az újabb adag számra, majd az első időkben kurta volta miatt egy-egy hosszabb bejegyzés végére került, aztán még mindig rövid formában önállóan is megjelentek – nincs kétség sokáig rendkívül unalmas és keveseket elérő volt. E fura kis bejegyzések fárasztó voltuk miatt gyorsan elkeresztelődtek mesének – mígnem jóval később megjelentek bennük az első klasszikusan mesei elemek, kiforgatva kissé persze.

Megjelent a Blog Szelleme, megjelent a Szőnyeg, itt volt Jázmin, Aladdinból rögtön túlkínálat adódott, színezés gyanánt részt vehettünk egy sor rendezvényen, megalapítottuk a saját magunk által odaítélt Banán-díjat, nevet adtunk a gyereknek – megszületett a Vörös-Varázs Utazási Iroda, szakosztályok álltak fel, Nyomozó és Hárító, mikor a szőnyeg már nem volt elég, létrehoztunk egy vitorlást – a Vörös Pillangót, utánanéztünk rengeteg számnak, a(z) (h)őskor kizárólag a HSM 3-ra központú meséi után, rövid szünetet követően, újrakezdtük a HSM-éra utáni filmekkel, lassacskán áttérve egy új formátumra.

Mindezt kerek egy év leforgása alatt. Igen, egy esztendeje született meg az első Mese.

A Mesélőnek nagy öröm, hogy ilyen tartalmú információknak is lehet tere és van rá igény – köszönet a Szerkesztőnek, köszönet a mindenkori segítőknek, akik nyomozással és fordítással hozzájárulnak a mesékhez és természetesen köszönet minden egyes olvasónak és kommentírónak.

Hé, te, hallod, nem nyerted meg a Banán-díjat, elég lesz már a köszönetnyilvánításból. Inkább háríts! – így a Fuvolás Lány.

Nos, a Szerkesztő türelme, bizalma és a többiek lojalitása és érdeklődése nélkül nem lenne mese már régen. – így a Mesélő.

Ajjmár! – zárja rövidre, egyértelmű, hogy ki. :)

Így hát: szépen lassan vágjunk bele, speciális kritikát ismerünk meg ma, színezzük az összképet, a cinemablend.com kritikusa annyira nincs elragadtatva a Bandslam-től, mint az előző hetekben idézett források, de nézzük csak:

Ha lett volna egy példányom a Final Draft-ból és nem a szörnyű költészet megszállottja lettem volna, akkor a Bandslam az a fajta film, amit 15 évesen készítettem volna.” – nem állítom, hogy egészében értem e lírai önvallomást.

Mint egyfajta fantasy a Bandslam egy félszeg, kitaszított gyerekről szól, aki valahogyan meggyőz a cool-ságáról két nevetségesen gyönyörű lányt, bogaras zenei ismereteivel, dacára annak, hogy híján van mindenféle szociális készségnek.” – avagy nem minden az aminek látszik, ez pedig a Bandslam-re hatványozottan igaz.

Nade:

A forgatókönyv logikátlan természetével együtt, a Bandslam feleannyira sem rossz, mint kellene lennie.”

Ha nem illeszkedsz a film demográfiai célcsoportjába, nehéz prekoncepcióktól mentesen beülni a moziba. Azt gondolod, hogy természetesen lesznek zenés számok, bájos színészek és színésznők az elfogadásról fognak énekelni, bár a gyerekeknek, akiknek szólnak a dalok, soha nem kellett magukkal kapcsolatban társadalmi elutasítással találkozniuk. Lesz benne egy középiskola, tele 25 évesekkel és stratégiailag elhelyezett kisebbségiekkel.” – egy átlagos film kapcsán persze oké, hogy ez ugrik be, de azért a következő gondolat már furán kapcsolódik:

És kétség kívül, benne lesz Zac Efron.” – nos…nem.

Eléggé meglepő módon, a Bandslam ezek közül egyiket sem tartalmazza.” – valaki meglepődött még?

Most gondolhatja minden Olvasó, hogy valamit elfuserált a Mesélő, hiszen nem volt még dal, Kedvenc Fuvolás Szerkesztőnk kezd örülni, hogy megússza a dolgot, szeret játszani, de az utóbbi idők rockdalait fárasztó eljátszani elfújni pikolón – meglepő dolog történik, tekintve, hogy az eddigiekhez nem kellett utazás, a Szellem most jelenik meg és zene nélkül, elegánsan a Fuvolás Lány felé fordul és egy kottát nyújt át neki, mégpedig Ákos Azért vagy itt című dalának kottáját, míg ő maga kékes füst kíséretében Vancouverbe teleportál mindannyiunkat, ahová erre az időre visszateleportálja eddigi legkomolyabb filmjének premierje előtt álló Mr. Vancouvert, aki a Kétlábonjáró Szépséggel duettben énekli a dalt, vonatkoztatva a filmjeikkel foglalkozó mesékre, mint olyanra – természetesen magyarul, hiszen a Szellem mindent el tud intézni:

Megíratlan könyv vagyok, Sok-sok fehér lappal, Festhetsz rám tiszta képeket… Mesélj el engem, Vagy szavalj, mint egy verset, Énekeld belém az életet, Fecsegj és kárhoztass, Vagy hallgass rólam mélyen, A dalok közti csendben is ott leszek, Akár hiszed, Akár nem hiszed.

Mind hallgatnánk még őket, de azt mondják tartogatnak mást máskorra, lesz még pár jeles vasárnap az idén. De viszont készültek egy kisebb ajándékkal, mindenkinek, hiszen mind kellünk a mesékhez, egy-egy pólót nyújtanak át nekünk, piros színűt, az elején az eddigi és készülő filmjeik címei, a hátára pedig egy 1-es szám kerül és a Mese felirat.

Ez ugyebár egy hasonló mez, mint amit ők kaptak a Vancouver Giants fejeseitől. Felvesszük és ebben utazunk a nagyvilágban, elsőként hajóra szállunk és a Vörös Pillangóval az Atlanti óceánon Brazíliába látogatunk. A Bandslam (vagyis a High School Band) itt a szeptember 25-27-i hétvégén 17 mozival csökkent, maradt 65-ben, hozott ezekben 10,685 dollárt, összesen három hét alatt 120,823 dollár az eredménye.

Következő állomásunk, miközben a sakk a számokkal folytatódik, Hong Kong kérem szépen, talán itt még nem is voltunk, a helyiek elmondják, hogy országuk Budapest kétszerese területileg, egyébiránt pedig a Föld egyik legsűrűbben lakott helye, hiszen Magyarország lakosságszámának kb kétharmada él náluk. A Fuvolás Lány roppant diplomáciai érzékével megkéri a helyieket, hogy ha lehet a Bandslam adatairól szóljanak pár szót nekünk – készséggel megteszik, a szeptember 24-27-i hétvégén debütált a film 8 filmszínházban, hozva 10,100 dollárt, ami teljesen átlagosnak számít.

Látogassunk most Portugáliába, de a Megint 17 kapcsán, már csak a mérleg egyensúlyának fenntartása végett is, nameg azért mert érdemes látnunk, hogy a szeptember 17-20-i hétvégén 6,519 dollárt hozott 12 moziban a film – összesen ott 366,762 dolcsi a bevétel 7 hét alatt.

Folytassuk a kritikát, el ne felejtsük, tehát ott tartottunk ugye, hogy a Bandslam nem tartalmazza az átlagos tini-filmek elemeit. Így folytatja:

Valójában a Bandslam marketingje dadog azáltal, hogy a tini-tömeget célozza meg a piacon, mintha ez a film egy új High School Musical vagy Camp Rock lenne.

Ez nem azok közül a filmek közül való.” – hát tudjuk már…

Ehelyett itt van Will Burton, a pancser, akinek hamis fekete és csípős ízlése van a zenéhez, ami bizonyos okokból csak később tisztázódik, nem arat osztatlan sikert Cincinnati-beli iskolájában.

A pesszimizmus nem egészen jó szó arra, hogy: „Anyukám azt mondja, tekintsem úgy, hogy a pohár félig tele van, csak az a problémám, hogy nem látom a poharat sem.” ’ – idézet Will-től.

A karakterről és a színészről a következőt tartja:

A film szíve Gaelan Connell, aki igazán passzol Will szerepére. Szerencsére ahelyett, hogy egy tökéletes külsejű Disney színészt kerestek volna, a válogatás során egy olyan gyerek mellett döntöttek, aki úgy is néz ki, mint egy stréber.

Will reprezentálja azt a szakaszt az életben, amin minden fiatal átmegy, mikor megpróbálja kitalálni ki is ő valóban és olyasmit érez, ami túlnő rajta.

A következőkben kiderül mit kifogásol a szerző a filmben:

Még ha az előzetes és a plakátok alapján azt is gondolnád, hogy ez a legújabb Disney-féle TV-film, a vetítés végén ki fog derülni számodra, hogy ez egy tisztességes középiskolás romantikus vígjáték. Van szíve. Néhányszor megnevettet. Ráadásul van benne néhány tisztességes dal. De a Bandslam több lehetett volna, mint tisztességes, ha PG helyett PG-13-as besorolás szerint készítik el. Ha jobb színésznők kapták volna a főszerepet. Tovább lehetett volna vinni a dialógusokat. Viccesebb lett volna és nagyobbat ütött volna.

Ízlések és pofonok, de:

Mindezek helyett kapunk egy teljesen rendben lévő filmet, ami sokkal jobb, mint amit a marketing alapján vártunk tőle, azonban a benne rejlő potenciálokat nem aknázták ki teljesen. Ez a film megérdemelne egy lehetőségét, amit soha nem fog megkapni, mert nem elég a tinik tömege és egy nem önérzetes kamasz nem menne el megnézni a filmet csak mert benne van Vanessa Hudgens és a csaj az Aly & AJ-ből. A marketingben lévő ezen kisebb hibák ellenére a Bandslam egy jó (nem több, de nem is kevesebb) tini-film.

A lezárását picit későbbre tartogatom, egyensúlyozzuk ki a mérleget a newsday.com kritikusának véleményével, aki „ A Bandslam garantált siker” címet adta kritikájának:

Egyszerre csillogó és retro, kalkulálható és megjósolhatatlan, ismerős és kiszámíthatatlan, Todd Graff Bandslam című filmje kalapot emel a néhai John Hughes, a régimódi Andy Rooney és Richard Linklater „School of Rock”-ja előtt, a Twitter kor tinédzseriről szóló hard-rock ritmusú meséjével.

Graff csak azért tette tele klisékkel a filmet, hogy meg tudja törni őket: az új gyerek a suliban – Will (Gaelan Connell) – örül, hogy ott lehet. Charlotte az iskola szőke rock-istennője összebarátkozik vele és megkéri menedzselje az új bandáját (amely segítségével versenyezni akar ex-barátjával).” – ennyit a klisékről tehát, egyben új istennőt avat a szerző.

Végül pedig: „Sa5m, a befelé forduló, Willa Cather-kedvelő lány (Vanessa Hudgens a High School Musical-ből) összemelegszik a pancser újonccal. Hatalmas zenei múltat tudva maga mögött, Will-ről kiderül, hogy rock and roll géniusz és dacára a kötelező visszaeséseknek a közönség élvezi a jó életérzés és az elég egységes zene kombinációját.

Utazzunk egy utolsót, mert mindannyiunk kedvenc fuvolás Szerkesztője el fogja veszíteni a türelmét a Mesélővel szemben, ha túlzottan hosszú lesz e szülinapos mese.

Utunk az Egyesült Arab Emirátusokba vezet, a szőnyegen utazva méghozzá, az arabok már csak ilyen szőnyeg-fanok. Gyanakvóak az ottaniak, de a mesekönyv Olimpiai, arany-bronz-és ezüstérmes magasugrónője (akinek ezúton is jár a köszönet a kritikák fordításában való segítségéért) egy trükkel simán megnyitja őket – a trükkhöz kell a Fuvolás Lány is, aki persze hárít.

LL felkínál az araboknak az információkért 3 példányt a ’Ditta – Mesebeli összes fuvolán’ című, a VVHSZ gondozásában megjelent lemezből, apellálva ezzel a helyiek fogékonyságára, akik belemennek az alkuba. Mesélik, hogy a Bandslam debütálása a szeptember 17-20-i hétvégén történt meg 20 mozi műsorán, nem túl kiemelkedő 16,373 dollárral, ami 819 dolláros mozinkénti átlag. Na most tessék figyelni! – mondják az arabok. Feszülten bámul mindenki. A második hétvégén megtörtént A Csoda! A szeptember 24-27-i hétvégén a film 19 moziban futott de 110,4%-al növekedett, vagyis 34,441 dollárt hozott, ami 1,813 dolláros mozinkénti átlag – és ráadásul az összbevétel: 108,501 dollár két hét után, ami váratlan teljességgel olyan kezdés után, de hát itt megtörtént az, amire számítottunk és kellett volna az amcsiknál is: a nézők szeretik a filmet és híre ment.

Végezetül a szokásos számos összegzés előtt lássuk, hogy mivel zárta le Bandslam-kritikáját a cinemablend.com újságírója:

Sok tekintetben a film éppen olyan, mint maga Will: igazán utálni akarod ezt a sznob zenei ízlésű, pancser természetű gyereket, de hát annyira átkozottul édes, hogy ez csaknem lehetetlen.

Nézzük a számokat, nem sok lesz, most a DVD-k kapcsán bénázik a számos oldal, nos:

Zac Efron Megint 17 című filmjének nemzetközi számai 72,100,407 dollárra nőttek, így az összbevétel már 136,267,476 dollár.

A Gaelan Connell, Aly Michalka és Vanessa Hudgens főszereplésével készült, kiváló kritikai fogadtatásban részesülő Bandslam nemzetközi számai 6,070,913 dollárra nőttek, összesített bevétele pedig 11,281,901 dollár.


1 éve velünk: Fant.
Forrás: számok; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6.
kritikák; CinemaBlend; NewsDay.

10 megjegyzés:

(f.é.) írta...

Hát Helló!

Te jesszus ég!Ez valóban mesés év volt,és még egy csöppet sincs vége.:))Asszem nem mondok újat akkor,amikor arra emlékezem,hogy jó-jó számok,meg minden,de ki ez a "csóka",és mi a francot akar ezekkel a számokkal nevezetű gondolatom jutott eszembe hirtelen.:)Vele együtt az álmosság,és az ásítozás,amit hála nem látott senki,csupán vicces megjegyzések születtek róla többünktől.:)

Majd lassan a számok viccé,vagy valamilyen álommá lettek,majd végül kikerekedett az egész(melyre azért időt is fordítottunk),és egyszer csak megszületett a mese!:))

A MI MESÉNK!!

Az a mese,mely a számokat átrepülve,persze a mesehőseinkhez hűnek megmaradva,mindazonáltal egymás felvidítása képen mindig valami új,valami más kerekedett belőle.:)Talán már több is mind egy mese,hiszen ez kész színpadi mű,melyben főszerep,mellékszerep,komika,tragika,és a zene is helyet kap.:)
Olyan mint az élet!:)

Köszönöm Fant-nak(is),és Nektek persze,mert ezt így együtt hoztuk össze magunknak!

És had kívánjak még magunknak sok-sok mesés évet együtt!:))

Fant írta...

Hú... :) Nem is tudok mit mondani f.é. szinte, pedig ez azért viszonylag ritka... De annyira köszönöm ezt a hosszú véleményt neked! Egészen megható nekem, őszintén, nagyon komolyan.
És igen, a mi mesénk! Úgy ahogy mondod, együtt íródik, mi hozzuk össze, nem lenne semmi belőle nélkületek. Végtelenül örülök, hogy a kezdeti száraz és tényszerű, visszaolvasva tényleg nehéz számsor, mesévé válhatott, nem az én érdemem egyedül, hanem mind kellettünk hozzá, a konkrét ötletekkel vagy csak elejtett dolgokkal, amik bekerülhettek az aktuális történetbe, mind-mind olyan, ami nélkül egy évet nem lehetett volna úgy végigmesélni, hogy érdekeljen benneteket.
Például az utazási iroda neve konkrétan tőled ered és hát az Aladdinos túlkínálat ugyebár, a szőnyegről nem is szólva :)
De nincs olyan aki nem tett hozzá valamit és köszönöm szépen mindenkinek.

Én is sok-sok együtt töltött mesés évet kívánok mindannyiunknak :) I'm in! :)

És hadd köszönjem meg Dittának a szerkesztést, a mindenkorit is, hiszen nélküle nehezebben lenne fogyasztható a mese, és a mostanit is, ami egyszerűen hibátlan lett, a maci különösen szimpatikus ismételten :)

Andi írta...

Sziasztok!

Én is köszönöm a Mesélőnek a számos mesék hosszú sorát és csak ámulok mikor olvasom, ahogy hétről hétre olyan frankón bealtat minket, na persze nem a számok fárasztásával, hanem a kerek varázslatosságával :))
Gratula Mindenkinek!:)

Fant írta...

Szívesen mindig is Andi :) Örülök, hogy nem a számok fárasztása az ami altató hatású, hanem az amit írsz :)

Különben a ma esti rtl klubos film rendkívül találó volt az alkalomhoz :))

Andi írta...

A sötétség kezdete :))

Andi írta...

Elkezdődött.....a hatás :))

Jó éjt!

xdittax írta...

Teremtőm... szebbet és megtisztelőbbet írni, mint amit F.É. írt, lehetetlen. Kérlek Fant, vedd biztosra, hogy mindent, amit ő mondott, mi is mondtuk. Tolmácsolta mindazt, amit mi érzünk, gondolunk és köszönünk - Neked és Mindenkinek.

Bámulatos dolog, valami elképesztően mesés. :)

Fant írta...

Köszönöm Ditta és Mindenkinek. És a lehetőséget is, hogy lehetnek mesék :) Örülök, hogy mindenki talál benne a maga számára érdekes vagy szeretni való információkat, legyen az akár csak egy-egy kis része vagy az egész mese egyben.

Andi, még tegnapra: úgy van, a sötétség kezdetével kedveskedett az rtl :)) Ki tudja, lehet jövőre ilyenkor maga a sötétség lesz műsoron :))

LL írta...

Sziasztok :))

Késve bár, de itt vagyok, kihagyhatatlan dolgokról le úgyse maradok :D

De hagyom most a rímeket, inkább csatlakozom az előttem szólókhoz. Néhány kis- vagy inkább hatalmas számból egy év alatt kisebb kultusz született, amit mesének neveztünk el, és aminek végül Mindenki a szereplője lett, és belekerült az egész élet, ahogy f. é. mondja :) A hőskorban pedig nagyon sokszor nyújtott kapaszkodót, mikor vasárnap este fél órára abbahagyhatja az ember a pörgést, kimondhatatlanul értékes ajándék volt - ahogy most is az, és ahogy lesz is :))
Alig várom a következő aranykort, addig is Fant-nak mindent köszönök Mindenki nevében! We're All In (This Together)!:))

Fant írta...

Én köszönöm LL :) De komolyan, én vagyok a legboldogabb, hogy ilyen kis mini-kultusz lehetett ebből a dologból, mindenki segítségével.
Bízom benne, hogy továbbra is sikerül olyan meséket alkotni, amik felérnek mindahhoz, amiket elmondtál és elmondtatok.
A végén pedig ott a nagy igazság :))