2010. jún. 13.

Oldie but a goodie

Ahogy arról kedves Barátunk, Fant előre szólt, ezen a vasárnap nem kerekedünk fel és utazunk el mesés tájakra, hogy kalandos próbatételek után egy-két számmal többek legyünk - s mindjárt nem is alszunk olyan jól. ;)

Így arra gondoltam, hogy valami nagyobb lélegzetvételű dologgal kellene előrukkolnom, amikor ráeszméltem, hogy nekem még nem nagyon lenne ajánlott pár napig angollal foglalkoznom. De ki más, ha nem LL mentene meg egy eszméletlenül régi fordításával, ami hosszú hónapokon át pihent csendesen egy eldugott mappában, mígnem egy alkalmas időpontban megmutatta magát:

Allure - 2009. október

A High School Musical első, második és harmadik része, egy fotóbotrány és őrült rajongók ezrei után Vanessa Hudgens kész továbblépni.
Készítette: Brooke Hauser.


Hello, öö, általában nem csinálok ilyet, esküszöm, de a lányom nagy rajongód, szóval öö, készíthetek veled egy képet?”

Persze”, válaszol Vanessa kedvesen, ezzel még egy apukát mentett meg az örök bizonytalankodástól. Ma este három ideges apuka kéri erre a High School Musical csillagát, aki fotóin keresztül bevette magát a nappalijukba. Az első apuka Vanessa vállára teszi a karját, és a kamerába mosolyog. „Ó, a 12 éves lányom meg fog őrülni”, motyogja, mikor kattan a vaku. „Bocsánat, úgy értem… Isten áldjon.

Imádom az apukákat, mert mindig kínosan fészkelődnek. Nagyon bizarr, mert először nem akarnak átölelni”, mondja Hudgens az említett távozása után, miközben leül egy asztalhoz egy olasz étterem teraszán, a Gramercy Park szomszédságában, New Yorkban. „Az őrült anyukák a legrosszabbak.

Ne is említsük a sikítozó gyerekeket, akik úgy kerítik be Hudgenst, mintha Hitchcock Madarak című filmjének egyik jelenetét utánoznák; a paparazzikat, akik órákig várnak a háza előtt Studio City-ben, Kaliforniában; az autogramgyűjtőket, akik a reptéren vadásszák le őt; és a leszbikusokat. „Egyszer Zac-kel voltam”, kezdi a húszéves színésznő. Várj. OMG. Zac Efron, az álomszerű High School Musical-beli munkatárs, aki a valóságban is Vanessa párja? Zanessa másik fele, és ahogy a pletykalapok nevezik őket, a mini Brangelina?

Igen. „Zac Jimmy Kimmelnél volt”, folytatja Hudgens. „Már búcsúzkodott az emberektől, mögötte álltam, és elmentünk két húsz év körüli lány mellett. Azt mondták Zac-nek „Ó, gyönyörű barátnőd van…” Utána rám néztek, és az egyik lány kérdezte, hogy „Megölelhetlek?”. Igent mondtam. Tudod, kedves, naiv ember vagyok. Megengedtem, hogy megöleljen, és éreztem, ahogy az ajkai elindulnak lefelé az arcomon, és hirtelen már a nyakamat csókolta.” Hudgens nagy barna szemei kitágulnak, mint az olvadt Hershey csokoládé. „Biztos, hogy a legbizarrabb rajongói élmény, amit valaha átéltem. Ezek már felnőtt ügyek.

Pontosan. Amióta azt a kis tévéfilmet, a High School Musicalt (röviden HSM) bemutatták 2006-ban – a sorozat több, mint 100 millió dollár bevételt hozott – Hudgens a tinisorozat tulajdonává vált. A filmből két folytatás, egy koncertturné és egy jégrevü született, a High School Musical 1, 2 és 3 Hudgens karrierét is megalapozta, akit 16 évesen válogattak be, mint eladható háromszoros fenyegetést: két szólóalbumot tud maga mögött, az arany-fokozattal minősített V-t, és a folytatását, az Identified-ot, amellett, hogy a Neutrogena és az Ecko Red ruházat arca is. De annak ellenére, hogy a HSM elindította a karrierét, kétféleképpen viszonyul a sorozathoz, pontosabban ártatlan karakteréhez, Gabriella Montezhez, aki az első filmben így panaszkodik az anyukájának: „Nem akarok megint az osztály strébere lenni!

Amikor megemlítem a tényt, hogy nemrég néztem meg az eredeti HSM-et, életemben először, Hudgens láthatóan zavarba jön. „Ó Istenem, ez nagyon zavarba ejtő. Tényleg az”, mondja. „Az emberek úgy gondolnak rám, mint a High School Musical-es lányra. És ezzel nincs semmi baj. A karakterem nagyszerű példakép volt, de nagyon könnyen unalmassá válik számomra, ha mindig ugyanazt csinálom. Úgy akarok felnőni, mint mindenki más.

A nap elején érkezett meg a színésznő Montrealból, ahol a Beastly-t forgatja, amely a Szépség és a Szörnyeteg napjainkban játszódó változata, ő játssza a szépséget. Amikor visszatér Los Angelesbe, intenzív edzésbe kezd majd a következő filmjéhez, a Sucker Punch-hoz, egy fantasztikus thrillerhez, amit leginkább úgy lehet jellemezni, hogy „Alice Csodaországban, gépfegyverekkel.

Ez az én Angelina Jolie-s szerepem. Fegyverekkel rohangálok és megtermett férfiakkal verekszem”, mondja a híresség, aki Blondie-t játssza, akinek a szerepe fegyveres edzést igényel. „Bármit jelentsen is ez”, folytatja Hudgens nevetve. „Például lőtávolba kerülni és lövöldözni? Nem tudok sokat a fegyverekről, de nagyon izgatott vagyok. Most érzem úgy először, hogy az emberek megijednek majd tőlem, eddig mindig csak annyit mondtam, hogy „Szia, Vanessa vagyok!

Igaza van: ma este Hudgens a tipikus „Hello, a nevem…”-et használja majd. Első pillantásra felismerik áldott-átkozott kislányos külseje miatt. Kusza barna tincsei és laza frufruja baráti borzolás után kiált. Gödröcskés álla és arca olyan, mintha rá lenne írva, „Csípj meg!” Ezek a legkevésbé kedvelt tulajdonságai, mert ettől „nagyin fiatalnak” látszik, panaszkodik. „Szerintem ha megnyúlna egy kicsit az arcom, nagyjából az életkoromnak megfelelően néznék ki.” 163 cm magas lévén nemrég fogadta csak el kis méreteit. „Régen utáltam, de rájöttem, hogy hordhatok tízcentis magassarkút, és még akkor sem néznek óriásnak”, mondta, „szóval most már imádom.”

Trapéznadrágot, bő fehér felsőt, és kalózkincset érő arany ékszert viselve Hudgens egy Olsen ikret juttat eszünkbe filippínó beütéssel. Valójában be is ismerte, hogy Mary-Kate Olsen stílusával verseng, aki szintén a Beastly-ben játszik, a boszorkányt alakítja. „Együtt mentünk vintage holmikat vásárolni, és ő sokkal jobb ebben, mint én, szóval a legjobbtól tanulok”, mondja Hudgens, aki osztja Olsen imádatát a bő ruhák iránt. „Látva, hogy őt milyen dolgok vonzzák, és hogy azok hogy állnak neki, az jutott eszembe: „Ó, én miért nem próbáltam ki ezt?””

A divat terén, ahogy a karrierében is, úgy tűnik, hogy Hudgens a legjobbra törekszik. Közös a stylist-juk Halle Berry-vel, akit példaképei közé sorol, Julia Roberts-szel és Natalie Wood-dal együtt. „Tényleg szeretnék Halle agyával gondolkodni”, mondja. „Ő annyira erőt sugárzó, szexi nő. Amint hazaérek, felhívom a stylistomat, és mondom neki, „Hozz össze Halle-val – tudom, hogy te is akarod!”” Hudgens viccelődik, de komolyan hozzáteszi: „Csak azt szeretném tudni, hogy őt mi inspirálja, mi vonzza. Olyan dolgokat szeretnék csinálni, amire így reagálnak az emberek: „Istenem, ez tényleg Vanessa?” Nem pedig olyasmit tenni, amit várnának tőled.

A váratlan dolgokat tekintve, egyszer tényleg történt egy ilyen. 2007-ben különböző provokatív fotók jelentek meg róla az interneten, beleértve egy teljesen meztelen képet. (A képeket e-mailben küldte a Nickelodeon sztárjának, Drake Bellnek, de a színész állítólag sohasem kapta meg őket.) Egy ideig olyan pletykák keringtek, hogy a piszkos képek a színésznő és a Disney kapcsolatának végét jelentik. Végül Hudgens nyilvánosan bocsánatot kért és továbblépett, a róla alkotott vélemény változatlan maradt. De a fotók követték őt, egy második adag jelent meg augusztusban a világhálón.

Annyira szerencsétlenül jött ki ez az egész, és az emberek máig utálnak ezért, de nem az én döntésem volt, hogy megmutassam ezt a világnak, érted?”, mondja Hudgens magasabb hangon. „Annyira kínos és idegesítő, és akármikor megkérdezi valaki tőlem, hogy vállalnék-e meztelenséget egy filmben, ha azt mondom, nem tetszene, azt mondják: „Hülyeség, hiszen már megtetted.” Ha valami, ez még jobban zavarba hoz, hiszen ez egy személyes dolog volt. Ez felhúz, hiszen csak rá tesznek még egy lapáttal” teszi hozzá sóhajtva. „De legalább néhány ember tanul az én hibáimból.”

Hudgens próbál nem bámulni, de a kitömött rózsaszín ruha, ami átszelte a látóterét, bonyolulttá teszi ezt. „Lemaradtál róla!”, mondja izgatottan. „Ennek a csajnak volt a leghosszabb szőke haja, a legnagyobb plasztikázott ajka és a legnagyobb melle!”

Hudgens körbeutazta már a világot Argentínától Ausztráliáig, és énekelt már George W. Bush elnöknek. De attól, hogy mindent megjárt, New York még mindig új számára. Igazából életének ebben a szakaszában szinte minden új.

Nemrég vette meg az első házát, ahol rendszeresen rendez medencés bulikat és filmnézős estéket a házimozi-rendszere segítségével (ami popcorngéppel van felszerelve) a legközelebbi barátai számára, beleértve húgát, Stellát, Efront, HSM-es munkatársát, Ashley Tisdale-t, és Brittany Snow-t a Hajlakkból. És ott van még Hudgens új autója, egy sportos fekete Audi S4, amely Cabrio-vá alakítható.

Minden külső jel arra mutat, hogy a HSM csillaga gyorsan felnő. De a felszín alatt megtalálod az őszinteséget, amely ritka, és gyakran hiányzik korábbi gyerekszínészekből. Amikor a pincér kihozza Hudgens-nek a spanyol zöldséglevest, amit rendelt, eszik egy kanállal, és összevonja a szemöldökét: „Jaj, ez hideg.” Biztosítom, hogy a spanyol zöldséglevest hidegen szokták enni, és megkérdezem, hogy evett-e ilyet korábban.

Mm, persze”, válaszol.

Tényleg?

Nem”, ismeri be Hudgens ártatlanul. „Bravo, Vanessa, barvo.

Az ajánlások ellenére nem rendel második fogást, kerülnie kell a sót a reggeli fotózás előtt. De miközben belekóstol az én vacsorámba (ami sokkal táplálóbb tészta virslivel), Hudgens megtanít néhány dologra. Amikor megkérdezem tőle, hogy milyen érzés az első sötét hajú „Szépségnek” lenni a Beastly-ben, leszid: „A Szépség barna hajú! Ellenőrizd a Disney karaktereit!” Akkor is melléfogok, amikor elmesél egy történetet arról, hogy a taxiban egy Kis Hableány betétdalt énekeltek Olsennel és munkatársukkal, Dakota Johnsonnal, Melanie Griffith és Don Johnson lányával.

A Whole New World-re gondolsz?”, kérdezem.

Nem, a Part of Your World-re”, mondja szemét forgatva. „A Whole New World az Aladdinban van. Istenem, te nem ismered a Disneyt!”

Meg kell hagyni, előnye van. Gyerekként a Disney filmjein nőtt fel, így a színésznő elismeri, hogy a Miki egér élesztette fel az éneklés iránti szeretetét. Salinasban született, Gina Guanco és Greg Hudgens, korábban tűzoltó első gyermeke először három évesen szerepelt előadásban. Az első nagyobb szerepét egy óvodás betlehemes játékban kapta. Ő volt Mária, és az Away in the Manhert énekelte, meglepve szüleit. Később, mikor Macskanő jelmezét szerette hordani, és szívesen koreografált lépéseket a C+C Music Factory Everybody Dance Now című számára, tánciskolába is beíratták.

Hudgenst gyereksztárnak nevezni talán kicsit túlzás lenne. Inkább gyerekszereplőket játszott. Az első szerepei művelődési házakban majd színházakban különböző mellékszerepek voltak: Sebastian, a rák a Kis Hableányból, manó az Óz, a csodák csodájában. „Ahogy idősebb lettem, felnőttesebb filmekben szerepeltem”, mondja Hudgens, és megdermed. „Vagyis felnőtt… színdarabokban.” A színésznő musicalszínházas gyökereit okolja azért, hogy oly’ hamar megismerkedett a sminkkel – ez az, a színpadi smink, amikor túl sok van belőle: „Minden este fel kellett vinnem.” Azóta azt vallja, hogy a kevesebb néha több, a legalapvetőbb dolgokra csökkentve szépségfokozó szereit: szempillaspirál és bronzosító alapozó. Tavaly smink nélkül pózolt a People magazin évente megjelenő „100 legszebb ember” rovatában. „Olyan sok erőt adott – imádtam”, mondja. „Mókás volt kilépni abból, ami kényelmes számodra és megmutatni az embereknek az igazi önmagadat.

Hudgens esetében egy olyan lányról beszélünk, akinek származása nem hasonlít egyetlen másik hollywoodi színésznőéhez. Fülöp-szigeteki anyukájának köszönhetően hibátlan a bőrszíne, angol-ír-amerikai származású apjától pedig erős lábakat örökölt, amelyek hasznosak számára, ha a képernyőn kell szétrúgnia az embereket, vagy combig érő zoknit visel. Egy dollármillós nyereségű filmsorozatot tudva maga mögött mostanában az átlagos szomszéd lány kinézet előnyt jelent Hudgensnek a konkurenciával szemben. De a szereplőválogatásokon sokáig nem tudták, mit csináljanak egy olyan színésznővel, aki egyszerre jelöli be a Csendes-óceáni sziget és a Kaukázus pontot a nyomtatványokon. „Mindig túl kevés voltam. Nagyon sok szerepről lemaradtam, mert azt mondták, „Nem vagy elég spanyol”, „Nem vagy elég ázsiai” vagy „Nem vagy elég kaukázusi”, meséli Hudgens. „Sokáig idegesített. Mégis minek kellene lennem?”

Végső soron Hudgens első mozis szereplése a karakán felnőtté válásról szóló Tizenháromban volt, amely több filmezéshez vezetett, és ahhoz a döntéshez, hogy magántanulóvá váljon, egy olyan élményhez, amely a siker felé vitte őt egy bizonyos áron. „Úgy érzem, kimaradt valami az életemből”, magyarázza. „A gimnázium alapvető szerepet játszik az egyéniséged kialakulásában. Ezért vagyok annyira hálás a HSM-nek, mert úgy érzem, kitöltötte ezt a hiányt.”

15 éves volt, amikor elment egy meghallgatásra Gabriella szerepére, aki az iskola legjobb kosarasának (Efron) spanyol szerelme. Akkor még mindketten ismeretlenként ő és Hudgens a kezdetek óta egy párt alkottak és együtt voltak az egész meghallgatási folyamat alatt, amíg a többi párt folyamatosan újrarendezték. Így emlékszik vissza: „Úgy gondoltuk: „Vagy nagyon megtetszünk nekik, vagy teljesen elfelejtenek.”

Hudgens és Efron egyértelműen mély benyomást tettek párként a képernyőn és az életben is. De ez problémát jelenthet, tekintve, hogy mindkét híresség ki szeretne törni a High School Musical burkaiból. Pletykák szerint az őket támogatók vagy azt akarják, hogy szakítsanak vagy azt, hogy együtt maradjanak üzleti okokból. Hudgens nem aggódik. „Egyszerűen óvatosak vagyunk”, mondja. „Mindketten más dolgokat szeretnénk. Tény, hogy külön egyének vagyunk.”

Zac hívja, de Vanessa nem veszi fel. Az arcuk egymás mellett felvillan az iPhone-ján. Lehajtja a fejét és nevet. Az időzítés nem lehetne jobb – vagy rosszabb, attól függően, hogy válaszol a házassággal kapcsolatos kérdésemre. A világháló egy ideig egy hawaii szertartásról keringtek pletykák. Természetesen nem arról folyt a találgatás, hogy Efron 40 éves koráig nem akar megházasodni.

„Az emberek imádnak őrültségeket kitalálni. Ez nevetséges”, mondja Hudgens élénken. „20 éves vagyok, boldog vagyok, és jól vagyunk.” Tehát nem a házasságon és a gyerekeken jár az esze? „Még nem jutottam el odáig, hogy életbe léptek volna az anyai ösztöneim”, mondja torokhangon nevetve. „Azon gondolkodom, milyen film lesz számomra a következő, melyik rendezővel és színészekkel szeretnék együtt dolgozni… Nincs más, amit szívesebben csinálnék, mint hogy eljátsszam Catherine Zeta-Jones szerepét a Zorróban.”

A hírnév másik oldalát tekintve tanulja, hogy kezelje a paparazzókat és a rajongókat, akik megőrülnek, valahányszor Zanessa feltűnik az utcán. De néha pihenésre van szüksége. „Megtartom magamnak a magánéletemet”, mondja Hudgens. „Utálom ezt az egész érzést, hogy ha meglátnak, arról mindenki tudomást szerezhet. Utálom a puszta tudatot, hogy az emberek néznek engem.” Nemrég vásárolt egy parókát, de bölcsen elhallgatja a stílusát vagy a színét, csak annyit mond: „Teljesen új embernek érzem magam.”

Azonban ma este senki nem változtatta el őt. Mielőtt visszaindulna a hoteljébe, valaki megközelíti Hudgenst, ezúttal a pincér, elbotolva a saját lábában, amint kihozza a számlát. „Sajnálom”, mondja. „Van egy kívánság, amit teljesítenem kell. A lányom megőrül érted. Csak egyetlen képre lenne szükségem....”

Hudgens bólint és elmosolyodik.

A fotózásról

Készítette: Hannah Morrill

Vanessa Hudgens egy Starbucks-ban vásárolt zöld teával a kezében, gyöngyös szandálban mászott be az emeletes buszba, amelyet az Allure rendelt Long Beach-en, New Yorkban. Leült a tükör elé és ezt mondta a fodrásznak, Serge Normantnak: „Még mindig nem szoktam meg a frufrumat.” A színésznő egy hónappal a Beastly forgatása előtt – amelyben még Mary-Kate Olsen és Neil Partick Harris is szerepel – váltott frizurát. A sminkes, Linda Candello nem volt hozzászokva, hogy olyan emberrel dolgozzon, akinek ilyen hosszú szempillái vannak – valójában majdnem késznek nyilvánította a sztárt a fotózásra bármiféle szempillaspirál használata nélkül. „Az egész pályafutásom alatt most felejtettem el ezt először”, mondta a sminkes. „Annyira dús a szempillád, hogy észre sem vettem.” Hudgens elvette az applikátort és ügyesen kifestette magának. A nap első fotójához egy vízimentő állomás alsó szintjén pózolt. „Sajnálom, haj”, mondta, mikor hanyatt feküdt a homokban. Hudgens lecsapott az iPhone-jára, mialatt Carter Smith fotós megnézte a képeit a monitoron, az egyik asszisztens felajánlotta, hogy egy esernyővel megvédi a színésznőt a naptól. „Nem, nem, jó így, imádom a napot”, mondta, kitárva karjait, hogy sütkérezzen. A csapat a következő helyszínt egy sétány mellett állította össze, Hudgens csodálta az arra járó gördeszkásokat. „Elhozhattam volna a sajátomat”, mondta. (Ő és barátja, Zac Efron mindketten szeretnek gördeszkázni.) A sztár néhány rajongója a korláton áthajolva próbáltak egy pillantást vetni rá. „Ő tényleg Vanessa Hudgens? Mit keres Long Beach-en?”, kérdezte az egyikük hangosan. „Hallak titeket, srácok, oké?”, viccelődött. Naplementekor kölcsönkért egy fényes Loubutin bőrcipőt a Gramercy Park Hotelben tartott vacsorához – de a szempillaspirálra nem volt szüksége.

Fordította: LL.

3 megjegyzés:

b írta...

Húúú! Köszi LL! Nagyon jó!
Nagyon tetszik a "nagyon szép a barátnőd..." rész :D
A meztelen képes részt nem igazán értettem :S

Fant írta...

Alapvetően szerintem a létező legtökéletesebb mese-helyettesítőt sikerült megtalálni :) Még akkor is, ha nem mai darab már :D Meglepetés volt, de nem csak nekünk ezek szerint :D

Nagyon tetszett már a riport felütése is, jól indul :)) És hát az őrült anyukák, na igen :D Az teljesen érthető, hogy a férfiak feszengve mennek oda, milyen már, lazán félreérthető, meg amúgy is az ilyen közös fotó vadászat, inkább női dolog szerintem.

A sztori a csajokkal kissé meredek, mindenesetre nem annyira meglepő, bár az jelent valamit, hogy még a csajoknak is megtetszik, ez nagy elismerés, ha csak ezt a részét nézzük :)

A cikk szerzője valamit kavar a számokkal úgy érzem :) A 100 millió az egész sorozatra azért kevés, mert csak a 3. film, csak az USA-ban 90 milliót hozott. Tudom, hogy ez részletkérdés persze és csak nekem tűnt fel :D

A HSM bűvköréből nehéz kibújnia, sajnos pláne akkor, ha nem találja meg a megfelelő munkatárasakat, egyelőre alakul a dolog azt mondom, de csak félig-meddig. Hiába jó és hasznos a film, ha nem látjuk...

A Sucker Punch hallatlanul nagy előrelépés lesz, vagyis lehet, már óvatosan kell jósolni, az, hogy a HSM Gabriella-ja fegyverekkel fog rohangálni, meg keményen verekedni, felér egy új karrier kezdetével - ha nem bénázik a forgalmazó.

Nem értem én ezt, a csajok állandóan elégedetlenek magukkal :) V méghogy nem néz ki az életkorának megfelelően, nagyon is pont annyinak néz ki amennyi :))

Szívesen látnám egy Zorro jellegű filmben, jól állna neki egy olyan szerep, hátha eljön ennek is az ideje.

A HSM válogatásáról meg szerintem amíg él sztorizni fog, de ez nem negatívum egyáltalán, ez már a filmtörténelem része.

Az is érdekes amit arról mond, hogy nem eléggé ilyen vagy olyan, ez jogos, de szerintem ahogy idősebb lesz egyre kevésbé lesznek ilyen problémák, inkább szerintem nagyon fiatalként érdekes ez, gyerekszerepekben szinte. Tény, hogy nem karakteresen valamilyen, de ez a félvérség és egzotikusság csak vonzóbbá teszi.

A fotózásos részben jól kiderült, hogy nincsenek allűrjei, szereti a napot és kész nem kell óvni a fénytől is :)

És hát mik derülnek itt ki, micsoda közös pontok Megan-al :D

Nagyon szép munka volt az egész ford LL, gratula, nagyon tetszett! Külön jó volt a képösszeállításos oldal a végén a kis kulisszatitkokkal :)

LL írta...

Ez a cikk még nekem is újdonságként hatott szinte, pedig ez azért saját fordítással elég ritkán fordul elő :)

Kicsit még HSM-hangvételű, előtérben a rajongókkal, de ugyanakkor megjeleníti a közelgő projekteket is, amik ugyebár nekünk megint a távoli jövőbe csúsztak.

A csajok nagyon durvák, ezt azért álmában sem gondolná az ember...

Ha az emberek időben megkapják a megfelelő infókat a Sucker Punch-ról, robbantani fog, az tuti :)

Ha megnézed, Fant, V 16 évesen szerintem csak 14-nek néz ki a képen, persze most felnőttként más a helyzet, de az ember önmagával szemben a legkritikusabb általában :D

Szívesen Mindenkinek a fordot :)