2008. dec. 12.

Merrick, Rosso & Kate Richie Show

A HSM3-s ausztrál társaság - ebbe beleértve Zac Efron-t, Vanessa Hudgens-t és Ashley Tisdale-t - Sydney-ben még a múlt hónapban megjelent a címben szereplő Merrick, Rosso & Kate Richie Show-ban. Most ezen interjú fordítása következik, LinkLuvor-nek köszönhetően!



Zac Efron, Vanessa Hudgens és Ashley Tisdale épp a sydneyi premier előtt ugrottak be hozzánk.
A mai újságban vagytok, merre jártatok tegnap?

Z: Vízitaxiztunk Sydney kikötőjéből.
V: Dél-Karolináig mentünk.
Z: Karolinába mentünk. Nagyszerű volt. Jó móka. Aztán kiszúrtunk pár fickót egy csónakban mögöttünk.
Akik követtek.
Z:
Igen, és másnap kiderült, hogy paparazzik.
Megkérdezhetem, mielőtt a filmről beszélnénk, hogy ma láttunk egy showt, és egész nap az ment a fejemben…azon gondolkodtam, hogy ti így vagytok-e a saját dalaitokkal.
V:
Nem a saját dalainkkal, de előfordult…
A: Szerintem az első részből a We’re All in This Together-rel én teljesen így voltam…mikor felvettük, mikor próbáltuk, mikor forgattuk…a második és a harmadik résznél már nem történt ilyesmi, szóval tudok aludni.
V: Mostanában egy csomó dal visszhangzik a fejemben.
Szerintem ez a jó a High School Musicalben.
Volt már olyan, hogy kisgyerekek mentek oda hozzátok…vagy inkább az anyukájuk tolta oda őket, hogy „Hallgasd meg a kicsim hangját, belőle is sztár lehet!”

Z: Egyszer odajött hozzám egy anyuka és azt mondta, hogy „OMG, meg kell, hallgatnod a hangját! Énekelj! Énekelj! Énekelj!”
V: És a kislány azt mondta: „Nem, anyu! Most nem akarok!”
Z: Ez olyan vicces.
Akkor ez nem is a gyerekeken múlik? „Énekelj Zacnek! Különben ezen a héten nincs nasi!”
Gondoltátok volna, hogy ilyen hatalmas lesz? Az első kettő tv film volt…de gondoltátok volna, hogy idáig eljut?
Z:
Egyáltalán nem. Viszonylag újoncokként kezdtük. Nem mondhatnám, hogy híres akartam lenni, a High School Musical egy érdekes projektnek tűnt. Nem kapsz mindennap lehetőséget arra, hogy egy musical részese legyél, legyen az tv - vagy mozifilm.
Mi a különbség egy tv – és egy mozifilm készítése között?
V:
Lehetőséget adott, hogy még nagyobbat alkossunk. Keményebben kellett dolgoznunk – most 5 hétig próbáltunk, az első két filmnél csak 2 hétig – mert mindent kinagyítanak: ha a vásznon elrontasz valamit, biztos, hogy észre fogják venni a nézők, még ha egy háttértáncosról van is szó. Tökéletesen kellett csinálnunk.
Mennyit tudtok a költségvetésről? Ahogy elnézem, sokkal nagyobb volt. Szerintetek mennyi pénzt költöttek a filmre?
Z:
Ha meg kellene becsülnöm…
A: 14 millió…
Azt hallottam, hogy 10 millió dollár volt Zac haja a nyitójelenetben…
V:
Szerintem 13 millió…nem.
Srácok, szerintem nem hallottátok, mikor mondtam, hogy Zac haja a nyitójelenetben 10 millió dollár volt egy pletyka szerint.
A:
Mondd újra!
Z: Sokkal több volt!
(nevetés)
A film alapvetően a diplomázásról szól, a felnőtté válásról, ilyesmiről. A magánéletben is keresztülmentetek ezen?
A:
Igen, én voltam gimnazista, voltam szalagavatón, és érettségiztem, alapvetően jó móka volt, de a High School Musical sokkal jobb volt. A gimis barátaimmal elváltunk egymástól, és imádom, ahogy a szereplőkkel együtt maradtunk.
A filmben komoly döntéseket kell hoznotok főleg Zacnek, akit nagyon sokan támogatnak a film elejétől kezdve…a való életben is kellett ilyen döntéseket hoznod?
Z:
Kemény döntéseket kellett hoznom már a középiskola elején. Nem a legmenőbb választás volt a musicalszínház. De azt csináltam, amit imádtam. Később komolyabb lett a helyzet, mert választanom kellett a színészet és az egyetem között, és nem tudtam, merre menjek tovább.
Az emberek biztos azt mondták, hogy maradj a suliban, a színjátszásból úgyse lesz semmi…
Z:
Minden az egyetem felé mutatott.
A filmben bemutatták az új karaktereket. Szomorú, hogy át kell adnotok nekik a szerepet?
A:
Mindenképp keserédes, de szerintem az újoncok elképesztők és nagyon tehetségesek, arra emlékeztetnek, mikor mi kezdtük el a projektet. Nem tudom, mi fog történni a High School Musicalben…
Házasság Musical? És aztán Válás Musical?
(nevetés)
Z: Ez nem vallana a Disneyre…
Nagyon sok szintet ért el a High School Musical. A CD-k aranylemezek lettek Ausztráliában, a boltok is meggazdagodtak a gyerekeknek köszönhetően, akik berángatják az anyukájukat. És ott van még a DVD, a mozifilm. Még koncertturnétok is volt.
V
: Az egyik legjobb fellépésünk Brazíliában volt. Egy csarnokban szerepeltünk 75 000 ember előtt. Kitárod a karod és körülvesz az üdvözlésük. Hihetetlen volt, az egyik legelképesztőbb élményünk.
A: A legutolsó állomáson ott volt a Rolling Stone is. Azt hittem, vicc az egész.
Ennyire vonzzátok a rocksztárokat?
Z:
Alig várják, hogy együtt bulizzanak velünk.
(nevetés)
Z: De viccen kívül, néha összefutunk néhánnyal, azt szokták mondani, hogy „Hey ember, a kislányom imádja a High School Musicalt”.
Kikkel találkoztatok már?
V:
Én Usherral cseréltem autogramot.
A: Én Angelina Jolie-val futottam össze, azt mondta, a gyerekei elkezdték nézni a HSM filmeket, számomra ez nagyon izgalmas, mert mindig is nagy rajongója voltam.
Ez sokat jelent neked?
A:
Igen, és azt is mondta, hogy Zaharának nagyon tetszik, én meg azt mondtam, imádom Zaharát, mert tényleg imádom a családját,
Van valaki, akivel szeretnétek találkozni, de eddig nem jött össze?
Z:
Tom Cruise-zal szeretnék találkozni, hallottam, hogy látták a filmet.
Szeretnél vele akciófilmben szerepelni?
Z:
Igen, de ezért még meg kell dolgoznom.
A középiskola lehetetlen?
Z:
(nevet) Teljesen lehetetlen.
Szeretnétek üzenni valamit a hallgatóknak és a film nézőinek?
V:
Csak annyit, hogy nagyon köszönjük, hogy támogattok, a harmadik rész a mi hálánk nektek, amiért minden lépésünket segítettétek, és reméljük, tetszeni fog.

Fordította: LinkLuvor.

70 megjegyzés:

Névtelen írta...

Még ez is visszatérős ford, és még mindig van...jó is, mert fáradt vagyok most, pedig lenne min munkálkodni...
Ez nagyon fura, mikor Zanessa boldog, mi is azok vagyunk, ma hullafáradt voltam, és Nessa is az volt tegnap, pedig nem is tudtam rólaxP.
Aki gyengélkedik, annnak jobbulást!!:)

Névtelen írta...

ezt most találtam:
http://www.oceanup.com/2008/12/zac-efron-vanessa-hudgens-sex-store.html#commentsdamel

ades írta...

ezek a képek alatt voltak

ades írta...

UGYE EZ A MONDAT NEM AZ AMIRE ÉN GONDOLOK ZAC EFRON AND VANESSA HUDGENS IN A S..X SHOP

Fant írta...

Hello! Nos az a link: így indul a pletyka, ugyanis egy sex-shopban nincsenek külön megjelölve a 18 éven felülieknek szóló dologok, nyilvánvaló nem? De ha mégis ott készültek a képek csak azt mondom: naés? Különben kár ezen pörögni, ez már nagyon privát ügyük.

xdittax írta...

Fant...hál' Istennek, vagy vannak erre ilyen emberek. Megnéztem a képeket, jót mosolyogtam, aztán elkezdtem ovasni a hozzászólásokat, és ott is megvilágoították azt, amit Te is.

Egyébként én akkor se csinálnék nag y ügyet, ha szex-shop lenne. Sőt még így, hogy egy mondjuk halloween-i jelmez/kosztüm és egyéb kellékes boltjában voltak egy 18 éveseknek szóló részlegben. Végülis egy párt alkotnak, elmúltak 18, sőt, és... a helyzetben csak annyi a komika, hogy ki hinné, hogy pont egy ilyen helyen tud belefutni egy hírességbe. Vagy kettőbe. És ki gondolná, hogy ők még szívesen fotózkodnak is vele, pont azon részlegen.

Szerintem :)

Ditta×××

ades írta...

ÉN STERINTEM AZ EGY KISÁLLAT BOLT

Netty írta...

Én is elolvasgattam a hozzászólásokat és nem tudtam mást, csak nevetni az egészen. És egyet értek veled, Ditta. Én sem csinálnék nagy ügyet, ha mégis az lenne. Na, bumm...:)

Névtelen írta...

http://www.celebrity-gossip.net/celebrity_gallery/image_full/128007/
EZEK A TEGNAPI VÁSÁRLÁSRÓL VANNAK EZEK A KÉPEK????
BEA

Andi írta...

Én úgy gondolom, ha valami szebbé, jobbá tesz valamit...és mind ezt együtt, egymásért teszik....abban nincs semmi megbotránkoztató!:)
Ahogy látom felvállalták a fotózást, úgyhogy.....

Fant írta...

A cikkhez: azért megnéztem volna Jaggert és Richardsot ahogy lazulnak a HSM koncerten :)
Azért az a 75000 néző... azta.
A shop-hoz: egyértelmű, ha ott jártak is, abban sincs semmi.

Andi írta...

Gratula a fordhoz LL és jó pihit, ha pihizned kell!
És ez a TELEPÁTIA....:)

Az a helyzet, hogy nincs helyzet...de kérnék egy kis segítséget....!
A YT-on találtam egy vidit...
More Zanessa Beach Picture...a vidi alatt hallható egy dalrészlet és ennek a teljes dalát szeretném megtalálni csak nem tudom, hogy hol keressem....mert béna vagyok...és persze reménytelen is...!:)...és lehet, hogy nincs is mit....

Névtelen írta...

Sziasztok!
Andi nincs reménytelen eset! Legyél végre magabiztos! Mindjárt befut valami okosság meglátod!
Fant! Jagerre én is kíváncsi lennék...mit meg nem tesznek a celebek a gyermekeikért (és talán titkon önmagukért)?!
LL így az év vége közeledtével általános a fáradtság, kitartás! Lesz ez még rosszabb is :o)Köszönet a fordításért!
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Megyek, megnézem Andi dalát....
;o)

Fant írta...

Figyelj Andi: ITT a videó alatti dal :)

Andi írta...

Köszönöm Fant:)

Névtelen írta...

Andi! Chris Brown: With you

Névtelen írta...

Ahh, már túl vagytok rajta, na nem baj, futottam 1 kört ;o)

Andi írta...

Én kész vagyok....ettől a daltól!:)

Fant írta...

Titkon talán önmagukért: na ez az, itt van a kutya elásva :) A gyerek néha csak ürügy: "ugye kisfiam/kislányom, szereted a HSM-et, ugye hogy!! Na akkor gyere menjünk a koncertre, ha bárki kérdezi, miattad vagyunk itt" :))
Valahogy így képzelem :)

Névtelen írta...

"With You"

I need you boo, (oh)
I gotta see you boo (hey)
And there're hearts all over the world tonight,
Said the hearts all over the world tonight [x2]

[Verse 1]
Hey! Little mama,
Ooh, you're a stunner
Hot..little figure,
Yes, you're a winner
And I'm so glad to be yours,
You're a class all your own
And..
Oh, little cutie
When..you talk to me
I swear..the whole world stops
You're my sweetheart
And I'm so glad that you are mine
You are one of a kind and..

[Bridge:]
You mean to me
What I mean to you and..
Together baby,
There is nothing we won't do
'cause if I got you,
I don't need money,
I don't need cars,
Girl, you're my all.
And..

[Chorus:]
Oh!
I'm into you,
And girl,
No one else would do,
'cause with every kiss and every hug,
You make me fall in love,
And now I know I can't be the only one,
I bet there heart's all over the world tonight,
With the love of their life who feels..
What I feel when I'm

With you [x5]
Girl..
With you [x5]

[Verse 2]
Oh girl!
I don't want nobody else,
Without you, there's no one left then,
You're like Jordans on Saturday,
I gotta have you and I cannot wait now,
Hey! Little shawty,
Say you care for me,
You know I care for you,
You know...that I'll be true,
You know that I won't lie,
You know that I would try,
To be your everything..yeah..

[Bridge:]
'cause if I got you,
I don't need money,
I don't need cars,
Girl, you're my all.
And..

[Chorus]

With you [x5]
Oh..
With you [x5]
Yeah Heh..

[Bridge 2]
And I..
Will never try to deny,
that you're my whole life,
'cause if you ever let me go,
I would die..
So I won't front,
I don't need another woman,
I just need your all and nothing,
'cause if I got that,
Then I'll be straight
Baby, you're the best part of my day

I need you boo,
I gotta see you boo
And there're hearts all over the world tonight,
Said the hearts all over the world tonight [x2]
Woo Oh.. Yeah
They need it boo,
They gotta see their boo,
Said the hearts all over the world tonight,
Hearts all over the world tonight [x2]

Névtelen írta...

Csoda, ha kész vagy tőle?????
;o)
küldtem a szöveget...

Andi írta...

Köszi ;o)...Mindannyiotoknak!:)

Névtelen írta...

Látod Fant mi mindenre lehetnek még jók a gyerekek? Nem is gondolnád, mi?
én azért inkább csak önmagukért imádom őket!!!!!! Legalábbis az enyémeket!
Egyébként meg mindenkinek jó reklám lehet, hogy ha éppen nem csillognak legalább a tűz közelében vannak....

Fant írta...

Látod Andi, én adom a képet, ;o) adja a szöveget :)
Nos ezek után mondd, hogy reménytelen a helyzet :)

Névtelen írta...

Sziasztok!:)
Nagyszerű,itt a hangulat,és az én napom is az volt!:)
Szex-shop?:)) Fantasztikus,de nem nagy cucc.:) Azért sztorim nekem is van ezzel kapcsolatban,tök állat volt.:)
A sztárvilágban azért felfigyeltek ám a srácokra,ez nagyon klassz!:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Szivi Andi!

A szexshopról jutott még eszembe. Gondolom a témaindító erősen kiskorú vagy legalábbis érzékeny tiniévei közepén járó valaki lehet. Szerintem ez egy felnőttnek nem okoz fennakadást. Én is Andi véleményét osztom: egymásért mindent!
Én például kimondottan jót mosolyogtam rajta, bár nem olvastam a kommenteket sem és a környezetet sem figyeltem meg annyira. Ha meg éppen jelmezkölcsönző felé jártak...istenem...volt egy kis izgalom az éterben!
;o)

Fant írta...

Naja, a gyerek, mint multifunkciós, több fronton bevethető eszköz :)))

Névtelen írta...

Sziiiiia (f.é). Épp most gondoltam rád....pontosabban nem olvastalak még ma, azt hittem a Jézuskával tárgyalsz.....
Mizu? Hogyvagy? Mi a sztori? Itt lehet mesélni róla?
;o)

Névtelen írta...

Helló ;o),és a többiek!:))
Én a Jézuskával,eljutottam a Jézus-ig!:) Mivel nálam már nagyobb a korosztály!:) De túl vagyok rajta.:) Ma nyertem(egy pici pénzt)!!:)) Ilyen eddig nem volt!:)
Na ugye gyorsan jött,és gyorsan is ment,de a francba,hiszen egyszer élünk!:) Amúgy az agyamba csak karácsonyi muzsika van.:)
Ja a shop-ról,nekem már törzsvásárlói kártyám is van!:)) Ha-ha !:))) (f.é.)

Névtelen írta...

Úr isten,üvölt a másik szobából a SCREAM!:) Ugyanis pörög a film ezerrel.:) (f.é.)

Andi írta...

Még így is csodálatos a dalszöveg, hogy egy kukkot sem értek belőle...Köszike ;o):)

Na ezek után semmi sem reménytelen Fant:)

Én magam miatt néztem meg 4x a HSM3-at és nem a gyerekemre fognám!

Névtelen írta...

Hát csáó,jó éjt. Elfáradtam. Na velem ma nem shop-ra mennek!:))
(f.é.)

Fant írta...

Tudom én Andi, hogy sem te sem pedig más érintett itt nem fogná a gyerekére a film megnézését :) Nade odaát sokan gondolkozhatnak másképp :) Dalszöveg megértése: bár ebben én nem tudok neked segíteni, de talán idővel más hátha, nincs reménytelen :)
Jó éjt f.é.!

Andi írta...

Na jó, azért szavakat igen:)

Andi írta...

Annyira nem vagyok most telhetetlen Fant:)...nekem elég csak a dal,hogy hallgathatom....és ez hihetetlen jó!

Jó éjt (f.é.)!

Andi írta...

Jó éjt Mindenkinek!

xdittax írta...

Szép éjszakát Mindannyiótoknak, és előre is kellemes kiadós hétvégét.:)

Ugyan félig-meddig nélkülem lesztek, tartsátok a frontot legalább a commentek terén!

Aztán csak hajrá!;)

Pusza: Ditta×××

Fant írta...

Nos Andi, akkor a mai dalhoz sem férhet kétség :)
Tartjuk a frontot Ditta, őrizzük a blogot, nyugodt lehetsz :)

Jó éjt Mindenkinek!

xdittax írta...

Köszönöm Fant, drága vagy!:)

Csendes álmot! <3

Ditta×××

Andi írta...

Sziasztok!:)

Kity-Koty-ogós Szép Jó Reggelt Mindenkinek Luca napján és további Szép Napot:)

xdittax írta...

Hmm, ennél jobbat így kora reggel én se kívánhatnék:)

Legyetek jók,
Ditta×××

xdittax írta...

A-a, ki kell javítanom magamat. Máris eszembe jutott valami. Illetve...valaki.

Happy Birthday, LinkLuvor! <3

Nagyon: Ditta×××

Fant írta...

Hello mindenkinek! A mai mese elküldve a mesélőnek! :)

LL! Isten éltessen nagyon-nagyon sokáig! Boldog születésnapot! A mai mese akkor a Te tiszteletedre készült! :)

Névtelen írta...

Köszönöm Nektek:))
Megtiszteltetés, Fant:D

Névtelen írta...

LL NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!
Szerettem volna egy kis virtuális figyelmességet átadni, remélem mosolyogni fogsz te is rajta...

Íme hát egy idézet:

"A világ legegészségesebb dolga a születésnap. Minél több van belőle egy embernek, annál tovább él."
Henry Youngman

És hozzá egy kis zenei aláfestés...

http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70

Szép napot!
;o)

Netty írta...

Csak egy pillanatra ugrottam be, mert ma nagy karácsonyi vásárlás... :)
Happy Birthday LL! Istenke éltessen sokáig! :)

Andi írta...

Sorry, reggel még nem tudtam....
Happy Birthday LL:)

Névtelen írta...

Mindenkinek köszi, ;o), ez aranyos:)
Andi, nem kell bocsánatot kérned, én köszönöm Neked:D
Nah meg kell néznem a táncos dvd-ket...kettő is van...és szüleim kíváncsiak a Footloose-ra:O)

Fant írta...

Azért estére még nézz vissza erre LL :) Két táncos dvd? A Footlose-t én is a múlt héten vettem meg :)
De a Hajlakk nézése élvez most elsőbbséget, az első fél órán túl vagyok már benne :)

Névtelen írta...

És milyen? A sokeszűek leültek pókerezni...úgyhogy most kezdjük majd...visszajövök, és este is itt leszek, most nem fognak megakadályozni:)
Jaja, 2 táncos dvd, úgyhogy vajon melyik a másik...?

Fant írta...

Jó hát a másik táncos dvd-d egyértelmű :) A HSM 2 Extra táncos vátozata, így van? :)
Hajlakk: hát így bő fél óra után egyelőre tetszik, klasszikus musical, nem olyan mint a HSM - arra még nem sikerült rájönnöm, hogy Tracy anyját miért szükséges Travoltának játszania, persze lehet hogy ez csak egy geg, egy poén... na majd hátha a végére világos lesz :) Tetszik a politikai, közéleti áthallás is. Nade majd bővebben ha a végére sikerül érnem egyszer :)
Még annyit, hogy olvastam régebben pár interjúban, hogy kérdezgették Zac-et, hogy a Hajlakkban a saját hangján énekel-e... Hát: előbb meg kellett volna nézni a filmet, totál egyértelmű, hogy az az ő hangja.

ades írta...

http://blog.vanashbrenique.net/2008/12/one-of-maxims-sexiest-stars-of-2009/

Andi írta...

Szia ades!
Jártam a VABN-on, de ez alatt a link alatt mi van , mert én nem találtam semmit...bár ez nem meglepő....:)

Fant írta...

Hello Andi! :) Segítek: a lényege az, ha jól értem, hogy Vanessa-nak lesz (volt?) egy fotózása a Maxim című férfimagazin számára... Sajnos linkelni nem tudok, mert nem tölti be az oldalt, amiről puskázni szoktam :))
De különben a VABN-en az első hír - balról :)

Andi írta...

Hello Fant:)
Wow....köszi....nem gond a link...:)

Fant írta...

Szívesen! Wow - nekem is ez volt az első gondolatom ;))

Névtelen írta...

Persze, hogy egyértelmű, úgy is akartam fogalmazni:)
A VABN-es hírt eltaláltátok:D

Névtelen írta...

LL, éppen azon gondolkodtam, mennyire ciki, mennyire nézhettek hülyének, hogy az Alma együttes számát küldtem...pedig ezen nagyon jókat szoktunk derülni...
remélem csuda klassz szülinapod volt.

A póket mi is nagyon szeretjük..hátha még tudnánk is játszani......
;o)

Névtelen írta...

Ja! Lehet érdeklődni, hogy milyen ajándékokkal halmoztak el a szülinapodon or it's not my business?

Névtelen írta...

A szülinapom király volt, jó társasággal, dupla tortával és az ajándékokat is megkaptam...hogy párat említsek, a 2 dvd, Twilight könyv, Bogar Bard meséi angolul (Potter 7-ben szerepel), parfüm, smink, pénz...szóval el lettem látva rendesen:D

Névtelen írta...

Nem néztelek hülyének, nevettem:)
Pókerezni nem szeretek, Titeket választottalak inkább addig:))

Andi írta...

Gratula a kiri ajádékaidhoz LL!:)
És vajon mi lehet majd a fa alatt???

Fant írta...

LL, az, hogy minket választottál a póker helyett, egy nagyon jó döntés volt ;))
Andi kérdése teljesen jó: mi kerül a fa alá? :)) Mi kerülhet ezek után? :)

Különben végignéztem a Hajlakkot... :)

Andi írta...

Szia Fant:)...és hogy tetszett?

Fant írta...

Hello Andi! :) Alapvetően jól szórakoztam rajta. Tetszett a fehérek és feketék közti társadalmi ellentét bemutatása, bár néha úgy éreztem a készítők sem igazán tudják mennyire is akarnak belemenni ebbe. Jók voltak a dalok, jók a színészek.
Zac nagyon kékszemű volt, kékebb volt a szeme, mint a HSM 2-ben, nem? :) Különben én azt gondoltam, hogy neki sokkal nagyobb lesz a szerepe... Jó volt benne persze ő is, jól énekelt.
Nekem a Nikki Blonsky mindamellett, hogy nagyon jól énekel, jó hangja van, különösebben nem volt egy maradandó élmény...
Travolta... hát furcsa volt nőként, voltak nagyon jó pillanatai, de egy hasonló termetű nő jobb lett volna szerintem. Persze olvastam, hogy az eredeti filmen is egy transzvesztita játszotta Edna-t....
A közepén kicsit idegesített Tracy apjának a szerepe, mikor el akarják csábítani, szinte paródiának éreztem már :) Meg egyszer éreztem, hogy talán most kicsit túl sok a zene: mikor a tüntetésre indultak...
De a végére úgy felpörög, hogy számomra bőven kijavítja ezeket a kis hibákat.
Aki a legjobban tetszett benne az Queen Latifah volt, meg talán a néger srác.
A folytatással kapcsolatban: azt tudom, hogy hogyan nem folytatódhat - hát úgy nem hinném, ahogy itt a múltkor beszéltük a pletykát, drogozás, meg fogyás... Ez nem valószínű szerintem. Különben is: Tracy apja világossá tette, hogy a 80-as méret feletti nőket szereti, úgyhogy... :) Link-el kapcsolatban meg a világon semmi nem utal arra, hogy most akkor hirtelen a droghoz nyúlna...
Szóval összességében jó film, jó zenével, örülök, hogy megnéztem. Ez egy klasszikus musical volt, nem olyan szabálytalan, mint a HSM, ez meg is lepett, mondjuk kellemes meglepetés volt.
Jól sejtettem, hogy nagyon nem nyúlhatok melllé, ha nektek annyira tetszik :)

Névtelen írta...

LL nagyon jó kis szülinap volt akkor a tegnapi (is). Az ajándékok pedig...nos egy bizonyos pafümre már nekem is fáj a fogam.....
Még arról nem írtál, hogy milyen tortád volt?! Na jó már elég lesz a jóból, a CIA vagy az FBI sehol sincs hozzámképest, mi?

Mi kerül a fa alá? A lányom szerint csak a boldogság lehet a legmegfelelőbb ajándék egy karácsonyhoz; na jó ezen kívül még lehetne............................................

Nagyon romda idő van ma nálunk, de a házunk csajosan fényes és napos! Szép napot hát mindenkinek!
;o)

Andi írta...

Részemről örülök Fant ennek a szép hosszú és kimerítő Hajlakkos beszámolódnak...köszönet:)
Emlékszem olyan HSM2 közeli jelenetekre ahol szintén iszonyatosan kék Zac szeme...szinte világít:)pl. mikor Sharp,Troy vállára tesz egy kék nyakkendőt...és ez most csak egy amit így hirtelenjében ki tudtam emelni!

Szia ;o)...Neked is szép napot!:)

Most mennem kell, este jövök...

Névtelen írta...

Fant, köszi a Hajlakkos beszámolót:)
A kék szemhez...sztem fekete hajjal feltűnőbb, a kettő együtt elég ritka.
A Hajlakk vígjáték is, ezt hozzá kell tenni, ezért játsszotta Ednát eddig mindig pasi, és ezért van az a sok vicces jelenet, mint pl Velma Wilbur boltjában, meg az összes többi. Vannak komoly jelenetek is ezeken kívül, pl mikor Queen Latifah szerepel. És az a ritmus, ami az egészet végigkíséri, teszi olyanná ezt a filmet, amilyen:))


Karácsony...ezzel nem fogtok tudni beazonosítani, nem FBI típusú kérdés:PP. De pl kell a Mamma Mia! dvd, meg az a Potteres könyv magyarul, még néhány kiegészítő...és persze, hogy itt lehessek veletek forever:)

Fant írta...

Szívesen a beszámolót :)
Tehát akkor a lényeg, hogy ahogy f.é. mondaná, "csak lazán" kell a Hajlakkot nézni :)) Megnézem majd olyan szemmel is :)
Külöben pozitív csalódás az egész, nagyon nem voltam kíváncsi rá - nade a ti hatásotokra megnéztem :)
És LL, az az utolsó dolog - vedd úgy, hogy már a fa alatt van :)

Andi írta...

LL:),az utolsó gondolatod azt hiszem nem csak Nálad lesz a fa alatt...!:)