2009. febr. 17.

Dead @ 17

Csak emlegetni kellett és bizakodni, és máris oda érkeztünk, hogy írhatok arról; Vanessa Hudgens talán új munkába fog vágni a jövőben. Persze még semmi sem biztos!

A Comics on Comics nevű internetes blog hangfelvételeken teszi közzé interjúikat a képregények mindennemű témájában. A napokban egyik beszélgetőalanyuk Josh Howard volt, aki a Viper Comics társaság egyik írója. A Viper Comics 2001 decembere óta működik, mint független képregényeket megjelentető társaság az amerikai Dallasban.

Josh Howard jegyzi a 4 részből álló miniképregényt, melynek középpontjában egy fiatal lány áll. A Jó és Rossz közötti végső harcot a legvalószínűtlenebb helyen vívják, és kimenetele egy tini döntéseitől függ. Darlington Hills egyik kicsi külvárosában, Nara Kilday-t meggyilkolják, de titokzatos módon föltámad. Rájön, hogy neki kell megakadályoznia egy démon, Bolabogg-nak az eljövetelét. A Dead @ 17 szeretetről, veszteségekről, végzetről és árulásokról szól, és azokról a választásokról, amiket az embereknek a végső viszontagságnak ellenében kell meghozniuk.


A CoC interjújából kiderül, hogy tervezeik a történet mozis adaptációját, és Josh Howard azt mondta, a producer, Lorenzo di Bonaventura(Transformers 1-2) Vanessa Hudgens-t próbálja benyomni a főszerepbe.

Természetesen, itt még csak egyelőre arról van szó, kit szeretnének a készítők, és nem hiszem, hogy még egyáltalán lenne túl sok konkrétum a filmmel kapcsolatban, - igaz, az is elhangzik, hogy a szövegen Mike Dougherty dolgozna(X-Men 2; Superman visszatér) - de ha Vanessa szeretne különböző karakterekkel jelentkezni a vásznon, ez egy jó alapnak tűnik.

Teljesen más, teljesen eltérő és különböző, de ettől nem szabad megriadni. Ki kell próbálnia magát, előtte senki sem jelentheti ki, hogy ez a szerep egészen biztosan nem való neki. Kell, hogy kapjon esélyeket, hogy tanulhasson, hogy dolgozhasson. Szóval: szívesen tanácsolnám Neki, hogy vágjon bele! Az Ő kedvéért még egy ilyen mozira is beülnék...:)

A mellékelt kép egyébként még péntek 13-ról készült, melyen Nessa éppen egy stúdióból távozik. A képekért kattintsatok IDE és ajánlom, hogy figyeljétek meg alaposan Őket, mert egy kis hasonlóságot fogtok fölfedezni a Dead @ 17-es képpel...

Forrás: Get The Big Picture; Comics on Comics; Viper Comics.

25 megjegyzés:

Fant írta...

Sziasztok! Nagyon ígéretes hír ez! Persze, jó, tudom, egyelőre még nem biztos. De vannak biztató jelek mindenesetre.
Remélem összejön, maximálisan egyetértek a Ditta által leírtakkal, ez eltérő, ez különböző, ez új, de ez egy kiváló lehetőség lenne, ráadásul jó nagy dobásnak tűnik, az amcsiknál nagyon népszerűek a képregényadaptációk. És azt hiszem az eddigiektől ennyire különböző szerepet kívánni sem lehetne így elsőre.
Meglátjuk. :)

Hatalmas hóhelyzet van nálunk, tisztára, mintha Karácsony lenne :)

Névtelen írta...

Hello Mindenkinek!
Az biztos, hogy más szerep lenne, és más rajongókat tudna megnyerni magának. És lehet, hogy ez az, amit annyira keres. Rossz nem sülhet ki belőle - meglátjuk, megcáfolják-e, mint a New Moon-os hírt.
Nálunk is tonnaszámra esik a hó az utóbbi időben:)
Egyébként Fant átjött a levél, kivételesen elsőre. Köszi szépen:)

Névtelen írta...

Ilyen infóra gondoltál tegnap a vidivel kapcsolatban?

Névtelen írta...

Igen, hasonló volt:)
Viszont az a vidi még október 30-án készült, szóval nincs összefüggés szerintem.

b írta...

Már akkor téma volt? Hmm :)

Névtelen írta...

Nem, nem konkrétan ez volt. De majd melátod...nem volt semmi konkrét.

b írta...

Látnám én szívesen :)))
Van megint faliújság (egész frissképpel, ami tuti nem a könyvből van :DD ), de nem tudom, hogy fárasszalak-e titeket vele, benne van-e az 5 oldalas cuccban.

Fant írta...

Türelem b.
A faliújságból pedig linkelj be egy részt, aztán majd LL megmondja van-e esetleg átfedés.

LL - abszolút összehangoltan működött a két rendszer; a válaszod elért :)
Tényleg, az amcsiknál ma van a nagy nap :)

b írta...

Holnap reggel beszkennelem, és iderakom. Csak a segédoldalt ne felejtesem el :)

b írta...

Fant mit ír a summer romance?

Fant írta...

Nos a Summerromance, akárhogy nézem kicsit zavaros infót tett közzé. Az első, a Vanessa-s hírük annyi csak, hogy V tompítja azt a tavalyi támadásos dolgot, azt mondja egyáltalán nem támadásként kell értékelni a szitut, csak baleset volt. Egyben lezárja a témát.
Tudom, hogy te Megan Fox nevét szúrtad ki ott először, de neki semmi köze a cikkhez, csak egyszerűen beszúrták azt a linket, de minek?

A második cikkük pedig az, amiről Ditta olyan szépen beszámolt alább.

Névtelen írta...

Sziasztok!
Juhéé,én tudtam:mese,képregény,animáció,és figyeljetek jön a horror is!:))
Illő lenne egy komoly szerep,ami a tökéletes kislányból kihozná az szunnyadó "vadmacskát"!:))
De kétség nem férhet ahhoz,hogy bármilyen forgatókönyv is legyen az ami mellett leteszi voksát számára érdekes lesz,hát még a mi számunkra.:))Gyerünk -gyerünk!:)

Fant írta...

Azon gondolkozok mi lehet a hasonlóság, amire Ditta célzott - talán a pulóverén lévő villám, mint utalás egy másik képregényhősre? :)

Hello f.é.! Ráadásul mesébe oltott horror, hogy mindenkinek fogyasztható legyen :)) A szunnyadó vadmacskára bizony én is igencsak kíváncsi vagyok :)

xdittax írta...

Hmmm...örülök, hogy együttértünk a témában és hasonlóan vélekedünk. Remélem ezeket a commenteket is olvassa Vanessa, mert tudnia kell, milyen nagyszerű támogatói is vannak messze tőle ugyan egy kicsit, de mégis. Így kell csinálni - gyerünk Nessa! :)

És mégegyszer hmm...Fant, jó úton jársz. Első gondolatom nekem is a sebhelyes srác volt, és tényleg a villám van összefüggésben, de ne menjünk el a témától. Csak figyeld a két képet! ;)

Névtelen írta...

Villám csaj mind a kettő!:))
Az egyiknek a gyorsasága,a másiknak a nézése.:))
Ó Fant vigyázz,mert beléd csaphat ha nem vigyázol!:)Tehát villám gyorsan forgasd a szemed társam.:)

b írta...

Köszön Fant! :) És nagyon őszíntén mondom, hogy most, hogy felhívtad a figyelmem MF nevére, még most sem látom a 2 irománynál, szóval nem azért kérdeztem. :)

xdittax írta...

Nézzétek már, tényleg nem véletlenül mondtam az imént, hogy szellemes... igazi sziporkaparádé. Mint mindig, szóval már meg sem lepődök. Csak mosolygok, nevetek. Köszi! :)

De hát ezért (is) szeretünk olyannyira! :))

Névtelen írta...

Na, én is villámgyorsan tűnök innen.:)
Jó éjszakát Nektek!:)

Andi írta...

Sziasztok!

Wow:) Jó kezdet lenne egy újhoz és igen izgalmasnak hangzik a dolog - én is benne lennék - gyerünk V, rajtad a sor :)

Hóhelyzet dettó :)

Andi írta...

Szóval mi a jó hó van azzal a Dead@17-es képpel meg a villámokkal?:)???

Fant írta...

F.é. - kész mint mindíg :))
Andi, a két kép közti hasonlóságról azt hiszem f.é. verziója a megoldás :)) Nekem így félálomban mindenképp :))

Szívesen b, és az első irománynál említik MF nevét :)

Névtelen írta...

sziasztok!Egyetértek Veletek!Jó lenne ha V szerepelne benne,akkor meg is nézném!Tetszik a pulcsija,de nem tudom kivenni hogy mi van a kezében,én sültkrumplinak nézem.

Andi írta...

Jól nézed dorka, tényleg sültburi.
És miért a markában...?
Eszik vagy vezet?

Névtelen írta...

biztos kifogyott a zacsi :D
egyszerre csinálja vezet és eszik:D
lehet ezért olyan az autója amilyen :D
Ügyes csajszi!

Andi írta...

Ügyes, ügyes - azért csak óvatosan azzal az evős vezetéses manőverrel:)