2009. okt. 21.

Heartbreaker

Szerencsére, talán mondhatom azt, hogy azon ritka alkalmak egyike fordul elő most, hogy bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, amivel szolgálhatok Nektek eme bejegyzésben.

Az biztos, hogy 23. életévébe belekezdve Zachy Efron, egy irtó-sármos szülinapos fiú október 19-én, hétfő este feltűnt a Watermark étteremnél Vancouverben.

Az újdonsült 22 éves színész egy Kate Moss “Heartbreaker” pólót viselt, egy olyan öltözék részeként, amelyet határozottan a "cool" jelzővel írhatsz le a legjobban.

A források szerint azonban nem szimplán csak ott vacsorázott Zac, hanem új filmjének, a "Charlie St Cloud halála és élete" című izgalmas drámának a zárópartiján vett részt, többek között egyébként Lucas és Autumn Grabeel társaságában.

Az angolul "wrap party"-nak nevezett eseményt valóban akkor tartják, amikor egy-egy forgatás, vagy sorozatok esetében egy-egy évad forgatása lezárult és ezt az egész szereposztás és stáb együtt ünnepli meg, barátokkal, hozzátartozókkal.

Hogy Charlie St Cloud kalandjainak rögzítése valóban befejezettnek-e tekinthető, nos, ezt senki nem állíthatja egyelőre biztos. Ki kell várnunk további konkrétumokért, de az biztos, hogy az én két szemöldököm bizony összefutott ezen lehetőség olvasása fölött.

A Tiétek? :P

A képekért IDE kattintsatok!

14 megjegyzés:

Fant írta...

Nem is tudom, szerintem könnyen meglehet, hogy elkészültek a CSC-vel, nem lepne meg nagyon, tulajdonképpen időben vannak azt hiszem, bár nem emlékszem konkrétan mikor kezdték... Nyár végén talán?

És jön a MAOW promó is, szóval összevághatnak az események.

Az én szemöldökeim nem szaladtak össze :)

Ellenben arra rájöttem a pólója kapcsán, hogy én nem vagyok cool, úgy néz ki :))

xdittax írta...

Jajjmár :P

Nem tudom, én is gondolkodóba kezdek esni, ha jól emlékszem augusztus elején kezdték el, szóval volt bő 3 hónapjuk számításaim szerint és ez akár reálisnak is tűnhet valóban. csak olyan hirtelen, nem?

Viszont az időzítés jó, a MAOW hamarosan jön, legalább lesz ideje promózni és utazgatni, nem csak ezzel, hanem akár egy bizonyos sporttal kapcsolatban is... :) Nem hagyhattam ki! :)

Lehet, hogy az zavart össze, hogy az SP forgatását írták ki olyan hosszúra, szeptembertől januárig... Persze nyilvánvalóan ez más kaliber, de ebben sincsenek benne az utómunkálatok, szóval... És az is lehet, hogy Vanessa része is kevesebb, és nem marad végig ott a forgatáson. De Zac, a főszereplő esetében ez valószínűleg nem állhat fenn. :)

Szóval végeztek volna? :)

Fant írta...

Nekem nem tűnik hirtelennek őszintén szólva, mert az egész kanadai tartózkodása alatt alig-alig kapták le, hogy mást csinálna a forgatáson kívül, meg aztán 3 hónap egy nem a látványra és az akcióra épülő filmre szerintem elegendő. Noha filmet sem forgattam még soha, úgyhogy csak tippelni tudok :)

A Sucker Punch más kaliber ahogy mondod. Akció akció hátán, nagy költségvetésű igazi amerikai szuperprodukciónak tűnik, egy csomó dolog körülményes lehet a forgatás kapcsán.
V szerepével kapcsolatban még a sötétben tapogatózunk :)

Az utómunka egy másik dolog, az még húzódhat sokáig, sőt bizonyos fokig most jön majd a java, vágás, egyebek. A tényleges forgatásnak nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy vége.

Akkor szerinted jöhet az F-1? :))

LinkLuvor írta...

Szerintem nagyjából ilyenkorra volt várható a forgatás vége, most már amúgy sem alkalmas ott az idő vízi sportokra.

A Sucker Punch tart biztosan januárig, ott sokkal többször fel kell venni jeleneteket, főleg, ha V-ék maguk csinálnak egy csomó elemet benne, ha már annyit edzettek. Meg az utómunkálatok is sokkal tovább tartanak, ahogy mondjátok:)

(f.é.) írta...

Helló!

Ha megvolt az a party,valószínűleg valamilyen ok volt erre.:)
semmi sem tarthat örökké,nem igaz!?:))
F-1?:) Nem kizárt szerintem sem,hiszen a járgányok őrültje is a srác.:)

Ó Fant,a legközelebbi butikolásod alkalmával bizony be kell,hogy szerezz egy ilyen pólót magadnak,egy ilyesmi forró csajszival a mellkasán,majd értesíts kérlek,mennyire sikeres cool-nak lenni.:))

b írta...

Ez a hír nekem tetszik :)

Fant írta...

Jó a hír b, akár potenciálisan érdekes lehet különösen is, persze ezt majd meglátjuk. :) Az mindenesetre jó, hogy belátták, hogy az idei formátum telitalálat volt. Noha mondjuk olyan nagyon nem kellett sokat agyalniuk rajta szerintem :)

Hát nem is tudom f.é., nem vagyok róla meggyőződve, hogy legközelebb beszerzek egy ilyen pólót :)) Nem cool lennék benne, hanem vicces szerintem :))

Névtelen írta...

Figyeljetek már megint arról írnak a külföldi oldalak, hogy Zanessa szakított. A Summer-romance-n a hozzászólások között jobb oldalt van belinkelve egy másik oldal azon olvastam. De tegnap is láttam már egy másik oldalon. Valaki tudja, hogy miről van szó már megint? Valamit összezörrenést írnak róluk, de még szerepel benne Ashley is, meg, hogy Zac miatt festette újra szőkévé a haját. Nagyon örülnék, ha valaki le tudná fordítani és megosztaná velünk. Köszi! Remélem előre is, hogy ez megint csak egy pletyka!!!

Fant írta...

Ma iszonyatosan jó napom van, és végtelenül jó kedvem, nagy nap volt a mai nekem, az eddigi karrierem legnagyobb napja, ünnep van :)

Kedves Névtelen! Már a cikk első néhány sorából kiderül, hogy a németek fantáziálnak egy legutóbbi Zac-el készült interjú kapcsán, ami azt hiszem, hogy a Nylon-interjú, amivel LL készül nekünk majd, úgyhogy abból majd megtudjuk a korrekt lényeget. Figyelj: a németek annak kapcsán kombinálják túl a dolgokat, hogy ami eddig napvilágra került abból az interjúból, az alapján Zac nincs túl jó véleménnyel arról, hogy színészek lemezeket készítenek. Mivel V és Ashley is készítettek zenei albumot, így azonnal megindult a kombináló gépezet a németek agyában, hogy hú, akkor most biztosan ezzel beszólt V-nek, és akkor ezekből szerintük az következik, hogy szakítottak.
DE: ha volna több eszük nekik mint mondjuk egy döglött hintalónak, akkor elgondolkoznának azon, hogy éppen a hétvégén volt együtt egy hoki-meccsen V és Z, semmi gond köztük. A másik dolog pedig: gondolj bele, ők a kapcsolatukat annyira privátként kezelik, amennyire csak lehetséges - el tudod képzelni ezek után, hogy egyikük egy interjúban bántaná meg szándékosan a másikat?

A németek unatkoznak és mindenféle ökörséget kitalálnak. De te nyugodj meg, továbbra is minden a legnagyobb rendben.

Fant írta...

Közben Névtelen, hogy még nyugodtabb legyél, az egyik német oldal annak a cikknek a forrását is feltüntette: a Bravo újság. Azt hiszem innentől fogva nincs miről beszélnünk :))

Emberek, hosszú idő után a számos oldal új Bandslam számokkal jelentkezett, úgyhogy lesznek új számok a mesében! :)

andrea írta...

Sziasztok!

Gratula Neked Fant, bár mi legyen is az örömöd oka :))
Engem is ért ma egy nagy öröm, a Fiam osztályfőnöki dícséretben részesült a mai énekkari szerepléséért :))

Andi írta...

Bocs, megint nem voltam résen és megviccelt ez a neves cuccos :))

Fant írta...

Köszi Andi :) És én is gratulálok neked, a fiad eredményéhez :)
Ez egy pozitív nap :))

Á, semmi gond, néha belefér, hogy a rendszer kicselezzen :))

Andi írta...

Szívesen Fant, és köszönöm én is :))

Ok, köszi a rendszercseles megértést :))