Teljesen hiteles!

Idézem, a következőben "első hivatalos MAOW-szel kapcsolatos már a promóhoz tartozó interjút" olvashatják és nézhetitek meg, természetesen, amely a VUE Cinemas számára készült, Richard Linklaterrel, a "Me and Orson Welles" rendezőjével, és az utóbbit alakító Christian McKay-jel.

Igaz, hogy így Zac Efron megkérdezése kimarad, de a tehetséges ifjú színészről így is igazán sok, és bámulatos szó esik, de ráadásul enélkül is kötelező lenne az interjú megismerése, mert rengeteget hordoz magában, akárcsak maga film.

Mindemellett izgatottan várom, az első Z-vel készült interjút is, és azért drukkolok, hogy végre megszakadjanak ezzel a filmmel a bugyuta kérdések, sablon válaszok kora.


Richard Linklater: Kicsit féltem, mielőtt belekezdtem a film elkészítésébe, mert nagyon nagy elvárásaim voltak.

Orson Welles: Én vagyok Orson Welles! És mindegyikőtök azért áll itt, hogy akadályozzon! Karriert akartok a Mercuy Színházban és minden másban, amit tervezek?! Akkor egyetlen egyszerű szabályt jegyezzetek meg: én vagyok a főnök!

Christian McKay: Mielőtt betöltötte a 25 éves kort, forradalmasította az amerikai színpadot, forradalmasította a rádiót és elkészítette minden idők legnagyszerűbb filmjét. 25 éves koráig.

RL: Ő a filmkészítők úgymond „védőszentje”, mert akkor csak ez a stúdióval kapcsolatos munka létezett, a filmkészítés, ő pedig kötött egy hihetetlen szerződést az RKO-val, így elkészíthette az Aranypolgárt, ami a legnagyszerűbb egy személyt bemutató film, amit stúdióban készítettek. Hihetetlen, lenyűgöző teljesítmény.

CMK: Ilyen zsenialitással csak kevesek rendelkeznek, például Beethoven, Mozart vagy Bach, főleg zeneszerzők. Élete hátralévő részében igyekezett nagyszerű tisztességgel bemutatni művészetét. A művészet minden ágára igaz, hogy az emberi természet kifejezőeszköze. Orson egész életén át ezzel foglalkozott, amíg meg nem halt.

RL: Welles utánozhatatlan, senki nem érheti el azt, amit ő elért – ez lehetetlen, mert más korban, más helyen élünk. Rengeteg nagyszerű filmet, mesterműveket készített.

CMK: A művészi világképe máig nem veszített hitelességből, ezzel bármilyen művészt lehet értékelni, a hitelesség a mai élethez viszonyítva, és Orson teljesen hiteles.

RL: Ha nem tudtam volna hitelesen bemutatni őt, úgy, hogy tényleg azt higgyék, hogy ő Welles, nem érte volna meg az erőfeszítést. Bele sem fogtam volna a filmbe, ha nem találtam volna meg Christian McKay-t.

CMK: New Yorkban kötöttem ki a wales-i Community Theatre Company tagjaként, előadásokat tartottunk ott. Amikor felajánlották Orson Welles szerepét, az első emlék, ami eszembe jutott, nem az Aranypolgárral volt kapcsolatos, hanem egy megtermett ember, aki sherry-t reklámoz. Tehát visszakoztam, ami egyáltalán nem vallana rá. Aztán rájöttem, hogy ez a show csak róla szólna, utána megemlítették Richard nevét a filmmel kapcsolatban. És emlékszem, egyszer közvetlenül mielőtt színpadra léptem, felkaptam a forgatókönyvet és megnéztem a megnyitót, mert Orson imádta a megnyitókat – és imádtam. Eldobtam a forgatókönyvet és kisétáltam a színpadra, miközben azt gondoltam, hogy el kellett volna olvasnom, mert már akarom a szerepet. Amikor először találkoztam Richarddal a meghallgatáson, felsoroltam neki jó néhány hollywoodi színészt, akiket érdekelhet a szerepem, de a már csak mellékszereplőkben reménykedhettek, az én szerepem már biztos volt.

RL: Egy múltban – hetven évvel ezelőtt – játszódó film varázsához és kihívásához tartozik, hogy mindent meg kell tervezni, mindent fel kell építeni, szinte semmi használható nem maradt ránk abból az időből. Többet kell vállalni, mint a legtöbb filmnél, de ettől szórakoztatóbb is, mintha egy nyulat kellene előhúznod a kalapból. Nagyon sokan remélhetőleg észre se fogják venni, hogy például a Nyugati 41. sugárutat a Pinewood Studios-ban építettük fel. A mai New York egyáltalán nem hasonlít rá, és semmi esély nem lett volna, hogy New York-ban forgassunk, az a New York már rég eltűnt.

Zac komolyan hihetetlen, emlékszem, hogy mikor először találkoztam vele, elég volt 12-18 másodpercnyi beszélgetés, hogy azt gondoljam, ez a srác tökéletes. Egyszerűen ledöbbentett, megvolt benne az ártatlanság, a magabiztosság, szóval nagyon kedves, de nagyon okos is és jó pókerarc, mindig pár lépéssel előtted jár, ami illik ehhez a karakterhez.

CMK: Nem tudtam, kicsoda ő. Mikor Richard felhívott, hogy keres egy híres ember, akivel együtt játszhatok, megemlítette Zac-et, azt mondtam, hogy nem ugrik be a név. Aznap reggel ő volt a BBC Breakfast vendége. Londonban jártam a feleségemmel, elment előttünk egy busz Zac nevével. Bementünk a hírügynökségre újságért, Zac feliratú matricát és cukorbotot árultak. Amikor a boltba mentünk, láttam egy olyan tortát, amin Zac arca volt. Poszterek, naptárak… mire hazaértem, tudtam, ki az a Zac Efron.

RL: Ő filmsztárnak született, a kamera imádja, az emberek számára rokonszenves, a minőség számára elsődleges. Véleményem szerint Zac nagyon hosszú karrier elé néz, mert megvan hozzá a tehetsége, mindenkit lenyűgözött.

CMK: Zac elragadó, jóképű, segítőkész… hihetetlen vele dolgozni.

RL: Az eddigi pályafutása alatt ez a szerep állt legközelebb az igazi énjéhez. A színészek legtöbbször egy képzeletbeli karaktert próbálnak eljátszani, de Richard tényleg közel állt hozzá: egy fiatal srác ambíciókkal és tehetséggel, aki színházi darabokban szerepelt, tehát számára ez nagyon természetes lehetett…

Orson Welles: Ha nem tetszik, ahogy dolgozom, arra van az ajtó! Találj valaki mást, aki szerepeltet a Broadwayn!

RL: Úgy értem, van néhány jelenet, amit különösen szeretek, például mikor kiszállnak a taxiból és bemennek a rádióstúdióba, hosszú jelenet a halltól kezdve a stúdió ajtajáig. Nagyszerű volt visszaadni az igazi Orsont, amikor bemutat egy bűvésztrükköt, flörtöl a lányokkal, látjuk az előadás kezdetét… Tényleg élveztem ezeknek a jeleneteknek a kidolgozását, és a filmben nagyon sok ilyen volt, szerencsés vagyok, hogy lehetőséget kaptam rá.

Fordította: LinkLuvor.