2009. okt. 14.

Valami őrültség!

Mivel úgy is - ha jól tudom - csak csajok vagyunk, úgy gondoltam kedveskedhetünk magunknak némi szépséges cikkel egyenesen a Szépségtől! Csajbulira fel az InStyle Makeover magazin segítségével!

Ja, és ajánlom figyelmetekbe a magyarul nyomtatott oldalt! ;))

Abban a pillanatban, hogy Vanessa Hudgens belép kedvenc Studio City-beli kávéházába (Kalifornia), máris szenzációt okoz. Egy közeli asztalnál egy lánycsapat olyan izgatottan beszélget, hogy az egyik felborítja a jegeskávéját, aminek köszönhetően a többiek ideges vihogásban törnek ki. Hudgens, aki egy leopárdmintás kapucnis felsőt és egy korallszínű Free People miniruhát visel, rájuk mosolyog és bólint, majd csöndesen megrendeli a tejeskávéját. Természetellenesen magabiztos 20 évesen. Hudgens minden, csak nem tipikus az életkorához képest. „Tíz éves koromban mentem keresztül a vörös rúzsos korszakomon.” - mondta a színésznő, aki 9 évesen kezdte sminkelni magát, amikor először játszott musicalben. „Anyukám hagyott játszani [a stílusommal], ami hosszútávon magbiztosságot adott a kísérletezéshez. Mostanában mindenfélét hordok – vöröset, korallt és natúrt. Általában nem használok rózsaszínt, de mókás volt számomra kipróbálni a fotózáson a fuksziát!

A leginkább az okos kívülálló lány, a High School Musical-beli Gabriella Montez szerepén keresztül ismertté vált Hudgens ironikus módon igazából sosem járt gimnáziumba. Az első színpadi szereplése után, 4 évesen – amely egy Betlehemes játék volt, ő Máriát játszotta – a dél-kaliforniai születésű lány olyan sokat foglalkozott a színjátszással, hogy magánúton kellett tanulnia. 16 évesen beválogatták egy tv filmbe (a Disney csatornán), és a többi, ahogy mondani szokás, már történelem: az a bizonyos film, a High School Musical kirobbanó sikert aratott, és két folytatást ért meg (a HSM2 odáig jutott, hogy a valaha volt legnézettebb kábeltévés adást könyvelheti el magának).

A hírnév által Hudgens sok dolog részese lett, beleértve négy éve tartó kapcsolatát Zac Efronnal, ami annyira elbűvöli a tinédzsereket, hogy a páros elnyerte saját összevont nevét, kettősüket Zanessa-ként is emlegetik. Annak ellenére, hogy az elfoglalt Neutrogena reklámarc még mindig nem hagyta teljesen maga mögött a középiskolás szerepeket (a bandák háborújáról szóló vígjátéka, a Bandslam ebben a hónapban kerül a mozikba, jelenleg pedig a Beastly-t forgatja, amely a Szépség és a Szörnyeteg modern változata), késznek érzi magát arra, hogy tiniszenzációból érett színésznővé váljon. „Nagyon sokat fejlődtem emberileg és színészileg az elmúlt években”. - mondja Hudgens. Beszélgettünk vele kedvenc stílusikonjairól, a félelmetes frizurákról, és az őrült rajongásáról Angelina Jolie iránt.

Hogy változott a stílusod mióta a rivaldafényben élsz?
Amikor fiatalabb voltam, nem érdekelt a divat és a nagy kockáztatások. De akkor felfigyeltem Nicole Richie-re és Mary-Kate Olsenre és a különböző stílusjegyeikre. Ez inspirált. És amikor a testedről tanulsz, eltart egy ideig, hogy rájöjj, mi áll jól neked.

Mi a legfontosabb, amit megtanultál?
Megtanultam, hogy a nagyon-nagyon rövid szoknyának semmi értelme. Azon a szakaszon 13 éves koromban mentem keresztül, szóval soha többet nem kell újra átélnem! Utána következett a Hollister trapéznadárg-korszak, nem tudtam a Frankie B. farmerom, balettcipők és pólók nélkül élni. Aranyos volt, mókás és egyszerű.

Zac-nek mi a véleménye az öltözködésedről?
Nos, őszintén szólva azt hordok, amit akarok. Tényleg nem egy fiútól függ – nem lenézésből mondom – csak azt hangsúlyozom, hogy magamért öltözködöm. A stílusom olyan szintre fejlődött, amire büszke vagyok. Természetesen velem együtt a stílusom is változni fog. Ez a jó a divatban!

A szájfény használatában mesterfokozatra értél. Hányat számlál a gyűjteményed?
Legalább százat. Egyszerűen összegyűltek! [Nevet.] A színük, az ízük, a fényük – mindegyik más egy kicsit, és ez nagyon cool. Önmagukban megváltoztatják a megjelenésed.

Hadd találjam ki: a szekrényed tele van hajformázó eszközökkel?
Ó igen. Van egy Chi kerámiabetétes hajvasalóm, négy különböző méretű hajsütőm és legalább két hajszárítóm. Az egyik mindig a bőröndömben van.


Tehát ha nem működne a hollywoodi karriered, még mindig lehetnél stylist…
Egész jó vagyok benne, de sokkal jobban néz ki a hajam, ha valaki más csinálja meg! Elfárad a karom, és nincs hozzá türelmem.

Amikor kiegyenesíted a hajad, teljesen máshogy nézel ki.
Tudom! Ez bizarr. Hét éves koromban levágtam magamnak, amit szerintem minden lány megtesz – egyszer. Bubifrizurát és frufrut vágtam. Tényleg szörnyű volt. Úgy nézett ki, mintha férgek lennének a fejemen.

Más hajkatasztrófák?
Volt egy olyan korszakom, amikor élénkvörös volt a hajam, ami ijesztő volt. Egyszer meg világosbarna hajam volt világosszőke melírral. A barátom azt mondta, úgy néz ki, mintha hamuba mártottam volna a fejemet. Szörnyen nézett ki.

Ha szépségről van szó, kire nézel fel?
Jennifer Lopez egyszerűen elképesztő. Mindent kihozott a bőrszínéből. Szerencsém van, hogy az enyém hasonlít rá. Anyukámtól örököltem, akinek vannak filippínó felmenői, neki van a legszebb bőre. Keresztbe teszem az ujjaimat, hogy örököltem tőle.

Szóval minden nap úgy kelsz fel, hogy így nézel ki?
Általában használok alapozót, szempillaspirált és egy kis bronz szemhéjfestéket. Ha hosszú nap áll előttem, többet használok, például fekete szemhéjtust is. Ma egy olyan folyékony tust használtam, amit egy japán drogériában vettem. Elég vékony a vége, úgyhogy meg tudtam csinálni vele a macskaszemeket, amiket imádok. Mindig van a pénztárcámban púder és szemhéjtus, ha esetleg újra ki kellene festenem. És szerencsém van, hogy hullámos hajjal születtem. Szeretem, hogy nem kell csinálnom vele semmit – átfésülöm, és kész. De az új frufrummal többet kell foglalkoznom, különben úgy fogok kinézni, mint Medusa.

Az edzés a napirended része?
Ez állandóan változik, de mostanában otthon dolgozom a személyi edzőmmel. Egy akciófilmet fogok forgatni, Sucker Punch a címe, ami nagyon kemény munka lesz, tehát fel kell készülnöm rá. Súlyzózunk, és cardio-zunk. Föl le kell futnom a lépcsőmön tízszer egymás után. Háromemeletes a házam, szóval nagyon fárasztó.

Milyen érzés, hogy saját otthonod van?
Nagyszerű. Tükrözi az ízlésemet, nagyon bohém. És van egy kis asztalom az egész sminkkészletemnek. Még nincsenek körülötte hatalmas lámpák – de már folyamatban van. Nagyon csajos dolog!

Stílusinspiráció:
Hudgens nagy rajongója Angelina Jolie legutóbbi vörösszőnyeges megjelenéseinek. Múzsájához hasonlóan szereti a hosszú ruhákat, a laza körvonalakat és az enyhe kivágásokat hivatalos eseményeken. Még javaslatokat is tesz a tervezőknek: amikor a Marchesa tervezője, Georgina Chapman először mutatta meg neki az Oscar díjátadón viselt ruháját, csak térdig ért. „Gyönyörű volt!” - mondja Hudgens, de nem volt uszálya. „Gondoltam, nem lenne nagyszerű, ha hosszú lenne? Hoztak egy kevés tüllt, és körém tekerték, majd feltűzték. Utána tettük rá a tollból készült virágokat. Úgy értem, ez mégis csak az Oscar – Muszáj volt valami őrültséget csinálnom!

Fordította: LinkLuvor.

16 megjegyzés:

LinkLuvor írta...

Sziasztok!

Még egy side note az elején: Ditta, gmailt csekkold:)

Szóval... előrejelzéseim a versennyel kapcsolatban helyesnek bizonyultak... részben. Azt álmomban sem hittem volna, hogy én ugrom a legnagyobbat. Persze nem döntöttem csúcsot, de ha 10 fokkal melegebb lett volna, simán meglehet. A sulink viszont így is érmes, a mezőnyt sikerült kifagyasztani:D

Tudom, hogy uncsi olvasni, de kénytelen vagyok pár mondatban jellemezni az időjárást, ez már nem a kifogás kategória. Szóval az a helyzet, hogy szó szerint vihar volt. Öt fok, eső, szélvihar. Ráadásul a mezőny nagy részével ellentétben nekem ez ellenszelet jelentett, mikor a léchez értem kaptam rendesen a hidegből meg az esőből. A szél pedig az egyetlen külső erő, ami ellen semmit nem tehet az ember, és nem fuvallatok voltak.

Na de nincs okom szégyenkezésre, úgyhogy nem is folytatom. A múltkor azt mondtam nektek, kettőkor fogok beszállni. Igazából háromkor szálltam be:D Addigra nagyjából az emberek 80%-a kiesett, ha nem több. Hiába, ez nem Puskás:D Szóval a melegítőugrások óta már két óra telt el, nem tudtam, mire számítsak, úgyhogy az első 50-nél valami megzavart az utsó lépéseknél. De aztán a csapattársaim nyomásának hatására átvittem másodjára - ha versenyző létemre háromszor leverem, az örök szégyen:D Jött az 55, lehettünk 7-en kb. Kétszer levertem, de hajszálon múlott. Harmadjára a helyén maradt a léc:D

És innentől el volt döntve, rajtam kívül senki nem vitte át. Mondjuk csapatverseny lévén gyengébb volt a mezőny, de pár név azért volt ott. Szóval nem vagyok országos bajnok, de elmondhatom magamról, hogy egy országos versenyen én ugrottam a legnagyobbat. És a legtöbben nem veszik észre a különbséget:))

60-ra már csak azért is ráugrottam, bár szó szerint bőrig áztam addigra, de útközben eszembe jutott, hogy mit jelent az 55-ös ugrásom:D

Összesítésben a szezonról: fel kéne találni egy új sportágat, "magasugrás az esőben" néven. Szerintem sikerült elérnem ebben a kategóriában a maxot, ezek után már semmilyen körülmény nem fog zavarni. Amúgy majd fedett pályán megpróbálom átugrani a Szépséget jövőre, ott csak a kommentátor lehet zavaró:D

(f.é.) írta...

Helló!

Köszi a csajos-szépséges cikket!:))

LL,neked pedig gratulálok a teljesítményedhez,nem semmi volt ez.:)Nálam az ének az esőben jön be,nálad az ugrás az esőben,és figyi egyszer együtt mire lennénk még képesek!?:))

;o) írta...

Nahát LL remélem csuklottál este, mert emlegetve voltál és nagyon szorítottunk neked (Fanttal). Örólük, hogy egyre jobb hangvételű élménybeszámolók érkeznek a versenyről, már nagyon vártam! Azt mondod eső volt? Ne viccelj, én már azon filóztam, hogy a sícuccaimat le kell hozni a padlásról. Még jó, hogy hó nem esett rátok!
Szia f.é, jó olvasni téged!

b írta...

V milyen bájos a Viharmadarak LA premierjén. Csoda, hogy Z be akart mutatkozni?? :))

LL gratula a sikerhez :)

xdittax írta...

Hmm, azt hiszem a csajok mindent elmondtak. Rémes idő volt, egészen undorító, de megtettél mindent, minket pedig büszkévé tettél. :)

Szóval ma nem csak a sulim képviselőiért, hanem Érted is minden ujjamat keresztbe tettem. :))

Gratulálok!
Ditta×××

LinkLuvor írta...

Köszi lányok!:D


F. É, azt nem mondhatnám, hogy bejött az ugrálás az esőben, két ugrás után szinte teljes hosszában átázott a gatyám, ha nem pörögtem volna folyamatosan, egy perc alatt szétfagytam volna. A legerősebb melegítőkrémből vagy fél tubust elhasználtam, de azt se éreztem, képzelhetitek:D

;o), nem, nem csuklottam, de most sikerült teljesen összezavarnod Fanttal kapcsolatban. Nekem azt mondta, csak pénteken tudja meg az eredményt, tehát akkor lesz legközelebb online, ezek alapján viszont találkoztatok... de akkor miért ne tudná meg tőled?

b, köszi neked is!

Ditta, gondoltam is rátok én is, és elég idegesítőnek találtam, hogy pont Kecskemét vert meg minket:D Tudom, hogy nem ti, de akkor is felétek:) Csak az a baj, hogy a verseny felét legalább a futófolyosónkon töltöttem, mintha edzenék, csak tömegben, úgyhogy nem emlékszem egy eredményre sem, mint a múltkor:D

LinkLuvor írta...

Utánanéztem az érmeiteknek, Ditta, nektek is gratula!:)

Ez most inkább a MAOW-szes bejegyzéshez passzol, de ide írom, találtam egy új többszörös BTS képet.

;o) írta...

A megoldás a következő lehet (bár megjegyzem, mostanság eléggé "szeles" vagy): sajnos eléggé elfoglalt vagyok a munkám és a családom miatt, így nagyon nehezen, "agyonszervezéssel" a háttérben tudtam összefutni Fanttal aznap, amikor a versenyed volt. Beszéltünk rólad és a versenyről (vajon mi történhet most éppen?), de nyílván akkor még senki sem tudhatta mi is történt veled és bevallom, gyarló módon azóta sem értesítettem. Neki is maradjon újdonság amiért rohanhat haza ;o) - (Remélem Fant ezért nem haragszol így utólag sem!)

LinkLuvor írta...

Érdekes, többen mondták ezen a héten, hogy szét vagyok esve, szerintem viszont pont most nem vagyok:) Főleg a versenyen nem voltam, eddig ez volt a legjobb az esősek közül.

Amúgy később felmerült a lehetőség bennem, hogy lehet, hogy nem tudtok még egyszer beszélni, de mivel az alapötletben se voltam biztos, inkább utánakérdeztem.

ÉS köszi, hogy közösen szurkoltatok nekem, erre életemben nem gondoltam volna:))

Fant írta...

No, hol is kezdjem, hogy eloszlassuk a zavart az erőben :)
LL, következtetésed teljesen helytálló, ;o) is eloszlatta a homályt közben, valóban, akkor még nem tudtuk mi az eredmény, csak szörnyülködtünk, hogy egyáltalán ilyen időben megtartják a versenyt.
Mert hogy undorító idő volt azt én is tudom. Farmerkabátban mentem el itthonról, szerinted? :)) Szét voltam fagyva totálisan én is, el nem tudtam képzelni, hogy lehet ilyen időben versenyezni szabad téren.

DE: Ugye, hogy megoldottad ezt is? :) Komolyan mondom, az utolsó két versenyre nagyon sikerült felszívnod magad, és kihoztál mindent ami a szituban benne volt. És egyre jobban tetszenek a beszámolóid :) Úgyhogy csak gratulálni tudok!

Magasugrás az esőben? Olimpiai-világ és Európa-bajnok lennél benne már most :) Szerintem nincs olyan, aki nálad többet versenyzett esőben egy szezon alatt úgyhogy a magam részéről maximálisan támogatom a sportág létrahozását :)

A szurkolás pedig csak természetes :)

;o), dehogy haragszom! Kellett egy kis izgalom mostanra is :)

A bejegyzéshez: hát na, valóban az időzítése mesteri volt, Ditta :)
Ugyebár én ehhez nem tudok mit hozzászólni, vagyis még emésztgetnem kell :)

;o) írta...

LL mi mindannyian közösen szurkolunk neked a háttérből is. A "szeles" jelzőt közben felcserélem "szórakozott"-ra. De így is szeretünk!
Ha pedig úgy érzed, hogy éppen most vagy "összerakva" teljesen, akkor már megvan miért is érkeznek ilyen pozitív visszajelzések erről a lassan extrém sporttá váló versenyről.

Közben átolvastam mégegyszer a bejegyzést. Imádom ezt a bohém, őrült, stresszmentes stílust!

LinkLuvor írta...

Oké, én magammal vittem a létező összes sportgatyámat, egyszerre öt volt rajtam, ugyanennyi póló, plusz pulcsi, hajpánt, esőkabát, melegítő. Szóval komolyan, mintha Grönlandra készülnék. Ehhez képest baromira fáztam, mondjuk csak két gatyában ugrottam. A végén a csapatból mindig fel kellett áldoznia magát valakinek, hogy kintről figyelje, mikor lesz eredményhirdetés, az érmet nem hagyhattuk veszni. De még rendes ruhában is alig bírtuk. A hét legszörnyűbb időjárása.

Amúgy ha ott lettél volna, láttad volna:D Azt hiszem, nyílt titok, hogy hol tartják a diákolimpiákat. De mondjuk még edzőm is csak akkor került elő, mikor én ugrottam, szóval meg tudom érteni, miért nem akartál kimenni egyáltalán.

Egyébként edzőm szerint is fejlődtem most, ez nem csak hozzáállás kérdése. Kár, hogy nem lesz még egy verseny, most jön a leglazulósabb időszak...

;o), szórakozott... nem tudom, attól függ. Mostanában igyekszem lazább lenni mindenben, mert sikerült szinte mindenkit magamra haragítanom magam körül. Itt nem ez a célom, úgyhogy szóljatok rám, ha mégis így lenne. Egyébként ez független a sporttól, amíg nem szólnak abba is bele. Amúgy gőzöm sincs, mi van velem, kezd elegem lenni pár emberből és dologból, ennyi. De persze titeket ez nem érint.

;o) írta...

Óóó LL, ez természetes velejárója az életnek. Szerintem egy kezem kevés lenne, hány ilyen szériám volt amíg meg nem öregedtem, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor bevallom, előfordul még most is, hogy képtelen vagyok leplezni ellenszenvemet egy-egy vállon felül gyenge "elem" láttán :D

Egyébként az államat próbálom összeszedni a klaviatúráról: 2 nadrágban és bebugyoláva ugrani? Te jó ég! Ha csak zokni lenne rajtam akkor is képtelen lennék rá ;o)

Fant írta...

LL, most jön a fedett pályás szezon, nem igaz? Az út megvan, már "csak" menni kell rajta. Egyértelmű, hogy fejlődtél, ehhez kellett egy gyengébb széria is, de alapvetően semmi sincs véletlenül.
Kihoztad a maximumot a helyzetekből, és én érzem, hogy elégedett vagy a körülményekhez képest és ez tetszik. Nem vagyok benne biztos, hogy a hozzáállásnak nincs köze a jó szerepléshez, ellenkezőleg, nem görcsölsz, ez fontos.
Nem feltétlenül jó példa de nézd a magyar U-20-as foci válogatottat: a legtöbb meccsük a vb-n hosszabbításban meg utána dőlt el 11-esekkel, ott már csak a fej számít, meg a hozzáállás.
Persze ott is mint nálad a technikai tudás is magas szintű.

A lazaság pedig ahogy érzed. Szerintem változatlanul semmi gond veled, nyugodj meg, teljesen jó vagy, meg ne változz gyökeresen :)
Hogy kezd eleged lenni dolgokból, ;o)-nak tejesen igaza van, ez normális dolog, van ilyen, főleg, ha sűrűbb időszakban vagy, ráadásul szinte tél van, esik, be van borulva, kedélyállapot romboló önmagában is.
Én is egy csomó mindenen felhúzom magam, amin nem is kellene, de ez van, majd kialakul egy rezisztencia. Azt mondják :)

Ezt a védőréteget ugráshoz én sem bírom elképzelni :) Talán futáshoz fogok így kinézni, de az egész más :)

LinkLuvor írta...

Nem most jön, de ez után következik, februárban. Most jön előtte az alapozás, ősszel lazább edzések, ilyen időben nem tudunk mást csinálni. És az a baj, hogy az ember teljesítménye hullámzik, szóval az, hogy most eljutottam valameddig, nem feltétlenül lesz használható már februárban. Ha profi lennék, talán, de rólam ez nem mondható el.
Ilyen körülmények között csak azzal nem lennék elégedett, ha szégyenszemre háromszor levertem volna a kezdőt. De tényleg, szerintem még a 60 is összejött volna, ha lett volna több lehetőségem, és motiváció, meg konkurencia. Olyan szinten fáztam, hogy fontolgattam - és edzőm is - hogy 55 után rögtön lépjek le, de azért leugrottam a 6-ot:)

Szerintem a foci nem igazán összehasonlítható a magassal, magasban csak magadra számíthatsz, fejben végig ott kell lenni, a focit azért sok minden befolyásolja. Talán a 11-es szituációja hasonlít egy ugráséhoz.

Lazulás: pont most jön egy lazább időszak, erre egyesek pont most akarják elérni, hogy teljesen elegem legyen. De remélem, megoldódik idővel.

Emberek, a 2 gatya egy rövidgatya és egy hosszú testhezálló gyatya volt, olyan, mint a leggings, csak spotolásra lett kitalálva. Kívülről meg nem mondták volna, hány van rajtam, még melegítőben sem.

Fant írta...

Szerintem fontos LL, hogy elégedetten, jó teljesítménnyel zártad a szezont, ez motiválni fog egész télen téged.

Naná, hogy nem léptél le 55 után, nem is hittem volna el, ha azt mondod, hogy hát jó, hagytad az egészet 55 után :)

A foci most a végig koncentrálás és jó hozzáállás miatt kapcsolódó a te esetedhez, úgy értettem.

Bízom benne, hogy a problémáid megoldódnak hamarosan.