2009. okt. 18.

Isten éltessen, Zachary!

Zachary David Alexander Efron ma saját különleges ünnepét tartja, amikor minden szerette és talán majdnem az egész világ, őt köszönti fel, 22. születésnapja alkalmából.

Így van. Pontosan 22 évvel ezelőtt jött erre a világra az a fiúcska, akiből már egy tehetséges és igen alázatos férfi lett, aki mindenkinek egy kicsit példaképe lehet, aki már nem keveset, de még nagyon sokat hozzá fog tenni az emberek életéhez, és ehhez őszintén kívánjuk a legjobbakat!

De hogy e neves napon még inkább megismerjük, szívünkbe zárjuk, és találjunk még jó néhány okot arra, hogy tiszteljük, ismerjük meg igazi hollywoodi történetét! :)

True Hollywood Story
YoungHollywood: A-tól Zac-ig

Aaron Metchik (színész-oktató): Mikor a High School Musical megjelent, Zac Efron a legkeresettebb sztár volt az IMDb-n hónapokon keresztül, maga mögé utasította Tom Cruise-t és George Clooneyt!

Jill Wilderman (younghollywood.com):A gyerekek elkötelezték magukat a High School Musical mellett, őrületes és hatalmas.

Zac: Nagyon kérték, hogy lefényképezhessenek.

Jeremy Mann (Zac zongoratanára): Mikor először láttam Zac-et, szó szerint ezt mondtam magamban: „Wow. Ő a következő Brad Pitt.”

Zac: Tulajdonképpen élvezem ezt.

Zac Efron 1987. október 18-án született egy szörfparadicsomban, 175 mérfölddel északra Tinsel Towntól.

Jeremy Mann: Arroyo Grande-ban nőtt fel, gyönyörű hely, elbűvölő, ideális lakóhely.

Aaron Metchik: A tengerpart közelében lakott, sokszor mentünk le a partra, szörföztünk, moziba mentünk, vagy csak a haverokhoz, ezek voltak Zac kedvenc elfoglaltságai.

5 évvel Zac születése után megérkezett a következő családtag: Dylan.

Robyn Metchik (drámatanár): A szüleik mindkét gyerekükkel nagyon sokat törődtek, semmi nem maradt ki az életükből, együtt jártak meccsekre, moziba…

Aaron Metchik: Mikor ott voltam, lehetett érezni a családjuk energiáját, ez erősítette köztük a kapcsolatot.

Stryker (a Loveline Radio egyik műsorvezetője): Zac átlagos gyerek volt, sportolt, baseballozott. A családjával utaztak épp, zenét hallgattak, Zac hátul ült, valószínűleg halálra unta magát, elkezdett énekelni, és akkor azt mondták neki, hogy „Zac, ez nem is rossz! Mit szólnál pár zongoraórához?”

Jeremy Mann: Mikor először találkoztam Zac-kel, szó szerint ezt mondtam magamban: „Wow. Ez a gyerek karizmatikus. Tudom, hogy klisének hangzik, de már akkor láttam, hogy egyszer híres lesz.”

Zac tanára úgy döntött, hogy biztatja a 11 éves fiút.

Aaron Metchik: A Pacific Conservatory of the Performing Arts, amely Santa Mariában, Kaliforniában található. A Gypsy előadsára készültek, ami egy klasszikus Broadway musical, gyerekekre volt szükségük. Egyszerűen éreztem, hogy Zac-ből előadó lesz. Azt mondtam, el kell mennie a meghallgatásra, el is ment, megkapta a szerepet, az egész itt kezdődött.

Efron rendszeres fellépő lett a Conservatory-ban. Játszott például a Little Shop of Horrors-ban, a Once Upon a Matress-ben és a Pán Péterben.

Jeremy Mann: Mikor Zac-nek mondtam, hogy jelentkezzen erre a darabra, rögtön beleegyezett, mert mindig is repülni akart.

Efron általános iskolás korában drámaórákra is járt.

Robyn Metchik: Mikor a Junior High-ban kezdtem dolgozni, Zac hetedikes volt. Már akkor megmutatta, hogy tud sírni, el tudja játszani a rosszfiút, tud táncolni és énekelni.

Mielőtt Zac középiskolás lett, a 15 éves tinédzser gyakran szerepelt előadásokon. Egy évig játszott a You’re a Good Man, Charlie Brown-ban.

Suzy Miller (koreográfus): Ő játszotta Snoopy-t, azt az aranyos beagle-t, tudjátok. És életet vitt a szerepébe. A kutyát is el tudta játszani.

Robyn Metchik: Ha valaha is láttad Snoopy-t, ahogy kilép a színpadra, tudod, miről beszélek.

Suzy Miller: Természetes táncos volt. Azt kértem tőle, hogy ugorjon le a földre úgy, mint egy kutya. Visszakérdezett, hogy mégis hogy gondolom, mondtam, hogy csak úgy, ahogy egy kutya, az unokatestvérem balett-táncos volt. Kiderült, hogy a balett is a vérében van.

Robyn Metchik: Mindenki imádta, tudott táncolni, Holdon járni és vonyítani. Azt mondtam az édesanyjának: „Szerintem el kellene vinned LA-be, vannak kapcsolataim, csak pár telefonba kerül.

Metchik felhívta fiát, Aaront, aki Los Angelesben menedzser és színész-oktató.

Aaron Metcik: Hallottam, hogy nagyon jó hangja van, megnéztem a You’re a Good Man, Charlie Brown-t a vicces jelmezekkel, énekkel és tánccal és nagyon tetszett.

Aaron elvitte Zac-et néhány meghallgatásra LA-ben. Az oda-vissza 6 órás út körülményes volt.

Jeremy Mann: Ezt nem tudtuk elkerülni. Arroyo Grande-ből 3 óra az út Los Angelesig, és akkor még jó volt a forgalom.

Robyn Metchik: Amikor először mész LA-be, természetesen nagyon izgatott vagy. És persze minden castingon azt mondják, hogy jó voltál, szép munka, aztán nem hallasz többet róluk.

Jeremy Mann: A szülei persze nem ingázhattak örökké a két város között.

Stryker: Az első meghallgatásától számítva adtak neki egy évet, és ha addig nem kap szerepet, nem próbálkoznak többet.

Jill Wilderman: Az év a végéhez közeledett, Zac még mindig nem kapott szerepet.

Aaron Metchik: Nagyon sok színész szembesül a visszautasítás problémájával, Zac sem volt kivétel.

2001 végén Zac Efron határideje, hogy Hollywoodban megcsinálhassa a szerencséjét, gyorsan közeledett. A szülei elfáradtak a sok utazgatástól Los Angelesbe.

Jill Wilderman: Nagy elkötelezettséget kívánt, hogy ezt a 6 órás utat megtegyék. Az évnek majdnem vége volt.

Aaron Metcik: Sok színész ideges lesz és feladja ilyenkor. Zac sosem tett ilyet. „Rendben, akkor jövő héten elmegyek egy másik meghallgatásra, és még jobban teljesítek. Megmutatom nekik, hogy megérdemlem azt a szerepet.”

Végül Zac szerepet kapott a Firefly című sorozat egyik epizódjában. És mindent beleadott.

Jeremy Mann: Különleges gyerek, sosem félt attól, hogy felnőtteknek kell bemutatkoznia. Oda mert állni a kamera elé, ezzel meglepte az embereket, és mindig is kíváncsi volt rá, hogy zajlik egy forgatás.

Efron tehetsége és vonzereje megnyitotta a lehetőségek kapuit.

Aaron Metchik: A szerepei nagyon különböztek egymástól, ezután a Miracle Run-ban játszott.

Robyn Metchik: Nagyon tehetséges! Egy autista gyereket játszott, hihetetlenül hiteles volt, rögtön tudtam, hogy ő tud játszani.

Utána 2004-ben a WB drámájában, a Mindig nyárban jelent meg a jóképű Cameron Bale-t alakítva.

Lori Laughlin (munkatársa a Mindig nyárban): Zac mindig felkészült, pontos volt, jól viselkedett, tudta a szerepét, természetes volt, jól érezte magát, egy következő szintre juttatta a szerepét.

Stryker: Zac sikeres színésszé vált, bár nem sokan ismerték, de volt munkája. És akkor jött az a bizonyos meghallgatás.

Lindsay Soll (az Entertainment Weekly riportere): A High School Musical egy tv film volt a Disney Channelen. Az 1970-es évek szenzációjának, a Grease-nek modern verziója cigaretta és alkohol nélkül.

Kenny Ortega: A 6 főszereplőt több ezer fiatal akarta megszerezni, de Zac volt a fény a szobában, a lelkesedésén, az izgatottságán és azon, hogy mennyire szerette a kalandokat, csak ámultam.

Efron a 16 éves Vanessa Hudgens-szel illett össze a képernyőn leginkább.

Kenny: Jennifer Grey-jel és Patrick Swayze-zel volt hasonlóan hihetetlen tapasztalatom a Dirty Dancing forgatásán. Zac és Vanessa között akkor jelent meg, mikor először jöttek be együtt a szobába. Addig a pillanatig nem ismerték egymást, de az a kémia, az a kapcsolat, az a csodálatos izgatottság kettőjük között. És emlékszem, egyszer az összes többi színészt megkértük, hogy hagyják el a szobát, becsuktam az ajtót, és még egyszer elpróbáltuk.

Zac megkapta a középiskolás kosaras, Troy Bolton szerepét. A szerep megkívánta, hogy játsszon, táncoljon és énekeljen. De 17 éves korában Efron hangja még mindig mutált.

Jeremy Mann: A High School Musical forgatásán óta nagyon más volt a hangja, így nagyon nehéz énekelni.

Aaron Metchik: Összekeverték a hangját valaki más hangjával, biztosra akartak menni.

Jeremy Mann: A 6 főszereplő mind énekel.

Aaron Metchik: Zac akkor már olyan helyzetben volt, hogy nemet is mondhatott volna.

Efron döntése kifizetődött. A High School Musical premierén, 2006 január 20-án szenzációvá vált.

Ron Grover (a Businessweek LA-i igazgatója): A High School Musical elképesztő, olyan, mint a Grease, de látszik, hogy a Disney készítette: tiszta szereplők, énekkel kísért történet, amit eladhatsz a fiatal közönségnek és a szüleiknek, akik megveszik.

Jill Wilderman: Bárhol megtalálhatod a High School Musicalt: füzeteken, zsebkendőkön, pizsamákon…

A Disney nem vesztegette az időt: tervbe vették a következő részt. Zac nem volt biztos benne, hogy aláírja-e.

Jeremy Mann: Mielőtt elkezdődött volna a High School Musical 2 forgatása, Zac-nek megvolt a lehetősége, hogy visszalépjen.

Aaron Metchik: Azt mondta: „Nem akarok szerepelni a High School Musical 2-ben, ha nem én éneklem a dalokat. Tudom, hogy meg tudom csinálni, hadd bizonyítsam be!”

Jeremy Mann: Tényleg sokat dolgozott rajta. Azt mondta: „Ez a karakter énekel, akkor nekem kell énekelnem.”

Aaron Metchik: Mindent beleadott, és szerintem a High School Musical 2 sikere bizonyítja ezt.

Ann Donahue (a Billboard Magazine főszerkesztője): A High School Musical bevételei egyszerűen elképesztők, a High School Musical 2soundtrack 2006 legkelendőbb albuma volt.

Zac: Elképesztő, nagyon-nagyon szerencsés vagyok. Remélem, ez mindig így lesz.

Mindenki Zac Efront akarta.

Aaron Metchik: Zac egymás után kapta az ajánlatokat, hogy lemezt készítsenek vele. De már azon a szinten volt, hogy eldönthette, milyen karriert szeretne: milyen szerepet akar mikor, kikkel játszani.

Jill Wilderman: Még Sean McCall is felajánlotta, hogy albumot készít vele. De ő a színjátszásra akart koncentrálni. Most már minden arról szól, hogy jó szerepeket válasszon.

Zac: Mit mondhatnék, erről álmodni se mertem! Próbálom élvezni az egészet.

A High School Musical 1 és 2 sikere után Zac Efron Hollywood új tinisztárja lett.

Zac: Jó érzés olyan munkában részt venni, amit élveznek az emberek. Mi mást kívánhatnék?

Eközben folytak a meghallgatások egy nagy költségvetésű filmfeldolgozásra, a Broadwayn is sikeres Hajlakkra.

Nikki Blonsky: A Hajlakk egy hihetetlen történet, ami egy tinédzserről, Tracy Turnbladről szól, az 1960-as években játszódik, és a szívtipróról, akit Link Larkinnak hívnak.

Az újonc Nikki Blonsky aláírta Tracy szerepét, de a producerek még mindig senkit nem szerződtettek Link alakítására.

Nikki: Megnéztem a High School Musicalt a testvéremmel a Disney Channelen. És a tesóm egyszer csak megkérdezte, ki fogja játszani Linket. Én azt mondtam: „Tudod, Joey, ő is lehetne az. Tud énekelni, táncolni, játszani és jóképű.” És három nap múlva felhívtak telefonon, hogy Zac Efron játssza Linket. Alig akartam elhinni.

Stryker: A Hajlakot Torontóban forgatták, alig várta, hogy odamehessen.

A film lehetőséget adott Zac-nek, hogy Hollywood legnagyobb hírességeivel dolgozzon együtt.

Nikki: Alig akartuk elhinni, hogy Christopher Walkennel fogunk énekelni, Michelle Pfeifferrel táncolni…

Jill Wilderman: Az, hogy John Travoltával, Christopher Walkennel forgattak, megtanította őket a felnőtté válásra. Zac kitörhetett a buborékból, amiben addig volt.

Nikki: Zac-nek példaképe John Travolta, szóval a forgatás kezdete előtti napon megnéztük a Grease-t, aztán másnap nagyon ideges volt.

Zac: Azt gondoltam, eltanulhatom John Travoltától, hogyan kell férfit játszani, aztán megjelent női jelmezben. Nőt játszik!

A Hajlakk premiere 2007 júliusában volt, és a film jegyeladási csúcsokat döntött. A rajongók alig várták, hogy kedvencüket a mozivásznon láthassák.

Denise Restauri (allykatzz.com): Egy blogon olvastam, hogy a lányok újra és újra megnézik a Hajlakkot, versenyeztek is egymással.

Zac: Sosem fogok hozzászokni. De nagyon jó érzés, most nekem vannak a legjobb rajongóim a világon.

Jill Wilderman: A lányok sikítoztak, ha Zac a közelükbe ért, a weboldalakon tömegével voltak az „Imádom Zac-et!”, „Zac lesz a férjem” és „A leendő Mrs Efron” feliratok.

A valóságban Zac már foglalt volt. Közte és Vanessa Hudgens közt különleges kapcsolat van, mióta először találkoztak a High School Musical meghallgatásán.

Jill Wilderman: Zac és Vanessa a magánéletben is egy párt alkot, ami pont olyan szoros kapcsolat, mint amilyet a filmben látunk. Szerintem mindig is társak voltak, megértik egymást, mert mindketten nagyon híresek, de a földön tartják egymást.

Lori Laughlin: A tény, hogy ő és Vanessa ilyen régóta együtt vannak, megmutatja, milyen személyiség Zac. Egyetlen szerelme van, és tényleg csak rá koncentrál, nem játszik mások érzelmeivel, nem használja ki a hírnevét. Rengeteg lány bármit megadna érte, de ő nagyon higgadtan kezeli ezt az egész helyzetet.

Aaron Metchik: Zac nagyszerű családban nőtt fel, egy kisvárosban, a tengerpart közelében, minden ott kezdődött. Szerintem ugyanazok az értékek fontosak számára, amelyek már ott is azok voltak.

Zac: Mostanában nagyon sokat dolgozom, szóval nem igazán megyek sehová péntek esténként. Gyakorlom a jeleneteim a következő napra.

2007-ben a Forbes listáján Zac volt a 25. leggazdagabb hollywoodi sztár. Ezután ismét megjelent a moziban a High School Musical 3-ban. A film premiere 2008 októberében volt, a nyitóhétvégén 42 millió dollár volt a bevétele.

Kenny: Mindent belead a munkáiba. Szereti, élvezi a kihívásokat, szeret kifáradni egy jó próba után. Ezért gondolom, hogy hihetetlen karrier elé néz.

Jeremy Mann: Nagyon keményen dolgozott azért, amit elért. Ő nem csak egy jóképű srác.

Zac: Nagyon élvezem, amit csinálok. És azt, hogy nekik tetszik. Nagyon kevés választ el az átlagos emberektől. Köszönöm Istennek a High School Musicalt. És hihetetlen, mennyi lehetőséget adott!

Boldog születésnapot, Zachary!

Fordította: LinkLuvor.

7 megjegyzés:

Fant írta...

Isten éltesse Zac-et! Én úgy gondolom, hogy ennél méltóbb cikkel nem is lehet talán megemlékezni a szülinapról, köszönet LL-nek a kiváló fordért és Dittának pedig a remek sakk-érzékéért, ha már ennyit vártunk erre a cikkre, a legjobb időpontban sikerült prezentálni. Lefogadom, hogy egy ideje már ez volt a terv :)

Az biztos, hogy Z mind színészként mind pedig mint ember egyaránt méltó a megbecsülésre, végtelenül egyszerű lenne sorra játszani az éneklő középiskolás szívtipró szerepét a különböző egysíkú filmekben, ekkora bombasikerekkel a háta mögött és ilyen adottságokkal, maximálisan tiszteletre méltó, hogy ehelyett olyan független filmekben vesz részt, mint a MAOW. Simán felvállalva azt a vegzatúrát is, ami a szűk látókörűektől jön majd az alacsony bevételek miatt.

Az pedig, hogy mennyire normálisan élik a magánéletüket V-vel úgyszintén majdnem egyedülálló arrafelé, semmi feltűnősködés, semmi nyilvánosság.

Bízom benne, hogy minél több és jobb szerepben mutathatja meg a tehetségét a jövőben, rengeteg van benne még, mivel nagyon tudatosan építi a karrierjét egész biztosan nagyszerű szerepekben láthatjuk a jövőben.

Egyébként talán mint ember nekem akkor keltette fel legelőször a figyelmemet, mikor olvastam, amit említ ez a cikk is, hogy milyen feltétellel vállalta a HSM 2-t. Nem az volt a kényelmes út és volt mersze diktálni a Disney-nek, rengetegen megelégedtek volna az első rész megoldásával.

A HSM pedig egyszerűen történelmet írt, nem mostanában ismétlődik meg ez a hihetetlen siker, és hát lassan itt az évtized vége.

Csupa ünnep ez az október az idén itt a blogon :)

Andi írta...

Sziasztok!

Isten éltesse Z-t!:)

LinkLuvor írta...

Happy birthday Zachary!:)

Gondoltam, hogy kevés ennél méltóbb fordot lehet találni az alkalomra, és be is jött a sejtésem:) Amúgy kapcsolatban áll egy friss fordításommal, egymást erősíti a kettő, őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog kijönni.

Szerintem kiváltságosnak érezhetjük magunkat, hogy olyan emberek véleményét hallhatjuk, akik még átlagemberként ismerték Z-t, és hogy mások THS-jával ellentétben Zac története teljesen hibátlan, és már az, hogy a HSM-ig eljutott, csak a kitartását bizonyítja sok ember tévhiteivel ellentétben. A legújabb projektjeiről nem is beszélve, a MAOW mindenképp perdöntő lesz. Főleg, hogy a film szakértők szerint Oscar-jelölt is lehet, de várjuk ki a végét.

Persze hatalmas szerencse kellett, hogy felfedezzék, és V nélkül lehet, hogy nem is sikerült volna, ha belegondolunk, hogy Kenny-t először a kapcsolatuk fogta meg. Ez alapján egymást indították el az úton, együtt mentek végig rajta, és valószínűleg sosem térnek le róla.

Amúgy Z számára a bevételek egyáltalán nem számítanak, ugyanolyan munkának tekinti ezt, mint mások a sajátjukat, leszámítva, hogy neki tényleg a kezdetektől ez volt a legnagyobb álma, hogy lehetőséget kapjon a bizonyításra, a hírnév csak velejáró volt.

A MAOW után szerintem 100%, hogy le fogják rohanni mindenféle ajánlatokkal, bár szerintem most is folyamatosan ezt teszik, csak nem hozzák nyilvánosságra. Arra tényleg kíváncsi lennék, hogy Z végül melyik műfajban állapodik meg, vagy megállapodik-e egyáltalán.

Rég nem lennék itt, ha Z és V nem bizonyították volna magánemberként is, hogy megérdemlik, hogy az emberek foglalkozzanak velük ilyen vonatkozásban is, teljesen józanul gondolkodnak az életükről és a minőségre, nem a mennyiségre törekszenek. Pedig Z-nek például már az első HSM-et is bőven lett volna lehetősége visszautasítani, már a vendégszerepeivel többet keresett, mint egy átlag felnőtt, de mivel főszerep volt, lehetőséget rejtett magában, ezért még más hangjával is elvállalta, vesztenivalója nem volt, de amint lehetősége nyílt rá, saját feltételeket szabott. Ez is tökéletes lépés volt, szerintem ha nem hallottuk volna a hangját, sokan nem lennénk most itt. Na és a Hajlakkot sem hagyom ki, ismét bizonyított, a Ladies' Choice pedig örök kedvenc marad:)

A HSM a generáció leghíresebb musicale lesz, eddig semmilyen remake vagy eredeti alkotás nem tudta felülmúlni, ezután se fogja. Gondoljatok bele, ha az Oscar szervezői így gondolták, akkor tényleg a HSM hozta vissza a musicalek kultuszát a mindennapokba:)

Szóval még egyszer gratulálok Z-nek, V-nek és nem utolsó sorban a Szerkesztőnek a jól időzített bejegyzéshez!

Dorka írta...

Boldog Szülinapot Zacnek! <3

Fant írta...

Mese szövege postázva :) Előre mondom, hogy az utóbbi idők legmesésebb meséje lett, kicsit hosszabb mint a múlt heti, kb olyan terjedelem, mint a két héttel ezelőtti, de kitartás, van benne kritika is :)

;o) írta...

Ez a bejegyzés egyszerűen könnyeket csalt a szemembe. Atya ég, milyen fiatal és mennyire közel éreztem megint. Én nem szeretnék elemezgetni, így most csak annyit, hogy a legklasszabb ,meglepetés, amivel megemlékezhettünk a születésnapról.
Köszi LL, jó voltál megint!

Kitti írta...

Boldog szülinapot Zac!


(grat Ditta,ügyesen összeszedted az eseményeket!)
pusz: kitti