2009. febr. 22.

Szikrázóan speciális

A mese bizony speciális dolog. Nem tudhatjuk mikor ér véget, csupán a kezdetéről tudunk meggyőződni. Ugyanakkor egy mese más szempontból is speciális lehet, hiszen lehetőséget teremt többféle dologra: általa kikapcsolódhatnak az olvasók, függetlenül hétköznapi helyzetüktől, lehetőség van esetenként erőt meríteni belőle, máskor erősíti pozitív szériánkat, megint máskor egyszerűen csak álomba ringat.

Egy fontos tulajdonsága azonban feltétlenül lehet, sőt mindenképpen van egy mesének: tanulsága van minden valamirevaló történetfolyamnak. Egy speciális mesének pedig speciális tanulsága és üzenete lehet – minderről később meggyőződhetünk.

Epilógusukhoz közelednek lassan a Vörös-Varázs utazási iroda szervezésében és lebonyolításában zajló, immáron megszokott, szokatlan kirándulások. Persze közel négy hónap egyöntetű diadalmenet után, mely egyöntetűség csak a mesekönyv speciális közösségét kiépítő Nagy Filmre vonatkozik – a mesékre magukra csak néhány történet óta esetleg; mindez maximálisan megszokott dolog, más kérdés, hogy ilyen epilógust kívánna magának úgy vélem minden film és mese a világon.

Ám mindehhez először el kell indulnunk valahogyan kishazánkból. Mi lesz a mai hívogató zene – erre a kérdésre a Nyomozó Szakosztály munkatársai mindmáig nem kaptak választ, amely azt jelenti, hogy a Fuvolás Lány jócskán meg akarja izzasztani Aladdint, gondolván, ha már teret ad történeteinek, küzdjön kicsit cserében a kedvenc témakörben. Így viszont ismét improvizálnunk kell. A mesekönyv fuvolás szerkesztőjét azonban nem olyan fából faragták, hogy elbizonytalanodjon mindettől, így az aktuális dallam Franz Schubert Trockne Blumen elnevezésű ciklusából egy fuvolára írt variáció. E ponton az olvasók megint párnáért nyúlnak, hiszen érzik, hogy hangszerismertető nélkül ma sem ússzák meg; node csak magukat hibáztathatják, mivel kérdésként merül fel, hogy mégis hogyan képzi hangszerén a mesekönyv szerkesztője a különböző hangmagasságokat. A Mesélő komolykodóan felvilágosítja az utasokat, hogy a különböző hangmagasságokat oly módon képezik, hogy a hanglyukak nyitásával-zárásával a testben rezonáló levegőoszlop hosszúságát módosítják, ami a hangszer csöve esetén mindig nagyjából a megszólaló hang hullámhosszának fele. A megfúvás módjának megváltoztatásával a rezgő levegőoszlopot másféle, egy vagy két oktávval magasabb hangnak megfelelő rezgési módok felvételére lehet késztetni, ezzel tovább bővítve a hangkészletet.

Miután tucatnyi párna vágódott a Mesélő fejéhez, melyek közül az első a hangszerestől magától érkezik, a szellem nagyokat nevetve megjelenik és újabb utazásra invitál mindenkit.

Mielőtt azonban elindulnánk, a dzsinn az utasok lelkére köti: A mesekönyv egészének olvasása és kommentálása során mindenki méltón viselkedjen ahhoz – int, hogy önmagunk anonim alteregójának megteremtése, bizony nem méltó viselkedés, nem lévén tollas senki háta.

Mindezen jószándékú tanácsok elhangzása után, a szellem mindőnket a szőnyegre terel és már indulunk is LL Amerikájába, ahol bár a DVD eladások számai nem publikusak még, ám az adott szó kötelez ígyhát az Oscar árnyékában némi statisztikát elő tudunk varázsolni az ingujjból a Kodak Színház bejáratában ácsorogva: a bemutatás esztendejében a G-besorolású filmek között a harmadik pozíciót érte el a High School Musical 3 – Senior Year című világraszóló alkotás, mindezt persze nem akárkitől tudtuk meg – maga Wolverine, akarom írni, Hugh Jackman közölte mindezt azon utastársunkkal, akinek immáron hivatalos papírja is van arról, hogy angolból nincs feljebb számára, LL-el természetesen. A színész pedig e témából igencsak felkészült, hiszen a zenés film történelmet író színészek lesznek partnerei a számára mai, számunkra holnapi rendezvényen. Mielőtt elindultunk benéztünk a próbákra, ahol az amerikai Aladdin és Jázmin hercegnő már javában dolgoztak az esti produkció tökéletesítésén – pusztán egy baráti integetésre volt lehetőségünk a feszes határidő miatt, majd az utasok érzékeny búcsút vettek az Oscar házigazdájától is és már szálltunk is tovább.

Mi már mint Brazília lehetne a következő célállomás a számunkra – a lakosok azonban teljesen megváltoztak a hatásunkra, jó értelemben persze: hatalmas pacsival üdvözöltek mindenkit, F.É-t kiemelten, hiszen a nemrégiben megrendezett Banán-díj átadó gála ötletgazdája volt, és akkorát még sosem lazultak, mint ott, így cserében egy fürt banánnal ajándékoztak meg minket – kiemelten kezelve legifjabb utasunkat, aki számára banánturmixal készültek. Búcsúzóul elmesélték, hogy ők még mindig a NKF hatása alatt állnak és nem akarják megunni, így vetítésének 17. hetében 658 dollárt bevételt realizálhattak a helyi laza mozik 5,577,583 dollárra növelve az összbevételt.

Most pedig irány a Fekete-tenger partja, utazunk Bulgáriába, ahol a Hét Rila tó-ban gyönyörködve megállapítjuk, hogy a közösség nekik is igen fontos, mivel 184 a 13. héten is leesett nekik a filmből, amivel az összbevételük 51,983 dollárra nőtt.

Belgiumban most az ország legalacsonyabb pontján, az Északi-tenger partján érdeklődünk a járókelőktől, hogy mégis, hogy állnak a mi filmünkhöz úgy anyagilag. Elmesélik, hogy összesen már 2,848,130 dollárnál járnak, ebből a legutóbbi, a 16. héten 1,819 dolcsit vállaltak.

Szikrázó kaland kedvéért addig az országig kell utaznunk, ahol a filmünk alcíme: Posledný rok – Szlovákiáig tehát. A helyieket bizony nem győzi meg a komolyzene ezúttal, hiába is próbálna a mesekönyv diplomáciában bajnok szerkesztője a szépérzékükre hatni így, be kell vetni hát Aladdint, aki kezdi már megszokni és elfogadni a szikrázások fontosságát, így átmegy keménybe mire a helyieknek megered a nyelvük, ömlik a szó és folynak a számok belőlük: 4,109 dollár a 12. héten, össz-vissz pedig 285,994 dollár a konkrét bevétel.

Újra szikrázni kell, ezúttal Szerbia és Montenegró a célállomás. A szerbek meglepően barátságosan fogadnak minket a Fuvolás Lány miatt, aki nemrég varázslatos koncerttel győzte meg jó szándékáról őket. 1,415 dollár a 11. héten és 40,626 dollár összesen a jutalom a közösségépítésért.

Mielőtt a lényegre térünk, villámgyorsan Nagy-Britannia felé irányítja a szellem a szőnyeget, ahol is megtudjuk, hogy 2008-ban a HSM 3 a 8. legnagyobb bevételt hozó film lett a maga 22,75 millió dolláros bevételével.


He’s a Pirate – szólaltatja a dzsinn egy másik Disney mese legfőbb témáját és már meg is érkeztünk Japánba. Kedvenc blogunk szerkesztője már köti is fel az egy hete vásárolt halálfejes fejkendőt, a zoknit pedig már az út eleje óta viseli így már totálisan teljes a kép. Mindehhez ezúttal szigorú arcot vág, kis mértékben még agressziót is erőltetve magára – ám ennek a japók nem dőlnek be, hatalmas nevetések és széles mosolyok közepette fogadnak minket, a fuvolás szerkesztőn a legnagyobb szeretettel mosolyognak csak, hiszen, mint jeltolmácsaink a mutogatásból megfejtik, ők sem hiszik, hogy tud agresszív lenni a diplomácia szelíd és szolid letéteményese. Persze tesztelni nem akarják (mit lehet tudni alapon) így rögtön beszámolnak arról, hogy a múlt hétvégi milliós kezdés az Aladdin és Jázmin iránt érzett legmagasabb fokú tiszteletük lerovásának kezdete csupán, szorgalmas emberek lévén nagy meglepetéssel készültek! 669,796 dollárt termeltek a második hétvégén, de ami ennél érdekesebb, az az, hogy február 9-13-ig 1,203,837 dollár volt a bevétel, így két hét alatt az összbevétel immáron: 3,162,951 dollár 196 mozi műsorán!

Összesítsük hazatérve e hosszúra nyúlt utazás számait: a nemzetközi bevételek még így a vetítések vége felé is az egekben vannak, köszönhetően elsősorban szorgos japán barátainknak, hiszen az elmúlt héten újabb 1,917,407 dollár csapódott az eddig is félelmetes számokhoz, a nemzetközi bevételt 158,188,214 dollárra, az összbevételt pedig 248,747,630 dollárra növelve! Dél-Korea meghódítása pedig még előttünk van!

Írta: Fant.
Forrás: IMDb; FlickFilosopher; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8.

47 megjegyzés:

Andi írta...

Hmm - szikrázóan speciális egy alkotás :)
Gratula hozzá teremtőinek :)

Fant írta...

A mesekönyv jelleg ismét remek lett - képek, cím, minden a helyén :))

Andi írta...

Az első kép vajon spontán elkapott, vagy beállított - mondjuk egy fotósorozat egyike....? Totál új ez a kép és jó :)

b írta...

Jó kérdés Andi :) Nekem elsőre a spontánság jutott eszembe, mert a kinézeten semmi extra nincs, egyszerű hétköznapi.

Fant megint jót alkottatok! :))

Asszem megyek aludni, bár a Karib tenger kalózai megy, így dilemmába vagyok :)

Fant írta...

Tényleg, a Karib-tenger kalózai, minden egybevág ma :))

A kép Andi - én csak találgatok, hisz Ditta a képszakértő, de tippem szerint a próbák alatt készülhetett talán :)

b írta...

Fant a summer romace-on a japán kiadványból vannak a szkennek, vagy csak egy ottani újságból?

Fant írta...

Ismeretlen japán újságot említenek ott.
Nade ha már itt tartunk itt a hivatalos japán magazin.

Nektek is üres a blog főoldala???

Fant írta...

Huh, jól van, visszatért a főoldal :)

b írta...

Nekem ilyet ez a blog is szokott csinálni :) A kedvencem az, amikor a hsz elküldéséhez a kódot nem írja ki, csak egy piros x van a helyén :))

Köszi Fant, de ez szerintem nem az, amit dedikált is. Viszont az ominózus kép itt is ott van :)

Andi írta...

Az előbb én is megijedtem mert egy szösszenetre....huss az oldal üres lett ...

b írta...

Én most itthagylak titeket. Pá!

Andi írta...

Arról jobb nem is beszélni b - mármint a küldéses cucossal kapcsolatban...haláli néha :)

b írta...

Még 1 kérés. Ha valaki lefordítaná azt a szöveget, amit a JJ-n a kép mellé írtak, megköszönném :)

Andi írta...

Jó éjt!

Fant írta...

Kíváncsi vagyok mi okozza ezeket az átmenti főoldalas ürességeket.

A szöveg: én nem tudok segíteni sajna, annyi érződik, hogy óriási lelkesedéssel írnak ők is. Talán annyi van az elején, hogy a gála legnagyobb musical-számában fognak részt venni - további énekesekkel és táncosokkal :)

Hát igen, a kód kegyetlen tud lenni néha :))

Névtelen írta...

van itt valaki?

Névtelen írta...

Ez nem semmi volt!:))

Névtelen írta...

Itt egy leírás az eseményről:
http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20090222-oscardijkioszto-2009-getto-milliomos-kate-winslet-mickey-rourke-heath.html
Szegény V-t kihagyták :(

Fant írta...

Sziasztok! Hát ez a gála tényleg nem semmi volt!! :) Pörgött, szórakoztató volt, Jackman hozta azt az oldott, énekes-táncos oldalát, amit a korábbi díjátadókon, a blogalanyokkal pedig úgyszintén maximálisan elégedettek lehetünk, nagyszerűek voltak.

Hogy pedig az origo mit ír, az engem abszolút hidegen hagy, azon csodálkozok, hogy Zac-et megjegyezték. Aki látta, úgyis tisztában van vele, hogy Vanessa is igencsak ott volt.

Egyetlen negatívum: a magyar kommentátorok beledumáltak még a zenés jelenetekbe is. Velük nem nagyon voltam megelégedve.

De maga a műsor - kiváló volt!

Fant írta...

És: Heath Leadger Jokere az Oscart is kiérdemelte. Ez volt a 21. díj, amit neki ítéltek ezért a szerepért.
Van igazság, immár kerek a történet.

Névtelen írta...

Sziasztok!
Hihetetlen volt! A bevezető nagyon tetszett, első élménynek határozottan pozitív volt, a fellépésen kívül is. A fellépés pedig...mikor meghallottam a "musical" szót, rögtön tudtam, gogy eljött az idő...mindenki tökéletes volt benne, ötletes volt, hogy 2008 2 legnagyobb musicaléből is megszólalt 2-2 sor az eredeti szereplőktől:)) És az összjelelenetek, az egész lenyűgöző volt! V ruhájáról nem is beszélve...meg hogy az mikor elkezdődött az adás, rögtön Zanessával találtuk szembe magunkat. :))
Queen Latifah előadása közben le kellett lépnem...feleslegesen, mert egy percet se aludtam a sok kólától...viszont reggel az időjárás mellém állt: dugó volt a hósesés miatt, a negyed órás buszútból másfélórás lett, így megúsztam a reggeli tesiórát!
A vidiket lehetőség szerint megpróbálom minél hamarabb lefordítani. A magyar műsorvezető nekem se jött be. Nem igazán ment neki a szinkronfordítás...mindent unott hangom mondott, az interjúk meg a köszönőbeszédek felét kihagyta, és mindenhez hozzá kellett fűznie valamit.

ades írta...

Amikor az eleje aval kezdödőt hogy fogták a mikrofon és valamit mondata már akkor majdenem elájultam és persze ami utána jött

b írta...

Sziasztok.
A magyar műsorvezetés borzasztó volt. Kezdte azzal, hogy "egyesek szerint a magánéletben is egy pár, mások szerint nem"

Az tetszett, hogy a romantikus résznél a hsm is bekerült :) Ezek után nem volt meglepő, hogy őket és a Mamma Mia-t hívták.
És az is jó ötlet (és elismerés?) volt, hogy valamilyen módon a nagy sikert hozó 2 filmet is megemlítették a gálán.
Queen Latifah előadása csodálatos volt, és megható volt az egész szitu.
Hirtelen ennyi.
Ha valakit érdekel az ominózus részlet, fel tudom tenni valahova.

Névtelen írta...

A Red Carpet pózolásos videón, ami a ZA Angel's-en rajt van, Zac mondja Vanessának: I love you!

Névtelen írta...

Valaki nem linkelné be a ZA Angel's-es vidit amit a névtelen mondott, mert én nem találom.

Névtelen írta...

A ZA Angel's-es vidikből bal oldal, felülről a 3.

Fant írta...

Elhangzott a közvetítés során, hogy kik voltak az idei gála szervezői, a Dreamgirls producerei (ha jól emlékszem) úgyhogy innentől szinte adta magát a körítés :)
Jackman mondta: The Musical is back - ennek pedig a legnagyobb letéteményese a Mamma Mia és a HSM szóval kijárt az elismerés ilyen formában a négy színésznek, sőt logikus lépés volt :)

LL, a 2-2 sor mögött érzem a kis malíciát a részedről :)) De ez is remek volt, ott voltak, jók voltak, megmutatták magukat :) Ennyivel is elégedettek lehetünk :)

B - igen amit írsz nekem is feltűnt, inkább meg se említették volna :)
Egyébként ha a műsorvezetők legalább a zenés jelenetekbe nem dumáltak volna bele már egy fokkal elviselhetőbb lett volna :)

Különben emberek javaslok valamit: tartogassunk muníciót az Oscar-os szerepléssel kapcsolatban akkora, ha majd Ditta ráér külön bejegyzést szentelni az eseményeknek :) Maradjon szufla akkorra is :)

b írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
b írta...

A végén is volt valami, ami miatt bosszankodni lehetett volna, de már nem tudom mi :)
Az érdekes volt számomra, hogy a képregény adaptációkat és a remaekeket megemlítették, kiemelve a Footlose-t.

b írta...

Miért jó, hogy így ordibálnak a fotósok?

Fant írta...

A Footlose-t a kommentátorok említették, kb háromszor is, b :)

Egy példa, bár tudom, hogy a szimpla számokért nem rajong senki, de: A TDK túl van az 1 billió (!) dolláros összbevételen. Hát, csak ezért emlegetik a képregényadaptációkat :)

Névtelen írta...

Sziasztook!
Hát ez az Oscar... Valami csodás volt! Párocskánk megint hozta a formáját!! ;) Gyönyörűek voltak! És az előadás is király volt!(akik azt mondják, hogy Zac nem tud énekelni, azoknak itt a bizonyíték arra, hogy igeinis tud...:P) Zac mostmár jobban hozta a formáját díjátadóként, bár a Golden Globe-on se volt rossz... :P Még most is jelen volt egy kicsit a zsebre dugott kéz, de nem sokat! Nessa ruhája nagyon szép volt! Tehát: FANTASZTIKUSAK voltak ismételten! ;) Ja, és mégvalami: MUSICAL IS BACK!!
Puszi Nektek! Fru

Névtelen írta...

Zac díjat adott át?:O

Am és kb. hányadik mp-nél van amikor mondja Zac, h I Love You?

Névtelen írta...

Na igen, Fant, nem túlozták el, de már ez is sokkal több, mint amit pár hónappal ezelőtt jósoltunk volna.:)
Ezek szerint hiba volt elmennem "aludni". Pont a legfontosabb díjak voltak hátra. De gondoltam, majd kifaggatom azt az osztálytársam. Viszont beteget jelentett...
A Footloose-t egyszer se hallottam. A régit emlegették vagy a Zac-félét?

Névtelen írta...

Egyébként tetszett a mese:))

Névtelen írta...

Én még most se találom azt a vidit amibe mondja Zac h i love you. Valaki nem tenné be??

Névtelen írta...

Sziasztok!:)

Túl sok az elvárás a részetekről nem?:) A kommentátorok?:) Hát igen
akadt talán némi hiány a dologban,de tegyük csak a szívünkre a kezünket,ki lett volna jobb?:) Egy pörgős,sűrű, hatalmas volunenű megrendezésre kerülő gála,melyre az egész világ figyel,nagy kihívás ám szinkrontémában,én mint "jeltolmács"csak tudom.:)
Szerintem a helyén volt minden.Nagyszerű koreográfiák,nagyszerű előadók,és nagyszerű színészek,még nagyszerűbb alkotásaikkal voltak jelen.:)Párosunk egyenesen fantasztikusnak bizonyult!:)
Ha ajkukat nyilvánosság előtt sosem hagyná el az a bizonyos "szeretlek" szócska,semmi gond.:) Csak rá kell nézni arra a kettősre,és máris világossá válik minden érzésük egymás iránt!:)

Ja,és Zac-nek a legközelebbi bárminemű díjátadójára,zseb nélküli nadrágot kellene varrattat-nia!:))

b írta...

Igem, többször emlegették :)
LL az újat, amit most fognak csinálni. Olyasmit mondtak, hogy 2009-benmár nem háborús filmeket fognak csinálni, hanem végre könnyedebb témákat, lesznek remaekek és képregény adaptációk. És itt jött néhány felsorolás, pl a Footlose.

b írta...

Jó ötlet ;o) :D
Hála a díjátadáskor téyleg nem két kézzel a zsebben volt. Lehet, hogy ezért adtáka kezébe a papírt?? :DDDD

Fant írta...

Örülök, hogy tetszett LL :) Mit gondolsz a burkolt üzenet eléri a célját? :))

Footlose: azt említették csak, hogy remake készül az idén belőle. Azt nem várhattuk el, hogy Zac-et nevén is nevezzék benne :)

Zac bizony adott át díjat, nem is egyet :)

LL, azért ha reálisan nézzük, ez is óriási, sőt még annál is nagyobb dolog volt :) Most nem ők voltak a sztárok, bármekkora durranás is a HSM, Jackman és Beyonce többet értek el már, nagyobb nevek is, ők a rutinos profik, viszont a jövő Vanessa-éké, és hatalmas dolog, hogy végül csak elismerték ezt a két zenés filmet is - ilyen formában. :) És tudod, hogy van: nincs kis szerep, csak kis színész.
Különben: ha a Mamma Mia párosához hasonlítjuk V-éket, bizony hozzájuk képest többet énekeltek és a kisugárzásuk is nagyobb :)
Sőt, ott volt még a Moulin Rouge dal eleje is, amit szintén a két csaj énekelt :)

b írta...

Azt ők énekelték? Na ezt meghallgatom :) Nekem a Hajlakk részlet tűnt fel :)

xdittax írta...

Annyira sajnálom, hogy egyáltalán nem tudtam erre nézni a nap folyamán, frissítgetni, szemezgetni, csacsogni, de gondolom, Ti már sok mindent felfedeztetek magatok!

Legnagyobb reményeim szerint holnap már mindent alaposan kitudok fejteni, ma azt hiszem tényleg nem tehetem meg, hogy itt vagyok, sajnálom!

Nagyon kíváncsi vagyok, holnap alig várom, hogy átrágjam magam az eddig Oscar anyagokon, amint látom elég hihetetlen volt az este! Bár ennek élőben a TV előtt is tanúja voltam!

Istenem, elképesztően gyönyörűek és fantasztikusak voltak!!!

Jó éjt: Ditta×××

Névtelen írta...

Ami még nagyon szíven talált a show-ban,pontosabban a táncos jelenetnél,ahol párosunk is szerepelt,hogy felcsendült a Dremgirls-ből a legeslegszebb szám!:)
Jó éjszakát!:)

Fant írta...

Semmi gond, Ditta, várunk türelemmel, erről az eseményről bővén van mit beszélgetni még napok múlva is :) Amíg te ki nem teszed, minden csak félhivatalos :)

F.é. nekem csak most esett le, hogy Beyonce szerepelt a Dreamgirlsben :))

Névtelen írta...

Sziasztok!
b, köszi az infót! De akkor is beszervezhettek volna egy szinkrontolmácsot szerintem, bár nem tudom, hogy szokott ez működni. Lehet, hogy a nézők többsége észre se veszi a különbséget.
Fant, nincs szó arról, hogy elégedetlenkednék, Beyonce-nak nagyon jó hangja van, és az egyik leghíresebb amcsi énekesnő, itt is kifogástalan volt, Jackmannel együtt. Csak jobban örültem volna egy hosszabb részletnek, mivel a Mamma Mia!-ra az egész bagázs rázendített a végén. De ez már csak szőrszálhasogatás. És Zac-ék is odáig voltak, már ez is óriási dolog:))
A fordok (eddig 8 vidit gyűjtöttem) csütörtökre vagy péntekre várhatók, előbb semmiképp.
Szép napot Mindekinek!

Névtelen írta...

És a meséhez...így hozzám már igen...és gratulálok az egészhez!!!:)
Elképesztő, mivé nőheti ki magát néhány szám:)

Fant írta...

Köszönöm LL, és gyorsan beleteszek egy hárítást is: a megfelelő inspiráló tényezők hatására nőhette ki magát a számsor ezzé :)

A gálával kapcsolatban: értem én, hogy mire gondolsz - de majd a véleményemet még bővebben kifejtem akkor, ha Ditta külön bejegyzést szentel a fellépésnek :)

A fordokkal pedig várunk türelmesen, ez most akkora dolog volt, hogy szerintem még hetekig hatása alatt leszünk mindannyian :)