2009. okt. 11.

1500: Can’t Stop the Music

Nr. 15oo. Úgy ám. Amit régóta csiripelnek a madarak, szép döcögősen, de végül bekövetkezett - Veletek és Velük. Nektek és Nekik köszönhetően. :)

És mivel küszöbön áll egy filmpremierünk, természetesen ennek a témának szenteljük ezt a kerek bejegyzést is. Csak hogy inkább arról essen szó! ;)



"Csak mert Vanessa Hudgens egy éneklő tinit alakít új filmjében, a "Bandslam"-ben, nem jelenti azt, hogy ugyanolyan, mint az a másik szerepe, ami híressé tette. Komolyan.

Vanessa Hudgens-ben van még egy zárószám.

Habár, ez nem olyan, mint Gabriella Montez, az édes és jó lány, akit a mega-sikeres High School Musical szériában játsszott, sokkal inkább egy mogorva tinédzser, aki előbújik csigaházából az okos musical vígjáték Bandslam-ben.

Az író/rendező Todd Graff saját alkotásában, Gaelan Connell, mint a tini Will jelenik meg, egy szégyenlős zenefanatikus, aki új srácként kerül a new jersey-i középiskolába. Will zenei enciklopédikus tudása lenyűgözi a szexi végzős Charlotte-ot (Aly Michalka), aki megkéri Willt, hogy alakítsa át a garázsban gyakorló bandáját egy olajozott musical géppé, ami képes megnyerni a legendás bandák versenyét, a Bandslamet.

Hudgens játssza Sa5m-et, “Sam-nek ejted, az 5-ös néma” - mondja Hudgens karakteréről, egy szarkasztikus,  könyveibe merülő magányos lányról, aki a fényt jelenti Will számára. “Ez egy különböző karakter, minden eddigitől, amit valaha csináltam ezelőtt, szóval jó volt valaki más cipőjébe lépni.” - mondja Hudgens a Los Angelesbe tartó járaton. “Darkos, befeléforduló, nagyon kifejezéstelen és monoton.”

Persze Sa5m is birtokában van egy kis hardcore zenei tehetségnek, ami segít őket előrejutattni a Bandslamen. Graff, aki színészből lett filmkészítő (ő játszotta a szellemes Hippy-t "A mélység titká"ban) a filmet az indie zene központjában, a texasi Austinban forgatta, és ragaszkodott hozzá, hogy minden szíész képes legyen játszani a saját hangszerén a filmben - nem cincoghat hamis gitár a filmjében.

Sajnálatos módon, erről senki nem szólt Hudgens-nek. “Komolyan, egyáltalán nem mondtak arról semmit, hogy játszanom kellene.” mondja, és még mindig egy kicsit meglepetten hangzik. “Olvastam a forgatókönyvet, ami szerint gitározok benne, én meg azt gondoltam, ‘Oké, király, mindegy.’ És végül kiderült, hogy játszanom kell, és volt néhány hetünk a  gyakorlásra, amin nagyon jól éreztem magamat, mivel megtanultam gitározni.

És Hudgens meggyőző rockert alakít, kiegészítve de rigueur gitárral a csipőjén és a mogorva szájtartással. Úgy tűnik az egész szereplőgárda magáéva tette legjobb mozdulataikat a Rock Band nevezetű videójátékból. ”Imáááádom a Rock Band-et.” meséli Hudgens. “Nagyon sokszor játszottunk a Rock Band-del  a forgatáson, nagyon jó móka volt, ez volt a mi kikapcsolódásunk.

És mi volt a dalválasztása?

Néhány oknál fogva beragadtam 'Creep’ című dal éneklésébe a Radiohead-től.”

Nem látszik idegesnek, amikor azokról a zenei kihívásokról van szó, amikkel szembe nézett a forgatáson, és ennek van is értelme, ha fölfedezed, hogy a 20 éves salinasi születésű kaliforniai színésznő veteránnak számít a show bizniszben; 8 évesen kezdett musicalszínházi karrierébe, amikor helyi színpadi darabokban szerepelt, majd 15 éves korában debütált a Catherine Hardwick rendezte "Tizenhárom"-ban.

Amikor a HSM megjelent, hirtelen egy 16 éves tévés szupersztár lett és a legjobb eladásokkal büszkélkedő előadó. Aztán a mikroszkóp, ami alatt élt, még nagyobb nagyításba lépett, miután fölfedezeték, hogy HSM-beli kollégájával, Zac Efronnal randizik, és ez a tüzetes vizsgálat 2007-ben aztán kibírhatatlanná vált, amikor privát meztelen fotók emelkedtek felszínre Hudgens-ről az Interneten.

Hudgens mégis Teflon-bevonatúnak bizonyult, bocsánatot kért és túlélte a botrányt, ami még azelőtt kisiklathatta volna karrierét, mielőtt igazán szárnyalni kezdett volna. És a "Bandslam"-ben bizonytja, hogy színészi képességeivel talpon fog maradni a HSM utáni világban is, persze csak ha Hollywood főnökei nem csak HSM-szerű forgatókönyveket küldözgetnek neki.

A dolgok, amiket igazán szeretnék, természeten azok a dolgok, amikért igazán meg kell küzdenem, mert mások.” - mondja azokról a szerepekről, amiket majd játszani akar. Kedvesének, Efronnak ugyanilyen problémái vannak, és ha azon tűnödsz, vajon ő mit gondol, melyiküknek lesz könnyebb végrehajtani a traszformációt egy felnőttesebb körbe — Efronnak vagy neki? “Nem gondolnám, hogy ez általánosan könnyű lenne.” - válaszolja diplomatikusan. “Egyszerűen okosnak kell lenned és nem számít ki vagy, egyszerűen csak okosnak kell lenned abban, amit csinálsz és igazán koncentráltnak.”

Szóval lehet Hudgens — nem pedig Efron — a HSM áttörő csillaga?

Csak most fejezte be Montrealban a "Beastly"forgatását, ami egy modern feldolgozása a Széps és a Szörnyetegnek, amiben egy elkényeztetett fiatalember (Alex Pettyfer) egy borzalmas szörnnyé válozik, és Hudgens játssza a lány, aki meg tudja törni az átkot.

De a nagy újdonságot a Zack Snyder (300, Watchmen) rendezte szélsőséges filmje jelenti majd, a 2011-ben kijövő Sucker Punch. Abbie Cornish, Jena Malone és Emily Browning mellé csatlakozott a csak nő szereplős akciófilmben, ami egy elmegyógyintézetbe zárt lányról szól, aki egy fantáziavilágba menekül, ahol szenvedésének okozóival harcol. Hudgens Blondie-t alakítja, az egyik bezárt társat ebben a filmben, amit Snyder mint “Alice Csodaországban gépfegyverekkel” ír le.”

Mindazonáltal, a hátsók szétrúgása és gépfegyverek cipelése még egy kicsit odébb van, az a Hudgens, akivel beszéltünk épp szünetet tartott, vissza L.A.-be az otthonába, a "Bandslam" frogatásáról.. “Két filmet forgattam le egymás után, szóval most csak pihenek a vihar előtt.

És ez mivel jár? “Pihenéssel otthon, semmittevéssel. Távol a telefonomtól.” - mondja nevetve.

Hogy őszinte legyek, nehéz elhinni, hogy valaki, aki 8 éves kora óta szerepel, igazán le tud ülni és nem csinálni semmit. Amikor ezt szóvá teszem, megmutatja, hogy nem örörkké csak a tévé előtt ül. “Igen, ez igaz, mindig is örökmozgó voltam, de határozottan meg van a képességem a relaxálásra is. Azt hiszem elkezdek fényképezni, és nagyon sokat edzek - pilates, box, spinning és túrázás. És mindih jól esik lehúzott tetővel kocsikázni.

Habár, legalább ebből a szempontból az austini "Bandslam" forgatás is pihentető volt.

Ez volt az első alkalmam, és nem voltak papparazzók, ami jó volt. El tudtál sétálni bárhová, igazán művészi volt és nagyon király zene volt.

Jó volt egyszerűen fölkelni a pizsamámban, lesétálni a lépcsőn és sétáltatni vinni a kutyámat.

A CBGB él!

Van egy édes jelenet a "Bandslam"-ben, amiben Gaelan Connell és Vanessa Hudgens elzarándokol  New York híres klubjához, a CBGB-hez, egy megviselt állapotú zenei klubhoz, ami új hullám képviselőit és olyan punk együtteseket fogadott színpadára, amik karriere csak akkor kezdődött, mint például a The Ramones, Patti Smith, Blondie és a Talking Heads.

És a tény, hogy a CBGB-t bezárták és lecsupaszították 2006-ban, nem rettentette el a rendező Todd Graff-ot  — aki maga is számos alkalommal játszott ott egykori zenekarával, a The Pedantics-szal — attól, hogy meghamisítsa a történelmet és újrakreálja a klubot a texasi Austinban, hogy szerepelhessen filmjében. Könyveket, fényképeket és Graff személyes emlékeit használva a stáb heteket töltött azzal, hogy matricákat ragasztgasson a falakra, graffitikkel díszítsék és felépítsék a klub rozoga színpadát, hogy végül létrehozzanak egy szeretetreméltó tisztelgést a rock ’n’ roll  történelem egy elveszett darabjához." - by Ingrid Randoja

Eredeti cikk: Cineplex.Com.

12 megjegyzés:

Fant írta...

Ditta, szívből gratulálok az 1500. bejegyzéshez!! A nívó az első, kezdő bejegyzéstől fogva változatlanul a legmagasabb, sőt, sőt, fokozatosan emelkedik. Úgyhogy én csak azt kívánom, hogy soha ne változzon ez meg, persze tudom, hogy soha nem fog, ebben biztos vagyok.
Szóval minden dicséretet megérdemelsz!

Ez a bejegyzés pedig ezzel a cikkel, hát nincsenek is méltó jelzőim rá. Ha azt mondom, hogy tökéletes akkor nem mondtam semmit szinte :)
Ennél jobb összefoglaló, kedvcsináló a Bandslam-ről még nem jelent meg. És szinte éreztem, hogy valami naggyal készülsz :)

Érdekes ez a felvetés V és Z kapcsán, hogy akkor melyikük is a HSM áttörő csillaga. Szerintem abszolút párhuzam van a karrierükben ebből a szempontból, ott a nagy váltás mindkettőjüknek. Annyiban jogos a cikk kérdése, hogy V-hez jóval cinikusabban viszonyultak a HSM alatt, a további karrierjét tekintve, de máris bizonyított.
Az ezzel kapcsolatos nyilatkozata maxpontos szintén.

Tetszik a cikk hozzáállása V-hez, a mikroszkópos hasonlat tökéletesen fedi a valóságot.
Teflon bizony, V kemény nő, úgy is kell, abben a világban nem lehet puhánynak lenni, különben elérik a céljukat és kicsinálják, de maximálisan tudatos a hozzáállása mindenhez így ezzel sincs gond.

És CBGB rocks! Hatalmas utalás és fantasztikus, hogy egy ilyen szimbolikus helyet beemeltek a filmbe.

Úgyhogy hatalmas gratula Dittának az 1500-hoz és a fordításhoz is!

Egyébként: a Rock Band játék a mesében is említésre kerül :)

Névtelen írta...

Szurkoltam, hogy ez a másik nagy blogos esemény előtt bekövetkezzen, és úgy is lett.:) Nagyjából a 300. bejegyzés óta vagyok itt, és ez idő alatt velünk és a blogalanyokkal is sorsdöntő dolgok történtek. És ez szerencsére Mindenkire pozitívan értendő.

Szóval gratulálok az 1500-hoz, csak így tovább!

Névtelen írta...

A cikkhez pedig: ügyes fordítás és jó választás! Hamarosan én is jövök eggyel, vagyis Nylon lefoglalva! Z-vel elég hasonló a hozzáállásuk, és a legutóbbi cikkek alapján, amiket olvastam, nem kapnak semmilyen szaksegítséget a hírnév feldolgozásához:)

Szerintem a három főszereplőnek mindenképp áttörés volt a HSM, őszintén szólva én magam se gondoltam volna, de V-nek is hasonlóan, mint Z-nek, sikerült idősebb közönséget megcéloznia a következő projektek kiválasztásával.

b írta...

Hű, ez nagyon jó lett :))

LL nem kapnak semmilyen segítséget? Ha ez így igaz (nem benned kételkedem), akkor le a kalappal előttük és a családjuk előtt!

Névtelen írta...

Z-nek volt ilyen utalása, V-ről nem tudok, de szerintem ő sem. Majd megvitatjuk, ha odaérünk.

JJJ-n olvastam, hogy Z hamarosan kezdi a MAOW promót, méghozzá egy olyan műsorral, aminek a 17-es változatát még nagyon régen beígértem nektek, de valahogy kimehetett a fejemből. Ha továbbra is van rá igény, megcsinálom, de az őszi szünetig nagyon szoros programom lesz.

b írta...

Részemről van rá igény természetesen :)) Egyébként milyen az a műsor?
LL lenne hozzád 1 kérésem. van 1 vidi, aminek az első 2-3 mondatára lennék kíváncsi. Alkalom adtán lefordítod nekem?

LL írta...

A Graham Norton Show mennyit mond, b?

Lefordítom, persze, csak adj linket.:)

b írta...

Ismerős a neve, valami 2 hapsi rémlik, meg hogy már volt ott Z, De nem tudom mi a show lényege.
A linket nem sokára, mert meg kell keresnem :)

Névtelen írta...

Persze, mert nem fordítottam le. Amúgy brit talkshow, kicsit pikánsabb, mint amit megszoktunk:D

A linkből akkor lehet, hogy holnap lesz, hamarosan lépek.

b írta...

Igen, de nem baj :) És köszi előre is!

xdittax írta...

Ez sokat jelent nekem, Kedves Olvasóim!^^ Kedves Barátaim!^^

Úgyhogy, nagyon-nagyon köszönöm Nektek!

Fant írta...

És különben ha belegondolunk, hogy egy időben hogy aggódtunk, mikor úgy tűnt V-nek nincs kinézőben új projekt, ehhez képest nagyon érdekes választások jöttek össze neki. És hát ilyen kellemes meglepetések érjenek csak bennünket a jövőben velük kapcsolatban.

A szaksegítség érdekes téma lesz, várom a fordot is és a kimarad 17-es cuccost is :)