2009. okt. 10.

Bandslam premier kép: V&B

Vanessa és én! Olyan rossz, hogy nincs Twittere!

- 2009. október 6. 21:03 - Brittany Snow

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziasztok!

Mielőtt nagy reményeket támasztanátok, nem, nem ugrottam át a Szépséget, de ezt a versenyt mindenképp az év legjobbjai közé sorolom a feelingje miatt - nem számít, mások mit gondolnak, mit várnak el, mit hisznek rólam, satöbbi. Szóval még úgy is a csapat második legjobb eredményét értem el (az első a korosztályos csúcstartó volt, amint beszállt a versenybe, máris vezetett), hogy kockáztattam, és ahogy a VB-n Ariane Friedrich, úgy én is ráfizettem a dologra. Mondom a részleteket.

Tökéletes időjárás volt, teljesen megfelelt hozzá a szerelésem, erre nem fogok semmit, de amúgy sem volt ez szándékom. Nagyon lent kezdődött a verseny, 120 centinél (CSB-n nem mindenki ért minden sporthoz, sokszor csak egy-két ember miatt hoznak össze csapatot, ezért alacsony a kezdőszint), szóval a melegítőugrások után fél-háromnegyed óráig csak feküdtünk a földön. Aztán a 45-50-55 ment elsőre, megjegyzem, az 55 nekifutása után komolyan csodálkoztam a dolgon. Aztán a 60-at levertem elsőre, és ekkor edzőmmel meghoztuk azt a bizonyos döntést, hogy megyek tovább 63-ra, mert már csak két ugrásom maradt a hatból. Igen ám, de a drága versenybírónak ekkor kezdett unalmassá válni a verseny (már több, mint két órája tartott), ezért a gyorsítás céljából felrakták 65-re, amivel ott szembesültem először, így aztán persze, hogy levertem. Az utolsó ugrásra meg annyira már nem tudtam figyelni, meg alapvetően mással voltam elfoglalva. Beismerem, hogy nem vagyok büszke arra az utolsóra.

Mindent összevetve akkor is ez volt a legjobb verseny, nem bántam meg, hogy kockáztattam, a 60-at épphogy érintettem, és nekem a csúcs volt az elsődleges célom. És utólag rájöttem, hogy nekem sport szempontjából a szeptember egyenlő volt a teljes katasztrófával, de edzőm szerint sikerült kilábalnom belőle. Normális mezőny volt már a rendes magasságoknál, a Puskás feelingjével pedig semmi nem ér fel. Szerintem jó verseny volt, végül is ha mindig idegeskednék, mikor nem ugrok csúcsot, nem lenne túl élvezetes életem:D

Névtelen írta...

Jaj, és bocsánat, hogy zsinórban kétszer írok személyes ügyekről, de a diákolimpiát áttették szerdára, elvileg egykor kezdünk (vagyis kettőkor kerülök sorra, fél négyig versenyzek kb.). És elvileg irtózatos hideg lesz. Ennek ellenére szerintem a csúcs még mindig sanszos, bár semmi nem lesz akkor se, ha mégse, maga a feeling a lényeg, amivel általában jó eredmény jár.

Fant írta...

LL, meg kell mondjam ez a hozzáállás már maximálisan tetszik!
Először is, csak te támaszthatsz magaddal szemben elvárásokat, más senki.
A 65-öt jóhogy leverted, de azt mondom, ha most átugrod, mert különösen összejön az az ugrás, aztán meg jó ideig nem tudod teljesíteni, akkor az frusztrált volna, a versenybírónak meg felháborító a hozzáállása.
A kockáztatás viszont összességében jó lépés volt, volt egy célod, azt tartottad szem előtt, a langyos vízben való pancsolással nem értél volna semmit. Így aztán tudod, hogy magadra találtál versenyügyileg, a 60 meglett volna ha van még lehetőség, és mindenképp ahhoz képest is kiváló a teljesítményed, hogy az utóbbi időben nem igazán jött ki a lépés, ez a fontos.
Jól érezted magad, megvolt a feeling és jó formában voltál, ez a lényeg.
Úgyhogy én büszke vagyok rád, örülök, hogy sínre kerültél sportügyileg.
És végre jó olvasni, hogy elégedett vagy magaddal :)

A diákolimpiával kapcsolatban akkor "csak" két napot kell várnom amíg megtudom mi lett :) De nem aggódom, érzed a formát, feeling meglesz, a többi alakul.

Rövid de lényegretörő bejegyzésünkkel kapcsolatban: valóban, ehhez több beszéd nem kell, az egy mondat és a kép magáért beszél. Őszintén a lényeg.

b írta...

Azt mondták a boltban, hogy jövő év elején fog megjelenni a Megint 17 :(
A HBO2-n pedig nyílt hétvége van, és a Hajlakk megy :)

Fant írta...

De legalább mostmár biztosan tudjuk, hogy megjelenik, b, nézzük a pozitív hozadékát. Amúgy meg nem hittem volna, hogy ennyit kell vacakolni, azt gondoltam, hogy hamar tudja rendezni a sorait az új forgalmazó és egy-két hónap csúszással kiadja a dvd-t.
Mondjuk Karácsonyra logikus lett volna.

b írta...

Én is ezt gondoltam, ezért is szomorodtam el.

Fant írta...

Talán még ne adjuk fel a Karácsonyi megjelenést, hátha a forgalmazó meggondolja magát, nagy keletje lenne egyértelműen.

b írta...

Azt egyébként a múltkor is mondták, hogy meg fog jelenni, csak akkor még időpontot nem mondtak.
Azért én nézni fogom folyamatosan, hátha meglepetés ér :)))

Fant írta...

Jól is teszed :))