2009. okt. 4.

Imádni fogod :)

Miközben a tengerentúlon kedvenc énekes-színésznőnkkel előbbi minőségében már a Karácsonyra készülődnek az előre látó és gondolkodó kreatívak, kedvenc blogunk már e hónapban két jeles eseményre készül, meséink pedig még a közelmúltba és a jelenbe révednek a számok, no és számos kritika kapcsán. Mai mesénkben egy kritikát ismerünk meg, számok tükrében némi friss infóval szolgált számos oldalunk, megtudjuk majd, hogy lassan-lassan nullszaldósak lesznek az Ufók, és, hogy a Bandslam a költségei felénél tart éppen, meglehetősen igazságos leosztásban, valamint azt, hogy a 17-es DVD már hozta a film költségeit.

Kedvenc állandóan roppant elfoglalt fuvolás Szerkesztőnk következik most, megfújja a pikolót, és játszik egy dalt rajta, egy speciálisat, egy hajánál fogva előrángatottat, aminek eredetijét az a színész énekli, aki holtversenyben a kedvence neki. Egy speciális sorozat betétdala a mai nóta: a Dr. Horrible’s Sing-along Blog betétdala, a Brand New Day –s, hogy miért is? Hát mert a Mesélő legalább olyan rögeszmés ellenszenvet érez a Summit iránt, mint Dr. Horrible Captain Hammer irányába. Nehogy megint rákezd! – csattan fel a Fuvolás Lány és az Olimpiai Bajnok magasugró egyszerre, nos nem, nem, ígéretét megtartja a Mesélő, szót sem többet.

Mikor a Szellem előbújik lakából, észleli, hogy a Fuvolás Lány ki sem látszik a teendőkből, ezért készül egy csellel: egyet csettint és megáll az idő egész egyszerűen, így aztán a rengeteg tanulnivaló és egyéb elfoglaltság téren és időn kívül lerendeződik Szerkesztőnk számára. Mindezek után, még mindig időn kívül rengeteg friss információval látja el mesekönyvének olvasóit, úgy, hogy a raktárból bár sok dolgot kivesz és betesz a mesekönyvbe, de az még mindig félig tele lesz anyagokkal, a másik fele saját műve természetesen, szépen elosztva, igazságosan.

Most, hogy utasaink egyik része menthetetlenül elaludt, lojálisabb része pedig a fejét fogja, gyorsan utazzunk el, mégpedig vissza az időben, múlt hét végére, a Neutrogena rendezvényére, és keressük fel ott az Erin Esurance nevű mesebeli roppant üzleties szuperhősnő szinkronhangját, vagyis a Szépséget. Miután magunkhoz tértünk a szépsége okozta kábulatból, és miután minden hölgy utas kapott egyrészt egy ugyanolyan ruhát, amit ő viselt, másrészt némi Neutrogena kozmetikumot teljesen ingyen, elmeséli, hogy a HSM 3 DVD/blu-ray verziója kiegyensúlyozottan szerepel a boltokban, hiszen az e heti 2,034 eladott példány és az ebből származó 36,895 dolláros bevétel kb rímel a múlt heti adatokra. Az összes eladott lemez 3,235,087 darab eddig, ezzel a 2009-es DVD/blu-ray eladási lista 8. pozíciójában van a film, egymillió eladott példánnyal előzve a Disney szőke üdvöskéjének mozifilmjét.

Nem marad le mesélnivalóval a posZtersrác sem, másfél hónap és eddig legnagyobb dobását nézhetik a tengerentúlon, közelmúltba révedő mesénkhez a Megint 17 DVD/blu-ray eladási számait szolgáltatja, hozzájárulásként, a szeptember 14-20-ig tartó hét eladási mutatói a következők: 26,211 példányt adtak el azon a héten a hazavihető verzióból, ebből 526,141 dolláros bevételre tettek szert, összesen hat hét alatt 1,109,613 eladott példánnyal büszkélkedhet a film.

Ennyi szám után lazítsunk kicsit, ismerkedjünk meg a washingtoni illetékességű dc50tv.com című lap Bandslam-ről írt kritikájával:

Persze, láttad a reklámokat és talán azt gondoltad, hogy a Bandslam egy High School Musical-utánzat. Meglepetés! Ez nem egy újabb Disney-féle vattacukor. Jóval csípősebb, szorongóbb és jóval több lélek van benne.” - nekünk már nem meglepetés, de nem árt egyértelműsíteni minél többször, a Bandslam minden kritikus szerint távol áll a HSM világától.

A kritika következő része rendkívül frappánsan összefoglalja a film tartalmát, úgy állít össze rövid ismertetőt, hogy nincs benne spoiler – kicsit később megismerjük.

Most pedig tegyünk egy utazást a Vörös Pillangóval Spanyolországba, ahol a helyiek továbbra is szeretik a Bandslam-et, a harmadik hétvégén 10 mozival kevesebb adta a Galean Connell főszereplésével készült filmet, szám szerint 115, a bevétel az előző hétvégéhez képest 35,8%-al csökkent, ami a moziszám csökkenést figyelembe véve abszolút korrekt eredmény, szóval 111,113 dollár volt az aktuális bevétel a szeptember 25-27-ig tartó mozis hétvégén, összesen három hét alatt pedig 599,065 dollárnál tart.

Jöjjön akkor a jó kis összefoglaló az említett kritikából:

Galean Connel játssza a zenébe mélyen szerelmes és arról roppant tudással rendelkező Will Burton-t, akit iskolába menet minden nap zaklatnak. De minden vágya és kívánsága valóra válik, mikor az anyukája elhatározza, hogy a családja kimozdul Lodi-ba, New Jersey-be.” – vezeti fel, majd folytatja:

Mivel esélyt kap arra, hogy tiszta lappal induljon, Will-t hamarosan egy másik kívülálló Sa5m (Vanessa Hudgens) mellé sodorja az élet egy iskolai projekt kapcsán, ami közelebb hozza az aranyos, darkos, szarkasztikus lányhoz. Mindezek után barátságot köt egy gyönyörű szőkével, Charlotte-al (Alyson Michalka), aki saját rock bandájának frontembere. Will menedzselni kezdi a zenekart és segít nekik felkészülni a nagy év végi versenyre, a Bandslam-re.” – tulajdonképpen ennyi az összefoglaló, de talán nem árt, ha egy korrektet is olvasunk, persze mindez csak vázlatos és felszínes, de spoiler nélkül ez is szép.

Nos, mitagadás, a Mesélőnek ezúttal kevés számos muníciója van, még két utazás áll előttünk, számos oldalunk kissé el van maradozva – pótoljunk augusztus végi számokat a Bandslam kapcsán, hajózzunk Nagy-Britanniába. A helyiek augusztus 28-30-ig 309 filmszínházban tekinthették meg a filmet, ami 73 mozival kevesebb, mint megelőző héten, nos mindez 37,5%-os csökkenést eredményezett, ami megint azt kell mondjuk, hogy semmi ahhoz képest, hogy mennyi mozival kevesebb adta, no, mindegy is, a lényeg hogy 178,432 dollár jött össze akkor - a számos oldal a Bandslam kapcsán lemaradt az angoloknál, így az augusztus végéig tartó, 3 hetes etap összbevétele 2,543,431 dollár.

Lássuk, hogy mit ír továbbra a kritika a Bandslam-ről – feltesz néhány kérdést, amit majd megválaszolni csak a film megnézése után tudunk, de próbálja fokozni az izgalmat, íme:

Sa5m vagy Charlotte iránt érez igazi szerelemet Will? Megnyeri-e a zenekar a Bandslam-et és a lemezszerződést, és ha igen, mire megy vele?

Ha mindez nem lenne elegendő a figyelem felkeltéséhez, azért az utolsó kérdéssel garantálja, hogy a film ennél is jóval többet kínál:

Mindenki szekrényéből a rossz időpontban esnek ki a kellemetlen csontvázak?

A kérdés-sorozat lezárását a szerző nyilván LL-től leste el, aki nagymestere a részek ütős zárásának az összefoglalóiban – és akinek az Mesélő ezúton is köszöni a segítséget, amit a kritikák megértésében nyújtott.

Következzen a kritika egyik olyan része, amit éppen neki köszönhetünk; a szerző maximálisan képben van, a film elhelyezését illetően, egyben hozza a szomorú aktualitást is:

Hirtelen halálának fényében ez a film a John Hughes klasszikusokra emlékeztet, amelyeken ezen a héten mindenki elgondolkodott, ahogy teljessé válik a szerelmi rivalizációval - az egyik színész egyértelműen 30 felé jár, a másik pedig egy pancser, akinek választania kell furcsa lelki társa és a csábító cool lány között, aki egy új világot nyit meg előtte, a történetet pedig cool zene kíséri. Mégis, ez az egész élvezetes, mert a történet, a dialógusok és a színészi játék meg fog nyerni téged, nem számít mennyire vagy idős vagy fiatal.

A megnyerés garantált. Utazzunk vissza egy tanulságos számért a britekhez – az Ufók a padláson című filmről friss, szeptember 25-27-i számokkal is találkozhatunk, a fő, hogy az angol Ufós összbevétel 10,250,055 dollár, ami több is mint nagyszerű eredmény. Ám van egy ettől független, viszont roppant érdekes összefüggés, majd figyelje mindenki az összesítést.

Folytassuk a kritikával:

A Bandslam után Michel Cera versenyre kényszerül a dadogó, kényelmetlen, aranyos, félénk gyerek szerepekért.” – vagyis Galean rocks!

Figyelem, jön a vélemény a színészekről, ébresztő, a kritika legjobb része következik!

Connell nagyon rokonszenves és természetes olyan tinédzserként, amilyennek legtöbben gondoljuk középiskolás önmagunkat; amint bemutatja Will fájdalmát, feszengését, ijedtségét, de legfőképp a megkönnyebbülését, amikor úgy érzi megfordul a világ számára. Láthatod és érezheted ezt minden egyes eltorzított arckifejezésében és hangja minden rezdülésében.

Keresni kell neki olyan filmekben szerepeket, amelyeket Shia LaBeouf és Cera visszadobtak (nem rossz karrier-pálya).” – de nem ám, reméljük ügyesek a menedzserei.

A film mókás részei alatt (nem annyira a drámai részeknél) Michalka Charlotte-ja életvidám, izgalmas lány, aki a Bandslam után minden középiskolás fiú álma lesz, mivel Hudgens a legjobbját nyújtja, hogy lerázza magáról a HSM-imázst, melyről leginkább ismert (nem jár sikerrel, de nem is hozza zavarba magát).

Nos hát, következzen a kritika utolsó szakasza:

Ami a legfontosabb, hogy a társíró/rendező Todd Graff és az író Josh Cagan nem féltek néhány gúnyosabb dialógust bedobni, ezáltal egy hátrányosabb helyzetű hőssé formálni Will-t. Imádni fogod a zenét és a reakcióit az őt körülvevő középiskolai életre, köszönhetően a kreatív és szemléltető forgatókönyvírásnak.

Összességében pedig:

Néhány mellékszereplő könnyen klisébe hajlik és a nagy dráma a film végén egy kicsit mesterkéltnek tűnik Graff és Cagan részéről, de a Bandslam egy nagy boldog meglepetés mindenkinek, aki szereti a zenét vagy a filmeket.

Mivel minden egyes vasárnapi mese vége klisébe hajlik (Még ha csak a vége hajlana klisébe… – sóhajt fel a Fuvolás Lány), ahogy most is, így aztán mind szimpatikusabb a film – klisés számos összegzésünk következik:


A Zac Efron főszereplésével készül Megint 17 című film mozis bevétele nem változott, a DVD/blu-ray eladásokból származó bevétel 6 hetet követően 20,393,117 dollár, emlékszünk, 20 millió volt magának a filmnek a költségvetése.

A kritikusok által rendkívül nagyra tartott Bandslam című film amerikai bevétele 5,210,988 dollár, még a nagyvilágban az eddigi infók alapján 5,054,158 dollár gyűlt össze, így aztán az összbevétel 10,265,146 dollár.

Ashley Tisdale Ufók a padláson című 45 milliós költségvetése gyerekfilmje a tengerentúlon 24,684,985 dollárnál tart, a nagyvilágban 18,823,501 dolláron áll, az összbevétel 43,508,486 dollár – közelít a nullszaldóhoz már.

A High School Musical 3 – Senior Year című Nagy Közösségépítő Film DVD/blu-ray eladásokból származó bevétele február 17. óta 58,075,731 dollár.

Írta: Fant.
Forrás: kritika; dc50tv.
számok; BoxOfficeMojo 1 2 3 4; The Numbers 1 2.

17 megjegyzés:

(f.é.) írta...

Helló!

Engem nem a szépség okozta kábulat,mind inkább a mesés szöveg terjedelmes meglátása ütött ki.:))
Ami a ruhát,és a kencét illeti,köszönöm,de már annyi göncöm van,hogy nem férek el sehol sem.:))
A mese már nem is mese,hanem egy jó nagy adag kedvcsináló,kiveséző,kritikusi,kidolgozott összesítés.:)Tetszik

Névtelen írta...

Ismét grat a fordokhoz!

Úgy tűnik, az ufós film végre eléri a gyártási költségeket, remélem, a Bandslam is eljut odáig, bár különösebben már nem érdekelnek a számok annak a kapcsán.

A számos oldalon lehet, hogy a szerkek bealudtak maguk is, nyár vége óta szinte semmit nem csinálnak.

A dalválasztás nekem kifejezetten tetszett:)

És csontváz? Egyre kíváncsibb leszek erre a filmre, várom, mint az őszi szünetet:D

Fant írta...

Hello f.é.! Hosszú, de különben hidd el, hogy nem hosszabb, mint az előző :)
A mesés jelleg valóban kicsit háttérbe van szorulva, és függetlenül attól, hogy lesz még mesés mese, örülök, hogy a kritikás összesítések is tetszenek.

Köszi LL! Azokon kívül amiket kérdeztem, ez a szöveg egész emészthető volt, németre is jól fordította a program.

Az Ufós film úgy nézem, hogy amcsiknál ezen a hétvégén már kikerült a mozikból, mondjuk egész sokáig ott tartották viszonylag így is.

A számos oldalnál az lehet a helyzet, hogy a Bandslam legtöbb helyen nincs a top 10-ben és sok országban csak a legjobb 10 számait dolgozza fel az oldal - ebben mondjuk nincs koncepciójuk, ahogy esik úgy puffan, szóval várhatóan egyszer eljutnak odáig, hogy naprakészek legyenek ebből a filmből.

Nagyon a számai engem sem izgatnak már, de a végére én úgy tippelem, hogy meglesz neki is a gyártási költség.
Itt majd a dvd lesz izgalmasabb :)

Csontváz: igen, ezek olyan spoilerek, miket már nem lövök le a mesében, pedig komoly kedvcsináló lenne :)

A dal hirtelen jutott eszembe, gondolkodtam, mit lehetne még kitalálni, mikor beugrott :) Ráadásul ugye sokszorosan kötődik a bloghoz, például a te kedvenced is a sorozatból :))

A címhez: hiszitek vagy sem, nem tudom emlékeztek-e, de a TDK-ban pont elhangzik egy ilyen mondat :)) Ráadásul az egyik kedvenc jelenetemben Batman-től :)

(f.é.) írta...

Most akkor higgyem el?:)
Na jó nem kételkedem,de nekem minden mese egyre hosszabbnak tűnik.:)
Barátom,akkor te ezt már nem"imádni fogod",hanem egyenesen imádod!:)Feketén-fehéren.:))

Fant írta...

Abszolút így van, feketén-fehéren :))
Word-ben ugyanolyan hosszú mindegyik, sőt ez még a legkevesebb karakter három hete, bár mondjuk ez utóbbi nem mérvadó, mert most kevesebb a forrás :)
Arra figyelek, hogy ezt a terjedelmet ne lépjem át, azért is, mert az egyetlen vélemény, amit egyszer ki tudtam préselni Dittánkból, az az, hogy hosszú, egy extra hosszú mesénél volt ez, na azóta figyelek, hogy ne legyen ennél is terjedelmesebb :))

Andi írta...

Sziasztok!

Köszönöm a Mesét :))

Jó éjt!

Névtelen írta...

Nincs mit:D Szerintem a Bandslamhez képest igazságtalanul sokat szerepelt a mozikban az ufós film, de ne keseregjünk már ezen...

A cím most nem ugrik be, amúgy is angolul néztem a TDK-t:)

Ez a mese valamiért nekem is hosszabbnak tűnik, mint az előző.

Fant írta...

Nézd LL! :) Nem nyughattam, amíg meg nem találtam :)) Belátom, hogy angolul nem ugyanaz egészen, de a magyar felirat ez volt - hogy hol hangzik el, egyértelmű lesz :) Egyik legjobb jelenet a filmben szerintem :)

Sokat szerepel valóban, de hozzáteszem, hogy nem volt egy rossz lépés az Ufó-forgalmazó részéről, ha már kicsi a pénz, hozzuk ki a legtöbbet belőle a lehetőségekhez képest alapon - mindegy, túltárgyaltuk, a Bandslam kapcsán nem a számok érdekesek.

Higgyétek el, hogy pont ugyanakkora terjedelem :) Csak most több kép van benne, mint a múltkor, vagy pedig a múltkori gördülékenyebb volt, a kettő közül valamelyik a megoldás.
De ha szeretnétek, hogy rövidebb legyen, teljesen nyitott vagyok mindenféle javaslatra. Sőt.

Andi - szívesen a mesét :)

Andi írta...

Sziasztok!

Nagy vagy Fant - te nyughatatlan - hogy ezt a TDK jelenetet belinkelted a címes résszel kapcsolatban :))

Fant írta...

Szia Andi! Tudod, a TDK a másik rögeszmém :)) Másrészt, nem lehet elégszer látni :)
Persze, Dittának valószínűleg nem ez volt eszében, de akkor is poén nekem :))

Andi írta...

Szia Fant! Hogyne tudnám :))
Vicces és találó részedről nézve :)
Lefogadom, hogy betéve tudod a jeleneteket és a hozzájuk tartozó fontosabb szövegrészeket :))

Fant írta...

Mitagadás :)) A legfontosabb jeleneteket valóban, ahogy írod kb :))

Andi írta...

Ami jó az jó :))

Jó éjt!

Névtelen írta...

Köszi Fant, most már vágom, hallottam angolul is:D

Igen, megbeszéltük bőven, hogy a nagy fejeknek a Summitnál nem volt, nincs, és nem lesz józan eszük:D

Javaslat? Nem tudom, nem vagyok Mesélő, igazából az eseményektől és a számoktól függ a mese hossza, meg újabban a kritikáktól. Szóval ráérünk ezzel később is foglalkozni, mondjuk az őszi szünet táján ;)

Fant írta...

Szívesen LL :))

Az Ufók kapcsán visszakoznom kell, mégsem vették ki a mozikból, csökkenő moziszámban de bent van még, csak utólag foglalkoznak vele a számos oldalon. Úgyhogy tévedtem. Nem mennek ezek a számok újabban :)
De mindegy, a lényegen nem változtat :)

Amúgy Ufós dvd ha már itt tartunk november 3-tól kapható az amcsiknál, Bandslam kapcsán még nincs ilyen infó.
Nem is tudom mikor lenne érdemes azt megjelentetni. Karácsony környékén anyagilag talán ésszerű lenne, de akkor meg a film értékeiről elterelődik a szó megint talán. Ötlet? :)

A mesék hossza, pontosan így van, ezektől függ. Oké, az őszi szünet táján :))

Névtelen írta...

Nem a te hibád, Fant, hogy nem jó infót mondtál, a számosok nem nagyon csinálnak mostanában semmit a mi filmjeinkkel...

A megjelentetéssel kapcsolatban csak karácsonyra tudok gondolni, utána jönnek a "halálhónapok", de addig meg nem lenne idő promóra. Annyi biztos, hogy jó nehéz helyzetbe hozták magukat.

Fant írta...

Nehézbe én is így látom. Ha azonnal elkezdenék építgetni a promót a film valódi arculatával, akkor is necces, de talán belefér. Év eleje szerintem is halál. Habár, a HSM 3 február közepén jelet meg... De az más mondjuk. Igazán kíváncsi vagyok mi lesz a megoldás.

A számos oldal elég bombasztikus szám orientált újabban sajnos...

Viszont Corbin filmje most pénteken nyit odaát. Az imdb szerint limitált lesz, tehát alacsony számú moziban. Közben látom, hogy egy csomó országban már év eleje óta megy.