2009. okt. 25.

Színezd újra az életet! :)

E héten aktuális mesénkben némiképp visszatérünk régi formulánkhoz, miközben persze az újabban megszokottat is tartjuk, így aztán egy amolyan vegyes mese lesz olvasható, dalokkal, némi kis mesés tanulsággal, az előző hetiknél több számmal, köztük egy-két meglepetéssel, pozitívval is, negatívval is, kritikával és egy kis visszaemlékezéssel, hiszen kerek évfordulót ünneplünk e hétvégén.

Számok tekintetében egy kis előrejelzés: sokat frissített a számos oldal a héten, bőven van adat a Bandslam-ről is, ám – a számok frissülése szinte olyan ünnepi rendkívüli (de szívünknek kedves) esemény, mint Kedvenc Szerkesztőnk jelenléte köztünk, így aztán sakkozunk kicsit, ahogy azt a Fuvolás Lánytól leste el a Mesélő, szépen beosztjuk számainkat, nem lövöldözünk el mindent egyszerre, de viszont, aki a végkicsengésre nem kíváncsi, az a végén a klisés összesítés vonatkozó részét hagyja ki.

Visszaemlékezés mi, mert a retro úgyis divat? – kérdez alá a Mesekönyv Fuvolás Szerkesztője a Mesélőnek. Nem, a Mesélő a divat-izékben nincs otthon, de kicsit érdemes elmerengeni az egy éven – Merengés, na csak azt ne! – Szerkesztőnk elemében van.

Nos, mindenesetre a felvezetés igen hosszúra nyúlt ismét, úgyhogy szép lassan meg kell idéznünk a Szellemet egy dallal és mivel ez a hétvége az egy év jegyében telik, válasszunk egy olyan dalt, ami a Nagy Filmből való – legyen ez a dal a Scream, hiszen egyrészt rossz, hogy a Bandslam hazai premierje végül elmaradt, másrészt mint legrockosabb dal, mégis ahhoz passzol, harmadrészt zúzzunk egy kicsit. Mindez fuvolán speciálisan szólal meg, de a hatás kétségkívül megvan.

A Szellem a szőnyegen el is repíti az utasokat egyenesen Vancouverbe, ahol a Kétlábonjáró Szépség és a Mr. többféle meglepetéssel várnak bennünket.

Az első ezek közül egy felvezetés, Zac Megint 17 című filmjének DVD/blu-ray eladási mutatói polcra kerülésük 9. hetében emelkedtek, pontosan 19,119 darabot adtak el belőle, ezzel az aktuális bevétel 375,883 dollárra rúgott. Kilenc hét alatt ezzel összesen 1,166,105 példány kelt el Mike O’Donnell visszafiatalodós meséjéből.

Ekkor a Szépséggel felénk fordulnak és azt mondják, hogy mivel szülinapos az eddigi legnagyobb alkotásuk, ezért ebből az alkalomból szeretnének meglepni egyrészt egy dallal, amit a kedvünkért tanultak meg magyarul, másrészt egy tárggyal. A dal, amelyet mindketten énekelnek a Magna Cum Laude Színezd újra című slágere, hiszen ha az égbolt beborulna nem kell menekülni egyszerűen csak egy csellel újraszínezni, így aztán átnyújtanak mindannyiunknak egy szett HSM 3-as színes ceruzát, ha bármiért bárki levert, a többiek a színes ceruzájukkal szebbé és színesebbé tehetik a túlszürkült napot számára. Mondhatnák: We're All in This Together!

Most jöjjön a nosztalgia: ki hitte volna, hogy pontosan egy évvel a premier után, még mindig nyomon követhetjük a High School Musical 3 – Senior Year bevételeinek alakulását? Bizony, éppen egy éve annak, hogy a moziban elbúcsúztunk a szériától, ki piros szerelésben, ki összeverve, de mind elégedetten álltunk fel a székünkről, ezt is megcsinálták.

És bizony megcsinálták, egypár történelmi csúcs által a film jóval túllépett a Disney-n, az évtized legnagyobb hatású zenés filmjévé vált és amiről még mindig beszélünk, a DVD/blu-ray verzió az amcsiknál legalább olyan siker, mint az ott 90,556,401 dollárt termelő mozis verzió, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még a boltokba kerülésének kereken 7. hónapjában is 1,081 példányt eladtak belőle, amiből a Disney-nek 19,048 dollárja származott aktuálisan. Kerek 7 hónap alatt 3,240,304 példányt adtak el belőle.

Kedvenceink ezeket hallván csak szerényen mosolyognak és hárításképpen (hiszen ők is tanulnak tőlünk) ráterelik a szót a kanadai illetékességű toronto.com nevű lap Bandslam kritikájára.

Ismerkedjünk meg tehát ezzel, kezdjük az elején:

Sokkal inkább School of Rock, mint High Sshool Musical, a legújabb tiniknek szóló mesés filmben azonban a nagy show varázsának jelei elhanyagolhatóbbak, mint kasszasiker hozó patyolat-tiszta testvére esetében.

Bár a Bandslam-ben a Disney sztár-gyárának két terméke a főszereplő – a HSM-ből Vanessa Hudgens és Aly Michalka a 78violet-ből, a film rendkívül intelligens és híján van mindenféle csillogásnak, ami örvendetes meglepetés.” – így jár, aki prekoncepcióval ül be a moziba, egyben így jár mindenki a cinikus, a film színvonala kiváló.

A Bandslam-nek is van egy rokonszenves hőse, ez a karakter nincs megáldva Zac Efron külsejével. Az újonc Gaelan Connell alakítja a rock-megszállott szociális zéró Will-t, aki az érzéseit megosztja levélben David Bowie-val, és hajlamos arra, hogy a beszélgetéseit a The Velvet Underground-dal kapcsolatos jelentéktelen tényekkel, vagy Eels dalszövegekkel fűszerezze.

Szakítsuk meg kicsit a kritizálást, lássuk, hogy Corbin Bleu Free Style című filmjével mi történt vetítésének második hétvégéjén. Nos. Elevenítsük fel előbb, hogy az első hétvége limitált volt 260 moziban 97,764 dollárt hozott. Na most, kapaszkodjon mindenki, mert ez meredek lesz! Az október 16-18-ig tartó második vetítési hétvége összesen 5 azaz öt mozit érintett! Így aztán a második hétvége bevétele 5 mozi műsorán 463 dollár volt. E héten hétfőtől csütörtökig a nyilván ugyanígy 5 mozi műsorán 121 dollár volt a bevétel. Így a Free Style összbevétele Amerikában eddig 141,108 dollár.

Gyorsan utazzunk egyet, hogy legyen egy pozitív meglepetés is: hajózzunk a Vörös Pillangóval az Atlanti óceánon Norvégiába, mégpedig a Megint 17 kedvéért! A helyiek legfrissebb infói a szeptember 11-13-ig tartó hétvégéről származnak, amikor is 3,106 dollárt gyűjtött ott a 17-es film, 8 mozi műsorán, 13 hét alatt pedig összesen 612,712 dollár a helyi bevétel.

És ha már így benne vagyunk, hogy követhetőbb legyen, utazzunk még egyet, mégpedig legyen a célunk egy szappan-ország, hajózunk tovább az Atlanti óceánon és elérjük Venezuelát. A helyiek remekül beszélnek angolul, így a mesekönyv egyetlen atlétanője, aki az Olimpiákon már mindenféle érmet megnyert ami csak lehetséges, és aki ismét nagyon sokat segített a kritika megértésében, simán ki tudja szedni belőlük, hogy mi a helyzet a 17-es filmmel.

Elmesélik neki, hogy a múltkori számos oldalos megfélemlítése, amit a Mesélővel prezentált részben volt csak hatásos, mivel van új szám, de ez a szám a szeptember 04-06-i hétvégéről származik. Annyiban maradnak, hogy nem gond, adják elő azt. Így hát a Szappanország lakosa készséggel és túl széles mosollyal előadja olimpikonunknak, hogy 8,403 dollár volt az aktuális bevétel akkor.

Azt is mondja szappanember, hogy az összbevételt szívesen elmeséli magasugrónknak egy üdítő mellett kicsit távolabb a többi utastól – ám a reakciót nem teszi zsebre, ugyanis LL az utasok felé bök, hogy két dolog van: ha most lelassulunk a lány a fuvolával baromi ideges lesz, mire az a szelídnek tűnő, már nem annyira megtermett sokat beszélő Mesélő is feszült lesz, nem beszélve saját magáról, ’hisz ismer pár kellemetlen fogást – no, erre szappanember nagyot nyel és kiböki, hogy 7 hét után 1,117,860 dollár a Megint 17 helyi bevétele. Na látod – zárja rövidre atlétánk.

Folytassuk ennyi mesés kitérő után a valósággal, lássuk tovább a toronto.com kritikáját a Bandslamről:

Will kap egy esélyt, hogy mindent ellőről kezdjen, mikor egyedülálló anyukájával Karen-el (Lisa Kudrow) New Jersey külvárosába költöznek. De mikor ebédidőben a menza rögtönzött koncertté változik rájön, hogy az osztálytársai a legnagyobb figyelmet egy háziverseny, a Bandslam felé fordítják, ami nem csak, hogy nagy, de olyan: ’Mint egy texas-i gimis futballmeccs.’” – ecseteli a sztorit a szerző.

Az elnevezés Hudgens-től ered, aki sötét hajú, komor, antiszociális lány, mindennek köze kell lennie ahhoz, hogy magát Sa5m-nek nevezi (a szám néma). Nem is csoda, hogy később Will-nek bejelenti, hogy a kedvenc filmje a Gonosz halott 2 (Evil Dead 2).”

Ez felveti annak a kínzó lehetőségét, hogy a HSM-széria következő részében zombi mészárlást láthatunk majd.” – Ha-ha, milyen viccesek vagyunk, kérem szépen. The journalist is silent! – mondhatnánk, ha stimmelne angolul.

Ami következik az egy ismerős történet kívülállók heterogén csoportjáról, akik hosszas unszolásra összetartó egységgé válnak. És bár a film baktató tempóját elunhatja néhány néző, akik türelmetlenül várják a nagy versenyt, a Bandslam köszönhetően csípős humorának, az erős zenei jeleneteknek és annak, hogy a karakterek hasonlóan éreznek az előadás és az új barátságok kötése iránt, következetesen felülemelkedik a tini-filmek kliséin.”

Az a jelenet, mikor Will és Sam elzarándokolnak New York-ba, a nemrégiben bezárt CBGB klubba, különösen bájos. Will fájlalja, hogy elmulasztott az esélyt, hogy megtapasztalja a punk Mekkáját, mielőtt az „Csak egy póló, amit Paris Hilton azért hord, hogy cool-nak tűnjön.” lett.” – csak egy megjegyzés: ha tágabban nézzük a CBGB szimbolizálhat mindent, ami érték, a póló pedig mindent, ami az értékekkel manapság történik.

Utazzunk még kettőt és akkor még kevesebb szám is kerül a mai történetünkbe, mint tervezetem, de hiába, ha túl hosszú a mese, túl korán jön az alvás, így hát:

Utazzunk Spanyolországba, ahonnan pár hete nem érkeztek Bandslam adatok, no most pótoltak – október 16-18-ig 28 mozi műsorán nézhették meg az érdeklődők a Bandslam-et, mikor legutóbb itt jártunk október 2-4-es hétvégén, még 104 moziban ment a filmünk, a lényeg persze, hogy az aktuális hétvégén 6,096 dollárt hozott, ezzel összesen hat hét alatt 741,360 dollár a bevétel itt.

Ne menjünk túlságosan messzire, újabb romantikus ország következzen, jöjjenek az olaszok, akik a szeptember 25-27-ig tartó mozis hétvégén láthatták először a Bandslam-et, akkor 212,584 bevételt hozott 178 moziban, következő héten valamitől rettentően megijedhettek, mert 88 moziból gyorsan kivették a filmet, maradt 90 filmszínház és 49,878 aktuális dollár. Nos, annyi, amennyi, mindenesetre a helyi összbevétel 2 hát után 319,719 dollár.

Lássuk a kritikusok szerint 90% (!) –os Bandslam-ről írt kanadai kritika záró fejezetét:

Ilyen a kamaszok tisztelgése a rock-történelem előtt - Charlotte bandája – mely végül megkapja a hiteles emo I Can't Go On, I'll Go On nevet – a Cheap Trick "I Want You to Want Me"-ét és Steve Wynn "Amphetamine" című dalát játssza. Ennyi elég az idősödő hippiknek, akik a gyerekeinek Mohawk frizurát vágatnak, hogy csodálkozzanak, miért végződik az iTunes lejátszási listájuk a film végére Vanessa Hudgens-szel.” – öreg hippik rocks! Mibe, hogy a film végére V-fanná válnak?!

Mert mi van akkor, ha a banda legdiadalmasabb száma az "Everything I Own", a Bread kibírhatóan nyálas nótája? A Bandslam többi része pedig bizonyítja, hogy továbbra is igazak Bryan Adams valaha kiejtett legbölcsebb szavai: „Bármerre megyek, a gyerekek szeretik a rockot.”
Jobb lezárást a Mesélő nem tud, hm, egyszer majd írunk egy hármas mesét – aminek a bevezetőjét Szerkesztőnk, lezárását Olimpikonunk készíti, a közepe pedig a Mesélőé lesz.

Na, nem borzolom tovább a kedélyek, lássuk a szokott sablont:

A Zac Efron főszereplésével készült Megint 17 című vígjáték kapcsán ismét beszélnünk kell a nemzetközi számokról, melyek 72,062,277 dollárra nőttek, így a film összbevétele október 06-ig 136,229,346 dollár! A DVD/blu-ray eladásokból származó bevétel kilenc hét után 21,533,377 dollár.

Vanessa Hudgens-szel egy fontos szerepben és egészen kiváló kritikákkal a zsebében a Bandslam nemzetközi bevétele 5,802,671 dollárra, összbevétele 11,013,659 dollárra nőtt.

A High School Musical 3 – Senior Year című 11 millióból készült születésnapos filmre emlékezzünk: mozis összbevétele brutális 252,909,177 dollár, a DVD/blu-ray eladásokból hét hónap alatt 58,169,718 dollár folyt be, mivel szülinapja van, összegezzük a két számot: 311,078,895 dollár!

Alkotta: Fant.
Forrás: szokásos kritika; Toronto.
unalmas klisék; The Numbers BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8.

25 megjegyzés:

LL írta...

Visszatértem és köszönöm a mesét!:)

Tudom, hogy gyakran mondom, de ez a kritika is egyedi a kicsit szkeptikus stílusától, az viszont szinte mindben közös, hogy pozitív csalódás a film... csak a forgalmazó negatív, de a legnagyobb mértékben :(

A számokon különösebben nem meglepőek, de a Free Style tényleg döbbenet, inkább amatőrségre vall, mint bénázásra.

A Nagy Film pedig hihetetlen azóta is, így összesített bevétellel még inkább, és még nem is vettük hozzá a különféle termékeket, szerintem az azért jelent valamit, hogy a világ végén, Aggteleken is ezekkel vannak tele a bazárok. Nem beszélve a papírboltokról, ahol a helyzetet leginább a Disney-invázióval lehetne jellemezni.

A mesei elemek helyenként amúgy különösen viccesek voltak ;)

A hármas mesére meg kíváncsi leszek :D

b írta...

A Megint 17 száma hűűű 8-))
a Free Syle hűűű 8-/
a HSM számai meg már megszokottak :DDD és bámulatra méltóak :)

Köszi a mesét Fant!

Andi írta...

Köszönöm a Mesét és a ma esti dalt is :) Igazán szép színesre sikeredett :)

Fant írta...

Szia LL! A hármas mesében, ha benne vagy, befűzzük Dittát, és simán megejtjük :)) Szerintem egy MAOW-s sztorinál lenne a legjobb majd :))

A kritikában nekem őszintén szólva az a rész tetszett különösen nagyon, amikor az öreg hippik iTunes listáját pedzegette, az még szellemes is volt ráadásul. Lehet mondjuk, hogy azért, mert elég soká esett le, mit ért ezalatt, nehezen tudtam összerakni a mondatot :)

A forgalmazó...hát sajnos iszonyatosan amatőr az is. És sajnos itthon is olyan forgalmazóhoz került, aki megijed az amcsi számoktól, nem minden forgalmazó ilyen, nem volt még szerencsénk sem...
Abszolút közös pont a kritikákban, hogy a film nagyon jó. Szívből remélem, hogy a Summit-al nem kell többet dolgoznia V-nek...

A Free Style: szinte mintha csak hátha bejön alapon rakták volna moziba, nulla promócióval a háta mögött. Persze, hogy nem jött be úgy, de azért váratlan, hogy máris kiveszik, szinte azonnal.

Én is annyiféle terméket láttam a hétvégén is a párnáktól kezdve a tolltartókon át a babákig, szinte hihetetlen, hogy már egy év volt a bemutató. Arra emlékszem, hogy valamikor elég régen már volt egy cikk, ami valami egy milliárd dollár bevételt írt a kapcsolódó termékekről, és már az sem hiszem, hogy csak annyi volt és mikor volt az már, kész őrület belegondolni mi pénz van ebben a Disney-nek.

Örülök, hogy tetszettek a mesei elemek ;))

Szívesen a mesét b :) Úgy néz ki, hogy a Megint 17 is okoz még meglepetéseket, ha a számos oldal összeszedi magát.
A HSM meg elképesztő hová jutott, mi lett abból a kicsi délutáni kábeltévés filmből.

Szívesen Andi :) Szép színes lett valóban, hát kiszíneztük a számokat ismét :) Örülök, hogy a dalválasztás is tetszett :)

Egyébként Dittát is dicséret illeti, szerintem az egyik legnagyobbat most alkotta meseszerkesztés terén :)

b írta...

Igazad van Fant, Dittát is megilleti a dícséret! Én minden mesénél ámulok a munkáján, a képein :)
Körbe nézek holnap, hátha találok nektek valami színező eszközt :)

A Disney a termékeivel mindíg mindehol ott volt/van, bár igaz, hogy azok klasszikus figurák :)

Ha már termék, én legutóbb a HM csipszen rökönyödtem meg. Gyorsan körbe is néztem, hogy esetleg HSM is van??

(f.é.) írta...

Helló!

Köszönöm a színes mindent!:)
(mesét,kritikát,utazást,muzsikát)
De legfőképpen az első színes képet!:)

Andi írta...

Hatott a színes mese - legyen színes álmodás tőle :)

Jó éjt!

xdittax írta...

Szerintem inkább azok a köszönetek is Fanthoz, illetve Segítőjéhez kell, hogy áramoljanak, amik irányomba érkeznek. A meseszerkesztés roppant egyszerű tisztség, és örülök, ha hozzájárul az élvezethez, vagyis a szép álmokhoz. :)

Egyébként viszont én is csak a mese egyik olvasója vagyok. És tegnap különösen szépet olvastam. :)

Szép napot: Ditta×××

Névtelen írta...

MAOW-szes mese: oké, részemről rendben :))

És igen, ez a mese különösen színes lett, köszönet érte, hiányzott ezekben a borús napokban :)

Viszont a Mesélőt is dicséret illeti, amiért ilyen rövid idő alatt így beleérzett az amcsi szlengbe :D

Most viszont abszolút figyelmen kívül hagyva a véleményeket, hárítom a Szerkesztő hárítását. Tudom, VVHSZ lesz a négyzeten :D

Fant írta...

És még mondja valaki, hogy nem hasonlítotok ti ketten, egymást múljátok felül hárításban, ez szinte hihetetlen :))

Ha a meséből akár egy alkotó elem is hiányzik, már sem mese a mese, csak unalmas halmaza a betűknek :) Szerkesztés nélkül emészthetetlen lenne, és még egy aránylag jobb mesén is rengeteget dob a szerkesztés - és segítség nélkül nem tudnám beleszőni a kritikákat sem, vagyis nem újíthatott volna a mese :)

VVHSZ a négyzeten, úgy bizony - de egyenként :))

Amcsi szleng: csak próbálom kikövetkeztetni :)

MAOW-szes mese: előre érzem, hogy a legjobb mese lesz :)) Ugye benne vagy te is Ditta? Nem lehet ám elhárítani :)

Fant írta...

Infó a Bandslam dvd-ről, emberek: december 07-én jelenik meg Angliában, legalábbis az író Josh A. Cagan szerint és bizonyítéka is van. Azt is mondja amúgy, hogy amcsi dvd-premierről egyelőre nincs semmi információ.

(f.é.) írta...

Helló!

Hát ez igen!
Köszi az infót Fant,és látod talán valahol-valakinek pont ezzel színesítetted meg a napja egy kis darabkáját.:))

b:aranyos vagy,hogy keresnél eszközt a színezéshez,de felesleges,mert ez az eszköz mindegyikünknek megvan,csak fogni kell,és rajzolni rendíthetetlenül.:))

b írta...

Én csak egy hsm3 feliratú ceruzára vagy festékre gondoltam :)

Fant írta...

Szívesen f.é. :) Bízom benne, hogy volt olyan akinek ezzel az infóval színesebb lett a napja :)

B, ettől függetlenül, ha van valamid akkor mutasd :)

b írta...

Ok :)

Fant írta...

Vannak újabb dvd-megjelenés időpontok! Amerika: 2010. március 16.! Iszonyat sokára, abban az esetben bocsátható meg szerintem, ha tényleg készülnek egy új reklámkampánnyal amivel hitelesen építik fel a filmet. Ha nem készülnek ilyesmivel akkor viszont lövésem nincs mi a vihar tart ilyen sokáig.
És van még Franciaország idén december 16.

LL írta...

Az amcsival érthetetlen, miért bénáznak annyit, viszont úgy tűnik, hogy Európában karácsony előtt megjelenik. Bízom benne, hogy megjött már az eszük...

Én legutóbb HSM-es energiaitalnak láttam reklámját. Ez mondjuk szerintem meglepő, az energiaital nem kisgyerekeknek való azért.

Fant írta...

Annyit kinyomoztam, hogy elméletileg mi a dvd-k kapcsán egy régió-kód alá tartozunk Angliával - szóval ha ez valamit is jelent, akkor akár következhet az belőle, hogy itthon is még az idén megjelenhet. De ez abszolút csak kombinálás :)

Attól tartok egyébként, hogy ha ennyit vacakolnak vele, akkor jó kampány ide vagy oda letölti mindenki addig akit érdekel. Nem lehet egy ilyen hátulütője?

Az energiaitalhoz hozzátenném, hogy azt képzeld el, hogy egy százassal drágább is, mint mondjuk egy Bomba, ami a jók közé tartozik, szóval olyan 310 Ft körül van az ára, húzós. De ha jól emlékszem az van ráírva, hogy Junior Drink :) Nem én még nem vettem, mielőtt kérdésként merülne fel :))

Van még egy dátum, a teljesség kedvéért, Ausztrália: december 30.

LL írta...

Talán lehet ok reménykedésre, bár nekem bőven elég a brit megjelenés, onnantól lesznek már jó torrentek.

Szerintem nem jó ötlet ennyire eltolni az amcsi megjelnést, aki akarja, letölti, ahogy mondod Fant, ráadásul nem hiszem, hogy három hónapos promóra készülnének.

Nem vagyok energiaital-párti, szerintem az energiaszelet sokkal jobb és még finom is, de ahogy elnézem, szerintem sima szörp lehet benne.

Ausztrália szerintem a mi szempontunkból nem oszt nem szoroz, de úgy látszik, csak szerecsétlen amcsiknak kell ennyit várni.

LL írta...

Emberek, kész az új CSC összefoglaló, amiben szinte mindenre fény derül! És a lezárás sem a szokásos fajta, de azért remélem, így is jó lesz :D

Fant írta...

Letöltöttem estére elolvasom, aztán mondom :)

A dvd kapcsán sajnos azt én sem hiszem, hogy 3 hónapos promócióra készülnének, lehetne éppen, de a Summit-ot nem így ismerjük, úgyhogy igazad lehet.

Az amcsikkal piszokul kiszúrtak, nem elég, hogy a filmre várniuk kellett özön időd, nem is nézhették sokáig, most még ez is. Ezentúl szerintem nekik a Summit szitokszó lesz.

Energiaszeletet nem ettem még, úgyhogy ebben nem tudok állást foglalni.

LL írta...

Okés, kíváncsian várom a véleményt.

Közben jött két új dvd időpont, Németország és Dánia december 7.

Az energiaszelet lényege, hogy tele van cukorral, amit azonnal energiává alakít a szervezeted, de ha nem mozogsz rögtön utána, az ellenkezőjét fogja kiváltani, mint amiért edzel egyáltalán. Én csak verseny előtt és közben eszem, ha sokat kell várni az ugrások között.

Fant írta...

Hú ez az összefoglaló. Hát mit is mondjak, szomorú rész volt ez a mai, nem gondoltam volna, hogy így alakul a történet, sőt mindenre gondoltam, csak erre nem. De így már érthető nagyjából, miért is volt az a nagy ugrás az időben a hajóút után. Ezek után végképp nem tudom elképzelni merre megy tovább a sztori.
Abszolút nem hittem volna, hogy Tess-el ez van.

Különben ismét gratula LL, kiválóan sikerült, végig fokozódott a hangulat és a lezárás nem annyira szokásos, de nem kevésbé hatásos :)

LL írta...

Nyugi, én is csak néztem, kétségbeesetten lapozgattam, de ezek után direkt beleírtam egy csomó bizonyítékot az előző fejezetekbe, ami előrejelzi ezt a "végkifejletet". A következőt már most tudom, hol fogom abbahagyni :D

Köszi :)

Fant írta...

Akkor az egész mizéria abszolút nyertesi nem mások, mint a németek. Náluk valamikor november közepén lett volna premier, ebből a szempontból nem lehet egy szavuk sem.
Mostmár nagyon remélem, hogy Karácsony környékén nálunk is kapható lesz, eléggé arra mutatnak a jelek.

Energiaszelet: értem. Majd egyszer kipróbálom, hátha bejön.

Nagyon jól felépítetted az egész összefoglalót, egyből leestek a bizonyítékok :)
Következő: meglepődtem volna, ha másképp van :)) Várom már nagyon :)