2010. ápr. 5.

Lila ruhás hölgy

Egy szédületes szépségű Vanessa Hudgens társult egyik legkedvesebb barátnőjével április 3-án, szombat délután, hogy Húsvét előtt egy utolsó kis bevásárlást tartsanak a Planet Blue malibui butikjában.

Nessa, Brittany Snow-val egyetemben fiatal, tehetséges és népszerű színésznő, aki ráadásul kiegyensúlyozott és normális életet él a filmvilág fellegvárában, Hollywoodban. Csillaga felfelé ível, és bizony jó darabig tündökölni is fog. És ezt nem csak én gondolom így. Legfrissebben az Associated Content is így ítélte meg!

A honlap összegyűjtötte a legjobb fiatal színésznőket, akik meghódítják és beveszik az ipart, és bár a nevek elsőre kicsit összevisszának tűnnek, vannak már jól ismert nevek, és idegenebbül csengőbbek, vannak egészen fiatalok és bőven a húszas éveiket taposók, egy dolog biztosan közös bennük: remek esélyeik vannak.

Míg Vanessa Hudgens leginkább Gabriella Montez szerepének eljátszásáról ismert a High School Musical filmekből, nem ez volt az első szerepe. Először a Tizenhárom című filmben láthattuk, majd később a Viharmadarakban, de a Disney musical filmjei jelentették a legnagyobb kiugrást. Ezt a gyönyörű, fiatal színésznőt szintén ismerhetjük ének,- és tánctudásáról, és eddig, nagyon sok szerepében tudta ezeket bizonyítani. Ez év júliusában Vanessa Linda Owensként fog megjelenni a mozikban, a Beastly című filmadoptációban, mely a "Szépség és a Szörnyeteg" meséjén alapul.

Abban reménykedek, hogy Vanessa Hudgenst nem fogják pusztán csak a musical színésznő bilétával megbélyegezni. Nagyszerű színészi készsége van, és szerintem a jövőbeli szerepeiben sikerül majd azt látnunk, hogy repertoárját kiszélesíti.
- by Karen Sanders

Még több kép a lila ruhás hölgyről ITT fedezhető fel!

Nincsenek megjegyzések: