2010. ápr. 18.

A számok tengerén

Önerőből mérsékelten kreatív utazásaink folytatódnak, egy elcsépelten átlagos fordulattal élve mondhatnánk, hogy a számok tengerén, tulajdonképpen védhető is lenne ez a fordulat, mivel tenger is lesz, számok is lesznek, a kettő kölcsönhatásba is kerül, bosszú is lesz még a tetejébe a múltkori hangok miatti bealvás kapcsán – ajvé.

Tehát szőnyeg helyett ismét Vörös Pillangó, de csak azért, hogy méltóképp közelítsük meg túránk színhelyét, ugyanis ma vadvízi evezésre indulunk. Beszállunk a csónakunkba, elővesszük a térképet és konstatáljuk, hogy bizonyos távolságonként check point-ok vannak elhelyezve, ahol várnak ránk az aktuális adag számok. A térképen az is fel van tüntetve, hogy helyenként potenciálisan veszélyek leselkedhetnek ránk, konkrétan még nem lehet tudni miféle zűrbe keveredünk, de az óceán számtalan veszélyforrást és meglepetést tartogathat. Több csónakkal megyünk természetesen, ezek 2-3 fős hajók, leszámítva a Mesélőjét, mely szintén 3 fős, azonban egyedül ül benne, így is nagy megterhelés a csónaknak, kapacitása határait feszegeti.

Mivel számokról van szó, az első check point felé a Mesélő közeledik leggyorsabban – még a Fuvolás Lány ráérősen játssza Ákos Láss bennem mást című dalát, egyértelműen arra fel, hogy a múlt heti utazásunk alkalmával világos lett, hogy a Mesélő egy diktátor valójában.

Tehát a Mesélő erőteljesen és dinamikusan szeli – mit szeli, hasítja a habokat, a vizet, ez a dinamika érdekes módon csak akkor jelentkezik, ha számokról van szó, amúgy lajhár-szerű a mozgása, rohamosan közelít az első ellenőrzési pont felé, a számok körvonalai már-már látszódnak is, valami a Megint 17-el kapcsolatos dolog lesz az, még felsejlik a körvonal.

Ekkor azonban felfedi magát az első veszedelem – egy krokodil bukkan fel a semmiből alaposan ráijesztve a Mesélőre, hatalmas szájában ördögi fogai csak úgy csattognak és kattognak, vészesen közelít a csónak felé, biztos, hogy fél perc alatt szétrágná azt, ezért és persze félelmében a Mesélő visszavonulót fúj, és elkezd nagyon gyorsan evezni – hátrafelé. Így aztán elsőből a mezőny végére kerül a krokodiltól kísértve. Egyszer csak, jó sok idő múltán, mikor több száz méterrel van lemaradva az utasoktól, azt veszi észre, hogy a krokodilnak hírmondója sem maradt. Utoléri az utasokat, akik már némi frissítőt is vettek magukhoz azóta, és akik feltűnően vidámak.

Nevetve mesélik a nagy evezésben kifulladt Mesélőnek, hogy ha jobban megnézte volna, tudta volna, hogy az a krokodil nem is élőlény, csak egy robot mindössze – és kettőt lehet találni, hogy ki finanszírozta a robo-kroko elkészítését…

Nagy kegyesen egy-két számot azért odavetnek, mintegy engesztelésképp az utasok a Mesélőnek: mivel sikerült nagyon könnyen csőbe húzni, ezért a Megint 17 kapcsán félig-adatokat közölnek, szóval március 22-27-ig 15,086 dollár volt a bevétel. Slussz-passz, gyerünk tovább a második check point felé.

A hullámok egyre nőnek, a Mesélő elszántságával párhuzamosan, nagy erővel evez, száguld a hajó, szinte már-már átmegy pingvinbe, legalábbis a vízben hasonló élénk mint a pingvinek, egyre másra előzi meg a ráérősen evickélő, csendes természetet élvező utasokat, szinte el is torzul diktátori ábrázata már.

A második ellenőrzési pont előtt azonban hirtelen felbukkan egy sellő! És ez a sellő egyszerre megbabonázza a Mesélőt, még evezni is elfelejt, még diktátori ábrázata is megszűnik és pirosra vált arca, a sellő szépségét nehéz szavakba önteni, aranylón ragyogó aura veszi körül, szépségéhez nincs fogható senkié a világon, és olyan csinos, hogy ha látnák a nagy magazinok fotósai azokat a számokat rögtön átértékelnék, minden hímnemű pedig egymást fellökve versenyezne kegyeiért, mosolya nyomán megszelídülnek a hullámok, hangja mintha meséből csengene – kihívóan kacsint a Mesélőre, aki zavarában bele is borul a vízbe rögvest, ám nem álmodik, a sellő mellé úszik, közvetlen közelre, már éppen csak néhány milliméter a távolság, és abban a pillanatban, amint ez a távolság negatív tartományba csapna át, szédítő robajjal és hatalmas hullámveréssel megérkeznek az utasok, rendkívüli zajt csapva, némelyikünk lapátjával teljesen véletlenül meg is suhintva hol a Mesélőt, hol a sellőt, majd lelassítanak és roppant tapintatlanok – mire a sellő egyszerre eltűnik. Ködkép volt talán?

Amíg a Mesélő magához tér a kábulatból és a bambulásból mindenki elhalad messze már és rég a második ellenőrzési ponton pihennek.

A Mesélőnek feltett szándéka, hogy most aztán jól megmondja a magáét és számon kéri az indiszkréciót, azonban mindenki olyan ártalmatlan ábrázattal (és annyi számmal) várja őt, hogy a szíve kőből vajjá válik – sajátos transzformációval.

Nagy kegyesen elmondják, hogy a Megint 17 DVD/blu-ray március 28-április 04-ig 12,235 dollár bevételt hozott és azt is, hogy a HSM 3 hazavihető verziója március 21-27-ig 13,535 dollár bevételt termelt, március 28-április 04-ig pedig 15,064 dollárt.

Ez tök érdekes! – csattan fel ekkor a Mesélő – A jóval régebben piacon lévő HSM 3 DVD jobb mutatókat produkál, mint az itthon mostanában megjelent Megint 17 DVD!

Erre minden utas valami méla közönnyel vegyes undorral tekint a Mesélőre és elhajóznak.

A Mesélő egyedül marad tehát a számaival és a lelkesedésével. Nincs is kedve már semmihez. Már nem is motiválja a végső győzelem, úgysem izgatnak senkit a számok, hadd nyerjenek csak az utasok, majd igyekszik beolvadni és jó képet vágni a dolgokhoz, persze a sellő sem bukkan fel már, az evezés is fárasztó, úgyhogy csak evickél, sodródik az árral nagy lemondóan…

Amikor is egyszer csak egy hatalmas kalózhajó közeledő vonalait pillantja meg – és görcsbe rándul a gyomra, fura érzés, nem tud az utasokról, de rosszat sejt. Nem is alaptalanul, ugyanis, ahogy közeledik a hajó úgy rajzolódnak ki az utasok szépen sorban, mindenkit csapdába ejtettek a Csendes-óceán kalózai!

A Mesélő nem gondolkozik, azonnal magához rendeli a dzsinnt, és visszateleportáltatja magát a Vörös Pillangóra méghozzá rekordsebességgel. Mikor a hajón van, felvonja a vitorlákat és teljes sebességgel a kalózhajó felé veszi az irányt! Mikor már nagyon közel ér, szemet szúr neki egy láda, amit hadizsákmányként szemlél a kalózkapitány és melyre az utasok vágyakozó, sajnálkozó és aggódó pillantásokat vetnek… Hiszen ez a láda, a harmadik check point-hoz elérők végső nagy jutalma, a nap legnagyobb és legutolsó számai! A helyzet tehát a következő: minden utas, az árbóchoz van kötve, a számokat rejtő ládát pedig zsákmányként tartják fogva a banditák.

Ekkor a Mesélő a Vörös Pillangóval erőből nekimegy a valamivel nagyobb, de jóval kevésbé mesés kalózhajónak, mire az kalózok elveszítik egyensúlyukat, azonban rutinos tengeri medvék lévén a helyzetet pár pillanat alatt felmérik, betöltik az ágyúkat és elkezdenek tüzelni a Vörös Pillangóra, amely viszont egy zseniálisan manőverező hajó, így ügyesen kikerül minden ágyúgolyót!

A Mesélő újfent mint Bud Spencer átugrik a kalózhajóra és megverekszik a kalózokkal – rengetegen állnak útjába, azonban a dühödt pofonoktól jobbra balra hullanak, sokuk belesik az óceánba. Támadnak mindennel ami a kezük ügyébe akad, ám csak másfél mázsás pofonokat kapnak viszonzásul, sok olyan gengszter akad, akit a Mesélő egyszerűen csak megfog és lehajít a hajóról – egyre közelít a kalózkapitányhoz. Az már az utolsó embereit küldi a bedühödt Mesélőre, ám gumilabdaként pattannak le róla, már csak a főgengszter maradt – a Mesélő igazi diktátorként nem ismeri a kegyelmet és hatalmas ütést helyez el a számtolvaj fején, és nemes egyszerűséggel ledobja a hajóról – miénk a hajó, kellene neki majd idővel egy frappáns és jellemző név.

Miután minden kötél elszakad az utasok elmondják, hogy csak azért akarták hátráltatni a Mesélőt, hogy meglephessék őt a számokkal, szóval kicsikét most fordítottan akarták az eseményeket.

Végül elmondják, miközben belehajózunk a naplementébe, hogy a Megint 17 DVD/blu-ray-ből 2010. évben eladtak már 25,274 darabot méghozzá 350,005 dollár értékben – ezzel összesen már 25,461,274 dolláros bevételnél jár.

A HSM 3 DVD/blu-ray lemezből az idén 11,619 példány fogyott, bevétel ez évben 221,032 dollár, összesen pedig 59,032,871 dollár!

Hogy a fordított események teljessé váljanak, ezúttal a Mesélő alszik be rögvest…

Kifundálta: Fant.
Forrás: The Numbers 1 2.

3 megjegyzés:

Andi írta...

Sziasztok!

A világért sem akarnám elijeszteni a sellőt a Mesélőtől, úgyhogy én tapintatosan csendben maradnék és így suttogva mondom, hogy köszi a mesét :))

LL írta...

A mesében lassan egyre kevesebb szerepet kapnak a számok, a kalandok viszont annál inkább fokozódnak. De két dolog teljesen érthetetlen: a Mesélő hogy bír állandóan rosszul kijönni a dolgokból, és hogy alszik még be is ráadásul? :D

Mindenesetre izgalmas volt, a bevezető viszont megint nem tükrözte ezt a várható elemet :)

Fant írta...

Igen, mivel régebben a számok köré kerekedett történet, mostanában pedig a történetek köré erőszakolom be a számokat :)) Ez ugyebár a számos ínséges időket demonstrálja :)

A Mesélőnél feltehetőleg a fokozott stressz váltotta ki a bealvást, ha meg jól jönne ki, nem is a Mesélő lenne :))

Örülök, hogy a bevezető nem passzol :)

Szívesen a mesét, Andi :) A sellőt azért nagyon nem kell sajnálni, ugyanis a következő mesében kiderül, hogy jóval összetettebb jelenség, mint látszik elsőre, persze a Mesélő abból a szituból sem fog a legjobban kijönni az már biztos :))