2010. okt. 12.

CSSSA

A címben feltűnő ötbetűs rövidítés a "California State Summer School for the Arts" szavait rejti magába. Ennek jelentése a mi anyanyelvünkön: Kaliforniai Állami Nyári Művészeti Iskola. És így már kialakulhat bennünk egy kép a CSSSA mibenlétéről, és lassan talán majd arról is, mi szél hozta erre az iskola hírét.

Szóval a CSSSA egy intenzív 4 hetes nyári kurzus azon művészei hajlamú, vagy művészet iránt érdeklődő középiskolás korú fiatalok számára, akik az ehhez kapcsolódó pályán képzelik el jövőjüket.

Az első, 1986-os programjuk óta rengeteg gyerekkel foglalkoztak és gondozták tehetségüket olyan irányokban, mint például képzőművészet, film és videó, színház, animáció, zene, írás és tánc, vagy ezek ötvözésében.

Minden év júliusában kap helyet a tábor Santa Claritában, a Kaliforniai Művészeti Intézet területén, és korábban olyan fiatalok is részt vettek rajtuk, mint a 127 Hours főszereplője, James Franco vagy Zac Efron. Ó, igen, itt jön a kapcsolódási pont.

Mert nemcsak hogy egyszer régen ő is egy volt a sok nebuló között, hanem most hálája jeléül az ott tanultakért szerepet vállalt a képzést hirdető reklámban is, két, szintén egykori résztvevővel, Isabelle Fuhrman és Hill Harper színészekkel. Íme!



Középiskolásként lehetőségem volt a Kaliforniai Állami Nyári Művészeti Iskolába járni. Ez egy intenzív 4 hetes program tehetséges fiatalok részére filmkészítésben, animálásban, színházban, írásban, zenében, táncban és képzőművészetekben.

Forrás: CSSSA.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sajnos a videó már nem jön be :(

De nagyon kedves dolog Zac-től , hogy ilyenben részt vesz :)
Mármint az hogy nem felejti el hogy egykor ő hol is kezdte el ezt az egészet :D