2009. aug. 23.

I'll Be Someone to Fall Back On

E héten aktuális mesés utazásunk a számok tengerén sosem látott pörgést, tempót és adathalmazt tartogat minden kedves utas számára. Hol van már a hőskor, mikor még egyedül a Nagy Film számait vizslattuk, kezdetben egészen száraz formában. Pedig még esztendő sem telt el, a HSM szériát világcsúcsokig repítő színészek közül hárman máris önálló filmmel jelentkeznek – és még maga a NKF is tartogat számos ínyencségeket.

Lássuk tehát elöljáróban mivel is foglalkozunk mai utazásunk során: még mindig műsoron a Megint 17 a nagyvilág néhány országában, miközben a tengerentúlon már kijött a DVD/blu-ray verzió, aminek kapcsán van egy-két adat, múlt hét végén egyöntetű kritikai sikerrel megkezdte szereplését a Bandslam, az amcsiknál és a néhány európai országban is, itt van még Ashley Ufók a padláson című filmje is, úgyszintén több fronton, valamint nem felejtkezünk meg a még mindig hódító HSM 3-ról sem, négy film, négy út, négy történet – egy mese. Kezdjük!

Mindannyiunk kedvenc fuvolás Szerkesztője az utasok nevében meg is jegyzi gyorsan, hogy még jó, hogy ez a sok négyes egyesre végződik, annyi mese már káros hatással lenne a szervezetre. Ezek után előveszi hangszerét s készül a szükséges dallal – ez a dal pedig a Bandslam film első osztályú soundtrack-jéről való, nevezetesen Aly Michalka és az I Can't Go On, I'll Go On zenekar együttműködésének gyümölcse, a 'Someone to Fall Back On' című lírai hangvételű dal. Azért ez, mert a nagy pörgés és utazás során a zúzós dalok elvonják a figyelmet, ellenben a balladai felütésűek kellően érzékennyé tesznek – a számokra és a kritikákra ez esetben.

Miután e kurta magyarázatot annyiban hagyták az utasok, elindulunk és meg sem állunk Vancouverig, ahol a kétszeres Miss V fogad bennünket mégpedig Mr. Vancouver társaságában, pörögnek ők is, nem is kevéssé még mindig a dupla koncert hatása alatt állnak.

A beszámolók sorát kettőjük legutóbbi közös projektjével, a HSM 3-al nyitják: legutóbb számot július 06-án adtak erről, azóta nagy helyzet van. A DVD/blu-ray verzió tovább növelte saját eddig is óriási bevételét – mikor legutóbb vizsgáltuk 3,119,827 eladott példánynál tartott és 55,994,295 dollárnál. Az azóta eltelt idő alatt eladtak további 98,529 példányt, mindezt 1,764,776 dollár értékben – így aztán a Nagy Film DVD/blu-ray verziójából máig összesen 3,218,356 példány kelt el!

A Billboard Soundtracks nevű listáján a zenei anyag 43 hete szerepel immáron, ezúttal a 17. pozícióban láthatjuk viszont.

Következik a sorban a Megint 17, hiszen augusztus 11. óta az amcsik eleget tehetnek a reklám felszólításának, hazavihetik Zac-et. Sokan akarnak egy példányt belőle, na mármint persze, ez igaz lehet a szó egyenes értelmében is, de most számokban utazunk és arra céloz a Mr., hogy az augusztus 16-al záródó hét DVD/blu-ray kölcsönzési listáján a Megint 17 a 2. helyen zárt, öt nap után!

Lássuk az Ufókat, mennyire hisznek bennük az amcsik. Ashley Tisdale első HSM-en kívüli filmje 1,449,859 dollárt hozott a konyhára vetítésének harmadik hétvégéjén 1,535 mozi műsorán augusztus 14-16-ig. E héten folytatta szereplését 925,878 dollárral, csütörtökkel bezárólag.

Bontakozzon ki Miss V, ő mesél nekünk a Bandslam körülötti történésekről. Kezdi azzal, hogy a rend kedvéért a nyitóhétvége adatait elmeséli: 2,121 mozi műsorán végül 2,231,273 dollár volt a bevétel. Hétfőn a mezőny legkisebb bevételcsökkenését könyvelhette el 35,65%-os eséssel 346,609 dolcsit produkált. A vitorlás filmet forgató 17-es srác hozzá is teszi, apró érdekességként, hogy anno a 17-es film vasárnapról hétfőre 77,92%-ot esett, na persze magasabb számról nyilván, sőt az Ufós alkotás is 54,93%-ot csökkent.

Kedden a Bandslam 11,59%-os emelkedéssel zárt, ami az élmezőny egyik legmagasabbika, 386,770 dollárt hoztak össze neki. Szerdán az amcsiknak tele volt már mindenük a héttel, a mozis holtpont is ekkor jött el, kivétel nélkül minden film bevétele csökkent, a mi zenéről szóló filmünk 312,201 dolláron zárt. Csütörtökön ismét minden filmnek estek a számai, a mi filmünk könyvelhette le a mezőny egyik legkisebb esését ismét, így elmondhatjuk, hogy a héten a film egyenletes teljesítményt nyújtott, termelt tehát a mi nemzeti ünnepünkön 299,856 dollárt.

Ami sokkal fontosabb, hogy a kritikusok fejet hajtottak, az is elismeri, hogy a Bandslam egy kivételesen jó film, aki nem szerette a HSM szériát: „Világos, hogy a Disney milliókat kaszált a High School Musical szériával. Ám a zene nem rock és a filmek nem jók. De a Bandslam az.” Ugyanez a forrás kissé sajátosan, de pozitívan summázza véleményét: „ A Bandslam nem egy nagy film definíciója, ám kellemes, okos és nem sérti a nézők intelligenciáját. És ez annyira ritka és üdvös, mint a jól megcsinált 3 perces popdalok.

Sőt! A New York Press publicistája egyenesen odáig merészkedik, hogy kijelenti: ”A Bandslam az idei nyár legjobb amerikai filmje

Van kritikus aki nem ragozza túl: „Igen tisztelt Todd Graf úr: Ember, köszönöm! Nagyon köszönjük a Bandslam-et!

Sőt. Egy világhírű mesélő, kinek regénye milliók szívébe lopta magát, és az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere lett, meséje folytatását éppen most filmesítik meg – tehát ő is alkotott véleményt a filmről, nézzük csak: „Bevallom látni akartam a New Moon előzetesét a nagyvásznon, így vasárnap el is mentem megnézni (Tudom tök bolond vagyok. Kit érdekel, megérte.) De utána maradtam, hogy lássam a Bandslam-et, mert a kritikák annyira jók voltak – és boldog vagyok, hogy megtettem! A zene iránti reménytelen szeretetemmel de az az iránti tehetségnek híján, én teljesen megértem Will-t. Ő az én hősöm most. A film zenéje remek, ahogy várható volt, nagyon sok olyan megjegyzés szerepel benne, amit később idézni fogunk, és lerombol néhány béna sztereotípiát a nőkkel való ismerkedésről. Jól éreztem magam, tetszett.

S, hogy ki is e világhíres mesemondó, ki ilyen jó véleménnyel van az amcsi kritikusok legújabb kedvencéről? Ő nem más, mint a kirobbanóan sikeres Twilight-széria szerzője, sorozatának harmadik könyvét éppen e napokban veszik filmre abban a városban, ami most nekünk is a legérdekesebb: Stephenie Meyer véleményét láthattuk és hallhattuk!

Köszönet ezúton is, a mesekönyv egyetlen olimpikon atlétanőjének az utolsó két mondat megérttetéséért.

Így hát a Mesélő is végképp belátta, amiről az utasok majd esztendeje győzködik: a számok nem minden – sőt.

Huh, most, hogy a nagy felismerés is megvolt, evezzük a nyílt vízre, nézzünk körül széles e világon mekkora sikert arattak kedvenceink legfrissebb munkáikkal!

A kenguruk és a pandák földjén állunk meg először – a Vörös Pillangóval az Indiai-óceánon hajózva felkeressük Ausztráliát. Az augusztus 13-16-ig tartó mozis hétvégén rajtolt el a Bandslam, 192 mozi műsorán 266,705 dolláros bevételt hozott, az összbevétel valamiért több, 279,634 dollár – ez tehát az ausztrál nyitószám.

Ha már Ausztráliában vagyunk, nagyon messze ne menjünk, a következő cél Indonézia, ami délkeletre van, egészen közel. Ott az Ufók a padláson film számai lelhetőek fel, szörföző magugró utasunk ragaszkodik hozzá, hogy legújabb sportjának segítségével derítse ki mi a helyzet. Így aztán a vitorlásról leszáll, rá a szörfdeszkára – mivel se hullám se szél, ezért kezdetben gondban van, de villámgyorsan felszól a hajóra Aladdinnak, hogy ugorjon a vízbe. Aladdin felmászik az egyik árbócra, és beugrik a vízbe – az így keletkezett szökőár okozta lendület által a partig és vissza is ér a sportoló a számokkal: augusztus 05-től vetítik az ufókat, a múlt hét végéig 162,688 dollár bevételt hoztak.

Következzen Brazília az Atlanti-óceánon, a 17-es film kedvéért. A brazilok olyan lazák, hogy bár már 10 mozival kevesebb vetíti a filmet, ők mégis most kíváncsiak rá, növekedett is a bevétel 241,3%-ot, hozott aktuálisan 2,191 dollárt, hat hét alatt pedig összesen 1,378,803 dolcsit.

Menjünk el Mexikóba, úgyszintén a Megint 17 kapcsán. 7 moziban vetítik így 9 hét után, az aktuális szám 2,364 dollár, az összbevétel 2,623,446 dollár ott.

Jöjjenek ismét az Ufók, hajózzunk Malajziába! A lista harmadik helyén nyitó film 137,821 dollárt hozott az elmúlt hétvégén, összesen itt is valamivel több, 168,815 dolláros a bevétel 50 moziban.

Ha már ennyire belejöttünk az Ufózásba, folytassuk is, most Olaszországban, ahol szintén a lista harmadik helyén debütált a film, itt 205 mozi műsorán 258,452 dollár a bevétel.

Következzen a Bandslam Belgiumban. Megtudjuk, hogy a múlt hét végi premier-filmek közül ez érte el a legjobb eredményt, 7. lett a listán, 40 moziban vetítették (csak összehasonlítás: a varázslófiú legújabb kalandját 153 moziban lehet megtekinteni) és 124,224 dollár a debütáns összeg.

Hiányzott a 17-es film, jelzik az utasok, hát jó – induljunk az Atlanti-óceánon Norvégiába és lássuk mi a számos helyzet. A helyzet teljesen jó, pont 17 mozi adja a 17 igjen filmet, ahogy ők mondják, nyugi a bevétel nem 17-el kezdődik, hanem 11,538, mármint dollár a 9. héten, összesen pedig 576,297 dollár.

Lássuk mi a helyzet Franciaországban a Bandslam kapcsán – a 11. pozícióban startolt a film, 226 moziban 372,745 dollárral. Más kérdés, hogy a helyiek vajon mennyit tudtak erről a filmről – nos ez persze egy másféle mese problematikája.

Menjünk most Spanyolországba, Ashley Ufóinak kedvéért - 870,579 dollárral nyitott a film, az elmúlt hétvégén, méghozzá 325 filmszínház programjára tűzve, a lista 4. helyére betoppanva.

A portugáloknak kifejezetten bejön a Megint 17, ezt szűrhetjük le abból, hogy a második hétvégéjére csupán 35,5%-ot csökkent a bevétele, hozva ezzel aktuálisan 50,911 dollárt, összesen pedig 175,195 dolcsit két alatt, 26 mozi műsorán. Jó számok, romantikus hely, egyben van minden.

A törökök egy kifejezetten érdekes nép, ezt elmondhatjuk. Hogy miért? Nos, mert a múlt héten már megbeszéltük velük, hogy a Megint 17 bevétele 404,245 dollár, 8 hét után. Erre most közlik, hogy a 9. héten összehoztak 296 dollárt, viszont az összbevétel most 398,592 dollár. Ki érti ezt? Fura viszony lehet a török emberek és a számok közt.

Mielőtt a hölgyekkel zárnák mai utazásunkat, feltétlenül szükséges szappanoznunk egyet! A Karib-tengeren elérjük Venezuelát, ahol meg kell hagyni, zabálják a Megint 17-et, mint egy szappanoperát. Mindössze 19,1%-ot csökkent a bevétel az elmúlt héthez képest, így aztán 84,275 dollárra tettek szert a negyedik hét végén a helyi mozik, mind a 18, amelyik vetítette, összesen pedig 889,342 dollár bevételt könyvelhettek el eddig.

Nagy-Britannia e heti utazásunk utolsó állomása, érdekes ország, ők aztán szívükön viselik a Nagy Film főhőseinek sorsát, amit nem csak az jelez, hogy ők jelentették be először a MAOW decemberi premierjét, hanem az is, hogy Ashley és Vanessa filmje is az elmúlt hétvégén rajtolt a filmszínházaikban és mindkettő tisztességes eredménnyel.

Az Ufók 2,188,813 dollárt hoztak a konyhára 435 moziban, a zenéről és kapcsolatokról szóló Bandslam pedig 1,040,114 dollárral nyitott 377 moziban, ami messze saját rekord nemzetközi téren eddig. Utóbbi film kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a héten taglalt körülményekhez képest igen jó kis nyitány ez.

Így aztán, utunk végén összesítsük számos tapasztalatinkat: A Megint 17 című Efron-film nemzetközi szintéren arat további babérokat, 71,648,941 dollár a bevétel ezen a téren, amihez ha hozzáadjuk a tengerentúlon összehozott 64,167,069 dolcsit, akkor összbevételként megkapjuk a 135,816,010 dollárt.

Vanessa Hudgens hatalmas kritikai elismerést kivívó Bandslam című filmje a tengerentúlon eddig 3,576,709 dollárt hozott össze, nemzetközi fronton, négy országban 1,817,177 dollárt hozott, így aztán az összesített bevétel 5,393,886 dollár.

Ashley Tisdale Ufók a padláson című 45 millió dollárból készült filmje odaát 21 nap után 21,494,607 dollárt hozott, nemzetközi téren pedig 4,723,534 zöldhasút, az összbevétel tehát 25,997,020 dollár.

A végére jöjjön a kapocs, mely hármukat összeköti: A 11 millió dollárból készült High School Musical 3 – Senior Year című korszakalkotó film DVD és blu-ray eladásokból származó bevétele eddig 57,759,071 dollár! Ha még ehhez hozzáadjuk a 252,909,177 dolláros világbevételt, akkor megkapjuk az egészen félelmetes 310,668,248 dolláros abszolút-összesített bevételi eredményt!

Ezúttal is Fant altatott el bennünket.
Forrás: Billboard; NY Press; Stephenie Meyer; NJ; Rotten Tomatoes; IMDb 1 2; The Numbers 1 2 3; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22.

47 megjegyzés:

LinkLuvor írta...

Úgy alakult, hogy mégis el tudom olvasni:))

Grat a fordokhoz újra:)

És tetszett ez az újfajta mese, bár így az altató hatása is csökken:D

Szóval köszi szépen!:)

b írta...

LL itt miről írnak?
http://justjared.buzznet.com/2009/08/22/jennifer-garner-child-success-violet-affleck/#more-424841

Fant jó a mese, altató hatása nem maradt el :)

Fant írta...

Nagyon szívesen :)

Örülök, hogy tetszik az újfajta felépítés, kérdezni is akartam, hogy ez így mennyire jó a jövőre nézve. :) A MAOW kapcsán majd hasonlót tervezek ősszel.

Az altató hatás csökkenésének nem is tudom, hogy örüljek-e vagy sem :)) Asszem inkább örülök :)

A fordok kapcsán köszi a gratulációt és az együttműködést is újra :)

Kiváló, hogy mégis ilyen jól alakult - különben írtam a KoL-os bejegyzéshez, szerintem megvan a párhuzam :)

Örülök, hogy tetszett, b :) És mit szólsz az Alkonyat írójának nyilatkozatához? :)

;o) írta...

Halihó!!!!!!!!!! Én kezdem azt érezni, hogy ez a színes TÉNY áradat leköti teljesen a figyelmemet és nem tudok, képtelen vagyok elaludni rajta. /Bár be kell vallanom, az előző heti stílusra jobban bejött ;o)/
Jó voltál Fant!
Nagyon hiányoztatok már!

Fant írta...

Hello ;o)! Te is hiányoztál nekünk! Hm, én úgy emlékszem, hogy az előző heti is hasonló felépítésű volt, csak nem ennyire zsúfolt :) Azzal magyaráznám még, hogy ez most péntek este született :))
Eldöntöttem: örülök, az altató hatás csökkenésének is :)) Persze annak is, ha továbbra is funkcionál altatóként, fő, hogy tetsszen nektek valamiért :)

És ki vette benne észre a hibát ami maradt benne? :)

;o) írta...

Akkor az előtte lévő? Arra a furi, tuti, rövid, lényegretörőre gondolok, aminél megkérdztem: beteg vagy-e?! ;o)
Jó sok mindenből kimaradok úgy tűnik.
...
Már megint a hibát kell keresni? Még itt is? Orbitális nagy nem lehet, de akkor megyek nagyítóért és a Cavinton gépemért, hátha a régi emlékekből adódik valami támpont arra, hogy most milyen ibát vétettél.
Ha engem kérdezel pont 2 "közepes erősségű " bekezdéssel volt több ;o) :D - de így is imádtam!
Jó éjt mindenkinek!

Fant írta...

Az előző lehetett, az volt nagyon feszes, habár oda nem írtál egy sort sem ;)) Na jó-jó értem a lényeget, de most jóval több adatunk is volt :)) Na, lényeg, hogy örülök, hogy tetszik :))

A hibát az Alkonyat írónőjével foglalkozó részben kell keresni, tulajdonképpen egy szám, nem kell nagy dologra gondolni :)

(f.é.) írta...

Helló!

Most szintén azt kaptam,ami a jó "régi" Fant-tól várható volt.:)
Sűrű,és kissé fura,teletűzdelve számokkal.:)
Na jó,nekem ez inkább a "kicsit" uncsi szériába tartozik,de ugyebár erről a számok tehetnek,amik most jócskán képviseltetik magukat.:)
És igen,most a filmekből is több van a színen,talán ezért is.:)

És igen,a számok terén talán csak annyi a hiba,hogy nem egy regénye van,hanem regényei vannak ennek az úrnak.:)

(f.é.) írta...

Vagyis bocsi,ennek az írónő-nek.:))

Nemcsoda,ha már azt sem tudom,ki kivel van.:))

xdittax írta...

A mese véleményezésében mindenkivel egyetértek, különösen F.É.-vel, de annyit hozzáteszek, én azért utáltam meg nagyon a számokat: mert nézzetek rá a forrás linkekre. Förtelmes! :D

Viszont a dalválasztás tökéletes volt, ahogy végül minden, amit Fant tett bele, és amit kijavítottam utána..;)

b, holnap kiderül, mit írnak benne. Nem nagy valami, bár azért valamilyen szempontból elismerés és nem is olyan kis szimpla, ha majd belegondolunk. Má ma megszerettem volna csinálni, de végül elmaradt a Forma-1 miatt. :)

És ;o) - szia!szia!szia! :))
Hidd el, nem kevésbé hiányoltunk innen, sőt, ami engem illet, kell egy sőt, sőt! ;o)

LinkLuvor írta...

Akkor most időrendben megpróbálok válaszolni mindenkinek:)

b, arról írnak, hogy Jennifer Garner elvitte a kislányát, Violetet a Child Success Learning Centerbe, ami Santa Monicában található. De gondolom, a Zanessás része érdekel, szóval írom azt: a Parade.com felmérése szerint a "legnormálisabb" pár Jennifer és Ben Affleck, 48%-kal vezetnek, őket követi Zanessa 14%-kal, utánuk jön Reese Witherspoon és Jake Gyllenhaal 13%-kal, végül Heidi Klum és Seal 10%-kal.

Hiba: az lehet, hogy most az Eclipse forgatása zajlik, ami a második folytatás számszakilag?:D És hogy Stephenie nem egy regényt írt valóban.

A KoL-os kommentet csekkoltam, mindjárt válaszolok, köszi, hogy szóltál!:))

(f.é.) írta...

Ó,és persze én is üdvözöllek téged ;o)!:))
Végre lassan összeáll a csapat.:)
És világosíts fel már Kicsim,hogy az előbb óriási hülyeséget írtam-e,vagy mi van!?:))

LinkLuvor írta...

Ditta, akkor bocsi, hogy lelőttem, de nem láttam a kommented amíg az enyémet írtam.

;o), welcome back, lassan mindenki visszatér... legalább van egy jó oldala a sulikezdésnek:)

Fant írta...

Ditta, jó látni Téged a mese véleményezői közt :) A bevetett diplomáciáért külön köszi :) Valóban nem kevés forrásból jött az infó, szoktam is külön lesni a végén, hogy megszámozod őket :) Miket gondolhatsz akkor magadban :))
A Forma 1-et különben nézetem én is, a közepén kicsit bealudtam, végül Kimi 3. helyének örülök. Badoer hát mondjuk érdekes volt. De a diplomácia nem az én asztalom :))

Nos hát, az észrevételeknek mindenkitől örülök, levonom mindből amit le kell és mához egy hétre úgy alakítom :) A kritikák kapcsán azért, azok ellensúlyozzák kicsit a számtengert, nem?

Amúgy szóltam előre, hogy sűrű lesz a mai, dehát négy film, adott a számtenger :) Nade lassan kifut a 17, szóval majdcsak csökken, ne izguljatok :)

Hm, én azt nem is írtam szerintem, hogy egy könyve lenne az írónőnek. A második kapcsán volt a hiba, ami harmadik úgy van :)

Andi írta...

Sziasztok!

Végül de nem utolsó sorban befutottam én is :)
Én is köszönöm az Esti Mesét :))
Jó volt az a csobbanás - hogy mi mindenre is jó egy ilyen szökőár !:))
Óriási :))

Jó éjt Mindenkinek!

Fant írta...

Üdv Andi, szívesen a mesét, örülök, hogy tetszett :) Hát igen, a csobbanás hasznos volt jelen esetben :)

Amúgy már kitaláltam a jövő heti dalt :))

Jó éjt!

ades írta...

Hallotátok higy a plaboy magzin vanessát akarja cimlaplánynak

LinkLuvor írta...

Undorító pletyka, nem kell vele foglalkozni.

Fant írta...

Egy dolog, hogy ki mit akar, másik dolog, hogy valós-e, egy harmadik, meg, hogy a másik fél hogyan viszonyul hozzá. Ez csak pletyka, mindenféle alapot nélkülöz, nem kell vele foglalkozni, úgy ahogy LL mondja.

b írta...

LL köszönöm szépen! :)

;o) írta...

Sziasztok! Nagyon tuti visszajönni közétek ;o), jó tudni, hogy emlékeztek még rám, és LL... nem tudom kaptam-e valaha ennél mosolyogtatóbb üdvözlést. Ha vígasztal a tudat, akkor elmondom, hogy úgy léptem át az iroda ajtaját ma reggel, mint akit akasztani visznek. Majd megbolondultam, hogy ennyi volt a nyár és nincs tovább. Még bírnám a láblógatást ;o)
Azért a nyár számomra nem ment el teljesen nélkületek....de tény, hogy van mit behoznom veletek kapcsolatban bőségesen, de megéri dolgozni rajta :D

A PlayBoy "hírek" úgy tűnik minden szempontból a tulaj zsebére játszanak.
Éppen mostanság volt V 2. menete a "csupasz" őrület terén, éppen most tettek el láb alól bruti módon egy PlayBoy nyuszit. Persze, hogy jó ha írnak dolgokról, ami felkelti az emberek figyelmét. Bár kizártnak nem tartanám, hogy szerepel egyszer a nyuszis magazinban, azért ez most hirtelenjében ennyi és ilyen cirkusz után nekem is elég komolyan valószínűtlennek tűnik.

Fant írta...

;o), én németül olvastam a vonatkozó cikket, abszolút komolyan vehetetlen, nem tőlük jött, csak a szokásos mese. Én amúgy nem tartom valószínűnek a szereplését ott, úgy globálisan sem.
Most a magyar kiadás következő címlapsztárján röhögök egy ideje :) Jó sok utómunka lesz vele, szó szerint rá sem lehet majd ismerni, rettenetes :))

Egyébiránt nekem is ma volt az első melós nap a hosszú szabi után, de én összességében úgy éreztem ideje volt már bemennem :))

LinkLuvor írta...

b, szívesen, ;o), örülök, hogy így gondolod.

Suli: komolyan olyan rémálmaim vannak tőle, hogy magam is meglepődtem. És nem tanulásról szóltak... Remélem, nem válnak valóra:D

LinkLuvor írta...

Nem ide tartozik, mármint nem a Playboyhoz, de szerintem azt kiveséztük már, szóval láttátok az új CSC forgatási képeket? Nem emlékszem egy félmeztelen jelenetre sem, ami kint játszódott volna... de el vagyunk látva rendesen, hogy is mondjam... priceless az új képanyag, talán túl sok a jóból... de nem panaszkodom, csekkoljátok xD

Fant írta...

LL, te, a suli meg a rémálmok ilyen összefüggésben nagyon nem passzolnak :)) Mi gond lehetne - folytatod, ahol abbahagytad, egyszerű ez :)
De elárulom neked, hogy tegnap este én is rosszul aludtam és korán keltem ma, ez a hosszú szünet utáni munkába menetel miatt volt, ez van most nálad is a suli kapcsán szerintem :)
Lényeg, hogy a rémálmok nem fognak valóra válni abban biztos vagyok :)

A képekbe beleszaladtam :) Ez nem az én témám lesz tudom már most :))
Egyébként azt is el tudom képzelni, hogy csak pár másodperc lesz a filmben, amiről olyan sok kép van.

b írta...

Hol kell beleszaladni?

;o) írta...

My God!! Hol?

LinkLuvor írta...

Bocsi, tegnap le kellett lépnem tanulni, szóval itt lehet megnézni. Egyébként libák nem voltak a könyvben emlékeim szerint.

A sulit a megfelelő társaságban el lehet viselni. És ez meg is lesz szerintem minden értelemben:)) Azt én is remélem, hogy nem válnak valóra, nem mindegyik a suliról szólt, de mindenképp kapcsolatban állt vele. Mindegy, mindjárt itt az ősz és kénytelen vagyok belenyugodni :)

Fant írta...

Látom Dittával az élen mindenki csak keresi a szavakat :))

Érdekes ez a libás dolog akkor. Nem tudom, ez nem tűnik egy olyan dolognak, ami mondjuk érthető, hogy bekerül a rendező fantáziájából. Fura, meglátjuk majd mit hoznak ki az egészből.

Hát igen, rögtön kezdődik, ezen nem tudunk változtatni :)) Nem lesz gond, meglátod, a rémálmokkal nem kell foglalkozni.
Gondolom, hogy a versenyek is beindulnak szép lassan, nem?

;o) írta...

Te drága, már most tanulsz? Hiszen jövőhéten is még csak a pótvizsgák lesznek ;o)
Köszönöm a linket megvagyok vele, hát mit mondjak, James Dean foroghat a sírjában amióta csak jobb létre szenderült.
A libapásztorunk eszméletlenül jól néz ki. Nekem mindig f.é-vel történt párbeszédünk jut eszembe, akármikor a "kalácsos" hasára nézek-és mosolygok, mint a tejbetöki... Bánom is én, hogy más lesz a film, mint a könyv, ha az többet mutat majd ;o)-azért alkalom adtán el is olvasnám.
Fant sejtem, hogy nem a te pályád ez a sorozat, de ahogy elnézem kicsit összeszeded még magad.... ;o)

U.i.: LL, ha álmodsz és elmondod bárkinek, nem válik valóra :D

Fant írta...

Á ;o), LL már hosszú hetek óta tanul :)

Abszolút összeszedem magam, minden vonatkozó téren ;)

Amúgy olyan Bandslam kritikát olvastam, de olyat, már alig várom, hogy vasárnap a mesében ti is olvashassátok :))

Tényleg LL, ;o)-nak igaza van az álommal kapcsolatban :))

LinkLuvor írta...

Lehet, persze, hogy nem filmjelenet, nem tudom eldönteni. Amúgy szerintem nincs nagy jelentősége, bár nem tom, egyébként minek kellenének libák.

Ősszel nincs annyi verseny, de igen, szeptemberben még lesz pár, és most már a csapat-diákolimpián remélem, dobogóra állhatunk.

A rémálmokról már beszéltünk barátnőmmel, ő is hasonlóan várja a sulit...

Tanulás: igazából már több, mint egy hónapja tanulok kémiát és németet, utóbbiból jövőre nyelvvizsgázom, előbbiből emelt érettségire megyek majd két év múlva.
És ez is oka annak, hogy még nem tudtam belefogni a CSC összefoglalóba, előbb még lesz egy nagyobb kaliberű Bandslam ford ha lesz időm, még a héten. De nem vagy te még adósom egy véleménnyel, ;o)?

Holnap majd megkeresem azt a kritikát, de Fant, német volt vagy lefordíttattad?

Egyébként nézitek a TV2-n a Debrecen meccsét? Per pillanat vezetnek. És tesómmal megint találtunk pár aranyköpést a kommentátortól: "Jobbra adjam, balra adjam, jé, ott a kapu!" Kész:))

Fant írta...

A meccset a neten követem :) Néha mikor nézek fontos sporteseményt kikap akinek szurkolok, így jobb nekem így követni, de mivel 2-0-ra visz a Debrecen, lehet, hogy bekapcsolom :))

A kritika... Neked megint nem lesz meglepetés ha elárulom :) Fordíttattam persze, németül nem találtam egy darabot sem. Amúgy náluk csak november végén lesz premier, ebben előzzük őket.
Hát jó legyen, elmondom, hogy az imdb Bandslam hírei között találod meg.

Várom a Bandslam fordodat nagyon! De türelmesen persze.

CSC: hát igen, filmen kívül nem hiszem, hogy a libáknak bármi keresnivalójuk volna ott.

LinkLuvor írta...

Most viszont nem kaptunk ki:)

Kösz, hogy elmondtad, megnéztem még most, igazad van:))

Nem kell hatalmas dologra számítani a forddal kapcsolatban, de mindenképp az eddigi leghosszabb összefüggő Bandslames videók magyarítása, ezúttal a jelenetekkel együtt.

Fant írta...

De nem ám :) Elképesztő, 14 év után újra ott van egy magyar csapat a BL csoportkörben, ez óriási dolog.
A második félidőt már néztem :)

A helyszínen a riporter gyerek, hogy vigyorog már, végén nagyot akar mondani, belebakizik :))

Kritika: nagyon komoly ugye? Bízom benne, hogy meg tudok birkózni vele részletesen is majd :)

Mindenképp várom a Bandslam-es fordot.

;o) írta...

Sziasztok! Annyira feldobott, hogy végre hazaért a fiam az edzőtáborból, hogy most meg nem tudok elaludni...holott már a gyerekek ájultan alszanak.
A család feje bandukol hazafelé a Loki meccsről a barátaival - és nagggyyyon Bull-dog Bódog! Azért én is értékelem a Loki eredményét. Végre van valami jó hír a magyar foci tájékáról. Már ránk fért nagyon. Csak legyen kitartásuk a meneteléshez is!

LL bizony, hogy lógok neked. Nincs elfelejtve, de akármikor gép közelébe kerülök, mindig eltereli valami/V-Lucky a figyelmemet. De a héten szakítok időt mindenképpen.

Egyébként hova készülsz továbbtanulni, hogy kémia fakultációban nyomulsz?
Hallottam, hogy a pályaválazási tanácsadók nagyon szuperul működnek mostanság, sokkal mélyebb analitikát alkalmaznak, mint annak idején, amikor látni sem akartak minket.....nos, hamarosan nálunk is aktuális lesz.
Kitartás, a suliban és a versenyeken is -veled leszek és szorítok, csakúgy, mint Dittának....akiről nem tudok semmit, mély hallgatásba burkolódzott ;o)
Remélem a többiek is azért járnak erre, olyan nagy a csend itt. Annyira hiányoztatok, szóljatok már egy szót!

Jó éjt!

Fant írta...

A csoportkörben én már nem várok semmilyen eredményt ;o), az is nagy szó, hogy odáig jutottak. De persze adott esetben, ha van egy kicsi szerencséjük a sorsolással, és nem a legerősebb csoportba kerülnek, akármi kisülhet belőle, az eddigi szereplésük előtt le a kalappal. Kíváncsi leszek én is, hogy a továbbiakban mi lesz, bízom benne, hogy nincs még vége a meglepetések sorának részükről.

Reméljük Dittát csak a képek taglózták le :))

Jó éjt!

LinkLuvor írta...

A Bandslames ford későbbre várható, mert valaki azzal szórakozik, hogy állandóan kapcsolgatja a gépemnél az áramot, a gépnek meg elege lett és mindig újraindítja magát, mielőtt betöltene. Szóval használhatatlan magyarul.

;o), ez nem kémiafakt, különóra mellett felesleges. Hogy mi akarok lenni, nem tudom, csak azt, hogy külföldön szeretnék dolgozni, és ahhoz reál tárgyakkal kell továbbmenni, a bioszt és a kémiát meg szeretem.
Köszi és várom:)

A foci iránt sosem érdeklődtem túlságosan, csak ilyen alkalmakon nézek bele néha, ez tényleg szép teljesítmény volt, de azért drukkolok még nekik.

Suli előtt az emberek még elég elfoglaltak, ez lehet az oka a távolléteknek.

Fant írta...

Annak a valakinek elmesélheted majd, hogy zsebbenyúlós lesz ha hazavágja a gépet a bohóckodással.

Egyébként a Channel-eden van egy remek videó, amit forrásként tervezek felhasználni a mesében :)

Annyira engem sem köt le a foci, de azért az ilyen érdekesebb meccseket követem. Ez meg aztán magyar sporttörténelem tulajdonképpen.

Na igen, ha beindul a suli felveszi a tempót mindenki és beáll egy ritmusba majd :)

LinkLuvor írta...

Az a valaki szépen megcsinálja a gépemet, de nem tudom, meddig fog tartani. Meg tudom csinálni az ő gépén is a fordot, de itt nincs rendes office, csak OpenOffice.

Azt a videót meg akartam mutatni nektek, de mindig kiment a fejemből. Szóval találtam egy montázst, amiben vannak részletek a Someoone To Fall Back On-ból.

Fant írta...

Az a videó mindennel együtt szerintem első osztályú, bárki készítette le a kalappal, szép munka, tökéletes hangulatkeltő a filmhez, nekem nagyon tetszik. Valahogy így kellene felépíteni legalább a dvd kampányát, nem? Kihegyezni a kritikákra, egy nagyszerű zenei aláfestéssel, hangulatos jelenet-töredékekkel. Szerintem csillagos ötös.
Annyira jó, hogy lehetne vele kopogtatni a Summit ajtaján, hogy emberek, bízzátok ide a dvd promóját ti meg vonuljatok vissza a pályáról.

A dal valahogy nekem egyre jobban tetszik, nagyon erős.

Az idézetek forrását már meg is kerestem :) Valahogy így képzelem egyébként a következő meséket is :)

LinkLuvor írta...

Nem tudom eldönteni, hogy az most hivatalos vagy nem hivatalos videó, azokat a részleteket eddig sehol nem láttuk. De ha mégsem az, akkor profi munka, ha pedig az, akkor a Summit menti a menthetőt. Amúgy most a három Aly szám közül az tetszik a legjobban:)

És a 78violet új albuma tényleg sokkal keményebb lesz, az egyik számot a The Next Worst Thing-et már meg lehet hallgatni. Most már értem, miért akartak nevet váltani.

Fant írta...

Nem tudom, hogy a Summit-nak van-e köze hozzá, eredetileg nem is gondoltam, hogy lenne, habár jogos felvetés.
Bárhogy van, a videó készítője ráérzett a lényegre maximálisan. Bízom benne, hogy a Summit-nál rácsobbannak a dolgokra mielőbb.

Egyértelműen nekem is a három közül ez a kedvenc, bár nehéz összehasonlítani, mert a másik kettő pörgős, de ez a legerőteljesebb mindenképp.

;o) írta...

Óóó Fant, ne légy olyan lemondó! Hátha! Fő a pozitív hozzáállás. Annak idején a Frandi a 16 közé jutott, most a 32. is jó. Akkor ők sem bírták sokáig, talán most. Reálisan nézve esélytelen, de magyarként és ennyi kudarc után amit az elmúlt évbekben (évtizedekben)átélt a magyar foci, bízom benne, hoy csak jobb lehet...ha csak 2 fordulóra is. Na majd meglátjuk a csoportbeosztásokat. Abból rögtön kiderülnek az esélyek.

LL a külföld az jó lehet, bár személy szerint sajnálom, hogy a "gyerkeinkért" itthon fizetünk és külföldön aratják a babért. Persze a legmesszebb menőkig megértem. Csak az idős szüleink tartanak minket is itthon még.

Nem akartam már elnavigálni az oldalról, de megyek megnézem én is ezt a csoda klippet amiről beszéltek. Hátha képbe kerülök valamelyest.

Fant írta...

Liverpool, Lyon, Fiorentina, tudja a vihar, nem tűnik ez túl rossznak akárki akármit mond szerintem. Persze, a Liverpool más dimenzió, de ezen kívül a tisztességes helytállásra simán van sansz.
És így akkor nem vagyok lemondó :)

A külföldet megértem én is maximálisan, én csak azt sajnálom, hogy az olyan emberek akik előre vihetnék ezt az országot, mind külföldre mennek. De teljességgel jogos és érthető döntés.

Feltétlenül nézd meg ;o). És nézz meg egy másikat is, ezt, hogy te is képbe kerülj vele :) Aztán mondd el mit gondolsz.

;o) írta...

Hogy mit gondolok? Azt, hogy egy jópofa, fiataloknak szóló film néz ki belőle, egyszerűbb bonyodalmakkal, jó zenékkel (Bowie Rebel Rebel száma....nos, kellemes emlékek és V magán akciója is). És hogy LL előbbi klipje azért lényegesen bővebbbbbb ;o)
Közben keresek egy számot, ugyanis ahogy hallgattam a film zenéit, van még egy ami emlékeztet valamire. Szerintem egy alapos mosáson esett át. Na ha megtalálom jelzem.
Azt is gondolom, hogy V-nek nagyon össze kell szednie magát, mert a tekintete, a mosolya annyira nem darkos és MÁS, mint amilyennek várjuk. De nagyon édesek. Ez a banda verseny, meg a szerelmi sokszögek....n szóval, lehet, hogy ettől már nyugodtabb életet élek :D

Fant írta...

Persze, LL klipje az érdekesebb, csak a másikból kimaradtál, mikor beszélgettünk róla :)

Még mindig nehéz leszűrni milyen is lesz, de azért szerintem a HSM-hez képest jelentősen más benne V az eddigiek alapján is, még ha mindkét kilp próbálja csak a mosolygós jeleneteket összeszedni, ez azért bővebb színészi feladatot jelent, mint a HSM, ezt el is ismerik a kritikusok is, sokan össze is vetik a két filmet, de erről vasárnap hozok majd információt a mesében :) Ahogyan a korosztályról is.
Összességében kategóriájában a színvonalas és igazán jó filmek közé sorolják, ezt várom tőle én is. Csak lenne már október 22. :))

És ugye azért ez a két videó kicsit más képet mutat, mint a hivatalos előzetes?