2009. aug. 16.

Tolni kell a banda szekerét!

E heti – visszatérő - mesénkben immáron három filmet is górcső alá tudunk venni, sőt, ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor négyet is, hiszen itt van még mindig, bár már a tengerentúlon egy hetes számokkal, a Megint 17, műsoron van az Ufók a padláson és érdekes körülményekkel elstartolt a Bandslam is – no és persze itt van még a jó öreg Nagy Film, megnézzük majd, hogyan is alakult a filmzene népszerűsége a Billboard listáján.

A bőség zavara tehát, most aztán lehet válogatni, mivel is kezdjünk, sajnos kevéssé interaktív a mese készülte, így aztán a Mesélő dönt, kezdjük szépen sorban, tekintettel az utasokra, nem pedig Aladdin szívére, lássuk most akkor mi a nagy helyzet Zac Efron roppant népszerű projekjével, a Megint 17-el.

Válasszunk egy dalt, mivel itthonról nincsenek új számok, pikolóra írt verzióját játssza a Fuvolás Lány az LGT A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián című dalának – s, hogy miért éppen ezt? Nos, mert hasonló jellegű dal, mint meséink, és mert mindannyiunk kedvenc Fuvolás Szerkesztője idézi mindenki felé: Én mondom a dallamát, Te a szövegét – tolni kell a banda szekerét!

Miután mindenki kellőképpen kiszörnyülködte magát legújabb agyament párhuzamunkon, időugrást hajtunk végre, az Államokban találjuk magunkat július 31-én, hiszen még nem vizsgáltuk meg a 17-es film 16. hétvégéjének adatait. Lássuk mi történt ekkor 27 filmszínház műsorán – nos 26,891 dollárt hozott össze a film, és nagyon úgy tűnik egyelőre, hogy mozis karrierjének utolsó hétvégéjét zárta az alkotás – noha ez érthető, hiszen augusztus 11. óta már DVD-n és blu-ray lemezen is megvásárolható, hazavihető a lazulás.

Node van még nekünk egy hetünk, augusztus 03-al kezdődően, amikor is 4,350 dolcsit hozott a film, 04-én kedden, 4,561 dollár az adat, szerdán 05-én 4,379 dollárnyi a bevétel, végül augusztus 06-án, amikorról legfrissebb számaink vannak 3,942 dollárt hozott a film, ez volt a vetítés 112. napja.

Ha már itt vagyunk, gyorsan nézzünk rá, persze kisebb részletességgel Ashley Tisdale filmjére, az Ufók a padlásonra, melynek sorsa nem túlzottan jó, visszafogott számok mellé, magas költségvetés, és kedvezőtlen kritika párosul, a Rohadt Paradicsomoknál (nyugalom, nem káromkodás, pusztán szó szerinti fordítási kísérlet) mindössze 24%-on áll, a kritikák összesítése kedvezőbb, de az is csupán 33%, tehát nem igazán védhető a helyzet – nos, lássuk a számokat: a nyitóhétvége végül 8,008,423 dollárt hozott, 3,106 moziban, a második hétvégére további két mozi tűzte műsorára a filmet, hozott akkor 4,021,478 dollárt, amivel augusztus 09-ig 16,314,371 dollárt folyt be. E héten további 2,804,499 dollárral gyarapodott az amcsi bevétel.

Nos, van még min dolgozni a film marketing csapatának.

Lássuk a Mesélő szívének jelenleg legkedvesebb alkotást így mielőtt nemzetközi körútra indulnánk, jöjjön egy rövid összefoglaló a Bandslam című zenés filmről!

A helyzet az, hogy a számok hazudnak sok esetben, vagy legalábbis, nem feltétlenül mondanak igazat, hogy politikailag korrekten fogalmazzunk. Ezt Aladdin nem magától látta be, hozzá kell tenni feltétlenül, ám mindenképpen van ebben a megállapításban jócskán igazság.

A Bandslam olyan elsöprően pozitív kritikai fogadtatásban részesült, amelyre a Hajlakk óta nem volt példa, annak ellenére, hogy más jellegű filmekről van szó! A Rohadt Paradicsomoknál 80%-on áll a film, amelyet sem a Megint 17, de még a HSM egyik része sem mondhatott el magáról – megkapta a Fresh minősítést, amivel a film üdítő jellegét jelzik, a kritikusok fejet hajtottak és szeretik a filmet: „Kicsi film, Nagy szívvel”,„Meglepően bájos történet a barátságról és a zene erejéről”„Vanessa Hudgens rendkívüli színésznőnek bizonyult”, "A Bandslam egy intelligens tinifilm, amely elkerüli a műfaj kliséit, szórakoztató összessége a zenének és a felnőtté válás bonyodalmainak.". Legutóbbi idézetért köszönet a mesekönyv magasugró atlétanőjének – így hát a kritikusok szerint ez a film 89%-os!!

Mindezt Miss Vancouver–től tudjuk meg, akit a Sucker Punch harcias próbáin látogatunk meg. Elmondjuk neki, hogy e kedvező fogadtatásnak mi örülünk, hiszen mesekönyvünk jelszava ugyanaz, mint Robert Kaplow regényében a rádió stúdiójának ajtaján ami áll: Talent Only!

Jó, jöjjön az egyetlen ismert szám: 940,000 dollár a nyitónapon. Ennél előzetesen többre számítottak a legtöbben, habár néhány számos oldal pedzegette a 4 milliós nyitóhétvégét, nekik lesz igazuk nagyságrendileg, Aladdin pedig nem ért a számokhoz, csak dumál róluk.

Azt is be kell látnia a Mesélőnek, szintén nem magától, hogy a jelenlegi érdekes helyzet, hogy a szakma, a kritika magasztalja a filmet, viszont a számok szerények hosszú távon kedvező a Kétlábonjáró Szépségnek.

Ám mivel a film remek van sansz a meggyőzés erejére, avagy mindenki hozzon magával még egy embert, illetve húzzunk bele természetesen, nehogy véletlen elfogultsággal vádolják a Mesélőt.

Rövid összefoglalót ígért a Mesélő, jó hosszú lett belőle, és meddig tudná még mondani, ha az utasok igen szúrós szemmel nem néznének rá igazán szigorúan, így aztán induljunk nemzetközi turnéra és lássuk, hogy Mr. Vancouver filmje miként teljesít a világban.

Brazília első állomásunk, ahol elmondják, hogy megnézték a filmet laza volt, augusztus 07-09-ig összehoztak még 642 dollárt neki, összesen 1,371,398 dolcsit 5 hét alatt.

Legyen a következő állomás Kolumbia, ahol 6,614 dollárt hoztak a helyiek a július 31-augusztus 02-ig tartó hétvégén, 10 moziban, 7 hét alatt pedig 288,691 dollárt keresett a 17-es alkotás.

Hajózzunk a Vörös Pillangón Kelet-Afrikába, közelebbről Kenya, Szomália, Uganda, Tanzánia a célunk, és a számok persze. A számok, melyek egész pontosan 21,330 dollárra rúgtak augusztus 02-re június 12-től.

Menjünk egy nem veszélytelen helyre, nevezetesen Libanon legyen a friss cél, és a harmadik hét adatai. A Földközi-tengeren vitorlázva megtudjuk, hogy augusztus 02-ről van a legfrissebb adat, mégpedig 5,008 dollár, az összeredmény 61,038 dollár.

Hajózzunk Mexikóba, a helyiek május közepe óta nézik a filmet, a múlt vasárnappal záródó hétvégén 11,440 dollárt gyűjtögettek, összesen pedig már 2,610,570 dollárnál járnak.

Lássuk, hogy Nigériában milyen szintű a lazulás, teljesen jó elvannak, már 5000 dollárra megközelítették a HSM 3 bevételét, 1,881 dollár a bevétel az augusztus 02-vel záródó hétvégén, összesen pedig 36,396 dolcsi, aktuálisan 3 mozi műsorán.

Nézzünk egy új belépőt, hajózzunk az atlanti óceánon, a cél: Portugália. A helyiek elmondják, hogy a múlt hétvégén nyitott a film, mégpedig 78,950 dollárral, teljesen romantikus helyszín, így aztán ilyen célból is megfelel a hely utazásunknak.

Nem voltunk még talán Szerbia és Montenegróban, pedig elméletileg április 23. óta megy a film náluk, augusztus 02-án, a 15. héten 62 amerikai dollár jelentkezett bevétel gyanánt, összesen pedig 31,255 dollár.

A románokat rég nem látogattuk meg, most van itt az ideje, mert új összesítés van, szám szerint 161,374 dollár a termés május 01-től június 21-ig. Ezzel pedig nem kis meglepetésre a 17-es film jócskán felülmúlta a Nagy Film helyi számait, mely 94,761 dolláron zárt.

Oroszországba Ashley ufói kedvéért megyünk el, azért, hogy megszámoljuk neki 1,074,187 dollárt két hét alatt – nem is rossz, állapítják meg az utasok.

Mielőtt szappanozunk, menjünk Törökországba az új sportját a következő mesebeli utazásunk alakalmával kipróbáló LL kedvéért, és nézzük, hogy az elmúlt hétvégén mire jutottak a filmmel a helyiek: 5 moziban 301 dollár volt a termés, összesen 8 hét alatt 404,245 dollárt hozott a konyhára a visszafiatalodás.

Szappanozzunk! Irány: Venezuela a Karib-tengeren! Július 24-én volt a premier 164,548 dollárral méghozzá, majd az augusztus 02-vel záródó hétvégén pusztán 30%-ot csökkenve 115,215 dollár a bevétel, az összpénz pedig 457,096 dollár 2 hét alatt 18 moziban.

Összesítsük számainkat: A Megint 17 tengerentúli bevétele augusztus 06-ig 64,167,069 dollár, nemzetközi szinten 71,054,660 dollár a szám, így az összbevétele 135,221,729 dollár.

Ashley Tisdale Ufók a padláson című 45 millió dollárból készült filmje 19,554,000 dollárt hozott augusztus 14-ig az amcsi mozikban, míg a nemzetközi bevétel 1,102,190 dollár. A kettő összege kiadja az összbevételt: 20,656,190 dollárt.

Vanessa Hudgens Bandslam című fantasztikusan kedvező kritikai fogadtatásban részesülő filmje e hét péntekjén nyitott 2,121 amerikai moziban és 940,000 dolláros nyitónapot produkált.

Újra hajózott velünk: Fant.
Forrás: Jo Reviews; StarTribune; The Numbers 1 2; Rotten Tomatoes 1 2 3; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17.

24 megjegyzés:

Andi írta...

Sziasztok!

Olvasom amint tudom !:))

Fant írta...

Szia Andi! Rendben van, várom türelmesen! :)

LinkLuvor írta...

Köszi a mesét!

A véleményemet a kritikákról meg a bevételekről, promóról, mindenről sikerült egy másik bejegyzésbe írnom (kettővel lejjebb), pedig ide akartam:(

Egyébként várom már, hogy mikor szörfözhetek, komolyan fontolgatom, hogy real life-ban is megteszem még egyszer.

Fant írta...

Szívesen és semmi gond, máris olvasom ott :)

Van még vagy két hét a szünetből, ha van lehetőséged visszamenni a Balatonra, akkor használd ki szerintem és szörfözz egyet.
Mesében jövő héten meglesz :)

Andi írta...

Én is köszi a mesés utazást eme hatalmas számok tengerében :))
És látom azt is, hogy jó sok minden zajlik itt is ott is egyszerre - de hát úgy szép az élet, ha zajlik....nem ?:))

Fant! Köszi a türelmedet :))

Jó éjt mindenkinek!

Fant írta...

De, abszolút úgy szép :) Most összejöttek a filmek és ami érdekes szerintem, hogy mindhárom más-más tapasztalatot mutat.
Szívesen a mesét is, a türelmet is :)
Jó éjt!

m* írta...

Fant, mostanában előszeretettel nyomtatom ki a meséket, ez is folyamatban van aztán ülök is neki. :)

Névtelen írta...

A jjj-n milyen hírt kellett megcáfolni?

LinkLuvor írta...

Megint előjöttek az eljegyzéses sztorival, de már V nyilatkozatából látszik, hogy kamu az egész. Már Z menedzsere is cáfolta a pletykát.

Névtelen írta...

Megint eljegyzés?? Azt hittem valami más :)
És köszi!

Fant írta...

Azon az eljegyzéses cikken amúgy nagyon jól szórakoztam, bevallom :) Olvastam az elején, mondom, hm, gyanús, hogy kamu, de még mondjuk elég szép próbálkozás, aztán mikor az utolsó mondathoz értem egyértelművé vált, hogy mese :)) Teljesen kizárt, hogy az elhangzott volna V-től, nem is értem, hogy gondolták, hogy bevesszük :)) De, ahogy mondtam, szórakoztató volt nekem :)

m*. akkor te ténylegesen mesekönyvet készítesz magadnak :) Ez már igen, örülök neki! Aztán ha megvagy vele, mondd a véleményed :)

b írta...

Miért, mi volt az utolsó mondat? Én csak a jjj-t próbáltam kisilabizálni, de semmire nem jutottam :)) Még jó, hogy itt jött a segítség :)

Fant írta...

Olyasvalami, hogy V nyilatkozza, hogy Zac vörös rúzsban szereti őt, úgy igazi vamp - vagy valami ehhez hasonló :)) Itt volt 1000%, hogy ez egy hatalmas kitaláció, de én jót nevettem rajta :))
Hát, úgy kéthavonta felmerül ez a téma, persze, vicces és kevésbé vicces tálalásban. Ez most viccesebb volt :)

Tényleg b, hogy tetszik a mese? Mármint az aktuális, számos-kritikás :)

LinkLuvor írta...

Igen, egyrészt V nem árul el ilyen részleteket, másrészt ő nem követi a vamp stílust, ami a goth-hoz hasonló, ha ismeritek. Mondjuk a spanyol premieren kifejezetten goth-os volt a szerelése.
Azért néha kitalálhatnának valami kevésbé egyértelmű dolgot is, bár lehet, hogy jobban járunk így.

Fant írta...

Á, ez a divat magas nekem, a túlzott közlékenységből egyértelmű volt már :)
Jobban járunk szerintem is, ha csak ilyesmit találnak ki, a túlzott kreatívkodáson bosszankodni szoktunk csak. Persze ha tudnának valami tényleg szórakoztatót kitalálni jöhetne, ez a téma már eleve deficittel indul.
De most legalább kitaláltak egy nyilatkozatot V-től, ez új elem, eddig csak "megbízható források" voltak, értékelhetjük a küzdést :)

(f.é.) írta...

Helló!

Megjöttem véleményezni immár múltheti mesénket.:)
Kritika!?:) Igen,de ez is a pozitívok csoportjába tartozik éppen úgy,mint a többi.:))És remélem Mesélőnknek ma szebb lesz az álma azáltal,hogy jelentkeztem(számilag).:))

Húú,nos itt van minden.:)
Megfiatalodás,földönkívüliek,zene,és az elmaradhatatlan labdapattogtatás.:)

A mese lényegretörően számosra sikeredett.:)
Semmi aláfestés,semmi cirka-firka.
A puszta tények,és kész,na jó a színek azért ott vannak.:))

Ó,és a számok.:) Valóban a számok olykor hazudnak,ezért alkalmadtán nem árt,ha sutba dobjuk őket,és csupán az érzéseinkre hagyatkozunk!:)Mikor is (jelen esetben )a film nézése közben érzéseink felszabadulnak bennünk,és ennek hatására több(kevesebb) bevételre sarkalhatjuk:ismerőseink,barátaink figyelmének felkeltésével.:))

Fant írta...

Mindenképpen szebb lesz az álmom f.é. :))
A számok, hát igen, igazad van, én is megtanulom lassan, hogy a számok nem mindig fedik az igazságot... :) És főképp nem mindig érdekesek, ha van más, jelentősebb dolog, ami kifejezetten pozitív, mint most is.
A Mesélő is folyamatosan tanul a dolgokból, hogy a mesék minél korrektebben adják vissza a filmeket, és ehhez az utasok is kellenek :)

Igen, most kevesebb agymenés van benne, ha még azzal is megkavarom ezt a sok mindent még hosszabb lett volna :))

LinkLuvor írta...

Ezeket a stílusokat mondjuk pont nyelvvizsgára készülve ismertem meg, Angliában népszerű a fiatalok körében és az introvertáltabb emberekre jellemzőbb inkább, vagyis akik kevésbé közvetlenek. De V-hez köze nincs persze.

b írta...

Jó a mese, valóban elég lényegre törő :) A számok érdekesek. Én remélem, hogy az Ufókat V filmje túlszárnyalja :) mert V nem marad el Ash mögött semmiben szerintem.

Fant írta...

Nincs, V nem introvertált típus egyáltalán. Én mondjuk nem minden esetben hiszek abban, hogy valakiről az öltözék alapján meg lehetne állapítani, hogy nyíltabb vagy zárkózottabb. Persze kivételek vannak nyilván, meg egyértelmű esetek is.

LinkLuvor írta...

Na igen, és azt nem említettem, hogy mindezt a sztereotípiák címszó alatt vettük.

Fant írta...

Persze, hogy nem marad el b, éppen ellenkezőleg. A számokon való agyalásról a Bandslam esetében ünnepélyesen leszoktam, a vélemények és a kritikák alapján nagyon-nagyon magasan túlszárnyalja az Ufókat, ilyen tekintetben még a 17-et is.
Az Ufókkal gondban vannak Ashley-ék, mert az egy dolog, hogy nem nagy számos siker, de a kritikák és a vélemények szerint ráadásul kifejezetten gyenge film is. Pedig szerintem egy korrekt kis gyerekfilmet ki lehetett volna hozni a témából.
Úgyhogy három film, háromféle úttal és fogadtatással, így érdekes :)

Ja, hogy a sztereotípiák LL, így már mindjárt más. De akkor jól helyeztem el magamban a dolgot :)

LinkLuvor írta...

Érdekel majd Corbin filmje is, a trailer alapján nem lesz rossz. Ráadásul teljesen illik hozzá.

Az Ufókról azt olvastam, hogy ráadásul Ashley alig szerepel benne, csak azért tették bele, hogy legyen aki hozza a közönséget. V-ről is panaszkodtak ugye a VABN-en, de a kritikusok nem írták, hogy annyira keveset lenne a vásznon.

Azért a sztereotípiákhoz hozzáteszem, hogy nem mindig alaptalanok, Angliában azért több introvertált ember van, mint mondjuk nálunk. De koránt sem mindenki az. Egyébként ez is nyelvvizsgatéma volt szóbelin.

Fant írta...

Az előzetes szerintem is teljesen jó. Jó kis film lesz, Corbin-hoz valóban passzolónak tűnik. A soundtrack-el úgy látom már önmagában megcéloztak egy korosztályt.
Nem erről a filmről olvastunk, hogy Corbin a producere is?

Ufók: hát nem tudom, az biztos, hogy valamit nagyon elszúrtak vele. Majd látni kellene azt is. Bár különösebben nem érdekel, mint film, de akkor közelebb lennénk a megoldáshoz.

Igen, a kritikusok nem említették, hogy V keveset szerepelne a filmben - a VABN-en szerintem csak túlzott rajongói elvárások voltak, meg lehet, hogy a 17 után hirtelen kevésnek tűnt nekik V szerepe.

Az angolokról alapból is azt tartjuk, hogy kicsit olyan sarkos, szigorúbb emberek. így nem túl meglepő az introvertáltságuk. Ellenben az amcsiknál szerintem kevesen extrovertáltabbak, talán még a mediterrán népek. Bár lehet, hogy ez is csak általánosítás.
Érdekes egy téma nyelvvizsgára.