2010. ápr. 10.

La Vie Boheme

Megmondták, a július 30-án kijövő "Beastly"-ben nincs ének, nincs tánc a muzikális tehetségéről ismert Vanessa Hudgens és Neil Patrick Harris részéről sem, mert más napokra tartogatják.

Nos, ezek a más napok:

2010. augusztus 6-7-8.

Egy másik nyári szuperprodukció a két kedvenccel!

Neil Patrick Harris, aki nélkül manapság el sem lehet képzelni egy-egy különleges, alkalmi musical showt, ezen a nyáron Jonathan Larson "Rent" című musicaljét fogja megrendezni a Los Angeles-i Hollywood Bowl-ra.

Vanessa Hudgens pedig, újdonsült kollégájával újra együtt dolgozva a női főszereplőt, Mimi Márquez-t fogja alakítani egy HIV pozitív bártáncosnőt a '90-es évek rockmusicalében, amely néhány nélkülöző, bohém életet élő művész történetét meséli el a manhattani Alphabet Cityben, az AIDS árnyékával rávetülve.

Más szereposztási részletet még nem közöltek a műsorhoz, amelyben első ízben bizonyíthat NPH a direktori szerepben. A színésznek magának is meg van a "Rent"-hez való saját kötődése: ő játszotta Mark Cohent 1997-ben a az Ahmanson Theatre-ben Los Angelesben, majd egy azt követő országos turnéban. Előadását Drama League Award díjjal is jutalmazták.

És most ő is elismeri valakinek a tehetségét! Bejött egy megbeszélésre, és meg kell mondanom, Vanessa igazán lenyűgözött. Gyönyörű, nagyszerű hangja van, és igazán nagyra értékeli a megtiszteltetést, hogy a valahol ikonikus Mimi szerepét játszhatja. Nagyon várom, hogy a nézők egy sötét, szélsőséges és nagyon más oldalát láthassák Vanessa Hudgensnek idén augusztusban.

A Jonathan Larson írta és Michael Greif rendezte "Rent" Giacomo Puccini Bohémélet című operáján alapul. Az első bemutatóra a New York Theatre Workshopban került sor 1994-ben, ahol három hétig játszották, történelmi sikert aratva. A hivatalos bemutatót ugyanitt 1996. január 25-én tartották meg, Puccini operájának premiere után kereken száz évvel. A Broadwayen 1996. április 29-án debütált a Nederlander Theatre-ben.

A musicalt tíz Tony-díjra jelölték 1996-ban melyek közül négyet vitt el, és minden jelentős musical díjat bezsebelt, valamint a legjobb drámának járó Pulitzer-díjat is elnyerte. A "Rent"-et utoljára 2008. szeptember 7-én játszották a Nederlander Theatre-ben, miután összesen 12 évet és 5124 előadást ért meg, ezzel a "Rent" a hetedik legtovább játszott show a Broadway történetében és több, mint 280 millió amerikai dollárt hozott ez idő alatt.

A 42 dalt magába foglaló rockmusical Mimijét a Broadway színpadán eredeti szereposztás szerint Daphne Rubin-Vega alakította, a 2005-ben Chris Colombus rendezésében elkészült "Rent – Bohém élet" című filmadaptációban pedig Rosario Dawson, akivel egyébként Mimi legújabb megformálójának már korábban volt szerencséje találkozni.

Forrás: Broadway World; L.A. Times; Wikipédia.

3 megjegyzés:

Fant írta...

Mindenképpen az év eddigi legfantasztikusabb híre, már nagyon vártam valami ilyesmire, hogy őszinte legyek. Ez egy homlokegyenest más történet, mint a HSM volt, sőt, távolabbi szinte nem is létezik. Így érdemes visszatérni a zenés műfajhoz. Nagyon fontos, hogy ezúttal szerintem a kritikusok nagy várakozással mennek majd az előadásra, mert a Bandslam-ben nagyon szerették őt, a tehetségét már elismerték, a Rent-el maximálisan robbanthat.
NPH nyilatkozata pedig mindent elmond. Bejött, megcsinálta, tudja, lenyűgözte, ennyi az egész.
Ez várható augusztusban is, azon a gigantikus helyen is :)
Amúgy meg nem is értem a károgókat, eddig mindig azt mondták, hogy ja persze, csak zenésben tud játszani, na akkor most mi van :) Újabb arculcsapása ez a cinikusoknak :)
Nagyon oda lesz pakolva ez a Rent, én tudom :)

LL írta...

Fura belegondolni, hogy egy évvel ezelőtt Z és V jövője kapcsán pont fordítva gondoltuk a dolgokat, hogy Z szerepei adtak nagyobb lehetőséget a kiugrásra, erre tessék. Hihetetlen lehetőség, és ha helyt tud állni azon a helyen, minden ajtó megnyílik előtte. Márpedig a NPH úgy találta, hogy így lesz, akkor így is lesz, feltételezem :) Ha a Bandslam nem is jutott el mindenkihez, ez meg fogja találni a célközönséget, most nincsenek problémák a legnagyobb nevekkel :)

A károgók igazán befoghatnák végre, V tehetsége innentől megkérdőjelezhetetlen nekik is, mi már évek óta tudjuk ugye :)

Alig várom, mi sül ki ebből :)

Fant írta...

Ez tényleg borzasztó érdekes, teljesen egyetértek, pont ellenkező a helyzet, mint amire számítottunk. Szerintem az egész alapja az volt, hogy váratlanul nagy volt a Bandslam tetszési indexe a kritikusok körében, mintha csak várták volna, hogy na, vajon a HSM-en kívül mit tudhat, és ez olyan pozitív várakozás volt.
Per pillanat úgy tűnik, hogy Z-re igaz, amit korábban V-re gondoltunk, hogy nem a megfelelő emberek állnak mögötte. Z lehetőségei abszolút megvannak, csak nincs szerencséje a marketinggel. Ha most belegondolunk, hogy a Bandslam egyféle film volt, a Beastly egy másik műfaj lesz, a Sucker Punch egy harmadik, plusz itt a Rent, hihetetlenül ível a karrierje, és szép csendben, ennek a Rent-es dolognak sem volt semmi pletyka előzménye.
Úgyhogy maximálisan egyetértek, ha helyt tud állni ezekben, minden ajtó megnyílik, teljesen így látom én is.

Amúgy van egy elméletem a károgókkal kapcsolatban :) Szerintem mindenki elismeri NPH tehetségét, ez vitán felül áll, és most sokkolja őket, hogy NPH jónak találja V-t, szóval belegondoltak, hogy húha, ezek szerint tényleg tehetséges a lány, tehát összedőlt az elméletük :)

Viszont ez a Rent élete kihívása lehet V-nek, egy akkora helyet színészi jelenléttel megtölteni hatalmas feladat. Kíváncsi leszek a teljes szereposztásra, lehet, hogy újabb tehetségeket fedezünk fel :)
És igen, erre most mindenki odafigyel majd, ha akar, ha nem :)

Amúgy kíváncsi lennék Ditta ki miatt várja jobban ezt az előadást, NPH vagy V miatt, hatalmas lehet a dilemma, nem? :))