2010. ápr. 21.

Snabba Cash

Miután pár hónappal ezelőtt Zac Efron egy kb. 2 éves szerződést kötött a Warner Brothers stúdióval, itt volt az ideje, hogy érkezzen valami pozitív filmes hír a részére, főleg, hogy amikor létrejött az egyezmény a világ egyik legnagyobb produkciós társasága és 22 évesen a legfiatalabb színészük, aki a stúdióhoz fűzte magát, között, a WB-nek elsődleges terve volt, hogy találjanak számára egy igazi több részből álló filmet.

Nos ez ezidáig nem történt meg, de a neves társaságnak sikerült lecsapni egy "Snabba Cash" című projektre, egyenesen Zac Efron számára.

A film, ami Jens Lapidus azonos című regényén alapul, eredetileg svéd, és az idén jelent meg hazájában hatalmas sikert aratva. Ezt az is igazolja, hogy a filmre állítólag 6 produkciós társaság is, köztük a Universal, a Summit, a Paramount és a Fox is pályázott.

A "Snabba Cash", amely "könnyű pénzt" jelent svédül, 3 egymásba kapcsolódó történetet hoz össze drogügyletekről, csempészésekről és előre megtervezett bűntényekről. Zac egy olyan fiatal srácot alakít majd (Joel Kinnaman után) a thrillerben, aki a gyors meggazdagodás reményében belevág a drílerkedésbe.

Menedzserével, Jason Barrett-tel együtt, nem új-keletű dolog révén, ő is executive producere lesz az előtte álló alkotásnak. Charles Roven és Richard Suckle lesznek a hivatalosak producerek, a svéd változat eredeti producerével, Fredrik Wikstrom-mal egyetemben. Michael Hjorth szintén executive producerként vesz részt a munkálatokban.

Tudjuk jól, a svéd filmek jók. De Zac Efron is jó. Szerintetek? :)

Forrás: THR.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

szerintem zac megálná a helyét
ezzel tudna váltani a hsm-es image-n. Engem kiváncsivá tett ez a film remélem tényleg belevágnak ja egy vanessa hir: ha jár valaki a just jured.com-ra ott láttam vanessa beastly trailerének a legujabb hivatalos verzóját
pusza mindenkinek
laura

Fant írta...

Én is belefutottam Laura és remélem, hogy nem kell megnéznünk a Beastly előzetes magyar feliratos verzióját mindenféle helyeken, hanem láthatjuk nagyon hamarosan itt a szokásos exkluzív módon LL fordításában, szerintem már csak Szerkesztőnkön múlik, hajrá Ditta :)

Akkor egy szerep kapcsán Z is drogos lesz :) Izgalmas szerepnek tűnik, szintén más mindentől amit eddig csinált, meglátjuk, meglátjuk, várom kíváncsian. Azzal teljesen egyetértek, hogy remek lehetőség. Talán a MAOW óta a legjobb, és mivel ez WB, ezért a forgalmazással sem lesz gond várhatóan.

(f.é.) írta...

Helló!

Érdekes,és kecsegtető is egyben.:)
A svéd filmeket illetőleg,háááát nem is tudom,de Zac Efron tuti,hogy jó,sőt pláne,mondhatnám naná!:))

És hát Fantunk igazán laza lett,ami az izgalmas szerepet "jelenti"saját szájából.:))
Volt idő,amikor elzárkózott eme eshetőségtől a Hairspray 2 kapcsán.:))

Fant írta...

Jogos f.é. :)) Bár azért a Hajlakk 2-höz nehezen tudnék még ilyen lazábban is tolerálni egy drogos sztorit meg kell mondjam :)) Viszont így jöhet, annak ellenére is, hogy egy darab svéd filmet sem ismerek :)

Névtelen írta...

Érdekesen hangzik, habár a svéd filmek nekem se mondanak sokat, de az alapsztori ígéretesnek tűnik, kíváncsi vagyok, lesz-e belőle valami, Z-re ráférne már. Ha elegen látják, Z kilábalhat a gödörből, amiben most van így a projektek hiányában.

Még a magyar oldalakhoz: az évben először és utoljára rávettem magam, hogy körülnézzek a neon.hu-n, és azt kell mondanom, hogy egyrészt hihetetlen, mennyire pitiáner és egyszerű emberekkel van tele (ezt eddig is tudtuk), másrészt viszont még ők is beismerik, hogy a Beastly igen is ígéretes az előzetesek alapján. Nem mintha számítana a véleményük, csak lábjegyzet :)