2009. aug. 18.

Zac interjúk a TCA-ról

Augusztus 9-én blogunk alanyai a a 2009-es Teen Choice Awards-on jelentek meg Los Angeles-ben, ahol számos interjú készült velük. Elsősorban Zac Efron-nal, hiszen végül neki sikerült 3 egyéni kategóriában is győzedelmeskednie. Az ő szavai következnek LL jóvoltából! :)

Press Room:

Mit gondoltál először, mikor megtudtad, milyen kategóriákban voltál jelölve?
Már az is elképesztő számomra, hogy egyes kategóriákban egyáltalán megemlítettek, a vígjátékszínészes például hihetetlen számomra. Úgy nőttem fel, hogy tanulmányoztam, próbáltam utánozni a többi jelöltet. Ők inspiráltak erre, tehát velük egy kategóriában szerepelni hihetetlen, és egyáltalán nem vártam, hogy nyerek ma. El sem hiszem, ez hatalmas megtiszteltetés, ez eddig a kedvenc szörfdeszkám.

Most is egy filmet forgatsz?
Igen, Charlie St. Cloud halála és élete a címe. Ez egy részben romantikus, de izgalmas, misztikus történet. És ez nagyszerű, számomra teljesen új.

Hova fogod tenni a szörfdeszkát?
Az ilyen dolgoknak külön helyük van a garázsomban.

Köszönjük szépen, hölgyeim és uraim: Zac Efron!
Köszönöm szépen, csak lazán, később találkozunk.

Red Carpet:

Access Hollywood:
Jelöltek a Legforróbb Pasi kategóriában…
Z: Tényleg? Nem tudom…
Elvileg igen.
Z: Nem vagyok benne biztos, azért köszi szépen.
Ő a legjobb!
Szerintem is, köszi! És a Legjobb Csókban is…
Z: Azt sem hiszem, hogy én lennék. Vagy igen?
Jelölt vagy a Legforróbb Pasi kategóriában, Vanessa pedig Legforróbb Csaj jelölt.
Z: Ó, wow, nagyszerű. Köszi, ez jó hír, örülök. Már kezdtem aggódni.
Szóval nem tudod a kategóriákat, akkor felolvasom: Vanessával jelöltek vagytok a Legjobb Csókra.
Z: Ez is király, erről nem tudtam… nagyon cool.
Meg szoktad nézni előtte?
Z: Nem, valamiért azt hittem, másból vagyok jelölve.
De az a csók nem kívánt sok színjátékot…
Z: Nem, tudod, azt kiérdemeltük a HSM3-ban, szóval megtörtént és jó volt. Meglátjuk, itt mi történik.

ET:
Milyen volt a tinédzserkorod: jó, rossz, emlékezetes, van, amire mindig emlékezni fogsz, van, amit elfelejtenél… melyik jellemző rád?
Z: Úgy érzem, a tinédzserkorom határozta meg az életem, mert akkor váltak izgalmassá a dolgok, de most már másban gondolkodom, a felnőtté válás tett mindent izgalmasabbá. Szóval számomra nagyon fontos volt.
És a karriered hol tart, mit mondhatok a rajongóknak, mi van kilátásban?
Z: Jelenleg forgatok, ami számomra izgalmas, elég sűrű a beosztásom.
Mit is forgatsz, kiment a fejemből…
Z: Charlie St. Cloud halála és élete a címe.
És hogy haladtok?
Z: Nagyszerűen.
Színészként így más vizekre evezhetsz egy érettebb filmmel, ez kihívás számodra?
Z: Igen, teljesen más.


E! Online:
Biztosan üdítő változatosságot jelent megjelenned egy olyan díjátadót, ahol nem kell öltönyt felvenned, hanem laza is lehetsz.
Nagyon jó érzés, fű van a vörösszőnyeg helyén. Zseniális.
Jelölt vagy a Legforróbb Pasi kategóriában. Elég kemény a konkurencia, megnéztem a kategóriákat.
Tudom, idén szoros lesz a verseny. Nem tudom, hogy összejön-e. Szerintem van még pár esélyes, de meglátjuk.
És mit szólsz ahhoz, hogy néha összetévesztenek Chace Crawforddal?
Utcán annyira nem szoktak, inkább más helyeken.
Kivel szeretnél ma este személyesen találkozni?
Tudom, hogy a The Black Eyed Peas itt van. Párszor találkoztam már velük, mindig jó a fellépésük. Várom az élő előadásukat, szerintem jók lesznek.
És Britney Spears is fellép.
Ó, nagyszerű.
Király, nem?
Igen, király, jó lesz.
Most milyen projekten dolgozol?
Most a Charlie St. Cloud halála és élete című filmen dolgozom.
Miről szól?
Elég bonyolult történet, nehéz elmagyarázni, egy férfiról szól, aki elfelejti, hogy élje az életét, de utána újra felfedezi. De meglátjátok, jó lesz.
Azt mondja, jó lesz, megígéri!
Először bizarrul hangzik, de jó lesz.
Szóval ma este nincs partnered?
Szerintem Vanessa itt van valahol, kicsit később érkezett meg, én jöttem előbb.
Tudod mit? Fiatal vagy, ilyenkor a nők mindig késnek, hozzá kell szoknod. Nagyon köszönöm a beszélgetést, jó szórakozást!
Kösz, haver, jó szórakozást a műsorhoz!

Show:

Ash: És a Legjobb Vígjátékszínész pedig…
Corbin: A mi fiunk…
Ash: Zac Efron!
Zac Efron ezzel együtt átveszi a Legjobb Zenés-táncos Filmszínésznek járó díjat a HSM3: Végzősök kapcsán, és a Legjobb Rocksztár Pillanatért járót a Megint 17 kapcsán.
Zac: Számomra ez különleges jelentőségű, hatalmas megtiszteltetés. Köszönöm. Nagyon köszönöm a Warner Brothers-nek, hogy elkészült a film, Adam Shankman-nek és Jen Gibgot-nak, hogy hittek bennem és engem választottak, köszönöm Burr Steers-nek, hogy megrendezte a filmet, és ember, nektek is megköszönöm, srácok, el sem hiszem. A kategória többi jelöltjének: rólatok veszek példát, most valóra vált egy álmom, hogy veletek említettek egy napon. Köszönöm. És azt hiszem, végre volt egy rocksztár pillanatom, 20 évet vártam rá, de végre megvolt, nagyon köszönöm. És nektek, rocksztároknak: ne féljetek, ragadjátok meg a pillanatot! Mindenkinek köszönöm, szép estét! Peace!

Fordította: LinkLuvor.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

http://www.youtube.com/watch?v=_7RXYl6WkbY
KOL koncert video zanessaval :)

Fant írta...

Látom Zac tökélyre fejlesztette a lazulást - szerencsére az Oscarra jobban készült :)) Másfelől, ha mégsem nyer, nem tudja miről marad le, szóval nem rágja magát rajta :) Mondjuk ahogy elnézem, így se úgy se :))

Az E! Online interjúja tetszik talán a legjobban, különös tekintettel a végére :))

Jó csokor, szép munka, köszi LL!

Névtelen írta...

Névtelen, köszi:)

V hihetetlen, az az ugrálás, vagy inkább pattogás. És akkor nem csak egy ember fedezte fel őket, ráadásul ilyen közelről... és pont a Use Somebody:))

A fordokat szívesen, egyébként V-vel azért nem nagyon készültek interjúk, mert ahogy Z mondta, késett egy kicsit. A ZAAngels-ön a Live Chat-en már tisztára bepánikoltak, hogy nem látják a vörösszőnyegen.

Szerintem Z pontosan tudja, mekkora jelentősége van egy ilyen díjátadónak, úgy gondolja szerintem, hogy itt addig lazulhat, ameddig akar, senki nem rója fel neki:)

Fant írta...

Hm, a tegnapi beszámoló egyáltalán nem túlzott V-ről, sőt :) Eszméletlen.

Persze, Z teljesen jól viselkedett, itt ez nagyon simán belefért, kifejezetten vicces volt. :)

Andi írta...

Sziasztok!

Bizony,hogy nagy-nagy Gratula Z-nek :))