2010. febr. 5.

1610.

Szóval valamikor még az ősidőkben, az előző évtized végén valahol ott hagytuk abba, egy fergetegesre sikerült mesebeli kaland során, hogy éppen az Alföld felett lebegett a szőnyeg, amikor minden utas készült bealudni, és amikor LL azt az információt kapta amcsi ismerőseitől, hogy a Szépség és a Mr alaposan elhibázták a landolást és most gőzerővel tartanak a föld felé, leginkább szabadesésben.

Mi pedig a sivatagban tanyázunk és a lámpásból a Szellemet sehogysem tudjuk előcsalogatni – mi lesz a megoldás? Vajon sikerül kedvenceinknek túlélniük a zuhanást? Vajon ha túl is élik, milyen sérüléseket szenvednek? És milyen hatással lesz világunkra az esetleges baleset?

Ha mesénk most egy szappanopera lenne egy kereskedelmi csatornán, akkor egy olyan 25 perces reklámszünet után derülne fény az eseményekre – ám mivel kedvenc Szerkesztőnk mesekönyve nem kereskedelmi jellegű, máris megtudhatjuk, hogyan alakult kedvenc párosunk sorsa.

Mivel a Sivatag egy mesebeli hely, lévén a Mesélő lakik benne, így aztán bár a lámpás a nagy hidegben befagyott, vágyaink és kívánságaink a szerte áramló mágikus energiának köszönhetően teljesültté válhatnak, így hát: mint rendesen, most is mindőnk jellemző tulajdonságai erősödnek fel, így történhet meg, hogy nagyon rövid gondolkodás után, mikor a Mesélő még bőven a megoldáson agyal, olimpiai bajnok atlétanőnk kezébe veszi a csodalámpát és irdatlan tempóban elkezd szaladni vele, a tengereken és óceánokon mint vízen szikrázó kavics vágtat át, mígnem elér az Államok határáig, miközben a lámpás kiolvad és halványan pislákolva megjelenik a Szellem, és mondja, hogy egy kívánság teljesítésére van energiája – a Fuvolás Lány eközben rendíthetetlenül játszik hangszerén, mégpedig az Igazság című dalt a Vámpírok Bálából, ja, hát ha már misztikum és mese, adjuk meg a módját és mert: „Engem nem térít el senki, csak az igazság, mi izgat! Tudnom kell, hogy mi és mennyi; csakis az számít, mi egzakt! Mi a lényeg? A logikát kell, hogy értsed!

Meg is érkeznek az ominózus helyre, zuhanó hőseinkhez, az egy kéréssel LL magához teleportáltatja a még azóta is bambuló Mesélőt, hogy felerősödve kapja el a zuhanókat. Előbb a Mr-t, kinek MAOW filmje az új évtized első hétvégéjén, vagyis január 01-03-ig 92,073 dollárt fialt 80 moziban, ami annak ellenére 0,5%-os növekedés az előző hétvégéhez képest, hogy a moziszám 35-el kisebb, kell elkapnia, mivel alapból jóval megtermettebb, simán megy is, második körben a Facebook felhasználók közt 5,000 Beastly fant már elérő, a napokban 15,000-et megcélzó Szépség következik, nos ugye árgus tekintetetektől vezérelve roppant óvatosan kell bánnia vele, természetesen elkapja, így aztán mindkét hősünk megmenekül, simán, kicsit izgalmas volt a földet érés, na de úgy vannak vele, hogy legalább lesz sztori, amit mesélhetnek otthon a barátaiknak, noha belátják, hogy ezt a képtelen mesebeliséget nem igazán fogják könnyedén befogadni.

És most van csak gondban a Mesélő, mert ugye egy hónap kihagyás után hol is kellene elkezdeni a számok tálalását, mert számokból bőven van – még akkor is, ha a múlt évtizedben rá kellett csobbanunk, hogy a számok jelentősége nem minden esetben döntő, sőt, most aztán mindkét filmmel úgy jártunk, hogy számszakilag nem túl nagy durranás, ám a kritikusok elismerték, és szerették a MAOW-t és a Bandslam-et is.

Talán akkor kanyarodjunk vissza az előző projektekhez, így ez első mesénkben az idén, és lássuk, hogy a Megint 17 DVD/blu-ray, hogy is fogy az amcsiknál. Nos, e mese kőkeményen fárasztó lesz, szám rengeteg lesz benne, tehát csak akkor olvassa minden utas, ha utána már csak egy útja van ma: a puha ágyba vezető a jó meleg paplan alá.

Tehát decemberben Mikulás napjáig november 30-tól 39,244 db lemez fogyott, mégpedig 594,138 dollár értékben, akkor az összes eladott példányszám 1,356,320 volt. Göngyöljük tovább, máris elértünk a következő naptól december 13-ig, abban az időszakban 29,356 lemezt adtak el a boltosok, mégpedig 444,199 dollár értékben. December 14-20-ig, vagyis az ünnep előtti utolsó héten bevásároltak az amcsik ismét, hiszen 39,505 db lemez fogyott, mégpedig 599,201 dollár értékben – ami ha figyelünk azt jelentheti, hogy árat emeltek az üzletek, hm, nos cseles. Következő időszakunk átöleli a Karácsonyt, estek a mutatók, december 21-27-ig 14,825 db lemez fogyott 225,989 dollár értékben. És akkor, hogy teljesen precízek legyünk számok kapcsán, december 28-31-ig terjedő időszakot nézzük, nos 342-en gondolták úgy az Államokban, hogy Megint 17 DVD/blu-ray-re lenne szükségük, belőlük 5,062 dollár kaszáltak a boltok. És egy tény a téma végére: 1,440,351 db lemez kelt el a Megint 17 című filmből 2009. évben.

Következzen egy hasonló kimutatás a NKF avagy a HSM 3 kapcsán. Tudom, tudom, de kitartás. Kezdjük a Télapóval itt is, vagyis november 29-december 06-ig terjedő időszakkal, amikor is 6,347 db DVD/blu-ray lemez kelt a filmből, méghozzá 138,819 dollár értékben. A december 07-13-ig terjedő időszakban 5,640 db lemez fogyott, 122,649 dollár értékben. Következzen a december 14-20-as intervallum, kereslet növekedést figyelhetünk meg, nagy bevásárlás Karácsonyra, végül is, akinek még nincs, annak tökéletes ajándék ugye, szóval 8,845 lemez kelt el 193,703 dollárért. December 21-27-ig itt is forgalom csökkenés tapasztalható, ami teljesen normális, már-már átlagos, 4,803 példány kelt el és 105,913 dollár bevétel származott. Így aztán kedves mindenki, a ’00-s évek legnagyobb zenés szenzációjából, High School Musical 3 – Senior Year című film dvd/blu-ray kiadásából 2009. évben, azaz 2009. február 17-től év végéig összesen 3,268,868 példányt adtak el az USA-ban!

Természetesen idén is fogytak már mindkét film hazavihető kiadásai, de majd csak a következő mesében foglalkozunk velük, sáfárkodni kell a számokkal is, sakkozni, mint a Fuvolás Lány a bejegyzésekkel – na jó, ő múlt évben volt sakk nagymester, idén a kezdeteket idéző a tempó, minden utas nagy-nagy megelégedésére.

Tempózzunk tovább számaink tengerén – oké, béna hasonlat, de küzd a Mesélő, hogy picit izgisebb legyen e számoktól zsúfolt sztori.

Miután megmentettük őket a megcuffolt hajú srác és az ébenhajú Szépség meghívnak minket némi shopping túrára LA boltjaiba, a cehet ők állják, és az egész lényege, hogy a Mesélőt tovább tereljék a fejlődés útján, már ami a divatot illeti.

Vásárolgatás közben két szűkölő szárú farmer közt a Mr. elmondja, hogy a MAOW január 08-10-ig 35 moziban volt látható, 35,598 dollárnyi 7. hétvégés bevételt eredményezett ez. Meséli, hogy a következő hét végére tovább csökkent a mozik száma, január 15-17-ig összesen 21 filmszínház tartotta műsorán, ők 24,221 dollárral lettek gazdagabbak. Január 18-án alapvetően még hétvége volt az amcsiknál, csak nálunk volt átlagos hétfő, akkor 6,615 termett náluk, dollár mármint ugye. Jöjjön a január 22-24-es hétvége, ami a 9. a sorban, azaz mesés szám ha belegondolunk, mert háromszor három ugyebár – hú, de csúnyán nézhet mindenki, jó, szóval akkor csupán 2,6%-ot csökkent a bevétel, 21 moziban, pénzben ez 23,595 dollárt eredményezett akkor. A 10 pedig egy kerek szám, mondhatjuk, az elmúlt, azaz a január 29-31-ig tartó hétvége folyamán 16,756 dolláros bevétele lett a vállalkozó 23. filmszínháznak filmünkből. Így akkor viszonylag megúszósan le is tudtuk a januárt számügyileg.

Természetesen számokkal nem marad adós két barna csizma felpróbálása közt a Szépség sem, ő nemzetközi eredményekkel tud előhozakodni.

Még októberre kalauzol minket vissza, mondja, hogy újabb országok szállnak be a buliba, amúgy lazán, szóval a fő, hogy a hozzánk közeli Horvátország is felfedezte magának a Bandslam-et, még az október 8-11-i héten volt a premier 4 moziban 15,371 dollárral, ami egy egészen jónak számító eredmény. A következő hét végére 8,200 dolcsi maradt, a 3. hétvégéjén pedig 6,710 dollár a bevétel, ezek a számok nem rosszak különben, 4 moziban, mivel a vetítési átlag 1,678 dollár. A 4. hétvégéje 3,261 dollárt hozott, 5. hétvégéjén 2,763 dollár a szám, és a végső szám a november 12-15-i hétvégéről származik, ami 1,675 dollár. Szóval így a horvátországi összbevétel 44,863 dollár 6 hét alatt.

Most pedig itt az ideje, hogy egy laza taslit lenyomjunk kedvenc számos oldalunk szerkesztőinek, mert: figyelem, Bandslam bevétel jön a Fülöp-szigetekről, nade mikorról?! 2009. augusztus 30-ról! 9,988 dollár 15 moziból, de se előtte se utána nincs szám, hogy eddig mi tartott, öt hónapig miért tartott megosztani velünk ezt az infót, azt nem tudni.

Legyen egy meglepetés az utolsó szám: képzeletben Nagy-Britanniába kell utaznunk, méghozzá azért, hogy a MAOW legelső nemzetközi számait szemügyre vegyük. December 04-06-i hétvégén nyitott a film 187 angol moziban 274,117 dollárt hozva. Ami, nos, átlagos eredmény. Nem kiemelkedő, de nem is tekinthető rossznak, hiszen a vetítési átlag 1,466 dollár, jócskán felül a limitnek tartott 1,000 dolláros átlagon. A második hétvége már nem sikerült ilyen szépen, akkor 161 mozi tartotta műsorán az alkotást, 98,240 dollárt hozott, úgyhogy az összbevétel két hét után a briteknél 557,602 dollár.

Következzék a rég látott kliséparádé, a számok összefoglalásán a sor:

A Megint 17 című, Zac Efron főszereplésével készült vígjáték DVD/blu-ray eladásaiból 2009. évben összesen 25,111,269 dollár bevétel keletkezett.

A High School Musical 3 – Senior Year című, Nagy Közösségépítő Film DVD/blu-ray eladásaiból származó bevétel 2009. évben összesen 58,811,839 dollár volt.

A Bandslam című, Gaelan Connell, Aly Michalka és Vanessa Hudgens főszereplésével készült klisékerülő, sok rockal átszőtt vígjáték nemzetközi bevételei 6,899,299 dollárra nőttek, összbevétele jelenleg 12,110,287 dollár.

A Me And Orson Welles című film, mely Zac Efron első nagy lépése a HSM után, hazájában február 01-el bezárólag 1,132,310 dollárt hozott, nemzetközileg 557,602 dollárra tett szert, összesített bevétele így 1,689,912 dollár.

Újra elvarázsolt minket: Fant. :)
Forrás: The Numbers; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6.

9 megjegyzés:

LL írta...

Köszönjük utólag is :)) Mellesleg nem lehet mindenkit ilyen egyszerűen kiütni, habár néhány helyen volt rá mondjuk mikroszkopikus lehetőség, de összességében a számos helyzet teljesen átlátható :) Még így is, hogy néhány szám tényleg kőkori :D A logika viszont abszolút érthető :D

Az pedig külön öröm, hogy Z-ék túlélték a szilveszteri kalandot :D

LL írta...

Ja igen, és a névváltás :) Szerintem megérett az idő arra, hogy azt mondjam, lezártam egy korszakot az életemben, így ezentúl csak a rövid változatot használom :) De nektek ez nem jelent semmi mást, csak fedőnévváltást :)

Andi írta...

Sziasztok!

Köszönöm a mesét, a cuffolásos részt pedig külön :))
A számok elképesztőek, kedvenceink karcolás nélküli landolásának túlélésében pedig biztos voltam :))

b írta...

Fant hiányzottak a meséid és a számaid, már elvonási tüneteim kezdtek lenni. Remélem ezután kevesebb kihagyással, lesznek még :))

Kérhetek egy hevenyészett fordítást a JJJ-n megjelent SK-s vidiről? Köszönöm előre is :)

Rég volt HSM "dizájn center". Újabban látott dolgok: műanyag "Barbie baba-mobiltelefon" házú smink készlet, Gabriellás zokni, fém "tolltartóban" 5 féle figuramintás szájfény, HSM3 laptop táska. A HSM+ falióra már említésre sem érdemes :)

Fant írta...

Szívesen a mesét mindenkinek, igyekszem ezentúl is hetente készülni :) Mondjuk a vasárnap nem garancia, habár időzítés kérdése, alapvetően ezt is hétköznap raktam össze, ezentúl is így várható - na mindegy, ez csak kis kulisszatitok-féleség :))

LL, a névváltást támogatom :)

El ne menjünk szó nélkül mellette: utólag is gratula Dittának az 1600-hoz! :) Megint elmentünk mellette észrevétlenül majdnem, habár egész elégedett lehetek, hogy cím lett a jelentős számból, még ha nem is került külön említésre a tény :))

Andi írta...

Azért valljuk be, nem lehet olyan könnyű hétről hétre újabb és újabb mesés történeteket kreálni, hacsak nem követett el Fant egy olyan cselt, hogy kb. egy évre valónyi forgatókönyve van már meg, úgyhogy szerintem le a kalappal, bármennyit is csúszik a mese :)

xdittax írta...

Fant! Az én 1610-em csak egy ki szám a Te tengeredben, úgyhogy azokat ünnepeljük, és azt, hogy a Te közreműködéseddel végre megmenekült két kedvencünk. Ahogy nélkülük is, úgy mire mennénk a meséid nélkül is? :)

Fant írta...

Na jó, kezdetek átmenni Fant-éltetésbe, értékelem, de hárítanom kell, lényeg, hogy lesznek mesék továbbra is, csak nem a régi sztenderd módon, de ezt nekem kell megoldani, és semmi negatív oka nincs ennek, ellenkezőleg, de mindegy is, fő, hogy mesés kalandjaink folytatódni fognak, hétről-hétre amíg csak lesznek adatok :))

Ditta, VVHSZ megint, legkésőbb a 2000-et úgy megünnepeljük majd, hogy azt még te sem tudod elhárítani :))

Hm, Andi, szép is lenne, ha meglenne egy éves forgatókönyvem csak bele kellene pászítani a számokat, jól látod, nincs ilyenem :))

LL írta...

Nahát, pedig be se szálltam, de csatlakozom :D Tehát gratula Dittának az 1610-hez, ami pont tízszerese a legújabb magasugró csúcsomnak mellékesen, ha már számok :D És Fantnak az eddigi mesékhez natürlich :)

Ez a megünneplés jó ötlet, támogatom :D