2010. febr. 14.

Szeretetnapi mese

Illusztratív képekkel tűzdelt képtelen történeteink folytatódnak most, második lesz a sztori az évben, melyet a Mesélő fel tud mutatni, mint művet, nos, ha unni fogja mindenki, annak is megvan a maga magyarázata, hiszen a harmadik, mint mesés szám ugyebár, na szóval majd az lesz izgalmas – nem mintha bármi mesebeli terv született volna rá már, majd spontán kialakul valami jövő héten e téren; na de addig is maradjunk a fantázia szülte jelennél, és aki még tudja követni, az konstatálhatja, hogy mai számos kalandunk alapvetően átlagos lesz, hiszen számok, számok és számok lesznek benne. De persze megéri maradni, pláne, hogy lesz egy Bandslam kritika is, idei első mesebeli kritikánk, egészében olimpiai bajnok magasugrónőnk jóvoltából ráadásul.

Nos, mivel a számok hada és az utasok közt valamiféle előnyös kompromisszumot kellene kötnünk, ezért legyen mai dalunk stílszerűen a Megalkuvó Macska című dal természetesen fuvolán, nem is lehetne másképpen, Szerkesztőnk rá is kezd nagy hamar, minél előbb kezdődjön a lényeg, az 1600. bejegyzést sikerült megúsznia ünneplés nélkül, most is belecsapunk a számokba – a Fuvolás Lány napjai ezek, hiába.

Szóval, a Szellem a kettős időjárású országból rögtön LA-ba varázsol bennünket, ahol a Szépség a Mr. máris furcsállják, hogy miért is van a csapat nagy része nagy sálban, sapkában és nagykabátban, jó sok hóval rajta, egyben miért lehet lezserebb ennél a Mesélő, miután azt az egy bűvös szót közöltük velük, minek köszönhetően megmenekültek múlt héten, rácsobbantak, és örömükben máris mondtak egy számot: a 11. hetének végén a MAOW összesen 10 amcsi moziban szerepelt, ami 13-al kevesebb, mint megelőző héten, így aztán a 36,3%-os zuhanás borítékolható is volt, összesen 10,669 dollárt szedett össze a film. De még mielőtt aggódna valaki, a moziszámos esés úgy tűnik nem tendencia, mivel ezen a hétvégén 19 filmszínházban lesz megtekinthető Zac filmje. A logika nem világos, vagy lehet, hogy nincs mindenre magyarázat. Ennek eldöntése az utasokra van bízva, bárkinek bármi magyarázata van, ne tartsa magában.

Natehát ezen a héten is futott a MAOW 10 moziban ugyebár, hétfőről tudunk egy eredményt, ami 1,170 dollár, no és keddről, ami 11,88%-os növekedéssel 1,309 dollár. Szerda csak szombat hajnalban derült ki, 970 dollár mindösszesen, de csütörtökre összekapta magát a film és 7,2%-os növekedéssel 1,040 dollárt kasszírozott a 10 vállalkozó mozi. S, hogy e hétvége prognózisa mi lehet? Valentin-napra az átlagnak nem feltétlen a MAOW a legérdekesebb film, aztán lehet, hogy a Mr. személye mégiscsak érdekessé teszi mostanra is.

Gyorsan váltsunk is előző projektekre, szemügyre kell vennünk a Megint 17, avagy a hazavihető Zac DVD/blu-ray változatát, szóval a házimozis piac eseményeinek alakulását vizslatjuk a következőkben. Érdekes módon az első hét eladási mutatói a legmagasabbak, december 27.-január 03. között 3,369 példány fogyott az üzletek polcairól, amiből 51,734 dollárnyi bevétel keletkezett akkor. Következett az első egészen idei hét, január 04-10-ig 2,722 lemez fogyott – ami érthető, mármint a csökkenés, mert épp elég bosszantó, hogy az ünnepek után megint iskola, munka, tanulás, stb, mindenre van kedv csak vásárolgatni nem. Mindenesetre 46,464 dollár csak összejött. Persze a tendencia folytatódott a január 11-17-ig tartó héten – na ja, az elméletet a Mesélő az előbb már levezette, fogyóban a magyarázó szusz – amikor is 1,956 db DVD illetve blu-ray lemez kelt el, mégpedig 39,083 dollár értékben.

Nos, az idén már 8,047 példány kelt el, összesen pedig 1,448,398 lemez fogyott 2009. augusztus 11. óta.

Hamarosan centenáriumot ülünk, addig is kerek fordulónk van, hónapfordulónk mégpedig, a 11. méghozzá, hiszen - de mindjárt látjuk, csak szépen sorban, nézzük a HSM 3 DVD/blu-ray verziójának 2010-es teljesítményét, három hét tükrében.

December 27. és január 03. között 1,334 lemez kelt el a boltokból, ami 20,987 dolláros bevétel eredményezett. Következett egy jó kis áremelés mert, figyelem: január 04-január 10-ig 1,060 példány kelt el, ám a bevétel aktuálisan meghaladta az egy héttel azelőttit, hiszen 23,196 dollár származott belőle bevételként! Érdekes, nem, nem…? Nem – vágják rá az utasok egyszerre és egyhangúan. Na de nem szabad most elaludni, konzekvencia: az első héten átlag 15,7 dollár volt egy lemez, a második héten már 21,9 dollár. Iszonyú érdekes – iszonyúnak iszonyú, csak nem érdekes, hanem unalmas – vágja rá a Mesekönyv Fuvolás Szerkesztője.

De a 11 hónap, most figyelem, miben áll: január 11-17-ig 952 példány fogyott, méghozzá 20,508 dollár értékben – ez 21,5 dolláros átlag. És, hogy tényleg, miért 11 hónap? Nos, 2009. február 17-én jelent meg a HSM 3 DVD-n és blu-ray-n a tengerentúlon. Tehát 11 hónapja a legutolsó számokhoz képest. És 11 hónap alatt 3,272,214 példány fogyott belőle! Az idén a fogyás három hét alatt 3,346 db lemez.

Evezzünk közelebbi vizekre, vagyis utazzunk távolabb, de a Bandslam kedvéért. Hajózzunk a Vörös Pillangóval az Északi-tenger partjára, oda ahol háromféle nyelv is honos, angol, német, sőt francia is, el már nem veszünk, tehát a cél Belgium. Most illene képben lennie a Mesélőnek, hogy mely belga adatok kerültek közlésre már, nincs képben sajnos, úgyhogy az elejéről kell kezdenünk: augusztus 12-16-ig tartott a nyitóhétvége 40 moziban 124,224 dollárral, majd a második hétvége erőteljes visszaeséssel jött el, 50,340 dollár értékben, a bűvös hármas szám feltámadást hozott augusztus utolsó hétvégéjén, 35,8%-os növekedéssel 68,341 dollárt termelt a film – 38 moziban méghozzá, ez a hétvége amúgy a belga mozik ünnepe volt, minden film növekedett. Szeptember első hétvégéjén 36,561 dollár volt e bevétel, szeptember 09-16-ig 31 moziban 21,921 dollárnyi összeg jött össze. A 6. hétvége 22 moziban érte a Bandslam-et 8,742 dollárral, a hetedik 16 filmszínházban 5,195 értékben. Szeptember 30-október 04-ig tartó hétvége a 8. volt és egészen jó eredményt hozott a film 4,391 dollárral 13 moziban. És a 9. hétvége volt az utolsó legutóbbi infóink szerint, amikor is 243 dolcsi termett 4 moziban, beállítva a belga összbevételt: 419,371 dollárt.

Most pedig utazásunkat megszakítva jöjjön az izgalmas rész a nagy-nagy unalom után, következzen a lényeg, a Bandslam kritika, a RottenTomatoes rendszeres publikálójának, Mark Palermo-nak tollából, LL fordításában, a Mesélő tálalásában, a Fuvolás Lány tördelésében és illusztrálásában „A Bandslam-et az édes pillanatok különös egységre jutása tartja felszínen” címmel, tehát:

„Attól kezdve, hogy a Coca-Colás, szívószálas jelenettel bemutatkozott, Vanessa Hudgens a pezsgés és a kívülálló szkeptikusság kombinációja, a Bandslam vonzó, hatékony fiatal szereposztásának legjobb tagja.” – vitán felül áll.

A különc Sa5m-ként (az 5-öt nem ejted) Hudgens úgy ragyog, mint egy filmsztár.

Sa5m barátkozik először össze az állandóan kábult Will-el (Gaelan Connell). Az iskola második legfurcsább diákjaként Will azzal tölti az idejét, hogy egyoldalú levelezést folytat David Bowie-val.” – most pedig érdekes felvetés következik:

Amikor a lexikonszerű zenei tudása arra készteti, hogy vegyen részt a Bandslam-ben (az iskola által szponzorált zenei vetélkedő), ez az ésszerűen intelligens tinifilm esélyt kap, hogy elkezdődjön. De Todd Graff rendező és Josh A. Cagan társ-forgatókönyvíró zenei és drámai beállítottsága nem egyezik meg.” – mivel:

A film hosszadalmas, és a szükséges első pillanat, amikor Will bandája borzalmas, hiányzik. Amikor végre színpadra állnak, a zenéjük a popnak pontosan az az irányzata, amit ezek a srácok megvetnének.” – bár megfontolandó felvetés, de ha mondjuk azt vesszük alapul, hogy Will bandája nem átlagos srácokból áll, kicsit magyarázat lehet.

A Bandslam-et az édes pillanatok különös egységre jutása tartja felszínen.

Sa5m így reagált élete első csókja után: ’Láttad már az Evil Dead 2-t?’ A Bandslam-et az lobbantja lángra, hogy megmutatja, mennyire inspirálja a fiatalságot a művészet.

Talán mára ennyi elég is számokból, a frappáns kritika legyen mára a lényegi végszó, utazásunk végén pedig a Szellem minden hölgy utasnak átnyújt Valentin-nap alkalmából egy-egy szál sárga rózsát, barátsága jelképeként, és azért, hogy előre nézzek el a Mesélőnek a záró számtengert.

Tehát akkor, kezdjük a Megint 17 DVD/blu-ray eladásokkal, 2009. évben három hét alatt összesen 137,281 dollár bevétel származott belőle, összesen pedig már 25,248,550 dollárnál jár.

Maradjunk Zac-nél, a MAOW című színházról és a korai Orson Welles-ről szóló film bevétele e hét csütörtökéig 1,155,107 dollár az amcsiknál, melyet továbbra is 557,602 dollár nemzetközi bevétel követ, az összbevétel így 1,712,709 dollár.

Lássuk a Szépség Bandslam című filmjének adatait, az amcsiknál 5,210,988 dollárnál állt meg ugyebár, nemzetközi téren átlépett egy újabb határt és már 7,004,411 dollárnál jár, összesen tehát 12,215,399 dollár a bevétel mindeddig.

És végül a High School Musical 3 – Senior Year című Nagy Közösségépítő Film idei DVD/blu-ray eladásai: 64,691 dollár, a megjelenése óta eltelt 11 hónap alatt pedig 58,876,530 dollárnyi bevételre tett szert.

Készítette: Fant.
Forrás: BoxOfficeMojo 1 2 3; The Numbers 1 2 3; RottenTomatoes.

6 megjegyzés:

Andi írta...

Sziasztok!

Jó mese volt és a magam részéről köszi a baráti szál sárga rózsát is :)

Andi írta...

Ja és persze jót úsztam a számok tengerében :))

b írta...

Én is köszönöm a virágot és a mesét :))

LL írta...

Nos, néhány jelzővel nem értek egyet, például iszonyú, habár meg kell hagyni, ha ezt a sok számot egymás mellé írjuk, eljutunk Amerikába simán :D Szóval a tenger mindenképp találó, és a célját maximálisan elérte :))

;o) írta...

Szép estétMindenkiNET!
Nos, én követni már nem tudom az eseményeket, viszont a MAOW eredmények elszomorítanak. Még nem is láttam....és talán nem is fogom, erre minden esély meg is van:o(
A Bandslam témakör megint csak nem hozott lázba - elképzelhettlennek tartom, mit tudnak ennyit írni róla, és a számok maguktól is mesélnek.
A HSM eredmények továbbra is érdekesek, már-már az az érzésem, hogy soha nem lesz vége...ha így haladunk, lassan újra ki fogják adni...tudjátok: a Disney 7 évente adja ki újra a DVDket a nagy sikerr való tekintettel (legalábbis a meséire abszolút érvényű).
A virág iazán kedves, mondhatni fabulance, ölelés jár érte :D
Kedves mesemondó, azért remélem marad időd ebben a nagy számtengerben másra is ;o)
Üdv Mindenkinek!
;o)

U.i.: Drága Ditta....

Fant írta...

Szóval :)) Szívesen a mesét mindenkinek, a baráti virágot úgyszintén :)

Hm, LL, szóval elvisz az amcsikig, ez egy jó tipp a későbbiekre nézve :))

;o), most az egyszer osztom a szkepticizmusodat, mivel a MAOW végül kimaradt az Oscar-versenyből, csökkent a valószínűsége annak, hogy a magyar mozikba megérkezik valaha... Aztán ki tudja, hátha kellemesen csalódunk.
Bandslam: ez most nem volt hosszú annyira, inkább érdekes meglátásokat tartalmazott szerintem legalábbis.
7 év, nem is olyan sokára itt az ideje akkor, 4 év már eltelt az első óta, mire kifut a 3-as dvd, kis pihi, hogy kiéhezzenek az emberek, aztán kijönnek egy kibővített első résszel, addigra lehet lesz valami a V-ék utáni HSM-el is, érdekesek lehetnek ez alapján a Disney tervei.
Marad időm egyébként, abszolút :))

Ditta, köszönet a mindig szimpatikus mackóért :)) Mellesleg emlékeztet egy jelenetre 1-2 évvel ezelőttről, Z valami hasonló pózban állt V-ék háza előtt ilyenkortájt :))