"Most én jövök!"

Nylon US - 2010. május

Órák kérdése, hogy a hétvégi tömegek ellepjék ezt a népszerű éttermet Santa Monicában, most még csak pár sportos ember van itt, akik már biztosan lefutottak egy gyors 10 kilométert valamelyik völgyben vagy máshol, egy apuka a két kisfiával, akik, mivel úgy tűnik, jól ismerik a menüt, biztosan minden szombaton itt vannak, egy táskás, vörös szemű pár, akik talán szakítottak az elmúlt 24 órában. Erősen tetovált, rövid, tüskehajú pincérnők járkálnak készségesen a helyiségben, amelyet napfény áraszt el. A pulton a sütemények szín szerint szétválogatva helyezkednek el üvegsapkák alatt. A rádióban OutKast szól, az ablak mellett piros bőrcsizmában Vanessa Hudgens próbálja kitörölni az álmot a szeméből és eldönteni, mit szeretne reggelizni. Laza kalapot , hosszú fekete átlátszó ruhát és elég ékszert visel ahhoz, hogy megnyithassa saját utcai butikját. Nem szeretnél mögötte állni a reptéren a biztonsági ellenőrzésen („Hagyd abba! Jó vagyok: már tökélyre fejlesztettem!”) A haját – hosszú, fekete, hullámos – amely az arcát keretezi, szakadatlan húzogatja. A mosolya, amely őszinte és boldog, azt mutatja, hogy teljes életet él, sosem tűnik el. Egyszer sem.

Múlt éjjel a 21 éves kaliforniai, salinasi Hudgens, aki gyerekkorában az egész államot bejárta, Los Angelesbe repült Las Vegasból, hogy átvegye az első olyan díját, amelyben nem szerepel a tini szó: a Holnap Női Sztárja díjat a ShoWest-en. „Kész voltam! Teljes katasztrófa,” mondja. „Sosem vettem át még díjat. Ahhoz vagyok szokva, hogy „Tinipéldakép vagy!”, amire azt mondom „Hála Istennek, hogy így nézek ki!” De most igazi beszédet kellett tartanom, felnőttnek kellett lennem, és értelmesen beszélnem, mert Jerry Bruckheimer ült az első sorban. Őt le kell nyűgöznöm, mert híres producer. De nagyon jól ment!”

A barátja, Zac Efron vele volt a díjátadó gálán, és még mindig Vegasban van, este Vanessa újra visszarepül hozzá. „De most nem a munka miatt! Ott van néhány haverjával, velem is jönnek páran, csak szórakozni fogunk. Elég egy nagy pohár szívószállal, és minden meg van oldva.” Ragyog, amikor a pincérnő kihozza a „proteines reggelijét.” „Tudod,” mondja, egy kicsit úgy, mint egy összeesküvő, „van egy parókám, amit gyakran felveszek, ha elmegyek otthonról. Amikor rajtan van, senki nem ismer rám.”

Hudgens nemrég vett saját házat LA-ben, most él először egyedül. „Annyira illik hozzám!,” mondja szemlátomást örömmel, hogy beszélhet róla. „Nagyon kényelmes, de divatos, bohém, marokkói régi hollywoodival keverve. Egyszerűen király.” Egy korty üdítő, egy harapás csirkemell, egy kis spenót. „Imádok vásárolni,” mondja bűnbánóan. „Nagy házam van, és sok dolgot vettem bele. Imádom a horchow.com nevű weboldalt – h-val, nem w-vel! – és az a legrosszabb dolog, amit valaha megmutattak nekem. Megrögözött függő vagyok. Imádom a házamat, de túl nagy, hogy egyedül legyek ott. Ha mégis egyedül vagyok, bezárkózom a hálószobába, és soha nem jövök ki. Csak a saját szobámra van szükségem.” Mikor Hudgens beszél, lehet a téma a ház, az autó (Audi S4 kabrió), a kutyája (uszkár), a karriere („Elképesztő, de nagyon félelmetes is, mert annyira vagy jó, amennyire a legutóbbi filmed”), vagy a reggeli („igen, egészséges, de csak a fotózás miatt. Később, hidd el, sokkal több csirkét fogok enni!”), minden egyes szó külön csillogást kap a hangjától.

Hudgens három évesen kezdett színészkedni, Máriát játszotta egy óvodás betlehemes műsorban. „Emlékszem, hogy az „Away in a Manger-t” énekeltem, akkor mutattak be a zenének. Emlékszel az „Everybody Dance Now”-ra a C+C Music Factory-tól? Állandóan azt hallgattam. Üvöltettem a zenét, felmásztam a trambulinra és Macskanőnek öltöztem.” Elmondása szerint a szülei (az anyja ingatlanközvetítő, az apja tűzoltó) egyszer csak észrevették, hogy a lányuknak táncórára kellene járnia. De nem volt elég gyerek a városban, hogy elindítsák. „Szóval elköltöztünk. És onnantól kezdve csak táncoltam és táncoltam és táncoltam…”

Hudgens elkezdett tehetségkutatókra járni. „A Moonlight Sonátával mindig nyertem. De kezdett unalmassá válni. Ezért a zongoraórák helyett énekórákra jártam. Az énektanárom azt tanácsolta, hogy próbáljam ki a musical színházat. Nagyon sokat játszottam a művelődési házban, például Sebastiant a Kis Hableányból. Azután az egyik barátnőm megkért, hogy menjek el helyette egy reklám meghallgatására. Megkaptam a szerepet. Szerződést kötöttünk az ügynökségénél, több reklámban szerepeltem, tv műsorok meghallgatásaira jártam… azután átmentem egy nagyobb ügynökséghez, és most itt vagyok!” Az és és a most között Hudgens Gabriella Montezt játszotta a Disney High School Musical szériájában, a cég három valaha volt legsikeresebb filmjében, és ezzel Vanessa Hollywood egyik legismertebb színésznője lett. A tavalyi alulbecsült Bandslam után (még több éneklés, még több tánc, egy kicsit több tiniprobléma), Hudgens a felnőtt szerepek felé halad.

Az első nagy film a Beastly, a Szépség és a Szörnyeteg történetének feldolgozása, amelyben Neil Partick Harris és Mary-Kate Olsen is szerepel, ebben Vanessa Lindy Taylor karakterét formálja meg. „Ő kívülálló, és imádok kívülállókat játszani!,” mondja nevetve. „Én az a lány voltam, akinek sosem voltak barátai. Amíg mindenki más játszott, én az egyetlen barátommal ültem a fűben, és a felhőket néztem, próbáltuk kitalálni, mihez hasonlít az alakjuk.” A filmben Hudgens karakterét a „Szörnyeteg” tartja fogságban – ami azt jelenti, hogy ő a Szépség? „Szerintem igen! De bárcsak lehetnék inkább Belle a Szépség és a Szörnyetegből. Most inkább olyan, mintha csak a B lennék.” A kérdésre, hogy milyen volt Mary-Kate Olsennel dolgozni, akinek, meg kell mondjam, a megjelenése és a viselkedése nem tér el Hudgens-étől, azt válaszolja: „Imádom őt! Régen a rajongói klubjában voltam!” Elmondom neki, hogy hasonlóan öltöznek. „Istenem! Imádom a stílusérzékét! Amikor Montrealban voltunk, együtt vásároltunk, vintage boltokba mentünk, és szó szerint követtem, és azt mondtam neki: „Segíts! Mit keresel? Kérlek, mondd el. Add ide a felsőidet. Mi a titkuk?”

A Beastly után Hudgens Zack Snyder várva várt filmjében, a 3D-s Sucker Punch-ban lesz látható, amely 2011-ben jelenik meg. A projekt, amelynek nagy része még mindig titok, hat történetet foglal magába („Alapvetően hat film az egyben,” mondja Hudgens), az 50-es években játszódik és nehéz elmagyarázni. „Egy elmegyógyintézetben kezdődik,” mondja. „Az egyik lányt homloklebeny-metszésre jegyzik elő. Hogy el tudja viselni, amin keresztülmegy, azt képzeli, hogy az egész intézet egy bordélyház, és amikor táncolnia kell, becsukja a szemét, és amikor kinyitja, extrém szituációban találja magát – egyszer például szamurájok üldözik.” A filmben szerepel még Abbie Cornish, Emily Browning, Jena Malone, Jamie Chung és Carla Gugino. Úgy tűnik, itt komoly női erő van jelen. „Úgy értem, így van, de látnod kell. Egyszer mind prostituáltat játszunk.” Hosszú az út az ebédlőasztalon énekléstől a prostituáltig. „Igen! És vannak burleszk showk!”, mondja Hudgens mosolyogva. „Hastáncolok a legelképesztőbb hastáncruhában, amit valaha láttál.”

Szerencsére Hudgensnek nincsenek aggályai afelől, hogy elidegeníti magától a High School Musical rajongótáborát. „Elképesztőek, és ennél nem lehetnék hálásabb. De ugyanakkor ezt mindig is önmagamért csináltam,” mondja. „És ez továbbra is így lesz. Próbálok olyan sokoldalú lenni, amennyire csak lehet. Talán a hastánc és a lövöldözés után egy vígjátékban fogok szerepelni.” Meghúzza a haját, iszik egy kis üdítőt, megint meghúzza a haját. Megkérdezem, mit tervet még: talán egy újabb albumot? „Nem… nos, nem tudom,” mondja esetlenül. „Várok, amíg megjön az inspiráció.”

Természetesen így is maga mögött tud egy pár platinalemezt, és most pár komolyabb szerepet is hozzáadhat az egyébként pop-szerű önéletrajzához. És van barátja. Háza. Autója. Egy kiskutyája. Mit szeretne még? „Minden megvan! Nyugdíjba megyek!”, mondja nevetve. „Nem, nem tudom. Úgy érzem, ez még csak a kezdet, annak ellenére, hogy régóta csinálom ezt, csak most nyíltak meg előttem az igazi lehetőségek. Sokkal több történetet kell elmesélni, mint amit valaha gondoltam, hogy elképzelhető.” Egy korty üdítő. „Most annyi szerepet szeretnék találni, ami illik a külsőmhöz, amennyit csak lehet. Mert kaméleon vagyok. Hét népcsoport található az őseim között, és mindet el tudom játszani. Ezt próbálom érvényesíteni a filmekben.” Gabriella Montez, nyugodj békében. „Ő csak egy karakter. Nézz meg a Sucker Punch-ban, és félni fogsz tőlem. Egy nap a forgatáson odajött hozzám a stúdió vezetője, és azt mondta „Belenéztem a Sucker Punch-ba, és ijesztő vagy.” Látta, mire vagyok képes, én pedig láttam a félelmet a szemében. Sosem éreztem még ezt életemben! Most megcsináltam, és mindenki látni fogja!” Izgalmas időszak.

„Igen!”, mondja jókedvűen. „Nagyon izgalmas, mert a kedvenc színésznőim öregszenek. És azon gondolkodom, „Ki fogja helyettesíteni őket? Ők nem öregedhetnek meg!” De ugyanakkor azt gondolom, most én jövök!”

Fordította: LL.