2010. márc. 14.

Flúgos Futam!

Lássuk, hogy mivel is készülhet a Mesélő így a hosszú hétvége valószínűleg legkellemesebb napján, amikor is ott a remek felismerés, hogy holnap se suli, se munka, hanem lazulás ugyebár – szóval mivel is készülhet, nos, hát majdnem azt kell mondanunk, hogy szinte semmivel. Már ami a számokat illeti.

Az amcsiknál kerek három hónapot élt meg a MAOW a mozikban, nagyon úgy fest, hogy eddig tartott a mozis karrier, a Bandslam kapcsán ma megnézzük a utsó országot, mellyel világköri turnénkat le is zárjuk szépen, azonban pánikra semmi ok. Na jó, nem hiszem, hogy bárki hirtelen pánikba esett volna, inkább úgy találóbb, hogy: a Mesélő mindig elő tud kotorni néhány számot, úgyhogy mai kis adag számunk köré is felépül némi történés, már csak a rend kedvéért, no és azért, mert ma végre elmondhatjuk, hogy a legújabb számos infók már megválaszolják a kérdést: Mire jutott számszakilag egy kerek esztendő leforgása alatt a High School Musical 3 – Senior Year című Nagy Közösségépítő Film DVD/blu-ray változatban?

Bizony, éppen egy teljes éve a legfrissebb számokhoz képest, 2009. február 17-én dobták piacra az amcsiknál a Nagy Film hazavihető változatát. Állati izgalmasnak találja mindenki, biztosan már alszotok.

Kár, mert így kimaradtok egy nem átlagos autóversenyből, mely kapcsán bejárunk egy nagy-nagy sivatagot, megidézünk egy régi-régi amcsi mesét, ami annyira régi, hogy egészen 1968-ig kell visszanyúlnunk érte, persze itthon még a net nélküli világban (tényleg volt ilyen, mesélték) kellett egy laza 20 év kb, mire mi is láthattuk, de szerintem még jóval több is, na a lényeg, hogy ezt a bizonyos mesét összekombináljuk majd az annyira várt melegebb hellyel, és ennek eredményeként összejön majd egy nehezen emészthető, nehézkesen tolerálható, döcögő és unalmas mese – ha nem hiszitek, olvassatok tovább.

Hogy ez heti vezércsel, avagy nem átlagos kedvcsináló, esetleg csak szavak egymás után pakolása, még most a Mesélő előtt sem világos, reméljük, hogy a középső megoldást sikerül eltalálni.

Szóval a lényeg, hogy kellene egy szellemidéző dal, amivel a hideg télből jobb helyre juthatunk, olyan dal kellene, ami ráadásul egy nagy lazulást vezet fel, a Fuvolás Lány pikolón a Piros csizmákat játssza a Vámpírok Báljából, így minden utas kap egy piros színű csizmát és a bolondság kezdetét veszi.

Hirtelenjében mind Dél-Afrikában találjuk magunkat, ahol a lakosok közlik velünk, hogy a világon minden létező számnak birtokában vannak – ám ahhoz, hogy elmondják mindet, versenyre kell keljünk velük és egymással, avagy sport a lényeg ismételten.

A Mesélő rögtön hátra is sunnyog néhány lépést, mielőtt valamit kitalálnának az utasok, valószínűleg örül, hogy az amcsi koripálya tulajdonosai nem indítottak ellene kártérítési pert az összezúzott jég miatt, nem kockáztatna még egyszer. Persze az utasok rögtön mondják, hogy van egy tippjük ki fog sportolni, ám a sivatagiak közlik nem egy fő, hanem mind a 32-en sportolunk: részt kell vegyünk egy ördögien gonosz, mesebeli Flúgos Futamban! A Flúgos Futam mesében különböző fura szerzetek furikáztak sajátságos járgányaikkal leginkább sivatagban – volt abban a mesében egy főgonosz, ahogy minden valamirevalóban szokott lenni, nos ő Gézengúz Guszti, következésképp az ő szerepét a Mesélő veszi át, aki mint néhány mese óta tudjuk, nagyon gonosz és félelmetes és ijesztő, meg minden, szóval így.

Lássuk milyen járgányokkal indulunk: kérem szépen van itt minden mi elképesztő lehet a világon, Ferrari California Spider, mégpedig piros-fekete festéssel, BMW Sport Hatch, méghozzá kék színben – mindkét esetben alap, hogy olyan különös anyaggal van bevonva, hogy a sivatagi homokszemcsék illetve egyéb úton előfordulható elemek ne árthassanak a fényezésnek, aztán van még az új KITT, egy Ford Mustang.

Mindenki választ magának autót, hogy kinek melyik, mindenki eldönti maga – azonban a Fuvolás Lánynak nem jut ezekből. De nem ám. Rá más sors vár. Az égben megpillantjuk kedvenceinket, amint autóikkal szállnak felénk – igen, mindkét autó repült, remélhetőleg a Mágiaügyi Minisztériumban nem szereznek tudomást az esetről, különben egy másik mese szereplője készülhet extra jó mesével.

Szóval kedvenceink landolnak és a Szépség átadja a slusszkulcsot a Fuvolás Lánynak, mondván ezzel kell versenyeznie, ragaszkodik hozzá kifejezetten, kimondottan megtisztelve érezné magát. Azonban van egy kis bökkenő, Szerkesztőnk nem tud vezetni, olimpikon atlétanőnkkel egyetemben, így pedig a verseny szabotálásra kerülhet. Pánikra semmi ok, mondja a Szellem, azzal égszínkék köddel veszi körül magát, pillanatnyi villanás következik, majd felbukkan egy másik meséből Hermione Granger, varázspálcájával feléjük mutat, elmond egy vezetés-bűbájt és mindketten mindenféle rutinnak birtokába kerülnek, ami csak sajátja egy versenyzőnek.

Persze miután mindenki elfoglalta helyét a megfelelő kocsiban, felbukkan a főgonosz is, akitől minimális elvárás lenne, hogy valami bazi nagy tankkal induljon versenybe, legalább egy olyannak a modern leképezésével, mint a mesebeli Pofa Be törzsőrmester járgánya, ehelyett egy Fant-taxi feliratú gyufás skatulyával áll rajthoz – célja, hogy szabotálja az utasokat a verseny mielőbbi tejesítésében, jutalma egy adag szám a házigazda-szervezőktől, mindezt persze az utasok büntetésként élik meg ugyebár.

El is startol a verseny, persze nem átlagosan, maga Mr. Szívdöglesztő sétál lefelé szűkülő szárú kopottas bőrnadrágjában, hosszú fakó, kopottas fekete bőrkabátban, csizmában, rajta sarkantyúval, valamint egy tekintélyes barna kalapban, elmaradhatatlan fogpiszkálóval a szájában a rajtvonalhoz, magára vonzza egy kivétellel az összes tekintetet. Start akkor van, ha kiköpi a fogpiszkálót, a pisztoly túl sablonos – rágja, rágja, igen sokáig, és igen ízletesen, már-már arra gondolunk, hogy a gazdaságos kajázás e formáját mi magunk is kipróbáljuk legközelebb egy étteremben, desszert helyett tökéletes lesz, amikor is a kopottas piros csizmában, fekete-fehér szín összeállítású westernfilmekben látható ruhában posztoló Szépség, ki nyakában egy pillangót ábrázoló briliánst visel, jól hallhatóan megköszörüli a torkát, és Z messze köpi a fogpiszkálót.

Természetesen a gonosz rajtol a legjobban, őt nem kötötte le a Mr. ilyen szinten, úgyhogy 100 méter után máris vezet, a rajtnál baleset nem történt természetesen mindenki szépen eljött. 101 méternél a gonosz Mesélő már 50 méteres hátrányban van, mivel a Fant-taxi ugyan vicces kis autó, de egy Ferrari vagy egy BMW valamivel jobban gyorsul, úgyhogy gyorsan lehagyják – azonban e taxi speciális szerkezet és van ebben egy nagy mágnes, ami kampószerűen kinyúlik az első lökhárítóból és a leggyorsabb autó után vonzza magát, miközben elsuhan a sok versenytárs mellett a kocsi tetején fényújság büntet: december 04-06 - 54,603 dollár, 58 mozi!

Ezen be is rágnak az utasból lett sofőrök és egy elegáns csellel megfordítják a mágnes polarizálódását így aztán a Mesélő leszakad.

Ám a ravaszság tetten kell érhető legyen ezért a következő feliratot vetíti ki mindenki szélvédőjére a Szellem segítésével: december 11-13. - 37,637 dollár, 59 mozi! Kiderül, hogy mindenkiben egy hacker veszett el, nem is olyan mélyen, egyből törlik a feliratot.

Van minden sivatagban, így ebben is, egy rövidített út, mely mentén autósbolt lappang, beszerzésre kerül most egy méretes rakéta, ami majd turbó hajtást biztosít a taxinak, egyben a következők olvashatóak ki a maga mögött hagyott füstből: december 18-20. - 20,767 dollár, 45 mozi!, a füsttől pár versenyző lassít, mások egyszerűen csak lebegtetik járgányukat és így kerülik el a füstöt.

Nagy varázslat történik most: a versenyzők felvesznek egy alakzatot, mely a következő: 3,238 ami teljesen véletlenül megfelel ugyanennyi dollárnak és kimondottan a december 25-27-es hétvégére vonatkozik, az egyik repülő kocsi az égbe rajzol még egy 16-es számot is.

Mindezek után a versenytáv végéhez közeledünk már, szóval itt az ideje bevetni egy tervet, mivel nem hagyható, hogy a végső számok nélkül érkezzenek célba a versenyzők. Nincs kreatív terv, annyi az egész, hogy speciális festéket szóró pisztollyal az első helyen haladó versenyző elé céloz a gaz, meghúzza az elsütő billentyűt és a speciális festék kirajzolja, hogy: + 108,2% - 6,741 dollár - 5.

Az utasok ekkor lassítanak, de nagyon, ami megdöbbenti a gonoszt és nem tudja mire vélni. Annyira lelassítanak, hogy körbeveszik a Mesélőt, hogy az utolsó számot hallják: január 8-10. és 587 dollár 5 moziban.

Ekkor mindenki egyszerre gyorsít, majd a cél előtt fél méterrel megállnak egy vonalban, egy autónyi hézagot hagyva középen, a Mesélő nem hisz a szemének, talán itt az esély a győzelemre, a mezőny legkisebb autójával, melléjük ér, sőt el is halad 25 centit, amikor hirtelen meggondolja magát egyszerre mindenki, gázt adnak, és a főellenséget faképnél hagyva egyszerre haladnak át a célvonalon, majd kórusban kiáltják: 269,834 dollár!

A célban aztán a Kétlábonjáró Szépség sejtelmesen mosolyog: bizonyos sportokban vannak úgynevezett lucky loser-ek, most a Mesélő lesz az. Mielőtt bárki bármi rosszra gondolna, V csak a HSM 3 DVD/blu-ray számait akarja megosztani, szóval: február 8-14-ig sikerült 834 db-ot eladni, amiből összesen 16,454 dollár folyt be, és bizony-bizony, most van egy teljes év a boltokban a DVD és a blu-ray, hogy pedig esztendő múltán sem múlhat el mese nélküle, és immáron másfél éve barátkozhatunk a záró rész különböző számaival, pontosan mutatja mi lett a Disney kicsike filmjéből. A jelenséggé vált film záró részét 2010-ben 6,512 példányban adták el.

Persze a győztesek is megtudhatnak egyet s mást, a gonosznak meg kiderül, hogy mire volt való a cél előtti csel. A Mr. rádión felajánlotta mindenkinek, hogy a győztest elviszi egy igazi sivatagi körre, a repülő kocsiban – utasaink pedig bizonyítják, hogy csapatunk összetartó, a „We're All in This Together-elvet” maximálisan magukká tették, így együtt utaznak miközben a Mr. meséli, hogy: a Megint 17 DVD/blu-ray változata is szépen hozza a számokat: február 8-14-ig összesen 1,033 példányt adtak el a pontosan 11-én feledik szülinapját ünneplő DVD-ből, 21,399 dollár értékben. 2010. évben összesen már 12,930 db lemezt adtak el belőle.

Lássuk külön csak a kerek számos DVD/blu-ray-s filmeket:

Fél éves házimozis piacon való szereplése alatt a Megint 17-ből eladtak 1,453,281 példányt, bevétel gyanánt befolyt belőle az idén 236,357 dollár, fél év alatt összesen pedig 25,347,626 dollár.

Egy éve van pont, a számokhoz képest, hogy otthon is élvezhetjük a Vadmacskák utolsó tanévét, ez idő alatt összesen 3,275,380 példányt adtak el a lemezből. Az idei bevétele 129,684 dollár, összesen pedig már 58,941,523 dollár folyt be belőle.

Kiötlötte: Fant.
Forrás: The Numbers 1 2; BoxOfficeMojo 1 2.

6 megjegyzés:

Andi írta...

Gratula a befutóknak - köszi a mesét,egészen kifulladtam :))

Jó éjt!

LL írta...

Ezek a feltételezések az alvásról valamiért mindig mellémennek :D Legalábbis pont ott nem lehetett szó erről, ahol említve volt :)) Mindenesetre egyáltalán nem volt jellemző rá a döcögés, hiszen mindenki szélsebesen hasított a versenyen - egy kivétellel persze :D Ellenben a számok megjelenési formája kifejezetten fárasztó :D

De hogy a Mesélőnek miért volt olyan szerencséje a vesztéssel, nem igazán tudom megérteni :D

Fant írta...

Szívesen a mesét :) Kifulladás után pont jól jöhetett a sok szám a végén és jó lehetett az alvás utána :))

Hát LL, a mesékben minden lehetséges alapvetően, még az is, hogy a vesztes is nagyon jól jár :D Különben is a Mesélő jutalmán a nyertesek csak bealudtak volna, szóval kompromisszum :))

;o) írta...

Azt hiszem, hogy a Fuvolás lány "bringája" volt a legmesésebb ;o) - bár a sport széria kimondottan az én favoritom :o). hogy miért kék és nem fekete, nem értem, de nem is számít, csak az, hogy megont álmodtál. Mertél álmodni.

Én viszont már nem is merek álmodni, hogy ennyi szám és kritika után még láthatom a MAOW-ot valamikor.

Helyenként zavaros (NEKEM) a sztori és kicsit mintha magánjellegű üzeneteket takarna, de nem baj. Így is a miénk ;o)

Fant írta...

Hm ;o), egy dologban tévedsz: ez a mese abszolút nem tartalmaz magánjellegű üzeneteket. Semmi nincs elbújtatva a sorok közt, csak egy egyszerű mese, amiben az a másik mese amit említettem is befolyásolt. Szóval nem több csak egy mese.
Max helyenként túl zavaros, az igaz biztos, de van ilyen néha, biztos a sok szám teszi, vagy az, hogy nem biztos, hogy arra kanyarodok a sztorival, amerre az elején gondoltam, és jeleztem, de utólag nem írom át azt a részt :)

A MAOW hazai bemutatójára nincs esély szerintem, az a fentebbi kritika írja nagyon találóan, hogy nem fogják sokan megnézni, de akik megnézik, elégedetten távoznak. Nem tömegfilm sajnos és nem kockáztatott vele a forgalmazó, sem az amcsiknál, sem nemzetközileg. Esetleg lesz egy szebb siker dvd-n szerintem.

(f.é.) írta...

Helló!

Én már az első kanyarban elvesztem.:)) Nem adtam fel,de sajnos a második már végzetes lett számomra,így maradt a gyengélkedő.:)
És mindenről az az átkozott csizma tehet,ráadásul piros!!!