2008. nov. 10.

Kenny (is) félti Őket

Kenny Ortega az a személy, akit minndeki szeret, akinek mindenki hálás, és aki mindenki felett egy kicsit apáskodik, de hey, jogosan teszi, nem? :) Következő szavaiból legalábbis tisztán ez jött le!^^

"Soha nem gondoltam volna azt, hogy ennek a filmnek ekkora globális hatökörzete lesz. Kisírtam a szemeimet az utolsó jelenetnél, amikor a függönyt lehúzták. Olyan édes-keserű szülői pillanatom volt, mint amikor elküldik a gyerekeiket főiskolába. Féltem őket, mert ez bizonytalan ipar és tele van csapdákkal. De meggyőződésem az - hogy jó döntéseket fognak hozni és itt maradnak még egy percig." - nyilatkozta Kenny Ausztráliában.

Közben mégjobban beigazolódni látszik; a HSM3 sikerre és hódításra lett ítélve.
A pénteki napon ugyan Amerikában bemutatták a Madagaszkár 2-t, ami vitte is a hétvégét, méghozzá toronymagasan 63,500,000 dollárral, ám a HSM 3 a harmadik hétvégéjén is kiválóan szerepelt: pénteken 2,550,000, a szombati napon 4,160,000, vasárnap pedig újabb 2,580,000 dollárral, így összességében 9,293,000 dollárral gazdagította a tengerentúli mozikat a hétvége folyamán így már 75,707,000 dolláros amerikai- és 168,617,872 dolláros világbevételnél jár. A harmadik hétvégéjén ezúttal a box office lista harmadik helyét szerezte meg a film.

Az amerikai bevétel a következőket jelenti: a HSM 3 az eddigi két és fél hetes szereplése alatt máris a hetedik helyen szerepel minden idők legtöbb amerikai bevételt hozó musicalfilmjei között, megelőzve többek közt olyan alkotásokat, mint a Johnny Depp főszereplésével készült Sweeny Todd, a Moulin Rouge, vagy az Operaház Fantomja. Ráadásul: a felsorolás első két szereplőjének előállítási költsége kb. ötszöröse, az Operaház Fantomjának költségvetése kb. hétszerese a HSM 3 büdzséjének.

Forrás: Just Jared; BoxOfficeMojo 1 2 3 4 5 6.
A számadatokat természetesen most is Fant szállította!

38 megjegyzés:

Névtelen írta...

Persze, hogy jogosan teszi, elvégre ő az osztályfőnök :)
Komolyra fordítva: az, hogy ez a film ekkora globális jelenséggé vált tényleg elképesztő - de Kenny szerénysége is elismerésre méltó, az ő rendezői koncepciója és hihetetlen koreográfiái nélkül nem itt tartana ez a film. Azért neki is érdekes lehet megélni, hogy ennyi idős korára, túl a Dirty Dancing műfajteremtő táncain, túl rengeteg világsztárral való közös munkán, mostanra, egy (akkor még) teljesen ismeretlen fitalokkal készült, eredetileg csak a fiatal korosztályt megcélzó filmmel ért el ilyen döbbenetes sikert...
És a csapdák: megtapasztalhatták már a fiatalok, hogy mennyi körülmény van, ami rajtuk kívül áll és mi mindenből gond lehet... Egyelőre alapvetően jól kezelik a dolgaikat, szerinetem, szurkolok nekik nagyon a továbbiakban is, remélem sok érdekes szerepben láthatjuk még őket és én itt most elsősorban Vanessa-ra célzok, Zac-nek nagyon fut a szekér...
Az az utolsó jelenet a függönnyel... az tényleg nagyon megható volt...

Névtelen írta...

I agree with you! ;o)

xdittax írta...

I totally agree with you Fant, too.

Illetve, szeretném azt mondnai inkább, hogy mégsem teljesen. Szeretném azt mondani, hogy fölösleges megkülönbözetni V-t és Zacet annál a bizonyos mondatodnál, célzásodnál. De van benne igazság, s így reménykedésünk jogos.

Többet most nem szeretnék mondani.

Vagyis; I love you, Kenny!^^

Névtelen írta...

Na, érdemes nekem idejárnom, még a végén megtanulok angolul :)

Akkor tompítanám Ditta: bízom benne, hogy Vanessa is éppen olyan jó feladatokat fog kapni, mint Zac.

Névtelen írta...

Ditta, olyan gáz ez az egész. Értelek én téged is, de igazából most Fant nagy igazságot mondott, mégha nem is egy kaptafára vetítjük a dolgot. Nem biztos, hogy egyre gondolunk Fanttal, de nekem az jutott eszembe, h Zacet olyan munkákkal keresték meg eddig is és ha előre nézünk (Footlose)valószínüleg fogják is, amelyek óriás lépéseknek tűnnek a hosszútávú tervei, a színészet felé - ha minden összejön, a MAOW után a nagyok körében is elismert színésszé avanzsálhatja magát. Mindezalatt V is dolgozik természetesen és ő is ismert celeb - de nem látszik még a pontos cél. Bár szerintem bárhol megállná a helyét előbb -utób.

Na de az is lehet, h Fant abbéli reményét fejezte ki, h ezt a gyönyörű lányt még sokáig és sok filmben és koncerten láthatja viszont.

És én..én is azt mondom, h imádom Kennyt és még sok munkájának gyümölcsét szeretném látni, hallani, élvezni.
Ha emlékeim nem csalnak akkor Zackel együtt csinálják a Footlose-t tavasszal. Hm? Ha így van, gondolhatjátok megint mekkora durr lesz?! ;o)

Névtelen írta...

Akkor tanuljon mindenki valami mást is:
Fant, h tudom kifejezni németül, h egyet értek veled??? ;o)

Névtelen írta...

Akkor először is a tanulás, mert ugye az a legfontosabb :)
Ich vestehe mit dir ein.

És bizony egyre gondoltunk - az első bekezdésed a tökéletes ilyen szempontból.
Nagyon bízom benne, hogy megtalálják majd Vanessa-t is a jobbnál jobb szerepek, mert mindamellett, hogy gyönyörű nagyon-nagyon tehetséges is. A múltkorában olvashattuk, hogy azt nyilatkozta, hogy inkább a színészi pályájára fektetne nagyobb hangsúlyt a jövőben - ez nagyon jó, bár az ő énekhangját kár volna kiaknázatlanul hagyni... Szerintem neki egy a mostaninál sokkal jobb menedzsment kellene, mert rengeteg potenciál van benne...

DE: megértem én is, hogy Ditta nem akar különbséget tenni Zac és Vanessa között, voltaképpen nem is kell, örülhetünk neki, hogy mindketten foglalkoztatottak - és reméljük a legjobbakat. Örülünk Zac sikereinek és bízunk benne, hogy eljön a nyagy elsimertség ideje Vanessa-nak is...

(Persze minden relatív: egy két és fél hét alatt gyenge 169 milliót (kb 17-szeres megtérülést) kasszírozó film kapcsán beszélgetünk most róluk és a széleskörű elismertségről :) )

És a Footlose: igen, Zac és Kenny együtt készítik majd.

Névtelen írta...

Nade, hogy könnyedebb vizekre evezzek, a lazulás jegyében: nagyszerű számokat találtam :) A lista nem teljes ugyan, talán holnap tudok egy újabb kis összeállítást készíteni :)

xdittax írta...

Lehet, hogy ma ilyen bonyolultabb napot élünk, de pontosan arra gondoltam, mint Ti. Csak szeretném kicsit jobban azt gondolni, hogy ez nem annyira így van.

Névtelen írta...

Belefogtok gabalyodni a cérnába!!:)
(f.é.)

xdittax írta...

Az könnyen meglehet:) De vajon, Te mindent értesz, onnan "kívülről"?:)

Névtelen írta...

Hú. Nekem ma túl bonyolultak vagytok :) De ettől függetlenül élvezettel olvastalak titeket :)

Névtelen írta...

Amit értenem kéne, "ezzel kapcsolatban"azt igen. "Mert hülye azért nem vagyok!" (f.é.)

xdittax írta...

Reménykedtem benne F.É., hogy Te értesz minket, engem, mindenkit. És B, édes vagy, ezeken az apró mondatokon, mindig elmosolyodok!:)

Névtelen írta...

Sajnos nem visz rá a lélek mai kedvenc képem fanficjének prezentálásához. Most nem merem bevállalni. Mivel más, poénos meg nem jut eszembe, megkérem (f.é)-t, hogy ha van kedve, türelme és ötlete, a kedvemért - na meg, hogy mentse a mundér becsületét, írjon rá valamit.

Itt a 3 lehetőség:

http://justjared.buzznet.com/gallery/photos.php?yr=2008&mon=11&evt=hsm3-sydney&pic=high-school-musical-sydney-03.jpg

http://www.gossipgirls.com/photo
/zac-efron-vanessa-hudgens-
47?magnify=true&type=image&profile=

http://www.gossipgirls.com/photo
/zac-efron-vanessa-hudgens-
43?magnify=true&type=image&profile=

LL azt gondoltam azért nem volt jó a linked, mert a végét ha megnézed nincs befejezve. De akárhogy próbálom én is, csak ebben a formában tudom leszedni. Kár.

Night! ;o)

Névtelen írta...

A 3. kép nekem elég fenyegetőnek tűnik :)

Névtelen írta...

Ez a kép sem rossz :)
http://zefron.com/gallery/displayimage.php?album=520&pos=7

Andi írta...

Az a 3 kép biztos megint "badarság"...mert nekem nem jelennek meg....:)

Névtelen írta...

Sajnos azt kell mondjam, ezúttal átver a géped Andi :) Próbáld meg LL kattintós linkjeit, a tegnapi miTRL-es videó-s hír kommentjeiben nézelődj. Neked ezeket a képeket feltétlen látnod kell :)

Tényleg nem rossz, b :)

Andi írta...

Köszi Fant!:)....ja, hogy azok a képek....LL kattintós képeit láttam és felettébb izgalmasak, főleg az első...!:)

Névtelen írta...

Sejtettem, hogy elnyerik a tetszésedet Andi :)
Emberek, nagyon jó kis számokat találtam, kb. teljesesnek tűnik a lista. Délután majd összeállítok belőle egy kis hozzájárulást, Ditta :)
Függőség ezerrel, ;o) ! :))

Névtelen írta...

Készült Zac-kel és Vanessával interjú Sidneyben és ha jól értem Zac beszél szerelméről Vanessáról. Valaki le tudná fordítani, hogy pontosan miről is beszél.

Névtelen írta...

Megfigyeltétek a képeken,hogy Zac mintha nem Vanessa derekát ölelné, hanem inkább a fenekét fogja. Cuki!

Névtelen írta...

A pelikános paparazzi videón teljesen úgy látszik, mintha Vanessa mikor odamegy Zachez(aki az ajtónál áll) odabújna hozzá. A fotós meg pont eltakarja őket.

Névtelen írta...

NÉVTELEN MILYEN PAPARAZZI VIDEO?

BEA

Névtelen írta...

Hát a youtube-n található az a videó, de azt hiszem a za angels-en is fönn van.

Névtelen írta...

úúú nem találom a za angelesen nem tennéd be ide mert naon kiváncs vok!!:D:D
BEA

Névtelen írta...

Menjél a za angel's-re és ott kinn jobb oldalt van egy olyan, hogy HSM 3 Cast shopping video, arra menj rá.

Névtelen írta...

oké!!!!!! naon köszönöm !!
BEA

xdittax írta...

Hmm, én a VABN-en bukkantam rá a videóra, de nekem csak az eleje tetszik. V annyira helyes, a pillanat felbecsülhetetlen, és valóban, aztán odamegy szerelméhez...én is úgy látom;)

Névtelen írta...

Azt én is láttam, és kb a közepétől van egy olyan rész, mikor Zashnessa művel vmit annál a lépcsőnél, illetve sztem Zanessa Ash takarásában...aztána végén Ash takarja Zacet, mikor kimennek a kamera látóteréből...
A képek...nos én várok türelemmel az elemzésre...xP
Vanessával kapcsolatban pedig értem, mire gondoltok, és csak hogy beszálljak a conversationbe, I share your view! (muszáj volt bedobnom vmi felsőfokútxP sorry)
Örülök, hogy tegnap ilyen jól elvoltatok, rólam ez nem mondható el at the slightest...szóval egyáltalán...és a számokról...mostanában nem vagyok suliban kibékülve velük, de egy hét alatt muszáj megbarátkoznunk....matekdoga:SS..
Ettól függetlenül jó ilyen nagy számokat olvasni, csak ne kelljen hatványozni őket....xP

xdittax írta...

Nem gondolom azt, hogyművelnek ott valami különösebbet, hiszen, szerintem egyértelműen tudják, hogy kamerázzák őket, vagynem tudom. Azért szerintem igen elrettentő az, hogy nem vásárolgathatnak nyugodtan, körülöttük rajongók, fotósok, testőrök. Nyugtalanságot okoz ez nekik rendesen, és nem kockáztatnak semmit. Viszont, ha nem is tudják, hogy ott vannak mögöttük azok a csúnya papparazzik, akkor valami nyugis helyet kerestek...miért?:)

Névtelen írta...

Mondjuk, ja, max beszélgettek, mivel Ash fél méterre volt tőlük....de a végén még nevettek is a dolgon, hogy sikerült Zacet elbújtatni....viszont valóban ijesztő, én nem bírnék így vásárolni.

Névtelen írta...

Megvan a sydney-i interjú német fordítása, úgyhogy vállalom a magyarítást - nem tudom még mikorra, de meglesz.
Az nagyon durva, hogy még vásárolni sem tud a két csaj még a világ másik végén sem nyugodtan... Mondjuk azt sosem értettem miért annyira érdekes a paparazziknak, hogy a vásárlás minden pillanatában a képükbe villogjanak a gépükkel.... előtte és utánna már érthető, de közben...
És LL, nem gond, nyomd csak be a felsőfokot, megértelek :) Mármint csak azt, hogy miért, nem azt amit írsz, ott még nem tartok, csak azt tudom elmondani tegnap óta, hogy "egyetértek veled") :)) De nem baj, egyszer úgyis meg akarok tanulni angolul :)

Névtelen írta...

Szóval ti is láttátok? Én még reggel kaptam meg, gondolom jól megnéztétek.
Elemzésre ne várjatok, egalábbis a tegnapira ne. Nem ide valóak a gondolataim és mint megfontolt felnőtt szülő, nem kockéztatok. Egyébként is ha muszályból kellene jönnie nem megy. Ehhez egy hirtelen szikra (bocs 1 kép) kell és azonal betenni a blogba, hogy ki se tudjam törölni. Ha már gondolkozni kell rajta, nem z igazi, csak 1 erőltetett menet.

LL és mindenkinek a suliba, kitartás, már nov közepe van mindjárt még 4 és fél hét és itt a szünet (legalábbis nálunk).
Meglesz az a dolgozat is, a para pszichológiai eset a dolgozat előtt, kell. Jót tesz...

Jut eszembe az iskoláról, hogy álltok a síeléssel? Készültök ilyen helyekre? Zac is szeret síelni, a kedvéért hajlandó lennék Ámerikáig is elsiklani....vagy Franciaország...vagy Olaszország? Vajon ő meddig hajlandó elmenni? ;o)

Névtelen írta...

I share your view - Osztom a nézeted:)

;o) köszi, majdcsak elintézem a számokat vhogyxPP...meg a vizsga az elsőrendű most...
Síelés...a családom nem egy bajnok ebben a sportágban és erre hivatkozva sose mentük semmi ilyesmi helyre...viszont Efront ezer örömmel megnézném snowboardozás közben - az nem áll messze a szörfözéstől:))

Névtelen írta...

De kár, pedig azt hittem lesz vki, aki legalább annyira őrült ebben a kérdésben, mint én (mi). Na nem baj, majd egyeztetek Zackel.... :D

Névtelen írta...

Sziasztok. Ma azért bírtalak követni titeket :) (bár fáradtabb vagyok, mint tegnap)
Szóval milyen vidot és hol kell megnézni?