2010. márc. 28.

Római vakáció

A Szellem persze jóval izgatottabb, mint az utasok úgy globálisan, ő jelentkezik elsőként, hogy szeretne már indulni, gyerünk, ne húzzuk az időt bevezető magyarázkodásokkal, az utasok nagy nyöszörögve rámondják az áment az újabb agymenésre, úgyhogy induljunk is Olaszországba, ahol nem mindennapi kalandok várnak ránk – mindenkire másért.

Olaszország azért különlegesen mesebeli helyszín, mert a filmtörténet két legnagyobb bunyósa (szubjektív rangsor persze) innen származik, megfelelő helyszín, hogy fiatal megfelelőik színre lépjenek, hol máshol, mint a Colosseumban. Persze nem mint egyszerű fényképző turisták látogatunk oda, nem a muzeális érték érdekel bennünket, hogyan is lehetne, mikor valódi gladiátorharcban lehet részünk nézőként, megelevenedik a múlt és szögletesre gyúrt férfiak feszülnek egymásnak, a hölgy nézők kedvéért és kegyeiért. Na persze a Mesélő kellemetlen helyzetben van, mert egészen más geometriai forma alapvetően, úgyhogy dörmögve és feszengve tart az arénába a sok-sok hölgy utassal, ráadásul még kiújult az üldözési mániája is, egy fékezhetetlen erő találkozott egy megdönthetetlen akadállyal, nothing is impossible, fátylat rá, szkeptikus utasunk velünk tart.

Tehát a Zac Efronba oltott Gerald Butlerek egymásnak feszülnek, miközben utasaink odáig és vissza vannak a gyönyörűségtől, a Mesélő meg egyre jobban izzad. Van itt minden, ami régen is, szekér, kardok, pajzsok, a küzdők egymásnak feszülnek és vívnak, verekszenek, a közönség tombol, a show első osztályú. Egy ízben tripla támadást kell elhárítania az egyik harcosnak, ő különösen nagy erejűnek tűnik, elbír három átlagos ellenféllel is.

Persze velünk vannak kedvenc blogalanyaink is, a Szépség kedvéért, aki nagyon izgalmasnak találja a küzdelmet és a célt, hogy ily módon küzdjenek meg egy hölgyért a felek, a Mr. is beáll a szereplők közé, persze ugyebár nagyon nem lóg ki alkatilag közülük, és meglepően jól bánik a szablyával, sőt az öklével is. Feltehetőleg együtt edzettek a Szépséggel, és imponálni akar neki, hogy megtanulta a leckét nagyon is jól, és hát meg kell hagyni, meggyőző, hogy egyszerre két tapasztalt gladiátorral szemben is meg tudja védeni magát, ügyesen felmondta a leckét – nem mintha bárki valami másra számított volna.

Ám a gladiátorok közt nem csupán olyanok akadnak, akik puszta sportból és passzióból verekszenek, hamar kiderül, hogy a legtöbben aljas és alávaló tervvel készültek, az egész egy nagy-nagy összeesküvés elmélet, elrabolják egy óvatlan pillanatban a Fuvolás Lányt, ami dupla tragikum, hiszen nála vannak egy cetlire feljegyezve a számok, ha nem szabadítjuk ki őt, nem lesz vége a borzalmasan unalmas mesének sosem! Hogy mindeközben hol volt a megtermett Mesélő? A büfében ücsörgött és sör-virsli versenyt játszott a helyiekkel.

Ekkor feltűnnek a színen a varázslók és a boszorkányok, és különös homokvihart varázsolnak a Colosseum köré, elrejtve azt a kíváncsi tekintetek elől, mert ami következik, az nem való bárkinek, a brutális erőszak nem szép látvány. Márpedig...

Mindenek előtt a fő varázsló, akinek valószínűtlenül hosszú, fehér szakálla van, olimpikon atlétanőnk felé fordul, hogy feloldja a rejtélyt, melyre teljesen jogos kérdésével tapintott múlt heti utazásunk alkalmával, nevezetesen, miért nem avatkoztak közbe, sérülések nélkül is elrendezhető lett volna a múlt heti konfliktus. Nos, a bölcs öreg azt mondja, van egy fura nevű jósnő kollégájuk, már éppen mind nyúltak a pálcájuk után, mikor ez a különös nevű jósnő valami transz félébe esett és elkezdett látszólag összefüggéstelen szavakat mormolni maga elé, majd egyszer csak felkiáltott: szakáll, győzelem! Mivel van köztük egy zseni, hamar rájöttek, hogy a transz megfejtése az, hogy a küzdelem végkimenetele számunkra kedvező, szakállat kell varázsolni arra, akiről már csak az hiányzik, hogy Bud Spencer legyen.

A nehezen kimondható és leírható nevű jósnő ismételt transzba esett és mereven bámult a Mesélőre. Aki ekkor konstatálta, hogy eltűnt a Szerkesztő és eltűntek a számok, a baj jelentős, és nagy dühösen és nehézkesen felállt a büféasztaltól, miközben ismét a megszólásig Bud Spencerre hasonlított. A Mr. odafordult hozzá és azt mondta, hogy ezt nem hagyhatja annyiban a maga részéről sem, különben is, a behemótnak a filmekben volt egy atlétikus ügyességű filigrán alkatú társa is, különös véletlenként a barna haj és a kék szem is stimmel. Már csak az van hátra, hogy felkutassák a rejtekhelyet, a Colosseum nagy és telis tele van rejtett járatokkal, pincékkel, kamrákkal, sokáig tartana megtalálni segítség nélkül, túl sokáig is – ekkor mesebeli módon a távolból zeneszó hallatszik, fuvolán szól a Shrek betétdala, az All Star, a duó pedig elindul a hang irányába.

Csakhamar útjukat állja az első tucat gladiátor, dupla sorfallal elzárva az első szintre vezető utat – a Mr. a Mesélő háta mögé lopódzik, előbbi elindul, utóbbi tolja, az összhatás egy buldózerre emlékeztet, a gladiátorok, akik az útjukban voltak, nem úszták meg bordatörés nélkül az ütközést. A Mr. ökle legalább olyan kemény, mint amilyen nagy a népszerűsége, egyre másra aprítja az ellenfeleket, a legkülönbözőbb tárgyakat is bevonva a küzdelembe, mint a varázslók süvege, amit a gazfickók kezébe ad, amíg azok meglepetten vizslatják, lekever nekik egyet, azok fogatlanul terülnek el.

A Mesélő sem marad le sokkal, egy deszkára dobbant, mely az alagsorba vezető utat hivatott elzárni, beszakad a vastag deszka, a Mesélő a gladiátorra esik, az ájultan terül el. A Mr. utána ugrik, érdekes módon az elegáns szökkenés is célra vezet. Az alagsorban még nagyobb gladiátorok várják a duót, a „Bunyó Oscartól Oscarig” szlogen jegyében, egy füles jobbról, még egy balról, egy brutális kokszi a fejre, megy ez, máris megtizedelődött a sereg, a maradékot elintézi a Mr., ezúttal szimplán csak dögleszt, az ellenfelek sokáig átkozzák a nevét még majd.

Miután nagyságrendileg öt tucat gladiátor fekszik félholtan az aréna területén, elérkeztek az utolsó szintig, azonban a börtönt, ahol a Fuvolás Lány van fogva tartva, a nagy erejű harcos őrzi, aki három gladiátorral is elbánt nemrég, nem lesz egyszerű a dolog, óriási pofonokat adnak egymásnak, hihetetlen erejű ütések sorjáznak mindkét részről, a kérdés csak az, ki bírja kevesebb ideig, ki lesz, aki hamarabb kidől a fájdalomtól – az utolsó mindent eldöntő ütést a Mesélő adja le, végképp megrendítve az ellenséget, a börtönből a Fuvolás Lány kiszabadul hát.

A méltó büntetés kiszabása még hátra van. Mivel a Szépség észrevette, hogy minden gladiátor megkülönböztetett érdeklődést mutat az irányába, elhatározta, hogy a maga módján bünteti meg őket, úgy, hogy igazán kellemetlen legyen. A Szellem segítségével legvonzóbb szerelését magára öltötte, mintha csak külön izgatni akarná a szétvert gladiátorok fantáziáját – hamar kiderül mi a csele. Nem sok unalmasabb dolog van a számoknál, és semmit nem tudtak felfogni nagyobb büntetésnek a gladiátorok annál, hogy egy olyan gyönyörű nő, mint a Szépség a számokról tartson kiselőadást nekik.

Márpedig a bosszú édes, így el is mondja sebtében, a Colosseum közepére állva, hogy a HSM 3 DVD/blu-ray eladási mutatói a február 22-28-ig tartó héten bizony nem keveset emelkedtek. Összesen 876 db lemezt adtak el belőle, méghozzá 14,993 dollár értékben, érdekes egy tendencia, február havi csúcs. 2010-ben összesen már 7,746 db eladott lemeznél járunk, ebből 150,780 dollárnyi összeg folyt be, összesített szinten 3,276,614 eladott példánynál tart a film, valamint 58,962,619 dolláros összesített bevételnél.

A gladiátorok ájulása után a Szellem idegenvezetésével megismerkedünk a Colosseum épületével, több számba nem botlottunk véletlenül sem, vége is mai mesénknek, remélem olyan is akadt, aki végigbírta ébren.

Kalauzunk volt: Fant.
Forrás: The Numbers.

4 megjegyzés:

(f.é.) írta...

Helló!

Köszi a Római vakációt!:)) Bár bevallom, nekem az ököl-kemény Szicília tetszett a legjobban.:)

LL írta...

Ez a mese is az erőszak jegyében született, de érthető, V részéről most ilyesmi szerepek vannak kilátásban :) Viszont egyszerűen nem világos, miért kell egyeseknek félholt állapotig harcolniuk, mikor egy egyszerű csellel el lehet intézni az ilyen dolgokat :D De végül is mese, szóval miért is ne :D

A számok elég vontatott ütemben vánszorognak, nem is értem, V hogy lehet ilyen lelkes - és hogy miért van így beöltözve :) A virágos ruháját igazán kölcsön adhatná például :) Vagy az is lehet, hogy így akarja leplezni a számok hiányát, meg kell hagyni, cseles megoldás :))

Andi írta...

Sziasztok!

Köszi a mesét, izgalmas volt:))
Naná, hogy a mindent eldöntő ütés a Mesélőé az utolsó szó jogán :))

Fant írta...

Szívesen a mesét mindenkinek :)

Hogy V miért is van beöltözve ennyire, nos valóban, lehetett volna valamivel lengébb, de azért megértem a képválasztást, a pulpitus illik a szituációhoz :)) Sőt annak még örülök is, hogy megúsztam a gladiátorok illusztrációját :))

A számok bizony vontatottak, kicsit erőlködök is a mesékkel, ilyen kevés számra építeni néha nem tűnik helyénvalónak, de kibekkelésre talán jók amíg a következő film aktuális lesz :)

Amúgy LL, ez amolyan férfias dolog, oda kell állni és harcolni kell a cselek helyett - néha :))

Igen Andi, a Mesélő egyszerűen nem hagyhatta, hogy másé legyen az utolsó szó, de természetesen minden az utasok érdekében történt :))

Persze Ditta, ha már csávába keveredsz egy mesebeli úton, ki is keverlek belőle, ez alap :))

A ruhák kapcsán meg támadt egy ötletem, remélem a holnapi meséig nem felejtem el :)