2008. nov. 13.

Ausztrál emlékek

A következő videó és annak fordítása, Sydney-ből való, ahol már nem először járt együtt Zac és Vanessa. Régi emlékek, furcsa élmények és a legunalmasabb dolgok. :)



Semmi sem okoz nagyobb hisztériát az emberek körében, mint a HSM. Amint Zac, Vanessa és Ashley Sydney-be érkeztek, a rajongók csapatostul rohamozzák meg a premiert. Zac azt mondja, a csodálatuk mindig megdöbbenti őt.

Zac:
A gyerekek a legcsodálatosabb dolgokat írják. El sem tudjátok képzelni, mik állnak a levelekben, amiket kapunk. Mindig erről beszélgetünk egymás közt. Olyan mondatok vannak, mint: „Megpróbáltam bekerülni a kosárlabdacsapatba, most teljesen megváltozott az életem. Úgy gondolom énekes szeretnék lenni. Sosem szerettem a musicaleket, de ez most a kedvenc filmjeim közé tartozik. Ez teljesen megváltoztatta a jövőbeni kilátásaimat.” Nem is tudom. Maga az, hogy az ötletet adhatunk a gyerekeknek, azzal kapcsolatban, hogy mik legyek, hogy ezt tehetjük, rengeteget jelent a számunkra.

A gyerekek kibújtak a bőrükből, mikor meghallották, hogy a kedvenc sztárjaik a városba jönnek. Nem mindenki volt olyan szerencsés, hogy láthatta Vanessa-t, mikor legutóbb Ausztráliában járt.(*szerk. - Bár Vanessa legutoljára tavaly, azaz 2007 szeptemberében járt Zac-kel a Hajlakk kapcsán Ausztráliában, a következő emlék 2006-ból való, amikor a HSM1-t promótálták!)

Vanessa: Van egy hihetetlen, maradandó élményem, mikor egy kenguruval boxoltam! Tudom, hogy nem veszélytelen túl közel tartózkodni az állatokhoz, de Zac simogatta a kengurut és akart egy puszit, mire a kenguru közelebb jött és adott neki egy csókot. És én csak gondoltam, Istenem ez a legédesebb dolog, én is akarom! Nagyon okos. Elhatároztam, hogy megsimogatom a kengurut, erre ő elkezdett a hátsó lábaira támaszkodni, majd felállt és én csak azt mondtam: Istenem! Teljesen ledermedtem és nem tudtam, mit kellene tennem. És aztán a kenguru elkezdett ütni engem és én csak álltam ott, teljesen sokkos állapotban és valaki azt kiabálta: Fuss! És én rohantam amilyen gyorsan csak tudtam. Ez megmarad az ember emlékezetében.

És szívtipró barátja a megmentésére sietett?
Zac:
Nem, figyeltem és viccesnek találtam a dolgot, de a kenguru is elfutott onnan. Nem volt közvetlen veszély, mert az még egy kicsi kenguru volt.

A három rész sikere után csak arra az egyszerű örömre vágynak, hogy egyetlen napra maguk mögött hagyhassák mindezt.

Vanessa:
Hogy egészen őszinte legyek egyszerűen csak sétálni szeretnék. Ha az végigmész az utcán, nem teheted meg olyan egyszerűen, mert az olyan emberek, mint a paparazzik megtalálnak téged. Ez egy kicsit nehéz. A kis dolgok azok, amik momentán boldoggá tesznek.
Zac: Nagy valószínűség szerint a legunalmasabb dolgok, mint odakint sétálni a járdán.

Mi volt a legőrültebb dolog, aminek kapcsán HSM-beli önmagatokat láttátok?
Vanessa:
Kicsi sajtos keksz. Ami külön érdekes volt benne az az, hogy az arcom volt rajta.

Fordította: Fant.
Forrás: Zac Efron News.

27 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezt a videót úgy is érdemes megnézni ha nem tudunk angolul, emberek, Vanessa annyira élményszerűen mesél, hogy nekünk is élmény hallgatni :) És arcképes keksz... na, senki? :))
Különben szerintem ez is a jól sikerült interjúk közé tartozik, ezeket a sztorikat még nem hallottunk...

xdittax írta...

Nem akarom elrontani a kedved, mert tényleg újdonságot adtál, attól függetlenül, hogy én a boxról tudtam.:) Nem tudom honnan, de tudtam róla, nem emlékszem hol olvastam, de törpengek, és majd megkeresem. Az viszont biztos, hogy kiváló interjú, mindegyik mondatuk nagyon különleges. A kisgyerekekről mondottak és az egyszerű örömökről. Úgy gondolom, csak oda tudok kijutni, hogy mennyire szeretem Őket.:)

És Titeket, csak úgy mellesleg!^^

Névtelen írta...

Fant, én nem a legelejétől vagyok benne a képben - így kielégíthetnéd végtelenül kíváncsi természetemet. Szóval? Mi ez az arcképes keksz?
Kicsit vidítsatok fel. Lassan annyira rossz hangulatom lesz az újabbnál újabb felmerülő talányoktól, hogy csak a cikkeket fogom olvasni, a blogokat nem. Minek bosszantsam magam, ha nem muszály...

Névtelen írta...

Tényleg a jó interjúk közé tartozik. Köszi Fant :)

Én a simogatásra emlékszem.

Névtelen írta...

Hoppszi, 18:25-kor én jártam itt! Nem vagyok névtelen!
;o)

Névtelen írta...

Milyen talányokra gondolsz ;o)?

Névtelen írta...

Igen az elején az a komoly rész a kisgyerekekről, nagyon jó tényleg, nekem is elnyerte a tetszésem - elgondolkodtató is kissé és úgy tűnik Zac is komolyan kezeli, tisztelettel beszélt róla.
Igen, hát a végkövetkeztetéseddel nagyon egyetértek én is nagyon kedvelem és becsülöm őket - mint ahogy téged is Ditta, dehát ez alap :)

A box tényleg volt már? :) Akkor ez csak nekem újdonság :) Maga a kép, ami van a videóban, a kenguru Zac-el, az ismerős, de Vanessa sztorija nem volt ismerős, de nagyon bírom ahogy meséli :))

Névtelen írta...

Kiderül a fordításból ;o) , az utolsó kérdés és válasz :) Na jó oké: kapcsolódó termék tulajdonképp: keksz ami Vanessa arcát ábrázolja. Hogy olyan formájú, vagy csak benne van az arca a kekszben az nem világos egészen, de a lényeg ez :)
És figyelj, nem érdemes foglalkozni a badarságokkal, LL nagyon jól megfogalmazta az egyik előző hírnél: a kommentelők sem tudnak többet mint mi, nem is tudhatnak, legyenek bármilyen nemzetiségűek is.
A németeknél is megy az agyalás állandóan, de ne is foglalkozzunk vele. Tudom, hogy nem egyszerű a dolog, én is sokszor hergelem magam vele, de aztán jövök ide és lehiggadok :)
És azért ezzel a blogal kivételt teszel remélem :))

Névtelen írta...

Nekem az a furcsa, hogy ennyire előre gondolkodtak valakik? Hogy tudták azt az első résznél, hogy ilyen sikere lesz, és lesz 3. is belőle, és akkor az tök jó reklám, ha kitalálják, hogy ők együtt járnak? És ezért készült 1-2 "érdekes" szituról paparazzi kép?? Vagy esetleg arra gondolnak, hogy ha nincs a 3. rész, akkor már rég szakítottak volna?

Névtelen írta...

Fant, elküldeném a cikket, amit leírtak, kinyomtattak, utcára és netre küldtek, tehát nem agyilag korlátolt antifanok, hanem szintén vállon felül kihívásokkal küzdő firkászok indítottak el, de tudom, hogy MÉG nem vagy angolból a topon (de majd leszel).
Ha ismernél (örülj neki, hogy nem), tudhatnád, hogy nem kell mindíg olyan sarkosan értelmezni amit mondok (bár én hirtelen beszélek és időnként előfordul bizony, hogy sarkosan.) Ez most tényleg kicsit szíven ütött. Ha modern Hamupipőke történet lenne...de nem az. Még ha igazak is ezek az állítások sem érdemelné meg, hogy alázzák. Itt van, elismerik, szeretik. Az emberek pedig olyan irigyek és gonoszak....
Köszönöm a kekszes infót. Megint figyelmetlen voltam, de már képben vagyok.

Névtelen írta...

Nézd, ;o) milliós példányszámú bulvárlapok is lesznek mindíg, melyek mögött igencsak pénzes emberek állnak...és sajnos lesz mindíg egy réteg, akik feltétel nélkül elhisznek mindent amit olvasnak benne... Annak örülök, hogy ez a csapat nem olyanokból áll...
Nekem mindíg döbbenetes, hogy egyesek mennyi energiát fektetnek mások tönkretételébe...
Nézzétek, három éve megy ez az egész HSM, az internet korában gondoljátok, hogy létezik még olyan, amit el lehet titkolni?

Figyel csak ;o) , most jutott eszembe: A Dark Knight címszereplőjéről, Christian Bale-ről elterjesztették, hogy megverte a húgát és az anyját. Mindezt a londoni premier előtt. Az ügy persze elsikkadt, ma már semmit nem hallani róla, a film viszont rekordbevételt ért el :)) Na milyen kapcsolódás :)
Ezzel csak arra akarok célozni, hogy sokminden visszafelé sül el :)
És köszi a bizalmat az angol nyelv kapcsán :)
Amúgy mindíg eszemben van, hogy nem kell véresen komolyan venni a dolgokat, csakhát engem is bosszant :) És igyekszek itt minél jobban megismerni téged :)
Az emberek meg... na igen jól írtad... túl azon még ostobák és hülyék is. Már egy réteg.
Na megint a rétegeknél tartunk :)

Névtelen írta...

Sajtos keksz?? Milyen cuki,hiszen tudjuk:minden egér szereti a sajtot(miki egér) !!!:)

Szeretném,ha Zac-ket valami kókuszos
csodába építenék bele!:)
Azt azért nem mondom,hogy egy Zac-es kókuszos csoki "benyomása" után nem majomkodnék itt a blogon,de az édesség iránti vonzalmamat biztosan percekig csillapítani tudná!:)
(f.é.)

Névtelen írta...

A DKval kapcsolatban ezt a hírt olvastam még a JJn akkor. Az utolsó bejegyzésem végén én is le akartam írni ezt - mármint, hogy azért csinálják, hogy beszéljenek, még és még és még róluk, így megtartva a nyüzsgést. Csak nem jó irányba mennek a dolgok. Egymást gerjesztik az emberek a hülyeségre - nem utálok én semmilyen nációt, de igaza van LLnek, tök mindegy milyen nyelven írják a sz..t, nem számít - na de ezek az amcsik mennyi baromságra képesek...

Láttam 1 viDEJÓt a legutolsó premierről. Nagyon jó minőségben. Első gondolatom az volt, hogy egy sem normális amelyik ott van és üvölt, mint a fába szorult...
A második gondolatom az volt, hogy ennyi visító őrült mellet milyen adrenalin növelő lehet, azon a folyosón végigmenni....2 oldalról artikulálatlanul visongó tömeg.
A harmadik gondolatom az volt, hogy Zac micsoda önuralommal bír. Látszott a színpadra állva és a közönség felé fordulva, hogy próbálta visszatartani a nevetést - szerintem a háttérben hasonló gondolataik lehetnek erről a cirkuszról.
Nem akarom a korosztályomat ledegradálni, de láttam kamerával egy anyukát az első sorban, magán kívül őrjöngeni. Most nem túlzok. Komolyan. Kicsit még idősebbnek is tűnt, mint én vagyok. Na azon....azon elaléltam. Legalább egy kis tartás lett volna benne. Addig stimmt, hogy gyermekét esetleg nem hagyja magára a tömegnyomorban. Na de ez a szerencsétlen állt a sok kicsilány között az élen és mint a félőrült, úgy nyomta.
Hihetetlen.
;o)

Névtelen írta...

(f.é) van még pár ötletem mibe építeném Zacet - ráadásul egészséges is lenne és még kondiban is tartana;o)
u.i.: ne gondolj semmi különösre...

Névtelen írta...

Különös,ne gondoljak?
Dehogy nem! Mi az???:))

Most megint miért vagy névtelen ;o)?
(f.é.)

Névtelen írta...

A lazulás a tetőfokára hágott - egy darab diszkrét 18-as karika rendel, Ditta! :)))

xdittax írta...

Nem kell az, minek az?:)

Bár mindenki arra gondol, gondolni még szabad! ;)

Persze, ha valakinek sérti a szívét, szóljon:)

Névtelen írta...

Áhhh, nem vagyok én névtelen valahol ott a Zorró jelem, ha meg nem , akkor a sok marhaságról, az össze-vissza cikázásról már úgyis megismertek....
Fant ezek szerint ma neked élénk a fantáziád!!!!
Ééééén, nem gondoltam semmi 18 éven alulira ;o) Miért ti igen? ;o)
Night!

xdittax írta...

Rögtön. Rossz az, aki rosszra gondol? Hoppá:)

Neked is jó éjt!

Névtelen írta...

Tudom, hogy nem gondoltál semmi 18 éven - alulira :) Azért kell a karika - ami nem is kell végül, mert igazad van Ditta, gondolni szabad :)
Cikázás, Zorro - mondtam már, hogy kedvelem a szuperhősöket ? :))

xdittax írta...

Valahogy szerintem ki találtuk volna, Fant. De erről most a Boys Are Back jutott eszembe. És az a szédületes koreográfia! Wow!

Névtelen írta...

Boys Are Back, hát az tényleg wow :)
Frenetikus valóban, sokáig kerestem az államat utána :) Valójában még mindíg nem találtam meg :)
Kíváncsian várom, hogy egy lehetséges dance-along verzión rajta lesz-e :)

xdittax írta...

Akkor azt hiszem némi leegyszerűsítés szükségeltetik. :)

Névtelen írta...

Én is azt hiszem :)

Névtelen írta...

Jaaaj, ne legyetek ilyen kishitűek!
Képzeljétek, ahogy a nappalin átgurultok egy teherautókeréken... Haha - következő utatok ki tudja merre vinne?!

Ha már a hősöket említetted Fant, nekem is van egy saját bejáratú hősöm. A jobbik fajtából!

Névtelen írta...

Bocs, elfelejtttem: ;o)

Névtelen írta...

Nappali, teherautókerék - tényleg erre nem is gondoltam, ez jó :) És ha már itt tartunk majd lefénykardozom a tévét és hátraszaltót ugrok a kanapéról :))
Újabban gyakran lehagyod az identitásodat - pedig olyan jó kis nicknevet találtál ki :) Sebaj, én így is megismerlek:)