2008. nov. 16.

Melbourne-i őrület

A Zac-Mánia a melbourni premier estéjén kitört a városban, ahogy a High School Musical 3 csillagai Zac Efron vezetésével végigsétáltak a vöröszszőnyegen.

Az érzelmes tinédzserek vadul sikítoztak, amikor Efron, majd képernyőbeli és való-életbeli barátnője, Vanessa Hudgens és végül pedig Ashley Tisdale megjelent a díszbemutatón.

A fiatal sztárokat 3000-res tömeg üdvözölte, és a trió, illetve a rendező, Kenny Ortega, boldogan pózolt a a fényképezőgépeknek, és osztogatott autogrammokat a rajongóknak, akik közül nem kevesen 6 órája várakoztak a Village Cinemánál, csak azért, hogy láthassák az igazi Troy Bolton-t, Gabriella Montez-t és Sharpay Evans-t.


Efron azt mondta a Herald Sun-nak, hogy a fogadtatás túlszárnyalta legvadabb 'Wildcat' álmait.

"Ez óriási!" - mondta Efron. "Azt mondanám, hogy ez még Sydneynél is nagyobb. Ez a mi köszönetünk hozzátok és a lehetősgéünk, hogy visszaküldjük Nektek a szeretetet srácok!"

Színésztársa és barátnője, Hudgens szintén egyetértett. "Ez őrületes!" - mondta.

Az egyik fiatal rajongó, Valentina(17) Noble Park-ból egész nap csak várakozott.

"Szeretem Zacet, és alig várom, hogy láthassam!" - kiabálta.

Efron elárulta, nagyon izgatottá tették rajongói, és elmondta nekik, hogy telljesen lenyűgözte a tömeg. "Köszöjük, hogy itt lehetünk, nagyon reméljük, hogy élvezni fogjátok a filmet!" - mondta.

Természetesen a premieren más hírességek is megjelentek így például, Vince Colosimo színész, és lánya, Lucia(5), vagy Shane Warne és a három gyemekee, Brooke(11), Jackson(9) és Summer(7).

De a bemutatott film szereplői nem túl sokáig élvezték diadalmámorukat.

Efron úgy vélte, a nagyon fiatal sikítózok, néha egy kicsit elveszítették a kontrolljukat.

"Ténylegesen azért kellett elhagynunk a német premiert, mert túl hangos volt." - mondta. "Igazán füldugot kellett volna használnod!"

Eredeti cikk: Zac-E.Com.

17 megjegyzés:

Andi írta...

Füldugó....nekünk van....felajánlhatok egyet...origi...nehogy áthallás legyen...!:)

Névtelen írta...

Ez jó volt Andi :) Látom nagy formában vagy :)
Na igen, hogy is volt: sikolyriaró a német premieren :)

Elküldtem a rádióinterjú fordítását Ditta, most sikerült ébren maradnom :) Lehet, hogy azért mert nincsenek benne számok?? :))

Névtelen írta...

Miért, eddig voltak? :))

Névtelen írta...

Nem :) Eddig sem voltak :) De most külön sem foglalkoztam a számokkal :)

Andi írta...

Nahát Fant, pedig Te is szereted a számokat...vagy nem?... és igen csak képben vagy dolgokkal ami bámulatos...így általad mi is informáltabbak leszünk....ez tök buli!:)

Névtelen írta...

Örülök, hogy örülsz, Andi :)) A számokat szeretem - legalábbis abban az összefüggésben, ahogy itt olvasható :)
De most kivárom az összhétvégi bevételeket a számokkal, hogy nagyot durranjon :) Bár... megvárhatnám az igazi nagy durranáshoz a nemzetközi bevételeket is... hát az lehet, hogy nem fog menni :))

Ditta, elküldtem neked egy laza interjú fordítását :)

Névtelen írta...

Fant az alvósat? Csak nehogy mi is elaludjunk az olvasása közben :D (én azért kíváncsian várom!)

Névtelen írta...

Igen b, a rádióinterjú az "alvós" :) Remélem nem alszatok el tőle, nagyon szenvedtem vele :)) Vannak benne már ismert dolgok, de 1-2 jópofa mondat is :) Bár ahogy így végiggondolom, szerintem lesz egy csomó kérdésed :)
Az utóbbi, a laza, meg egy már említésre került rövid videó - az vicces :)

Andi írta...

Fant "lazul", akkor az a ford tuti
jó lesz....:)

Névtelen írta...

Szasztok!
Nem tudom mi van a levegőben,de
füldugó ide,vagy oda engem elkábított valami.:) Olyat burmoltam,hogy csak na.:)
Vátom a laza olvasnivalót,talán helyre ráz.:) (f.é.)

Névtelen írta...

Na f.é., nem tán a számok voltak rád ekkora hatással? :))
A laza videót te már ismered, csak most magyar szöveg is van hozzá... :)

Névtelen írta...

Na jó,magamhoz tértem,olvasva az előző bejelentkezésem tartalmát!:)
De hát ez is én vagyok.:)
Lemerem fogadni,hogy mákod van,mert
egész nap azok a hülye számok jártak az eszemben,és lefárasztottak "ezek szerint" rendesen.:)

De hol van Dittus?

No meg az sem semmi,hogy képesek voltak többen 6.órát,vagy ki tudja várakozni,hogy akár másodpercekre is,de láthassák őket.
Kitartóak,vagy szinte már fanatikusak.?:) (f.é.)

Névtelen írta...

Az még szinte hagyján, hogy hat órát várakoztak - de mikor meglátták Vanessa-ékat még volt erejük ordibálni is... :)
Kiatartás vagy fanatizmus... hát tudod, hogy van, bizonyos dolgok szinte kifordítják magából az embert :) Meghát mindent a jó cél érdekében.

Dittától pedig kitelik, hogy valami nagy fordításon munkálkodik éppen :) Vagy: rá is hatottak a számok :)

xdittax írta...

Fant, (sajnos) egyik sem. Egészen egyszerűen csak távol éltem az életemet a géptől, a szobámtól, a városomtól. Ennyi. :)

Sajnálom, hogy már nem tudtam megisztani azt az álmosító szöveget, és a másik irományodat, de így leaglább F.É. másodszor is tud talán egy jót aludni!×P

Névtelen írta...

Naná,hogy a szunya menni fog nekem.:) Egész du-án csak ásítozom.
Amúgy pedig Fant igazunk van mindkettőnknek:) Néha én is úgy kifordulnák magamból!:) Természetesen csakis a jó cél érdekében,főként magamért.:)
(f.é.)

Névtelen írta...

Gond egy szál se, Ditta :) Egyébiránt nagyon szép számokat találtam, a negyedik hétvége is igen jól sikerült odaát :) Na de majd csak ha a nemzetközi eredmények is kikerülnek, akkor készítek egy kis összeállítást :)
És igazad van Ditta, mindent f.é. nyugalmáért :))

Névtelen írta...

Köszönöm,hogy nyugalmat szavaztatok,ígérem úgy keverem a lapjaimat,de szerintem ez sokunkra ráfér még,így hát legyen inkább mindenki nyugalmáért!:) (f.é.)